Tolna Megyei Népújság, 1989. december (39. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-23 / 304. szám

1989. december 23. népújság 3 Boldog Lajosné szerencséje Újsághír: „A Skála Áruházban kisorsolt 1310 TL Dacia személygépkocsi szerencsés tulajdonosa, Boldog Lajosné szedresi nyugdíjas lett.” *- Jaj, kedveskéim, épp ma ment be a testvérem a kórházba, holnap operálják. Nem is tudom, jó-e, ha most tudja meg, hogy nyertünk, olyan ideges szegény. Rácz Katalin a könnyeivel küszködik, azt se tudja hirtelenjében, hellyel kínálja-e a betoppant vendé­geket, vagy a szerencsét hozó hűtőszekrényt mutassa az áruház igazgatójának, meg a Hungária Biztosító képviselőjének, akik felkeresték otthonában, hogy közöljék, egy 174 ezer forintos autó tulajdonosa lett. Pontosabban nem is ő, hanem a nővére, de ez majdnem ugyanaz. Mert a két idős asszony évtizedek óta együtt él, közösen gazdál­kodnak, a fagyasztót is az együtt megspórolt forintokból vették októberben. Katalin né­ni töltötte ki a 14 szelvényt úgy, hogy egyikre a saját, másikra a nővére nevét írta. * > Sebészet. Négyes kórterem. Boldog Lajosné arcáról el-elszökik a mosoly. Nemigen gondol most az autóra. Egy biztos, hogy eladják.- Sofőrünk nincs, a kocsi árát a takarékba tesszük, jövőzzön kicsit az a pénz. 3755 forint nyugdijat kapok, ebből élünk ketten. Én tíz éve mentem nyugdíjba a borkombinát konyhájáról, a testvérem háztartásbeli volt. Segít gondozni a kertet meg az állatokat, ő permetel én meg kaszálok, kapálok - mondja, s megigazítja rózsaszín csatokkal meg­tűzött őszülő haját. Barátságos mosolya elrejti 64 éves korát. Pedig élete kevés öröm­mel ajándékozta meg. Édesapjuk Apáti-pusztán volt uradalmi cseléd, Erzsébet néni ott ismerkedett meg az Ugocsa-Tisza megyéből származó Boldog Lajossal, aki egy felsőnánai parasztháznál dolgozott. 1954 márciusában esküdtek, férjét még azon a nyáron eltemette.- Sokan nem is emlékeznek rá, a faluban engem csak Rácz Bözsinek ismernek - sóhajtja Boldog Lajosné. Aztán így folytatja.- Hatvanhat óta lakunk Szedresben, nem bánt bennünket senki, mi se másokat. Van két hasas disznónk, négy hízó, meg baromfiak. Most megint van ára, de néhány éve olyan olcsó lett a disznó, hogy nem mentünk semmire, csak mint a zsidó fontja, se le se föl... Nyílik az ajtó, hozzák a vacsorát. Tejbegríz. Karácsonykor biztos valami ünnepi lesz. Boldog Lajosné egyedül marad a szobában, a többiek valószínűleg hazamehetnek addigra.- Majd elimádkozok itt magamban - súgja. - Mielőtt bejöttem, akkor is elmentem a templomba. Tudják, díszítő vagyok. Enyém a lourdesi szűzanya meg a kis Bernadett. Minden szombaton friss virágot viszek nekik. Hit nélkül nem érdemes élni.----- CSER ILDIKÓ Nem mesterség- életforma- életforma Régebbi, tehát ma már aligha mérték­adó, felfogás szerint - melyet néhai Be- zerédj Pista bácsitól, az ugyancsak néhai Gyapjútermelő Tröszt ragályi főbacsójá­tól volt szerencsém megtanulni - a ju­hásznak juhai vannak, az ihásznak viszont szamara is. Kutyája pedig mind­kettőnek. A dunaszentgyörgyi termelőszövetke­zet nyugdíjas juhásza, Sánta József, aki most ugyanazon termelőszövetkezet földjein magánvállalkozóként folytatja abbahagyhatatlan ősi mesterségét, nem ihász, hanem juhász. De annak aztán igazi. A 6-os út mentén legeltetés közben állt szóba velünk. Egyik kutyája láncpórázra fűzve kísérte, a másik ott heveredett le, ahol csak tudott.- Ez már vén! - mondta. - Nyugdíjas, akár csak én! Egyébként a nyugdíjas azért az első szóra lódult és gazdája kedve szerint for­dította a falkát, mely beszélgetés közben távolabbra bóklászott tőlünk.- Nem arra, vén hülye! - förmedt rá a gazdája és úttörősipot vett elő a zsebé­ből. A síp szavára minden birka megállt, ránk bámult és várakozásteljesen figyel­te, hogy mi a csudát akarhatunk kevéssé juhászos felszerelésünkkel, notesszel, fényképezőgéppel. Először azt tudakolni, hogy 72 éves gazdájukat nem fárasztja-e az állandó kinnlét az ég alatt.- Már hogyan fárasztana! Világ élet­ben ezt csináltam, megvesznék egyedül, otthon a négy fal között!- Hány jószága van?- Százhatvan!- Ürük? Anyák?- Is-is!- De az anyákat nem feji, ugye?- Kinek van ma már arra ideje? Meg hol a piac a juhsajtra? A gyapjúra azonban szerencsére van. Darabonként 5 és fél kilós volt a nyírási átlag, amihez ha hozzá tesszük az eladott bárányok árát, a végeredmény nem megvetendő. A bárányokat állami vállalat veszi át, közel-keleti exportra.- 15 kilósig 200 forint kilója, ha nehe­zebb, úgy egyre kevesebbet adnak érte!- Minden juha fésűs merinó?- A legtöbbje, de van egy-két, cigája pofájú is. Ez alatt feketés arcberendezés érten­dő. A kedvünkért kifogja a legszebb kost a falkából. Pillanatokon belül láthatóvá válik a juhászbot haszna, mely nemcsak támaszkodásra szolgál és amelynek vé­gén nem kampó van, hanem „kamó”. A juhász természetesen minden birkáját ismeri, de nevük csak a kutyáknak van. Mindkettő Bogár, az egyszerűség ked­véért, meg azért is, ha amaz kiöregszik, a fiatalabbat ne kelljen új név megtanulá­sával terhelni. Megegyezünk abban, hogy ha írásunk és képeink napvilágot látnak, küldünk a lapból Dunaszentgyörgyre. Felesleges:- Járatom a Népújságot! Kolleginámmal együtt mindketten va­gyunk annyira öpzőek, hogy ennek megörüljünk.- És még mi mást...?- Csak a Népújságot! No, igen! Még egy másik is jár. Az Autó-Motor... ORDAS IVÁN Fényképezte: KISPÁL MÁRIA Jő embert keresünk Mottó: a szívnek elrejtett embere...” Péter apostolnak közönséges első leveléből Ne nyilatkozz, volt már elég bajunk! Ülünk a konyhában. Kisvendéglő konyhájában. Egy megszállott, akár az Atrium Hyatt ínyenceinek is bár­mikor megfelelni képes profi mű­vész-szakács büfé-bódéjának konyhájában. Az érdekelne, miért osztogat manapság elképesztő ol­csó áron hatalmas adagokat remek főztjéből a kuncsaftjainak. Felesége megelőzi, nem engedi szóhoz jutni.- Ne nyilatkozz, volt már elég bajunk! Elteszem a jegyzetfüzetet.- ígérje meg, hogy nem írja le a ne­vét - kér. Megígérem. Azért mégis csak érdekel a válasz. Két dologra derül fény: az első in­dok - nagyon szeret főzni.- Otthon is?- Ugyan. Nem azért nősültem meg... A második: egyfajta önzés. Arra vágyik ugyanis, hogy a kuncsaftjai - szeressék. d. e. Névtelen Mikulás Thanatológussal beszélgettem, aki élet, halál ügyeit, pszichológiáját ku­tatja olyan helyen, ahol ezt a határt gyakran átlépik. Méghozzá gyere­kek... Polcz Alaine a SOTE 2. Számú Gyermekklinikájának onkológiai osztályáról hozta ezt a történetet. Az életben, annak bármelyik fá- ziásban nagy szerepet játszik az öröm. Talán leginkább akkor fontos, amikor a lét a reménytelenség sza­kaszához közelit, esetleg már oda is ér. Ezért a budapesti gyermekonkoló­gián az idén sem feledkeztek meg a Mikulásról, a karácsonyról, arról, hogy az osztály kezeltjei örvendhes­senek az ajándékoknak. Csak azt nem tudják, ki volt az a jó ember (bár éppúgy lehetett valamilyen munka- közösség is), aki kétszáz csokoládét ajándékozott Mikuláskor a gye­rekeknek. Ugyanis nem fedte fel kilétét. d. e. A tejszín, a bácsi és a kutya Eltűnt egy kanna tejszín. A tejesek, mint rendesen, hajnali négy óra körül lepakolták a Gemenc Szállónál a többi áruval együtt, nyitáskor azon­ban már csak hűlt helyét találták az étterem dolgozói. Valaki fogta és el­vitte a rátűzött számlával együtt. A szállodások bosszankodtak, ta­nakodtak, ki lehetett a becstelen, aki elemelte a finom kávéba-, édesség- bevalót, s mit csinálhat ennyi tejszín­nel, mikor megjelent egy idős, nyug­díjas bácsi. Kezében a lábakéit kan­nával. Kutyát sétáltatott éppen a Wesselényi utcában, mikor rátalált a - természetesen már üres - edény­re. S mivel még a számla is rajta volt, visszacipelte oda, ahova való. Rendes, jó ember az ilyen, mond­ják a Gemencben, több hasonló kel­lene. Annál is inkább, mert egy héttel ké­sőbb az eset megismétlődött. Csak­hogy ekkor már az ezernégyszáz forintos kanna sem került elő...- esi ­A jó embernek nincs arca, csak szíve Nincs szépség fátyol nélkül - mondja Anatole France. Vajon jóság van? Brecht válasza A szecsuani jólétekben: nincs. Különös vállalkozásba fogtunk a szeretet, a jóság, az évenkénti ajándékozás ünnepének küszöbén, elindultunk jó embert keresni. Schiller szerint: azt hisszük, hogy az oroszlán alszik, mert nem ordít... Hát valahogy így jártunk, ugyanis ha néma oroszlánhoz, azaz passzivitá­sa miatt jó ember látszatát keltő egyéniséghez közelítettünk, rögvest kiderült: rossz nyomon járunk. Ha valóban olyan emberre akadtunk, aki valamilyen jó cselekedetet vitt végbe a mai világban, rémülten til­takozott neve közlése ellen. Hogy miért? Feltételezzük: nehogy' visszaél­jenek emberi gyengeségükkel, a jó­sággal. Nehogy balgáknak tekintse őket. Nehogy felbátorodjanak el­lenségeik, irigyeik. Nehogy véde- kezésképtelennek tekintsék őket... d. e. Kerestem, kerestem, kerestem... Megkérdeztem tíz ismerőst. Fiatalt, öreget, nőt, férfit, orvost, admi­nisztrátort, üzletkötőt. Hat saját magát ajánlotta. Nem viccből, komo­lyan nem volt más jelöltjük. Önbi­zalmuk annál több. Számomra apám a legjobb ember, pokoli sors jutott neki, végig­szenvedte a két világégést, üldözték, megalázták, nyomorgott, mégis becsülettel felnevelt bennünket, mondta a negyvenes értelmiségi. Egy munkatársam testvérét tartom nagyon jó léleknek - igy a harminc körüli esztergályos - szinte alig ismer, mégis megüzente, milyen gyógynövényfőzetet használjak a betegségemre. A főnököm a világ legjobb embere, szólt az ötven felé járó tisztviselőnő, mert a jövő hónapban elmegy nyugdíjba, és végre békén hagy minket. Össze-vissza írok minden hü­lyeséget, egy szó se igaz abból, ami megjelent a mai újságban, kiabált velem egy olvasónk a telefonban - panaszkodott a kollégám, hiába soroltam az érveimet, végig se hall­gatott, lecsapta a kagylót. Ettől