Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)
1990-04-20 / 15. szám
Berlinben megrendeli, Majoson megkapja! • TÁRSADALMI - POLITIKAI NAPILAP I. évfolyam, 15. szám Ára: 4,30 Ft 1990. április 20., PÉNTEK Gabriella Borsosnak Nyugat-Berlinben fizették elő a Tolnai Népújságot Közkegyelem, kamatadó, világkiállítás Ülést tartott a Minisztertanács Több mint 30 téma szerepelt a Minisztertanács csütörtöki ülésének napirendjén; ezek tekintélyes hányadát a kormány megtárgyalta, egy részüket pedig a következő kormányülés napirendjére utalta át - mondta Bajnok Zsolt kormány- szóvivő az MT-ülést követő sajtótájékoztatón. A kormány foglalkozott a tudományos fokozatokról és minősítésről szóló 1983. évi törvényerejű rendelet módosításával. Döntése értelmében az előírásban szereplő ideológiai követelményeket kiiktatta a tudományos továbbképzés és minősítés feltételei közül. A kormány érdemben foglalt állást néhány olyan jogszabály tervezetről, amelynek parlament elé terjesztésére már nincs módja, ám miután az előkészítő munkálatokat elvégezte, azzal az ajánlással adja tovább az új kormánynak, hogy terjessze az Országgyűlés elé. így indítványozza a honvédelmi törvény módosítását. Nevezetesen, hogy a sorkatonai szolgálat a jelenlegi 18 hónapról 12 hónapra csökkenjen, a polgári szolgálat és a fegyver nélküli szolgálat időtartama pedig 18 hónap legyen. A módosítás életbe léptetését az eredetileg tervezett 1991. január 1. helyett korábbra javasolja, oly módon, hogy az vonatkozzék az augusztusban bevonu- lókra. A Minisztertanács a választások alkalmából közkegyelmi jogszabály elfogadását is indítványozza. A tervezet összesen 6300 szabadságvesztését töltő személyt érintene. A kamatadóval kapcsolatos kormányállásfoglalás lényege, hogy az április 9-ei hatállyal megsemmisített törvény részleges hatálya, amely a február és március hónapokra vonatkozó adófizetési kötelezettséget előírja, szűnjék meg. A Minisztertanács egyúttal indítványozza, hogy a már befizetett adót minden állampolgár részére adófizetés nélkül térítsék vissza. A kormány több döntést hozott a világ- kiállítás előkészítéséről. Körvonalazta az Expo magyar kormánybiztosának feladat- és hatáskörét, s egyben megbízta a kormánybiztost, hogy dolgozza ki a Vi- (Folytatás a 2. oldalon.) Egy szép hír a világból az újságolvasóknak és a hírlapíróknak - címmel adta a nyugatnémet olvasók tudtára az Axel Springer Verlag több lapja is azt, hogy a cég budapesti kft-je a közelmúltban több új lapot is útjára indított Magyarországon. írnak a cikkben arról is, hogy az új lapok kisebb névváltoztatással jelennek meg (lásd Tolnai Népújság) s a szerkesztőségek összhangban a demokratikus reformokkal, a pártharcoktól mentes, független karaktert biztosítanak az újságoknak. A munkatársak megváltak a régi szerkesztőségektől, s az Axel Springer biztosított számukra új munkahelyet. Az újságok olvasóinak szabadon, függetlenül és tárgyilagosan nyújtanak információt, a demokrácia a. rend és piacgazdaság mellett téve le voksukat. A budapesti kft minden technikai berendezést biztosítani fog. A hír ennyi, amit vagy olvasott a berlini B. Drzewiecki, vagy hallott róla, mindenesetre tollat ragadott, sőt... (Folytatás a 3. oldalon.) Urbanisztika Akik bennünket képviselnek az új Országgyűlésben Megkérdeztük Külterületen élni nein jó! Meglehetősen hosszúra nyúlt vita végén döntöttek úgy tegnap a megye városainak, az építészeti szakmának a képviselői: továbbra is legyen a MTESZ kebelén belül urbanisztikai bizottság Tolna megyében. Szekszárdon a városi tanácson megtartott ülésen Paszlerné Fekete Anna, a bizottság titkára szólt az urbanisztikai bizottság ez évi terveiről, megvitatták a résztvevők a MTESZ alapszabály-tervezetét, tájkoztatót hallgattak meg a Magyar Urbanisztikai Társaság szervezeti és képviseleti rendszeréről. A bizottság kifejezetten szakmai témáMegérteni és elfogadni a másságot Interjú dr. Témák Gáborral Dr. Ternák Gábornak, a megyei kórház-rendelőintézet osztályvezető főorvosának a neve akkor vált szélesebb körben ismertté, amikor a szekszárdi orvosklub vezetőjeként számos érdekes egyéniséget mutatott be az érdeklődőknek. Még nagyobb feltűnést keltett, amikor dr. Ternák Gábor a Magyar Demokrata Fórum tagjaként a szekszárdi választókerületben indult az országgyűlési képviselőválasztáson. S a „végkifejletet" már ismerjük: a fertőzőosztály osztályvezető főorvosa fölényesen utasította maga mögé vetélytársait.- Egyik legutóbbi beszélgetésünk alkalmával dr. Ternák Gábor az egészségügy „glasznosztyát” sürgette. Mennyiben teljesedett ki ez a nyíltság most, a hatalomváltás után?- A hatalomváltás még csak papíron történt meg, igy az egészségügyben még ma is számos kérdés tisztázatlan. Ebben a kérdésben döntő fontosságú a nyilvánosság ereje, azoknak a menővereknek a feltárása, amelyeket nem a szakma és a betegellátás diktál. Van bőven tennivalónk, bár tudom, hogy ez a folyamat nagyon sok sértődéssel fog járni, de nincs más választásunk. (Folytatás a 3. oldalon.)-Ernvö” Tolna menve fölé? (Folytatás a 2. oldalon.) írásunk a 3. oldalon olvasható. Rendhagyó kiállítás Sztá-lin! Rá-ko-si! Ez a címe annak a rendhagyó kiállításnak, amely tegnap délben nyílt a Budavári Palota A épületében. Tizenegy nappal a választások után az új rendszer kiállította a régit. Európai viszonylatban is jelentős a Legújabbkori Történeti Múzeum vállalkozása. Sehol ilyen rövid idő alatt nem tárták fel egy elmúlt korszak ellentmondásait. A nagyszabású kiállítás főrendezője Horn Emil muzeológus, tudományos főmunkatárs. A költségek mintegy két és fél millió forintra rúgnak, amiből 500 000 forintot a Művelődési Minisztérium, ugyanannyit a Soros Alapítvány adott más szponzorok mellett. Forgatókönyvírástól a megvalósításig csapatmunkát végeztek a különböző gyűjtemények vezetői. Ebben vett részt GyeneseGyörgyi múzeumpedagógus, a közművelődési osztály munkatársa. Tőle érdeklődtünk a részletekről.- Az egész kiállítás a propaganda és valóság ellenpontjára épül. Az átpolitizált társadalom hétköznapjai és az ideológiai manipuláció közti erős kontrasztot mutatjuk be. Hogy csak az enteriőröket említsem; látható egy munkavezetői iroda, egy begyűjtési központ irodahelyisége, egy kitelepítés előtt álló nagypolgári család lakása, tárgyalóterem mint koncepciós per színtere... A kiállítási tér központi része a pesti felvonulási teret idézi, fölépítettük a dísztribünt, tetején a 9 méteres Sztálin szobor kicsinyített másával, a fríz-sort az erre a szoborra kiírt hajdani pályázatra beküldött munkák képezik. Kirakatokat lehet látni, mintha az akkori utcán járnánk, könyvesbolt, élelmiszer- üzlet, ruházati bolt kirakatát, hogy mást ne emeljek ki az ott látható emlékekből, elég, ha a kiállított 15 skatulya gyufára hívom fel a figyelmet, a 15 féle cimke együttese kor- történeti dokumentum. A kiállítás időben körülbelül 1945-től a Sztálin szobor ledöntéséig mutatja be anyagát. A búcsúlátvány: a szobor összetört jobbkeze.- Megkérdezném: mi lesz a sorsa magának a múzeumnak, mi történik a munkásmozgalmi anyaggal?- Jó kérdés. De nem adhatok rá választ. Két okból: részint nem vagyok hivatott a válaszadásra, részint magunk sem tudjuk még. Arról nincs szó, hogy az anyagok elvesznének, hiszen eszmei, kortörténeti értékük jelentős. DOMOKOS ESZTER GOTTVALD KÁROLY Kerítik-e a strandot Domboriban?- Egyre erősödik a hír, amely szerint bekerítik Domboriban a szabadstrandot. Igaz ez?- A hír igaz - válaszol Ress Ferenc, a Fadd Nagyközségi Tanács vb-titkára. A szándékunk oka nagyon egyszerűen az a tény, hogy nincs pénzünk Dombori fenntartására. Az állami költségvetési támogatás megszűnt, egyedi leosztások nincsenek. Évente három, három és fél millió forintba kerül a tanácsnak Dombori, ebből hatszázezer forint jön vissza. Megoldásokat kell keresnünk. Április elsejétől üdülőhellyé nyilvánított Dombon. Ez nagyobb összegű bevételt jelent, mert az üdülőtulajdonosok díjátalányt fizetnek, ez 700 forint egy évben. Ehhez az állami költségvetésből minden forinthoz kapunk még kettőt, de ezen a jogcímen, hogy üdülőhely.- Gondolom, ez a cím kötelezettségekkel is jár, mondjuk olyannal, hogy a strand környezetének kultúráltabb rendben tartása...- No, igen! Ezért döntött úgy a testület, hogy meg kell tennünk ezt a lépést és bekerítjük, fizetővé tesszük a strandot.- Mennyiben érinti a strandolni vágyókat ez a lépés?- Szerény összeggel, tíz forinttal lehet jogot nyerni a fürdőzésre, ezzel egész nap ott maradhat. Gyerekek esetében öt forint.- Szó volt az üdülőtulajdonosokról, nincs valami kedvezmény részükre?- Akinek itt üdülőingatlana van, neki adunk egy állandó belépőt. A strandot szeretnénk olyanná alakítani, ami - ha tetszik - európai mércével mérhető igényességről is árulkodik. Üzletsort terveztünk ezen a területen, széles árukínálattal, zuhanyozókkal,'mosdókkal.- Az ilyen lépések nem minden esetben és főleg nem mindenki részéről váltanak ki rokonszenvet.- Az üdülőtulajdonosok nagyobb része azt mondja, végre megtörtént ez is. A faddiak egyértelműen helyeslik, már ilyen információk jutnak el hozzánk. Vannak természetesen olyanok is, akiknek nem tetszik, többnyire olyanok, akik közvetlen a strand mellett tulajdonosok és ősi jogaikra hivatkozva kilátást akarnak a vízre. Több fórum volt már, ahol csak ez volt a beszélgetés témája, ennek ellenére még mindig sokan vannak, akik azt mondják, hogy senki meg sem kérdezte őket. Most április 21-én délelőtt 10 órakor a Fidesz szervezett a szabadstrandon egy nyilvános beszélgetést, ahol ott leszünk mi is, elmondjuk ezeket a gondjainkat és reméljük, sikerül a résztvevőkkel közös gondolkodásban közös cselekvésre is jutni. _ decsi -