Tolna Megyei Népújság, 1989. december (39. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-16 / 298. szám
6 - TOLNATAJ 1989. december 16. „A sárga földig letiporva” Egy kisember nagy gondjai Levelet hozott a posta, kétségbeesett sorokat rótt a kockás irkalapra a kisdoro- gi Ignéczi János. „Van Bonyhádon egy Zománcárugyár ahol az igazgató és főmérnök helyett egy egyszerű művezető parancsol, Bogdán a neve. Mivel nem tetszik a dolgozó pofája, elintézi, hogy a gyárban sehol se vegyék fel. Ezelőtt ezt egy kisember nem tehette volna meg, hogy parancsol az igazgatónak és főmérnöknek. Úgy látszik, megszűnt a párt, egy kisember parancsolhat az igazgatónak. Az ember bűne csupán az volt, hogy elzavarta a felesége. Idegösszeroppanást kapott, de nem tudta felvenni a munkát. Úgy érezte, összeomlott benne egy világ, hisz elvesztette a feleségét, 3 gyermekét, akiket úgy szeretett. A felesége megígérte, hogy visszafogadja, ha megállja a helyét, megmutatja, tud rendes munkás lenni. De ez sajnos nem sikerült, mert egy Bogdán nevű ember letiporta a sárga földig. Amikor az igazgató és főmérnök megígérte, hogy visszaveszi. Mivel az orvos azt mondta, míg idegileg rendbejön, adjanak neki könnyebb munkát a gyár területén. De a Bogdán nevű ember megint közbelépett, hogy sehová se vegyék fel. Kérdezem én, van igazság ezen a földön? Egy egyszerű kisember parancsolhat már az igazgatónak is? Milyen világot élünk, tessék mondani!” Emberi sors, sóhajtgatunk, s benne mennyi keserűség, a rossznak hányféle utalása, a gondoknak özöne... s ez a visszatérő név: Bogdán?... Hát ilyen rossz ember lenne a zománcárugyár sajtoló üzemének vezetője? Ekkora befolyással bírhat, hogy csak úgy dirigálhat igazgatónak és főmérnöknek?! A levéliró kitartó, ime záró sorai: - „Amit leírtam, minden szó igaz és szeretném ha leközölnék. Nem félek az igazságtól. Ha önök nem közük le, majd leközli bármelyik pesti újság és olvassa az egész ország, hogy milyen világ ez.” Ignéczi János Kisdorog Nosza, irány Kisdorog. A tanácsnál kiderül, Ignéczi János nincs is, Bonyhádon van a feleségénél, mig az általuk vásárolt dorogi házban felesége hozzátartozói élnek. A tanácsnál nem túl biztató véleményt formálnak a fiatalemberről, aki állítólag életerős, de keményen iszik. Bár oly keményen dolgozna, mondta a tanács munkatársa. Volt már elvonón, először beutalták, aztán maga ment, még gyógyszert is „beépítettek” a szervezetébe. Sok munkahelyet megjárt már. Nosza, ezek szerint a másik oldal másról árulkodik?! A zománcárugyár sajtoló üzemének vezetője, Bogdány Gyula szerint: - Két hétig nem jelent meg a munkahelyén, róla semmit sem tudtunk. Kerestettük, levelet írtunk, ami válasz nélkül maradt. Újabb levél ment hiába, és két hét után jogellenes kilépőnek számít a munka törvénykönyve szerint az igazolatlanul hiányzó. Az igazgató és főmérnök semmit nem ígért. A munkaügyön járt Ignéczi János, hogy más munkát kérjen magának. Erősen látszott rajta, hogy idegileg megviselt. Beszéltem a leszabó üzem vezetőjével, próbálja alkalmazni, ha megállja a helyét, majd visszaveszem. Steib kollégám elbeszélgetett vele és nemet mondott, mondván, veszélyes üzemrész, az ilyen munkaerő csak bajt okozhat. Panaszt tett az igazgatónál, a leveleket zaklatásnak tartotta részünkről.... Ezek után még mit vár egy ember?! Nem volt kiváló munkás a csapatban, s nálunk rend van, hogyan nézzek a dolgozóim szemébe, ha két hét után visszaveszem?! Ezek ellenére is segíteni akartam, de nem ment. Május 23-án lépett be a gyárba, október 12-től 31-ig igazolatlanul hiányzott... * Ignéczi János feleségét bonyhádi lakásán kerestem fel. Kiderült, nekem előbb kellett volna mennem, mert akkor talán visszavették volna a férjét a gyárba. Ha előbb érkezem. írtak, úgymond a „munkaügyi minisztériumba” is, és igazuk van! Most (is) munkát keres a férj. Délelőtt tíz órára beszéltünk meg egy találkozót, hogy közösen menjünk el a gyárba tisztázni a részleteket. Ignéczi Jánost hiába vártam. Talán megelégedett azzal, hogy saját elmondása szerint neki igaza van? Netán belátta ennek ellenkezőjét? Esetleg elindult, de útközben új munkahelyre lelt? Vagy egyszerűen csak ennyire érdekli a saját sorsa? A választ nem valószínű, hogy megtudhatjuk. - szabó Kiváltságot követelve Amikor kuiák voltam, én szenvedtem, most ti jöttök Azokat az időket éljük, amikor akarva- akaratlanul gyakorta megmérettettünk, amikor nap mint nap félelemmel állunk a munkapad mellé, vagy ülünk le az íróasztal mögé, mert nem tudjuk, hogy kire mikor kerül rá a sor, kinek mikor mondják, hogy holnaptól vagy elsejétől keressen másik munkahelyet. A piacgazdálkodásra való áttérés egyfajta kényszer, szükségszerűség, ám óráról órára százakat, ezreket taszít a kétségbeesésbe. Hogyan tovább? Bár a végeredmény szempontjából közömbös, hogy kit miért, milyen formában fosztanak meg munkájától, a módja azonban egyáltalán nem. A vezetőknek dönteniük kell. Ki megy és ki marad, és ez óriási felelősség, ám ha a döntést nyilvánvaló személyi ellentétek motiválják, semmi garancia nincs arra, hogy az marad, aki a jobb. Vannak akik elérkezettnek látják az időt, múltbeli valóságos vagy vélt sérelmeik törlesztéséhez és döntéseik alapján az utcára kerülők politikai hovatartozása képezi és nem a szakértelmük. Nyilván nem általános ez a jelenség, de ha csak egy van belőle, az is eggyel több a kelleténél. A Tolna Megyei Tüzeléstechnikai Szolgáltató Vállalat dombóvári kirendeltségénél 1990. január 1-től felmondtak két cserépkályhásnak, Horváth Lajosnak és Lakatos Tibornak. A hivatalos indokolás szerint ők ketten huzamosabb időn keresztül hanyag munkát végeztek, több általuk rakott kályhát újra kellett építeni a minőségi kifogások miatt. Ám mindketten és rajtuk kívül több munkatársuk is állítja, hogy a kirendeltségvezetö ezekkel a szavakkal körítetté a felmondást. „Amikor kulák voltam, én szenvedtem, most a kommunisták következnek". Nem célunk vitatni Szita Lajos kirendeltségvezetö döntésének jogosságát, ám a felmondáshoz hozzáfűzött kijelentése valamennyi jelenlévőt felháborította. Pedig ők nem tudják, hogy Szita Lajos nem is volt kulák. Apja sümegi származású cseléd volt, aki kilencévesen vette a hátára a batyut és kötött ki Szakcson. Szita Lajos is sokáig kétkezi munkásként dolgozott a szakcsi téglagyárban, ahol hétezer téglát kellett kihordania naponta, mert ennyi volt a norma.- Soha ilyen kijelentést nem tettem - ' mondja álljon ide velem szembe, aki ezt állítja. Horváth Lajos és Lakatos Tibor január elsejétől munkanélküli, de nemcsak ők azok, akik szükség esetén vállalják a szembesítést. Vállalják azok is, akik sem munkásőrök, sem pedig párttagok nem voltak és maradhatnak a vállalatnál. Legalábbis egyelőre. Forrongó, változó világunkban egyre többen lesznek azok, akik valamiféle kiváltságot követelnek maguknak múltbeli megaláztatásukért cserébe. A rehabilitáció azonban csak azoknak jár, akiket tényleg értek sérelmek, ám ez a fajta felmentés nem kiváltság. Óhatatlanul, eszembe jut, hogy a negyvenes évek végétől gombamód szaporodott a partizánok száma, sokkal többen dicsekedtek az effajta múlttal, mint ahányan fegyvert fogtak. így leszünk most azokkal is, akikre rásütötték a ku- lákság bélyegét? MOLNÁR ISTVÁN Poliuretán hab és polipropilén számolópálca Nem olcsó mulatság a poliuretán hab, de legalább nincs vele sok veszödség. Az ember fogja a flakont, benyom egy adagot az ajtók, ablakok melletti résekbe, és a sárga massza megdagadva kitölti a hézagot. Nem kell maltert keverni, csömöszölni, simítani. Figyelmesen olvasom a használati utasítást, melyből egy lehangoló tény is kiderül. így, ahogy van, még nem használható a termék: kell hozzá vásárolnom egy úgynevezett habositó fejet. Magyar specialitás, a megbonthatatlan konzerv édes testvére. Az áru csak úgy fogható hadra, csak úgy működtethető, fogyasztható, ha még különféle segéd-, kiegészítő-, mellékfelszerelésekkel látjuk el. Olyan egyéb dolgokkal, amik