Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-17 / 14. szám
1990. január 17. NÉPÚJSÁG 3 Falugyűlés Keszőhidegkúton Elkelne az érdekvédelem Hűvös hangulat (Folytatás az 1. oldalról.) Pincehelynek három társközsége van: Nagyszékely, Belecska és Keszőhideg- kút. Ez utóbbi település tavaly elért eredményei a következük: 1. Törpevízmű átadása; vezetékes ivóvizet kapott a falu. 2. Kultúrház felújítása. 3. Élelmiszerbolti rekonstrukció; raktárbővítés és plusz három méter polcrendszer átadása. Az 1990-es terv legfontosabb pontja: folyóvíz bevezetése az orvosi rendelőbe. A falu a sor végén van. Ahogy a kisember igyekszik megkurtítani a még kisebb embert, ahogy a kihasználási hullám végigszalad a létrán - felülről lefelé -, a legalsó fok alatt ott van Keszőhidegkút. Ha csak a fele igaz azoknak a dolgoknak, amiket ezek az emberek elpanaszoltak, akkor is siralmas a helyzet. A településen nem lehet fűtőolajat kapni, bizonyos olajoshordók kilyukadása és megjavithatatlansága miatt. A gázpalackok gyakran félig vannak (gázzal vagy vízzel!). A tá- poszacskókban 4-5 kilóval kevesebb az anyag, mint lenni kellene stb... stb... Jól jönne az érdek- védelem, ezért jól jött a vb-titkárnö javaslata, hogy Keszőhidegkút is lépjen be a Magyar Faluszövetségbe. Elfogadták, hisz e mozgalom egész- séges és gazdag falusi életet Ígér, lakosonként mindössze 3 forintért.- Wy- Fotó: KPM. Hiányosak a táposzsákok Négy tételben III. Periodikus rendszer Az alábbi koncepció nemcsak a magyar gazdaság mai nehéz problémáira próbál megoldást találni, hanem az egész szocialista világ problémáira is. Olyan fázisba érkeztünk, ahonnan muszáj előrelépni: tehát itt a szocialista tulajdonviszonyok, a termelési viszonyok, egyszóval a szocialista gazdaság következő lépéséről lesz szó. A periodikus rendszer, ahogyan már mondtam, nem más, mint periodikus tulajdonlás fix, prospektiv adó mellett. A tulajdonlás fogalom bár közgazdasági és jogi szempontból még nem tiszta fogalom, az egyszerűsítés kedvéért mondhatjuk most, hogy az ember és egy tárgy kapcsolatáról van szó, mégpedig nem örökre, ha- * nem egy meghatározott időre. Az előző írásban azt állítottuk, hogy nem helyes, ha az emberek születésük pillanatától kezdve halálukig egyenlő mértékben tulajdonosai a termelési eszközöknek, hanem csak egy meghatározott időre kizárólagos tulajdonosok. A kizárólagossággal azt kívánjuk elérni, hogy a tulajdon személytelensége megszűnjön. Hogy 5 vagy 7 vagy 10 évre, az más kérdés. Az ember és a tulajdon két különböző dolog. Az előbb azt mondtam, hogy a tulajdonlás ember és tárgy kapcsolata egy meghatározott időre. De a mi vizsgálatunknál nem egyszerű tárgyról van szó, hanem sokkal' bonyolultabb dologról, mint pl. helyiség, műhely, üzlet, termelési eszközök. Amikor az ember tulajdonlásról hall, akkor természetesen azt kérdezi, hogy egy ember hányszor veheti igénybe ezt a lehetőségét. És még valamit: minden embernek lesz erre esélye? Ezekre a kérdésekre és sok másikra a továbbiakban részletesen válaszolok, de egyelőre azt kell mondani, hogy: a tulajdonlás időtartama (és a résztvevők száma) függ egy adott ország konkrét gazdasági helyzetétől, egy konkrét gazdasági egységtől, a lakosság - pontosabban az aktív dolgozók számától -, a munkaerő képzettségi színvonalától, a rendelkezésre álló termelési eszközöktől, és ezek műszaki színvonalától, azoktól a termelési eszközöktől, amelyek most főleg az érdektelenség miatt nem produkálnak... A magyar gazdaság jelenlegi állapota alapján azt kell mondani, hogy van miből újrakezdeni. Vagy ahogyan mondani szokás: van mit megvédeni. Nehéz a helyzet, de túlzás azt állítani, hogy semmink sincsen. És még valami: látni kell, hogy a gazdaság elsősorban nemcsak a beruházások hiányából szenved, hanem a meglévő sok eszköz kihasználatlanságától, rossz szervezéstől, érdektelenségtől. A meglévő termelési eszközök megfelelő működtetésével, optimális kihasználásával lényegesen nagyobb és jobb minőségű terméktömeget lehet előállítani. Volt egy érv, amely szerint a szocializmusban csak olyan emberekből válhat vállalati vezető, akinek ehhez megvan a becsülete. Az az érv igen tiszteletreméltó. De ilyen módon lehet ilyen embereket kinevelni? Erre még semmilyen eljárást sem találtak ki, pedig ez lenne az emberiség legnagyobb találmánya. Persze mutathat valaki sok olyan embert, aki becsületes és áldozatosan dolgozott, de más valaki sok példát tud felhozni az ellenkezőjének bizonyítására. Egyáltalán helyes-e a szocialista gazdaság működését a vállalat vezetőjének lelkiismeretére bíznunk, vagy hagynunk kell a gazdaságot saját szigorú törvényei szerint működni? Már mindenki tudja, hogy a gazdaság érdekek rendszere. Mégpedig egyéni érA félretájékoztatás távlatai ■■a A verseny nagy - a szellemi munkának meg nincs értéke A dombori kajak-kenu pálya „szárazföldi” létesítményei, Pécsett 116 lakás, a szekszárdi új iskola, - csak néhány azok közül amelyeken a Tolna Megyei Tanácsi Tervező Vállalat tervezői dolgoznak. Ahogy Wéber Antal igazgatótól megtudtuk: ma tízszer olyan nehéz munkát szerezni, mint korábban, s a befektetett energia nem térül meg az árban. A sor világos, ha senki sem épít, mert nincs pénze beruházásra, a tervezőknek is kevesebbet kell a pauszpapír fölött görnyedniük. A megrendelőt keresni kell, aminek rendkívül sok formája ismeretes a pályázattól kezdve egészen a személyes ismeretségig. A verseny élességét bizonyítja, hogy az igazgató nem szívesen beszél az alakulóban lévő üzleteikről, hisz az újságcikk csak növelné a konkurensek számát. A pályázat körül nincs minden rendben manapság. Mert előfordult az is, hogy a megrendelők tervezői feladatokkal versenyeztették a vállalkozókat, azonban időközben kiderült: a megvalósításra már nincs pénz. Igen ám, de közben a megrendelő rengeteg olyan információ, ötlet birtokába jutott, amelyet a későbbiekben felhasználhat. Mindezt ingyen persze, hisz ezért egy fillért sem fizetett. Valószínű - mint igen sok más szakmában - kívánatos lenne egy építési verseny pályázati etikai kódexet is kidolgozni mielőbb. A kis munka is munka - vallják a tervezők, bár kétségtelen, hogy ma nem értékének megfelelően honorálják a tervezői munkát. Pedig a vállalatnál ma hatvannyolc tervező - építész, statikus, gépész, rajzoló - dolgozik, s úgynevezett „nem termelő” munkát csupán néhányan végeznek. Az elmúlt évben 30 millió forint volt az árbevételi tervük, s ezt húsz százalékkal túlteljesítették. S hogy mi lesz ebben az esztendőben? Az egyáltalán nem a tervezőkön múlik.- dvm (Folytatás az 1. oldalról.) A „haladó” hagyományokra se érdemes hivatkozni. Pedig szép számmal akadnak. A tömegek manipulálásának mifelénk már az én gyerekkoromban olyan professzori szintű reprezentánsai működtek, mint leveldi Kozma Miklós, a Magyar Rádió elnöke, vagy Rajniss Ferenc, a Magyar Futár szakmai hozzáértésben nem, csak erkölcsi érzékben szűkölködő főszerkesztője. Igaz, ez utóbbit később fel is akasztották érte... Az egyes kifejezések sűrű ismételgetésének elképesztő hatása van a lelkekre. Ma már könnyű nevetni azon, hogy Magyarországon milyen sokan (mert csakugyan sokan!) hittek a német győzelemben. Ugyanazok, akik korábban állandóan olvashattak az előretörő német csapatok „harapófogójába” került szovjet százezrekről, később „sündisznóállásba” vo- nultként értesülhettek a saját bekerített seregtestjeikről, a fejvesztett menekülésről pedig „rugalmas elszakadásként”. Későbbi félretájékoztatási példa. Amikor a fővárosi hússzékekben legfeljebb üveges ecetet lehetett kapni, a falut és a valóságot nem ismerő városi fiatalokat - élő tanú vagyok rá, hogy igenis - dühítette az a vindöly zsír, fél zsák liszt, egy sonka, két szál kolbász és két zsák krumpli, melyet egy „árurejtegető” kulák padlásáról söpörtek össze ilyetén tevékenységre ihletetten alkalmas kezek. Ezt egy üzlet kirakatában lehetett szemrevételezni. Aztán - máig borzongok tőle - egy illetékes bíróság folyosóján felhangzott a kardal: „íme figyelj, kulák / Nem lesz többé csizmád / Rongyos lesz a ruhád / így jársz te majd, kulák!” Odabenn, ezt talán mondani se kell, nem házassági bontóper zajlott... Amikor létrejött a „társadalmi közmegegyezés”, vagy az „aki nincs ellenünk, az velünk van” teória, nem kevésbé ügyes félretájékoztatás részesei voltunk. Ezt mai utóhatásából mindenki érzékelheti. Csak éppen szívesebben hittünk a szónak, mert az ügyesen adagolt kellemesebb körülmények közt hinni is kellemesebb volt. Amennyire én érzékelni tudom, azóta önmagunk félretájékoztatásában is figyelemre érdemes haladásról tettünk tanúbizonyságot. Természetesen ahogy senkinek, úgy nekem sincs pénzem a szaporodó sajtótermékek mindegyikét megvásárolni, hanem csak szúrópróbaszerűen költöm a forintjaimat. így is kialakult bennem egy magán-összehasonlítás. Ha a II. világháború idején annyi aktív magyar partizán lett volna, mint amennyi a befejezése után harminc évvel, akkor az ilyesmiben valamelyest mégiscsak profi Tito könyörgött volna egy magyar- jugoszláv köztársaság létrehozásáért. Ha 1958 és 1988 között valóban annyi aktív ellenlábasa van az eltűnt állampártnak, mint ma, szezon után, akkor Kádár János és Hegedűs András kézen fogva mehetett volna emigrációba, már 1959- ben. A dánok pedig napjainkban hozzánk járnak tanulgatni a demokratizmüs alapjait... Ami, ugye, azért nincs egészen így? Sokszor, a tévében is, elmondtam már, hogy mi se örvendetesebb, mint a mértéktartóan, főleg pedig az igazsághoz híven mindenki véleményének teret adó sajtó. Ide értve azt is, mely (újabban, ismét) nekem ad teret. Valószinűleg már csak azért is, mert nem vagyok zászló- cserélgetö fajta. Ez azonban, sajnos, egyáltalán nem valamennyi újságra jellemző. Felelőtlen vádaskodások miatt, komolyan vett, személyre szórt rágalmakért, már vontak ki súlyos milliókra rúgó tőkét nem éppen dollárgazdag hazánkból. Legutóbb az Első Kézből című sajtóorgánum egy az egyben közölte egy többszörösen börtönviselt sikkasztó levelét, aki bírói ítélet előtt koncepciós per sanda kialakításával, felbérelt t^núk állításával vádolta az egyik megyénkbeli ügyészt és bírónőt. Ä dombóvári Samu László perét természetesen ezek után egy másik megye bírósága folytatja majd, és rá tulajdonképpen csak módjával lehet haragudni. A vádlott úgy védekezik, ahogy tud. De hogyan védekezzen dr. Zoboki Ibolya bírónő és dr. Forster Alfréd ügyész a sajtó félretájékoztatásai ellen... És hogyan védekezünk egyáltalán mi magunk? Mi, újságírók remélhetőleg úgy, hogy összeszedjük kétségtelenül meglévő, bár nemegyszer elfojtani kényszerült, becsületérzésünket és nem írunk mást, csak az igazat, a valódit. Újságírók azonban csak néhány ezren vagyunk e hazában. Az olvasó? Az olvasó szóban is továbbíthat félretájékoztatást. Ezt mindközönségesen pletykának hívják. Nem sok rá ugyan a remény, de megpróbálhatnánk legalább valamennyire leszokni róla. Egészében azonban tán nem lenne haszontalan, ha nem egymás ellen dolgoznánk, hanem egymásért... A népszámlálás még zajlik, azt azonban nem lehet jósolni, hogy a végeredményből kiderül: - kevesen vagyunk. Tán ezért is érdemes... ORDAS IVÁN dekek, csoportok, osztályok érdekeinek szövevénye. Ezek az érdekek pedig természetesen sokszor ellentétesek egymással és összeütköznek. De nem kell félni az ellentétektől, hanem hasznosítani őket. Minél jobban! Itt az ideje megmutatni az egész világnak, hogy Magyarországon olyan emberekből lesznek a természetes tulajdonosok, akik a vállalatot sokkal jobban tudják irányítani, mint a tőkések, attól függetlenül, hogy milyen a politikai meggyőződésük, milyen nemzetiségűek, milyen vallásúak, milyen színűek, neműek, sőt attól is függetlenül, hogy mennyi tőkéjük van. Valamikor le kell már győzni a régi gondolkodásmód gravitációját és biztosítani az emberek egyenlő lehetőségeit az indulásnál. Nem szabad a tőkét bálványozni, főleg amikor nincsen... Saját erőnkre kell támaszkodni. Első lépésben a meglévő eszközöket, műhely, stb. kell olyanok kezébe adni, mégpedig nem örökre, hanem periodikusan, akik