Tolna Megyei Népújság, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-02 / 52. szám
Nyílik a kikerics Nyílik a magyar kikerics Baranyában, a villánynagyharsányi Szár- somlyó hegy lejtőjén. Ez a fokozottan védett kis virág a világon másutt nem él szabadon. (Latin neve: colchicum hungaricum.) Nincs megegyezés a szovjet csapatok kivonásáról Nem sikerült egyezségre jutni a szovjet csapatok teljes kivonásáról folyó magyar-szovjet szakértői tárgyalások második fordulójában. Mint ismeretes, a két ország leszerelési szakértői Somogyi Ferenc külügymi- nisztériumi államtitkár és Ivan Aboimov külügyminiszter-helyettes vezetésével szerdán Budapesten ültek tárgyalóasztalhoz azzal a céllal, hogy összegezzék az elmúlt hetekben különböző munka- csoportokban végzett egyeztetések eredményeit, s aláírásra készítsék elő a szovjet csapatkivonásról szóló megállapodást. Somogyi Ferenc az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a két tárgyalódelegáció intenzív egyeztető munkák után most első alkalommal jutott el odáig, hogy akár megegyezés is születhetett volna az aláírásra szánt dokumentum szövegezéséről, illetve a kivonás ütemtervéről. Bár számos részkérdésben sikeresen egyeztették a két fél pozícióit, a megegyezés mégsem jött létre, mivel a csapatkivonások végleges határidejét, ütemtervét illetően jelentősen eltért a magyar és a szovjet álláspont. A tárgyaláso- (Folytatás a 2. oldalon.) Az elhalasztott látogatásokról nyilatkozott a szovjet külügyi szóvivő' A szovjet vezetők elfoglaltsága miatt Moszkva lemondta több politikus márciusi szovjetunióbeli látogatását - közölte Gennagyij Geraszimov külügyi szóvivő csütörtöki moszkvai sajtóértekezletén. A Népképviselők Kongresszusa, illetve a XXVIII. pártkongresszus előkészületei miatt bizonytalan ideig elhalasztották Floszni Mubarak egyiptomi elnök és Charles Haughey ír miniszterelnök márciusra tervezett moszkvai megbeszéléseit. Hoszni Mubarak 18 év után első egyiptomi államfőként látogatott volna Moszkvába. Feszített hazai programja miatt későbbi időpontra halasztották Eduard Sevardnad- ze szovjet külügyminiszter márciusi japán látogatását is, amelyen a szovjet diplomácia vezetője Mihail Gorbacsov pártfőtitkár-államfő nyári tokiói látogatását hivatott előkészíteni - mondotta Geraszimov. XL. évfolyam, 52. szám ÁRA: 4,30 Ft 1990. március 2., PÉNTEK Az Országgyűlés harmadik napja Módosították az oktatási törvényt - Az egész ország választ köztársasági elnököt - Ismét „honvédség” - Drámai vita a kamatadóról Az Országgyűlés csütörtökön néhány perccel 9 óra után folytatta munkáját. A testület elsőként az előző napokról „áthúzódó” törvényjavaslatokkal foglalkozott. Az alkotmány módosítására három előterjesztés érkezett, továbbá az előző napon az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte a választási törvény egyik fél mondatát, s most a jogi bizottság annak korrigálására tett javaslatot. így összesen négy előterjesztésről kellett dönteniük a képviselőknek. A törvényjavaslatokról - bár az azt beterjesztő miniszter szerint azok egységes szerkezetet alkotnak - tételesen szavaztak. Először a kormány által benyújtott - az alkotmány módosítására vonatkozó - ja-, vaslatról és a kapcsolódó törvényjavaslatról döntöttek; teljes körű elfogadásukat a jogi bizottság nem javasolta. A magyarországi egyházak és vallásfelekezetek képviseletéről szóló képviselői módosító indítványt például - némi értelmezési zavar és vita után - a Tisztelt Ház nem fogadta el. A képviselők a törvényjavaslat egészét sem fogadták el, s ezáltal már nem lehetett dönteni a nemzeti és nyelvi kisebbségek képviseletéről, mert az alkotmány nem teszi lehetővé annak hatályba léptetését. A képviselők között viszont parázs vita alakult ki, volt, aki a szavazás megismétlését követelte, mások arra figyelmeztettek, hogy súlyos hiba a nemzetiségeket is érintő törvényjavaslat elvetése, s egy képviselő emlékeztetett arra, hogy a szlovák parlament szerdán egy hasonló törvényt nem fogadott el, sőt, három magyar képviselőt megfenyegettek, akik jogaikért küzdöttek. Most, amikor az egész világ ránk is figyel, nem szabad hasonló hibába esnünk - tette hozzá. Fodor István elnök egyes képviselők javaslatát elfogadva - elrendelte az újbóli szavazást. Ennek során a Tisztelt Ház a néhány perccel ezelőttivel ellentétes eredményre jutott: 270 igen szavazattal elfogadták az alkotmánymódosító törvényjavaslatot. így a kisebbségek képvi- (Folytatás a 2. oldalon.) Konzervatívok és nacionalisták moszkvai megmozdulása Egy múlt pénteken Moszkvában tartott konzervatív-nacionalista rendezvény részleteiről tudósit legújabb számában a Moszkovszkije Novosztyi című hetilap. Másfél ezernyien gyűltek össze egy sportcsarnokban a Szov- jetszkaja Rosszija kiadó által szervezett „zenés irodalmi estre”, amelynek elme „Oroszország, hazám” volt. „Haza vagy halál!” - kiáltotta a szónoki emelvényről az ultrakonzervatív nézeteiről ismert Nyina Andrejeva, aki szerint „az ellenforradalmi irányzat a peresztrojka fölé kerekedett. A gyorsítás Gorbacsov vezette politikája társadalmi katasztrófába fulladt. A szocializmus emberi arca helyett a hataloméhes maffiózó birtokosok rút pofája látható”. Andrejeva a hadsereg és „a nép megbonthatatlan egységét, a hazafiak és a szocializmus erőinek egységét” dicsőítette, s a „szocializmus tisztaságát” védelmezte. Eközben a sportcsarnok előterében szakállas emberek kétfejű sast, cári portrékat, templomokat, ikonokat, szenteket ábrázoló jelvényeket, plakátokat, képeslapokat árusítottak. Földkérdés Ismét földrengés Kaliforniában Közép-európai idő szerint csütörtökre virradó éjjel újabb földrengés rázta meg Dél-Kaliforniát. A rengés az eddigi adatok szerint csak néhány sebesülést, de jelentős anyagi károkat okozott. A Richter-skálán 5,5-ös erősségű rengés középpontja Los Angelestől 50 kimre Keletre volt. A lökés megrázta a metropolis felhőkarcolóit, az utakon földcsuszamlásokhoz vezetett, távvezetékeket szakított meg. Négy dél-kaliforniai város, ahol nagyobb károk keletkeztek, szükségállapotot rendelt el, de halálesetekről a hajnali órákig onnan sem érkeztek jelentések. Elővigyázatosságból leállították a környéken működő atomerőművet. Kalifornia alatt húzódik a föld alatt az úgynevezett Szent András-árok, a földkéreg mozgásai a vidék gyakori földrengéseihez vezet. A legutóbbi, amely októberben volt San Franciscóban és környékén, 67 halálos áldozatot követelt. Azé a fold, aki A mindössze négy paragrafusból álló földtörvényt az elmúlt esztendőben többször is módosította az Országgyűlés. Alig múlt el fél esztendő, s most januárban ismét módosították a földről szóló törvényt, s változott a termelőszövetkezeti törvény is. Ennek következményeként - eltekintve néhány kivételtől - az állam- polgári földtulajdonszerzés, az állami és a szövetkezeti tulajdonban lévő földek forgalma elől elhárult minden akadály. Tehát a földpiacnak megteremtődtek a feltételei, ami a föld valódi értékének a kialakulását eredményezi. megműveli? megveszi? megörökli? A földforgalom élénkülésére egyelőre nem lehet számítani, tekintettel arra is, hogy például a szaktárca miniszterének javaslatára a téeszek évente a terület egy százalékát adhatják el, ami téeszenként átlagosan 27 hektárt jelent. (Folytatás a 3. oldalon.) Szőlőtermesztők tanácskozása A lisztharmat és a botrytis elvitte tavaly a szőlőt Az elmúlt esztendőben hihetetlen mértékben visszaesett megyénkben a szőlőtermés mennyisége. Míg 1988-ban a nagyüzemek átlagában Tolna megyében 8,9 tonna volt a hektáronkénti átlagtermés, addig 1989-ben csupán 5,3 tonna volt a megyei átlag. Mindez nem a szakértelem hiányára, a gondatlan munkára vezethető vissza, hanem arra, hogy elhúzódott virágzás, rossz volt a kötődés, ezzel egyidejűleg csapadékos, és hűvös időjárást regisztrálhattak a meteorológiai állomásokon. Telibe kapta a szőlőültetvényeket a korai botrytis, ezt követően lisztharmat lepte be a tőkéket, majd ősszel újabb botry- tisfertőzés söpört végig a szőlőültetvényeken. Többek között erről is szó esett azon a tanácskozáson, amelyet tegnap tartottak Pakson, a Dunamenti Egyesülés Téesz- ben. Az EUF, azaz elektroultrafiltrációs talajvizsgálatok során a szekszárdi borvidéken szerzett tapasztalatairól dr. Dula Bence számolt be. A szőlötalaj mélylazításának a talaj tömörödöttségére és víz- háztartására gyakorolt hatásáról, a nitrogéntrágyázásnak a tápanyagellátásban betöltött szerepéről, a valamint a termés- mennyiség és a borminőség összefüggéseiről dr. Báló Endre, a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinát laboratóriumvezetője beszélt. A szőlész-borász szakemberek megnézték Hideghegyen a téesz zweigeltül- tetvényét, majd Ferenc Vilmos megyei főkertész tartott előadást „A megyei szőlőtermesztés 1989. évi főbb mutatóinak értékelése” címmel. Végül a megyei tanács és a Teszöv által alapított vándordíját átadták a paksi Dunamenti Egyesülés Téesz képviselőinek. Megyénkben a termés ugyan mindenütt kevés volt, de ebben a szövetkezetben szüretelték tavaly ősszel a legtöbb szőlőt. dKeller János, a téesz főkertésze bemutatta a zweigeltültetvényt a szőlészeknek Fotó: kpm Egyes függöny - metszés után