Tolna Megyei Népújság, 1989. december (39. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-02 / 286. szám
6 -TOLNATÁJ 1989. december 2. Félbeszakadt a zenekari próba Földesi Lajost köszöntötték Kamaramuzsika: Kocsis Andrea és Földesi Lajos A vonók megálltak a levegőben. A hegedűk, brácsák, csellók, nagybőgők pár percre elhallgattak. Félbeszakadt a próba... * A Szekszárdi Városi Kamarazenekar koncertjeiről többször szóltunk már lapunk hasábjain. A zenekar vezetőjének nevét sem hallgattuk el: Földesi Lajos - ám közelebbről nem mutattuk be. Alkalmat vártunk? Lett volna bőven. Egy hétköznapinak induló próbán találkoztunk, ami ünnepi pillanatokká nemesedett. Őt köszöntötte Póla Károly, művelődési osztályvezető és Fertöszögi Béláné művészeti főmunkatárs, a megyei tanács művelődési osztálya képviseletében. Pontosítani kell! Neki adták át a Szocialista Kultúráért kitüntetést, de ehhez egy zenekar kollektívája is szükségeltetett. Ez a muzsikusközösség ebben az évben lett ötéves. Földesi Lajosnak a kedd egyet jelent Szekszárddal, mert egyébként Budapesten él, dolgozik. Főállásban, félállásban a Nemzeti Zenedében tanít. Ezt az intézményt nem is olyan régen Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Budapesti Intézete néven ismerhettük. Ez heti két délutánját veszi igénybe. A többi idejét pontosan beosztja. A Budapesti Haydn Vonósnégyes egyik tagja. Ez heti három-négy próbaalkalmat jelent. Nyolc évvel ezelőtt egy idős hangszerkészítő mester műhelyébe látogatott, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megtanulja azokat a mesterségbeli fogásokat, melyek elengedhetetlenül szükségesek egy jó hangszer előállításához. Egy hegedűt már megépített magának, amit koncertjein is használ. Most egy brácsán dolgozik. Élettársa Kocsis Andrea hárfaművész. Közös hangversenyeik országhatárokon túl, Finnországban is kedveltek... Az sem véletlen, hogy ezen a pályán dolgozik. Édesapja: Földesi János, ma- docsai népnevelő, népművész, szintén hegedül, és fia, leánya muzsikussá válásában atyai kényszere is nagy szerepet játszott. Amiért ma mindkét gyermek nem tud elég hálás köszönetét mondani. Még ifjú diákéveiben született a vágya, hogy egy vonószenekart szervezzen, vezessen. Érett művészként kérték fel a szekszárdi zenészek, hogy álljon szélükre. Nem váratott sokáig a válasszal. Örömmel jött, maradt. Ez idejének, energiájának további terhelését jelenti. Ismert, hogy a Szekszárdi Városi Kamarazenekar tagjai nem főállású művészek. Mérnök, orvos, régész, pedagógus képzettséggel vannak jelen a muzsikában. A zene hatalma tartja, gyűjti őket össze hétről hétre, koncertről koncertre. Földesi Lajos nem válogat az előadásra szánt művek nehézségi foka között. Nem hajlik a könnyebb megoldások irányába. Célja, hogy ezzel a zenekarral töltse be azt a missziót, melyet a legifjabb nemzedék körében zenei ismeretterjesztésként felvállalt. Ifjúsági hangversenyeikkel a legkisebb falvakba is szeretnének eljutni. Biztosan akad olvasó, aki felteszi a kérdést, anyagilag megéri Budapestről Szekszárdra utazni télen, nyáron, hóban, napsütésben? Földesi Lajos őszinte válaszából könnyen kiderül, hogy: nem. A próbadíja: 600 forint, utazási átalánya: 2500 forint. Az Országos Filharmónia ebben az évben emelte fel fellépti díját 1000 forintról 2500-ra. Ki-ki maga döntse el, hogy lehet-e megfizetni. írjuk le Földesi Lajos esetében is, hogy - tűnjön bár nagynak a szó - elhivatottság tudata, érzése nélkül nem lehet végezni ezt a munkát. Elismerés, díj, avagy dicséret hétről hétre ott fénylik a zenekar tagjainak tekintetében akkor is, amikor gipszelt bokával jelenik meg valamelyikük a próbán. * ...félbeszakadt a próba. Elhallgattak a nagybőgők, csellók, brácsák, hegedűk. A levegőben megálltak a vonók, majd egyre hangosodó kop- panásokkal köszöntötték a hétköznapi csöndben ünneplő Földesi Lajost, aki a jelző nélküli Kultúráért él, alkot hegedűvel a kezében. DECSI KISS JÁNOS Fotó: GOTTVALD KÁROLY Domokos Eszter: December Azt kérdezték hogy hol vagyok én otthon Az írógépben - feleltem Megbontom most sarum szíját és lelkem nyugalmát mert végre megtudtam ki vagyok Halld hát Emberségemben menedékjogot nyertem hogy ápolhassam lélektermő kertem hogy szemem szemed legyen és fülem füled ne érezhessem magam nélküled hisz bennem élsz te mindig - pogány isten - eggyéválásunkban már határ sincsen másíthatatlan immár hogy szeretlek én hitetlenségben égő eretnek te a hitében bukdácsoló bátor Európa fölöttünk égi sátor. Juhos László rajza Forrai Ágnes Sziklába is indát verni. SzikIáInda feszítéssel kelni. Saját gyökér gyámja lenni. Vetélt sorsból érvvé lényegülni! Véresedni ba világra, szentté honosulni, akárha is... századvég fohásza: mater dolorosa. Király Attila versei: Hajnali sötétedés Ébredésre vágyva dereng a látóhatár A Nap már felkelne Éj-kriptájából Hogy elűzze a csodásszívű Holdat Mely titok-fényt szór a lezárt szemekre De néhány óriáscsillag mentené még Gyorsan vénülő foton-hullás testét S ébrednék már én is Öröm-Nap derengő fényére De csak elsötétül bennem A megváltó Hajnal Ahogy tompul a hang A halál görcsölő húrjain. Keringés Már a cserbenhagyó szavak Álmokból kihúnynak s csak Lezárt szemek keringenek Könny-pára gyöngyei körül Melyek búsan fénylenek A megrepedt üvegen. Gróf Teleki Sámuel és a marosvásárhelyi Teleki-téka Az ősnemes erdélyi Teleki-család egyik kiemelkedő tagja, Teleki Mihály erdélyi kancellár kapta a grófi címet a magyar királytól. Unokája, Teleki Sámuel 1739. november 17-én született a Marosvásárhelytől nem messze fekvő Ger- nyeszegen. Atyja magánúton taníttatta. A tizenöt esztendős Sámuel továbbtaníttatása 1754-ben megakadt, mert az árván maradt fiúnak örökösödési ügyekkel kellett foglalkoznia s vitáznia testvéreivel. A dolgok azonban rendbe jöttek, s az ifjú gróf elhatározta, hogy a kor szokása szerint külföldön tanul tovább. A háborús idők miatt azonban nem kapott útlevelet, ezért Mária Terézia királynőhöz fordult, aki az elsők között adott kiutazási engedélyt három Teleki-fiúnak, Józsefnek, Ádámnak és Sámuelnek. Teleki Sámuel 1759. november 7-én kelt útra, és 1763. november 17-én érkezett vissza. E négy esztendei külföldi tartózkodás döntően hatott a fiatalemberre. „Az valóban nagy örömömre vagyon, hogy nagyságod iránt való ítéletem... nem csalt meg. Nagyságod nem a bolondságon, hanem a tanuláson kapdos” - írta 1762-ben Bőd Péter az akkor Svájcban tanuló Teleki Sámuelnek. Az ifjú legnagyobb nehézsége kezdetben az volt, hogy anyanyelvén kívül csak a latint beszélte. De a bázeliaktól tréfásan „lateinischer Graf’-nak (latin grófnak) becézett Sámuel rövid idő alatt megtanult németül és franciául, olyannyira, hogy útinaplóját párizsi tartózkodásától kezdve már franciául vezeti. 1760. január 2-töl 1761.július 14-ig tanult a nagy hírű bázeli egyetemen matematikát, egyetemes történelmet és fizikát. Innen Hollandiába utazik, ahol az utrechti és leideni egyetem hallgatója másfél éven át, majd öt hónapig Párizsban tanult. 1763 májusában kedvenc városát, Bázelt érintve indult haza. A mintegy hat hónapig tartó utazás közben is állandóan tanult, felkereste az útjába eső városok neves tudósait, könyvtárait és könyvárusait. Mert külhoni tartózkodása alatt meggyőződésévé vált, hogy tudománynyal és a tudományt szolgáló könyvekkel megrakottan kell hazatérnie, hogy hazáját szolgálja. Ahogyan azt Révai Miklós költö-tanárhoz címzett későbbi levelében irta: „Mi lehet pedig egy jó Hazafi iparkodásának, törekedésének nemesebb tárgya, mint a közhaszonnak előmozdítása, a Nemzetnek boldogsága, és abban a Tudományoknak kiterjesztése?” 1770-ben feleségül vette iktári gróf Bethlen Zsuzsannát. Házasságukból kilenc gyermek született, akik közül azonban csak hárman érték meg a felnőtt kort. A család Sáromberkén élt, innen szervezte meg egyre bővülő könyvbeszerzési hálózatát, innen kölcsönözte könyveit, és támogatta, irányította a hazai tudósokat. Éveken keresztül rendszeresen foglalkozott a nagyenyedi kollégium oktató-nevelő és gazdasági ügyeivel. Közjóra fordított adományai között tekintélyes helyet foglalt el az iskolák létesítésére, iskolai könyvtárak gyarapítására, a tehetséges, ám szegény diákok segélyezésére fordított pénz. „Arról is gondoskodott - írja kortársa, Antal János -, hogy... a tanítók az élet terhelő gondjaitól menekedve, szent hivataljoknak teljesebben megfelelhessenek és igy az Esméret terjedése, a Tudományok virágzása, az igaz mivelő- dés, pallérozódás Hazánkban ezen az úton is előmozdíttassék.” Elsőrendű feladatának, hivatásának azonban olyan közkönyvtár létrehozását tekintette, ahonnan a tudomány minden ágát képviselő könyvek kölcsönözhetők bárki számára, mert - mint írta - elkerülhetetlen annak a népnek a megsemmisülése, amelyik a többi művelt, felvilágosult néppel nem tud lépést tartani. Márpedig a művelődési élet hátramaradott- ságának fő okát a könyvek hiányában látta. így lett Teleki Sámuel kora legnagyobb és legkörültekintőbb könyvgyűj- töje. S nem a maga javára, hanem hazája felvirágoztatására. Számtalan hivatalt viselt 1774-töl, Küküllő vármegyei főispáni kinevezésétől erdélyi kancellári megbízatásáig, de a közkönyvtár alapítási szándékáról sohasem tett le. Mindig magával vitte egyre gyarapodó könyvtárát, míg végül, 1797-töl Marosvásárhelyen állapodnak meg könyvei, a Teleki Sámuelné örökségét képező Wesselényi-házban. Az épületet Teleki Sámuel 1799 és 1802 között kibővíttette, hatalmas anyagi áldozattal átépíttette, és 1802 őszén megnyitotta a nyilvánosság számára sok tízezer kötetet számláló közkönyvtárát, a Teleki-tékát, 40 ősnyomtatvánnyal, a Tacitus-korvinával, és 950 régi magyar könyvvel. A pátriárka kort megért gróf Teleki Sámuel 1822. augusztus 7-én, 83 éves korában hunyt el Bécsben. Végakaratának megfelelően a sáromberki családi sírboltban helyezték örök nyugalomba. CSONKARÉTI KÁROLY
