Tolna Megyei Népújság, 1990. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-06 / 31. szám

FEBRUÁR A Nap kél 7.05 órakor nyugszik 16.52 órakor KEDD fit Hold kél 12.53 órakor Névnap: Dorottya, Dóra nyugszik 5.02 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: WESSELY GÁBOR Telefon: 16-211. Üzenetrögzítő: 16-211, mely 20 órától reggel 8 óráig rögzíti a hívásokat Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Csendes, enyhe idő A várható időjárás az ország területére ma estig: vál­tozóan - többnyire gyengén - felhős lesz az ég, szá­mottevő eső sehol sem valószínű. A változó irányú szél legföljebb kissé élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet kevéssel 10 fok fölött alakul.. 6 Száztíz éve halt meg az ausztriai Gör- bersdorfban a Szálkán született Csep- reghy Ferenc (1842-1880) színműíró. A színészi pálya iránti vonzalma már gye­rekfejjel elragadta őt. Asztalosinasként részt vett műkedvelő színielőadásokon, majd mikor segéd lett, maga is írt kisebb jeleneteket, később pedig egész estét betöltő színdarabokat Néhány eszten­deig Bécsben gyakorolta az ipart (már­mint az asztalosságot), s ott írta Magyar fiúk Bécsben című vígjátékát (1863- ban), amelyet hazajövetele után nagy si­kerrel mutatott be a Nemzeti Színház. Hazatelepülését követően, 1868-ban önálló műhelyt nyitott Pesten, miközben dramaturgiai ismereteit tovább bővítet­te. Néhány évvel később azután végleg otthagyta eredeti szakmáját, s ettől kezdve már csak az irodalomnak élt 1872-ben feleségül vette Rákosi Jenő húgát; 1876 és 1878 között a Rákosi ve­zette Népszínház titkáraként tevékeny­kedett Tüdőbaja korán végzett vele. Irt verseket is, ám sikert csak a színpadon aratott, főként két - meglehetősen álfa­lusi környezetet bemutató - népszínmű­vével, a Sárga csikó (1877) és a Piros bugyelláris (1878) című darabjaival. So­kat játszott, a maga korában szintén rendkívül népszerű romantikus mesejá­téka az először 1875-ben színpadra vitt Vízözön volt- A SZEKSZÁRDI Városi Televízióban február 7-én - szerdán - 20 órai kezdet­tel fórumot rendeznek a városi televíziós kábelhálózat helyzetéről és jövőjéről. A nézők kérdéseit a 15-865-ös telefonon várják.- HELYREIGAZÍTÁS. 1990. február 5- én a T. M. Népújságban a Szekszárdi Nyom'da hibájából tévesen jelent meg a Népbolt Vállalat hirdetésében a Dacia sorsolása. A pontos szöveg: „Sorsoljuk a Daciát az 1989. december 8-i sorsoláson nem nyert, és az azóta 1990. január 30-ig kapott vásárlást igazoló szelvények kö­zött.”- ZE BETO AUTÓBALESET ÁLDOZA­TA LETT. Vasárnap este autóbaleset ál­dozata lett Jose Alberto Teixeira Ferrei- rinha, ismertebb nevén Ze Beto. A 29 esztendős labdarúgókapus az FC Porto kitűnőségének számított, 23 alkalommal a válogatottban is figyelembe vették. Ze Beto kocsija megcsúszott, felborult, s a neves sportoló életét vesztette. Holnapi számunkból A túlélés időszaka „Kevesebb lesz, ha jól tudom, meg azt, hogy itt rohad a raktárban egy csomó. Aztán nem is viszik. Húztam 32 évig az igát, most könnyített munkán vágyók. Olyan a pénz is, nem mint amikor hajtottam. Képzelheti, micsoda nyugdíj .lesz majd ebből. Hogy hívnak? Úgy, hogy munkás...” * A Pártok - választások összeállí­tásban ezúttal a Hazafias Választási Koalíció, a Magyar Függetlenségi Párt, a Magyar Néppárt és a Szabad Demokraták Szövetségének anya­gai olvashatók. (5. oldal)- KÉT ÚJABB KÖTETTEL gyarapodtak a napokban a közkedvelt és keresett tényirodalmi újdonságok. Farkasházy Ti­vadar Tévések végjátéka című műve az Új Idő Kft. gondozásában látott napvilá­got. A kabaré világából ismert szerző a Megengedett sebesség című műsora történetén keresztül mutatja be a televí­zió kulisszák mögötti világát. A humorista első alkalommal tárja széles nyilvános­ság elé a legnagyobb hatású elektroni­kus média vezetőivel megvívott harcait, az ebből keletkező konfliktusokat. Nap­jaink még mindig alig ismert valóságába kalauzol Viktor Szuvorov Akvárium című kötete, amely a Co-Nexus Print-teR Kft. kiadványa. A szerzőnek nem ez a valódi neve, mert a szovjet katonai hírszerzés egyik tisztjét fedi. Az író a szovjet katonai hírszerzés fő­parancsnokságának, az „Akváriumnak" belső életével, a kiképzéssel, a hírszer­zők személyes gondolataival, gondjaival ismerteti meg az olvasót. Szuvorov végül is a szervezetből való kiugrást választot­ta, és élményeit először angol nyelven publikálta. A külföldi kritika elismerően szólt a szenzációs leleplezésnek minősített kö­tetről. Az egyik meghívott művész, N. Tóth József...­néhányszor elhomályosultak a tekinte­tek. Az együtt eltöltött órák jó hangulata igazolta az ilyen és ehhez hasonló össze­jövetelek szükségességét az idősebb korosztályok részére is. Amint azt az esemény szervezőitől megtudtuk, a jövőre is megrendezésre kerülő nyugdíjas találkozónak már az - addigra minden bizonnyal elkészülő - új művelődési ház ad otthont. (A pörbölyieken kívül - mint ahogy azt megtudtuk - a szekszárdi Aranyfürt Tsz és a bonyhádi művelődési központ is szervezett találkozót az elmúlt héten a nyugdíjasok számára.) ... és népes hallgatósága Szombat délután Pörbölyön, a volt is­kola épületében ismét megrendezték a téli hónapokban immár hagyományossá vált műsoros nyugdíjas-köszöntőt. A község elöljárósága által szervezett talál­kozón közel nyolcvanan vettek részt. Elő­ször Gyöngy Ferenc köszöntötte a meg­jelenteket, majd egyben el is búcsúzott mint elöljáró, hiszen mandátuma lejárt és a választások után már valószínűleg új polgármestere lesz Pörbölynek. A megható búcsú után budapesti ven­dégművészek - Vereczkei Erzsébet, N. Tóth István és Kolompár Gyúró - előadá­sában népszerű operettdallamokat és magyarnótákat hallhatott és élvezhetett a nyugdíjas közönség. Bizony, egy-egy ré­gi szép emléket visszaidéző nóta után Mai moziműsor Dombóvár: Véres játék (6 óra). Dunaföldvár: 9 és 1/2 hét (6 óra). Paks, Duna: Vámpírok Velencében (8 óra). Szekszárd, Panoráma: Végzetes vonzerő (fél 6 és 8 óra). Kamarate­rem: Bolero (6 és 8 óra). Tamási: A Shogun árnyéka (8 óra)^ Tolna: Meghalni a szerelemért (7 óra). mamsmmmmM------------ ' 1 • ........ B illy-sztár Múlt héten sugározták amerikai tévétársaságok azt gz egyórás filmet, amit tavaly Magyarországon forgattak, Billy Graham prédikátor látogatásáról és igehirdetésé­ről a zsúfolt Népstadionban. Ami eddig rendjén is van, de az már kevésbé, hogy valamennyien emlékszünk: Graham nem volt hajlandó itt-tartózkodása alatt kiállni Tőkés László, az üldözött erdélyi kisebbségek és hívők mellett, most pedig a prédi­kátor fényképeivel illusztrálva olvasták föl a filmben a heves tiltakozások hatására később tett nyilatkozatokat, azt a látszatot keltve, hogy azok még Budapesten hangzottak el. Nem olyan rendezői fogás ez, amit Billy, a sztár igen - de Graham, a világhírű igehirdető nem engedhetne meg magának? d. e. IS ------­V igyázz, trafipax! Holnap - február 7-én - az alábbi helyeken és időpontokban lesz se­besség-ellenőrzés: 5.30-14.00 Bony- hád város belterülete, 13.30-22.00 Dombóvár város belterülete. Totó nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Totó 5. játék­hetére 8 528 566 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 16 darab, nyereményük egyenként 455937 forint, 13 találatos szelvény 24 darab, nyereményük egyenként 248693 forint, 12 találatos szelvény, 2316 darab, nyereményük egyenként 2863 forint, 11 találatos szelvény 31 037 darab, nyereményük egyenként 214 forint, 10 találatos szelvény 198 594 darab, nyereményük egyenként 50 forint. Fogadóórák A Szekszárdi Rendőrkapitányság ve­zetője 1990. február 23-án 9 órától 10 óráig, Bonyhádi Rendőrkapitányság ve­zetője 1990. február 19-én 15 órától 16 óráig, Dombóvári Rendőrkapitányság vezetője 1990. február 19-én 15 órától 16 óráig, Paksi Rendőrkapitányság veze­tője 1990. február 28-án 16 órától 17 óráig, Tamási Rendőrkapitányság veze­tője 1990. február 26-án 8 órától 9 óráig. Tetten ért éjszakai „méhészek” Késő este felé járt az idő. A szolgálati autóban - Simontornyáról Tamási felé - a rendőrök annak az akciónak a részleteiről beszéltek, melyet épp akkor fejeztek be. Egy hároméves kislányt kerestek, akit a családtól külön élő apa nem vitt vissza édes­anyjának. Akad ilyen. Aztán Tamási és Pincehely között, a matrinca-pusztai bejáró fe­lett az erdőből fény szűrődött ki. Bármennyire is fáradtak voltak - Balássa Tibor főhad­nagy és két társa, Handa Gyula főtörzsőrmester, Szokolai József őrmester -, úgy gon­dolták, érdemes lesz megnézni ezt a szokatlan jelenséget. Márcsak azért is, mert az el­múlt évben jártak már erre olyanok, akiket a közelben lévő méhkaptárak érdekeltek - no nem a természet iránti szeretetükből fakadóan. Közelebb érve a helyszínhez látták, hogy egy teherautó erőlködik a felázott kaptatón fölfelé. A teherautó jobb oldala le volt nyitva. A kipörgött kerék nem sok jóval kecsegte­tett, ám az igyekezet szemmel látható volt. A váratlan látogatóknak csöppet sem örült a kerekegyházai Kántor József 35 éves magánfuvarozó. A kérdésre, hogy mit keres éjnek évadján ezen a területen, mindössze annyit tudott mondani, hogy pihenni akart... Szokatlan módja ez a napi fáradalmak ki­pihenésének, annyi biztos. Az igazoltatás közben Balássa Tibor főhadnagy gyorsan szemrevételezte a terepet. A teherautótól kb. négyén méterre talált is 13 db nagyboco- nádi rakodó méhkaptárf, szállításra előkészítve. Kántor néhány perc múlva kibökte, hogy a rokona is itt van valahol a közelben. Nem tellett bele sok idő, a bokrokban meg­bújó 53 éves Danics Imrét is megtalálták. Félnivalója, mint utólag kiderült, volt, hiszen 1986-ban csalásért hat hónap börtönt kapott 2 évre felfüggesztve... Kiadósabb beszélgetésre már a Tamási Rendőrkapitányságon került sor. A kihall­gatáson beismerték, hogy Danicsnak akarták a mintegy 91 ezer forintot érő méhkaptá- rakat ellopni. Igaz, a méhekhez nem ért, de Kántor - aki ebben a szakmában már némi gyakorlatot szerzett - segítséget ígért neki, s valószínű, hogy a számottevő anyagi ha­szon sem maradt volna el. Kántort és Danicsot őrizetbe vételük után kiengedték a ren­dőrségi fogdából, s szabadlábon várják az ügy vizsgálatának további fejleményeit.- kbzs ­tstÉPCUSÁG Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. - Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- R. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. - Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyugdíjas-találkozó Pörbölyön Moszkvaiak százai sorakoznak a McDonald’s nemzetközi gyorsétkezé­si lánc első itteni étterme előtt, a megnyitást követően. A szakemberek napi 15000 adag étel forgalmazására számítanak. (Telefotó-MTI Külföldi Képszerkesztőség)

Next

/
Oldalképek
Tartalom