Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-19 / 16. szám
6 rtÉPÜJSÁG 1990. január 19. Anyuka is megvarrhatja A pizsamához 4-6 évesek számára (104-110 centi magasság) 90 centi széles anyagból 2.20-2.30 méter szükséges, ebből még a maci pizsamáját is kihozhatjuk. Kellemes, jól mosható anyag ijyenkor télidőben a flanell, a barhent, a pamutdzsörzé. A rajzon minden méret szerepel, ezeket kell vonalzóval a szabásmintapapírra rámérni és berajzolni (1 kocka = 5 négyzetcenti). A pizsama darabjai tehát: 2 eleje, 1 háta, 2 ujja, 1 zseb és 2 nadrágrész, valamint a kötőpántok. A felsőrész darabjait összevágjuk, de 6 centi magas hasítékot hagyunk kétoldalt A kabát alját felszegjük. A nyakkivágást és a zseb szélét elütő színű maradékból 1 centi szélességben paszpólozhatjuk. Ugyanebből készülhet a két hosszú szalagpánt, ezzel kötődik a pizsamakabát A nadrág külső és belső oldalát összevarrjuk. Derékban szélesen visszahajtva gumiházat készítünk, ebbe gumit fűzünk. A nadrág szárát a kívánt hosz- szúság bejelölése után fölszegjük. A mackó pizsamáját ugyanígy, kicsinyített méretben készíthetjük el. Gyöngyből állatkák Majom Szükséges: 6 g barna kásagyöngy,21 szem fehér, 2 szem fekete és 1 szem piros gyöngy, valamint 1,5 m damilszál. A fej fűzésével kezdjük. Felfűzünk 5 szemet elöl is, hátul is, aztán elöl: 1 barna, 2 fehér, 1 barna, 2 fehér, 1 barna, hátul: 7 barna, elöl: 1 barna, 1 fehér, 1 fekete, 2 fehér, 1 fekete, 1 fehér, 1 barna. Hátul: 7 barna, elöl: 1 barna, 2 fehér, 2 barna, 2 fehér, 1 barna, hátul: 8 barna, és mindkét szálra oldalt felfűzünk 14-14 barna szemet, ez lesz a füle. A szálat a legfelső-hátsó sor oldalszemébe fűzzük, majd ismét az eredeti sor utolsó szemébe, és folytatjuk. Elöl: 2 barna, 1 fehér, 1 piros, 1 fehér, 2 barna, hátul: 7 barna, elöl: 2 barna, 2 fehér, 2 barna, hátul: 6 barna, elöl: 7 barna. A sor mindkét végén az utolsó szemen nem fűzzük át a szálat, csak miután elkészítettük a kezét. Keze: 12 szemből, a karja: 13 szem barna és 1 fehér, majd 2 szem barna, visszadugjuk a szálat az egyik barnán és a fehéren. Ugyanezt megismételjük még kétszer, ezek az ujjak. Visszadugjuk a szálat a karját alkotó szemeken és a szélső szeReceptötletek Halat másképpen Kapros rántott hal Hozzávalók: 4, körülbelül 25 dekás keszeg, vagy 1,20 kilós csuka, fél citrom leve, só, őrölt bors; a bundázáshoz liszt, tojás, zsemlemorzsa, 1 csokor kapor; a sütéséhez bőven olaj; a körethez 4 nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál liszt, 5 deka vaj, 2 deci tejszín, egy kevés tej, olaj, só, pár csepp ecet vagy citrom, 1 nagy csokor kapor. A megtisztított halakat, kívül-belül sóval, őrölt borssal, meg citromlével bedörzsöljük, és egy fél óráig állni hagyjuk. Ezután lisztbe, majd az összevagdalt kaporral elkevert tojásba, végül zsemle- morzsába forgatjuk, és mindkét felét bő, forró olajban szép pirosra sütjük. Közben RÁDIÓ-TV KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Tudósok a közéletben. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00-11.00: Napközben. 11.05: Ukrán népdalok és népdalfeldolgozások. 11.35: Zsebrádiószinház. Jön az Albin! 12.45: Külpolitikai könyvespolc. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.35: Csongrád megyei népzene. 15.00: Beszélni nehéz körök vezetőinek találkozója a stúdióban. 15.50: Kettős zsoltár. 16.15: Hangoló. 17.00: Orvosi tanácsok. 17.05: Pazarlók. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 18.20: Levelekre röviden. 19.40: András Béla: Erdélyi lakodalmas dalok. 19.50: Gong. 20.00: Lakás nélkül. 20.30: Operettrészletek. 21.00: Kilátó. 21.45: Hajszálgyökerek. 23.00: Nagy mesterek- világhírű előadóművészek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben. 9.05: Zivatar Pékéknél. 9.54: Rólunk van szó! 10.00: Kertbarátok műsora. 10.05: Egy énekes - több szerep. 11.05: Mit üzen a Rádió? 11.45: A Körmendi együttes felvételeiből. 12.10: Nóták. 12.53: Édes anyanyelvűnk. 13.05: Pophullám. 14.00-16.55: Péntektől- péntekig. 15.00: Könyvről - könyvért. 17.05: Kölyökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: A Rock Gyermekei. 19.05: Garázs. 19.35: Fiataloknak! 21.05: Népdalok, néptáncok. 21.30: Mit jelent ma mérnöknek lenni? 22.00: Vers és dal a Várban - Szécsi Margit. 23.20: Póttarisznya. BARTÓK RÁDIÓ 9.15: Zenekari muzsika. 10.30: Vallá- - sok világhlradója. 11.00: Elena Suliotisés Nicolai Gedda operaáriákat énekel. 12.05: Zenekari muzsika. 13.00: Hallgassuk újra! 14.00: Hidas Frigyes műveiből. 14.42: Operatörténeti érdekességek. Vivaldi: Darius megkoronázása. Közben: a körethez a megtisztított, karikára vágott vöröshagymát lisztben megforgatjuk, és bő olajban, erős tűzön ropogós világos- barnára sütjük. Egy másik edényben a vajon a lisztet habzásig sütjük, az összevagdalt kaprot belekeverjük, és a tejszínnel felengedjük. Annyi tejet öntünk hozzá, hogy összeforralva mártás sűrűségű legyen, és sóval meg pár csepp ecettel, vagy egy kevés citromlével pikánsra ízesítjük. A halakat a tál közepére fektetjük, és egyik oldalára a hagymát púpozzuk, a másik felére a mártás kerül, de ezt kínálhatjuk külön tálkában is hozzá. Pácolt halfiié Hozzávalók: 1 kiló halszelet vagy kifilézett hal, 2-3 szál (körülbelül 20 deka) 16.00: Hírek, időjárás. 16.05: Nyíró József: Leánykérés a havason. 16.15: Az operaközvetítés folytatása. Közben: 17.26: Kilátó. Sárközi György versei. 17.34: Az operaközvetítés folytatása. 18.10: Latin gitárdallamok. 18.30: Hiányjel. 19.05: Por favor. 19.20: Follow Through. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Közben: 20.30: A szatmári galéria teremtői. 21.30: Hangszerszólók. 22.00: Borisz Godunov. 23.00: Kritikus füllel. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dél-Du- nántúlon. (6.15: Dél-dunántúli krónika - Útinform - Ügyeletek hírei. 7.15: Dél-dunántúli krónika - Lapszemle - Időjárás - Hét vége sportja. 7.55: Programajánlat.) Szerkesztő: Dán Tibor. 13.00: Szerbhor- vát nemzetiségi műsor. 13.45: Német nemzetiségi műsor. 14.30: A pécsi stúdió kereskedelmi adása. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 8.25: Képújság. 8.30: Shakespeare: IV. Henrik. Angol film. II/2. rész. 11.00: Az isztambuli vonat. Magyar-olasz filmsorozat. 12.10: Képújság. 16.30: Képújság. 16.40: A nevük: Méta együttes. 17.00-19.00: Péntek délután. 17.00: Évgyűrűk - Nyugdíjasok műsora. 17.30: Téka - Közhasznú információk. 17.40: Riportfilm. 17.55: Reklám. 18.00: Ablak - Közéleti szolgáltató műsor. 19.00: Esti mese. 19.10: Tévémozi előzetes, az „És a hajó megy” című filmhez. 19.25: Reklám. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Új hullám. 20.50: Reklám. 20.55: Tévémozi. És a hajó megy. Olasz film. 22.50: Híradó 3. men. Folytatjuk a hátával: 7 barna, elöl: 6 barna, hátul: 6 barna, elöl: 5 barna, hátul: 5 barna, elöl: 4 barna, hátul: 4 barna, a második szál átfűzésekor középre, azaz a 2 szem után fűzzük a farkát 19 szem barnából és 1 fehér gyöngyből a végén. Visszadugjuk a szálat a farkán és a sor másik 2 szemén. Oldalra mind a két szálra 10-10 barnát és 1-1 fehéret fűzünk, ez lesz a lába. Az ujjakat ugyanúgy fűzzük, mint a kezét. Ha visszabujtattuk a szálat, még fűzünk négyet elöl, és ezzel be is. fejeztük a fűzést. A szálat kössük a hátsó sorhoz, jól erősítsük rá, majd vágjuk le. Jó munkát, sok türelmet. karcsú póréhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 zöldpaprika (lehet mirelit is), 2 evőkanál olaj, fél deci száraz fehérbor, 2 evőkanál szójamártás, mokkáskanálnyi cukor, késhegynyi őrölt gyömbér, 1 csokor petrezselyem. Az olajat a szójamártással, a borral, a tört fokhagymával, a gyömbérporral meg a cukorral összekeverjük, és a halszeleteket ebbe forgatva, egy mély tálba rakjuk. A maradék páclevet a tetejére öntjük, és a tálat folpackkal légmentesen lezárva, egy órára hűtőszekrénybe rakjuk. Ezután a halat kiszedjük, és egy tűzálló tálra egymás mellé fektetve, lefedve, a sütőben 20-25 percig sütjük. Közben a póréhagymát a zöldjével együtt vékonyan felszeleteljük, és a visszamaradt páclében megpároljuk, egy forró tálat vajban párolt rizzsel alapozunk, a halszeleteket ráfektetjük, és a mártással meglocsoljuk. a tetejét a finomra vágott petrezselyemmel megszórjuk, és a póréval körülrakjuk. Köretnek vajban párolt rizst adunk hozzá. TV2 Endrei Judittal és Dombóvári Gáborral 17.00: Képújság. 17.15: TV2 Benne: Riportok - Időjárás - Zene. 17.45: Mozaik. Telefonos játék. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 18.46: TV2 19.00: DVSC- Radnicski Belgrád Kupagyőztesek Európa-kupája. 20.15: TV2 Benne: Autó 2 - A TV2és az Autó-piac autós mágazinja. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2 21.30: Napzárta. 22.15: TV2 22.25: Az örült család. Japán film. 0.10: TV2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Naptár 8.30: Gyermekműsor. 9.00: Iskolatelevízió. 12.30: Hírek. 12.35: Műsorismertetés. 12.40: Iskolatelevízió. 13.40: Elmulasztották! - Nézzék! 15.30: Műsorismertetés. 15.35: Hírek. 15.45: Éjszakai műsor. 17.00: Híradó. 17.20: Oktatóműsor. 17.50: Gyermekműsor. 18.20: Számok és betűk. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Községi krónika. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Híradó 2. 19.53: A mai sport. 20.00: Törvény Los Angelesben - filmsorozat. 21.00: Szórakoztató műsor. 21.45: Híradó 3. 22.05: Kulturális magazin. 23.05: Angol nyelvű hírek. 23.10: Éjszakai műsor. 1.10: Hírek. 2. MŰSOR 17.55: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. 18.05: Naptár. 18.15: Zágrábi panoráma. 18.30: Rijeka Községek Közössége krónikája. 19.30: Híradó. 20.00: Crna Gqfa a XX. században - dokumentumfilm. 20.55: Egy szerző egy film. 21.15: Mese a Phoenix Cityrő! - játékfilm. A hét vége sportműsora Szombat Kézilabda: Szekszárdon a tanítóképző főiskola csarnokában Téli-kupa városi terembajnokság 8 órától. Kosárlabda: Az NB l-ben: Alba Regia Építők-Dombóvári VMSE 17, Pécsi VSK-KSC Szekszárd 16 óra. Az NB ll-ben: bonyhádi SE-MÁV Nagykanizsai TE 14, Bátaszék-Za- laegerszegi Főiskola 11, Atomerőmű SE-Zalaegerszegi TE 14 óra. Labdarúgás: Szekszárdon a sportcsarnokban 8 órától Farsang-kupa középiskolás teremtorna. Ökölvívás: Az NB l-es csapatbajnokságban: Paksi SE-Vasas 17 óra. A Leposa testvérek emlékére kiírt megyei körverseny első fordulója Pakson 12.30 órakor az ASE sportcsarnokában. Sakk: Tolna megye 1990. évi férfi egyéni és csapat villámverseny Szekszárdon a Szakszervezetek házában 9.30 és 13 órakor. Teke: Az NB ll-ben: Nagykanizsai Üveggyár SE-Dombóvári Spartacus 12 óra. Vasárnap Kosárlabda: Az NB l-ben: Atomerőmű SE-Soproni SE 11 óra. Az NB ll-ben: KSC Szekszárd II.-Pécsi Postás 11, Vendéglátó SE Szekszárd-Pécsi Postás (a Zrínyi utcai csarnokban) 10.30 óra. Divat Kalap, sapka alatt A kalapot jól tűrő frizurák szinte nélkülözhetetlenek a divatban. Hosszú és félhosszú hajból - ha a fej- és arcforma is engedi - csinos, kalap alá való frizurák fésülhetők rajzaink szerint. Valamennyi frizura előnye, hogy a kalap, a sapka - akárhányszor vetjük le, nem borzolja össze. A klasszikus, sima frizurák hétköznapi hajviseletként praktikusak, de strasszal, bársonyszalaggal, vagy a most oly divatos fém- és műanyag csattal alkalmivá tehetők. ‘ SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 8.00: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Az égen - élő video- show. 18.30: Nemzetközi slágerstúdió. 19.30: Időlánc - tv-nosztalgia. 20.00: Koncert: Europe. 21.00: Amerikai földalatti. 22.00: Hírvilág. 22.10: Kék éj - magazin. 0.10: Hírvilág. 0.20: Egyveleg. 1.20: Idölánc. 1.50: Egyveleg. TV5 18.00: Számok és betűk. 18.20: Gyermekműsor. 18.50: TV5-klub. 19.00: Jövendő tulajdonos - technológiai magazin. 19.30: Híradó. 19.40: Csillogó papír. 20.00: Sztrip-10. 21.00: Portré: Benőit Yuersin. 22.00: Híradó. 22.30: Moziklub: Marie-Antoinette - francia film. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT1-gyel! 8.35: Szomszédok: 9.05: Közkórház. 9.50: Te- letipp. 10.05: Teleüzlet. 10.30: A boden- see-i kaland. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Telebörze. 14.05: A szelleműzők. 14.30: Teletipp. 14.40: Közkórház. 15.30: Teleüzlet. 16.05: Egy férfi, egy colt, négy gyerek. 17.10: Szomszédok. 17.35: Teletipp. 17.50: Addams család. 18.15: Szappan. 19.05: Szerencsekerék. 20.00: Charlie angyalai. 21.00: Olyan nincs, hogy nem akarod! - amerikai játékfilm. 23.05: Beszélő falak. 0.30: Előrejelzés. RTL PLUS 6.30: Halló Európa, jó reggelt, Németország! 9.30: Tenisz. 13.00: Telebutik. 13.25: Ma, nálunk. 13.30: California klán -amerikai családregény-sorozat. 14.15: Tenisz. 15.45: Nettó - gazdaság ma. 15.55: RTL-aktualitások. 16.00: Egyszerűen állati. 16.30: Gyermekműsor. 16.55: Dennis - rajzfilm. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: New York védöangyala - amerikai krimisorozat. 19.05: Időjárás-jelentés. 19.15: A két sikeres - amerikai krimisorozat. 20.15: A bogárhátú - NSZK-svájci játékfilm. 21.50: Tenisz. 22.30: Légifarkas - amerikai akciófilm-sorozat. 23.25: Alfred Hitchcock bemutatja: Halálos program. 24.00: Tenisz. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.01: A Metzger család kalandjai. 9.30: Orosz nyelvtanfolyam. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Brink munkája - amerikai film. 12.15: Belpolitikai magazin. 13.15: Hírek. 13.25: Mi. 13.55: A bátor herceg - amerikai film. 15.35: Gadget felügyelő. 16.00: An-tan-ténusz. 16.20: 5- ször Én és te. 16.35: Slágerek és üzletek. 16.55: Mini tv-híradó. 17.10: Tudományos magazin gyermekeknek. 17.35: Mini kvíz. 18.00: Mi. 18.30: A szépség és a szörnyeteg. 19.30: Híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Az öreg - krimisorozat - Simon Templar és a kettős ügynök. 1.15: Hírek. 2. MŰSOR 15.40: Sport - Sí Világkupa. 16.40: Müvészlexikon. 16.45: Hotel. 17.30: Az emberi család. 18.00: Bajor királyi bíróság. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Knoff-hoff show. 21.00: Média - rádiós és televíziós történetek. 21.20: A téma: New York. 22.00: Híradó 2. 22.25: Sport. 22.50: Az éjféli gyermekek öröksége. 0.25: Vándorrák. 2.00: Hírek. RÁDIÓ-TV