Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-13 / 11. szám

2 - TOLNATÁJ

1990. január 13.- Ritka keresztnevet viselsz. Ennek gyakoribb a női változata. Fűződik valami történet a nevedhez? Kérdem azért is, mert szekszárdi otthonodban - még pontosabban meghatározva - búvóhelyeden, a garázsodban, elválasztott kis fülkében az íróasztalon és könyvespolcokon sorakozik néhány könyv, melyek szerzője: dr. Bognár Cecil...- Vele csak névrokonságban vagyok, de elmondhatom, hogy egy diákcsínynek köszönhetem a nevemet. Édesanyám bátyját tanította Szegeden ez a Bognár Cecil. Mivel nem volt több ilyen nevű ember Magyarországon, ő ezzel dicsekedett, Amikor én megszülettem, rászedték édesanyámat, hogy kereszteljenek Cecilre és így elküldték egy anyakönyvi másolatot azzal a szöveggel, hogy „professzor úr, nincs már egyedül”. Azóta több apró konfliktusom is támadt a nevem miatt. A katonaságnál ezért nem akartak bevonultatni, mert állítólag vitatkoztak, hogy fiú vagyok-e vagy lány.- Érezted, hogy neved ritkasága kötelez valami sajátos, egyéni cselekedetekre? Amerre jársz-kelsz a világban, általában nem a megszokottat, inkább a hétköznapi átlagostól eltérőt csinálod.

szetesen megszólaltatom a 10-20-25 év közötti fiatalokat kérdőívek és egyéni beszélgetések segítségével, hogy milyennek ítélik életüket, jövőképüket. Azért választottam ezt, mert ifjúságunk helyzetét holtvágányon látom, kiutat majd az összefoglalómban próbálok meghatározni, azzal a felelősséggel, hogy az ifjúság életének alakítása, formálása a mi kezünkben van. Mai oktatásunkban olyan magas az általános iskolások iránt támasztott követelményszint, hogy sokan nem tudnak ezzel lépést tartani. Ezért történhet meg, hogy a nyolcadik osztályt elhagyva nem tudnak olvasni a gyerekek. Szakemberek egybehangzó véleménye, hogy az alsó iskolában arra kellene megtanítani a gyerekeket, hogy miként tudjon tanulni. Ha nem tud olvasni, nem tudja leirni a gondolatait, vagy azok lényegét, akkor nem tud tanulni sem.- Lehet ezt fokozni, nem tud az embertársával kapcsolatot teremteni. Nagyon mélyre kell menni úgy érzem, mert mindez nem csupán iskolai probléma. A pedagógiai gondok általánosabb, társadalmi kérdések sorát hozzák felszínre. Kérdem én, miként kommunikálsz ebben a kis konyhádban?- Ha így látod, akkor erre egy szóval válaszolok: igen.- Ne tedd, hogy egy-egy szóval válaszolsz csak, mert ez nem jellemző rád. Maradjunk még egy kicsit a másik Bognár Cecilnél. Itt van például: a Nemzetnevelők Könyvtárából - amit az Országos Közoktatási Tanács adott ki 1946-ban - „Lélektan és nevelés”. Egy másik könyvnek „Mi és mások” a címe, a mindennapi élet lélektanával foglalkozik. Ezt a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda adta ki. Ugyancsak dr. Bognár Cecil írója „Az iskolás gyermek” című könyvnek...- Ezekhez hasonlójellegű könyvből én tőle tizenkettőt őrzök. A szegedi Egyetemi Könyvtárból szereztem, részben fénymásolatok útján, amit beköttettem, másrészt antikváriumban vásároltam.

I- Nyilván nem véletlen, hiszen ezeket most fölhasználod egy dolgozathoz, amit most írsz. Lapozzunk bele ebbe!- Pontos címe: Gyermekeink testi és lelki fejlődése, Neveléselmélet. Szekszárdi helyzetkép 1985-89-ben. Az egész indíttatását olyan alapokra tettem, amelynek Arany János: Fiamnak című verse ad egyfajta biztatást, jövőt. Mottóul idézem ezt a versszakot:

„Oh remélj, remélj, egy jobb hazát!

S benne az erény diadalát!..."

Ezzel kezdtem a témazáró dolgozatomat, majd a bevezetőben elmondtam, hogy olyan történelmi változásokat élünk ma, amik megrázzák Európát, Ázsiát. Az emberek demokráciáért, jogállamért küzdenek és ennek jegyében döntenek jelképes és valódi válaszfalakat, ami elhatárol embert, eszmét, hazát egymástól. Úgy. gondolom, ilyen falak vették körül pedagógiánkat, nevelési módszereinket, így tanítottunk - ma már ki is mondjuk - hamis szellerr\ben történelmet. A lélekkel semmit, a testtel is alig törődtünk. Dolgozatomban szeretném megvilágítani a jelenlegi családok életét, az iskolához való kapcsolatukat, a körzetesítés utáni kis iskolák és a mamutintézmények állapotát.

Í- Gondolom, van konkrét iskola, amit nagyító alá veszel.- A szekszárdi iskolákat kerestem föl, az itt jelentkező demográfiai gondokat akarom jelezni. Dolgozatomban termé- Csúfos az, hogy ma a családnak nincs megfelelő mozgástere, olyan közösségi helyisége, ahol beszélgetni tudjon. Egyáltalán idő sincs a beszélgetésre. Marad a tévé, mert akkor legalább egy irányba nézünk. Amikor kiutat keresek és úgy tűnik szétszórom magam, jöhet a kérdés, mi van a családoddal? Válaszom, hogy nehezen oldom meg a családi körben kialakított munkamegosztás rám háruló feladatait.- Úgy tűnik, eltértünk a dolgozattól, de azt hiszem, hosszan és sokáig lehetne róla beszélni, ami ezen a helyen kevésbé lehetséges. Kiragadok az előbbi mondataid közül két szót, „szétszórom magam”. Sokan ismernek téged a városban Szekszárdon, annak környékén, de megyénkben, sőt országhatárainkon túl is vannak barátaid. Azért ismernek sokan a városban, mert a társadalmi élet zajos forgatagában mindenütt ott vagy, minden kilométernél, ahol történik valami. Mondjuk a szekszárdi szüreti napok harsány kikiáltójaként tobor- zod a rendezvény különböző programjait, jelmezbe öltözve. December első napjaiban Mikulás piros kucs- más bundájába bújsz. Aztán találkoztam már veled csöndesebb alkalmakon, amikor a lélek útjairól beszéltél fiataloknak, tanácstag is vagy, hogy a többit ne soroljam. Személyed megítélésében vannak olyanok, akik ezt a „szétszóródásodat” túlzottnak ítélik és egy ponton nem érzik őszintének.- A vér nem válik vízzé. Szüleim pedagógusok voltak, de én olyan korban születtem, amikor nem volt szerencsés apám nyomdokait követni, sőt. Az ő életformájuk, világnézetük mozgat ma engem. Örököltem a tudatot, hogy ott lenni mindenütt, ahol szükség van rám. Idézek egy költői gondolatot ide: „Osztani magad, hogy így sokasodjál, kicsikhez hajolni, hogy magasodjál”. Kicsikhez hajlás nem csupán az apró gyermekhez való viszonyt jelenti számomra, hanem azokat a felnőtteket is, akik talán a lelkűkben kicsik maradtak. Belül olyan feszültségben élnek, amit oldani kell. Ilyenre szükséges figyelni egy népművelőnek, egy pedagógusnak, egy lelkipásztornak. Az, hogy pedagógus szüleim miatt nem kerülhettem pedagógus pályára, ez úgy tűnik maradandó sérülést okozott nálam és máig siratom, hogy nem lehetek naponta gyermekek körében. Ott, ahol az utak elágazódnak és a keresőnek, a jót mutatni tudnám. Amikor piaci kikiáltó vagyok, akkor

az emberek kimozdítására törekszem, a hagyományőrzés, ápolás mellett. Mert hitém szerint egy táncprodukció közönsége már összetaftónak tekinthető. Ugyanezt a toborzást vagy más szóval közönségszervezést végzem a Babits Mihály művelődési központ népművelő- jeként. Kiállítás-, színház-, hangversenyélménynek a megosztása számomra nagyon fontos. Éppen úgy az is, amikor - te fogalmaztál igy - egy csöndesebb befe- léfordulásra, lelkiismeret gyakorlásra késztetem azokat, akik keresnek valamilyen utat abból a helyzetből, amelyből mindannyian szeretnénk kijutni.

Í- Lelkigyakorlatok színtere a templom...- Ha valaha egyszer született egy ember, aki azért jött a világra, hogy a szere- tetet szólja, ha általa juthatunk el ahhoz a szeretethez, amiből igazi, baráti közösségek alakulhatnak ki, akkor erre az emberre - akit Jézusnak kereszteltek - ma éppen olyan szükség van, mint holnap! Ezért vagyok ott a templomban, katolikus és református egyházak gyermekprogramjain. A materialista ideológia útjai láthatjuk hova vezettek. A sorra megnyíló egyházi iskolák más utakat jeleznek. Olyan gazdagságot kívánnak, olyan értékeket közvetítenek, melyeket ma nagyon kevesen becsülnek. V Fogékonyabbá tesznek a megismerésben, tudásban, esztétikai élményszerzésben. Számtalan szociológiai felmérés tanúsítja, hogy mennyi azoknak a fiataloknak a száma, akik szemében nincs jelen, se jövendő...

I- Azt hiszem, a dolgozatodból is hozhatsz ilyen riasztó adatokat.- Az emberi kapcsolatokról van egy fejezet ebben a munkámban. Nagyon érdekes például, hogy a megkérdezettek egyharmadának nincs kedvenc tanára. Arra a kérdésre: tudod-e, hogy fontos vagy valakinek, több mint a fele nemmel válaszolt. Nem részletezem. A beszélgetésekkor az is kiderült, hogy nem az alacsony iskolai végzettségű szülők gyermekeiből kerül ki az a réteg, aki a világban nem találja a helyét, akinek mindegy mit csinál, s ezt be is vallja. Nekik nincsenek erkölcsi normáik sem. Ebből a helyzetből kell megtalálni, az ő nyelvükön a kivezető utat. Zsolnai József neve nem ismeretlen a pedagógusok között. Ő mondja ki egy helyen, hogy a mai iskolától idegen az a gondolat, hogy például a magatartást is tanuljuk, a szorongást, a szeretetetls. Ma a lélekről őszintén, nyíltabban beszélhetünk. A lélek próbái megméretik a testet is. A belső egészséghez vezető utat kell tehát megmutatni a gyerekeknek.

I- Az amit most elmondtál, a gyakorlatban - éppen kutatásod nyomán - kapott-e teret, van-e példa, iskola, ahol a belső utak felé rendhagyóbb módszerrel lépnek?- Szekszárdon az l-es Számú Garay téri Általános Iskola igazgatójával, Biczó Ernővel e témakörben nem a véletlen hozott össze. Az iskolai életmódtáborban a közoktatás differenciált fejlesztését szolgáló pályázatukban, ők már keresik az utat. Az osztályfőnöki órán például a sze- retetről, az emberi kapcsolatokról a református lelkész beszél, mert ők is vallják: „csak egészséges testtel és lélekkel lehet boldogulni és másokat boldogítani”.

A közigazgatás reformja Tolnában- fél évszázaddal ezelőtt

Napjainkban gyakran esik szó a köz- igazgatás szervezeti átépüléséről. Valami módon nem találjuk az igazi megoldást. Nem túl régen úgy véltük, hogy a társközségi viszony a tökéletes, hiszen összefogásban az erő, közösen hamarabb lehet megoldani az adott térség legfőbb gondjait, s ráadásul olcsóbb is lesz a közigazgatás. Most pedig mind többen a válás mellett voksolnak. Megszűntek a járások is, mint olyan közigazgatási egységek, amelyek évszázadokon át működve, napjainkra betöltötték történelmi szerepüket. Kimondottuk megszüntetésüket. Úgy hittük, hogy e változás nyomán megszületendő kétszintű*közigazgatás lesz a tökéletes. Sok erőt és energiát vett igénybe a város és városkörnyéki konstrukció kialakítása. De megszületése pillanatában sem volt már tökéletes, mert létrejött a megyei közvetlen irányítású községek rendszere. Most a kétszintű közigazgatás létezik, de megkondult már a lélekharang az ezeréves megye felett is. Lehet, hogy nagyon rövid időn belül eltűnik ez a legősibb közigazgatási forma is - és várjuk az újat, az önkormányzat ki- szélesítését.

Aki úgy véli, hogy ez a sok ide-oda szervezés csupán napjaink különleges sajátossága, az bizony nagyon téved. A korábbi években is volt már hasonló: Dombóvár térségében gyarapodott a megye, Máza viszont gazdát cserélve, Baranya karjaiba futott. Még korábban Somogy kebelezte be Tengődöt, Kányát és Bedegkért, de hozzánk (pontosabban szólva Németkérhez) csatolták Fejér megyéből Hardot.

Az igazi, a nagy átalakulás éppen fél évszázada, 1940. január 1 -jén lépett hatályba. Ekkor alaposan átrajzolták a megye közigazgatási térképét. A vonatkozó rendelkezések végrehajtásának eredményeként a megyének 107 községe, 89 jegyzősége, 78 nagyközsége, 25 kisközsége és 4 csatlakozott községe lett. Város mindössze egy volt: Szekszárd.

A Tolnamegyei Újság 1940. február 28-án így méltatta az átszervezést: „Ezzel az országos racionalizálási bizottságnak vármegyénkre vonatkozó programja be- • fejezést is nyert és megállapítható, hogy Tolnavármegye községeinek vannak az országban a legrendezettebb határai. A vármegye vezetősége a rendezés során vigyázott arra, hogy az egyes puszták az átcsatolás alkalmával szét ne szaggat- tassanak és hogy az erdőbirtokok is mind együtt maradjanak és minden község határához hozzácsatoltatott az ott lakó népesség vagyonváltság földje is.

Mindenesetre örvendetes, hogy sikerült a régi állapotokat megszüntetni, mert eddig minden országos ankéton szóba hozták Tolnavármegye eszményi községeit, mint lehetetlen alakulásokat.”

1940. január 1 -jén életbe léptetett rendeletnek talán a legfontosabb előírása az volt, hogy megszüntetett két természetellenes alakulatot: Majsamiklósvár és Dörypatlan községet, különálló határrészek beolvadtak a szomszédos községek határába.

Eltűnt Dörypatlan, amelynek határa három különálló területből állt, központja pedig szorosan összeépült Zomba belterületével. Eltűnt Majsamiklósvár község is, mint eszmei község, amelynek „mintegy 38000 hold kiterjedésű határa nyolc különálló tagban, a tamási járásban szétszórva, más községek által elválasztva a község központjától, Miklósvár lakott helytől 4-24 km távolságra, központja pedig Tamási község torkában fekszik.

Eltűntek ezek éppúgy, mint 1938-ban Szemcséd eszmei község, amely szintén a tamási járásban két különálló részével vágta ketté Felsőireg népes nagyközség határát, míg központja Felsőiregnek egyik utcáját alkotta” - olvasható a valóban tarthatatlan állapot a megye sajtójában.

A levéltári források arra engednek következtetni - és ezt a korabeli sajtójelentések is megerősítik, hogy ezekben az eszmei községekben a közigazgatás rendes menete állandóan zavarokkal küszködött, és gyakran a legelemibb dől- i gokat, mint például a kézbesítés, a beiskoláztatás, a felekkel való érintkezés, elemi károk felvétele állandó akadályba ütközött. Majsamiklósvár közigazgatási adminisztrációja nem tudta ellátni a távollevő puszták, határrészek anyakönyvezését, orvosi, állatorvosi és egyéb szolgáltatásokat, amelyeket sokszor a szomszédos községek szervei voltak kénytelenek ellátni. A gyakran 10-20-30 km távolságra lakó emberek ügyeit nem lehetett közvetlenül intézni. Jellemző, hogy akárcsak egyetlen marhalevél kiállításáért is 1-2 napos utazást kellett tenni.

A fentiek ismeretében már nem lehet kérdéses, mi tette szükségessé a köz- igazgatás történetében oly jelentős változásokat. A közigazgatás fejlődése elmaradt a társadalom általános fejlődésétől, gyakran még a feudalizmus rendszerét alkalmazták. (A feudalizmus közigazgatásából változatlanul megmaradta bíró, a járásnál a főszolgabíró és a megyénél az ispáni rendszer.)

Majsamiklósvár területéből gyarapodott Tamási (megkapta Miklósvárt, Adorjánt, Martincát, Csollányost, Köcsögét, Fornádot, Zsigmond-pusztát és a tamási erdőgondnokság alatt álló erdőt), Regöly négy pusztával lett gazdagabb, Pincehely 3 pusztának örvendezhetett, Ozora Károly majorral és Döbrente pusztával gyarapodott, Magyarkeszi birtoka lett Újmajor és Keszi puszta, Bedegé lett a Bati erdő, Komlós puszta, Újtelep, Bökör és Galambos erdő. Jutott a jussból Értény- nek is, a Bence-féle erdő egy része lett az övé. Nagykónyi ugyancsak örvendhetett, hisz a reform eredményeként övé lett Kulcsár puszta, Alsó- és Felsö-Medgyes, Ság puszta, az Edelényi erdő és a Ben- ce-féle erdő egy része; Gyulaj az erdőgondnokság kezelésében lévő erdőt „örökölte", az osztozkodásnál még Szakádnak is jutott valami. Kistava pusztát kapta meg.

Dörypatlan eszmei község birtokain Hőgyész, Tevel, Murga, Kéty, Kisdorog, Tabód és Dőryzomba osztozott. (Itt jegyezzük meg, hogy a lakosság és Dőryzomba helyi önkormányzata tiltakozott a „Dőryzomba” elnevezés miatt azt kérte- követelte a belügyminisztertől, hogy hagyják el az egykori birtokos nevét a községnévből, s a Zomba nevet viselhessék - mint ismeretes e kérésnek eleget tettek.)

A reform során megszűnt Úzdborjád község is. Területét Sárszentlörinc és Tormáskölesd mondhatta magáénak. A határnevek érdekessége miatt talán célszerű megemlíteni a felosztást. Sárszent- lőrincnek jutottak az úzdi beltelkek, a Vadkert, a Kutyaház, a Vaskapumelléke, az Öregszőlőhegy, a Kisellető dűlő, az Országúti dűlő, a Pusztatemplom, a Farkasvölgy, továbbá az Iharos és a Sziget- dűlő egy része. Tormáskölesd birtokába jutottak a borjádi beltelkek, az Iharos és Szigetdűlő egy része, a Diófa dűlő, a Bá- nomhegy, a Kazalos és az Alsószőlőhegy.

A féh évszázaddal ezelőtt életbeléptetett belügyminiszteri rendelet további intézkedéseket is tartalmazott a megyénkre. Ennek nyomán kimondották Belecska és Keszőhidegkút nagyközségeknek kisközségekké változását, s Keszőhidegkút székhellyel a két község körjegyzőségbe szövetkezett. Ugyancsak kisközséggé lett Diósberény és Szakadát. Itt is körjegyzőség alakult Szakadát székhellyel. Murga is kisközséggé fejlődött vissza és Kéty községhez csatlakozott. Bedeg és Magyarkér kisközségek nagyközséggé egyesültek. Az új közigazgatási egység neve: Bedegkér lett. Felsőireg neve 1940. január 1 -tői [regszemcse. Egyesült Apar és Hant kisközség is. Az egyesült kisközség neve: Aparhant. Mucsfa nagyközség kiközséggé alakult és Izmény nagyközséghez csatlakozott. Gerjen község határából kivált Vettle- puszta és Dunaszentgyörgyhöz csatlakozott, Zomba neve ekkor Döryzombára változott. S mint említettük megszűnt Úzdborjád, Majsamiklósvár és Dőrypat- lan község.

A fenti változások radikális és ésszerű intézkedések eredményeként születtek meg. De már a korabeli sajtó is megemlítette, hogy további intézkedésekre van szükség. A Tolnamegyei Újság 1940. február 28-i számában ezt olvashatjuk:

„Bár a közigazgatás racionalizálása vármegyénkben befejezettnek tekinthető, némi változást még várhatunk majd e téren a jövőben, amikor a megyei városok és a nagyközségek közt álló mezővárosokat nálunk is megszervezik. Ennek 3 munkának a során Dombóvár és Újdombóvár egyesítése várható.”

Erre is sor került.

K. BALOG JÁNOS

Bognár Cecil és Pécsi Kiss János az útkeresésről