Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-11 / 9. szám

1990. január 11. NÉPÚJSÁG 5 Autó van, üzemanyag nincs? Az elmúlt évtől nagyon sok nyugati típusú személy- gépkocsi jelent meg útjainkon. Egy józan központi dön­tés nyomán - ami már sajnos vesztett a fényéből - le­hetőséget kaptak a magyar autósok arra, hogy még jó állapotban lévő olcsó üzemű, üzembiztos és a környe­zetet kevésbé szennyező gépkocsikhoz jussanak. Ez örömére szolgál mindenkinek, leginkább persze azok­nak, akik ilyen autóval járhatnak. De akiknek a legolcsóbb üzemelésű dizelaútójuk van, nem felhőtlen az örömük, főleg télen nem. Ugyanis mélydermedésű gázolajat megyénkben kizárólag a paksi töltőállomáson kapnak. Nincs megoldás? - kérdezik a gépkocsi-tulajdono­sok. Ennek próbáltunk utánajárni. A megyei tanács kereskedelmi osztályán és a Ge­menc Volánnál megtudtuk, tárgyalások folynak az ügy­ben. A kereskedelmi osztály megkereste a Volánt, tud­ják-e biztosítani magánvásárlók részére is a gázolajat. A Volán igényfelmérést kért. Megkapta: napi 800 liter. Ez a mennyiség viszont annyira csekély, hogy beleszá­mítva a velejáró adminisztrációs tevékenységet is, aránytalanul gazdaságtalan. Ugyanakkor nem mond­tak le a magánautósok gondjainak megoldásáról, ezért ajánlatot tettek a kereskedelmi osztálynak, kezdjenek megbeszéléseket az Áforral. Ha a Volán a téli időszak­ban az Áfortól vásárolt C jelű teljes gázolajmennyiségét megkapná viszonteladói áron - 36 fillérrel olcsóbban -, már nem zárkózna el a forgalmazás elől. Megkérdez­tük a dunaföldvári Shell töltőállomás vezetőjét is, aki el­mondta, jelenleg az ipari miniszter 6/1985. számú ren­delettel módosított 14/1984-es számú rendelet van ér­vényben, és nekik ennek megfelelően kell eljárni. így gázolajat csak nyugati rendszámmal rendelkező gép­kocsiba tölthetnek - valutáért. Tél van. Az lehet akár két-három hónapig. Mit tegye­nek a hazánkbéli dízelüzemű autók tulajdonosai? Úgy tűnik, kevesen és keveset törődnek vele - főleg fent - és azzal is, hogy több tízezer ilyen jármű futja útjainkat. Mert amíg ez az ipari minisztériumi rendelkezés van... Addig tartson magánál minden érintett petróleumot, benzint vagy kerozint. Ezekkel mélydermedésűvé te­hető az a gázolaj, amit a magyar kőolajipar nem képes ilyenre gyártani. GEISZHAUER JÁNOS Menedékhely Új szálláshelyet alakítottak ki Pécsett az otthonnal nem rendelkezők, a hajléktalanok számára. A december elején megnyílt külvárosi befogadóhely létérőí a pécsi vasútál­lomáson kitett hirdetményről szerezhetnek tudomást, akiknek nincs hol lehajtani fe­jüket éjszakánként. Az Ifjúságért Egyesület által kezdeményezett szállást a volt pécs- bányatelepi úttörő- s pártházban hozták létre, húsz főre tervezve. Az emeletes ágyakon azonban legtöbbször harminc-negyvenen alszanak, hiszen bárki jöhet, ha befogadják. Az egyesület a következő menedékhelyet Pécsett, a Déryné utcában, egy, a tanács által rendelkezésükre bocsátott lakásban létesíti, kizárólag fiatalok számára. Egészségvédelem - betegségmegelőzés A vashiányos vérszegénységről Lakáshiteladó: február 1 -jétől Minden ügyfelének tájékoztatót küld az OTP A vasnak már az ókorban is nagy je­lentőséget tulajdonítottak. Gyógyításra használták az egyiptomiak, a hinduk, a görögök, a rómaiak is. A római harcosok rendszeresen itták a fegyverkovácsok hűtővizét. Ennek jó hatásáról Galenus és Celsus is megemlékezett munkáiban, Hippokrates olyan bort vagy vizet rendelt a betegeinek, melybe izzó vasdarabo­kat dobtak, vagy vasreszeléket áztattak. A vaskezelés a XVI. században, Paracel­sus korában került be véglegesen az or­vosi gyakorlatba. Kezdetben fémvas, il­letve vasrozsda formájában, majd a XIX. századtól kezdték alkalmazni a hatékony kezelést biztositó különféle vassókat. Az oxigén szállítását a tüdőből a szövetekbe a vérfesték, az ún. haemoglobin végzi, melynek nélkülözhetetlen alkotórésze a vas. De szükséges a szöveti légzőfer- mentumok normális működéséhez, illet­ve az izomfehérjék felépítéséhez is. Vas­hiányban a szervezet úgyszólván minden szervrendszere károsodhat, panaszokat, illetve betegséget eredményezve. A felnőtt szervezet napi vasszükségle­te 0,5 mg. A szükséglet gyermek, serdülő korban, fogamzóképes korban lévő nők­nél, terhességben, szoptatáskor ennek többszöröse: 1-3 mg. Normális körülmények között a táplá­lékkal jut be a szervezetbe, a vékonybél­ből szívódik fel, többszörös átalakulás után a véráramba kerül, innen a vérkép­zés helyére, illetve a vasraktárakba áramlik. A napi 0,5 mg vasat a bevitt táp­lálékunk általában fedezi, de emelkedett vasszükséglet mellett a nagyobb meny- nyiséget táplálékkal bevinni már alig le­hetséges. Ha a szervezet vashiány álla­potába kerül, a raktározott vasat hasz­nálja fel, majd ha ez is elfogy vashiányos vérszegénység alakul ki. Vashiány kiala­kulhat, ha az emelkedett szükségletet a táplálék fedezni nem tudja, ha a szerve­zet nagyobb mennyiségű vasat veszít, pl. különböző okú vérvesztéssel. Bizonyos gyomor-bélrendszeri betegségekben a vas felszívódása zavart szenved, ennek következtében alakul ki vashiány. Egyéb okai is vannak, a vasanyagcsere bioké­miai, illetve kórélettani anomáliái, ezek azonban rendkívül ritkán fordulnak elő. Milyen panaszok és tünetek esetén gondoljunk vashiányos vérszegénység­re? Fáradékonyság, gyengeség, aluszé- konyság, fejfájás, ingerlékenység, sza- . porább szívdobogás érzés, súlyos abb esetekben terhelésre jelentkező fulladá- sos panaszok, nyelvégés, száj száraz­ság, krónikus torokfájás, nyelési pana­szok, hajhullás, köröm töredezés, bőr szárazság, ajak „cserepesség”, berepe­dezés. Gyakran ismétlődő nyálkahártya gyulladásos betegségek miatt fordul a beteg orvoshoz (gégész, nőgyógyász, belgyógyász...) és gondos vizsgálattal ki­derülhet, hogy a panaszok, illetve az ész­lelt tünetek mögött vashiány áll, annak el­lenére, hogy vérszegényég még nem mutatható ki. Ez utóbbi a vashiány beteg­ség későbbi állomása. A vashiányos vérszegénység a csök­kent vörösvérsejtszámból, a vérsejtek jellegzetes alaki és nagyságrendi eltéré­seiből, a vér alacsony vasszintjéből, illet­ve egyéb vizsgálatokból teljes biztonság­gal diagnosztizálható. Minden esetben alapvető fontosságú a vashiány okának kiderítése, mert a hatékony kezelésnek és a teljes gyógyulásnak ez a legfonto­sabb feltétele. A betegség gyógyítása tablettás készítményekkel: Tardyferon, Conferon, és injekciós készítményekkel: Jectofer, Ferrlecit történhet. A gyógyítás­ban a szájon keresztül végzett kezelést részesítjük előnyben, tekintettel arra, hogy a tablettás készítményekből csak annyi vas szívódik fel, amennyire a szer­vezetnek szüksége van. Túladagolás, vasmérgezéses állapot így nem fordulhat elő, szemben az injekciós készítmények­kel. Az injekciós kezelés az egyetlen mód azokban az esetekben, ahol a vas nem szívódik fel a tápcsatornából. Ez az álla­pot vizsgálatokkal igazolható. Ritkán, a szájon keresztül adagolt vaskészítmé­nyeknek enyhe mellékhatásai is lehet­nek: hányinger, hasmenés, székrekedés, gyomortáji nyomásérzés. Ha ezek a pa­naszok elviselhetetlenül kellemetlenek, injekciós kezeléssel lehet folytatni a gyó­gyítást. A kezeltek kb. 10%-ában kell ilyen panaszokkal számolni, ezek kiala­kulásában pszichés tényezőknek is sze­rep tulajdonítható. Ilyenkor gyakran ta­pasztaljuk, hogy a gyógyszeradag csök­kentése mellett a mellékhatások jelen­téktelenné mérséklődnek, de a bevitt vasmennyiség így is jelentékeny marad. A tablettás kezelés, jó vasfelszivódás mellett, teljesen egyenértékű az injekciós kezeléssel, és gyakorlatilag teljesen ve­szélytelen. Az injekcjós kezelésnek is le­hetnek kellemetlen mellékhatásai. Mikor indokolt a vaskezelés? Ha a panaszok vashiányra utalnak, alacsony a vér vasszintje. Ha vashiányos vérszegénység alakult ki. Terhesség alatt végig, még akkor is, ha vérszegénység nem mutatható ki. Két-három hónap alatt, megfelelő kezeléssel a vashiányos vérszegénység meggyógyul. Injekciós kezeléssel a gyógyulás ideje valamivel rövidebb, de kellemetlensége, illetve a vas túladagolás veszélye miatt a tablettás készítményeket javasoljuk. Amennyiben injekciós kezelés szükségessége merül fel, célszerű a belgyógyászati szakren­delések, illetve a szakgondozó vélemé­nyének kikérése, illetve az általuk java­solt adagban vaskészítmények alkalma­zása. DR. TÓTH ANTAL főorvos megyei kórház, Szekszárd IV. sz. belgy. Mint ismeretes, az Országgyűlés decemberi ülésszakán határozatot hozott a lakásgazdálkodás reformjá­ról. A törvény értelmében az 1990. évben az állampolgároknak adót kell fizetniük a kamatmentes vagy akár kedvezményes kamatozású állami kölcsönök után. Az adó nyilvántartá­sa és beszedése annak a pénzinté­zetnek a feladata, amelyik a hitelt fo­lyósította. így az Országos Takarék- pénztár is foglalkozik ezzel az ügy­gyei. A parlamenti ülésszak óta az ügyfelek százai és ezrei érdeklődtek az OTP központjában és fiókjaiban - és számosán a szerkesztőségben is - a rendezés tudnivalói iránt. A ta­karékpénztárnál késedelem nélkül * * A madártani egyesület szekszárdi tag­jainak a közelmúltban tartott diaképes előadást dr. Vásárhelyi Tamás, a Termé­szettudományi Múzeum igazgatóhelyet­tese. A trópusi kéregpoloskákat kutató előadó kétszer járt Vietnamban: 1986 őszén északon Hanoi; 1988 őszén délen Saigon, a mai Ho Si Minh város környé­kén. A hallgatóság ízelítőt kapott a trópu­sok élővilágáról, a vietnami emberek éle­téről. A kérdéseinkre adott válaszokból most közreadunk egy csokorravalót. *- Ottani állatokkal mikor találkozott elő­ször?- Azonnal. Szállásunk Ho Si Minh kertvárosszerű részén, a negyedik eme­leten volt. Szobánk falain éjjelente rova­rokra vadásztak a gekkók. E bájos gyí­kocskák megállnak a mennyezeten is. Párjukat hívó hímek hangos csettintgeté- seikkel gyakran ébresztettek fel. Az első esték egyikén négy nálunk végzett viet­namival sörözgettünk a konyhában. A sarokból váratlanul éktelen visítás hasí­tott a csendbe. Vendégeink legyintettek: csak a patkánynak nem tetszik valami a szemetesvödörben.- Milyennek találta az őserdőt?- Kissé féltem tőle. Egy kollégám.elő- zőleg járt már kint és mesélt élményeiről. Például olyan gilisztákat gyűjtött, melyek 2-3 méter magasságban élnek a fatör­zseken. Érintésre a talajra hullanak és ru­góként tekeregve pillanatok alatt eltűn­nek a földben. Csipesszel sehogy sem boldogult, fogott egy csomót kézzel. Ké­sőbb mosatlan kézzel megdörzsőlte a szemét. Az bedagadt és hetekig úgy ma­radt. Tartottam a kígyóktól, de nem talál­koztam velük. A dzsungel szinte járhatat­lan. Egy alig 150 méteres dombocskát mintegy másfél óra alatt másztam meg. Alig lehet lépni a növényzettől. Bukdá­csoltam, botladoztam, elszakadt a nad­rágom. Csak akkor vettem észre a tenye­hozzáfogtak a lebonyolítás előkészí­téséhez. Január közepétől a mintegy kétmillió hiteladósnak írásos értesí­tést küld az OTP. Néhány fontos tudnivalóról már most és itt is érdemes tájékoztatni az érdekelteket. Az idei évre február 1 -jétől kezdődően annak kell adót fi­zetnie, aki öt évnél régebben felvett, négy százalékosnál kisebb kamato­zású kölcsönnel tartozik. Az adót az OTP a hiteltől elkülönítve kezeli, tehát azt a hitelszámlára nem lehet befizet­ni. A takarékpénztár ügyfelei a hitel­adó befizetéséhez felhasználhatják átutalási betétszámlájukat írásbeli nyilatkozat alapján; akinek pedig nincs átutalási' betétszámlája, az remben levő, vért szívó szárazföldi pió­cát, amikor végre letettem a sűrű növény­zetben amúgy használhatatlan gyűjtőhá­lót.- Hol gyűjtötte a poloskákat?- Mindenütt, ahol lehetett. Vízből, talaj­ból, és növényekről, lámpafényen és így tovább. A kéregpoloskák a frissen kidőlt fák kérge alatt élnek. Csakhogy, és itt kezdődik a kéregpoloska-kutató „nehéz sorsa”, az erdőkben nincsenek ilyen fák, mert az emberek tűzifának hazahordják azokat. Az otthagyottak már túl korhad­tak a poloskáknak. A végén egy fiolába tett mintával sorra jártam a közeli falu há­zait. Az udvarok farakásainál megmutat­tam a mintát és mutogatva magyaráztam. Amikor megértették, hogy mit akarok, mosolyogva szétrakták az egész farakást és rámtukmáltak mindenféle más boga­rat is.- Poloskák: büdösek, vérszívók! Miért szereti őket? Mosoly az azonnali válasz. - A polos­kák az emlősök és a halak után a Föld legváltozatosabb állatcsoportját alkotják, testfelépítésük és élőhelyük szerint. Negyvenezernyi fajukból sok egyáltalán nem hasonlít a klasszikus poloskákra, nem szívnak vért, nem büdösek. Egy tró­pusi faj például banánillatot áraszt magá­ból és a hozzácsábult legyekre vadászik. A tízcentis búvárpoloska az ottaniak sze­mében pedig kedvenc - csemege.- Azt akarja mondani, hogy megeszik?- Igen. A trópusi égöv országaiban a szegénység, a kevés fehérje miatt általá­nos a rovarevés. Hanoi környékén az or­szág legnagyobb emlősszakértője, Sung professzor volt a vezetőnk. Leningrád- ban kandidált, tanult Párizsban a Sor- bonne-on. Egyszer egy esti gyűjtéskor a Honda- generátorra kapcsolt 250 wattos izzó. mögé feszített lepedőre mintha öntötték volna a rovarokat. Annyi szöcske és sás­ka jött, hogy a végén már nem győztük a postautalványon adhatja fel minden hónap 15-ig a pénzt. A múlt év utolsó heteiben, kivált pedig december 20-a után több tíz­ezren keresték fel a fiókokat, hogy a 45 százalékos engedménnyel ki­egyenlítsék tartozásukat. Ez nagy­arányú munkatorlódást okozott, s ezeknek a rendkívüli befizetéseknek az elszámolása még hetekig eltart. Ezért az OTP januárban azoknak is küld értesítőt és tájékoztató levelet, akik ebben az időszakban visszafi­zették kölcsönük egész összegét. Rájuk természetesen a hiteladóról szóló rendelkezések nem vonatkoz­nak, s esetleges túlfizetésüket pedig visszautalja nekik az OTP. konzerválásukat. A fölösekkel a profesz- szor eltűnt a „konyhában”, és kísérőink elfogyasztották a megpirított rovarokat. Akkor nem mertem megkóstolni, két év múlva délen viszont megízleltem volna. Az azonban fejlettebb országrész, meg­mosolyogták ebbéli vágyamat.- Van még más gasztronómiai érde­kesség is?- Eredménytelen próbálkozásaink után, megbízásunkra egy helybeli öreg­ember fogott csapdával hat patkányt. Meghívott bennünket a belőlük elkészí­tendő lakomára. Ajánlatát elhárítottuk, in­kább megvettük az állatokat. Úgy egyhavi ottani bérbe kerültek. A mi pénzünkön számítva persze ol­csók voltak. Ehhez a történethez azon­ban tudni kell azt is, hogy ott huszonegy­féle patkány él, van köztük özszerű bar­na, vagy szürke, hófehér hasú, stb. Nem teljesen olyanok, mint a nálunk honos két patkányfaj.- Kínában eszik a kutyahúst. Ott?- Szintén. Tizenhétféle receptet is­mernek az elkészítésére, és olyan ínyen­cségnek számit, mint nálunk a vesepe­csenye vagy a pacal. Eszik a macskát is. Sung professzor mesélte: leningrádi éveinek legnagyobb élményeként tartja számon, hogy egy- • szer egy diáktársával meg tudtak fogni egy sarokba szorított macskát. Vietnami recept szerint készítették el, remek lako­mát csaptak.- Mit tart a legérdekesebbnek?- Az embereket. A nők - például - em­berfeletti módon dolgoznak, mégis min­dig mosolyognak, ha beszélnek valaki­vel. Kalitkákban mindenfelé láthatók díszmadarak. Talán a szép iránti vágyból, mert egyébként - mint beszéltünk róla - min­dent megesznek. Csodálatos ország, ott­jártam óta, mindig vágyódom vissza. STEFÁN GYÖRGY A kéregpoloska-kutató „nehéz sorsa”

Next

/
Oldalképek
Tartalom