Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-27 / 23. szám

2 - TOLNATÁJ 1990. január 27. Megjárta Tolnát, Baranyát A tolnai reformáció orvostörténeti emlékei- Bocsánatot kérek már a feltéte­lezésért is, de mi a csudát keres itt Magyarországon - a mai változó, forrongó és átalakuló, a jogállam fe­lé még csak haladó köztársaságban - egy nyugatnémet házaspár? Mi az oka, milyen indokok hoznak ma hoz­zánk egy fiatal, négygyerekes ze­nész-pedagógus házaspárt a jóléti társadalomból? Abból az országból, melyet hazánkban oly sokat emle­getnek, mely sokáig az álmok biro­dalmát jelentette annak, aki felszíne­sen ismerte a nyugati féltekének ezt az országát.- Semmiféle szenzációval nem tudunk szolgálni. A dolog végtelenül egyszerűen történt meg. Már jártunk Magyarorszá­gon, fels^nes ismereteink voltak is róla. Egyszercsak jött a lehetőség, miszerint pedagógusokat keresnek, akik néhány évet szívesen töltenének az önök orszá­gában. Magyarországtól délebbre is me­hettünk volna tanítani, de az ügymenet sokkal hosszadalmasabb lett volna, akár 3-4 évig is elhúzódhatott volna, s gyer­mekeink szempontjából ez az időpont már valóban az utolsónak látszott.- A döntés gyors volt. A férjem felhívott a munkahelyemen, s kérdezte: - „Me­gyünk Magyarországra?” Én pedig igent mondtam rá. Valahogy ennyire prózaian zajlott le az egész. I- Ilyen egyszerű lenne mindez? A gyerekek, akik azért mind-mind kü­lön kis egyéniségek, önálló akaratot képviselnek valamennyien hurrá­hangulatban voltak?- Természetesen, mielőtt a miniszté­riumba bementünk volna az elbeszélge­tésre, megkérdeztük a gyerekeket is. Si­mone kategorikusan nemet mondott el­sőre, míg Félix hurrázott... Leültünk, meg­beszéltük. Simone már 10 esztendős, nehezen vált meg barátaitól, a környeze­tétől, s az is fontos szempont, hogy ná­lunk 1 -4-ig mintegy előkészítő iskolába járnak a gyerekek, amit egyfajta szako­sodás követ. így ha jönni akartunk, hát erre ez volt az utolsó alkalom. S lám, most itt vagyunk. Szülői kényszerről persze szó sem volt szerencsére. I- El tudom képzelni, hányféle rea­gálást válthatott ki megszokott kör­nyezetükben az a hír, hogy Magyar- országra költöznek.- A felső korhatár 45 esztendő, ig ez is szerephez jutott a gyors döntésben. A környezet? Többféleképp reagált. Akadt a rokonságban olyan, aki sírva fakadt, volt hitetlenkedő és ha hiszi ha nem, még egyetértő is.- Arra is gondoltam, hogy a két művelődési tárca által aláírt megál­lapodás egyfajta kényszerhelyeze- tet szült... de látva az önöket körülve­vő családi harmóniát, egyetértést, ezt a sutba dobom. Még a kutyájukat sem hagyták otthon.- No ha tudná micsoda bürokratikus utánjárásokban volt részünk, mire mond­juk csak az autót áthozhattuk... De higgye el kérem, mi nehezebb beilleszkedésre számítottunk. Több jutott eddig, mint amit mi magunknak előre elképzeltünk.- Nem hagy a gondolat szabadul­ni, mi lehet ez? Kalandvágy? Nevez­zem inkább gyermekszeretetnek? Az új varázsa, a megismerés nagy- szerűsége lenne, mely csak azono­san gondolkodó emberekre érvé­nyes? Beszéljünk nagy dolgokról? Az egyetemes európai kultúra egy nálunk kevésbé ismert szeletének továbbadásáról lenne szó?- Ha kalandvágynak nevezzük azt, hogy megpróbálunk kitörni a megszo- kottságból, akkor ebben az is van. A gyermekszeretet egy pedagógusnál nemzetközi érvényű, nincs néphez, nem­zetiséghez kötve. A zene pedig egysze­rűen csodálatos, tanítása, továbbadása önmagában is élmény. Egyetemes euró­pai kultúra... missziós jelleg... Nem, nem! Ilyenről nincs szó. Tudtuk, mi vagyunk az első tanárok az NSZK-ból, de nem világ- megváltó tervek hoztak bennünket. így a helyünket is könnyebben találhatjuk meg. I- Másképp élünk mint önök, má­sok a szokásaink, gondolkodásmó­dunk, művészetünk... Kívülállóként ehhez edződni kell, néha tán nézni is furcsa bennünket.- Ne higgye. A családi összetartás, az összetartozás nálunk messze nem ily egyértelmű és bensőséges. Nekünk ez szimpatikus. Nem lehet rangsort fölállíta­ni semmiféle tekintetben sem a két nép, sem kultúrája között. Nincs is rá szükség, mindegyiknek az értékeit kell tisztelni. Mi itt nem érezzük idegennek magunkat, s ez már önmagában is jó érzés. Senki ré­széről nem tapasztaltunk semmiféle ne­gatívumot. Az emberek kedvesek, akár ezt az utcát nézzük ahol lakunk, akár a pedagógusközösséget az iskolában. S itt közbevetőlegesen hadd jegyezzem meg, a gyerekek itt jobbak. Szófogadóbbak. A harmadik szomszédban jó barátokra ta­lálunk, a pedagógusok közül akad há­zaspár, aki úgy jön hozzánk, mintha öröktől fogva itt élnénk.-Tapasztalataim szerint az NSZK- ban egyszerűen nem illik pénzről be­szélni, nem szokás rákérdezni a ke­resetekre. Politizálni pedig nem szí­vesen politizálnak az emberek, ami­nek oka lehet mondjuk egyfajta megelégedettség is.- Két nehéz kérdés feszeget. Való igaz, nálunk nem íllika pénzről beszélni. Majd­nem titok ki mennyit keres. Baden-Würt­temberg tartományban - ahonnan mi ér­keztünk - egységesek a pedagógusi fi­zetések, mely a végzettségtől és a mun­kában eltöltött évek számától függ. így csak az tudja, hogy a másik mennyit ke­reshet, aki éppen ugyanazon feltételek szerint kapja a bérét, s ugyanannyi gyer­meke van. Az is az igazság, valóban nem túl udvarias ilyet kérdezni a mi fogal­maink szerint.- Szépen berendezkedtek ebben a bonyhádi, Benczúr utcai családi házban. A szőlők, a négy gyerek, a kutya... Már elnézést, de láthatóan jól és otthon érzi itt mindenki magát. Az pedig városszerte beszédtéma volt, hogy 300 márkát fizetnek ha­vonta mindezért. Tudom, újra a pénznél vagyunk, de nézzék el ezt nekem... Itt úgy tűnik, nagyszerűen megfizetik a lakást, ugyanakkor ha az otthoni viszonyokat elemeznék...- Örültünk ennek a nagy háznak, s kell is nekünk ekkora, a tetejében bútorokkal együtt kaptuk meg. Közben eszembe ju­tott, hogy a politizálásról nem ejtettünk szót. Tehát... az emberek ott persze politi­zálnak ahol a sorsuk, a jövőjük dől el, mi több az otthoni környezet egy hányada és az itteni svábság közötti rokonvonás, közös pont lehet, hogy szidják a politikát ha az nem jó. De e kérdésben tőlem csak ilyen felszínes válaszokat kaphatna, úgy­hogy a politikát hagyjuk.- Azért akár így, akár úgy, önök csak külső szemlélői ennek a külö­nös magyar világnak. Egyfajta jólét­ből érkeztek, vélhetően abban is tudnak nálunk is élni. így értem a külső szemlélő kérdését Tiltakoz­zon ha nem így van.- Teszem is! Teljesen fals elképzelés, hogy mi kívülállóként, föntről nézegetünk lefelé. Nem, szó sincs ilyenről! Akkor el­mentünk volna egy olyan országba, ahol az ott élő német diplomaták, orvosok, szakemberek gyermekeit tanítottuk vol­na egy ottani német iskolában. Éppen ezt nem akartuk. Újra fölfedeztük magunk­nak az elalvás gyönyörűségét, rengeteg levelet írunk, amit előtte éveken át nem tettünk. S akkor még nem is szóltam a ze­néről. Mi nem kívánunk egy csodálato­san izolált, patyolattiszta üvegbúra alatt a külvilágtól elvágva élni. Mi itt együtt aka­runk élni mindenkivel. Tesszük is. Az is valóság; nincsenek egzisztenciális gondjaink és a gazdaság potenciális ki­hatásai kevéssé érintenek bennünket. Ha mi otthon elmondanánk, mit fizetünk ezért a hatalmas, bútorozott családi há­zért kerttel... el sem hinnék. De, hogy nem üvegbúra alatt éltünk, azt bizonyítja az is, otthon építettünk, kölcsönöket vettünk fel, amire fizettük a 14 százalék kamatot. Nekünk otthon túlságosan sok dolgunk volt, így majdnem nem jutott idő semmire. Itt ez másképp van. Két év alatt szinte csak az éjszakát töltöttem otthon. Állan­dóan dolgoztam, tanítottam, zenekarom volt. Számomra ez a kedves ország egy olyan világot hozott, ahol kevesebb a dol­gom, ahol jól érzem magam, ahol jut időm a négy gyermekemre. A mi országunkban is vannak egzisztenciális gondokkal küszkö­dök, mi is nagyszülői, szülői segítséget kaptunk. Mint szákfelügyelő, sokat voltam úton, emellett otthon gazdaságunk volt, ál­latokkal, gépekkel, réttel. Újra hangsúlyo­zom, nekünk tetszik ez az élet, s a tetejébe a hírek ellenére is szinte minden kapható. Még déligyümölcs is, nem kell semmiről le­mondani. Illetve a zene, a zenekarom... az hiányzik. Ha már kispolgárinak mondtam ezt az életmódot, azt is elmondom, nem va- . gyünk karriervadászok. I- Valójában a jó értelemben vett kis- polgáriságra gondolok, de higgye ne­kem el, itt viszont ahhoz hogy valaki valójában jól éljen, egyfajta karriert kell csinálnia.- így értem. Szóval itt karrier kell a jólét­hez. Nálunk tényleg nem kell. Nálunk a ranglétra sem túl magas, s ha valaki igazi sikerhajhász, az előfordulhat, hogy följut a csúcsra, de az is lehet, rövid úton két szék között a pad alatt találja magát.- Tudom, magam is mondtam, a po­litikát a németek nem szeretik túlsá­gosan, de arra azért válaszoljon, ho­gyan ítélték meg azt a helyzetet ami­kor a még bizonytalannak mondható politikai szituációban az NDK-állam- polgárokat jogos szabadságukhoz segítettük?- Az egyetlen humánus lépés volt, lépés egyben a nyitottság, az európaiság felé. Mi­vel nem vagyok jó politikus alkat, újra azt mondom csak el, amit még otthon olvastam az újságokban: Magyarországnak vigyáz­nia kell most már, nehogy úttörő reformer­ből a sorvégén kullogó lemaradott legyen. Azt is olvastam, kemény, szívós munkával tíz esztendejükbe kerül majd, míg utolérik a Nyugatot. I- És addig ön szerint a Nyugat mit fog csinálni? Mert szerintem várakozó vágányra nem valószínű, hogy áll azért, mert mi magyarok le vagyunk maradva...- Mondom, hogy nem az én kenyerem ez a terület... I- A világ minden pontján van vala­miféle magyar vonatkozású szellemi potenciál, s ezt mi büszkén is hangoz­tatjuk, közben a világ elszaladt elölünk egy kicsit- Annyi biztos, csak jó gépeken lehet jó munkát végezni, s ez a kályha ez eset­ben ahonnan el kell indulni. Ha egy válla­lat itt befektet, az abból profitálni is kíván. S Nyugat-Európa vállalatai ma Kelet- Európában kívánnak piacot teremteni. Erre is gondoljanak. Az a politika dolga lesz, hogy stabil gazdaságot csináljon. I- Ezek szerint nincs szó szellemi be­zártságról, vannak baráti kapcsolataik is, de a közismert német precizitás és a mi kissé keleties felületességünk... szóval a környezet, a tisztaság, az üz­letek...- Gyermekeinknek sokkal több a barát­juk, mint otthon. Ez kiváló, már kezdik is a nyelv alapjait elsajátítani. Nem álmokat szőni jöttünk ide 3 évre. Tudtunk a magyar- országi eseményekről, ismertük a gondok nagy részét, mi több az iskolarendszerről is voltak ismereteink már. Életünket pedig nem úgy rendeztük be, hogy abban estéről estére csodáknak kell történnie.- Mit is mondhatnék? Örömmel • tölt el, hogy a vártnál jobb lehetősé­gekhez jutottak, gyermekeik szem­mel láthatóan nagyszerűen alkal­mazkodtak az itteni körülmények­hez, önök elégedettek, s ez bizonyá­ra új tanítványaiknak csak a haszná­ra válik majd. Arról nem is beszélve, hogy három év elmúltával más és teljesebb képet visznek majd rólunk haza a hazájukba, s talán az is igaz, Európa országai között egyszerűen nincsenek távolságok. Legfeljebb csak voltak... Köszönöm a beszélge­tést mindkettőjüknek. A „megjárta Tolnát, Baranyát” kifejezés arra utal, hogy a XVI. század elején feltű­nő és egyre terebélyesedő vallásrefor­máló mozgalmaknak vidékünkön jeles iskolái működtek. Szeretném olvasóimat elkalauzolni a Duna menti Tolna városba, és annak orvostörténeti jelentőségét be­mutatni. A vörös félhold árnyékában is nagy szellemi teljesítmények bölcsője lett ez az ötezer lelket számláló város, ily módon a hódoltság egyik legszámotte­vőbb településének tekinthetjük. A város gazdaságát az állat-, bor- és gabonakereskedelmi konjunktúrán megizmosodott vállalkozó szellemű pol­gárság éltette. Dunai átkelőhelyként kar­nyújtásnyira közelségbe hozta az Alföl­det a dunántúli sőt a lajtárítúli városok piacaival. Mezőgazdasági nyerstermé­nyek, lábasjószágok, vasáruk, füszerne- műek és luxuscikkek beszerzői és érté­kesítői, magyarok, rácok, zsidók és törö­kök forgolódtak a tolnai kikötőkben. .De nemcsak a vállalkozók tekintik a le­hetőségek terrénumának ezt a várost, melynek utcájára egy szép hasonlat sze­rint több történelem esett, mint másutt hét vármegyére, hanem holland, német és svájci egyetemeken tanult protestáns lel­készek, tanítók és különféle természettu­dományos képzettségű férfiak is. A jó­módú tolnaiak magukévá tették az új pol­gári morált megtestesítő reformációs ta­nokat. Amíg a Habsburgoktól befolyásolt or­szágrészekben erősebb volt a római ka­tolikus hatás, addig a török megszállta területeken és Erdélyben szabadon kö­vethették Dávid Ferenc, Kálvin János, Luther Márton, Melanchton Fülöp, Zwingli Ulrik hitelveit. A török megszállók közismert vallási türelme (vagy közönye) is egyengette a szabad vallásgyakorlat útját. A Bécs és Isztambul közti hajófor­galom jelentős állomásaként számon tar­tott Tolnán a helvét (református) felekezet hívei alkottak többséget. Iskolájuk a XVI. század derekán Tövisi Mátyás irányítá­sával országos hírű intézménnyé nőtte ki magát. Tudós professzorok pályázták* meg katedráit. Jól kitapintható szálak kötötték össze Tolnát a protestantizmus magyarországi és nyugat-európai bástyáival. A tolnai is­kolából kikerülő tehetséges fiatalok nyu­gati egyetemeken és Erdély legmaga­sabb képzést nyújtó kolozsvári főiskolá­jában öregbítették ismereteiket. A leghí­resebb tanítványok közül valók Decsi Gáspár és Fabrizius Bálint. Szigeti Imre és Sztárai Mihály pedig Heltai Gáspár kolozsvári nyomdájához küldték el kéz­irataikat. Amikor a XVI. század utolsó negyedé­ben a tolnai iskola hanyatlásnak indult, Debrecenből kért és kapott tanárokat. Az érdeklődés célpontjának változásában az is közrejátszott, hogy a Szenthárom­ság tanát elvető unitáriusok kerekedtek felül Kolozsvárott. Ezért pl. Baranyai De­csi István, Foktövi János és Rasorius (Borbély) István - hogy csak a legkitű­nőbb fejeket említsem - a tolnai iskolát végezve a kálvinizmus fellegvárának szá­mító Debrecenben folytatták tanulmá­nyaikat. A tolnai iskola elsődleges célja a taná­ri, lelkészi és jogi pályákra való felkészí­tés volt, tehát ilyen szempontból nem in­dokolt orvostörténeti hatásról beszélni. De ne feledjük el, hogy a XVI. században vagyunk, amelynek humanista eszmé­nye az „uomo universale” (az egyetemes szemléletű ember). Mint ahogy a kor is­mert orvosdoktorai közül nem is egy foly­tatott irodalmi tevékenységet és tanul­mányozta a divatos teológiai áramlato­kat, filozófiát, jogot, geográfiai és nyelvé­szeti kérdéseket, úgy elképzelhetetlen, hogy a nyugati egyetemekről érkező pré­dikátorok ne rendelkeztek volna termé­szettudományos ismeretekkel. Witten­berg egyetemén ez idő tájt Caspar Pau- cer és Winter von Andernach professzo­rok adták elő az orvosi ismereteket. A Tolnán működő országos hírű pro­testáns prédikátorok sorából Méliusz Ju­hász Péter szakirodalmi munkásságát emelem ki, aki 12 év alatt ötven művet adott ki nyomtatásban és legalább tiz maradt kéziratban. Számunkra izgalmas lehet a kérdés, hogy ez a tolnai reformá­tus professzor, majd debreceni püspök miért lehetett az első irodalmunkban, aki Herbáriumával megnyitja a receptes könyvek sorát. A válasz már az előzményekből kikö­vetkeztethető. Egyrészt az iskolák sokré­tű ismereteket nyújtottak, ezzel felkeltve a tanítványok érdeklődését. Másrészt az orvoshiány megkövetelhette a lelkészek­től, hogy híveik testi bajainak gyógyításá­hoz is értsenek. A Herbárium első ízben 1578-ban, szerzője halála után, Heltai Gáspárné nyomdájában jelent meg. Méliusz Juhász Péter művének sokrétűségét és jelentő­ségét mutatja, hogy a botanikusok, orvo­sok és gyógyszerészeken kívül nyelvé­szek, néprajzosok, kultúr- és vallástörté­nészek is szívesen forgatják. Stílusa szenvedélyesen szónokló prédikátorra vall. Élesen elhatárolja magát a babonák­tól. Különlegesen a minden lében kanál bábaasszonyok paraktikáit igyekszik ne­vetségessé tenni. „A bábák azt hazudjék, hogy a boszorkányokat, éjjeli rettegést balhafűvel és csengőfűvel elűzhetik.” Lehetetlenség most az egész könyvet az olvasóval végiglapozni, s nem könnyű kiválasztani azokat a részleteket, ame­lyek mindenki érdeklődésére számot tarthatnak abban a stílusban, ahogy azok több mint négyszáz évvel ezelőtt íródtak. Receptjeinek nagy része foglalkozik a fejfájás és idegrendszeri bántalmak gyó­gyításával. Ezt a szerző életrajzírói azzal magya­rázzák, hogy Méliusz érdeklődését saját betegsége is sarkanytyúzhatta. Fejfájás ellen leginkább a rózsalevélfözeteket ajánlja. „A száraz veres rózsát borban főzd meg, szűrd meg, föfájóknak hévség- től ha támadt, igen jó.” Vagy: „Törd meg az édes mandulát rózsaolajjal, kösd a két vakszemedre.” De ajánlja a saláta zöld levelét is fejre kötni, ami hűsíti a lázas testrészt. A gyógyhatású növények között gya­kori a majorannaolaj, sóska, szőlőlevél, kakukkfű, levendula, macskagyökér és a rozmaring. A receptkönyv forgatása közben a be- léndekfű javallata is felkeltette érdeklő­désem. Ezeket olvashatjuk: „Borban megtörni a magvát, a főre kötni, főfájást elállat. Belől véle ne élj, mert ártasz vele. A levelét, virágát főzd meg borban, ha nem alhatol, de sokáig ne tartsd a feje­den. Ha fülbe bocsátód a succusát (levét), megenyhiti a fájást. A levelét ha daga- dásra rakod, megszíja.” A beléndekfű mérgező voltára is felhívja a figyelmet: „Ki a Belénd magvátul megbolondulna, ily orvosságot csinálj: Végy kecsketejet, mézes vizet, tökmagot vagy diót, add in­nia az embernek.” Gyakori az emésztési zavarok elhárítá­sát célzó jó tanács. A szőlő levele bántal­mak és láz csillapítására, az aszalt cse­resznye hasmenés megszüntetésére ja­vasolt. „A birsalma étel előtt szorít hasat, étel után sülve hasat lágyít.” A „részeg­ségből esett főfájás" ellen is hatásos a birs fogyasztásá- Nehéz szüléskor a lau- rus- (babér) fának megrágott levelét kell a köldökre kötni. „Ha gyökerét megszá- raztod, porrá töred, édes borban vagy mazsolában megiszod, hamar szülést te­szem” Szerelemgerjesztő és bujálkodás elle­ni növények is teremnek. A mentateától a „férj felserken Kati asszony mellé.” És: „A borsfüvet ha főve eszed tehénhússal, fel- gerjeszti benned járbor feleséged sze­relmét.” Az ellenszer pedig így hangzik. „Ha igen buja az asszony vagy a férfi, add a salátát, rutát enni minden nap, felelek reá, hogy nem kévánkozik bujaságra.” Ha a Herbárium e néhány kiragadott receptjét összehasonlítjuk Beythe And­rás 1595-ben kiadott Füveskönyv-é\ie\ és Lencsés György Ars Medica című orvosi iratával, láthatjuk, hogy ők szinte szóról szóra veszik át Méliusz javallatait. S ha a szerző jó tanácsai a mai ember számára nem is mindig követésre méltóak, egyik­másikuk mosolyra is késztet minket, de az a tény, hogy gyógynövényeink mint­egy hetven százalékát megtaláljuk a Her­báriumban, mindennél beszédesebben fejezi ki a mű értékét. DR. SZILÁGYINÉ DEMETER ERZSÉBET A Nágel házaspár és Szabó Sándor az európaiságról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom