Tolna Megyei Népújság, 1990. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-03 / 29. szám
4 - TOLNATÁJ 1990. február. A tűzoltás: harc-uí r- 8V - * ' - • Mondják, Európa közepén, a XX. század végén annyit muszáj volt előre araszolni, mint amennyit mi haladgattunk á hátunk mögött hagyott történelmi periódusban. Mondják, ebben a geopolitikai környezetben bármilyen típusú társadalom építésébe kezdünk - zászlókra, tacepaókra, gyárkerítésekre pingált jelszavakkal, vagy más kevésbé attrakciós módon - legalább itt tartanánk, ahol most. Mondják, az a néhány pozitív dolog, ami nálunk az elmúlt 40 évben született, az nem a proletárdiktatúrának köszönhetően, hanem annak dacára jött létre. Ez érvényes a korábban életre hívott, s a baljós-bajos esztendőkben megtépázott, de feltámadt hasznos szervezeti, szerkezeti egységekre is. Padlóra került az önkéntes tűzoltómozgalom is. Hogy feltápászkodik-e, az sok mindentől függ. Nemcsak a pénztől.- Akarjuk-e, akarják-e, szükség van-e rájuk? Milyen a környékbeliek helyzete?- kérdeztem Velencei István őrnagytól, a szekszárdi parancsnoktól.- Az állami tűzoltóság az önkéntes tűzoltó-egyesületekből nőtt ki. Régen rangot jelentett tűzoltónak lenni. Mindig volt egyenruhájuk, adókedvezményt kaptak az államtól stb. Jelen pillanatban ott tartunk, hogy önkéntesek csak a bőrüket viszik a vásárra. Elismerés, pénz nemigen jár nekik, felszerelésük, technikájuk - ami a 60-as évek elejének színvonalán van - nem a sajátjuk; vagyonuk nincs. Még a ruhájuk sem az övék. A szekszárdi parancsnokság illetékességi területén (volt szekszárdi járás) kilenc önkéntes és tizenkilenc vállalati tűzoltó-egyesület működik. Összesen 550 fő. Nagy erőket lehetne mozgósítani - ha lehetne. De még elérni is nehéz őket, nemhogy bevetni. Hírközlő eszközeik alig vannak, a hő- és légzésvédelmi felszerelésekről pedig ne is beszéljünk! Előfordult, hogy kivonultak egy káresethez, és csak a távolból nézhették az eseményeket, mert az égésnél olyan gázok keletkeztek, amikhez védőmaszkra lett volna szükség. Ezen kellene változtatni, mert meggyőződésem, hogy hasznosak a gyorsan Avítt fecskendők és automatika. Roncsvágó és ajtónyitó eszközök riasztható kis, helyi egységek. Az emberéletmentés pénzben ki sem fejezhető. * Kaján Tibor karikaturistára diákkorában ragadt a „kaján” név. A matektanár pikkelt az egyik osztálytársára. Lerajzolta őket a szünetben, a táblára. A gyerek feje a guillotine-ban, a számok prédikátorának kezében a kioldó zsinór. Letörölni már nem volt idő. - Mars ki - sziszegte a belépő tanerő - ilyen kaján emberekre nincs szükségünk! Kajánkodó tündöklésem és bukásom egy pillanat műve volt. Ott állt a Szekszárdi Állami Tűzoltóság udvarán a bemutatandó csodamasina, az új tízmillió forintos műszaki mentőszer. - Fordítva sikerült - jegyeztem meg, nem kis malíciával, mikor megpillantottam az autó orrára tükörírással festett „tűzoltóság” feliratot.- Persze, így olvasható a visszapillantókban - hűtött le Velencei őrnagy. - Tudja, a szirénázást a Trabantban nem mindig hallani... A műszaki mentő szers peciális - elsősorban közúti baleseteknél bevethétő - felszerelésekkel degeszre tömött, nagy piros autó. Van itt minden. Állítható fényszóró, aggregátor, hegesztőapparátus, csörlő, emelő, légkalapács, roncsvágó berendezés, védőfelszerelések, balták, fűrészek, és van egy 620 bar nyomással működő ajtónyitó szerkentyű, aminek nem akadály a beszorult zár, vagy az eldeformálódott karosszéria.- A tűzoltás: harc - mondta a parancsnok. - De nem csupán tüzesetekhez, hanem nagy esőzések utáni vízkárok elhárításához és közlekedési balesetekhez is hívnak bennünket. Embereink 24-48-as szolgálatot adnak. Állandó edzésben vannak. Riasztáskor, nappal egy, éjjel másfél perc alatt kell elhagyniuk a laktanyát, és bekötött szemmel is tudniuk kell, mit hol találnak. Nincs idő a helyszínen totózni, merre is van a szükséges felszerelés, tűzcsap, tűzoltóvíz-medence stb.... Évente átlagosan 400 esetben kérik a segítségünket. És hogy a tűzoltóság presztízse nem csökken - most mikor annyi régi tekintély inog ebben az országban -, hogy élvezzük a lakosság bizalmát, azt a gyors és szakszerű munkánknak köszönhetjük. * Jobb félni, mint megijedni. Nagyrészt a nyitás szellemének, kisebb részt a csernobili katasztrófának és egy icipicit Murphy-nek köszönhetően úgy döntött tavaly a magyar kormány, hogy ahol atomerőmű van, ott fel kell készülni egy esetleges reaktorbalesetre is, és létrehozta az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási Rendszert. E szervezet megyei sejtjei között jelentős szerep jut a tolnaiaknak. - Hogyan épül fel a védelmi rendszer? Milyen speciális feladatok várnak az odavezényelt tűzoltókra, és menynyire felkészült az állomány? - kérdeztem dr. Márton Pál ezredestől, a megyei parancsnoktól.- Már az erőmű építésének kezdetén tüzetesen megvizsgáltuk a terveket, tűzvédelmi szempontból. Rájöttünk, hogy a hazai normák alapján lehet minősíteni a leendő épületeket. Tehát különleges, de nem erőnket, ismereteinket meghaladó a feladat. Néhány kollégám elment tanulmányútra. Novovoronyezsben és máshol működő erőműveket néztek meg, aztán munkához láttunk. Hogy az ilyen - hasonló rendszerű - létesítmények közül a paksi tűzbiztonsági szempontból a világon az egyik legjobb, azt nemcsak én állítom, hanem egy tavaly nálunk járt füg^ getlen szakértőbizottság is. Kipróbálták. Az egyik ellenőr betört egy kézzel indítható jelző-érzékelőt, és negyven másodperc múlva ott voltak a tűzoltók. Az erőműben egyébként közel 3500 olyan érzékelő pont van, ahol hőváltozásra, füstre, lángra riaszt az automatika. S a paksi városi parancsnokság kihelyezett részlegének speciálisan kiképzett emberei tudják mi a dolguk. A riadólánc a veszély nagyságától függően a következő: 1. kerítésen belüli intézkedés, 2. ha szükséges, paksiak bevonása, 3. ha szükséges, szekszárdi, dunaújvárosi egységek vonulása, 4. megyei mozgósítás, 5. a szomszéd megyék értesítése (az uralkodó szélirány figyelembevételével), 6. országos riasztás. Semmilyen egyéni védőfelszerelés nem óvhat meg teljes mértékben a sugárzástól. Ezért csak meghatározott ideig, csak egymást váltva tartózkodhatnak a tűzoltók szennyezett környezetben. Fontos az utánpótlás, a tartalék, a segítség. Szekszárdról például 35 perc alatt tud kiérni a felmentő sereg.- Csernobilnál a legtöbb áldozat tűzoltó volt - mondta az ezredes. - Sajnos az ottani tapasztalatok nem jutottak el hozzánk, pedig biztosan lenne okulnivalónk bőven. Néhány következtetés azért újságcikkekből, innen-onnan összegyűjtött információkból leszűrhető. Az, hogy legfontosabb a légzésvédelem, mert a szennyezett anyag a pajzsmirigyre rakódik, és úgy fejti ki hatását Áz, hogy a teljes testfelületet óvni kell. És az, hogy a biológiai terhelhetőség, a károsodás nélkül elviselhető sugárdózis egyénenként más és más. Pakson nem történhet a csernobilihez hasonló katasztrófa, hisz a védelmi automatika itt sokszorta megbízhatóbb. Hírünk olyan jó, hogy hozzánk járnak tanulni a szocialista tábor erőműveinek tűzoltói. A PAV vezetői azt mondják: gyerekek, ha valahol a világon van valami új, értelmes cucc, ami segíthet a bajban, szóljatok, megvesszük, behozatjuk. Közös érdekünk, hogy haladjunk a korral. WESSELY Fotó: KISPÁL M. A kilakoltatás egy hónapra elnapolva A kistermetű, szemüveges vasúti egyenruhás férfi az órájára