még tehet kiváló családanya, élenjáró dolgozó, csupán engem nem vesz semmibe. Jó ember vagy rossz? Nehéz lenne válaszolni. Általában is. Hiszen milyen tulajdonságok alap­ján tartunk valakit tiszteletre méltó vagy értéktelen embernek? Udva­riasság, önzetlenségjóindulat, segí­tőkészség a mérce? Többnyire hoz­zánk való viszonya, számunkra ked­vező vagy kedvezőtlen cselekedetei szerint minősítjük embertársainkat. Már akiket személyesen ismerünk. Csakhogy létezik objektív, társa­dalmi megítélés is. Egy gyermekgyilkos vagy egy ter­rorista esetében cseppet sem izgat bennünket, hogy előreengedne-e a csapóajtónál, cipelné-e helyettünk a megrakott bevásárlószatyrot, elvon- tatna-e a legközelebbi szervizig, ha lerobbanna az autónk. Mások sérel­mére elkövetett bűneik alapján egyértelműen pálcát törünk felettük. Joggal. Abszolút értelemben vett jó em­berek tehát nincsenek. Emberek vannak. Gyenge vagy erős jel­lemmel, kisebb vagy nagyobb hi­bákkal, vétkekkel és erényekkel. Ez utóbbiak arányától függ, hogy a jó és a rossz skatulya közül melyikbe dugjuk be őket.- cser ­Cégtábla a padláson A bubi, a babi és az eton után nem tanulta meg a szasszont. Az elöl ondolált, hátul felnyírt frizurákat kedvelte. Valaha, inas, segéd, majd mester korában ilyen formákra varázsolta a katonatiszt-feleségek haját, s ké­sőbb se tudott megbarátkozni a modern világ szélfútta, borzas, tupí- rozott divatjával. Nem haladt a korral. Egy idő után nem is hölgyek- lettek már a kuncsaftjai, az egykori cégtábla felkerült a padlásra. Szívesebben csinosította a férfivendégeket. Alumínium borbélytáskáját hóna alá szorítva járta a falut, kopaszra bo­rotválta a frontról hazatért, eltetve- sedett katonákat, kefefrizurát nyírt a sokszor fülüknél fogva hozzácipelt fiúgyerekeknek, stuccolta a ba­juszokat, eltüntette a borostákat. Évtizedeken keresztül két forintért borotvált, háromért nyírt. Nem csak stílusát, munkadíját se változtatta. Gyerekei gyakran ugratták is ezért, maradinak, élhetetlennek titulálták. Addig-addig, míg nagy nehezen tíz forintra emelte a tarifát. De ennyit kért attól is, aki otthon kereste fel egy kis igazításra, s. nem fogadott el többet attól a betegtől sem, akihez térdig érő hóban a hegytetőre kapasz­kodott fel. Halála előtt már nem bírta el a pa­macsot. Fiai borotválták. Ingyen. Szeretetből. Cser Ildikó Ünnep a„Napházban” Lakói is vannak már a „Napház­nak”, melyet néhány éve építtetett Pécs városa. A napenergia hasznosításának technológiájával foglalkozik néhány szakember a műszaki főiskolán, s az évtizedes kutató-fejlesztő munka eredményei ötvöződnek a hangu­latos, csupa üveg, csupa tér épü­letben. Külföldi konferenciákon szerzett tapasztalataik, a tanulmá­nyozás időszaka után most már a gyakorlatban lehet nyomon kísérni, mint biztosít megfelelő hőmérsékle­tet minimális ráfűtéssel a Nap össze­gyűjtött sugarainak energiája. Dr. Szászi János kutatómérnök la­kik itt népes családjával, három gyermekével, s feleségével. Hosszú huzavona után az év elején költöz­hettek be (korábbi lakásuk leadásá­val) az exkluzív épületbe, mety ha­mar otthonukká vált. Az idei lesz az első karácsony, me­lyet itt tölt a család a karácsonyfa mellett.- csefkó -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom