Tolna Megyei Népújság, 1990. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-24 / 47. szám
1990. február 24. TOLNATÁJ - 7 Kuti Horváth György: Fölzúgtak a gyaszharangok Edgar Allan Poe emlékére „S szólt a Holló: „Soha már”!” Fölzúgtak a gyászharangok meghalt Lee Annácska szegény szemem vizén átok ül és rom van már szívem helyén Most már iszom hisz inni kell meghalt Lee Annácska szegény vele veszett el mindenem s vele együtt meghaltam én Meghalt meghalt Ó a drága egyszem reményem elveszett szobája ajtaja zárva vár s Ő lent pihen már csendesen Pedig hajdan bátor voltam büszke szerelmes szép legény úgy éreztem mindenem megvan mert Annácskát szerettem én Ó mily nagy gyász ült szívemre Ó mily keserves ronda láz kell hogy egyszer láthasam még „S szólt a Holló: „Soha már”!” S ki lettem én iszákos senki kinek szívén ül ronda láz leszek-e még ki voltam egykor „S szólt a Holló: „Soha már”!” Bod Éva az ősszel Szegeden és Budapesten 20-40 centiméteres nagyságú kerámiafigurákkal jelentkezett, melyek újszerűségükkel máris nagy közönség- sikert arattak. Sikertelenségről ugyan eddig sem panaszkodhatott, hiszen úgyszólván feltűnése óta (1961) szinte egyedülálló tudója a különleges szép mázak titkainak, amelyeket teljesen leegyszerűsített klasszikus formájú vázáin, tálain és kisebb használati kerámiáin alkalmaz. (A különféle lángoló vörös, zöld, türkizkék mázak után az utóbbi évtizedben a régi kínai és japán kerámia hatása alatt a színekben visszafogottabb, egymásba játszó foltos, csorgatott mázakat használja gazdag változatokban.) A fém-oxidokkal festett alaptest természetes felülete hatásosan emeli ki a formákat, melyek a máz egyedien elhelyezett foltjaival a modern befejezetlenség látszatát keltik. Más tárgyain, lámpatestjein a mázakat csupán jelzésként használja. Vázáit, táljait, kisebb lakásberendezési tárgyait - nemzetközi sikert aratva -, a kerámiamüvé- szet őshazájába, Japánba is exportálja. Az 1980-as franciaországi vallauris-i ke- rámiabiennálén a „La Céramique Modern” díjjal tüntették ki.- Kísérletező hajlamú vagyok. Mázaimat is állandó kémiai vizsgálatok alapján készítem, hiszen éppen a kémia csábított szerkezetek, mint a televízió kerámiabeli ábrázolása. Munkáimat senkinek sem mutattam: szinte lámpalázas voltam az első, szegedi bemutatóig. Műveinek sikere óriási. Figurái mulatságosak, nagyon modernek, maiak, kitűnő, a természetből ellesett mozdulatokkal ábrázolják az új generációk jellegzetes magatartásformáit. Nincs bennük semmi groteszk felhang, de népi reminiszcencia sem, nem hasonlítanak sem a legendás Kovács Margit, sem Kis Roóz Ilona, sem Kovács Éva figuráira. Hangulatban leginkább a húszas évekbeli kerámia-plasztika folytatói lehetnének, de máz és az Art Deco jelei nélkül. Kevés, finom színezést használ, különben figuráit az anyag vörös színében tartja. Különösen jól sikerült a frizurák és a ruhák megoldása. Bravúros megoldásúak a presz- szóban ülő, egymással beszélgető fiatalok, a térdét felhúzó, zsámolyon ülő lány vagy a különféle, földön ülő, térdüket magasra húzó figurák. Külön csoportot képeznek a kissé nosztalgikus ifjú menyasz- szonyok, báli ruhás, nagy kalapos hölgyek, kesztyűsen, kezükben virágcsokorral. Lehet, hogy a nagy politikai-társadalmi váltással a kulturált európai magatartás- formák is újból divatba jönnek? BRESTYÁNSZKYILONA a kerámiai alapanyagok és mázak beható tanulmányozására. így cseréltem fel annak idején a kémiatanári katedrát a fazekassággal, amit azóta sem bántam meg. A figurális kerámia sokáig nem foglalkoztatott. Pár évvel ezelőtt azonban eltört a lábam, és hosszabb pihenésre kényszerültem. Ekkor figyeltem fel a fiatalok megváltozott életére. Elsősorban a farmerszoknyás, -nadrágos, hosszú hajú, modern öltözetű fiatal nők viselkedés- módja adta az ötletet, hogy a mai fiatalság különböző típusait próbáljam ábrázolni kisplasztikában. Megszállottként kezdtem rajzolni, mintázni. Figuráim megvalósításának buktatóira is magamtól jöttem rá. Nagy nehézséget okoztak a modern bútorok, fotelek, székek, az új m — mm in gips írás (A csoda elmarad) Városunkban járt a csodadoktor, s körülbelül olyan feltűnést keltett, mint Donizetti sziporkázó operájában Dulcamara. Nem voltam ott, számomra a csoda ott kezdődnék, hogy becsüljék meg a szakértelmet, a tisztes munkát, mellettem álljon a jog és méltányosság, ha azt kérem, ne dúlják fel nyugalmamat részeg lármával, s esetleg fogadják a boltban köszönésemet. Az emberiség történetét a csodavárás történeteként is meg lehetne írni, mert minden nemzedék szentül hitte, hogy ezután jobb lesz, de a parasztnak mindig elhajtották a tehenét, a zsoldosok megerőszakolták a feleségét, lányát, rendszerint házát is rágyújtották, nehogy az újabb zsoldoshadnak maradjon valami. A bitófákon halottak bokáztak, a krónikások feljegyezték az éhes hollókat is, miközben a pribékek gondtalanul iszogattak. Ha innen nézzük a világtörténelmet, a kép mindig ugyanaz, nem is lehet más, a kárvallott parasztot pedig nem érdekli az uralkodó hermelinpalástja vagy az ávós parolija. De messze kalandoztam. Városunkban járt a csodadoktor, aki derék, tisztességes ember, nincs is vele bajom, ám jámbor szándékával együtt elragadta a hírnév, a csodavárók lelkesedése, akik úgy gondolják, hogy ennyi csalódás után joguk van a csodához. A szakemberek csóválják a fejüket, tudományos fölkészültségükkel érvelnek, kevés sikerrel. Végtére érthető is. Mindenki perújrafelvételre vár, de közben tudja, hogy a történelmi igazságtevés után sem lesz olcsóbb a hús és a kenyér. Akkor pedig marad a csoda. A bénák járnak, a vakok látnak, a szegények gazdagok lesznek. A vágyak általában földön járók, mert mit is szeretnének az emberek? Természetesen pénzt, sok pénzt, szenvedélyes szeretőt, s ha a jóságos tündér a harmadik kívánság teljesítésére is kapható, akkor a mamát helyezze el a szociális otthonban. De ez illúzió, a jóságos tündér pedig mindig más ajtaján zörget. Marad tehát a kéznél levő csoda, boldogságról, egészségről, örök életről. Itt azonban a csodadoktor is zavarban van, ezt ugyanis nem tudja garantálni. (Stílus) Az írószövetség választmánya „megdöbbenését és aggodalmát” fejezte ki „a magyar közélet hangnemének az utóbbi időben tapasztalt példátlan eldurDomokos Eszter: História Szerelemből fogan a gyermek. De engem hazulról elvertek, kertek alatt kitaszítottak, martalékául ezer gondnak. A vándorbot mindig kezembe, mennék én vissza, ha lehetne, de lám, mért keserű az ének: most sem kellek a jó szülének. Pedig szeretem holtomiglan. E sorsba bárki belehibban. Ha nem hibban, hát belerokkan, úgy él történelmi korokban. Az ég többször borús, mint tiszta: migrál a világ össze-vissza. Eltévedt cseppje vagyok én tengernek, melyben nincs remény. vulása miatt”, amit mindazok helyeslése kísér, akik jól tudják, mert volt idejük megtanulni, hogy a rágalom és hazugság mindig a terror eszköze. Közhelyek között élünk: értékvesztés, érzelmi elsiváro- sodás, türelmetlenség, amit esetenként a cinkos helyeslés kísér, mert röhögcsél- hetünk is azon, hogy az ötvenes években a perzekutorok kéjesen nyalták szájuk szélet s nagyot rikkantottak, „ma kulákot akasztunk, elvtársak!” A szennyből mindig lecsapódik valami a lelkek mélyén, a gyűlöletnek pedig nincs érve, csak tárgya van, s itt már teljesen közömbös, hogy a falusi zsidó korcsmárosbán látjuk-e minden baj okozóját, mint annak idején Veres Péter is vélte, vagy a fantommá vált osztályellenségben, aki legmegátalkodottabban a párt soraiban kísértett. A gyűlöletnek stílusa sincs, a szavak között sem válogat: miért is tenné?'Még csak közölni sem akar semmit, egyetlen megjelenési formája az erőszak. Következésképpen alkalmatlan a vitára, józan gondolatcserére. Jó tudnunk azt is, hogy a hatalommal párosult gyűlölet süket az értelem és tisztesség szavára. Azt mondjuk, ma itt tartunk. De ez csak részben igaz. Egy állapot háttérsugárzásában élünk, amiből jó lenne végre kilépnünk. De mindenkinek magával kellene kezdenie, saját szemétdombján téve rendet. A példák it is riasztóak. Fiatal barátom meséli, hogy hivatali felettese megmutatta neki az ellene írt névtelen levelet, melyben képtelen vádak sorakoznak dőzsölésről; nőkről, alkalmatlanságról: nevettek is rajta. De nem tudom, hogy ez olyan vicces-e? Ha valaki azt mondaná rólam, hogy ezüst kanalat loptam, szóra se méltatnám. De ha valamelyik ismerősöm azzal állítana meg az utcán, hogy ő is hallotta, de nem hiszi, nem olyannak ismer, egyszerre megérteném, hogy ki vagyok szolgáltatva a gyalázatnak, akkor pedig Isten legyen hozzám irgalmas. (Idézet) Babits irta 1937-ben: „Magyarországon kellő szavakkal majdnem mindent megírhatunk. Sok hatása ugyan nincs annak, amit írunk. Szabadságunknak ez a titka és ára.” Ennek több mint ötven éve. Már az is eredmény, hogy ma végre ismét itt tartunk. Csányi László közben Szarka József: Úton Látok fényhártyák közt billenni könnyű záporokat, és hallgatom a dalt mely ott lobog még egy elmúlt női arcban, megyek nem létező szirének után... Ha kigyulladt madárként dombokra hull a hajnal, én lépek a harmat kazlai közt, ha haldokló madárként dombokra hull az alkony, én elhagyott kápolnák küszöbén ülök, onnan issza szemem az ég. Megyek nem létező * szirének után, párát lihegő folyókat meglovagolva, hajózva piros tengereken, repülve a láng tálán semmi csönd-mocska fölött, ÉBREDJ ÚJ VILÁG (!), kiáltom, s az élettelen szélfonatokat széthajtva, látom gyönyörű arcotokat Bőd Éva kerámiafigurái Új témák és technikák
