Tolna Megyei Népújság, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-10 / 59. szám

MÁRCIUS 10 SZOMBAT Névnap: Ildikó A Nap kél 6.09 órakor nyugszik 17.41 órakor A Hold kél 16.53 órakor nyugszik 5.34 órakor ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ VASÁRNAP: WESSELY GÁBOR Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Gyengül a nappali felmelegedés A várható időjárás ma estig: eleinte többször erősen megnövekszik a felhőzet és szórványo­san eső, zápor alakul ki, később felhőátvonulá­sok lesznek, legfeljebb északon, északkeleten fordulhat elő futó zápor, hózápor. A nyugati, északnyugati szél gyakran erős, időnként viharos lesz. A legmagasabb hőmérséklet 8 és 13 fok között várható. Ötven éve halt meg Mihail. Bulgakov (1891-1940) szovjet-orosz regény- és drámaíró, neves elbeszélő. Apja a kijevi hittudományi főiskola professzora volt; ő maga 1916-ban or­vosi diplomát szerzett, s utána falun, majd egy járási kórházban praktizált A polgárháborút többszörösen gazdát cserélő szülővárosában, Kijevben - sa­ját szavaival - „krémszínű függönyök mögött” élte át 1920-ban Vlagyikavkaz- ban dolgozott, ott mutatták be első, még kiforratlan ifjúkori darabjait A követke­ző évben Moszkvába költözött s 1924- ig újságíróskodott A következő eszten­dőkben megjelent művei egy csapásra az irodalmi élet középpontjába emelték; darabjain irodalmi csoportok és esztéti­kai elvek ütköztek meg, miközben ő minden irányzattól távol tartotta magát 1930-ban levelet írt a szovjet kormány­hoz, s kérését teljesítve kinevezték se­gédrendezőnek a Moszkvai Művész Színházhoz, ahol 1926-tól telt házakkal játszották Fehér karácsony - A Durbin család napjai című darabját Megértő szeretettel ábrázolta hőseit, féltve őket hogy képzettségüket, intellektualitásu- kat sem adhatják át az új rendnek. Tragi- kus életérzése a 20-as évek végétől mé­lyült általános érvényű, groteszk látás­móddá. Több írása csak az SZKP XX kongresszusa után válhatott hozzáfér­hetővé a hazai és a külföldi olvasók szá­mára.- Lapunk legközelebbi száma holnap, március 11-én jelenik meg. E szokatlan megjelenési időpont a március tizenötö­dikével kapcsolatos munkanap-áthelye­zéssel függ össze.- HELYREIGAZÍTÁS. Lapunk tegnapi számában az Olvasószolgálatban Gyönk orvosi ügyelete hibásan jelent meg. He­lyesen a következő: Gyönkön központi orvosi ügyelet működik 1990. január 1 - jétől az egészségházban. (Gyönk, Ifjúsá­gi Itp. 20. Telefon: 87-184). Ellátási terü­lete: Gyönk orvosi körzetei.- AZ ORVOSKLUB következő vendége dr. Pál Tamás, az Országos Gyógyszeré­szeti Intézet főigazgatója. A rendezvény a Szakszervezetek Házának első emeleti klubtermében, 12-én este fél 7-kor lesz.- ÚJ TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI eredményeket ismertet előadásában dr. Török Szilveszter professzor. A március 12-én 17 órakor kezdődő rendezvény­nek a szekszárdi Babits Mihály művelő­dési központ ad otthont. Hét végi moziműsor Szombat Dombóvár: Amerikai nindzsa II. (6 óra). Dunaföldvár: A keményfejű (6 óra). Paks, Duna: Harlemi éjszakák (8 óra). Szekszárd, Panoráma: Egyik kopó, másik eb (fél 6 és 8 óra). Videoklub: Tü­zet nyiss! (6 és 8 óra). Világ Mozgó: Sze­repcsere (6 és 8 óra). Piedone Afrikában (de. 10 óra). Tamási: Erotikus fantázia (6 és 8 óra). Tolna: Vaklárma (7 óra). Vasárnap Bonyhád: Batman - Denevérember (5 és 7 óra). Dombóvár: Élve vagy halva (fél 4 és fél 6 óra). Dunaföldvár: Harlemi éjszakák (4 és 6 óra). Paks, Duna: A keményfejű (6 és 8 óra). Szekszárd, Panoráma: A Nagy medve fiai (fél 4 óra). Rémálom - Freddy vissza­vág (fél 6 és 8 óra). Videoklub: Tüzet nyiss! (6 és 8 óra). Világ Mozgó: No, megállj csak! (de. 10 óra). Szerepcsere (6 és 8 óra). Tamási: Amerikai nindzsa II. (6 és 8 óra). Tolna: Vaklárma (fél 6 és fél 8 óra).- A TAMÁSI KOSSUTH HE március 18-án környezetvédelmi napot tart az egyesület gonozdi tavainál. Ekkor terve­zik meg az éves társadalmi munkát és végzik el a tél végi nagytakarítást, az épü­letek felújítását. A gonozdi 1. számú tónál lesz a gyülekező reggel 8 órakor.- A SZEKSZÁRDI ÚTTÖRŐHÁZBAN ma fél háromtól megyei táncverseny kez­dődik három korcsoportban. A műsort Kindl Gábor lemezlovas vezeti. A tánc­versenyt diszkóval zárják. Simontornya: Galambos Tamás festőművész kiállítása A közönség Képek és közönség Az átlagos magyar szlnérzéknek kissé tán túl eleven színekben tobzó­dó kiállítást nyitott meg csütörtökön délután Lakatos István, József Attila- díjas költő a simontornyai vártorony­ban. Az itteni kiállítóterem ilyen ese­ményekben már régóta bővelkedik, most ismét gyarapította eggyel ezek számát. Galambos Tamás 1939-ben született, Hincz Gyula osztályán vé­gezte el a főiskolát és eddig jóval több, mint 30 bemutatója volt, egye­bek közt Lengyelországban, az NSZK-ban, Olaszországban és Ja­pánban is, ahol egyik legfontosabb művét, a Fehér szarvast magángyűj­teményben őrzik. Nyert egy sor díjat, köztük a Kohán György-emlékérmet is. Amiként azt a megnyitót tartó ba­rátja is ecsetelte, rendkívüli érzéke van a humor, a komikum és az irónia iránt A perspektíva megszokott tör­vényeinek időnként fittyet hány, szín­világa a neoprimitívekre emlékezte­tőén eleven és gazdag. Bizonyára jó kedélyű ember, mert képei inkább rámosolyognak a világra, semmint az amúgy is szépszámú tragédiát és keserűséget érzékeltetnék. Lírai lélek, képei valószínűleg so­kak tetszését megnyerik. Főleg azo- két, akik a hagyományos művészet terén talán kevésbé iskolázottak. A műélvezethez azonban nem feltétle­nül csak iskolázottság kell, hanem olykor elég a világra csodálkozó szem is. Galambos Istvánnak ez két­ségtelenül sajátja. ORDAS IVÁN Fényképezte: KISPÁL MÁRIA Lottó­nyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 10. játékheti lottó­nyeremények a kővetkezők: 5 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt jutalom nettó összege 7 millió forint. A 4 találatosokra egyenként 152228 forintot, a 3-asokra egyenként 1075 fo­rintot, a 2-esekre egyenként 37 forintot fizetnek. Kórházi látogatás A Tolna Megyei Tanács Kórház-Ren­delőintézet értesíti a lakosságot, hogy a kórház látogatási rendje 1990. március 11 -19-e között az alábbiak szerint válto­zik: 1990. március 11-én, 10.30-12.00-ig, 17.00- 18.00-ig, '15-én 10.30-12.00-ig, 17.00- 18.00-ig, 16-án 10.30-12.00-ig, 17.00- 18.00-ig, 17-én 10.30-12.00-ig, 17.00- 18.00-ig, 18-án 10.30-12.00-ig, 17.00- 18.00-ig. A horgásztotó nyertesei Befejeződött a horgásztotó, amivel cé­lunk a szórakozás, szórakoztatás mellett az volt, hogy a holtszezonban is „horgász- szunk”, vegyük elő a Magyar Horgászt, a szakirodalmat. Most már csak a gyakor­latban totózhatunk: vajon méretes, nem méretes. A kérdések nem bizonyultak könnyű­nek, de igy izgalmasabb, érdekesebb volt a játék. Ugye, egyetértenek ezzel a megállapítással? Az utolsó fordulóra 118 megfejtés ér­kezett, ezek között telitalálatos szelvény mindössze kettő volt. A változó adatok miatt a negyedik for­dulóban is a 13. kérdésnél az 1 -es és a 2- es tippet is elfogadtuk. A helyes megfej­tés: x, x, 1,2,1, x, 1, 2,1, 2, x, 1,1-2, x. Nyertesek: 1 db. „Bachusz” horgászcso­magot nyert Széles József, Tengelic, Kossuth u. 79., 100 forintos vásárlási utalványt nyert Berta Gábor, Szekszárd, Táncsics köz 16. és Kótai Gábor, Pálfa, Táncsics M. u. 16:, 200 forintos vásárlási utalványt nyert Steigerwald Vince, Tolna, Radnóti u. 30., 2 db. horgászkönyvet nyert: Briesz- tyenszky József, Szekszárd, Kadarka Itp. 9. Egyéves Népújság előfizetést nyert: Pongyor Ede, Szekszárd, Tartsay Itp. 12. Negyedéves Népújság előfizetést nyert Katz József, Szekszárd, Kölcsey Itp. 20. és Szántó Margit, Bonyhád, Fáy Itp. 14. A lapokat május elsejétől kapják. Horgásznaptárt nyertek: Juhász Mi- hályné, Szekszárd, Kiss János u. 30., ifj. Novák László, Dombóvár, Dombó Pál u. 13., Szekeres János, Tengelic, Vadász­major, Ballabás László, Szekszárd, Zöld- kert u. 20., Bálint László, Zomba, Oroshá­za u. 15., Porkoláb László, Szekszárd, Mérey Itp. 43., Nagy Zsolt, Fadd, Lenin u. 33., Farkas Balázs, Szekszárd, Wesselé­nyi u. 6., Kovács László, Báta, Fő u. 228., Lukács Bertalan, Dombóvár, Vörösmarty u. 84. Megköszönjük mindazoknak, akik ját­szottak velünk és mindazoknak, akik tá­mogatták ezt a vetélkedőt. Jövóre ismét folytatjuk. Mohosz Tolna Megyei IB. Tolna Megyei Népújság szerkesztősége Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat OLVASTAM Egyedi megoldás A pedagógusok döntésére bízza a Művelődési Minisztérium, hogy tanítás lesz-e az általános és középiskolákban március 21 -én, vagy más programot szerveznek erre a napra. A Nagy Magas Főhatóság tehát nem foglal állást abban, megünnepelendőnek tartja-e a tankönyvekben „A dicsőséges 133 nap” címmel szereplő-1919-es Ta­nácsköztársaság kikiáltását, hanem - nesze nektek szabadság - elven az iskolák­ra ruházza át a döntést. Mégpedig az oktatási törvény azon paragrafusára hivat­kozva, mely az egyedi megoldásokról, kísérletekről szól. Igaz, ami igaz. A bejelentés nyomán bizonyára az ország összes iskolájában mást és mást csinálnak majd, ki így, ki úgy tesz vagy nem tesz említést a munkás­hatalomról. Már csak az kell, hogy a sok kis egyedi megoldásról készüljenek részletes jelen­tések, azok fussanak be a Központba, ott egy bizottság összesíti őket, és az ered­ményt tegye közzé... -csi­Eboltás Szekszárd Város Tanácsa V. B. Ter- melés-Ellátásfelügyeleti Osztálya értesíti a szekszárdi ebtartókat, hogy az 1990. évi eboltások az alábbi helyeken és idő­pontokban lesznek: március 19. 6-10 óra között: újváros, Nyár utca, 14 óra Palánk, Kommunális Szóig. V„ 14.30 óra Palánk bolt, 15 óra Fehér csárda, 15.30 óra Sió csárda, 16 óra Gyepmesteri telep (Mocfa csárda), 16.30 óra Béketelep, vásártér. március 20,6-8 óra között: felsőváros, Remete u. 3., 8-9 óra között felsőváros, Kápolna tér. március 21. 6-8 óra között alsóváros, Aranyfürt Mgtsz, iroda. március 22. 7-9 óra között Csatár is­kola, 9-11 óra között Szőlőhegy, Gör­csös tanya. március 23. 6-9 óra között Pótoltás: Nyár utca. március 24. 7 óra József-major, 7.30 óra Kendergyár, 8 óra Ózsák major, 9 óra Keselyűs, 10 óra Sió-Árvízkapu. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a kőtelező eboltásra minden 3 hónaposnál idősebb ebet a tulajdonosnak a lakóhe- ’ lyéhez legközelebbi oltási helyre, a meg­adott időben el kell vinnie. Az előző évi eboltási igazolványt az eb tulajdonosa az oltásra hozza magával. Az eboltás díjmentes. Az oltás egy évi védettséget ad. A kóbor ebek, elhagyott állatok beje­lentése Szekszárd 15-413, vagy 16-754 telefonszámon lehetséges. A be nem oltott ebet állami kártalanítás nélkül le kell öletni és a tulajdonosa az egyes szabálysértésekről szóló módosí­tott 17/1968. (IV. 14.) Korm. sz. rendelet 87. § (1) bek. alapján 5000,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal büntethető. népüjság Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. - Postafiók: 71.- Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet­rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. - Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ^ A megnyitó

Next

/
Oldalképek
Tartalom