rendszerint nem ott, nem akkor, illetve nem olyan színben, méretben, minőségben kaphatók, mint kellene. * Vikinek polipropilén számolópálcákat vettünk. Negyven darab van egy kis zacskóban: tiz piros, tíz kék, tíz zöld, tíz sárga. (Az én időmben még hurkapálcából csinálták.) Viki örül, kiszórja, szortírozza őket. A nejlontasakból a pálcikák után egy befőttesgumi is kiesik. S én - remélem nem hangzik túl hülyén: - oda meg vissza vagyok az ámulattól. A gyártó plusz szolgáltatást nyújtott: gondolt arra, hogy a műanyag mütyüröket játék, illetve „matematika" után csokorba lehessen gyűjteni. Ez az, ami kéne! W Társasági tapasztalatok A Gemencplast Rt első hét hónapja Az irodaépület tetején a két egymásba fonódó karika megmaradt, a körökbe zárt betűk viszont kicserélődtek. Az egykori BVK-embléma megváltozott, most GPRT rövidítést láthatunk a palánki gyártelep felett. A rövidítések jelentése: az üzemet egykoron a Borsodi Vegyi Kombinát Szekszárdi Müanyagfeldolgozó ■ Gyáregységének nevezték, ma Gemencplast Részvénytársaságnak. Ez persze nem újdonság, hiszen az átalakulás hét hónappal ezelőtt történt. Akkor hirtelen teljes önállóságot kapott az új rt., szabadon dönthettek fejlesztési, beruházási ügyekben, bérkérdésekben, az üzleti kapcsolatok alakításában, kereskedelmi vonatkozásokban és minden egyéb téren. A részvénytulajdonosoknak nincs közvetlen beleszólási joguk az rt. irányításába, viszont azt nyilván elvárják, hogy a cégben fekvő tőkéjük után tisztes osztalékot kapjanak év végén. A részvénytársaság nem titkolt célja volt, hogy megfelelő nyugati partnert találjon és külföldi tőkét bevonva vegyes vállalatként működjön. Már akkor látszott, hogy a hazai piac telítődött, az egyre dráguló műanyagtermékekre nincs megfelelő nagyságú fizetőképes kereslet Magyarországon. Egy jó nevű nyugat-európai cégen keresztül talán be lehet törni a tőkés piacokra és a korszerű technológia, gyártóberendezések is könnyebben kerülhetnek Szekszárdra. Hónapokig tárgyaltak olasz, osztrák, NSZK-beli és holland cégekkel, nehezen született megállapodás. És közben eltelt több mint fél év. Hét hónap elég nagy idő' ahhoz, hogy az üzem vezetői, dolgozói számot vessenek, mérleget vonjanak: kinek, milyen változásokat hozott az új működési forma, teljesültek-e az egykori remények, elvárások, visszatekintve helyesnek lát- ják-e az akkori döntést. Most is dolgozni kell Az üzem képe persze nem változott. Az udvaron ameddig a szem ellát, mindenütt műanyag. Az alapanyag, a zsákos vagy konténeres PVC-granulátum itt várja a feldolgozást, a késztermékek, a különböző redőny, falburkoló és egyéb profilok kötegekben, a vastag, bordás dréncsövek összetekerve várják az elszállítást. Az üzemcsarnokban ilyenkor télen jóleső meleget árasztanak az extrudergépek, végtelen szalagként kúszik elő az acélszerszámokból a lágy, forró műanyag. A gépsor másik végén sivitva vágja le a megfelelő hosszúságú darabokat az automata fűrész. Itt-ott egy-egy dolgozó tébláböl a gépek között, igazít valamit a műszereken, kötegekbe rendezi az ösz- szegyült terméket. Mindenki több gépsort kezel, felügyel. Kun Krisztina három éve dolgozik itt, éppen most kezdte meg a délutános műszakot.- Mi változott itt lent az üzemcsarnokban azután, hogy részvénytársasággá alakult a cég?- Mi nem sok változást éreztünk. Hiszen dolgozni most is ugyanúgy kell, mint régen. A gépek sem változtak, a munkánk sem.- És a fizetés?- Volt egy elég jó fizetésemelés, meg aztán kapunk 13. havi bért és nyereséget is, de azért nem mondanám, hogy túl vagyunk fizetve. Ahhoz képest, hogy folyamatos műszakban dolgozunk, éjjel-nappal, hétvégén, ünnepnapon, nem sok az a 8-9 ezer forint.- Változott-e a vezetés, a főnökök magatartása?- Hát... talán szigorúbbak egy kicsit, jobb minőséget követelnek. Aki selejtet gyárt, azt felelősségre vonják. Pedig sokszor a granulátum vagy a szerszám hibája miatt lesz selejt. * Németh József művezető délelőttös volt, a műszakváltás után maradt még néhány perce a busz indulásáig.- Szerintem sok minden megváltozott. Az átalakulás után volt egy kis létszám- leépítés, és közel harminc százalékos béremelés. Régen 14-16 volt a műszak- létszám, most csak 10-12-en vagyunk. Jobban keresünk, de a követelmények is emelkedtek. Rengeteg új terméket próbáltunk ki, kezdtünk gyártani, a szerszámkészítés is jócskán fellendült. Minden használhatónak tűnő ötletet igyekszünk megvalósítani, sok a házon belüli újítás. Tudjuk, hogy nincs könnyű helyzetben az rt., ilyenkor minden apróság számíthat. Talán most már mindenki jobban a magáénak érzi a céget, mint régen. Sikeres kezdés - kérdéses jövő A részvénytársasággá alakulás persze nyilván a vezetők munkáját változtatta meg igazán, alapjaiban. Baltavári István igazgató szerint most már tőkés fejjel kell gondolkodni. Sajnos, ez az iparág, amelyben ők is utaznak, az egész világon pang. A tőkés világban a dekonjunktúra időszakát általában arra használják fel, hogy termékszerkezet-váltással, szüntelen, intenzív fejlesztéssel megújulva ke- rüljenek ki a válságból, még ha ez komoly áldozatokat is követel. Itt, a Gemencplast Rt.-nél is ez lehet a járható út, ezért próbálnak ki hetente két-három újdonságot, keresve a piacon jól eladható, gazdaságos termékeket. Nem lesz könnyű csata, de a válság elöl menekülni csak előre lehet. A részvénytulajdonosokat a mind nagyobb osztalék érdekli, ezt kérik számon az igazgatón. A piaci mechanizmusok azonban még nem működnek megfelelően, hiszen az egyetlen hazai alap- anyaggyártó - monopolhelyzetéből adódóan - diktálhatja az árakat, amelyek jóval magasabbak a világpiacinál. A lakosság életszínvonala és ezzel a fizetőképes kereslet folyamatosan csökken, a hazai piac beszűkül. Az export az irreális alap- anyagárak miatt nem számottevő, és az a kevés sem gazdaságos. Az átalakuláskor teljes önállósággal és felelősséggel felruházott igazgató mozgástere tehát meglehetősen szűk. A nehéz körülmények ellenére az rt. sikerrel zárta az első hét hónapot, várhatóan 13,5 százalék körüli osztalékot tudnak fizetni, ami szép teljesítmény. Az sem mellékes, hogy a dolgozóknak 13. és 14. havi fizetést adhattak. Hogy a jövő mit hoz, az ugyanúgy kérdés a Gemencplast Rt.-nek, mint az ország egészének. A régóta óhajtott külső kapcsolat már megvan, alig néhány hete, hogy a linzi székhelyű osztrák BRP cég 8,4 százalékos tőkerésszel a részvénytársaság tagja lett. Ez a cég műanyagfeldolgozó gépeket gyárt, amelyek közül néhány itt Szekszárdon termel majd. Már folyik a géptelepítés, januárban meglesz a próbaüzem, februártól pedig már termékeket gyártanak az új gépsorok. A hangulat bizakodó, hosszú távon jó kapcsolatnak ígérkezik az osztrák cég, ablak lehet nyugatra, de keletre is, mert van már egy vegyes vállalatuk a Szovjetunióban. Műanyagtermékeket és műanyagfeldolgozó gépsorokat szeretnének közösen gyártani és harmadik piacon értékesíteni. Persze, álmodozni nem érdemes,-átütő erejű sikerre az exportban nem lehet számítani. Az idei 5 százalékról felfuthat 10 százalékra, de komoly nyereséget nem hoz, inkább csak a piaci jelenlét lehet a cél. A belföldi értékesítésnek újabb csapás a forintleértékelés, hiszen az amúgy is túl magas alapanyagárakat még feljebb nyomja. 1990-ben kritikus helyzet alakulhat ki. A „gyártok valamit és várom a megrendelést” szisztéma tovább nem tartható,, lépni kell a kereskedelem fejlesztése terén is. Felvettek 5 új dolgozót termékmenedzseri feladatokra. Ez azt jelenti, hogy ők végigkísérik, „gondozzák” a termékeket az ötlettől az eladásig. Minden településre, minden vegyesboltba el kell juttatni a termékeket, hogy a potenciális vevők megismerhessék azokat. Az eddiginél jóval nagyobb súlyt kell fektetni a propagandára is, minden lehetséges médiát felhasználva. A lényeg: amit megtermelnek azt el is kell adni, mert csak igy tudják a dolgozókat megtartani és a tisztességes megélhetésüket biztosítani.- árki Dolgozni ugyanúgy kell - csak jobban