mint sajátjukkal törődnek velük, és igyekeznek belőlük a lehető legtöbbet kihozni. Bízni kell a magyar szakember tudásában, tapasztalatában és képességeiben. De hogyan? Elég olyan termelési viszonyokat létrehozni, amely nem kapitalista mert a termelési, üzemeltetési jog nem egy életre szól... és nem öröklődik apáról fiúra (lásd Krupp esetén). Nem is csupán antikapitalista, mert az emberek nem egész életükben egyenlő mértékben tulajdonosok, hanem csak egy meghatározott időre kizárólagos tulajdonosok. (Periodikus rendszer.) Az új koncepció egy axiómája a következő: az állam csak akkor vállalja egy vállalat működtetését, ha az egyén a nagy kockázat, a bizonytalanság vagy nemzeti érdekek biztonsága miatt nem vállalkozhat erre. Egy szocialista országban az állami beavatkozás a termelési szférába semmiképpen sem lehet nagyobb, mint egy tőkés országban. Sőt, kisebb kell hogy legyen, mert az állam kapitalizmus a tőkések javára működik és ezért tartják fönn mesterségesen. Egyáltalán a túlzott államiságnak (az állam mértéktelen beavatkozása a gazdasági folyamatokba) semmi köze a szocializmushoz. Napjainkban az a tendencia figyelhető meg világszerte, hogy szaporodnak a kis és közepes méretű vállalatok és ezért idővel ezek fogják a nemzeti jövedelem számottevő részét megtermelni. A tudományos technikai forradalom azt a tendenciát segíti. Mindenki elismeri, hogy a szerkezetátalakítás nem csak a termék megváltoztatására vonatkozik, hanem a gigantomániából kialakított nagyvállalatok leépítésére. A méreteket itt nem a termelési eszközök mennyisége szerint értelmezem, hanem a foglalkoztatottak száma szerint. És a gigavállalatok leépítési folyamatának nem muszáj ugyanazt az utat megtenni, mint amit a felépítésének, hanem gyorsabban is mehet, minél gyorsabban, annál jobb. Meg kell szüntetni azt a kettősséget, amely a jelenlegi szocialista rendszerben fennáll, hogy az egyén egyszerre tulajdonos és munkavállaló. Vége a skizofréniának. Vagy tulajdonos az egyén, vagy munkavállaló. És még valami: ha valamilyen módon nem szabályozzuk térben és időben a versenyben résztvevők számát, és egy időben egy pályára engedünk mindenkit, akkor vagy a dzsungel törvényei érvényesülnek, vagy senki sem merészkedik oda, mert félnek a közelharctól. Vajon mit jelent az, hogy térben és időben szabályozni a résztvevők számát? Ha úgy nézne ki a világ, hogy több benne a gazdasági egység, mint amennyi az aktív dolgozók száma, akkor alig lenne szükség szabályozásra. Ha valaki megunná az egyik gazdasági egységet, egyszerűen átmenne a másikba, anélkül, hogy valakitől engedélyt kellene ehhez kérni. De itt pontosan fordított a helyzet. Az emberek száma - és ha egy picit világméretekben gondolkodunk -, a világ lakossága sokkal nagyobb ütemben növekszik, mint a munkahelyek száma. Bár a tudományos technikai forradalom (ahogyan már mondtam) segíti azt a tendenciát, hogy az emberek önálló alkotó munkát végezzenek, de az a folyamat lassabb ütemben halad, mint a lakosság növekedése. Pedig az lenne az ideális eset, ha az ember önálló és független munkát végezne. Se kényszer nem kellene, se órarend, se utasítás és még az elidegenedés veszélye sem fenyegetne. De itt még nem tartunk. De vajon hol tartunk? Válságban vagyunk, mély válságban vagyunk, mondták sokan. De hogyan képzelik el a kiutat a politikusok? Nem több és jobb munkával? De igen. És hogyan? Erőszakkal? Egy vállalati vezető ma nem tudja utasítani beosztottait, mert az önpremizálási rendszer tönkretette a tekintélyüket. Az emberek nem bárányok. Mit fog mondani: hogy válságban van az ország, azért kellett neki olyan magas prémium? A politikusok hajcsárnak fogják használni a külföldi vagy az új magyar tőkéseket? A dolgozó nép azt nem fogja tűrni 45 év szocializmus után. Félelmetes módon fognak reagálni. Senkit sem engednek saját nyomorúságukon meggazdagodni. Ez nem anarchikus reakció a tömeg részéről, hanem egységes és szervezett megmozdulás, aminek örülni kell.- Folytatjuk DUNAI DÖMÖTÖR t
