Tolna Megyei Népújság, 1990. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-24 / 47. szám
1990. február 24. TOLNATÁJ - 5 l^TTMagam is ezért durkkolok. Ancsa megemlíti: Bözsi néni abban az elszigeteltségben, magányban, amiben él, kitűnően tud aludni. Gondolatban hozzáteszem: nem csoda, semmi olyasminek nem birtokosa, ami betörőket csábítana. Ezenkívül: életemben nem ismertem senkit, akinek a lelkiismerete tisztább lehetne, mint az övé. Szóval sem bántott senkit életében. Csodálom. És most veszem észre: nem csak csodálom, szeretem őt. De nem csak én. Valamennyien, akiknek abban a kiváltságban volt részünk, hogy a társaságát élvezhessük. Karinthy írta: a halak nem hazudnak. Bözsi néni sem hazudott. Soha életében. * A szociális otthonban: pereg minden, mint egy gyorsított felvételen. Bözsi néni felfogta: itt öregek élnek, egy halomban. Ki is gesztikulálta: hol itt a temető? Innen tovább, akár a Chaplin-fil- mekben, gyorsítva futnak az események. Mari, aki a majsai intézetben nőtt fel debilis kategóriában, előttünk érthetetlen csodát művel: „anyanyelvi” szinten mutogatja a természeti jelrendszer hieroglifáit. Beszélgetnek. Mari tengelici gondozott, Bözsi néni nem lesz az. Ez már világosan kivehető. Mari mutatja: lesz farsangi jelmezbál. Bözsi nénit nem érdekli. Az sem, hogy itt a gondozottak állatokat is nevelnek. Haza akar menni. Úgy szívódunk be a mikrobuszba, mintha visszaforgatnának filmen bennünket. Alig várjuk, hogy bebizonyosodjon, amit ígértünk: Bözsi néni ma este saját világ végi ágyában alhat. Sümeginé Vecsey Mariann mondta: tervezik, hogy Szekszár- don, a megszűnt Mérey utcai bölcsőde épületében szállást biztosító idősek klubját hozzanak létre, ami köztes megoldás az öregek napközi otthona és a szociális otthon határmezsgyéjén, és ami húsz személyt tudna befogadni, a leginkább rászorulókat, ha az egészségügyi osztálynak sikerül megnyernie a minisztérium meghirdette pályázatot... Addig is: Bözsi néni most bizony hazatér. Hogy hogyan fogják megoldani étkeztetését, nem tudom, ha ne adj isten leesik a hó. Talán úgy, hogy a nyersanyagot idejében a világvégi házba juttatják, hiszen ő maga meg tudja főzni. De annyit tudok, hogy egy nagy élménnyel lettünk gazdagabbak. Találtunk valakit, akire minden fenntartás nélkül fölnézhetünk. DOMOKOS ESZTER GOTTVALD KÁROLY Mint a patikában tünk, artikulálatlan hang tör ki belőle, ami az egyetlen szóvá formálódik, amit ki tud mondani: NEM! Ba- logné jó ideig mutogat, amíg lecsillapítja: elmegyünk megnézni, milyen az a ház, ahova vinni akarnak. De nem kell ott aludnod. Te dön- tesz. Figyelem a jelbeszédet. Nem igaz, hogy nem lehet ezzel az idős asszonnyal kommunikálni. Ez a jelbeszéd, ellentétben a süketnéma- nyelv jeleivel, közérthető. Hajlandó kabátot venni, meleg zoknit, de a mamuszpapucsról nem mond le. * Bözsi néninek vág az esze, mint a borotva. Mikor elhaladunk a tehangos kacagásra fakad mindenki. Humorérzéke van. És jó kedélye. Ami nekünk bizony nem mindig akad. Valamiféle szégyenérzet fog el: kevésbé nehéz helyzetben sem biztos, hogy helyt tudnánk állni. Halkan, szemérmesen, óvatosan valameny- nyiünkben felmerül a kérdés: vajon nem inkább neki kellene segítenie bennünket? Ancsa - mert Balogné neki az, ha nem is tudja kimondani a nevét - végtelen türelemmel, szeretettel és tisztelettel hadonászik mellette. Érzem: titkon azért drukkol, hogy Bözsi néni nyerje meg a függetlenségi háborút. „Egy világvégi házban / világszép lány lakott” - jut eszembe a vers, amint közeledünk a dombtetőn álló apró, elöregedett tanyaépülethez. Elszorul a szívem. A mikrobusz, amiben ülünk, Alsó-Tengelicről indult. Az Időskorúak Szociális Otthonából. Elkészült a határozat. A beutalás. Annak a nevére szól, akihez megyünk: Untermüller Lajos Lászlónénak. Született 1908- ban. Süketnéma. Analfabéta. Nem ismeri a süketnéma jelbeszédet, egyedi, életkialakította kódban mutogat. Hályogműtétje volt, nem lát jól. Még írásban sem lehet vele kommunikálni. Egyedül él, férje meghalt, gyermekei nincsenék. A Szekszárd Városi Tanács egészségügyi osztálya gondoskodik az étkeztetéséről, hetente háromszor visznek ki neki ebédet egy szolgálati Dacián. Február van: az idén ugyan még nem havazott, de félő, há leesik a hó, a kocsi nem tud elvergődni idáig. A világnak ezt a végpontját Gesztenyésnek nevezik. A mikrobusz vezetője megállapítja: ezen a sáros úton például Ladával lehetetlen volna végigmenni. Félek, hogy nagy és keserves dráma következik. Mi sokan vagyunk: Szvoboda Rétemé mentálhigiénés nővér Alsó-Tengelicről, Sümeginé Vecsey Mariann, a Szekszárdi Városi Tanács egészségügyi osztályának csoportvezetője, Szúnyog Józsefné, a Gondozási Központ vezetője, Neh- man István gépkocsivezető a Dacia kormánya mögött - ő ismeri az utat, Komárominé Balog Anna, az idős asszony elhunyt eltartójának lánya, meg mi ketten, riporter és fotóriporter. Ő egyedül. A mikrobusz igyekszik követni a Daciát. Nincs könnyű dolga. Mi lesz, ha megérti, miről van szó, és nem akar elmenni? Hogyan adja tudtunkra? Komárominé édesanyja eltartási szerződést kötött az öregasszonnyal, Csúszkál a szociális csapat a sáros ösvényen a házikó felé. Bözsi néni szőlője, ami ugyan már nem terem, mert nincs, aki megmetssze, gondozott. Ki gondozza? - kérdem. Ő. A ház környéke tiszta, mint egy patika. Az egyetlen lakót számláló tyúkól is. Macska kúszik fel a létrán, rejtőzik előlünk. Felnézek: a tető alatt csöves kukorica párosával ösz- szekötözve, rudakra aggatva. Bözsi néni kötözte, a Balog család aggatta. Kell a tyúknak. Mindenütt rend. Arra utal, hogy annak a lelkében is az van, aki ezt igényli. Akkor is, ha nem lát, nem hall, nem beszél, mint a többi ember. Akkor is, ha nyolcvankét éves. Kukoricaháncsból font szőlő- kötöző istrángok lógnak pedáns rendben felaggatva. Bözsi néni sodorta őket. Ha van szőlő, az is kell. Semmit nem kell eldobni... Odabent: minden a helyén. Ő maga is. Mikor megérti, miért jötmető mellett, mutatja, hogy ott nyugszik a férje. Elmutogatja azt is, hogy három nappal ezelőtt vaddisznót látott. „Megkérdezi”, hogy a környezetéből eltűnt egyik szomszéd családnak mi a sorsa. Élnek-e még az öregek, mi lett a gyerekekből... Élvezi az utazást. Fogékony minden újra. Érdeklődő. Mikor elhagyjuk a várost, tudni akarja, milyen messzire megyünk. Mikor úgy ítéli meg, hogy ez már túl nagy távolság, megkérdezi jelbeszéddel: csak nincs háború? Talán menekülnünk kell? Elvarázsolva ülünk a mikrobusz- ban, rámeredve, a szemünket egy másodpercre sem tudjuk levenni róla. Egyéniség. Intellektus. Olyanokat tud mutogatni, hogy aki a tízes-húszas években Czank téglagyárosnál volt cselédlány, férje is nála dolgozott, de az eltartó, mikor érezte, hogy betegsége súlyosbodik, lelkiismeretétől hajtva felkereste a tanácsot, és kérte a szerződés felbontását. Meg is indították az eljárást, de minthogy az eltartó közben elhunyt, felfüggesztették. A cselekvőképtelen eltartott mellé ügyvédet rendeltek ki gondnoknak. Október óta részesül szociális étkeztetésben. Bözsi néni dajkálta valaha az elhunyt eltartartó fiát. Akinek családja a téesz háztáji földosztáskor mellettük kapott földet. A jó viszony mindvégig megmaradt. Az egyetlen lehetséges tolmács most is Komárominé Balog Anna. A tanya Untermüller Lajos László családi öröksége volt, aki nem sokkal halála előtt vette feleségül Bözsi nénit. Akit a világvégi házból most akarnak Alsó-Tengelicre vinni. * \ * Egy világvég! hazban Vendégségben Tengelicen Rend Otthon
