Tolna Megyei Népújság, 1989. december (39. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-18 / 299. szám
4 “ívÉPÜJSÁG 1989. december 18. Egészséges diákokat Kész egy középiskolai program Bár külön tantárgyra nincs lehetőség, a tömbösített osztályfőnöki órák keretében mód nyílik az iskolás korosztály egészségnevelésére. Egy pécsi team - dr. Komlósi Ákos adjunktus vezetésével - a 80-as évek elején dolgozott ki egytől nyolc osztályig terjedő programot, melyet országosan több megyében is használtak, akika munkafüzetekhez hozzájutottak. Talán a Tolna megyei gimnáziumokat is érdekli, hogy elkészült Pécsett egy program a középiskolások részére. Az Egészségvédő Intézet munkatársai dr. Bleyer Erzsébet igazgató főorvos vezetésével a közelmúltban fejezték be a program kidolgozását, melyet több baranyai gimnáziumban is bevezettek. Hogy lehet az, hogy egy országnak nincs az ifjúsághoz „üzenete”, hogy nincs egységes egészségnevelő-védő programja? Ne minősítsük ezt a helyzetet - kéri a főorvosnő, inkább azon dolgozzunk, hogy a helyenként meglévő programokat ismertessük meg a pedagógusokkal. A korábban megjelent általános iskolai füzetek elsősorban a tanároknak adtak segítséget, az új középiskolai program a gyerekek felé fordul, érdeklődésük szerint tárgyalható egy-egy témakör, a haladást nem köti szigorúan az anyag időrendisége. Dr. Bleyer Erzsébet maga is tanít a pécsi nevelési központban. A diákokkal történő közvetlen párbeszéd, az intim szféra kérdései feltételeznek egy nagyon bizalmas viszonyt, melyet az igazgató főorvosnő meg tudott teremteni. A bizalom az igazi odafordulás, az érdeklődés hitelessége az, ami jelen esetben közel viszi őt a diákokhoz. A középiskolás program a pécsi egészségvédő intézetben hozzáférhető.- csefkó RÁDIÓ-TV KOSSUTH RÁDIÓ 8.05: Hangszemle. 8.20: A hét zenemüve. 8.50: A hét költője: Kormos István. 9.00-11.00: Napközben. 10.00: Az URH adókon egész napos közvetítés az Országgyűlés üléséről. 11.05: Hagyomány- ápolók. 11.33: A kígyó pillantása. Saulius Tomas Kondrotas regénye rádióra alkalmazva. 12.45: Házunk tája. 13.00: Klasz- szikusok délidőben. 14.05: Diktatúrából a demokráciába. 14.25: Pót-fiók. 14.35: Kóruspódium. 15.00: Betlehemi állatok. Déry Tibor novellája. 15.23: Rólunk van szó! 15.29: Múlt és jelen a Mozart-klub- ban. 16.00: Tizenhat óra. 16.15: Éneklő ifjúság. 16.26: Nyitnikék postája. 17.00: Eco-mix. 17.30: Beszélgessünk zenéről. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.41: Ugyanaz - másként. 20.00: Magyar színház. 21.06: Filmzene. 21.15: A Mérleg bemutatja: Tölgyessy Pétert. 22.00: Hírvilág. 22.30: Reger; Változatok és fúga egy Mozart témára. 23.33: Lemezmúzeum. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben. 9.05: Visszatérés a falvédőre. Simonffy András novellája rádióra alkalmazva. 9.34: Záray Márta és Vámosi János énekel. 10.00: Magyarán szólva. 10.15: A francia sanzon ismeretlen arcai. 11.05: Hogy tetszik lenni? 11.35: Népszerű fúvósmuzsika. 12.10: Nóták. 12.53: Kis magyar néprajz. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig... 17.05: Kölyökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Visz- sza... 19.35: Zenés játékokból. 19.50: Senki többet? Harmadszor! 21.05: Az év külföldi slágereiből. 22.00: Ez botrány? Bányai Gábor műsora. 23.10: Sporthir- adó. 23.20: Slágerfilmek - filmslágerek. 