Tolna Megyei Népújság, 1989. december (39. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-01 / 285. szám

Bátafém és Bátmetall Lépést igazíts! Szövetkezetekből vegyes tulajdonú kft. A múlt héten tartotta alakuló taggyűlését az a vegyesvállalat, amelyet a Bátafém ipari szövetkezet hozott létre egy nyugatné­met vállalkozással karöltve. A Bátmetall Kft. januárban kezdi tényleges működését, hazai viszonylatban viszonylag magas­nak számitó, mintegy 80 millió forintos törzstőkével. A tulajdoni arány 68-32 a bátaszéki szövetkezet javára. Míg a német fél pénzzel, a Bátafém a szövetkezet nagy részét jelentő, épületekben, gépekben megtestesülő fémipari telepé­vel száll az üzletbe. Fazekas Pál elnöktől megtudtuk, hogy nagy reményeket fűz­nek a vegyesvállalat létrejöttéhez. A 30 százaléknál magasabb külföldi részesedés jelentős mértékű adókedvezménnyel jár, azon fölül pedig piacbővítésre nyílik reális lehetőség. A valután Tizenhat napirend a kormány asztalán A kétnaposra tervezett minisztertaná­csi ülés csütörtöki eseményeiről, dönté­seiről Bajnok Zsolt megbízott kormány- szóvivő tájékoztatta az MTI munkatársát a Parlamentben. Elmondotta, hogy a Minisztertanács megtárgyalta a kormányzati irányítás korszerűsítését célzó előterjesztést. En­nek keretében a kormány foglalkozott a műszaki fejlesztés központi irányításá­nak korszerűsítésével, valamint a Gazda­sági Minisztérium létrehozásával. Végül is úgy határoztak, hogy ezekre a fontos kérdésekre a későbbiekben még vissza­térnek. E két téma ugyanis a szakem­berek körében már korábban éles vitákat váltott ki. A vitáknak csak egy részét sike­rült lezárni, változatlanul jelentős véle­ménykülönbségek tapasztalhatók. Ezért mindenképpen indokolt, szükséges a különböző elgondolások további egyez­tetése. Ez az egyik oka a végleges döntés elhalasztásának. A másik, hogy a kor­mány az említetteknél jelentősebb szer­vezeti változást tervez. A Gazdasági Mi­nisztérium létrehozása és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság megszün­tetése mellett a tervekben szerepel a Munkaügyi Minisztérium és a Verseny- és Árhivatal létrehozása is. Ezért indo­kolt, hogy a kormány mindezekről a ké­sőbbiekben együttesen határozzon, mi­vel csak így lehet a hatásköri párhuza­mosságokat elkerülni. Egyébként ezért a kormány visszavonta a Munkaügyi Mi­nisztérium létrehozásáról a parlament elé terjesztett javaslatát. (Folytatás a 2. oldalon.) Bejegyezték az MSZP-t A Fővárosi Bíróság bejegyezte a Ma­gyar Szocialista Pártot, amelynek taglét­száma már meghaladja az 51 ezret - je­lentette be Vastagh Pál, az MSZP elnök­ségének tagja, vidéki titkára a csütörtö­kön, Veszprémben tartott aktívaülésen. Fejér, Komárom és Veszprém megye kö zségi pártszervezői vettek részt az eszmecserén, amelynek napirendjén a párt agrárpolitikai tézisei mellett a vidéki pártszervező munka szerepelt. Az MSZP vidéki titkára rámutatott arra is, hogy a népszavazás eredményei, valamint a re­gionális pártvezetöi tanácskozások azt bizonyítják, hogy az MSZP jelentős politi­kai befolyással rendelkezik vidéken, s ezt tovább kívánja fokozni hatékony orszá­gos politizálással. Szólt arról is, hogy az MSZP a parla­menti választásokat, a más politikai erők által javasoltnál hamarabb is megren­dezhetnek tartja. Hogyan kíván politizálni a megújuló MSZMP? (2-3. oldal) Megszűnt a titkos ügykezelés Minisztériumi döntés született A drága alapanyag szabása, összeáilitása aprólékos kézi munkával történik ugyanis olyan gépeket vásárol a kft., amelyekkel nevezetes ter- (Folytatás a 2. oldalon.) Bélista Bélistáról először gyerekkoromban hallottam. Flalkan, a gyerekek előtt titkolva, suttogva emlegették a családban. A félelemre volt ok, hiszen az oly sok tragédiát okozó listán keresztapám is szerepelt. Iskolaigazgatóként került fel rá. Azért, mert a cserkészmozgalom helyi vezetője volt. Nyaranta táborba vitte az intézmény ta­nulóit, járták az országot, hazaszeretetre nevelte a gyerekeket. Ezt rótták fel bűnéül. Kiközösített lett, a kapuk bezárultak előtte. Évekig állás nél­kül volt, alkalmi munkákból élt. No meg ezt-azt eladogattak, amíg volt mit. Keresztapám vágta a fát és gondolkodott. A keze akkor kezdett el reszketni. Hosszú évek után, amikor egy nevelőotthonba fölvették tanárnak, mert „rendes” iskolába még akkor sem mehetett, folytatta a fizikai-kémiai kísérleteit. Meg mate­matikát tanított, három szakja volt ugyanis. Kirándulni tanulókat többé nem vitt, táborba nem ment. Vastag talpú cipőjé­ben, térdnadrágjában, meggyfabotjával a kezében hétvégeken egyedül rótta a falu dimbes-dombos határát. Hosszú kilométereket gyalogolt. Hogy közben mire gondolt, mi járt a fejében, nem tudtuk, csak gyanítottuk. Meghalt úgy, hogy bárki­nek is elmondta volna vívódásait. Régen gondoltam keresztapámra, most