Tolna Megyei Népújság, 1989. december (39. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-16 / 298. szám
II. évfolyam, 47. szám 1989. december 16. Összetört harmonika Jól bele kell kapaszkodni a súlyos, méregzöld aknatetőbe, hogy félrecsússzon. Majd’ ráfagy a kezem a fogantyúra. Dermesztő hideg van. Nehéz elhinni, hogy lent, a föld alatti betonüregben elviselhető a klíma. Langyos - porszagú lehelletként csap arcunkba a levegő, ahogy a nyílás fölé hajolunk. Belehallgatunk a csendbe. Semmi. Csak szétszórt csikkek, üvegszilánkok, rongydarabok jelzik, valaki „lakik” itt. A derékvastag melegvízcsöveket elzáró, hatamas szelep mellett egy plakátot is talál a zseblámpa fénye. Öles betűk a papíron: AIDS. A menedék egyetlen dekorációja. Az aknatetőn rövid vallomás: „Anita, szeretlek! Viktor”. A vasúti sín túlsó felén két másik akna. Szintén üresek. Az egyik aljában szinezőpasztás tubus hever. Alig hiányzik belőle. * Talán mégis otthon kellett volna maradni. Úgyse találtok senkit, itt nincsenek hajléktalanok, intettek az ismerősök. Lehet, hogy igazuk van? A vásártér egyetlen állandó alumíniumbódéjához megyünk. Meg-meghúzódik itt egy-egy csavargó időnként, azt mondják. A padlón millió söröskupak, emberi ürülék. A lakó egyelőre .sehol. A közeli autóbusz-pályaudvaron fényárban úszik a váróterem. Finom meleg lehet odabent. De az ajtó zárva. Aki lemaradt a járatról, mehet ismerősökhöz, vagy valamelyik presszóba, étterembe, mig ott is le nem húzzák a rolót. Szemköz a vasútállomás váróterme már sötét, hiába nyomkodjuk a kilincset, minden helyiség zárva. Tizenegy óra tájban, miután az utolsó szerelvény is elment, bezár a pályaudvar. Nem maradhat bent senki, csak pletyka, hogy a vasutasok szemet húnynának és rázárnák az ajtót pár szendergőre, halljuk az ügyeletes forgalomirányítótól. Vicces, a hegesztő Több üres személyszállító kocsi js vesztegel a bátaszéki állomáson. Előfordul, hogy itt valamelyik kupéban húzódnak meg azok, akik az utotsó vonattal lejönnek a megyeszékhelyről. Három vagont is végigjárunk, de hiába. Meg is fagyna, aki ide venné be magát. Szinte éget a hideg. Bent az új váróteremben ballonkabátos, sovány fiatalember alszik az egyik pádon. Feje alatt tömött nejlonszatyor, takarója a villanyfény. Álmában is reszket, miután felébresztem, tovább vacog. Cseppet sem ellenséges, de válaszai kissé zavarosak. Azt mondja hazafelé igyekszik, az egyik baranyai községben lakik, itt az édesanyját látogatta meg.- Miért nem tölti nála az éjszakát?- Mióta ezzel a manusszal él, valahogy megváltozott - dünnyögi.- Lekéste a vonatot?- Nem, stoppal megyek, csak most nagyon hideg van, megvárom a reggelt.- Máskor is aludt már itt?- Többször is.- Hol dolgozik?- Most sehol. Egy maszeknál voltam, kazánokat csináltunk, de elfogyott a megrendelés, így el kellett jönnöm. 7- Mióta van munka nélkül?- November 28. óta.- Azóta nem talált semmit?- De, most megvan egy pécsi cég címe, azokat fogom megkeresni.- Ha felveszik, lesz hol laknia?- Remélem, adnak lakást. Mert van saját házam, de abban a feleségem lakik a két gyerekkel.- Elváltak?- Még nem, egyikünknek sem sürgős.- Árulja el, hány éves.- Mennyinek néz?- Harmincötnek.- 1961. augusztus 30-án születtem. ~ - A nevét is megmondaná?- A barátaim Viccesnek hívnak. Mit hoz a véletlen? Másnap délelőtt Szekszár- don találkozunk. Vicces, mint az éjjel is, homlokából gondosan hátrafésült hajjal, megmosakodva, frissen lépdel az állomás felé. Megismer, udvariasan köszön. A húgához igyekszik, azt mondja, aztán megy Pécsre. Hitetlenül nézhetek rá, mert a szatyorból bőrdossziét, abból iratokat szed elő.- Nézze, én nem hazudok, itt az ajánlás a céghez - mutat egy kézzel írott lapot. Egy üzemvezetőhöz intézett mondatok, melyek szerint Viccest - illetve most már megtudom, H. Jánost, kérik alkalmazni, 50 forintos javasolt órabérrel. Nem rossz pénz, jobb, mint a mostani semmi. Persze, ha hajt az ember, akkor se sok marad a fizetésből. Vicces kezességet vállalt egy ismerősének 45 ezer forintra, az meg nem fizetett, így aztán tőle vonták le havonta a törlesztőrészt. Nézzük a bérelszámoló lapot. Tizenháromezer-párszáz forintból alig többet, mint ötezerhétszázat vitt haza.