pillant. Nem, Erb Béla ezúttal nem a menetrend szerinti gyorsvonatot várja, hanem vendégeket, akik szintén menetrend szerinti pontossággal érkeznek. Bár a házigazda most ennek örül a legkevésbé. Jól tudja, hogy a szenvedő alany vagyontárgyainak felmérése, nyilvántartásba vétele és kiszállítása mind szervesen hozzátartoznak a kilakoltatások koreográfiájához. Gyuri- sánné dr. Javós Ilona, a Dombóvár Városi Tanács igazgatási osztályvezetője ismerteti a MÁV Dombóvári Kirendeltségének vasúti mérnökével a határozatot. Egyébként a városban legutóbb egy cigány- családot kényszerültek kiköltöztetni. Erre az aktusra a tanácsi szervek gyakorlatában a legvégső esetben kerül sor. Hogyan fajult idáig a helyzet? Pörgessük vissza néhány évvel az idő kerekét. Erb Béla feleségével és két gyermekével együtt tanácsi bérlakásban él. Évekkel ezelőtt beszállt egy magánerős társas- ház-építési akcióba, az elkészült családi házra 1986 végén kapta meg a lakhatási engedélyt. Elvileg ekkor már beköltözhető volt, azonban a villany bevezetése (ami a padlófűtés nélkülözhetetlen feltétele) még váratott magára. A használatbavételi engedélyt primitiv lakhatási feltételekre adták meg, a tulajdonos anyagi nehézségek miatt nem tudta befejezni az építkezést. Százezer forint még nagyon hiányzott. Haladékot kapott 1987. április 30-ig, majd automatikusan megszűnt a lakás- bérleti jogviszonya. Az ügy bejárta a jogorvoslati fórumokat, a határozatot helybenhagyták. így jött el január 23-a, az igazgatási osztály erre a napra rendelte el a végrehajtást. Ki törje fel az ajtót? Álldogálunk a lépcsőházban és mindannyian várunk. A főszereplő lecövekel az ajtó előtt, vasutashoz méltó vasidegzettel várja a fejleményeket, a lakás kívülről bezárva. Megjelenik két rendőr is, minden előírásszerűén zajlik. A költség- vetési üzem dolgozói ugrásra készen, kezdenék már a cipekedést. Az osztály- vezető közli, hogy az erőszak alkalmazása sem zárható ki, azonban a rendőrök ebben nem partnerek. Ők csak akkor lépnek közbe, ha’a kárvallott támadásba lendül. A törékeny embernek azonban esze ágában sincs. A hangulat aláfestéseként szüntelenül kiszűrődik bentről a beteg feleség idegtépő zokogása, ő számított a legkevésbé eme végkifejletre. Sportnyelven szólva: patthelyzet. Gyu- risánné dr. Javós Ilona nem titkolja, hogy szívesen szabadulna szomorú kötelességétől. Közben felmerül bennem, hogy ennél hálátlanabb feladatot már el sem lehet képzelni. A tanácsi dolgozó azonban rácáfol: mikor egy börtönbe jutott nő gyermekét kell elvenni, az sem utolsó. Felpattan az ajtó, Erbné részéről sértéslavina zúdul felé, az osztályvezető ilyenkor automatikusan kikapcsol. Az eljárási szabályok hangsúlyozzák a humánus ügyintézést. De mikor járnak el humánusan? Ha megadják a haladékot, vagy ha ragaszkodnak a végrehajtáshoz, lehetőséget adva a lakásra bérlőkijelölési joggal rendelkező MÁV-nak arra, hogy a rászoruló dolgozóját helyezze el benne? A humanizmus normájához ragaszkodva nem esünk-e az álhumanizmus csapdájába?- Mennyiben érzi magát hibásnak? - faggatom Erb Bélát.- Lehet, hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet az építkezés kezdetén. Anyagiak hiányában azonban nem tudom befejezni, kimerítettem minden kölcsönlehetőséget. Elhagynám a lakást, de hová menjek? Közben a lakók rögtönzött gyűlésen dugják össze a fejüket. Nem mindennapi dolgok történnek a „Futrinka” utcában, várják a beteljesedést. Valaki professzorokat megszégyenítő diagnózissal rukkol elő: az asszony csak szimulál. Néhányan mintha örömmel nyugtáznák a fejleményeket és elfelejtik: ma nekem, holnap neked. Közben a férj doktorért szalad, egy orvosi igazolás talán még segíthet, senkinek sem célja a kilakoltatást hordágyon végrehajtani. A vizsgálat eredménye: teljes idegkimerülés, az asszonyt innen csak a kórházba lehetne szállítani. Nem lenne teljes a kép a családi ház megtekintése nélkül. Mi lett volna a kiköltöztetés esetén? A két szint között csak létrával lehet közlekedni, s megborzongunk a januári csípős hidegben. Idejönni a gyerekekkel - túlélési gyakorlatnak feltétlenül jó lett volna. Megszületik a döntés: a lakó újabb harmincnapos végső határidőt kap. Erb Béla egyébként a Dombóvári VM- SE társadalmi elnöke. Egy hónap múlva talán remélhetőleg véget ér az ominózus meccs. De vajon vége lesz-e?- kesjár Egy lengyel fényképész viszontagságai Magyarországon- Te nekem állítasz tizenhat éves lányokat ide sorba, én súgok füledbe melyik okos, melyik kuka, mondok meg, melyik gonosz, melyik nem. Én a lelket fényképeztem, olyan lélekbúvár vagyok, hogy az borzalom! Ez bennem van, nem tehetek semmit! - magyarázza Jozef, a lengyel, ahogy a faluban, Hőgyészen szólítják a ma már nyugdíjas egykori fényképészt.- Én szerettem a butákat, hogy mért nem okos, az az érdekes. Emigráció, örökre Személyi száma 5-tel kezdődik, kiállítás alapja: útlevél. Bartkó József ma is lengyel állampolgár, bár ötven éve már, hogy Magyarországon él, 1939. szeptember 20-án, a németek elől menekülve lépte át a lengyel hadsereg tartalékos tizedeseként a határt Csapnál.- Krakow, Stanislawo, Csop - sorolja az állomásokat. - A csapat egyik része az oroszokhoz menekült, mi ide. Összeszedték őket a magyar katonák és vagy négyszázukat Hőgyészre, gróf Aponyi Károly kastélyába internálták.- A szekszárdi Börcsök vigyázott ránk, puskával -emlékezik Jozef. - Azangolok küldtek pokrócot, lepedőt, a magyarok főzték a paprikást, hogy a frász egye meg őket! Addig csak a borsot ismerte - az első paprikás pörkölttől egyhetes hasme: nést és csalánkiütést kapott. Azóta is allergiás a paprikára. A 31 éves Jozef Bartko teljes családját, anyját, apját, testvéreit, feleségét odahagyta, de azért nem búsult sokat. Dolgozott, zenélt, énekelt az emigránsok zenekarában és a högyészi sváb lányoknak németül udvarolt. A lengyelen kívül ugyanis ezen a nyelven is beszélt, no meg franciául. Amikor Liechtenstein herceg intézője olcsó munkaerőt keresve traktoros után kérdezősködött, a jóképű, koránál fiatalabbat mutató lengyel férfi jelentkezett. Tehette, fémipari technikumot végzett, hat szakmája volt értett a gépekhez. Meg voltak a munkájával elégedve. Még a hercegkisasszonnyal is táncolt a gépészkovács lányának esküvőjén. Amikor a többi lengyelt Balatonboglár- ra vitték, ű társával Pálics Lewel maradt az uradalomban. Nyáron aratott, ősszel szántott, télen a gépállomáson volt Vasárnap fehér ruhába öltözött és szédítette a lányokat. „A szívemet, a hűseggemet adnám neked érte...” énekelte csibészes mosollyal, a hűség szót rosszul ejtve, a hallgatóság derültségére. Ahogy a háború előrehaladt, 1941-ben Esztergomba internálták. Nem sokáig volt ott, a herceg közbenjárására visszakerült a Liechtenstein-birtokra. 1943-ban, amikor magyarul már jobban beszélt, Pestre ment autószerelőnek, a Paulay Ede utcába.- Ott javítottam a Muráti Lilinek autót - mondja és mutatja a régi, megsárgult képeket - Volt ott sok pénzem, 200 pengőt is kerestem egy hónapban, de elköltöttem a Ligetben. „Für Lieber Bözsi” A pénz elszállt, ami megmaradt, az a Pesten szakácsnösködő, majd postán dolgozó högyészi lány, Müller Bözsike szerelme volt.- A Jozef kérte a pesti címemet, de az anyám nem adta meg neki, azt mondta, engem egy ilyen lengyel ne keressen, mert el fog csábítani. Söprűvel zavarta ki a szobából. Ezeknek nagy szivük volt, sok lánynak udvaroltak - mosolyog a 71 éves, még ma is finom arcvonású asszony. - De ez a Jozef nem törődött vele, egyszer csak beállított Perczel Armand nyugalmazott vezérőrnagy tábornok úrékhoz, ahol dolgoztam. Jóképű csibész volt, még az öreg grófné is megnézte magának mondta is utána, Bözsi, ngyon vigyázz, az igazi szerelem egy tűzhányó kráter! Jozef udvarolt. Hol egy kenyeret vitt az akkor már postán dolgozó Bözsikének, hol egy fényképet „für Lieber Bözsi” felirattal. Negyvennégy karácsonyán, amikor a legjobban lőtték a várost, elment érte az al„Itt még csak alakítom magamat” bérletébe, megfogta a kezét és azt mondta:- Jössz velem oda lakni ahol én, mert többet nem fogok jönni ide, mert nem meghalok érted, ágyúzásban. Aztán vitte magával a lányt az általa bombabiztosnak tartott pincébe, ahol 356-an szorultak össze. A lány este nem akart a lengyel mellé lefeküdni, szégyellte magát apácáknál nevelkedett, sirt. A huzakodásnak a házbizalmi vetett véget- Magukat itt mindenki előtt házastársaknak nyilvánítom - jelentette ki, majd takaro- dót rendelt el. A pince összes lakójával együtt megmenekült. Amikor jöttek az orosz katonák, Jozef, a Volga, Volga című dalt hegedülte, amikor a németek, a Boldogasszony anyánkat fújták. Nem is lett semmi probléma. „Amilyen vagy” A rommá lőtt Budapest utcáit járva Jozef összetalálkozott a fővárosban dolgozó hő- gyészi kőműveslegényekkel.- Gyere el Hőgyészre, nincs fényképész, elvitték a németek - hívták a lengett vissza a falujukba, tudva róla, hogy szabadidejében szívesen fényképez, no meg gépe is van.- Még otthon, Lengyelországban tanult meg fényképezni - mondja Bözsike néni. - Volt, hogy mentünk Pesten az utcán, aztán egyszerre csak elkezd futni a Jozef, fölugrik egy villamosra és otthagy. Én meg csak nézek, hová tűnt, állok, várok, míg fél óra múlva visszajött. Mindig így csinált, ha meglátott egy szép nőt, futott utána lefényképezni. Negyvenötben a fiatal pár Hőgyészre költözött, Jozef átvette Neuvelt fényképész helyét. Az alacsony mennyezetű kis házban fényképek kerülnek az asztalra, porták, családképek és lányok beállított pózokban: fürdőruhában, keleti bugyogóban. Fekete-fehér felvételek, színezettek. Az egykori fényképész alkotásai.- A formák érdekelték a „szobrász urat”, ebbe minden ördög beleszorult - mondja élete párjára a dús női idomokat jól mutató, lassan sárgulni kezdő fényképek láttán. Amikor kérdezem, hogy volt-e féltékeny az urára, hiszen annak idején a pletykák szerint az aktfelvételeket is készített, csak legyint nem igaz az, rágalom volt.- Ha én erre féltékenykedek, már régen meghaltam volna szívbajban! - neveti el magát. - Különben is itt voltak a fiaim, azok kárpótoltak mindenért - mutatja most már ő, a ma már felnőtt két fiú gyermekkori képeit. Az egyiken gyönyörű szép hintalovon ül a két gyérek.- A fiaiért mindent megtett ez a rafinált - kommentálja a képet az édesanya. - Ez a hintaló is 500 forintba került negyvenkilencben. Gondolja el, mi pénz volt akkor! Na igen, Jozef nadrágját fogták a fiúk, azért nem ment vissza Lengyelországba, mondja. Meg aztán bizonyára jól is érezte magát. Igazolványképeket nem nagyon szeretett ugyan csinálni, unta az ilyen „favágó munkát”, némelyik kuncsaft el is ször- nyedt olykor a fényképét megpillantva.- Milyen az a kép Jozef! - förmedt a lengyelre.- Ámilyen vágy - hangzott a lakonikus válasz.- De hát erről még a szülőanyám sem ismerne rám - próbált reklamálni a megrendelő, ám mindhiába, mert a fényképész csak széttárta a kezét és annyit mondott:- Ámilyen a pofa, olyan a kép| Erre aztán igazán nem volt mit válaszolni. F. KOVÁTS ÉVA GOTTVALD KÁROLY reprodukciói A levelezőlap, melyen a herceg 1941-ben visszahívta uradalmába dolgozni a lengyel menekültet
