Tolna Megyei Népújság, 1989. december (39. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-04 / 287. szám

1989. december 4. ‘népújság 5 Kosárlabda ÓIK A müncheni Chetra GmbH mint főszponzor Egyik csapatunk sem jutott az országos döntőbe A hét végén került sor a kosárlabda További eredmények: Székesfehérv. rszágos Ifjúsági Kupa elődöntőire. ri Ikarusz SE-Dunaújváros 68-54, MTI égy négyes csoportban zajlottak a mér- VM-Dunaújváros 95-36, MTK-VM-Sz< ízesek, melyeknek egyik helyszíne a kesfehérvári Ikarusz SE 114-44. :ekszárdi sportcsarnok volt. A KSC Pakson az ESZI csarnokban a fiúcsí jekszárd lányai az MTK-VM, a Dunaúj- patok mérték össze erejüket. A háziga; iros és a Székesfehérvári Ikarusz SE da Atomerőmű SE mellett a Videoton, ianatát látták venriéaíil Pécsi VSK és a Rn Honvéd mérkrt7ntt A hét végén került sor a kosárlabda Országos Ifjúsági Kupa elődöntőire. Négy négyes csoportban zajlottak a mér­kőzések, melyeknek egyik helyszíne a szekszárdi sportcsarnok volt. A KSC Szekszárd lányai az MTK-VM, a Dunaúj­város és a Székesfehérvári Ikarusz SE csapatát látták vendégül. Hamar kiderült, hogy a két továbbjutó hely egyike már „foglalt", hiszen az MTK- VM csapata minden tekintetben a me­zőny fölé nőtt. A második hely sorsa az utolsó mérkőzésen dőlt el a KSC Szek- szárd-lkarusz SE találkozón, sajnos a székesfehérváriak javára. így a budapes­tiek mellett ők jutottak a december 27-31. között megrendezésre kerülő döntőbe. Eredmények: KSC Szekszárd-Dunaújváros 73-62 (32-33). V.: Varga, Kovács. Szekszárd: Szabó (10), Bihari (5), Nagy R. (3), Zeré- nyi (17), Mészáros (24). Csere: Nagy A. (10), Tóth (-), Szegedi (-), Csuka (1), Csordás (3). Dunaújváros: Sárosi (2), Lénárt (6), Horváth Gy. (1), Markovics (18), Gulyás (22). Csere: Bogáth (7), Szombath (6), Vadász (-), Horváth K. (-). A második félidei jobb teljesítmény .döntött a hazai csapat javára. Kitűnt: Szabó, Bihari, Mészáros, Zerényi, illetve Sárosi, Gulyás. MTK-VM-KSC Szekszárd 109-35 (60-23). V.: Varga, Kovács. MTK-VM: Né­meth (11), Udvarias (8), Fábián (31), Nagy (6), Bíró (22). Csere: Rein (5), Seres (13), Rónaszegi (7), Pálinkás (2), Megyeri (4). Szekszárd: Nagy A. (—), Tóth (6), Szegedi (-), Csordás (-), Mészáros (11). Csere: Szabó (7), Dohóczki (-), Csuka (7), Nagy R. (4), Hepp (-). A szekszárdiak pihentet­ték legjobbjaikat, hiszen ezen a mérkő­zésen eleve esélytelenek voltak. Kitűnt: Fábián, Nagy, Bíró, illetve Nagy R. Székesfehérvári Ikarusz SE-KSC Szekszárd 73-63 (34-22). V.: Varga, El­mauer. Ikarusz SE: Bekő (6), Pávay (15), Nagy (10), Bresák (23), Kruppai (6). Cse­re: Takács A. (-), Varga (4), Balogh (-), Ta­kács D. (7), Kerese (-), Mendel (2). Szek­szárd: Szabó (8), Bihari (12), Zerényi (-), Csordás (3), Mészáros (5). Csere: Nagy A. (10),Tóth (1), Szegedi (-), Csuka (21), Nagy R. (3). Az első félidei szekszárdi „kosár­iszony” a csapat továbbjutásába került. Ki­tűnt: Pavay, Bresák, Bekő, illetve Csuka. További eredmények: Székesfehérvá­ri Ikarusz SE-Dunaújváros 68-54, MTK- VM-Dunaújváros 95-36, MTK-VM-Szé- kesfehérvári Ikarusz SE 114-44. Pakson az ESZI csarnokban a fiúcsa­patok mérték össze erejüket. A házigaz­da Atomerőmű SE mellett a Videoton, a Pécsi VSK és a Bp. Honvéd mérkőzött a döntőbe jutásért. A paksiak mindhárom mérkőzésüket elvesztették, csak a pé­csiek ellen volt reális