is csak Németh Miklós parlamenti beszéde juttatta eszembe, amikor a szakmai hozzáértés és a tisztesség kérdése kapcsán hangsúlyozta, hogy újfajta boszorkányüldözés folyik, aminek esküdt el­lenfele a kormány és jómaga is. Hogy mélységesen elítélte és elítéli azt a mód­szert, ahogy 1945-46-ban az államapparátust szétverték, amivel az akkori hata­lom nemcsak emberek százait taszította létbizonytalanságba, hanem önmagát is megfosztotta szakmai bázisától. A miniszterelnök nem véletlenül tért ki erre a kérdésre, hiszen napjainkban, a pártok csatározásai közepette egyre gyakrabban hangzanak el olyan kijelenté­sek, amelyek pártállás alapján, vagy pusztán az államigazgatásban kifejtett mű­ködés miatt bosszúhadjáratot hirdetnek. Ezért tartja Németh Miklós szükséges­nek már most tárgyalások kezdeményezését a pártok képviselőivel arról, hogy melyek azok a vezetői posztok, amelyeket elsődlegesen politikai tisztségnek kell tekinteni, ahol majd a pártoknak a hatalmi harcban elért eredményei alapján fog­nak cserélődni az emberek. Ezt a kérdést átfogóan és tartós jelleggel a kidolgozás alatt álló közszolgálati törvény fogja rendezni. Bizonyos vezetői posztokon ezután igy fognak majd emberek helyet cserélni, de minden más tisztség ellátásának a feltétele továbbra is csak a szakmai hozzáértés és az emberi tisztesség lehet! A kormányfő szerint ilyen elvi alapon kell megítélni az MSZMP-alkalmazot- tak ügyét is, akik közül jó néhányan kilátástalan helyeztbe kerültek a pártállam megszüntetésével. Jól felkészült, tisztességes szakemberek nem találnak maguk­nak munkát, mert pusztán korábbi munkahelyük miatt egyesek meggátolják az el­helyezkedésüket.- Büntető Törvénykönyvünk már előírja, hogy politikai okokból nem lehet halálos ítéletet hozni. Egyesek azonban megpróbálják ezt figyelmen kí­vül hagyni. Vért, fejeket és egzisztenciavesztést követelnek. Pedig az új társadalmi rendszerben, az oly sokszor emlegetett Európához való közeledés jegyében végre kulturáltan, egymással megbékélve, gyűlölködés, bélisták nélkül kellene együtt élni. P «OVÁTS £VA Az év sportolói A magyar sportújságírók 1958-tól min­den év végén megválasztják az év leg­jobb sportolóit és 1985-től az év legjobb edzőjét. Az idei, a 32. szavazásra a MUOSZ sportújságíró-szakosztály 157 nyilvántartott tagja közül pontosan szá­zan küldték be véleményüket. 1989. legjobb női sportolója: 1. Eger- szegi Krisztina (úszó) 512,2. Ónodi Hen­rietta (tornász) 429), 3. Sarlós Katalin (evezős) 175 ponttal. 1989. legjobb férfi sportolója: 1. Fábián László (öttusázó) 606,2. Komáromi Tibor (birkózó) 360,3. Darnyi Tamás (úszó) 317 ponttal. 1989. (Folytatás a 2. oldalon.) November 30-ával megszűnt a titkosság. Tegnap megérkezett az a minisztériumi döntés, mely a pécsi uránércbányában a titkos ügykezelés szabályait oldja fel. Az utóbbi évtizedekben semminemű, a kitermelésre, a környezeti hatásokra vonatkozó tényt nem ismerhettünk meg, mely az uránnal kapcsolatos. Ezt a helyzetet változtatja meg a döntés, mely a sajtó számára is lehetővé teszi a jövőben az uránbányászattal kapcsolatos körülmények részletesebb tájékoztatását. A közeljövőben közöljük Túri Gyulával, a Mecseki Ércbányászati Vállalat biztonságtechnikai osztályának vezetőjé­vel készített interjút, „Akit nem kérdezhettek meg eddig” címmel. Li Peng aggódik Li Peng kínai miniszterelnök aggodal­mának adott hangot a kelet-európai radi­kális reformokkal kapcsolatban, mivel - véleménye szerint - ezek a fejlemények a hatalmi egyensúly lerombolásával Euró­pa békéje és stabilitása ellen hatnak. Azt is kijelentette, hogy különös veszélyt je­lent, hogy ezek a folyamatok figyelmen kívül hagyják az ideológiai megfontolá­sokat. Li Peng a kelet-európai helyzetet szer­dán elemezte, a japán Külkereskedelem Ösztönző Társaság delegációját fogad­va. A kínai kormányfő azt is kifejtette - párhuzamot vonva Kína és Európa hely­zete között -, hogy Kínában sokkal rosz- szabbra fordult volna a helyzet nyáron, mint ami jelenleg Kelet-Európábán meg­figyelhető, ha a pekingi hatóságok nem verték volna le határozottan a demokrá­ciát követelő tüntetéseket. ■ ■ 0n­pusz tí­tás (3. oldal) ítéletet hirdettek a németkéri gyilkosság ügyében A Tolna Megyei Bíróság tegnap ítéletet hirdetett az emberölés bűntette miatt Ma­kó Mária volt németkéri lakos ellen indí­tott bűnügyben. Amint arról május 31-i lapszámunkban tudósítottuk olvasóin­kat, a negyvenkét éves Búzás József, a vádlott élettársa késszúrás áldozata lett: május 30-án reggel körülbelül hat óra negyvenöt perc körül követte el Makó Mária tettét, melynek előzményeiről és módjáról most már többet tudunk. (Folytatás a 2. oldalon.) / A kesztyű készítés utolsó fázisa: a csuklórészre textilből ké­szült pántot varrnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom