Tolna Megyei Népújság, 1989. december (39. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-02 / 286. szám

II. évfolyam, 45. szám 1989. december 2.- Szeretlek, Rácvölgy? Hányszor kérdeztem magamtól, hogy tudlak-e szeretni? Talán a cigány­ságodat szeretem, mert magam is az vagyok. A nevem is elárul? Ignácz Györgyné Balogh Aranka. Mégse szerethetlek, mert nem segít itt senki. Kitől is várom, hogy meghallgassanak, támogassanak? A tanácstól? Onnét aztán hiába remélek bármit is! Azt mondják, nem olyanok a körülményeim! Mi­lyenek?- Kit fogadhatok...?- Kit fogadhatok itt, ebben a szoba-konyhás há­zamban? Ház? Ugyan! Élünk benne négyen. Férjem, meg a két gyerek. A nagyobbik harmadik osztályos. Mindjárt jönnie kell. A kicsi meg az ud­varon van. Mindig kint lenne, cumival a szájában. Ezért a szabadságért már tudlak szeretni, Rác­völgy. Persze, ennek is ára van. Úgy érzem, mintha többet fizetnék a kelleténél. Beadtad a számlát a születésem pillanatában. Ennek már huszonhat éve lesz. A mögöttem álló kisházban él anyám. Ott születtem a testvéreimmel együtt. Akkor még nem volt kötelező a kórház, vagy nem is tudom. Ibolya, a húgom az Orionnál betanított munkás, Józsi, a bá­tyám a vasútnál van, a nővérem nem dolgozik, de nekem sincs munkahelyem. Itthon vagyok, állato­kat nevelek meg néha gyönyörködök benned, Rácvölgy. Szép vagy, legalább nekem szép!- Dolgoztam én!- Dolgoztam én a vásártéri óvodánál egy dara­big. Fölmostam, ebédet hordtunk ki, mindenes voltam, de abba kellett hagynom, mert te, kedves Rácvölgy elég messze vagy az óvodától, meg szin­te mindentől. Láthattál, amikor kora reggel keltem, mert már öt órára bent kellett lennem. Négy órakor ébredtem emiatt. Aztán biciklire ültem és... Mondjam, hogy szépek voltak a reggeleid? Ki­nevetnek! Szerettem ott lenni nyáron, de télen fűteni is kellett, a központit most szerelik be. Az Orionnál két hónapig voltam, de az ülőmunkát nem nekem találták ki. Tudhatod, hogy ott is hagytam. Az akkor volt, amikor összekerültünk a férjemmel. Terhes lettem. Szakmám nincs, előbb sikerült férj­hez mennem, mint tanulni valamit. Mások szerint korán lettem asszony. Tizenöt éves voltam, egy év múlva meglett a kisgyerek. Most kilencéves. Egy fiú, egy lány. így akartuk. Több már nem lesz. Elég ezeket is fölnevelni.- Elhívott moziba.- Mi mindenre nem gondolok? Tényleg, a mozi! Ezen az úton ment az új motorjával a Gyuri. Ott áll­tam, aztán elhívott moziba. Tetszett az egész, de a moziból nem lett semmi, mert augusztus 20-avolt, és inkább bálba mentünk. Iregbe. Kóláztunk, be­szélgettünk, hazajöttünk. így kezdődött a szere­lem. Te ismered a rácvölgyieket. Tudod, hogy nem olyan népség, mint amilyennek sokan gondolják. Egy asszony már nem beszélhet akárkivel, mert mindjárt szájukra veszik. Na, de ebbe nem merü­lök bele. A férjem is muzsikál. Gitározik. Valamikor volt itt egy cigányklub. Az Orsós Feri vezette. Na­gyon jó volt ez. Akkor lettél te is híres. Klubtalálko­zók voltak, a szedresiekkel, gyönkiekkel. Minden hét végén bál volt. A zenekart nagyon szerették. Sajnálták itt a húsz forintot a belépőre, a Dámban meg hatvanat is fizetnek. Gyulajból, Páriból jártak ide. Neked magyarázzam, örültem, hogy itt élhe­tek. Régebben jobb volt, mint most.- Forrásból jön a víz.- Ha valamit szeretek benned, Rácvölgy, az leg­inkább a viz. Forrásból jön valahonnan. Tiszta. Azért is fedtük be itt, a ház előtt a kutat, hogy sem­mi szemét ne essen bele. Nehezen szoknám meg a másik vizet. Főzés szempontjából jobb ez. Sze­retek főzni, úgy szoktam meg, ahogy anyámtól ta­nultam. Én nem úgy rakok föl egy krumplilevest, ahogy a magyaroknál szokás. Más az íze. A tejfölös, mártá­Szeretlek, Rácvölgy? ■ sós ételeket nem szeretem. Minden ételünknek megvan a „szájíze”. Lehet, hogy a víz teszi? Nem hiszem. A sógorom, Józsi is dicsérte, hogy a tész­taféléket jól csinálom. Ha nem kapok kenyeret a boltban, nem baj, tudok én csinálni punyét. így mondjuk mi, cigányok. Egy kiló liszt, élesztő, só, langyos viz, puhán kidolgozom, hagyom kelni, az­tán beteszem a sütőbe. Régen kemence volt. A sültpaprikával ez a kenyér a legjobb. Nem lecsó­val. Simán megsüti a paprikát, hagymát, zsírt. Pu- nye meg a paprika. Ez menő étel.- Elegem van a televízióból!- Szeretek kiállni az alkonyatba, és elnézni a dombok fölötti felhőkbe. Milyen jó ez! Aztán vacso­ra. Már néha elegem van a televízióból. Ez egy ro­mán készülék. Egyéves, de már annyit csináltat­tam. Egyszerre fogja magát és be nem jön a kettes. Antennát is vettünk ezerháromszáz forintért. Le­het, hogy másnak nem drága, de nekünk igen. Egy keretes van, két gyerek, meg az állatok. Sok. Hiába mennék dolgozni, két műszak, nem vállalhatom a gyerekek miatt. A disznók is kellenek. Milyen jó, ha télen le­vágunk egyet, akkor még nyárig is van ennivalónk. Nem úgy élünk legalább, mint amit a televízióban látni. Hányán éheznek? A Panorámát szoktam nézni, de ha valami film van a kettesen, akkor in­kább azt. Mi nem politizálunk. Okos emberek kellenek ahhoz. Itt a völgyben sokan írni se tudnak. Mire szavaztak volna? Én se mentem el. Na, végre megjött Gyuri. Talán tápot hozott.- Mindig várom az uramat!- Mindig várom az uramat, hogy este megjön, és akkor elmondja nekem, miről beszélnek az embe­rek arra, amerre ö jár. A sütőiparinál gépkocsive­zető. Hivatásos jogosítványa van. Kenyereket hord. Neki is korán kell felébredni. Trabantunk van. Többször rossz, mint jó, de azért sokat hasz­nálja. Nem kell legalább bicikliznie. Simontornyáig jár a kenyérrel. Van tíz sofőr a vállalatuknál. Ha többen vannak, kevesebbet keresnek. Kétszáz- hatvan, kétszázhetven órát dolgozik. Megszorítjuk magunkat és valahogy kijövünk a pénzből. Semmi jót nem mond az uram, mert mindenki a drágulás­ról beszél a boltokban amerre jár. Ő ritkán vásá­rol, néha hoz tejet, kakaót, de a bevásárlás az én dolgom. Igaz, ezt a sarokpadot együtt vettük a múlt héten. Részletre akartuk, de nem adtak kölcsönt. Azt mondták, az uramnak nincs egyéves munkavi­szonya. Egy hónap kellett hozzá. Megnézhetnék, hogy mit veszünk. Nyolcezer forintos garnitúra lett volna, amit kinéztünk. Asztallal, székekkel, a gye­rekek miatt... Nem vehettük meg. Ez olcsóbb volt, de kell hozzá asztal is, külön szék. Olyanoknak ad­nak száz meg százezreket, akiknek már úgyis van. Autót vesznek, lakásuk nincs, de fölvághatnak, hogy milyen kocsijuk van, nekünk meg csak Tra­bantunk. Pofára megy itt minden.- Megnéznek a tanácsnál.- Megnéznek a tanácsnál. Oda meg már nem is megyek. Kijelentette az a lakásügyes, hogy ha lesz négyszázezer forintom, akkor kérhetek lakást. Ha lenne pénzem, hát mennék-e hozzájuk? A ci­gányokkal aki foglalkozik, a gondozó... Olyanokon segít, akiknek már van háza. Itt nem tetszik, mert sár van, bemegy a városba, ott mindjárt boldogul. Szerencse kell ehhez is. Lassan már becsöpög az eső itt a fejünk fölött, de nem segít senki. Építenénk mi egy kis szobát, hogy ne aludjunk a gyerekekkel egy szobában, mert már nagyok. Nem engedélyezik. Tervünk is volt. Nem! Nem! Nem prédálnánk el a pénzt. Tudom, hogy mások mire használják. Kijönnek megnézni a lakást, látják, hogy van televízió, hű­tőszekrény, gáztűzhely, rendet is tartok, ahogy tudok, és azt mondják, a körülmények nem olyanok. Mit csináljak? Ez a tanács nem tanács! A szociális sgélyt is hiába kértük. Vettünk volna háromszázezer forintért lakást. Ötvenezer hiány­zott, minden iratot kifizettünk, a végén mégse si­került. Tatarozásra se adnak. Utálom én ezt az egészet. Próbáltam szépen beszélni. Mindig a tanácshoz küldenek. Nem akarták bölcsődébe felvenni a gyereket. Menjek a tanácshoz. Mindenért oda? Könyörögjek? Alázkodjak? Tudom, azért is megbüntetnének, ha engedély nélkül megépíte­Este lett megint ném. Nem hiszem, hogy a bőröm színe miatt van. Lenéznének?- Próbálkozunk!- Próbálkozunk! Segítjük egymást a családon belül, ahogy tudjuk. Gyurimnak az öccse gyakran jár ide. Itt megy el a házunk előtt mindig. Ha kell va­lami, beszól. Mindent elmondunk egymásnak, hogy ne mástól halljuk. Van neki is elég baja. Elvált a feleségétől. A kislányát intézetbe vitték. Alig en­gedték ki onnan. Most a másik bátyjánál van a ki­csi. Mert csak ők fogadhatták. Ott nevelik a gilisz­tákat. Valahonnan Pestről hoztak ilyen állatokat. Trágyát adnak nekik. Szaporodnak. Azt mondja, lehetne vele keresni. Úgy tudom kétszázezer dara­bot vett, de kölcsönre az is. Van már vagy ötszáz­ezer, amint mondta. Mennyi pénze lesz ebből, azt nem tudom. Téliesíteni kell azoknak is. Mint a gyerekek, fáznak a giliszták, akár áz emberek. Csibrákon van a tenyészetük, a Pista bátyjánál. Nyáron öntözni kell, pátyolgatni a gilisztákat, mert annál szebbek. Mi mindent nem talál ki az ember? Azt sem értem ám, hogy OTP-re adnak gilisztákat? Ezt eladja... Valami egyesület veszi át tőle. Annak jobban örül, hogy sikerült az intézetből kihozni a kislányát. Mi is! A gyereknek a szülője mellett van a helye! Ölni tudna a lányáért! Dombóváron, a vasúton dolgozik a Józsi.- Temetni is kell valakinek!- Ha már a Józsinál tartok... Együtt dolgoztak a Gyurival a temetkezési vállalatnál. Jól megértették egymást. Lenéztek bennünket... De hát temetni is kell valakinek! Mi van abban? A halott is olyan ember, mint a másik, csak nem mozog. Nem puszta kézzel kellett megfogniuk. Gyuri ott is gépkocsivezető volt. Aztán összevesztünk a vál­lalat vezetőjével. 0 is cigány, mint mi, csak más nyelven beszél. Elég ronda ügyet kerekített a fejünk fölé. Tuskósban elloptak egy öreg embertől egy csomó, pénzt és ez a Boros, a temetkezés ve­zetője azt mondta, mi voltunk. Kijöttek a rendőrök, nyomozók. Kell nekem az ilyen? Összevesztem vele. Csúnyán! Aztán az uramnak is el kellett onnan menni. Igaz, már a Boros sincs a helyén. Mindenkit utolér a balszerencse. Aki másnak rosszat akar... Szerencsére voltak akkor disznóink, azokból tudtunk pénzt csinálni, mert az uram nem kapott állást. Most egy éve dolgozik a sütőiparnál.- Közel a karácsony!- Na, Rácvölgy, itt az este és közeledik a ka­rácsony! Megvettem már a gyerekeknek a sza­loncukrot. A kisebbik nyafogott is egy sort, hogy Józsi bátyjának meg akarja mutatni, de akkor elfogy. Nem vagyunk mi gazdagok, de a ka­rácsonyt megünnepeljük. Fát mindig hozunk a gyerekek miatt. Van aki ezt nem teszi. Azok az egyesek, kettesek. Egyszer számoztam magunkat. Mi a hármast, négyest kaptuk. Nem is gazdag, nem is szegény! A húsvétot szeretem itt a völgyben. Látod, Rácvölgy, nem tudom eldönteni, hogy itt tudnálak-e hagyni. Szeretlek, nem szeretlek? Jön a sáros évszak. Nincs út. Legalább valami tégla­törmelékkel szórnák föl, hogy ha kell, akkor a mentő be tudjon állni ide is. Arra várhatunk! Majd lesz valami, csak békességben tudjanak dönteni, akiknek az a dolguk. Mi, asszonyok neveljük a gyerekeket de milyen bizonytalan a jövő! Itt van már megint karácsony. Valamit csak tudok még venni a gyerekeknek, de a legkisebb „mecsboksz” is száz forintba kerül. A babákról nem is szólva... Este lett megint. Hallom, a dombon túl megállt az autóbusz. Hazafelé indulnak az emberek. Itt körben a házak lámpái úgy pislognak, mintha azokkal néznéd az éjszakát. Ilyenkor szeretlek, Rácvölgy. DECSI KISS JÁNOS Fotó: RITZEL ZOLTÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom