Tolna Megyei Népújság, 1990. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-09 / 34. szám

XL évfolyam, 34. szám 4,30 R 1990. február 9., PÉNTEK Zsúfolt, ám elsősorban protokolláris programja volt magyarországi látogatá­sának hatodik napján Tőkés Lászlónak. A kéthetes jószolgálati úton lévő temes­vári református lelkészt, a Romániai Nemzeti Megmentési Front Tanácsának tagját csütörtökön a nap első felében a Magyar Köztársaság vezető politikusai fogadták. Tőkés László az Orszánházban Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasá­gi elnök az Országház Nándorfehérvári termében találkozott Tőkés Lászlóval, aki köszönetét mondott a magyar népnek, s személyesen Szűrös Mátyásnak azért a szolidaritásért, anyagi és politikai segít­ségért, amit Magyarország nyújtott a ro­mán forradalomnak, Románia népeinek. Szűrös Mátyás hangsúlyozta, hogy ha­zánk közvéleménye őszintén tiszteli tán­toríthatatlan kiállását a Romániában élő - különböző nemzetiségű -, becsületes emberekért, az erdélyi magyarság em­beri és nemzetiségi jogaiért vívott küzde­lemben. A továbbiakban leszögezte: Ro­mánia és Magyarország viszonyát új ala­pokon, a nyíltság, a megértés, a két nép közötti közeledés, a kölcsönös előnyök szellemében kell fejleszteni. ,A megbeszélésen egyetértettek ab­ban, hogy kölcsönösségi alapon mi­előbb ismét működniük kell azoknak az intézményeknek, amelyeket a Ceauses- cu-rendszer megszüntetett, illetve nem engedélyezett, mint például a kolozsvári magyar fökonzulátus és a bukaresti ma­gyar kultúra háza. Szükségesnek vélték a magyar anyanyelvű oktatás szélesítési lehetőségeinek mihamarabbi megterem­tését. Németh Miklós dolgozószobájában folytatódott Tőkés László programja. A kormányfő kijelentette: a magyar kormány a legjobb kapcsolatok kialakí­tására törekszik a demokratikus Romá­niával. Bízik abban, hogy a demokrácia kiépülésének folyamata jelentős javulást hoz a romániai magyarság helyzetében. Tőkés László a találkozón tájékozta­tást adott a romániai demokratikus átala­kulás eredményeiről, gondjairól, s kérte a Magyar Köztársaság segítségét az utóbbiak leküzdéséhez, a jó szomszédi kapcsolatok és a népeink közötti barát­ság erősítéséhez. Pozsgay Imre államminiszter ugyan­csak dolgozószobájában fogadta a lelki- pásztort. A beszélgetésen elsősorban a magyarországi demokratikus átalaku­lásról, jelenlegi belpolitikai fejlemények­ről szólt, majd méltatta azt a jó szándékú tevékenységet, amelyet Tőkés László a két nép kapcsolatainak igaz embersé­gen alapuló fejlesztése érdékében kifej­tett. Kölcsönösen reményüknek adtak hangot, hogy a magyarországi demokra­tikus fejlődés és a romániai forradalom (Folytatás a 2. oldalon.) Címzetes egyetemi „Ha csak a jóisten nem segít...” Kiképzés igen, nagygyakorlat nem lesz a Dunántúlon Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter csütörtökön a Honvédelmi Minisztériumba kérette a szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnokát Tájékoztatást kért tőle arról, hogy milyen gyakorlatokat terveznek február, március és április hónapokban Ma­gyarország területén. A szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnoka elmondta: eb­ben az időben nagyobb gyakorlatot egyáltalán nem terveztek, csak a kiképzés során végrehajtandó - alegység szintű - vezetési, lövészeti gyakorlatokat teljesítenének. A honvédelmi miniszter felszólította a szovjet parancsnokot, hogy a februártól áp­rilis közepéig terjedő időszakban semmilyen olyan gyakorlatot, illetve lövészetet ne hajtsanak végre, amely a csapatok helyőrségének elhagyásával járna - tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát Tikos László alezredes, a HM sajtófőosztályának helyettes vezetője. Ez ügyben az MN vezérkari főnöke felvette a kapcsolatot a szovjet fegyveres