0.05: Túrok: Elégia a Károly városháza emlékére. Továbbtanulóknak Földvári Mihály Gimnázium Fő profik az idegen nyelvek oktatása Nehéz dolog a pályaválasztás. Ti- zennégy-tizenöt évesen kevés fiatal rendelkezik konkrét tervekkel, pedig a döntés egyik vagy másik foglalkozási ág, hivatás mellett szinte az ember egész további életét meghatározza. A csalódások, kudarcok elkerülésének egyik legfontosabb eszköze a reális önismeret, de nem árt pontosan tudni azt sem, melyik szakmára melyik középiskola készít fel, s honnan, milyen továbbtanulási lehetőségek kínálkoznak majd a tanulmányok befejeztével. Ez utóbbiban szeretnénk segítséget nyújtani a most végző nyolcadikosoknak és szüleiknek azzal, hogy még a felvételi lapok beadásának határideje előbb bemutatjuk Tolna megye középiskoláit. A tolnai Földvári Mihály GimnáBARTÓK RÁDIÓ 9.10: Medea. Részletek Cherubini operájából. 9.55: Új kompakt lemezeinkből. 10.46: Bergeni Fesztivál 1989.12.05: Szimfonikus zene. 13.00: Toll és mikrofon. 14-00: Operarészletek. 15.02: Paul Tortelier gordonkázik, Maria de la Pau és Robert Weisz zongorázik. 16.05: A Délnémet Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 17.19: Decsényi János műveiből. 18.01: Romantikus kórusok. 18.30: Barokk kamarazene. 19.05: Reiner Frigyes vezényli a Chicagói Szimfonikus Zenekart. 20.00: Verdi: Falstaff. Háromfelvonásos opera. Közben: 21.25: Kék virág. Mihai Eminescu versei. 21.30: Az operaközvetítés folytatása. 22.20: Előadja a szerző. 23.03: Füstök. Székely János novellája. 23.29: A hét zeneműve. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dél-Du- nántúlon (6.15: Dél-dunántúli krónika - Tallózás Zala, Somogy, Tolna és Baranya megyei lapokból - Dél-Dunántúl útjairól - Ünnep előtti forgatag. 7.15: Dél-dunántúli krónika - Időjárás - Ügyeletek hírei. 7.55: Eseményösszefoglaló.) Szerkesztő: Sortiogyvári Valéria. 16.30: A pécsi stúdió kereskedelmi adása. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. DOMBÓVÁRI VÁROSI TELEVÍZIÓ Mai adásunk tartalmából: Az Esti mese és Városi hírek után beszélgetés dr. Bo- dó Jánossal, az áfész igazgató elnökével. Találkozás Szabó Géza régésszel, aki tájékoztat a Petőfi-kutatás eredményeiről. Szót kér az MSZMP és az SZDSZ helyi szervezete. Az úszás helyzete Dombóváron. Ezeken kívül szokásos rovatainkban sok, érdekes téma. Kezdési idő: 18 óra. Telefon: 66-934. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 8.20: Képújság. 8.25: Tévétorna nyugdíjasoknak. 8.30: A HÉT. 9.30: Delta. Tuzium diákotthona, ami korábban kolostor volt, hatvankilenc férőhelyes. A gimnáziumban nyolc osztály van - évfolyamonként kettő-kettő-n, négy textiles csoport kap még ugyanitt szakközépiskolai képzést - évfolyamonként egy-egy, és e falak között részesülnek elméleti oktatásban azok a-tanulók is, akik gyakorlati ismereteiket (három éven keresztül) a Patexban szerzik.- Milyen fakultációk vannak? Milyen mentőövekbe kapaszkodhatnak azok, akiknek nem sikerül továbbtanulniuk? - kérdeztem Bolvári Józsefné igazgatót.- A gyors- és gépírás fakultáció látogatottsága húszszázalékosra tehető. Valamivel mérsékeltebb az érdeklődés az idén beindított számítógép-kezelői ismeretek iránt. (Tíz dományos híradó. 9.55: Az Országházból jelentjük... Tudósítás az Országgyűlés decemberi ülésszakáról. 16.20: Hírek. 16.25: Déli videoújság. 16.35: Hírek román nyelven. 16.40: Három nap tévéműsora. 16.50: Perpetuum mobile. 17.40: Szám-adás. 17.55: Kalendárium 1989. 18.50: Esti mese. 19.00: Új címeim. 19.30: Híradó. 20.05: Ez - Az. Szórakoztató műsor. 21.10: Az Országházból jelentjük... Összefoglaló az Országgyűlés mai napjáról. 21.40: Panoráma. 22.25: Unokáink is látni fogják... 23.05: Híradó 3. TV2 Sugár Ágnessel és Aigner Szilárddal 17.00: Képújság. 