esélyük a győzelem megszerzésére. A Videoton veretlenül lett első, míg a második helyet a Bp. Honvéd szerezte meg a PVSK ellen elért kilencpontos győzelmével. Eredmények: Videoton-Atomerőmű SE 108-72 (49-28). V.: Hargitai, Vertetics. Videoton: Kozma (9), Nagy (24), Hoók (13), Kertezs (2), Bata (13). Csere: Vém (10), Csányi (2), Téglás (5), Márton (21), Baljay (4), Bajnok (5). ASE: Jankovics (5), Rácz (-), Prancz (23), Seres (2), Martincsek (10). Csere: Vörös (25), Zeleznik (2), Nagy (5), Pintér (-). A nagyobb rutin és a technikai tudás biztos győzelmet jelentett a Videoton számára. Kitűnt: Nagy, Márton, illetve Prancz, Vörös. Pécsi VSK-Atomerőmü SE 74-70 (31-39). V.: Nagy, Vertetics. PVSK: Bán (32), Czigler (-), Kretz (15), Parádi (2), Nagymarosi (6). Csere: Veres (4), Tóth (2), Mihácsi (1), Gáli (4), Séra (8). ASE: Jankovics (4), Rácz (4), Vörös (22), Mar­tincsek (17), Prancz (19). Csere: Nagy (2), Seres (2), Zeleznik (-). A második félidő alapján megérdemelten nyert a pécsi együttes a sokat hibázó hazaiak ellen. Ki­tűnt: Bán, Kretz, Séra, illetve Vörös, Mar­tincsek, Prancz. Bp. Honvéd-Atomerőmű SE 72-50 (38-30). V.: Hargitai, Vertetics. Bp. Hon­véd: Kégl (4), Kovács (11), Földesi (13), Balogh (6), Filotás (32). Csere: Tábor (4), Simon (1), Tóth (1). ASE: Jankovics (4), Rácz (4), Prancz (4), Vörös (19), Martin­csek (11). Csere: Zeleznik (6), Hirth (2). A kulcsjátékosok használhatatlansága miatt vesztett a hazai csapat. Kitűnt: Ko­vács, Földesi, Filotás, illetve Vörös, Mar­tincsek. További eredmények: Bp. Hon- véd-PVSK 65-56, Videoton-Bp. Honvéd 87-77, Videoton-PVSK 83-59. Fotó: Bencze István Mészáros (a labdával) lepattanót szerez az MTK elleni mérkőzésen így kellett volna! 1. VfB Stuttgart-1. FC Köln 3-1 1 2. Düsseldorf-Bremen 2-1 1 3. Wattenscheid-Stuttgarter Kickers 3-0 1 4. Freiburg-Blau Weiss 90 0-1 2 5. Cesena-Internazionale 2-3 2 6. Cremonese-Juventus 2-2 x 7. Fiorentina-Roma 1-2 2 8. Lazio-Bari 2-2 x 9. Barletta-Avellino 0-2 2 10. Coma-Reggiana 0-0 x 11. Padova-Messina 1 -0 1 12. Pescara-Cagliari 0-0 x 13. Cosenza-Pisa 1 -4 2 + 1 14. Lecce-Sampdoria 0-0 x Az Oroszlány másodszor nyerte a paksi teremtonrát A fehér mezes szekszárdiak magabiztos győzelmet arat­tak a bronzérmes helyosztón Lauer és Porga között indít támadást az oroszlányi Simon Úgy vagyunk ezzel a focival, hogy amíg meccsre járunk, addig szidjuk, szapul- juk, amikor viszont vége, akkor egyszeri­ben fenemód hiányzik. Vélhetően ez a megítélés is közrejátszott a paksiak elha­tározásában, no meg persze az, hogy mielőtt az ünnepek időszakára pihenőre térnének a csapatok játékosai, a bajnoki izgalmak levezetéseként mérjék össze erejüket egy kispályás tornán. így aztán egy héttel a labdarúgó Nemzeti Bajnok­ság őszi befejezését követően negyedik alkalommal rendezték meg Pakson az Atomerőmű SE teremtornáját. A müncheni Chetra GmbH - tömítés- és ragasztástechnikai, valamint karban­tartó anyagok gyártmányairól ismert cég - személyében ideális szponzort találtak az anyagiak előteremtésében. Sőt, a díj­kiosztón Réti István, az NSZK-beli cég magyarországi kirendeltségének veze­tője egy plusz kupát is átadott a torna­győztesnek. Harmadszor is a Dunaújvá­ros, vagy másodszor az Oroszlány, netán új kupagyőztes nevét vésik fel a vándor­serlegre? - találgatták a szurkolók. 1986-ban és 87-ben ugyanis a Dunaúj­városi Kohász, 1988-ban pedig az Oroszlányi Bányász birtokába került a kupa. Négy NB ll-es, továbbá egy-egy NB I- es és NB lll-as együttes lépett parkettre a Duna-parti város sportcsarnokában. Nos, a teljességhez tartozik, hogy a Sió­fok és a Dunaújváros a vasárnapi Magyar Kupa kötelezettsége miatt csak tartalék­csapatát vonultatta fel. Félezer néző előtt pénteken és szombaton gólokban gaz­dag, helyenként látványos küzdelmet ví­vott a mezőny. A csoportmérkőzések két meglepetéssel szolgáltak. A Paksi SE nem tudta legyőzni a tartalékos Dunaúj­várost, a házigazda Atomerőmű SE NB lll-as listavezető legénysége pedig 5-3- as sikerével a Szekszárdi Dózsát ütötte el a csoportelsőségtől. Eredmények: Csoportmérkőzések: ASE-Sz. Dózsa 5-3, Sz. Dózsa-Siófok 9- 6, ASE-Siófok 13-4, Oroszlány-PSE 4-2, PSE-Dunaújváros 3-3, Oroszlány-Du- naújváros 6-4. Helyosztók: az 5-6. helyért: Paksi SE-Siófok 15-3 (5-1). A Duna-parti gár­da helyenként iskolajátékot mutatott a Siófok junior együttese ellen. G.: Bérezé­si 10, Horváth, Lacza 2-2, Tóth, illetve Vö­rös, Bozai, Takács. A 3-4. helyért: Szekszárdi Dózsa-Du- naújvárosi Kohász 11-2 (5-1). Mindvégig nagy fölényben játszottak a szekszárdi lila-fehérek. G : Jelusics 5, Bozsér 3, Bó­ka 2, Horváth Cs., illetve Varga 2. Az 1-2. helyért: Oroszlányi Bá­nyász-Atomerőmű SE 4-2 (4-2). Három perc alatt két távoli, remekbe szabott oroszlányi gól adta meg az alaphangot. A 8. percben viszont 3-2-re felzárkózott az ASE. Az izgalmakban bővelkedő, jó ira­mú meccsen érvényesítette rutinját az NB ll-es bányászcsapat G.: Simon, Zsidó, Gárdony, Tamás, illetve Porga, Szabó. A torna gólkirályi címét Bérezési Zsolt (Paksi SE) szerezte meg. A legjobb me­zőnyjátékosnak Bozsér György (Szekszár­di Dózsa), a legjobb kapusnak Tőkés Lász­ló (Oroszlány) bizonyult. A közönség sza­vazata alapján a legjobb játékos különdíját Porga István (ASE), a rendező egyesület legjobbjának felajánlott díjat pedig Lauer József kapta. Tornyi Barnabás, a kupagyőztes orosz­lányiak vezető edzője: - Nagyon örülök, hogy sikerült megvédeni a kupát. Mostani győzelmünkkel már a Chetra Kupát is a vit­rinünkben őrizhetjük. Annak még inkább örülök, hogy azoknak a szkeptikusoknak, akik azt hitték, hogy kiugró, megismételhe­tetlen eredmény volt részünkről a tavalyi, azoknak és magunknak is bizonyítottunk ősszel az NB ll-ben, most pedig ezzel a tor­nagyőzelemmel. Köszönjük a meghívást, jövőre is szívesen jövünk. fekete Fotó: GOTTVALD KÁROLY Másodszor is kupagyőztes az oroszlányi együttes ia vb-selejtező Búcsú Labdarúgó Magyar Kupa Kiesett a kupadöntős FTC a középdöntőtől A dániai női kézilabda világbajnoki selejtező tor­nán a B-csoportban felborult a papírforma, így az ország hatodik legnagyobb városában, Randers- ban lejátszott Magyarország-NDK mérkőzésnek az előzetes várakozással ellentétben nem az első hely megszerzése, hanem a kiesés elkerülése volt a tét­je! Nagy meglepetésre ugyanis mindkét együt­tesnek számolnia kellett azzal, hogy kedvezőtlen eredmény esetén keddtől csak a 13-16. helyért folytathatja a csatározásokat, s ezzel három játék­nap után búcsút inthet a jövő évi világbajnokság­nak... A korábbi évek világversenyein többször is dön­tetlenre mérkőzött a két válogatott, ám a mérleg nyelve mégis a keletnémetek felé billent, hiszen a négy évvel ezelőtti selejtező, akkor még „B” vb, döntőjében 25-18-ra győztek. Abból a csapatból mostanra csak Erdős Éva maradt hírmondónak, a többiek kiöregedtek, illetve kikerültek a keretből, néhányan pedig hátat fordítottak a nemzeti együt­tesnek. A vasárnapi találkozón csak az első félidő­ben éltek a magyar remények, utána az NDK különö­sebb megerőltetés nélkül biztosan nyert. A magyar válogatott csoportjában csak negyedik lett, nem ju­tott be a legjobb 12 közé, s ezzel minden idők eddigi legnagyobb kudarcát kénytelen elkönyvelni. NDK-Magyarország 26-21 (14-10). Randers, 800 néző. V.: Vujnovics, Banjanin (mindkettő jugoszláv). NDK: Zschau - B. Watner 1, Urbanke 4/3, Kroger 3, Stein 3, Mühnler 3, Fittinger 2. Cserék: (Stolletz (ka­pus), S. Wagner 5, Teuschel 2, Grüner 3, Dombrows- ki. Magyarország: Szabó H. - Szilágyi 3, Kökény 3, Kocsis 2, Erdős 6/3, Dörnerné 3, Kovács 1. Cserék: Hoffman (kapus), Horváth I., Bocsiné, Szabó E. 1, Szántó 2, kiállítások, 16 perc, illetve 12 perc. Hét­méteresek: 4/3, illetve 4/3. A B-csoport végeredménye: 1. NDK 3 2 - 1 72-65 4 2. Hollandia 3 2 - 1 59-64 4 3. Svédország 3 1 1 1 54-50 3 4. Magyarország 3-12 60-66 1 Szombaton a kupavédő Bp. Honvéd már biztosította helyét a labdarúgó Ma­gyar Kupa legjobb nyolc csapata között, vasárnap a további hét összecsapásra, pontosabban a visszavágókra került sor. Az egyetlen fővárosi mérkőzésen a kupa történetének két legtöbbször a fináléba jutott csapata, az MTK-VM és a Ferenc­város mérte össze tudását. A kék-fehé­rek elbúcsúztatták a legutóbbi döntőben résztvett, ezüstérmes FTC-t. MTK-VM-Ferencváros 3-0 (0-0). Hun­gária krt., 4500 néző. V.: Huták. A szerdai 0-0-as első felvonás után 3-0-as össze­sítéssel búcsúztak a zöld-fehérek. G.: Balogh G. 2, Talapa. Dunaújváros-Debreceni VSC 3-0 (0-0). Dunaújváros, 1200 néző. V.: Pla- sek. Az NB ll-es Dunaújváros 5-1 -es ösz- szesítéssel ütötte ki a Debrecent. G.: László 2, Szabó. Debreceni Kinizsi-Újpesti Dózsa 0-0. Debrecen, 500 néző. V.: Vágner. A má­sodosztályban szereplő debreceniek el­szenvedett 0-3 után lemondtak a to­vábbjutásról, az újpestiek különösebb erőfeszítés nélkül léptek a negyeddöntő­be. Pécsi MSC-Mádi Bányász 0-0. Pécs, 2000 néző. V.: Stamler. Az NB lll-as mó­diak idegenben sikeresebben védekez­tek, mint az első mérkőzésen, amikor ha­zai pályán 2-0-ra kikaptak a továbbjutott pécsiektől. Vác-Videoton 1 -0 (0-0). Vác, 1000 né­ző. V.: Szabó J. A váciak végig magabiz­tosabban futballoztak, de helyzeteiket a 89. percig nem tudták értékesíteni. To­vábbjutásuk nem forgott veszélyben, miután az első találkozón 2-1 arányban is ők győztek. G.: Oroszki. Haladás VSE-Bp. Honvéd 2-2 (1-1). Szombathely, 3000 néző. V.: Baji. A 6-5- ös összesítéssel továbbjutott Bp. Honvéd egyenlítő gólját Fodor a 87. percben sze­rezte. G.: Scháffer, Elekes, illetve Nagy, Fodor. Mohács-Siófok 0-1 (0-0). Mohács, 1800 néző. V.: Lázin. Az NB ll-es mohá­csiak szervezetten védekeztek, de az el­lenfél térfelén már nem bírták tartani a labdát. Az élvonalbeli Balaton-parti csa­pat 3-2-es összesítéssel jutott tovább. G.: Kirchmayer. Rába ETO-Veszprém 1-0 (0-0). Győr, 1500 néző. V.: Varga L. Jó iramú találko­zón a hazaiak ezúttal is minimális gólkü­lönbségei kerekedtek felül. A Rába 2-0- ás összesítéssel jutott tovább. G.: Han­del.

Next

/
Oldalképek
Tartalom