Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-17 / 14. szám

JANUAR 17 SZERDA Névnap: Antal, Antónia A Nap kél 7.26 órakor nyugszik 16.22 órakor A Hold kél 23.42 órakor nyugszik 9.54 órakor-v ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: DOMOKOS ESZTER Telefonszámunk: 16-211. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 8 óráig rögzíti mondandójukat Telexszámunk: 14-251, ez a vonal nap közben él. Megmozdul a levegő A várható időjárás az ország területén ma estig: nagyrészt borús, párás marad az idő, csak átmenetileg vékonyodik el a felhőzet és itt-ott rövid időre a nap is ki­süt. Jelentéktelen mennyiségű csapadék, ónos szitá- lás, hószállingózás továbbra is várható. Mégélénkül a nyugati szél. Kora délután általában plusz 3, -2 fok valószínű, de a tartósan kö­dös területeken -5 fok körül marad a hőmérséklet. Száz éve született az erdélyi Nagyká­rolyban, és Nagyváradon halt meg Bö­szörményi Emil (1890-1938) ügyvéd, az erdélyi sajtóban publikáló publicista. Már a középiskolában érdeklődni kez­dett a szociális viszonyok iránt Diák­ként nagy hatással volt rá az a tömeges nyomor, amellyel az elszegényedett er­délyi falvakban, s persze az erdélyi váro­sokban is lépten-nyomon találkozott. Ezért diákként csatlakozott a szocialista mozgalomhoz; egyebek közt részt vett a Galilei Kör megalakításában is. Végig- küzdötte az első világháborút, majd 1920-ban Nagyváradon telepedett le. Itt csakhamar legendás híre támadt, és méltán: „a szegények ügyvédjét” pénz­telen munkás- és parasztemberek is nyugodtan felkereshették, biztosak le­hettek abban, hogy tőle jó tanácsot, hasznos jogi segítséget kapnak. A ro­mániai szociáldemokrata párt egyik ve­zetőjeként aktív részese volt a helyi munkásmozgalomnak, s több alkalom­mal sztrájkokat is szervezett. Mozgalmi tevékenysége elismeréseként beválasz­tották a romániai Szociáldemokrata Párt központi vezetőségébe, s e révén Nagyváradon kívül másutt is bekapcso­lódott a szakszervezeti megmozdulá­sokba, a baloldali politikai küzdelmek­be. Petőfiről, Adyról szóló írásait a Mun­kás Újság és az Előre című szocialista lapok közölték. Vasgárdista merénylők gyilkolták meg. Holnapi számunkból Dunavend Kft. Pakson A Tolna Megyei Vendéglátóipari Vál­lalat Paksi Leányvállalata átalakult kft- vé. Hogy az átalakulásnak mi volt az ér­telme, mi változott ezzel, illetve mit vár­hatunk ettől a lépéstől, erről Trojnár Jó­zsef, a kft. ügyvezető igazgatója nyilat­Baleset Január 16-án reggel 9 óra 10 perckor a 6-os úton, a 135-ös kilométerkőnél „négyes randevú” keretében találkozott össze három budapesti és egy tolnai jármű. Egy járműszerelvény ugyanis belehajtott az előtte ha­ladó mikrobuszba, az az ugyancsak előtte haladó sze­mélygépkocsiba, végül emez a legelöl azonos irányba haladó teherkocsiba. Amint azt megtudtuk, a rendőrség központi ügyele­tén, az első három jármű budapesti, a tehergépkocsi tolnai volt Hét könnyű és egy súlyos, de nem életve­szélyes sérülés, valamint 400 000forint kárösszeg a ta­lálka következménye. A súlyos sérülést Gutái László, a Gabona- és Ma­lomipari Szolgáltató Vállalat dolgozója, budapesti la­kos szenvedte. Az ST 71 -51 -es rendszámú tolnai teher­gépkocsit Mátrai Attila, az Aranykalász Mgtsz dolgozó­ja vezette. A felelősség megállapítására a vizsgálat fo­lyamatban van. Kiállítás Fotósajtó - vagy sajtófotó? * Az 1989-es esztendő, amint azt Czakó Sándor és Kapfin- ger András tegnap megnyílt fotóművészeti kiállításának ünnepélyes megnyitóján Bá­ba Iván, a Dátum főszerkesz­tője leszögezte, a fotópoének és sajtópoének éve volt... A kétszer 24 fotóból rendezett kiállítás tematikailag egyházi ünnepekből kiindulva, a 89- es Prágán keresztül vezetett el bennünket, nézőket az em­lékezetes, történelmi temeté­seken, Nagy Imre, majd Ká­dár János végső nyugalom­ba helyezésén át a lét és nemlét határmezsgyéjét a szociálpolitikai mélységekből láttató cigánytemetésig. A szekszárdi Babits műve­lődési központ márványter­mében február 4-ig tekintheti meg a közönség az érdeklő­désre méltán számot tartó fo­tókiállítást. d. e. - g. k. * Bába Iván megnyitja a kiállítást - balra a két fotóművész A megnyitó népes közönsége- KRITIKUS „tejtermék". Vasárnap es­te hatkor a Babits Mihály művelődési központban megalakulta szekszárdiTej- beKrízis Baráti Társaság. Célkitűzése: az alternatív zene, irodalom, képzőművé­szet ápolása, támogatása. T agsága fiata­lokból áll, akik hajlandóságot, érdeklő­dést éreznek az új, más művészet iránt. Az első foglalkozáson a célkitűzések rövid ismertetésé után videofilmét tekint­hettek meg a Sex Pistols együttesről.- KAMARAI KÖZLEMÉNY. A Magyar Gazdasági Kamara oktatási központja az NSZK-magyar együttműködés kere­tében 1990. január 24-25-én kétnapos konferenciát szervez „Ungarn heute - Ungarn in Europe nach 1992” címmel vállalatok, intézmények számára, ame­lyen az NSZK részéről vállalati, pénzügyi szakemberek vesznek részt. A konferen­cia helye: Budapest, 11. kér. Villányi út 11-13. Nyelve: német. A konferencián nemzetközileg ismert vállalati, pénzügyi és bankszakemberek előadásában a magyar gazdaság fejlődését meghatáro­zó kérdéskörök szerepelnek. További felvilágosítás a budapesti 166-6588-as és a pécsi 11 -917-es telefonon kérhető.- A FADDI fiatalok meghívására dr. Brebán Valéria, a megyei tanács osztály- vezetője tart előadást csütörtökön, 18-án 18 órakor a faddi művelődési házban.- A TANAKODÓ című oktatáspolitikai rádióműsor - a magyar rádiózás történe­tében először - Kolozsvárról közvetít ja­nuár 23-án élő műsort. Témája az erdélyi magyar nyelvű iskolaügy jelene és jövő­je. Ön mit kérdezne a román oktatási mi­nisztertől? Telefonautomata rögzíti a beérkező kérdéseket a 117-7177-es számon.- HELYREIGAZÍTÁS. Lapunk tegnapi számának 5. oldalán a Pártok - választá­sok című összeállításban a Magyar Pa­raszt Szövetség felcímű cikk hatodik be­kezdésének második mondata a nyom­da hibájából tévesen jelent meg. A mon­dat helyesen így hangzik: „Az ő feladatuk az ifjúság új utakra vezetése és a legna­gyobb hiány; a szeretet és az egymás kölcsönös megbecsülésének újraélesz­tése az emberi szívekben és lelkekben egyaránt”. Készülődés Decsen A Sárközi lakodalmasra való ké­szülődés mindig megmozgatja a de- csi embereket. A vendéglátás vára­kozással teli percei szorgos munká­val párosulnak. Megtisztítják, felújítják a lakóházak homlokzatait, az udvarok, parkok is felfrissülnek. Ebben az évben ez a látványos program kiegészül a református egyházközség évfordulójának csön­desebb ünnepével. A 450. esztende­jét köszöntő gyülekezet az alkalomra készülve a templomtorony megron­gálódott vakolatát restaurálta. E munkát Sárdi József helybeli kisipa­ros végezte. Anyagilag az Egyetértés Mgtsz és a községi tanács is hozzájárult a to- ronyjavitáshoz. A Bonyhádi Zo- máncárugyárban készült a torony­óra számlapja. A püspöki látogatással egybekö­tött ünnepséget ez év őszére tervez­ték, amikor - a Faluházzal közösen szervezett - kiállításon és hangver­senyen emlékeznek a közel fél ez­redévnyi történelemre a helybeliek, a meghívottak, az érdeklődők. dkj-kpm Állványok a műemléktemplom tornyá­nál A felújítást már tavaly ősszel sikerült be­fejezni OLVASTAM Kopogtatnak A tanácsok és az Állami Népességnyijyántartó Hivatal január 19-től megkezdi a kopogtatócédulák kiküldését a március 25-i országgyűlési képviselői választásra. A törvény értelmében a választások előtt hatvan nappal, - január 23-ig, - minden­kit, minden választásra jogosult állampolgárt ki kell értesíteni. Ez azért fontos, hogy a pártoknak harminc nap állhasson rendelkezésükre az ajánló szelvények gyűj­tésére, amelyeket február 23-ig át kell adniuk a választási bizottságoknak. Az egyéni választókerületekben a jelöléshez legalább 750 választópolgárnak az aláírásával hitelesített ajánlásra van szükség. E célra szolgál az ajánló szelvény, mely a kopogtatócédula része, arról lehet letépni. A jelöltajánlás a választópolgár szabad elhatározásán alapul, arra senki nem kötelezhető. A választók csak egy je­löltet támogathatnak, kizárólag abban az egyéni választókerületben, ahol az állan­dó lakóhelyük van. Az ajánlószelvény elvesztése esetén azt nem pótolják a választások tisztasága érdekében. A jelöltet ajánló szelvényeket az állampolgárok zaklatása nélkül bárhol lehet majd gyűjteni, kivéve a munkahelyeken, a kórházakban és a tömegközlekedési eszközökön. Nos, ahogy megyénkben a tömegközlekedési viszonyokat ismerem - metró, villamos, troli nincs, a buszra pedig a csúcsforgalomban még az utasok is alig férnek föl -, ez utóbbival nem kell számolni.- fké ­Több román ARO terepjáró érkezik A hazai gépkocsihiány némi enyhítésére az Autó- technika Kereskedelmi Vállalat megkezdte a román ARO típusú gépkocsik importját Az ARO 10/0-ás és 10/3-as, úgynevezett vegyes használatú terepjárókból eddig 130 érkezett be, s várhatóan az idén összesen még ötszázat szállít a román partner. A nyolc személy szállítására alkalmas, vagy teher­autóként használható jármű Dacia-motorral működik Ez feltehetően sokakban ellenérzést kelt - noha az au­tó ára mindössze 182 ezer forint -, ám biztonságot je­lent hogy csak azokat az autókat veszi át az Autótech­nika, amelyeket a MeRt. (Minőségellenőrző Rt) a hely­színen bevizsgál és minden szempontból megfelelő­nek talál. Mai moziműsor Paks, Művelődési Központ: New York-i történetek (8 óra). Szekszárd, Panoráma: A 29-es vágány (fél 6 és 8 óra). Kamaraterem: A gyilkos héja (6 és 8 óra). Világ Mozgó: Nosztalgia (6 és 8 óra). KÉPÚJSÁG Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. - Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. - Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom