Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)

1990-04-14 / 11. szám

1990. április 14. NÉPÚJSÁG 3 Muzsikuspalánták Ildikó pihenésképpen is zongorázik Krisztina megszerette a hangszert Rekordév az idei a szekszárdi Liszt Fe­renc Zeneiskola történetében. Soha még ilyen sok végzős növendékük nem jelent­kezett továbbtanulásra, s az se fordult még elő, hogy minden próbálkozó siker­rel járt volna. Ezúttal így történt. Összesen nyolc ta­nuló felvételizett innen az ország külön­böző művészeti szakközépiskoláiba, s mindegyikük kedvező választ kapott. Müller Beáta és Thész Ildikó Pécsre jár­hat ősztől, Kecskemét és Pécs közül vá­laszthatott Horváth Diana. Szintén Pécs­re vették fel Csurgay Violettát, Probszt Evelint és Kiss Dezsőt. Takács Krisztina Veszprémbe jutott be, akárcsak Verhás Virág, aki itt is és Kaposváron is megfelelt a követelményeknek. Megfiatalítottak Ha lehet, szerepeljenek név szerint, megérdemlik - kérte Varga Józsefné, Margit néni, aki a nyolc kis favorit közül négynek szolfézstanára volt. Hozzátéve rögtön, hogy kollégáinak legalább ekko­ra része van a sikerben. Hiszen a közös munkának, a pedagógus-növendék együttműködésnek a zenetanításban ta­lán még nagyobb szerepe van, mint az oktatás egyéb területein. így aztán az őröm is közös, szinte ragyog a tanárnő ahogy a szolfézsórákról mesél.- Szerencsés vagyok, hogy ilyen tanít­ványok jutottak nekem. Hiába őszülök, megfeledkeztem a hatvannyolc évemről, mikor a felvételi vizsgákra készültünk. Egymást is lelkesítették a gyerekek, meg engem is. Pedig rengeteget kellett gya­korolnunk. Mert bár ők már a génjeikben hordozzák a tehetséget, sok-sok szorga­lomra is szükség van ahhoz, hogy a csúcsra jussanak. Az iskola renoválása miatt csak október közepén kezdődött tavaly a tanév, de már nyáron is be kellett jönniük hat alkalommal. Tudták mi a tét, hajtottak, s fél év alatt is óriásit fejlődtek. Ami pedig a felvételit illeti, külön meg kel­lene említeni a pécsi szakközépiskolát, ahova már tavaly május óta többször behívták a gyerekeket. Azóta folyamato­san figyelemmel kísérik hogyan halad­nak. így alaposabban megismerték, nem egyszeri alkalommal nyújtott teljesítmé­nyük alapján ítélték meg őket a vizsgán. Talán így kellene másutt is. Nem vagyok zseni Lábán edzőcipő, csuklóján jópofa tar­ka karóra. Vékony, barna hajú kedves kamaszlány. Egy pillanatig koncentrál a zongora előtt, aztán játszani kezd. Bartó­kot. Csupán a kedvemért, mert azt mond­ja, nem szívesen „művészkedik". Thész Ildikó szolfézstanárnak készül. Második osztályos kora óta. Akkoriban gyakran bejárt zenetanár édesanyja óráira, meg­tetszett neki ahogy a nagyok zongoráz­tak. A kővetkező évben már ö is zeneis­kolás volt, zeneelméletre édesapja tani- ■4T tóttá. Másfél évig hegedűvel is próbálko­zott, de túl fárasztónak éreztek a sok elmélet és a zongora mellett, ezért meg­vált tőle. Maradt a szolfézsnál, amit sok társával ellentétben nagyon szeret. Az előjegyzések, keresztek, dúrok, mollok, az összhangzattan olyan világ, amelyben szívesen mozog. Kedvence Bach, bár in­kább hallgatja mint játssza. Túl nehéz. És a könnyűzene? Lehet, hogy egy tizenhárom éves lányt ne is érdekeljen más műfaj? Ildi­kó mosolyog. Dehogynem, szereti a rockot a popot is, de ha választani kell, a klassziku­sok mégiscsak értékesebbek. A diszkóze­ne olyan, hogy az ember szinte úgy érzi, ezt 6 maga is meg tudná csinálni. Persze kér-: dés, hogy mikor jut ideje zenehallgatásra, egyáltalán bármi másra a tanuláson kívül. Délelőtt iskola, ahol produkálni kell, mert „hogy nézne ki, ha kettes lenne a bizonyít­ványom?!” Délután szolfézs meg németóra. Az élete beosztva, mint egy menetrend. Be­lefér ebbe barátnő, mozi, uszoda? - Csak hét végén szervezünk programot a .barátnőm­mel, úszni nyáron szoktam inkább, a bicikli­zés se hiányzik. Szabadidőben játszom - mondja - Szinte tudtomon kívül odamegyek és leülök a zongorához Egyszerűen nem bí­rom ki nélküle. Nem érzem, hogy bármiről le kellene mondanom emiatt Az lenne furcsa, ha tétlenül telnének el a napjaim.- Zseninek tartod magad?- Á, dehogy. Tehetség biztos van ben­nünk, de ez minden, meg a kitartás. És az, hogy azt csinálhatom amit szeretek. Ezért is készülök a Zeneakadémiára. Jó hallgatni, ahogy beszél. Gyerekes de­rű, ugyanakor nyugalom, kiegyensúlyo­zottság sugárzik minden szavából, mozdu­latából. Meg sem lep, hogy arra a kérdésre, így húsvét előtt van-e valami nagy-nagy kí­vánsága, kissé zavartan mintha csak szé­gyenné, azt feleli: semmi. A cselló kíváncsivá tesz Takács Krisztina egészen más alkat. Élénk tekintetű, dinamikus, örökmozgó kis­lány. Táncosnőnek is el tudnám képzelni. Nem járok messze az igazságtól - már négyévesen táncolni járt a művelődési ház. gyermekjátszójába. A tánccsoportba is be­került de kitették, ő maga úgy fogalmaz: nem bírtam eléggé az ugrálást. Hallását, ritmusérzékét azonban nagymamája is fel­ismerte, ezért beíratta Krisztit a zeneiskolá­ba. Mivel zongora nem volt otthon, csellóra. Az volt a lényeg, hogy csináljon valami értel­meset. - Semmi kedvem nem volt hozzá, öt perceket gyakoroltam - meséli. - Aztán az egyik nyáron elgondolkodtam: össze kelle­ne szednem magam. Elkezdtem tanulni, ja­vult a bizonyítványom. Tavaly végleg eldön­töttem, hogy zenei pályára megyek, azóta keményen dolgozom. Most már nagyon szeretem a csellót Kíváncsivá teszi az em­bert Izgalmas, hogy hogyan lehet megszó­laltatni. Aztán meg rabul ejt nem lehet ab­bahagyni. Apukám vitorlázórepülő-oktató, el szokott vinni magával. Azt nagyon élve­zem. Időnként színházba, hangversenyre járok, vagy otthon hallgatok zenét Nem­csak komolyat nagyon szeretem a klasszi­kusokat modern feldolgozásban. Ezenkívül a szabadidőmben is csellózom.- Az örökös gyakorlás, a szólóhangszer nem teszi magányossá az embert?- Nem. Erre jó a kamaraegyüttes, ahol együtt, egymásra figyelve kell játszani. Ha sikerül elvégeznem az akadémiát művész, de tanár is szeretnék lenni. Átadni mindazt, amit tudok. Persze, az még nagyon messze van, sokat kell küzdeni érte. Most például hétfőig kiolvasni a Puskák és galambokat.. CSER ILDIKÓ Fotó: ÓTÓS RÉKA Elég volt a házasságból A kisebb panaszokat helyileg kell orvosolni Utcarészlet (Folytatás az 1. oldalról.)- A válást tavaly ősszel kezdeményeztük - kezdi az elöljáró -, de azt nem kértük, hogy mikortól legyünk önállóak. Most hogy ilyen gyorsan intézkedtek odafönt, az meg is lepett bennünket meg nem is. Ha azt veszem, tanácsháza van - két helyiség­ben fogadhatják a lakosságot, de bővíteni kell -, akkor gondot jelent(het) ez a sürgős ügyintézés, ám, ha arra gondolok, hogy megvannak azok a személyek, akik viszik a község ügyeit akkor ez jó érzés. Mórágy és a többi egyesített társa ese­tében is igaz a mondás: közös lónak tú­rós a háta. Igen, ez a kierőszakolt közös- ködés nem vezetett jóra. Nem vezetett jó­ra, hiszen a tanácsüléseken szemrehá­nyást tettek egymásnak, szidta egyik a másikat mondván, hogy mindent Mórágy kap. Kevesen, nagyon kevesen tudták, tudják azt, hogy ami a településre jutott, azok közül sok minden pályázat elnyeré­se útján került a faluba. Nos, ebből a ve­szekedésből lett elegük, ezért döntöttek úgy, hogy megállnak a saját lábukon. Annak ellenére, hogy korszerű iskola - egytől nyolcadik osztályig járnak oda gyerekek -, óvoda, orvosi rendelő - he­tente háromszor jár ki Bátaszékről ren­delni az orvos -, vezetékes ivóvíz, jó köz­lekedés van - különösen Szekszárd irányába nem indulnak könnyen az önállóság útján. Itt most elsősorban arra kell gondolni, hogy sok olyan probléma vár megoldásra, ami nem pénz kérdése. A kisebb panaszok helyi orvoslásáról van itt szó. De hát ez már ugyanúgy az új testület feladata lesz, mint az is, hogy a falusi turizmust úgy szervezze, hogy az jövedelmet hozzon a településnek. Azért a pénzre is gondoltak a váló felek. A va- gyonelosztásban megegyeztek, egy-két íróasztal, lemezszekrény, szék és egy számítógép - „Bátaapátit is ide progra­mozzák” - jut a mórágyiaknak. Többet nem igényeltek. Pénzben, pontosabban a tavalyi pénzmaradvány felosztásában viszont nem tudtak megegyezni. Remél­hetőleg azonban ebben is hamarosan dűlőre jutnak. Glöckner János bizakodó. Nem vélet­len ezért, hogy amikor a személyi feltéte­lek alakulásáról kérdem, csak ennyit mond: minden adott. E rövid mondatban benne van az, hogy a meghirdetett pályá­zatra érkeznek - mondhatnánk’már múlt időben is - a jelentkezések. Ottjártunk- kor így összegzett az elöljáró:- A vb-titkár, a gazdaságvezető adott - az utóbbi a közös tanácsban is ezt a munkát végezte -, két hely - adóügyes és az adminisztrátor még nem betöltött, de pályázó van erre a munkára is. A hiva­talsegéd is adott - teszi hozzá majd ki­egészíti az eddigieket -, és társadalmi ta­nácselnök lesz. Megtudtuk azt, hogy a leendő tanácsot a bátaszéki segíti, és úgy tervezik, a hely- hatósági választásokig a mórágyi vb-tit­kár és a gazdaságvezető intézi Bátaapá- tiban is az ügyeket. Ha az említett idő után úgy gondolják a szomszéd telepü­lés lakói, hogy e két területen közös ügyintézés legyen, akkor a mórágyiak nem zárkóznak el ettől. De nem erőltetik a dolgot. Ugyanis az erőltetésről nekik is megvannak a maguk tapasztalatai. Mórágyon hajdanán a kőbányák, az er­dőirtások adtak munkát biztosítottak meg­élhetést, ma a környék üzemei teszik ugyanezt Tény, hogy a ráerőszakolt há­zasságot nem sínylette meg a falu, sőt lel­kes, áldozatra képes és kész emberekkel sikerült - ha kicsit is, de - lépni. Életrevaló­ságát mi sem bizonyítja, mint az, hogy az üres házakat fiatalok veszik meg és ez jelzi, mutatja a jövőt de a feladatot is, amit Glöckner János fogalmazott meg előrébb - nagyon igazul: „de ha már az ember itt van és itt él, alkosson olyat ami maradandó.” így legyen, mórágyiak! ÉKES LÁSZLÓ Fotó: RITZEL ZOLTÁN Villáminterjú Griesheim polgármestere Gyönkön- Járt-e már Magyarországon és most milyen céllal érkezett Gyönkre?- Először vagyok az önök hazájában - kezdi válaszát Norbert Leber, az NSZK-beli Griesheim polgármestere -, és azzal a szándékkal jöttem Gyönk­re, hogy baráti, együttműködési kap­csolatot teremtsünk.- Nyilván nem véletlenül esett a vá­lasztás erre a Tolna megyei községre.- Griesheim a II. világháború után nagyon sok hazátlannak adott otthont. Ma huszonkétezer lakosa van, hét ki­lométerre fekszik Darmstadttól. A Szent Istvánról elnevezett városrész­ben zömmel magyarok élnek, és na­gyon sokan közülük Gyönk környéké­ről települtek oda. A családi kapcsola­tok a Magyarországon élőkkel egyre erősebbek lettek. Ezért gondoltuk, hogy hivatalossá tesszük és a gyönki tanáccsal aláírunk egy együttműkö­dési megállapodást.- Úgy tudom, nagyon rövid időt töl­tött Gyönkön. Milyen tapasztalatokkal tér haza, mi volt az itteni programja?- Tudom, hogy udvariaskodásnak tűnik, de nagyon meleg fogadtatásban volt részem nekem és családomnak, mert feleségem és két gyermekem is velem volt A faluban üzemelő szövet­kezetekkel, gazdaságokkal, iskolával, művelődési házzal ismerkedtem. Megerősített minden az elhatározás­ban, hogy a kapcsolatunknak több szálon, az előbb sorolt intézményekkel is össze kell fonódni.Terveinkszerinta nyáron gyönki delegáció tesz majd lá­togatást a mi városunkban, és azt kö­vetően rendszeresebbé tehetők a ta­lálkozások. Nem vagyok híve az admi­nisztrált barátságoknak. Inkább le­gyen élő, elven és gyakori, mint aláírá­sokkal szaporítani a papírmunkát — dkj — Egy darabka mult Az udvaron

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom