Tolna Megyei Népújság, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-24 / 70. szám
2 - TOLNATÁJ 1990. március 24. Dr. Lépőid Józsefné és Csefkó Judit az írástanulmányról- Mi is az a grafológia? Kisebb közvéleménykutatást végezve úgy tűnik számomra, sokan a grafológusokat írás- szakértőknek vélik. A lexikon egyértelműen fogalmaz: a kézírás elemzése, következtetés belőle az ember tulajdonságaira, jellemére. Tudomány? S lehet-e hinni benne?- Nagyon sokan teszik fel nekem a kérdést, hogy hiszek-e benne. Huszonnégy éve foglalkozom grafológiával, s az a véleményem, hogy ez nem lehet sem hit, sem hiedelem tárgya, mert nem a valóság felettiből, hanem a konkrét tapasztalatból indul ki. Tárgyköre egy életjelenségnek: a kézírásnak a megfigyelése. Tulajdonképpen nem kézírás ez, igy helytelenül mondjuk, valójában agyírásról kellene beszélnünk. Az ember és az írása között állandó kapcsolat él,»mindenki megismeri akár száz ember írása közül is a sajátját, vagy a gyermekéét. Tudott dolog, hogy senki nem tudja ugyanúgy utánozni másnak az Írását. Hasonlóan igen, de ugyanúgy nem. I- Mi indított arra huszonnégy évvel ezelőtt, hogy grafológiával foglalkozz?- Egy interjú hívta fel rá a figyelmemet. Nálunk az ötvenes évektől a grafológiát áltudománynak tartották, például Románné Goldzicher Klára, e tudomány legnevesebb képviselője is Amerikába kényszerült. Ott hamarosan egyetemi katedrát kapott, hiszen külföldön egyetemen oktatják a grafológiát. Az utóbbi évtizedek szomorú eredménye, hogy ma öt-hat grafológus van mindössze az országban. A ma is élő Rá- kosné Ács Klárának van egy nagyszerű könyve - Vallanak a betűk - mely bemutatja e tudományágat. I- Nem lévén egyetemi oktatás, hogy sikerült mégis megtanulnod a grafológiát?- Teljesen autodidakta módon tanultam, illetve tanulom ma is. Míg más asszony bundát vett, én az antikváriumban költöttem el a rávalót, szinte lehetetlen ma már megfizetni ezeket az alapműveket. De nem tehettem mást: nem tudott úgy senki leírni egy szót, mondatot, hogy ne néztem volna rá, s az ne üzent volna nekem valamit. Ugyanúgy üzen az írás, mint ahogy egy arckifejezés, egy gesztus, egy mozdulat jellemez valakit. Lehet ellenszenves egy arc s ugyanúgy egy írás is. S annak nem kell feltétlenül szépírásnak lenni, sőt! Végtére semmi köze ehhez, ez számít a legkevésbé az analízisnél. I- Úgy vélem, lehet köze a pszichológiához is.- A grafológia nem nélkülözheti a pszichológiát, mint társtudományt, a lélektan nélkül nehezen boldogulnánk. Freudot minimum ismerni kell, a személyiség kialakulását, fejlődését.- Az előző évtizedek kényszerű csöndje után most hirtelen annál nagyobb publicitást kap a grafológia. Néhány hónapja a baranyai napilapban olvashattunk az írástanulmányi Társaság dél-dunántúli regionális csoportjának megalakulásáról, melynek elnöke vagy. Azóta a Külváros című pécsi lapban s a Novopressben is állandó rovata van a grafológusnak.- Az utóbbi időben valóban jó érzés, hogy nem tanultam hiába eddig sem a gra- fológiát. Nagyon sokat tudunk segíteni annak, aki igényli. Ma már százával jönnek a levelek, kérve, hogy elemezzem a beküldött jeligés írásokat. S nagyon fontosak a visszaigazolások: eddig még nem érkezett olyan válasz, mely nem fogadta volna el a jellemzést. Nemrég valaki ezt írta: „Kedves asszonyom! Levelét naponta elolvasom, pszichésen jelentős támogatást adott.” Jó dolog, hogy fogódzót is adhatok egy-egy embernek. Korábban pedig ezt a levelet kaptam: „Mindig kételkedtem a grafológiában. Amióta ön elküldte családom - férjem s két leányom - írásainak analízisét, melynek mindegyike tökéletes életrajznak felel meg, megváltozott a véleményem.” Azonban van, aki csal, megpróbál becsapni. Férfi létére női írásként próbálja eladni a beküldött anyagot, más életkort jelöl... Tisztességtelen dolog, ilyenkor megírom a véleményemet s természetesen az írásával nem foglalkozom. A közelmúltban a No- vopresstől kerestek meg. Hoztak egy kockás papírra vetett néhány soros írást, hogy elemezzem; az illető vállalja a megjelenést. Kiderült, hogy egy nagyvállalat igazgatójáról volt szó, nézd, itt a válasza: „Belémlát a grafológus, azt hiszem, hogy a környezetem is ilyennek ismer. Arra az elhatározásra jutottam, hogy negatív tulajdonságaimat végiggondolom és megpróbálok változtatni rajtuk. Hirtelen haragomat leküzdeni, gyermekeim érdekében is jó lenne.” Az újságban közismert és tekintélyes személyiségeket mutatunk be, olyanokat, akik vállalják a nyílt színen való megismertetést.- Mire vezethető vissza, hogy az emberek ilyen óriási érdeklődéssel fordultak a grafológia felé? Önmagukat akarják megismerni más által? Vagy családtagokat, barátokat vizsgáztatni a beküldött írásokkal?- Tulajdonképpen arról van szó, hogy rengeteg a sikertelen ember, hiszen az elmúlt időszakban annyiszor az számított, hogy kinek milyen kapcsolatai vannak s annyi az olyan ember, aki jobb sorsra érdemes. Jobb munkahelyre való, vagy a családjában elismertebb kellene, hogy legyen. Önmagával sincs tisztában, s megtévesztő a környezet nem megfelelő reagálása. Én talán még a rejtett tulajdonságait is fel tudom fedni. Sok ember küzd azzal, hogy nincs önbizalma, az éntudathiánnyal birkózik. A megújulási szándék, s hogy a negatív tulajdonságait is felismerje, s ezzel összefüggésben vagy esetleg az igazolása, hogy ő a jó, a megfelelő ember, csak nem értik meg. S ebben sokszor az van, hogy nem ismerte önmaga jó tulajdonságait, én figyeltem fel rá, erősítettem az éntudatát. Megtudta, semmi oka arra, hogy kisebbségi komplexussal küzdjön, hogy el kell űznie szorongását, s hogy igenis, jól adja el magát, mert értékes ember. Ám előfordul, ahogy a válaszaimban olvasható, hogy erős az éntudata s kicsi az intelligenciája. Sokkal többre tartja magát, mint amennyit ér, öntelt, hiú. S minthogy első számú vezető, piedesztálra emeli magát - az ilyen típusú igazgatók miatt mennek tönkre a vállalatok, ők garantálják a bekövetkező csődöt. Ez a típus a családjában, a gyerekeivel szemben is állandóan konfliktusba kerül, ha nem ismerik el feltételek nélkül a tökéletességét. Pedagógusoknál is gyakorta előfordul, hogy el nem ismerné, ha nem neki van igaza, nem szán időt a gyerek megismerésére, csak az órát adja Je, a szűkén vett szakmai feladatát teljesíti. Ha a tanuló s a pedagógus közti konfliktust kell vizsgálnom, nemcsak a gyerek, a tanár írására is kiváncsi vagyok. S előfordult, hogy nem a gyerek volt hibás a kialakult rossz helyzetért. Egyébként az óriási érdeklődés miatt a Külváros szerkesztőivel tervezzük, hogy Grafológiai füzetek címmel egy összefoglaló sorozatot adunk ki az íráselemzés alapvető kérdéseiről I- Talán furcsa a kérdés: hogyan viseled a terheket, azt a sok-sok életsorsot, mely rád zúdul az utóbbi hónapokban?- Nagyon jó érzés napi tizenhat órát dolgozni. Jelenleg ötszázharmincnégy levél vár megválaszolásra a mai nappal. Olyan kivételt teszek, hogy a sürgősségi eseteket előreveszem, s a kiegyensúlyozott, boldog emberek írását - mely szintén messziről .elárulja magát - kicsit később tudom csak megválaszolni.- írásom az aktuális állapotomtól függően mindig más. Ha van időm, kiírom a betűket, ha sietek, elhúzom a szavak végét, mások a betűim, a formák, a kötések... Tudom, más is így van vele, kollégák panaszkodnak, ha sietve jegyzetelnek, a saját írásukat is alig tudják elolvas- Igen. Ha én például most írnék, amikor jól érzem magam, nyugodt vagyok, kellemesen beszélgetünk - ez természetesen meglátszana. Az is, ha sietek, ha türelmetlen vagyok. De az alapvető dominánsok, azok mindig jelen vannak az írásban. I- Tehát jellemen kívül még az állapotra is tudsz következtetni? Milyen írásra van ehhez szükség?- Elég egy sima papírra lemásolt néhány verssor, vagy a napi sajtóból kimásolt cikk, rövid hír, s a levélíró kora és neme. Semmi másra nincs szüksége a grafológusnak ahhoz, hogy az analízist - mely háromnégy órát vesz igénybe - elkészítse. Ezek a kiindulópontok, a többi a szakember dolga. Tulajdonképpen én egyre inkább szeretnék a betegségek felfedezése felé elmenni a munkában.- Meglehetősen megdöbbentettél azzal, hogy betűimet látva, analizálva megállapítottad, hogy nem tökéletes a hallásom. Továbbá azt is, hogy átmeneti az elváltozás.- S valóban így van? Te tudtál róla? Nem rögzült a dolog, rögvest gyógyítani kell. Az utóbbi időszakban Buda Béla pszichiáter munkáját segítem. Ö a páciensek anyagait, írásait küldi hozzám, a betegség s a gyógyulás különböző fázisaiban, s kéri a véleményemet. I- Ki tudnád olvasni az öngyilkosságra való hajlamot is?- Természetesen. Ilyenkor, ha sürgős esettel találkozom, s ha tudom ki írt, felkeresem. Ha jeligés vplt a levél, a lapon - a Külvároson - keresztül tudok üzenni. I- Foglalkozik a családodban más is a grafológiával?- A kislányomat, aki középiskolás kora óta pedagógusnak készült, tanítottam erre. Nagy hasznát veszi a munkájában, sokkal türelmesebb, megértőbb tud lenni, hiszen mélyebben ismeri a gyerekeket, mint bárki más. Ma már az Ifjúsági Házban tart tanfolyamot, s az írástanulmányi Társaságban is tartott előadást. A dél-dunántúli csoportnak Tolna megyéből is több mint húsz tagja van, orvosok, pedagógusok, többségükben értelmiségiek. Zalából, Somogyból is sokan járnak hozzánk a kéthetenkénti előadásokra, melyet a tudományegyetem nagyelőadójában tartunk. Kezdetben azt hittük, sokan lemorzsolódnak majd, de mindig telt ház van. ■ - Van-e írásgyűjteményed?- Hogyne! Elő is készítettem számodra. Nézd ezeket az aláírásokat! Öveges professzor még a nevének „ö” betűjében is kísérletezik, Vitray pedig a „v” betűjében szimbolizálja a győzelmet. Nem tudatos ez, de ők annyira a szakmájuk, a hivatásuk megszállottjai, hogy ez még írásukban is megjelenik. Egy hegedűművésznek biztos hogy egy violinkulcs megtalálható az írásában. Nézd Napóleon aláírását! Milyen erőteljes mikor hatalmon van, s milyen óriási a különbség később, itt már egyre lefelé lejt az írás. A festőknek általában képszerű az aláírásuk, egy építészében egy egész városrész benne van. I- Tudunk-e gyerekeink személyiségére következtetni?- Lehet, de igazán hiteles a kialakult írás, a kiforrott egyéniség. Természetesen nem véletlen, ha egy gyerek egy egész felületet rajzol tele vagy csak a papir kisebb hányadát Az irkafirkánál az látható, hogy milyen a gyerek személyiségtípusa. A gyerekrajzokat, írásokat többször ismételten, különböző időpontokban kell megfigyelni, így közelíti meg az analízis leginkább a valóságot. I- Ma már egyre több olyan álláshirdetés van a lapokban, ahol kézzel írt önéletrajzot kérnek. Talán hozzád küldik analízisre őket?- Igen, előfordul. Amerikában az álláshirdetések nyolcvan-kilencven százalékánál kikérik a grafológus véleményét elemző munkáját Nemcsak a személyiségjegyek feltárásánál - ez az első számú vezetőknél a legfontosabb. Azért mert egyáltalán nem mindegy, hogy például egy fizikai munkás milyen teherbíró-képességgel s milyen szorgalommal rendelkezik. Tulajdonképpen a megbízó megmondja, hogy mire kíváncsi, hogy a grafológus milyen tulajdonságokat keressen. S csak ezt a munkát végzi el a szakember. Ma már a pécsi nagy- vállalatok vezetői igénybe veszik a segítségemet, s figyelemmel vannak iránta.- Ezek a munka gyakorlati oldalai, a Külvárosban pedig az olvasók kíváncsiságát elégíted ki. Végez-e klasszikus értelemben vett tudományos munkát a grafológus?- Jelenleg egy Petőfi-köteten dolgozunk, a költő kézírása alapján írjuk meg a tragikus sorsú fiatalember történetét. I- Most, hogy egyre inkább tért nyer a grafológia, sikerül-e úgy tudományként elfogadtatni, hogy helyet kaphat az egyetemi oktatásban is?- Minden reményünk megvan rá, hogy a közeljövőben, akár speciális kollégium formájában, megindíthatjuk a pécsi egyetemen az oktatást. Halottsiratás (Nyáraszó, 1941) Hagyományaink Az utolsó állomás népszokásai Az emberi élet legtitokzatosabb, legdrámaibb sorsfordulója az elmúlás, a halál. Nem csoda hát, hogy az élet utolsó állomásához számtalan népszokás, hiedelem fűződött a régebbi korokban. Már az új házasokat is emlékeztették az elmúlásra. A menyecske eltette menyasszonyi ruháját, mert azt szánta - palócföldi kifejezéssel - „halóruhának”, s a vőlegény ingét is hasonló céllal rakták a láda fenekére. Idős asszonyok, férfiak évekig gondosan vigyázták azt a ruhát, öltözetet, amelyet halálukra tartogattak. Legtöbbször drága, díszes, ünnepi holmi volt ez, mert a falu számon tartotta, kit milyen ruhába öltöztettek a halotti ágyon, s megvetették azt, aki a hozzátartozójának, családtagjának nem adta meg a kellő végtisztességet. A halál közeledtéről is számos hiedelem járta. Ha a kutya vonítani kezd, ha bagoly jelenik meg a kéményen és huhog, ha a bútorok recsegnek, ropognak - ez mind a halál közeledtét jelezte. Különösen az álmok voltak alkalmasak a haláleset megjósolására. Bagollyal álmodni - halál; kemencével álmodni - távoli rokon fog meghalni; s ha álmunkban pap jelenik meg, közeli rokon távozik az élők sorából. A halálos betegről, a haldoklóról való gondoskodásnak is megvoltak a maga törvényei, szokásai. A haldokló feje alól a tollal tömött párnát kivették, s ha a beteg lekívánkozott a földre, szalmazsákkal, lepedővel együtt tették le, vagy pedig földre terített szalmára fektették - mondván: úgy „könnyebben tudott meghalni!” -, s csak a halál beállta után emelték vissza az ágyra. Amikor örökre lehunyta szemét a megboldogult, a házban megállították az órákat, a tükröket, a fényes, csillogó felületeket kendővel letakarták. Az Ipoly mentén, ha a gazda halt meg, az istállóban elengedték a jószágot, „hogy az elhunyt lelke megnyugodjék”. A halottas házban tüzelni, főzni ném volt szabad, legtöbbször a rokonság valamelyik tagja látta vendégül a megboldogult háza népét. A halottat először megmosdatták, majd felöltöztették. Mosdóvizét olyan helyre öntötték, amerre senki se járt, mert azt tartották, hogy sárgaságot kap az, aki keresztülmegy rajta. Egyes vidékeken azokat a ruhákat, amelyeket élete utolsó perceiben használt a> megboldogult, elégették. Elterjedt szokás volt az is, hogy az ünneplőbe öltöztetett halott lábára húzott csizmáról levették a patkót, hogy ne kopogjon, ha a temetés utáni éjszaka hazamegy látogatóba. A halott „hazajárását” babonás szokásokkal próbálták megakadályozni. A legismertebb közülük az a furcsaság, hogy az elhunytat mindig lábbal kifelé vitték ki a házból, hogy ne találjon haza. Hasonló céllal a kedvenc tárgyait - családfőnél például a pipáját - rakták be a koporsóba. A halálesetet a papnál azonnal bejelentették, és meghúzatták a harangot. A harangozás elsősorban a közelben lévő és ólálkodó lélek elűzését szolgálta, de híradás is volt. Árokszálláson például, amikor megszólalt a harang, a templomtorony két ablakán át a halott nevét is kikiáltották. Szinte valamennyi vidéken szokás volt a felravatalozott halott virrasztása. Rokonok, ismerősök, egyes helyeken felkért virrasztó asszonyok gyűltek össze abban a szobában, ahol a halott feküdt. Imádkozással, temetési énekekkel búcsúztatták a megboldogultat, így virrasztottak mellette reggelig. Amíg a halott a lakásban volt, az ablakokat nem nyitották ki, még az összesöpört szemetet is tilos volt kivinni. A temetés lebonyolításáért a halott legközelebbi rokona, jó barátja, szomszédja, sok esetben a család megbízottja - Sajó menti elnevezéssel - a „fugerátor” felelt. Gondoskodott koporsóról, a halott felöltöztetéséről, a sír megásásáról, a temetési ceremóniáról, a papról, a búcsúbeszéd főbb adatairól. A temetési szertartásnak is minden vidéken megvolt a világi rendje, amely megszabta, ki állhatott a halott fejénél és közvetlenül a koporsó mellett, s kinek kellett a népes rokonságból távolabb állnia. A temetést számos vidéken halotti tor követte. Régebbi századokban ezt a ceremóniát a temetőben tartották. A háznál rendezett torban az asztalnál egy üres helyet hagytak a halott részére, az asztalon pedig egy üres tányért, amelybe aztán a felszolgált ételekből is raktak. A legény-, leánysorban elhunytat lakodalmi pompával, vőfélyek, koszorúslányok kíséretében temették, és egy-egy ismerős legény vagy lány játszotta el a vőlegény, a menyasszony szerepét. így aztán a temetés, a halotti tor a zenészek közreműködésével gyakran zenés vigassággá nőtt. A temetés után a gazdag, tehetős családokban hozzáláttak az elhunyt végakaratának a teljesítéséhez, a vagyon felosztásához. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy régen a végrendeleteknek csak egy kis hányadát foglalták írásba, a szóbeli végrendelkezés legalább olyan gyakori volt, mint az írásbeli. Hagyománytisztelő helyeken a szóbeli végrendeletet az örökösök éppúgy megtartották, mint az írásbelit, különösen ha az abban foglaltakat a helyi szokások is megerősítették. Kiss György Mihály