- Hja, Schwer ist Leben, élni nehéz - sóhajtja fáradt mosollyal.- Beszél németül?- Persze, három évig dolgoztam az NDK-ban, ott sok ragadt rám - feleli.- Nem gondolt arra, hogy újra külföldön vállaljon munkát?- Dehogynem. Ha összejön, úgy elhúzok, mint a „messzersmitt”. Inkább legyek a négy és fél milliomodik vendégmunkás, mint itthon a százezredik munkanélküli... Közös ágyban Éjjel fél egy van. Szótlanul ülünk az autóban, igyekszünk vissza Bátaszékről Szekszárdra. Szinte bágyasztó a meleg, zsongít a rádióból sugárzó sláger. Az Alkotmány utca 42/b. előtt fékezünk. A réges régi szekszárdi utca földszintes házai között rövid, sikátorszerű kis közön át vezet az út a rozoga kiskapuhoz. Onnan egy koromsötét folyosón át egy zsebkendőnyi szobába. Ezernyi lom, vödör, lavór, ócska kidobott tévé közt botorkálunk a kihalt épületben, s már fordulnánk vissza, mikor mégis észreveszünk valamit. Valakit. Valakiket. Egy halom ócska rongy alatt két ember moccan a zajra. Alacsony, régi díványon kucorognak szorosan összebújva, egymást melegítve a csupasz falak rettenetes hidegében.- Itt laktam albérletben a feleségemmel, de öt és fél hónapja elvitetett Palánkra, mert nagyon ittam - mondja felkönyökölve a kívül fekvő, középkorú W. János. - Mire egy hónappal ezelőtt hazajöttem, elhurcolkodott, elvitte a gyereket, meg az összes bútort. Azóta itt élek.- Munkája van?- Alkalmi. Azzal keresek valamicskét, ami a megélhetéshez elég.- Próbált valahol segítséget kérni?- Jártam a tanácsnál, ott azt mondták, keressek munkát. Még egy darabig itt maradok, de legkésőbb egy hónap múlva elmegyek.- Hova? _ ?- Ki alszik maga mellett?- A Sz. Pisti. Neki sincs hol laknia, befogadtam. Huszonéves, borostás, kócos fiatalember kászálódik elő a pokróc alól.- Itt laktam a Dobó utcában albérletben, de örökösöké lett a ház, engem meg kitettek - mondja hunyorogva.- Hány éves?- Huszonhárom.- Dolgozik?- Én is alkalmi munkákat keresek, szőlödrótot húzunk, ami épp akad.- Szakmája van?- Nincs. A kukásoknál voltam régebben, de úgy jött ki a lépés, hogy el kellett jönnöm. Lehet, hogy visszamegyek hozzájuk.- Ha visszaveszik, lesz hol laknia? Hosszú, tétova hallgatás a válasz. Elköszönünk. Behúzzuk magunk mögött az ajtót. Ne szökjön ki a belehelt meleg. Két év remény Hogy hányán vannak a városban fedél nélkül, hajléktalanul vegetálók, közülük hány a jó szándékú, becsületes, körülményei áldozataként tengődő s hány a bűnöző hajlamú, helyzete könnyítéséért mit sem tevő, közveszélyes embertársunk, nincs rá statisztika. Sümeginé Vecsei Mariann, a városi tanács egészségügyi osztályának csoportvezetője azokról tud csak, akik hozzájuk fordulnak szociális otthoni elhelyezésért, segélyért. Legutóbb például egy dunaújvárosi illetőségű férfi kopogott be. Állást, lakást, segélyt kért. Mint később kiderült, a holmiját az állomáson hagyta, egyenesen a tanácshoz ment. Ilyen esetben természetesen nem tudnak segíteni.- Azoknak, akiknek nincs hol aludniuk, de dolgoznak, a palánki alkoholelvonó intézetben nyitottak egy pavilont, ott érdeklődjenek - tanácsolja a csoportvezetőnő.- Két úton érkeznek hozzánk a betegek. Van, aki úgy érzi, hogy sok alkoholt fogyasztott, ezért magától felkeresi a körzeti orvost, majd a területileg illetékes ideggondozót, ez a legritkább. A többieket családjuk, munkahelyük vagy a rendőrség kezdeményezésére a tanács egészségügyi osztálya kötelezi elvonókúrára. Ez utóbbi módszert most az emberi szabadságjogok fokozottabb szem előtt tartásának korában lehet, hogy felülvizsgálják, de egyelőre ez a módszer van érvényben. - mondja dr. Fadgyas Ildikó, a Tolna Megyei Kórház-Rendelőintézet szocioterápiás és rehabilitációs osztályának vezető főorvosa. - Nálunk a kezelés szocioterápiás alapokra épül, egy hétig orvosi modell szerint, majd szanatóriumszerűen látjuk el a betegeket. Dolgozniuk is kell, hiszen sokan jönnek a társadalom perifériájáról, úgy, hogy egy-két hétnél tovább még nem volt munkahelyük. A mosodában, kertészetben foglalkoztatjuk őket, bedolgozást szerzünk a számukra. Nem munkadíjat kapnak ezért, hanem napi negyven forint úgynevezett terápiás jutalmat. Ha egy hónap eltelik és van rá remény, hogy otthon kibírják ital nélkül, s ezt be is bizonyítják azzal, hogy négy hétvégén józan állapotban jönnek vissza szabadságról, akkor megkaphatják a zárójelentést.- Mit tudnak azokról, akiknek családi körülményeik időközben megváltoznak, netán nincs hová menniük?- Sajnos nem mindig mondják el az igazat a betegeink, ezért behívjuk a hozzátartozókat és velük is elbeszélgetünk. Azoknak a gondozottaknak, akiknek nincs munkájuk, 2-3 hét alkalmazódási szabadságot adunk, nálunk maradhatnak, míg felveszik őket valahová. Akiknek pillanatnyilag semmi esélyük nincs arra, hogy visszamenjenek az életbe, és némi pénztartalékkal sem rendelkeznek, az éjszakai szanatóriumban biztosítunk szállást. Ez egy tizenhat személy elhelyezésére alkalmas összkomfortos, korszerű pavilon, 10 férfi és 6 nő lakhat benne egyszerre. Dolgoznak, ezért fizetést kapnak, amiből legalább ötszáz forintot félre kell tenniük havonta. Két évig maradhatnak, ez alatt össze tudnak rakni annyit, hogy legalább egy olcsó albérletre elég legyen. De ide utcáról nem tudunk felvenni senkit. Ez a szanatórium tulajdonképpen átmenet a kórház és a civil élet között. János, a sírköves Ha nem lenne morbid a hasonlat, azt mondhatnánk, K. János szerencsés fiatalember. Alkoholbeteg volt, Palánkra került, így az éjszakai szanatórium lakója lehet. Egy évet már itt töltött, még egy éve van arra, hogy megoldja a sorsát. Frissen mosott hajjal, kihajtott nyakú ingben, kék munkáskabátban ül velünk szemben a társalgó asztalánál. Ujjai egy Népszabadság sarkait gyűrögetik. Halkan, merengve idézi fel huszonnégy éves múltja keserű emlékeit. Hattól tizenhat éves koráig állami gondozásban élt Regszemcsén. Tízen voltak testvérek, de szüleik nem sokat törődtek a gyerekneveléssel. Napirenden voltak a veszekedések, gyar lón vendég volt az alkohol is. János az intézetből • szociális otthonba kérte magát, közösségből közösségbe szeretett volna kerülni. Értény-Barnahát lett az új otthona. A faluban megismerkedett ogy/;í lánnyal, beleszeretett, együtt éltek. János elment,J sírkövesnek, tízezer forintot is haza vitt egy hónapi ban. Albérletre csak nyolcszázat fizettek, minden,T| renben lett volna, ha a lánynak nem kell közben; , egy másik férfi. Szétköltöztek, János italba fojtotta a bánatát. no a Olykor három napig is ivott egyfolytában. A tár nács indítványozta, hogy jelentkezzen Palánkon/- Egy kortyot sem iszom, jól érzem itt magam: Nem szeretnék munkahelyet változtatni, az albér- i let meg nagyon drága lenne - mondja. Hatezerkétszáz forintot keresek, állatokat gondozok, itt a kórház telepén. Minden hónapban félréteszek ötszáz forintot, később talán többet is. A szanatóriumban fürdőszoba, mosogatóhelyiség is van, jól megvagyunk. r-.-nijt- Mihez kezd, ha lejár a két év? Milyen otthont szeretne?- Milyent? Csendeset. Ahol nincs vitatkozás, csak nyugalom. Valami kis házat, elég lenne egy szoba-konyha is. De nem a falumban, inkább itt a környéken. Az élet talán meghozza, hogy egy jóra- való társat is találok. Aki rendes, a ház körül is tevékenykedik.- Mivel foglalkozik legszívesebben munka után? Egy pillanatra mintha fátyolossá válna a tekintete.- Zenét hallgatok. Nagyon szeretek muzsikálni. Volt egy tangóharmónikám, de az élettársam ösz- szetörte. * Üres csend ül az ipartelepen. A Séd mozdulatlan, mocskos szürke jégkígyó. Szekszárd fényei szinte elérhetetlen távolságban pislákolnak. CSER ILDIKÓ
