Tolna Megyei Népújság, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-03 / 53. szám
Tegnap délután határozatképtelenség miatt az elnök berekesztette az Országgyűlést A legközelebbi plenáris tanácskozás március 14-én Képviselőjelöltek I., II. számú választókerület (3. oldal) Ki kinek tartozik? Pénteken reggel folytatta munkáját az Országgyűlés februárban megkezdődött ülésszaka. Az elnöklő Horváth Lajos bejelentette, hogy Tallóssy Frigyes írásban is benyújtotta lemondását képviselői mandátumáról. Ezt a parlament tudomásul vette. A plénum ezt követően Sztrapák Ferenc (Bács-Kiskun m., 5. vk.) önálló indítványát tűzte napirendjére. A képviselő az Országgyűlés társadalombiztosítási, terv- és költségvetési, valamint szociális és egészségügyi bizottságának együttes állásfoglalásával megtámogatva szükségesnek tartotta a nyugdíjak, a családi pótlék, a gyermekgondozási segély, a gyermekgondozási díj összegének további emelését. Sztrapák Ferenc felhívta a törvényhozás figyelmét arra, hogy az idei infláció az előzetesen kalkulált 15 százalékot jelentősen meghaladja, ami hovatovább rendkívüli terheket ró a nyugdíjból, nyugellátásból élőkre, illetve a gyermeküket nevelő szülőkre. A képviselő megrázó példákat sorolva bizonyította, hogy az áremelkedések immár a kisnyugdíjasok puszta megélhetését is veszélyeztetik. Sztrapák Ferenc - a három országgyűlési bizottság támogatását is megszerezve - felkérte a kormányt, hogy a juttatások emelésének mértékéről, módjáról, időpontjáról dolgozzon ki alternatívákat, és azt még az Országgyűlés márciusi ülésszakáig nyújtsa be. Javasolta azt is, hogy a kompenzáció forrásául a társadalombiztosítási alapban meghatározottakon túl a költségvetés is szolgáljon. BÉKÉSI LÁSZLÓ pénzügyminiszter drámai hangon reagált a képviselői indítványra, hangsúlyozva: szíve és kormánya legjobb szándékai szerint egyetértő választ adna a felvetésre; azt, hogy vállalják és meg tudják teremteni a fedezetét. Ezt azonban nem teheti meg - mondotta -, ezért a kormány végleges álláspontjának ismertetése előtt néhány, a témához kapcsolódó információt bocsátott a képviselők rendelkezésére. Miután a vitában senki nem kívánt részt venni, határozathozatal következett. Az Országgyűlés a tervezetet 189 egyetértő, 18 ellenző és 55 tartózkodó szavazat mellett elfogadta. Eszerint a bizottságok szükségesnek tartják az ez évi infláció 15 százalékot jelentősen meghaladó volta miatt - az 1989. évi XLVIII. törvény 3. paragrafusa 4. bekezdése alapján - a nyugdijak, a családi pótlék, a gyes és a gyed összegének további emelését. Ezért felkérik a kormányt, hogy az emelés mértékéről, módjáról, időpontjáról dolgozzon ki alternatívákat, és azt az Országgyűlés márciusi ülésszakáig nyújtsa be. A kompenzáció forrásául a Társadalombiztosítási Alapban meghatározottakon túl, tekintettel a szociálpolitikai szempontok érvényesítésére, a költségvetés is szolgáljon. Ezután váratlanul a kormány elnöke kért rendkívüli szünetet hogy összeülhessen a Minisztertanács. A hosszúra nyúlt szünetet követően az elnöklő Horváth Lajos bejelentette: a kormánynak és a három illetékes parlamenti bizottságnak sikerült közös álláspontot kialakítania a családi pótlék, a gyes és a gyed minimuma, valamint a nyugellátás további emelésére Sztrapák Ferenc által benyújtott indítványról. Az állásfoglalást a képviselők írásban kapják meg. (Folytatás a 2. oldaton.) Első ízben tették közzé csütörtökön Moszkvában a Szovjetuniónak tartozó országok listáját, amely szerint Moszkva követelései jócskán meghaladják a 85 milliárd rubelt. Reformpárti parlamenti képviselők Nyikolaj Rizskov miniszterelnökhöz intézett interpellációja nyomán a kormány a csütörtök esti Izvesztyijában közölte az adósok listáját. Ezek szerint a szocialista országokként szereplő 12 állam összes tartozása 43,805 milliárd rubel, míg a 49 harmadik világbeli ország 42,039 mil- liárddal adósa a Szovjetuniónak. A lista szerint Magyarország 622,5 millió rubellel tartozik. A fő adósok: Kuba (15,490 milliárd), Mongólia (9,542 milliárd), Vietnam (9,131 milliárd), míg Lengyelország 4,955 milliárddal tartozik a Szovjetuniónak. A harmadik világbeli országok közül első helyen India áll (8,907 milliárd), a, második Szíria (6,742 milliárd), a harmaAz összes szovjet katonát kivonják Mongólia területéről 1991-92-ben. A szovjet és a mongol kormány megbi- zottainak csütörtökön Ulánbátorban létrejött megállapodása értelmében 1991 végéig a szovjet csapatok túlnyomó többsége távozik az ázsiai országból, és 1992 végéig az utolsó egységek, valamint a hozzájuk tartozó összes haditechnika is elhagyja Mongóliát. A szovjet tárgyalóküldöttséget A. Klej- menov vezérezredes, a szovjet fegyveres erők vezérkari főnökének első helyettese, a mongolt pedig Zsadamba altábordik Irak (3,795 milliárd), mig Afganisztán 3,055 milliárd rubellel részesedik. A statisztikában nem szerepel, hogy mennyit törlesztettek eddig a Szovjetunió adósai. Az adóslista mellett ugyanis csak a leírt és átütemezett adósságok szerepelnek. Ezzel kapcsolatban a lap megjegyzi: aligha várható az adósság visszatérítése. A jövőben leginkább a „leírt adósság” növekszik. Az Izvesztyija szerint a statisztika a szovjet propagandában korábban honos „önzetlen segítséget” támasztja alá. Az Izvesztyija szerint korántsem önzetlenségről van szó, sokkal inkább gazdasági, ideológiai és katonai-politikai melléfogások nyomán alakult ki a csillagászati összegű tartozás. A szíriai, kubai, angolai, nicaraguai tartozásban jócskán benne vannak a fegyverszállítások. Ugyanakkor az Izvesztyija szerint érthetetlen, miképpen fordulhat elő, hogy (Folytatás a 2. oldalon.) nagy, a védelmi miniszter első helyettese, vezérkari főnök vezette. A Szovjetunió 1989. május 15-én - Mihail Gorbacsov pekingi látogatásakor - kezdett hozzá Mongóliában állomásozó mintegy 50 ezer fős hadseregcsoportjának részleges kivonásához. A moszkvai vezetés akkor arra tett ígéretet, hogy 1990 végéig a szovjet csapatok mintegy 75 százaléka elhagyja Mongóliát. A Szovjetunió és Kína között elterülő ázsiai országba 1966-ban vonultak be a szovjet katonák, miután rendkívül feszültté vált Peking és Moszkva viszonya. Mongóliából kivonják a szovjet csapatokat Összetűzés Chemnitzben Egyre inkább elszabadulnak az indulatok az NDK-beli választási hadjáratban. Erre utal a csütörtökön este Karl-Marx- Stadtban bekövetkezett incidens. Mint a helyi SPD-szervezet közleménye tudtul adja, a konzervatív „Szövetség Németországért” választási nagygyűlésének több rendezője, illetve számos radikális résztvevője botokkal támadt egy békés ellenrendezvény résztvevőire. Utóbbiakat - a belügyminisztérium tájékoztatása szerint - a nyugat-berlini Alternativ Lista mozgósította a konzervatív nagygyűlés ellen, amelyen Kohl kancellár lépett fel. Szemtanúk elmondása szerint a többségi tüntetés rendezői megpróbálták autókkal szétkergetni az ellendemostráció résztvevőit. A „Szövetség Németországért” rendezvényének számos fiatal pártolója fasiszta tartalmú röplapokat osztogatott, amelyek a nyugatnémet szélső- jobboldali Republikánus Pártot népszerűsítették. A Népi Kamara sajtóirodájának közlése szerint csütörtök estig összesen 41 politikai pártot és egyesülést vettek jegyzékbe. Valamennyien indulni kívánnak a két hét múlva tartandó parlamenti választáson. Krizvelemenykutatas - választás A Magyar Közvéleménykutató Intézet február első felében kétezer személy megkérdezésén alapuló, kérdőíves közvéleménykutatást végzett. A megkérdezettek az ország felnőtt lakosságát reprezentálják. A hagyományos kérdésre, hogy ha most vasárnap lennének a választások, ön elmenne-e szavazni vagy sem, a megkérdezettek 56 százaléka mondta azt, hogy biztosan elmegy, 18 százalékuk csak valószínűnek tartja, ugyanakkor 26 százalékuk biztosan vagy valószínűleg nem járulna az urnákhoz. A legaktívabbak jelenleg a fővárosiak, illetve az értelmiségiek és az idősebbek. A biztos részvételi szándékukat kinyilvánítók 81 százaléka már azt is tudja, hogy melyik pártra szavazna. Körükben három párt emelkedik ki: a Magyar Demokrata Fórumra 20,9, a Független Kisgazdapártra 20, a Szabad Demokraták Szövetségére 19,7 százalékuk adná le szavazatát. Negyedik a sorban a Magyar Szocialista Párt 10,9 százalékkal, míg a Kereszténydemokrata Néppártra 5,2, a Fideszre 5, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártra 4,5, az MSZMP-re pedig 4 százalékuk voksolna. A részvételükben még nem biztosak, de azt valószínűnek tartók 70 százaléka támogatná szavazatával valamelyik pár- (Folytatás a 2. oldalon.) Levél Bush elnöknek Bogdán János szedresi magángazdálkodó leült emeletes házának középső szintjén a bonanza étkezőgarnitúra ebédlőasztalához, szemét a nejloncsipke térítőre szegezte, és méltatlankodott. Társával, Farkasfalvi Zoltánnal együtt úgy vélik: a húsipari és az OTP bérhizlalót „csinált” belőlük - a saját pénzükért. Alacsony az átvételi ár, a kamat felment kilenc százalékkal, a bank többet keres, mint a magángazdálkodó. (Folytatás a Tolnatáj 5. oldalán.) Bezzegpuszta, törzstenyészet Csikót vet a póni A póniló amellett, hogy a maga törpe- ségében rendkívül kedves jószág, mérhetetlenül kíváncsi, mindent látni, hallani és szaglászni akar. így aztán ha nincs igába fogvaWs szabadon mozoghat, állandóan az ember nyomában jár. Nagy- dorog mellett Bezzegpusztán, a Szekszárdi Állattenyésztő Vállalat telepén található az ország egyetlen pónilótörzs- tenyészete, ahol a Wels-típusú pónilova- kat találhatjuk. Jelenleg 16 kanca, két mén futkos a kifutókban. A méncsikókat tenyészménként értékesítik, a kancacsikókat pedig itt tartják. Az elmúlt évben 13 póniló került kalapács alá az árverésen, a legolcsóbb 23, a legdrágább 70 ezer forintért kelt el. A vásárlók lovakat szerető emberek, hobbiból, szórakozásból tartanak otthon póni- lovat, ami szükség esetén szekeret is húz, s hasznos munkát végezhet egy-egy kisgazdaságban. A takarmányigénye lényegesen kisebb, mint a magyar ló, arról nem is beszélve, hogy ha csikót vet a kanca, az jó áron értékesíthető. Póniló és birka - ez a két állatfajta a profilja a bezzegpusztai telepnek. Magyar fésűs és cikta található itt -, de tavaly még ausztrál keresztezést és rackát is tartottak. A Cikta őshonos fajta, és éppen ezért a legfőbb feladat a fajta megőrzése. Korábban kostelepnek hívták ezt a telepet, s feladatuk az ivadékvizsgálat volt. Idén ez megszűnt, úgy látszik, nincs szükség ivadékvizsgálatra ma már, amikor a tejesbárány szép pénzt hoz nem olyan fontos a fajtatisztaság. Jellemző adat erre, hogy míg régen egy sertés fedeztetéséért egy malac járt, ma már az árának a felét sem kapják meg. Nincs ára a gyapjúnak sem, kilónként 150 forintot fizetnek érte, és megvonták a hatvan forint állami támogatást is. A bezzegpusztai -telepen, noha időnként eladják a pónilovakat, birkákat, s a gyapjút, elsősorban nem a pénzbevétel, hanem a fajtamegőrzés a legfontosabb feladat. —d Fotó: Kpm Félelmetes kosok - a karámban Sebestyén György állatgondozó az egynapos pónicsikóval