erők vezérkari főnökével. A Szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnoka a délután folya­mán tájékoztatta a Magyar Néphadsereg parancsnokságát, hogy a Kárpáti Ferenc­cel történt találkozót követően megkezdték a kiképzési tervek átdolgozását, s azt pénteken az MN vezérkari főnökével egyeztetik. Nesze neked folyam menti kultúra! Bármeddig is lapoznánk vissza az egyetemes, vagy a magyar történelem­ben, mindig rátalálhatnánk arra az örök igazságra: a folyók mellett fejlett növény- termesztést, és gazdag állattenyésztést folytattak az ott élő emberek. Semmi más nem volt ennek az oka, mint az, hogy előbb kezdetleges, majd mind moder­nebb eszközökkel öntözték a növénye­ket, amelyek bő termést hoztak, s a buja legelőkön békésen legelésztek az álla­tok. Ez az örök igazság mostanra meg­dőlni látszik. (Folytatás a 3. oldalon.) Ülést tartott a megyei tanács vb Választások és menekültek Ismeretes, március 25-én országgyű­lési képviselőket választunk. A választás előkészítése számos feladatot ró a taná­csokra. A megyei tanács végrehajtó bi­zottságának tegnapi ülésén az előkészí­tés helyzetéről dr. Farkas László megbí­zott vb-titkár számolt be. Az előterjesz­tésből, meg a szóbeli kiegészítésből, hozzászólásokból kiderült, hogy me­gyénkben 322 szavazókörben mintegy 197 ezer polgár adhatja le voksát. Meg­választották a területi és a választókerü­leti bizottságokat. Mind nagyobb gond, hogy a szavazatszámláló bizottságokban docensek Szekszárdi orvosokat avattak Ünnepélyes momentummal kezdődött tegnap Pécsett az Orvostudományi Egyetem Tanácsának elnökségi ülése. A rektor címzetes egyetemi docenssé ne­vezte ki dr. Tornóczky Jánost és dr. Si­mon Lászlót, a szekszárdi kórház főorvo­sait. Tornóczky doktor 1962-ben, dr. Si­mon László 1966-ban kapta kézhez dip­lomáját a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Az elismerést a több évtize­des kiemelkedő színvonalú szakmai munkáért kapták. A szekszárdi kórház folyamatos mun­kakapcsolatban áll a pécsi egyetem kli­nikáival, elméleti intézeteivel, s részt vesz mint oktatókórház az orvostanhallgatók képzésében'is. Mindkét kitüntetett főor­vos tagja a Pécsi Akadémiai Bizottság egy-egy szakmaspecifikus profilú mun­kacsoportjának, gyógyító munkájuk mel­lett tudományos tevékenységet is folytat­nak.- Segiti-e az önök kórházát eszközel­látásban, műszerezettségben a pécsi kapcsolat? (Folytatás a 2. oldalon.) Ravatal helyett íróasztal? (írásunk a 3. oldalon olvasható.) egyre kevesebben vállalják a tennivaló­kat, a részvételt. Megtörtént az értesítő és az ajánlási szelvények kikézbesítése. A kézbesítők személyenként 6 forintot kap­nak, de nem szívesen végezték ezt a munkát. (Folytatás a 2. oldalon.) Választási kollokvium Az amerikai Republikánus Párt Külügyi Intézete által támogatott kétnapos ta­nácskozás keződött csütörtökön Buda­pesten a Béke szállóban. A megbeszélé­seken amerikai szakértők és magyar pártok képviselői véleményt cserélnek a magyar választási törvény alkalmazá­sáról. Dr. Máthé Gábor, a Magyar Jogász Egylet főtitkára üdvözölte a rendezőszer­vek (Országos Választási Bizottság, Ma­gyar Jogász Egylet, amerikai Republiká­nus Párt Külügyi Intézete) képviselőit és a többi résztvevőt. Ezután Gál Zoltán ál­lamtitkár, megbízott belügyminiszter - a kormány nevében köszöntve a résztve­vőket - hangoztatta: ez a rendezvény is azt bizonyítja, hogy a külföld nagy érdek­lődést tanúsít a közelgő magyarországi választások iránt. Minden jó szándékú tanácsra szükségünk van, de a választá­sokkal járó küzdelmet a magyar társada­lomnak kell megvívnia. A tanácskozás résztvevői szakmai szempontból vitatják meg a tavaly no­vemberi magyarországi népszavazás ta­pasztalatait. Az utolsó pontosítások az Országgyűlés ügyrendjén A képviselők és a szakemberek az utolsó pontosításokat végzik az Ország- gyűlés ügyrendjén. A módosítás célja nem csupán az, hogy az alkotmány rendelkezései alap­ján kiigazítsák a működési szabályokat, hanem az is, hogy az újonnan megvá­lasztandó parlament egyáltalán elkezd­hesse munkáját. Az Országgyűlés ügyrendi bizottsága szakértők és a pártok képviselőinek be­vonásával folyamatosan dolgozik az ügyrend módosításán - csütörtöki ülé­sén már csak kisebb szövegkorrekciók­ról tanácskozott. A bizottság ugyan határozatképtelen volt, tanácskozásán főként a meghívott­ként részt vevő pártok - az MDF, az MSZP, a Független Kisgazdapárt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt - küldöttei és a szakértők folytattak esz­mecserét. A szövegpontosító javaslatok azt a célt szolgálták, hogy a parlament a februári ülésszakán véglegesíthesse azt az átme­neti ügyrendet, amely az új Országgyűlés számára fogódzót nyújt. Az alkotmányhoz kapcsolódó módosí­tások egyébként arra vonatkoznak, hogy megváltozott az államforma, megszűnt az Elnöki Tanács, ennek megfelelően meg­változtak az Országgyűlés alakuló ülésé­re vonatkozó szabályok is, s ezeket az ügyrendben is rögzíteni kell. Teret neveztek el Mindszenty Józsefről Mindszenty József bíboros hercegprí­más igazságtalan elitélésének 41. évfor­dulójára emlékezve, csütörtökön ünnepi rekviemet celebráltak az esztergomi ba­zilikában. A gyászmisét Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek ve­zette, vele együtt misézett - magyar nyel­ven - Agostino Casaroli bíboros államtit­kár, aki magas rangú vatikáni delegáció élén tartózkodik Magyarországon, vala­mint Francesco Colasuonno érsek, kü­lönleges ügyekkel megbízott apostoli nuncius, Kada Lajos érsek, a Szentszéki Kongregáció titkára, továbbá Dékány Vil­mos és Várszegi Asztrik esztergomi se­gédpüspökök. A szentmisén megjelen­tek a Püspöki Kar tagjai, a szerzetes ren­dek elöljárói és vezetői, s több, külföldön élő magyar lelkipásztor. Ott volt Pusztai Ferenc művelődési államtitkár, Sarkadi Nagy Barna miniszterhelyettes, a Minisz­tertanács egyházpolitikai titkárságának vezetője, továbbá a diplomáciai képvise­letek számos vezetője és tagja. A szentmisén felolvasták II. János Pál pápa üzenetét is. Kora délután Mindszenty Józsefről ne­vezték el az esztergomi prímási palota előtti teret. Az ünnepségen részt vett a vatikáni delegáció. Ott volt a politikai és társadalmi élet számos képviselője, kö­zöttük Kulcsár Kálmán igazságügy-mi­niszter, a Hazafias Népfront elnöke Si­mon Tibor, a városi tanács elnöke beszé­dében utalt arra, hogy a tanács egyhan­gúan döntött a tér elnevezéséről. A testü­let tisztelettel és méltón kívánt emlékezni a néhai esztergomi érsekre - mondotta. Ezt követően Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke mondott ünnepi beszédet, majd e szavakkal avat- (Folytatás a 2. oldalon.) Cigányfórum Szekszárdon Egy szövetség két arca Az értekezlet résztvevői Zajos ülést tartott a Magyarországi Cigá­nyok Demokratikus Szövetsége Szekszár­don, a Babits Mihály művelődési központ márványtermében. Hét megye - Baranya, Csongrád, Fejér, Pest, Szabolcs, Szolnok és Tolna - képviselői vet­tek részt a tegnapi fóru­mon. A szövetség buda­pesti országos küldöt­tértekezletét február 17-re hivják össze. Mi­vel a vidéki cigányság jó része - személyi, anyagi és elosztási okok miatt - közös sor­sukat érintő számos kérdésben más véle­ményen van, mint a fő­városiak, s mivel olyan információkat kaptak, hogy a pesti plénumon a szervezők ki akarják használni a hazai pálya előnyeit, elhatározták, hogy megelőzik azt a ta­nácskozást. A mintegy 120 jelen­lévő közül Pest és Sza­bolcs megye képviselői nem helyeselték. ezt a lépést. (Folytatás a 2. olda­lon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom