Tolna Megyei Népújság, 1990. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-27 / 49. szám

2 "nEPÜJSÄG Az ellenzék győzött Nicaraguában (Folytatás az 1. oldalról.) Egy név immár fogalom Nicaraguá­ban: a kiterjedt Chamorro-család a múlt század hetvenes évei óta játszik olyan meghatározó, máskor „csak" jelentős szerepet a közép-amerikai országban. E történelmi folyamat most új csúcspontjá­hoz érkezett: áprilistól Violeta Chamorro foglalja el a nicaraguai államfő székét. Violeta Chamorro Nicaragua élén A vasárnap megtartott nicaraguai általános választásokon meglepetésszerű győ­zelmet aratott a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front felett az UNO alkalmi válasz­tási szövetség, s ennek vezetője Violeta Chamorro. A 60 éves, ősz hajú, elegáns asz- szony Nicaraguában ismert személyiség, bár életpályája egyáltalán nem úgy indult, hogy az országos politika központi alakjává növi majd ki magát. Violeta Barrios tehetős családban született 1929. október 18-án, s titkárnőnek ta­nult. Életét azonban alapvetően befolyásolta, s a politika felé sodorta az, hogy fiatalon férjhez ment Pedro Joaquin Chamorróhoz, akinek felmenői közül ketten is elnöki pozí­ciót töltöttek be az elmúlt században, az ország függetlenné válása után. Pedro Chamorro is hamar belevetette magát a politikai életbe, s a Somoza-család évtizedekig tartó diktatúrája megdöntésére indított harc egyik vezető alakjává vált. Többször is száműzetésbe kényszerítették, börtönbe vetették, s e hányatott években Dona Violeta mindvégig hűségesen mellette állt. A hetvenes évek második felében a sandinista front felszabadító fegyveres küzdel­mének méltó társa volt a diktatúra ellen békés eszközökkel fellépő értelmiségiek egyre befolyásosabb csoportja. Ennek volt kiemelkedő alakja Pedro Chamorro, a La Prensa ellenzéki lap kiadója, aki nem feledhető bátor kiállásával a diktatúra elleni harc jelké­pévé vált. A.végveszélybe sodródott Somoza-rezsim 1978 januárjában Managua központjá­ban lelövette Pedro Chamorrót, s a gyilkosság kiváltotta döbbenet ezt követően jelen­tős tényezővé vált a Somoza-rendszer összeomlásában. Ekkoriban kezdődött Violeta Chamorro politikai szerepvállalása. 1979. július 20-án a sandinista gerillacsapatok bevonultak Managuába, s a megala­kult öttagú nemzeti újjáépítési juntában (egyebek között Daniel Ortega és Sergio Ra­mirez mellett) helyt kapott Chamorro asszony is. Kilenc hónappal később azonban le­mondott a kollektív államfői testületben viselt tagságáról. Egészségi okokra hivatko­zott, bár nyilvánvaló volt, hogy konzervatív nézetei összeegyeztethetetlenek a balra to­lódó belső folyamattal. Violeta Chamorro a Kubához és a Szovjetunióhoz egyre közeledő sandinista rend­szert a forradalom eredeti elveinek elárulásával vádolta. A La Prensa - melynek igaz­gatói posztját Pedro Chamorro özvegye vette át - ismét ellenzéki szerepet vállalt, s ezúttal jobbról birálta a fennálló rendszert. A sandinista vezetés a kontra-háború szorí­tásában, biztonsági érdekekre hivatkozva 1986 júniusától 15 hónapon át betiltotta - más ellenzéki kiadványokkal együtt - a La Prensát. Chamorro asszony személye a közép-amerikai békefolyamat előrehaladtával, s kü­lönösen az 1989. januári közép-amerikai csúcsértekezlet után került igazán előtérbe, amikor a sandinista kormány ígéretet tett a most vasárnap megtartott szabad választá­sokra. A választások közeledtével a sandinizmust szinte egyöntetűen elitélő nicara­guai politikai pártok - tekintet nélkül arra, hogy rendelkeztek-e parlamenti képviselet­tel - megalakították az Ellenzéki Nemzeti Szövetséget (UNO) a sandinista hatalom megdöntése reményében. Ez a cél eleinte nem tűnt elérhetőnek, de reálisabbá vált, amikor Violeta Chamórro tavaly szeptemberben elvállalta az UNO vezetői posztját. Ő volt az egyetlen olyan szó­ba jöhető, egyébként pártonkivüli személyiség, aki képes lehetett vonzóvá tenni a poli­tikai színskála valamennyi árnyalatát magába foglaló alkalmi választási szövetséget. Átvette mártír férjétől a politikai jelkép szerepét, s ezúttal az országot katasztrofális gazdasági helyzetben irányító sandinista fronttal szemben elégedetlenség szimbólu­ma lett. Violeta Chamorrónak négy gyermeke van. Egyikük, Pedro Joaquin a kontrák mérsé­keltebb szárnyához csatlakozott, Cristina a La Prensa'napi irányítását vállalta magára az elmúlt években. Carlos Fernando ugyanakkor a sandinista napilap, a Barricada fő- szerkesztője volt, míg Claudia először Havannában volt követségi tanácsos, majd San Jóséban nagykövet. A család politikai nézetei mintegy tükrözik is egyben a nicaraguai társadalom meg­osztottságát. Violeta Chamorro győzelme után mindenesetre nemzeti megbékélést hirdetett. A jövő demokratikus Nicaraguájában nem lesznek sem győztesek, sem le- győzöttek - így hangzik az áprilisban hivatalba lépő új államfő egyik fő politikai alapté­tele. S. T. A parlamenti zárás jegyében (Folytatás az 1. oldalról.) De etörvényjavaslatokon kívül számos képviselői indítvány is megvitatásra ke­rül. így például egy jóvátételi törvény ter­ve, a köztársasági elnökválasztás módjá­nak újbóli megfontolása. S aligha téve­dünk, ha úgy gondoljuk, hogy ezen az ülésszakon jobbára azok a honatyák lesznek a legaktívabbak, akik újra indul­nak a mandátumért folyó versenyben. A két legnagyobb visszhangot kiváltó napirend várhatóan a Legfőbb Állami Számvevőszék elnökének beszámolója, valamint a nemzetiségek parlamenti kép­viseletének kérdése lesz. A Számvevő- szék elnöke feltárja a honatyák előtt a volt MSZMP vagyonáról történő elszámolás vitatott kérdéseit, s bizonyára reális kompromisszumként értékelné, ha a parlament elfogadná a beszámolóját s egyben megbízná, hogy a népszavazás szellemében folytassa a vagyonelszá­moltatást. E kérdés kapcsán szinte biz­tos, hogy szóba kerül a volt állami és pártvezetők vagyonnyilatkozatának kér­dése. A legutóbbi parlamenti ülésszakon ko­moly gondot okozott a honatyák távolma­radása a szavazástól. Egyesek már való­ságos képviselői obstrukcióról beszél­nek az üres padsorok láttán. Kár lenne, ha a cikluszárás felé közeledve, nem a napirenden szereplő téma, de esetleg a szavazatképtelenség szolgálna újabb szenzációval... A parlament az átmenet zökkenőmen­tes biztosítása érdekében a házszabá­lyokat is módosítani kívánja. Az új ügy­rendi előírás az összeülő parlament első munkanapján lépne hatályba. A bizottsági viták tanulsága alapján, bizton állítható, hogy a nemzetiségek képviseleti jogáról lesz vita várható. A vá­lasztási törvény ugyanis