Tolna Megyei Népújság, 1990. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-23 / 46. szám
ö^fepÜJSÄG 1990. február 23. Receptötletek „Feldobott” rántották Káposztás rántotta Hozzávalók: 50 deka fehérkáposzta, 6 tojás, 15 deka főtt füstölt hús, 5 deka vaj, 1 evőkanál olaj, só. A káposztát leveleire szedjük, sós vízben puhára főzzük, majd lecsurgatjuk. Az olajjal kikent tűzálló tálba terítjük a levelek felét, meghintjük a laskára vágott főtt füstölt hússal, és erre a vaj feléből meg a tojásokból készített puha rántottét borítunk, amelyet csak sóval ízesítettünk. Befedjük a maradék káposztalevéllel, és a tetejére morzsoljuk a maradék vajat. A sütőben jól átmelegítjük, de nem pirítjuk meg. Almás rántotta Hozzávalók: 3 savanykás alma, 3 tojás, 2-3 deka margarin, só, csipetnyi szerecsendió. A meghámozott almák magházát kivágjuk, és húsát felszeleteljük. Teflonserpenyőben a margarint megmelegítjük, beletesszük az almaszeleteket, és kis lángon puhára pároljuk. Ne kövérré gessük, elég ha a serpenyőt időnként meg-megrázogatjuk. Közben a tojásokat villával felverjük, megsózzuk, és a párolt almára öntjük. Megszórjuk az őrölt szerecsendióval, és készre sütjük. Gombás rántotta Hozzávalók: 10 deka húsos, füstölt szalonna, 4 nagy tojás, 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kis doboz gombakonzerv, vagy 20 deka friss gomba, só, 1-1 csokor metélöhagyma meg petrezselyemzöldje. Ha kevés a hely... A kisméretű szobában gond a bútorok elhelyezése. Ilyenkor van szükség ötletekre, a legkisebb zug kihasználásával kapcsolatosan. Ábránkon azt érzékeltetjük, miként lehet például a nem kis helyet elfoglaló fekvőhelyet „körbeépíteni” úgy, hogy az ne keltse mégsem a zsúfoltság látszatát Az ágy fölött L-alakban egy sor polcot fog közre a két magas fiókos szekrény, amelyekbe nagyon sok holmit lehet berakni. Ez a megoldás különösen gyerekeknek jelenthet hangulatos lehetőséget egy barátságos kuckó kialakításához. RÁDIÓ-TV KOSSUTH RÁDIÓ 6.20: Pártok választási műsora. 7.20: Pártok választási műsora. 8.05: Hangszemle. 8.20: Sokszemközt az egészségről. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00-11.00: Napközben. 11.05: Népdalok, néptáncok. 11.40: A paraszt kontessz. Mikszáth Kálmán novellája. 12.30: Pártok választási műsora. 12.50: Van új a Nap alatt. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05-1.4.35: Erről beszéltünk. 14.05: Különleges gazdasági övezet Záhonyban. 14.20: Hit és oktatás. 14.35: Zempléni Mária operettfelvételeiből. 15.00: Magyar írás. 15.50: Versarchívumunkból. 16.00: Tizenhat óra. 16.15: Hangoló. 17.05: Lakáshelyzetek. 17.30: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 18.20: Levelekre röviden. 18.30: Esti Magazin. 19.15: Sportvilág. 19.40: Dalok Pá- lóczi Horváth Ádám gyűjteményétől. 19.50: Gong. 20.00: Kulcspozícióban a Beat-nemzedé'k? 20.30: Átváltozások. 21.00: Kilátó. 21.45: Hajszálgyökerek. 22.00: Hírvilág. 22.30: átváltozások. 23.30: Kocsis Zoltán Chopin-keringőket zongorázik. rab vonósnégyesre. 11.07: Lengyel művészek operafelvételeiből. 12.05: Romantikus kamaramuzsika. 13.00: Hallgassuk újra! 14.00: A Weiner kamarazenekar hangversenye a szegedi Tisza Szálló dísztermében. 15.13: A kamarazene kedvelőinek. 16.05: Újraolvasva. 16.15: Zenekari muzsika. 18.00: A szovjet hegedűiskola. 18.30: Hiányjel. 19.05: Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól-reggelig Dél-Du- nántúlon. (6.15: Dél-dunántúli krónika. Útinform - Ügyeletek hírei. - 7.15: Déldunántúli krónika. - Válaszolunk hallgatóink leveleire. - Lapszemle. - Időjárás. - Hétvége sportja. - 7.55: Programajánlat) Szerkesztő: Kovács Imre. 13.00: Szerb- horvát nyelvű nemzetiségi műsor. - 13.45: Német nemzetiségi műsor. - 14.30: A pécsi stúdió három nyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. (Közben hírek: 15.00: Petőfi, 16.30, 17,00-18.00: Regionális, 16.30: Német és szerbhorvát nyelvű) - 18.30: Szerb- horvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben. 9.05: Szórakoztató antikvárium. 10.00: Kertbarátok műsora: 10.05: Idősebbek hullámhosszán. 11.05: Sorsomat nem kerülhetem el... J. S. Bach-feldolgozások. 12.10: Nóták. 12.53: Édes anyanyelvűnk. 13.05: Pophullám. 14.00: Péntektől - péntekig. 17.05: Kölyökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Garázs. 19.35: Reggeli csúcs - esti lista. 21.05: Verbunkosok, nóták. 21.30: Cigányfélóra. 22.00: Sikerlemezek CD-n. 22.43: Leroy Carr dzsesszegyüttese játszik. 23.10: Sport..28.20: Rockpanoráma. BARTÓK RÁDIÓ 9.15: Barokk zene. 10.30: Zengjen a muzsika. 11.00: Sztravinszkij: Három daTV1 8.55: Képújság. 9.00: Seherezádé. Kanadai balettfilm. 9.45: A kezdet és a vég. Film Déry Tibor emlékére. 10.45: Képújság. 16.50: Képújság. 17.00-19.00: Péntek délután. 17.00: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora, kb. 17.30: Téka. Közhasznú információk, kb. 17.40: Közlekedésről mindenkinek. 17.55: Reklám, kb. 18.00: Ablak. Közéleti szolgáltató műsor. 19.05: Reklám. 19.10: Esti mese. A kis elefánt. Szovjet rajzfilm. 19.20: Reklám. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Választási műsor. Magyar Radikális Párt. Vállalkozók Pártja. 20.15: „Kérlekalássan...” (Te- lefere másként). Vitray Tamás műsora. 21.15: Választási műsor. Magyar Liberális Párt. Münnich Ferenc Társaság. 21.25: Reklám. 21.30: Parabola. 22.00: A hónap verseiből. Február. 22.20. A csillag órája. Brazil film. 23.50: Híradó 3. A hét vége sportműsora Kis kockákra vágjuk a szalonnát, kiolvasztjuk, és megsütjük rajta az apróra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk az elkapart fokhagymát, meg a leszűrt konzerv- gombát, és egy-két percig együtt sütjük, pároljuk. (Ha friss gombából készítjük, akkor egy kicsit tovább hagyjuk a tűzön.) Végül zsírjára sütjük, és ráöntjük a villával simára kevert tojásokat. Kis lángon addig sütjük, amíg meg nem kocsonyásodik. Pirított kenyér illik hozzá. Spanyol rántotta Hozzávalók: 8 tojás, 4 szelet fehérkenyér, 10 deka sajt, 3 evőkanál olaj, 1 gerezd fokhagyma, só. A kenyeret fokhagymával bedörzsöljük, kockákra vágjuk, majd a forró olajban megpirítjuk. A tojásokat villával simára verjük, megsózzuk, és a kis kockákra vágott sajttal összekeverjük. A pirosra sült kenyérkockákra ráöntjük a sajtos tojást, és nagy lángon, kevergetve megsütjük, de vigyázzunk, nem szabad kiszáradnia. Péntek Kosárlabda: az NB ll-ben: Atomerőmű SE-Bajai TK 17.30 óra. Szombat Kézilabda: Gyönkön az általános iskola tornatermében 9 órától középiskolás diákolimpia lánycsoportok részvételével. Kosárlabda: az NB l-es rájátszásban: Oroszlány-Atomerőmű SE 17, Dombó- vár-Szolnok 17 óra. Az NB ll-ben: Báta- szék-Pécsi Postás 10.30, Szekszárd II.- Zalaegerszegi TE 15, Bonyhád-Pécsi Postás 10, Vendéglátó SE Szekszárd- Baja II. 17 óra. Labdarúgás: előkészületi mérkőzés: Kisdorog-Kakasd 14, Paksi SE l.-Paksi SE II. 11 óra. Ökölvívás: a nyugat-magyarországi diákolimpia területi versenyének második fordulója Pakson a SE edzőtermében 15 órakor. Sakk: Szekszárdon a megyei sport- székházban megyei diákolimpia 9 órakor. Teke: az NB ll.-ben: Dombóvári Spar- tacus-Postás SE 10.30 óra. Vasárnap Kosárlabda: az NB l-es rájátszásban: Soproni Postás-KSC Szekszárd 17 óra. Labdarúgás: előkészületi mérkőzések: Szekszárdi Dózsa-Szegedi Dózsa 1.4.30, Dombóvári VMSE-Döbrököz 10, Atomerőmű SE ifi-Gerjen 14.30, Báta- szék-Decs 15, Dunaújvárosi Kohász- Atomerőmű SE 11 óra. Ökölvívás: Szekszárdon a sportcsarnokban 16 órakor „Ring show”. A nyugat-magyarországi diákolimpia területi versenyének második fordulója Pakson a PSE edzőtermében 9 órakor. Sakk: az OB ll-ben: SzentendreKSZE Szekszárd 9.30 óra. Növényvédelem A lemosó permetezésről... Mivel szokatlanul enyhe az időjárás, jóval egy hónappal előbb el kell kezdeni a tél végi munkákat a kiskertekben is. Tekintsük át a legfontosabb teendőket. Jelentős mértékben eltér a gyümölcsfák, az almástermésüek, csonthéjasok és a szőlő károsítóinak köre, így a lemosó permetezés ideje és az alkalmazható növényvédő szerek fajtája is. Az almástermésű fák kéregrepedései alatt a takácsatkák, pajzstetvek, gyümölcsmolyok, vértetvek, lisztharmat, mo- nilia, varasodás telelnek. A lemosó permetezés kifejezésben benne van a kivitelezés módja: lemosás- szerűen, alaposan permetezzük a fákat. Törekedjünk arra, hogy az ágak és a törzs teljes felülete érintkezzen a permet- lével. A szőlő legfontosabb kártevői közül az araszoló hernyókat, az akácpajzstetűt, az áttelelő kifejlett takácsatka nőstényeket és tojáscsomókat a metszéskor kordonápolással megsemmisíthetjük. A takácsatkák előfordulása közel azonos a gyümölcsfákéhoz: A speciális kártevők közül a gubacsat- ka már jóval több gondot okozhat, a le- vélatka-kártétel pedig szinte megoldhatatlan feladatnak látszik. A már évek óta erős fertőzés az idei évben véleményem szerint még fokozódik az enyhe tél miatt. A szőlőlevélatka elleni eredményes védekezés feltétele a lemosó permetezésnek okszerű időzítése, majd 2-4 leveles, illetve 6-8 leveles fejlődési szakaszban speciális atkaölő szeres - Danitól, Neoron, Mitac, Omite, Plictran - permetezéssel. Mivel a szőlőlevélatka a rügypikkelyek között és a kéregrepedések alatt telel, a lemosó permetezést nem szabad elsietni! Meg kell várni azt az időt, amikor az atka a telelőhelyről előjön. A lemosó permetezés ideje a szőlő barkásodásakor, illetve a gyapotleválás utáni fejlődési szakaszban van. Amikor a gyapot leválik, azonnal végezzük el a permetezést. A szőlő, cseresznye, szilva, málna, meggy, köszméte és ribiszke lemosó permetezéséhez a következő készítmények állnak rendelkezésünkre: Neopol 5%, Báriumpoliszulfid 5%, Nevikén 3-4%-os koncentrációjú oldata. Az almástermésüek lemosó permetezéséhez a felsorolt szereken túlmenően a Novenda 2%-os oldata jó hatékonysággal alkalmazható. Az őszibarack esetében a lemosó permetezés célja a levélfodrosodás és a le- véllikasztó betegség elleni védekezés. Ezért a lemosó permetezéshez réztartalmú növényvédő- szereket használjunk. Leghatékonyabb szerek egyike a bor- dóilé, vagy a bordói por 2%-os koncentrációjú oldata, mely baktériumölő tulajdonsággal is rendelkezik. Ezek hiányában a Rézoxiklorid 50 WP is felhasználható. A permetezést feltétlenül rügyfaka- dás előtt végezzük el, mert a későbbi kezelés következménye az, hogy a réztartalmú szerek hatására a fa ledobja leveleit. Felhívom a figyelmet, hogy akik még nem kezdték meg a metszési és permetezési munkákat, a hét végén feltétlenül lássanak hozzá! BODÓ IMRE Tolna Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás TV2 Endrei Judittal és Dömsödi Gáborral 17.00: Képújság. 17.15: TV2 Benne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene. 17.45: Kérdezz! Felelek. Egri János műsora. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 19.00: A nagy leszámolás. Olasz filmsorozat. 20.43: TV2 Benne: HAT ÁSZ a Nívó Kft. és a.Rákóczi hanglemezkiadó és menedzseriroda közös műsora. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2 21.30: Napzárta. 22.15: Jazz ’89. 22.55: Angliai Erzsébet. Lengyel történelmi dráma. 11/1. kb. 0.05: TV2 JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tv-nap- tár. 8.30: Saram, baram - Gyermekműsor. 9.00: Iskolatelevizió. 10.30; Hírek. 10.35: Iskolatelevízió. 12.30: Hírek. 12.35: Műsorismertetés. .14.50: Hírek. 15.00: Mindig Önökkel - Éjszakai program (ism.). 16.30: Magyar híradó. 17.00: Tv-napló I. 17.20: Oktatóműsor. 17.50: Gyermekműsor. 18.20: Számok és betűk - Vetélkedő. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Mup- pet Show. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-nap- ló II. 19.53: A mai sport. 20.00: A Los An- geles-i törvény - Filmsorozat. 21.00: Hazai Show program. 21.45: Tv-napló III. 22.05: Kulturális magazin. 23.05: Angol nyelvű Hírek. 23.10: Mindig Önökkel - Éjszakai program. 1.10: Hírek. 1.15: A szombati műsor ismertetése. 2. MŰSOR 17.25: Műsorismertetés. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-naptár. 17.45: Tudományos könyvkiállítás. 18.00: Zágrábi panoráma. 18.20: Panoráma 15 - Olasz nyelvű krónika - Rijekai körzeti program. 19.30: Tv- napló. 19.55: Műsorismertetés. 20.00: Montenegró a XX. században - Dok.-so- rozat. 20.50: Tv-mix. 21.05: Parlamenti krónika. 21.35: Egy szerző, egy film: Az animáció mesterei. 22.05: A filmtéka ciklusából: Blow up - Játékfilm. 23.35: A szombati műsor ismertetése. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 8.00: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Adásban. 18.30: Nemzetközi slágerstúdió. 19.30: Időlánc. 20.00: Koncert. 21.00: Amerikai földalatti. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.10: Kék éj. 0.10: Nemzetközi hírek/Egyveleg. 1.20: Időlánc/Egyveleg. TV5 18.00: Gyerekműsor. 18.50: TV5-klub. 19.00: Jövendő. 19.30: Hírek/Csillogó papiros. 20.00: A törvény nevében. 21.00: Világvizum. 22.30: Moziklub - Nej- lonszivü Richard. 24.00: Fusson, ki merre lát! 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkórház. 9.50: Te- letipp. 10.05: Teleüzlet. 10.30: A jók és a rosszak. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Telebörze. 14.05: Szelleműzők. 14.30: Teletipp. 14.40: Közkórház. 15.30: Teleüzlet. 16.05: Egy férfi, egy colt, négy gyerek. 17.10: Szomszédok. 17.35:Tele- tipp. 17.50: Az Addams család. 18.15: Szappan. 18.45: Híradó. 19.05: Szerencsekerék. 20.00: Charlie angyalai. 21.00: A kék mennyország. 22.55: Ha örökölni akarsz, vetkőzz le! 0.15: Előrejelzés. RTL PLUS 6.00: Alfred Hitchcock bemutatja... 6.25: Halló Európa, jó reggelt Németország! 8.35: Telebutik. 9.10: A Springfield- sztori. 10.05: Forró nyeremény. 10.35: Kedves Bili nagybácsi. 11.00: Dr. Marcus Welby. 11.45: A hétmillió dollárt érő asszony. 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Telebutik. 13.25: Ma, nálunk. 13.30: Kalifornia klán. 14.15: A Spring- field-sztori. 15.00: Jó étvágyat! 15.30: Szépen és csinosan. 15.43: Nettó. 16.00: Egyszerűen állati! 16.30: Murphy atya. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Dr. Marcus Welby. 18.45: Híradó. 19.05: Időjárás-jelentés. 19.15: A láthatatlan ember. 20.15: Egy zsaru bosszúja. 22.00rSípszó. 23.20: A dajkák gyilkosa. 1.05: „M”. Férfimagazin. 1.40: RTL-aerobic. I OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.01: Alf. 9.30: Orosz nyelvtanfolyam. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Ne most, kedvesem! - Amerikai film. 12.05: Holle anyó - Rajzfilm. 12.10: Belpolitikai magazin. 13.00: Hírek. 13.10: Mi. 13.40: A lázadó dala - Amerikai film. 15.35: Gadget felügyelő. 16.00: An-tan- ténusz. 16.20: 5-szörTe meg én. 16.35: Slágerek és ötletek. 16.55: Mini tv-hír- adó. 17.05: Figyelj jól! 17.10: Tudományos magazin gyermekeknek. 17.35: Mini kvíz. 17.55: Mackóék. 18.00: Ez volt a bécsi operabál ’90 - Összefoglaló. 18.30: Falcon Crest - Hatalom és befolyás. 19.30: Híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Két férfi, egy eset - Krimisorozat - Véres rózsaszálak. 21.20: Dinasztia - A Denver-klán - Amerikai családsorozat - Visszatérés a múltba. 22.05: Oldalpillantások. 22.15: Trailer. 22.45: Mainzi karnevál. 2. MŰSOR 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Diagnózis - A mai téma: a terhesség. 21.00: A hónap könyve. 21.20: Hétköznapi történet - Film 4 cseh emigránsról. 22.00: Híradó 2. 22.25: Sport. 23.00: Monty Python repülő cirkusza. 23.35: A nagy zabálás - Francia film. 1.40: Hírek. RÁDIÓ-TV