17.15: TV2. Benne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene. 17.45: Torpedó. Telefonos játék. 18.00: Hétfőn hatkor. 18.25: Gyerekeknek! 18.50: TV2.19.00: A Forsyte Saga. Angol családregény. 19.53: TV2. 20.00: A Magyar Televízió pécsi körzeti stúdiójának műsora: 20.00-21.00: A tartalomból: - Karácsonyi ajándékkosár - Pécs eredetlegendája a föld alatt nemzetközi összevetésben - Mitől leszünk nemzetköziek? Egyetemi tanár és egyetemisták az európaiságról - Mit mond a grafológus? - Mesztegnyői betlehemesek - Karácsonyra készülődünk - Arcok közelről: egy hivatásos nevelőszülő nagycsaládja - Ismét együtt egy kolozsvári család Pécsett. 20.55: TV2. 21.00: Híradó 2.21.20: TV2. 21.30: Telesport. Kb. 23.00: TV2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tv-nap- tár. 8.30: Aliz a rajzok földjén - sorozat gyermekeknek. ‘8.45: Szervusztok, kíváncsiak - sorozat gyerekeknek. 9.00: Iskolatelevízió. 10.30: Hírek. 10.35: Isko- latelevizió. 12.30: Hírek. 12.35: Műsorismertetés. 12.40: Elmulasztották - nézzék! 15.05: Műsorismertetés. 15.10: Hírek. 15.15: Éjszakai program. 16.30: Magyar híradó. 17.15:Tv-naplól. 17.35: Oktatóműsor. 18.05: Számok és betűk - veCommodore gépet kötöttünk egy rendszerbe.) És választható tárgy még a nevelési alapismeretek is. Elméleti jellegű fakultációk elsősorban felvételi tantárgyakból, s főként idegen nyelvekből vannak. Németet, franciát már első osztálytól, akár heti öt-hat órában is tanulhatnak a diákok.- Kik jelentkezhetnek ebbe az intézménybe?- Gimnazistáink elsősorban a környező településekről jönnek: Szek- szárdtól Dunaszentgyörgyig, a textilesek pedig távolabbi országrészekből is. Most például pápai, kiskunfélegyházi lányaink is vannak. Bejutni nem túlzottan nehéz, felvételi nincs. A túljelentkezés kismértékű. Tavaly 8-10 gyereket kellett elutasítani - a hozott pontszámok alapján - mivel a keretszámnál (osztályonként 36 fő) ennyivel jelentkeztek többen.- Milyen rangú ez az iskola?- Sokan erős gimnáziumként tartják számon. A matematikát és az idegen nyelveket magas színvonalon, kis csoportokban oktatjuk. Ha valaki leteszi a középfokú nyelvvizsgát, az automatikusan jeles érettségi eredménynek felel meg, tehát arra már nem kell készülni, több idő marad a többi tárgyra. De végül is egy középfokú oktatási intézmény rangja onnan olvasható le, hogy hány diákja nyert felvételt főiskolára, egyetemre. Nálunk ez az arány - évfolyamonként változóan - 40-60 százalékos. Sok mérnök, jogász, pedagógus, orvos került már ki e padokból. Többek között Csehák Judit is.- Wy - Fotó: Kispál M. télkedő. 18.25: Látókör - dokumentum- műsor a forradalomról. 19.10: Rajzfilm. 19.17: Időjárás. 19.30: Tv-napló II. 19.53: A mai sport. 20.05: Drámaest. 21.05: Komolyzenei program. 21.50: Tv-napló III. 22.10: Angol nyelvű hírek. 22.15: Éjszakai program. 0.15: Hírek. 2. MŰSOR 17.40: Műsorismertetés. 17.45: Hírek. 17.50: Tv-naptár. 18.00: Zágrábi panoráma. 18.15: A sport világa. 19.30: Tv-nap- ló. 20.00: Külpolitikai műsor. 20.45: Hírek. 20.52: Időjárás. 20.55: Kis koncert. 21.15: Véletlen partnerek - filmsorozat. SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.05: Időjárás-jelentés. 7.09: Üzleti hírek. 7.30: Hírek, időjárásjelentés. 7.39: Üzleti hírek. 7.58: Időjárásjelentés. 8.00: Egyveleg. 14.30: Forró drót. 15.30: Nino Firetto. 16.30: Hullámhosszon. 18.30: Off the Wall. 19.30: Időlánc. 20.00: Turistamagazin. 20.30: Utazás Indiába. 21.00: Túlélés. 22.00: Hírek. 22.10: Vadvilág. 22.40: Thaiföldi panoráma. 23.10: Négyen a vadonban. 0.10: Hírek. 0.20: Coca-Cola Eurochart. 1.20: Időlánc. 1.50: Egyveleg. 2.00: Egyveleg. TV5 16.05: Hírek. 16.13:7-ről 7-re. 17.15: A montreali énekestalálkozó. 17.45: Konyhatitkok. 18.15: Számok és betűk. 18.35: Falu a felhők között. 19.00: Állatbarátok magazinja. 19.30: Hírek, időjárás. 19.40: Csillogó papiros. 20.00: Hírmagazin Kanadáról. 21.00: Tengeri magazin. 22.00: Tv-hiradó. 22.25: Időjárás-jelentés. 22.30: Gros Méchant Show. 23.30: Fel- szabadulás. 0.20: Műsorzárás. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT1-gyei! 8.30: Hírek, időjárás. 8.35: Közkórház - családsorozat. 9.20: Konyhai ötletek. 9.30: Műsorelőzetes. 9.35: Szomszédok. 10.00: Mister Ed. 10.30: A bosszú megöli a szerelmet - amerikai játékfilm. 12.15: Tesztelési ötletek. 12.25: Szerencsekerék. A textilesek maguk készítik a ballagótarisznyákat Arcok a megyéből 7. Bezerédj István 1795-1865 Földbirtokos, a reformkor egyik fontos és rokonszenves alakja. 1830-ban, majd 1832-1836-ban Tolna megye követe az országgyűlésen. A halálbüntetés ellenzői közé tartozott. Hidjai birtokán megköny- nyitette jobbágyainak terheik megváltását, Széchenyi nyomán támogatta a selyemhernyó-tenyésztést. Az általa alapított Szedres is ennek köszönheti létét, nevével a selyemhernyó-tenyésztéshez nélkülözhetetlen fákra utalva. Bezerédj- nek az általa alapított faluban, a templom előtt, szobra áll. A szekszárdi megyeháza előtt nem kevésbé, arra utalva, hogy 1844-ben egy itteni megyegyűlésen nemes úr létére önként ajánlotta fel az adózást, ami a maga idejében akkora feltűnést keltett, hogy még Széchenyi is „a pisztoly idő előtti elsütésének” nevezte. Tagja volt az 1848-as Országgyűlésnek és a szabadságharc bukása után halálra ítélték, de uralkodói kegyelmet kapott. Híres szónok volt. 0 ( Fotó: Ó. R. 13.00: Tévétőzsde. 14.00: Pixi az égi kakukkfészekben - rajzfilmsorozat. 14.30: Háztartás. 14.40: Közkórház. 15.30: Boldog napok - családsorozat. 15.55: Az arany lövés. 16.05: Daniel Boone - westernsorozat. 17.00: Hírek, időjárás. 17.10: Szomszédok. 17.35: Divatos ötletek. 17.45: Müsorelőzetes. 17.50: Carson és Carson - krimisorozat. 18.45: Híradó. 19.00: Szerencsekerék. 19.30: Mississippi - krimisorozat. 20.25: Időjárás. 20.30: Hunter - krimisorozat. 21.25: Hírek. 21.30: A heiligenbluti szolgálólány - osztrák játékfilm. 23.00: Híradó. 23.25: Hírek és sztorik. 23.50: Peter Schneider professzor - beszélgetés. 0.00: Kell nekünk preambulum?0.40: Műsorelőzetes. RTL PLUS 6.00: Halló Európa! 9.10: A Springfiel- dek története. 10.05: Játékshow. 10.35: Telebutik. 11.00: Ketten útközben. 12.30: Komolyzene délidőben. 13.00: A mai nap műsorából. 13.05: Telebutik. 13.30: Kaliforniai klán. 14.15: A Springfieldek története. 15.00: Csaló csaló ellen. 15.45: Üzleti hírek. 15.55: Hírek. 16.00: Ketten a szolgálatból. 16.30: A hatmillió dolláros férfi. - Akciófilm-sorozat. 17.10: Játékshow. 17.45: Játssz velünk. 17.55: Hírek. 18.00: Baretta. - Krimisorozat. 18.45: Híradó. 19.05: Időjárás. 19.15: Airwolf. - Amerikai akciófilm-sorozat. 20.15: A főnök. 21.10: Egy nő vagy kettő. - Franciaamerikai film. 22.45: Hírek. 22.50: Kult- Tour. 23.00: Kulturális magazin. 23.30: Férfimagazin. 0.05: Pankráció. 0.40: Airwolf. (ismétlés). 1.25: Aerobic. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 20.00: Sporthírek. 21.15: Hétfői sport. 21.15: Miami bűn - Krimisorozat - A gazdag ember. 23.10: Karácsonyi ajándék. 2. MŰSOR 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Két müncheni Hamburgban - filmsorozat. 21.15: Schilling - gazdasági magazin. 22.00: Tv-híradó 2. 22.25: A katolikus- egyházpolitika Ausztriában. 23.10: Vorarlberg! orgona Hongkongnak.