ezt a kérdést nem rendezi kielégítően s az utolsó pilla­natban már úgyszólván lehetetlen min­denki számára megfelelő megoldást ta­lálni. A kormány kompromisszumos ja­vaslata úgy szól, hogy akárhány tagot számlál is egy nemzeti kisebbség, csak egyetlen képviselőt juttathat be a parla­mentbe... így a törvényjavaslat nyolc ki­sebbségi honatyát vesz figyelembe, aki­ket a választásokat követően „hívnának be”. Ezzel bővülne az amúgy is magas - 386 képviselőt számláló s várhatóan évi több mint 1 milliárd forintos költségve­tésből gazdálkodó - parlament létszáma. A nemzetiségi szövetségek viszont az arányos képviselet mellett törtek lándzsát, ezért könnyen előfordulhat, hogy tökéletes megoldás hiányában az átmeneti megoldásra tett javaslat sem nyeri el a honatyák többségének tetszé­sét. Ez esetben az új parlamentre marad e fontos kérdés rendezése is. Az új parlament a piacgazdaság, a jog- államiság irányába mutató törvények egész sorát fogja megörökíteni. A ma­gasztos célok, s gazdasági elképzelések anyagi fedezetét viszont sajnos nem örö­kölheti meg a kongóan üres államkincs­tárral leköszönő elődjétől, az egypárti ta­lajon fogant, de akár (eformországgyű- lésnek is minősíthető parlamenttől. B. L 1990. február 27. Pártok— választások „Az anyagokat teljes egészében a pártok állítják össze... A szerkesztőség ezeken nem változtat és jelzi azt is, hogy nem a szerkesztőség álláspontjáról van szó, csak közvetítő...” (Részlet a megállapodásból) 0 Munka! - Megélhetés! - Szabadság! - Biztonság! ezt ígéri az MSZMP Az MSZMP köszöneté a támogatásért Tisztelt Választópolgárok! AZ MSZMP megyei, valamint Bonyhád, Dombóvár, Paks, Tamási és Szekszárd választókerületi koordinációs bizottsága megköszöni azokat a kopogtatócédulá­kat, amelyekkel jelöltjeinket megtisztel­ték. Mint az a sajtóból már ismert, két egyéni jelöltünk indulhat a választási küzdelem második szakaszában, mások pedig közel jutottak ehhez a lehetőség­hez. Az MSZMP is indíthat megyei listát is. Mindezt olyan.belpolitikai légkörben ér­tük el, amikor szinte sziporkázott a kom- munistaellenesség, amikor bizonyos jobboldali tényezők az eszközök sokféle­ségét vetették be ellenünk. A félelem lég­körét teremtették meg, amely miatt sokan nem merték leadni a cédulát, attól félve, hogy egy rendszerváltás esetén megtor­lás következik. Lefogták sokak kezét... Olyan körülmények között értük el a si­kert, amikor szinte hétről hétre másutt kellett egy-egy termét keresni, mert az arra illetékesek nem juttattak helyet sem a megyei, sem a városi választási irodá­nak; más szervek leszerelték az ajtózára­kat, hogy véletlenül se léphessünk óda be január 1 -je után, noha nekünk erköl­csileg ugyanannyi jogunk volt hozzá, mint másnak. Papolás, prédikálás és szemfényvesztés volt az esélyegyenlő­ség. Több magánlakás lett hát a választá­si iroda, de vállaltuk ezt a helyzetet is, mert fel kellett venni - történelmi küldetés tudatában - a harcot az ellenfelekkel, azokkal szemben, akik lényegesen jobb körülmények között működhettek. Ennek ellenére nem csak mi kopog­tunk be a cédulákért, de számosán ko­pogtattak be hozzánk is, és céduláikat átadva hitet tettek pártunk politikája mel­lett. Nem jutottunk el mindenkihez, akik pe­dig vártak bennünket. Kérjük őket, hogy március 25-én is gondoljanak jelöltjeink­re, pártunkra, s adják szavazatukat a MUNKÁT, MEGÉLHETÉST, SZABADSÁ­GOT, és BIZTONSÁGOT hirdető Magyar Szocialista Munkáspártra. A cédulákat tisztelettel megköszöni: dr. Bábel Ernő (Bonyhád) Benkő Zoltán (Szekszárd) Béres János (Tamási) Szügyi László (Németkér) Zsuró Tibor (Dombóvár) A Magyar Szocialista Munkáspárt távlati céljai Célunk továbbra is az, hogy megte­remtsük Magyarországon az élet új mi­nőségét biztosító, az emberek felemelke­dését szolgáló szocialista társadalmat. Olyan társadalmat, amely a legfejlettebb technikán, az alapvető társadalmi eszkö­zök valóságos köztulajdonán alapul és a gazdálkodás leghatékonyabb módsze­reit alkalmazza. Amelyben megvalósul a társadalom közösségi önszerveződése, megszűnik a társadalmi kizsákmányolás és elnyomás, elhárulnakaz akadályok az egyének és a közösségek szabad fejlő­dése elől. Amelyben a legteljesebb de­mokrácia érvényesül, biztosítva vannak az emberi jogok, köztük a munkához és a tisztességes megélhetéshez való jog. Visszaadjuk a szocializmus eredeti értel­mét: a szocializmus a legteljesebb de­mokrácia a dolgozók számára. Ma mindenekelőtt a jelenlegi válságból kell baloldali kiutat találnunk, hogy elhá- ríthasssuk a fenyegető nemzeti kataszt­rófát. Ez a feltétele annak is, hogy a tanulsá­gok levonásával újrakezdjük és új mód­szerekkel folytassuk a szocializmus épí­tését. A szocialista építés eddigi történel­mi útjának, eredményeinek és kudarcai­nak, megoldatlan problémáinak elfogu­latlan elemzésével, mindenekelőtt a ma­gyarországi realitásokból kiindulva, a nemzetközi munkásmozgalom, a Szov­jetunió és más országok tanulságait is felhasználva, elveinket és céljainkat újra­fogalmazva, új szocialista programot kell kidolgozni. (Az MSZMP politikai nyilatkozatából) Uj hetilap, a Szabadság Új országos hetilap jelenik meg szombatonként az új­ságárusoknál, a piros fejlécű Szabadság, az MSZMP központi lapja. Ezt a lapot nem köszöntötték a laptestvé­rek, mintha megérezték volna, hogy legfeljebb mostoha- testvérségről lehet majd szó, amely lényegesen más esz­közökkel és más módszerekkel fog a politikai porondon szerepelni, mint az eddigiek. Az első szám vezércikkének címe: „Itt vagyunk”. Be­mutatkozik. Elődjének a felszabadulás utáni első, Sza­badság c. demokratikus lapot tekinti. „Bátran vállaljuk e tiszteletre méltó, de felelősségre kötelező elődöt. Opti­mizmussal tudatjuk olvasóinkkal: 45 év múltán, egy má­sik januáron: megjelent a Szabadság! Valamennyi megjelent számban éles polémiát folytat a politikai ellenfelekkel. A legutóbbi számában például Ki­rály Bélának, az 1956-os nemzetőrség volt országos pa­rancsnokának rak fel néhány csiklandós kérdést. Bemutatja a napi politikai hírekben szereplő személye­ket. Riportok, tudósítások, hírek, olvasói levelek találha­tók benne. Van vezércikk is - például a kopogtatókról. A Szabadság jól segít eligazodni a politikában az egyetértőknek és az ellenfeleknek is. MSZMP Közé!eti hírek Visszhang A Tolna Megyei Népújság 1990. január 17-i számában megjelent Vakoló című cikk rólam néhány sérelmes megállapí­tást tartalmaz. Nem világos előttem, miért kell a nyugati vendégmunkásokon gú­nyolódni, amikor ott meglehetősen ke­mény munkáért fizetnek ehhez mért díja­zást és az Afrikában dolgozó vendég- munkás nemigen számíthat különösebb kedvezményre. Az sem világos, miért baj az, ha az épít­kező főorvos támogatja özvegy és nyug­díjas anyósát is. A cikkből csak az derül ki, hogy a lakástámogatási alapból kér­tem azért, hogy egyáltalán lakni tudjak valahol. A fentiekkel , szemben a valóság az, hogy előző háromszóbás lakásomat visszaadtam újraelosztásra, tehát ez is megoldotta egy további család lakásigé­nyét és a kapott 70 00 forint „támogatás” egyértelműen kölcsön volt, amit termé­szetesen az utolsó fillérig vissza kell fizet­ni. Köszönettel vettem, hogy a tárgyila­gosság érdekében levelem nyilvánossá­got kap, annak persze jobban örülhet­nénk, ha mjndezek magiból a cikkből is kiderültek volna. DR. HULIN ISTVÁN Szekszárd A Kereszténydemokrata Néppárt Paksi Szervezete szeretettel értesíti a 2. sz. választá­si körzet választópolgárait, hogy választási irodáját Pakson az Erzsébet Szálló földszint­jén megnyitotta. Minden érdeklődőt 16 és 19 óra között várnak. Kereszténydemokrata Néppárt Paksi Szervezete * A Kereszténydemokrata Néppárt Bonyhádi Szervezete szeretettel értesíti a závodi lakoso­kat, hogy a körzet képviselőjelöltje, Bea József bemutatkozik február 27-én kedden 18 órakor a kultúrotthonban. Minden érdeklődőt szere­tettel várunk. Kereszténydemokrata Néppárt Bonyhádi Szervezete * A Kereszténydemokrata Néppárt Bonyhádi Szervezete szeretettel értesíti a kisvejkei lako­sokat, hogy a körzet képviselőjelöltje, Bea Jó­zsef bemutatkozik február 28-án szerdán 18 órakor. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Kereszténydemokrata Néppárt Bonyhádi Szervezete * A Magyar Demokrata Fórum Szekszárdi Szervezete Sárpilisen bemutatkozó vitaestet szervez 1990. február 27-én, kedden 19 óra­kor a tanácsteremben. Bemutatkozik dr. Tér­nék Gábor, az MDF-képviselőjelöltje a szek­szárdi 1. sz. választókerületben. Minden ér­deklődőt szívesen látunk! * Magyar Demokrata Fórum Szekszárdi Szervezete * A Magyar Demokrata Fórum egészségügyi programjának megvitatására 1990. március 1 -jén 18,órakor összejövetelt tartunk aGaray- Holstein sörözőben. Vendégünk dr. Jávor András, a GYÓGYINFOK igazgatója, miniszteri biztos és dr. Kiss Gyula, az MDF-központ egészségügyi szakértője. Magyar Demokrata Fórum Szekszárdi Szervezete * A Szabad Demokraták Szövetsége Tamási Szervezete és a körzet képviselőjelöltje Király­né Békefi Stefánia választási gyűlésen mutat­kozik be ma 18.00 órakor Högyészen a müve- „ lődési házban. Meghívott vendég: dr. Kórodi Gyula. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! SZDSZ * A Szabad Demokraták Szövetsége Paksi Szervezete választási gyűlést tart ma 18.00 órakor Madocsán, március 1-jén (csütörtö­kön) 18.00 órakor Kölesden a művelődési házban. A rendezvényeken részt vesz Simony József, a körzet képviselőjelöltje. Minden ér­deklődőt szeretettel várunk! SZDSZ * A Szabad Demokraták Szövetsége Dombó­vári Szentelte választási gyűlésen mutatko­zik be Várongon ma 18.00 órakor, Nakon feb­ruár 28-án (szerdán) 18.00 órakor a tanács- • házán. A rendelvényeken részt vesz Sárhegyi Attila, a körzet képviselőjelöltje. Minden ér­deklődőt szeretettel várunk! SZDSZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom