Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-13 / 269. szám

1989. november 13. NÉPÚJSÁG 5 Labdarúgó NB HI. Otthonában először, de gólzáporral nyert a Bonyhád Labdarúgó NB íl. Két fordulóval a zárás előtt besoroltak az alsóháziak Régen vártak már a bonyhádiak egy ilyen nagyszerű vasárnap dél­utánra. Ezúttal a piros-fehér hívek maradéktalanul elégedettek lehet­tek, kedvenceik nyertek, mi több, gólzáporral. November 12-ére a másik három Tolna megyei csapa­tunk is szívesen emlékszik majd, hi­szen a listavezető Atomerőmű SE Siklósról tért haza győztesen, míg a Dombóvári Vasas és a Nagymá- nyok pályaválasztóként gyűjtötte be a három-három bajnoki pontot. Dombóvári Vasas-Kaposvári Honvéd 1-0 (0-0). Dombóvár, 300 néző. V.: Vavika. Dombóvár: Szalai - Banai, Kurdi, Vida, Luczek - Csanádi, Horváth, Buda (Tóth- Bagi) - Jakab, Rácz, Kiss (Pintér). Edző: Olasz János. Kaposvári Honvéd: Valcsányi- Király, Horváth, Kiss, Bárány - Szlama (Nagy), Varga, Lakner, Lukács - Szenczi, Kocsis (Kezner). Edző: Köves László. Kiegyenlített mezőnyjátékot hozott az el­ső félidő. Jobbára a játék küzdőjellege do­minált, a két tizenhatos közötti mezőnyjá­tékban a kapuk elvétve kerültek veszélybe. Szünet után nagy lendülettelj<ezdett a Va­sas, ennek ellenére csak a 75. perc hozta meg a győztes gólját: Banai beadását a legmagasabbra felugró Rácz 6 méterről a jobb alsó sarokba fejelte. 1 -0. Küzdelmes, kemény, jó iramú találkozón a mindkét félidőben többet támadó Dom­bóvár rászolgált győzelmére. Jók: Rácz, Luczek, Horváth, illetve Lak­ner, Horváth. Bonyhádi SE-Szigetvár 8-2 (4-1). Bony­hád, 300 néző. V.: Fodor. Bonyhád: Heizler- dr. Alföldi, Hüber, Mukli - András; Stumpf, Vendég, Kiss - Pfeiffer, Pozsár, Darabos. Edző: Mucska Gyula. Szigetvár: Füredi - Horváth, Tóth, Koronics, Priol - Hadnagy (Palotai), Marosi, Kiss - Bálint, Bodó Kar­dos. Edző: Csaba Gábor. A csípős novemberi hidegben az eddig sereghajtó bonyhádi gárda igazi, lelket me­lengető nyarat varázsolt a pályára. Régen várt nagyszerű teljesítményt nyújtott az új edzővel a csapat, így a még mindig kitartó és lelkes közönség vastapssal köszönte meg ezt a gólszüretet. G.: Kiss 4, Pozsár 2, Vendég, Darabos, il­letve Bodó, Bálint Jók: Kiss (a mezőny leg­jobbja), Pozsár, Darabos, Stumpf, illetve Priol, Bálint. Nagymányok-Marcali VSE 3-0 (1-0). Nagymányok, 200 néző. V.: Horváth. Nagy- mányok: Szőcs - Klomfár (Barabás), Éppel, Siklódi, Bencze - Nagy L, Horváth, Vecsei, Lőrinz - Pilisi (Forrai), Szőts. Edző: Szám Fri­gyes. Marcali: Igricz - Héder, Czuczka, Sze­keres, Luka - Hajdú I., Lakos, Hajdú II. (Mé­száros), Horváth - Mixtai, Urbán. Megbízott edző: Varga Lajos. A 23. percben szép hazai támadás végén Szőts megszerezte a veze­tést 1-0. A 83. percben Lőrincz jobb oldali beadását Szőts laposan a hálóba lőtte. 2-0. A 89. percben a kapufáról visszapattanó labdát Barabás balról beivelte és az érkező Lőrincz előrevetődve fejelte a hálóba. 3-0. Közepes iramú és színvonalú mérkőzé­sen a hazai csapat biztosan tartotta otthon a három pontot. Jók: Nagy L, Vecsei, illetve Héder. Atomerőmű SE-Siklós 2-0 (1-0). Siklós, 300 néző. V.: Laskai. Atomerőmű SE: Szla- nyinka - Erdélyi, Debreczeni, Nagy Z., Lauer - Mikolics (Porga), Nagy L, Szabó - Fritz, Juhász, Vörös. Edző: Pusztai László. Siklós: Keresztes A - Kapitány, Kovács, Rózmer, Weinert - Schweisgut, Keresztes Zs., Kiss - Szrimácz, Sztojka, Vezér. Edző: Amigya Pál. Közepes iramú mérkőzésen két jól felkészült csapat nagy taktikai küz­delmét láthatták a nézők. A sokmozgásos labdarúgást játszó ASE szerencsés góljai ellenére is megérdemelten nyert. G.: Vörös és Szabó. További eredmények: Boglárlelle- Somberek 2-1, Csurgó-Bóly 1-1, Nagyka- nizsa-Mázaszászvár 2-1, Rákóczi FC-K. Építők 2-0. NB III. Dráva-csoport 1. Atomerőmű SE 13 11 1 1 37- 5 34 2. Rákóczi FC 13 9 1 3 22-10 28 3. Dombóvár 13 6 4 3 14-11 22 4. Csurgó 13 5 4 4 18-14 19 5. K. Honvéd 13 4 7 2 12- 8 19 6. Bóly 13 5 4 4 23-22 19 7. Somberek 13 5 3 5 18-15 18 8. Boglárlelle 13 5 3 5 14-18 18 9. K. Építők 13 4 5 4 10-13 17 10. Nagymányok 13 4 4 5 18-19 16 11. Nagykanizsa 13 4 3 6 18-23 15 12. Mázaszászvár 13 4 3 6 9-17 15 13. Siklós 13 4 2 7 21-24 14 14. Bonyhád 13 2 4 7 20-28 10 15. Szigetvár 13 2 4 7 15-27 10 16. Marcali 13 2 4 7 8-23 10 Paksi SE-Ajkai Hungalu 2-2 (1-1). Paks, 800 néző. V.: Vankó. Paks: Kun - Bregovics (Somogyi a 71. percben), Gracza, Héregi, Fábián - Kolarics, Blatt, Horváth - Kádár (Török az 59. percben), Takács, Bérezési. Mb. edző: Bagó Béla. Ajka: Szalóki - Ko­vács I., Bakos, Antal, Rénes - Kovács II. (Nagy Z. a 12. percben), Belényesi, Bara­nyai - Dómján (Nagy J. a 86. percben), Ko­vács III., Németh. Edző: Szabó Rezső. A második percben Belényesi hosszan indította Némethet a bal szélen, akinek beadásáról Kovács III. centiméterekkel maradt le. A15. percben Belényesi kísérle­tezett gólszerzéssel, de 20 méterről leadott lövése elsuhant a kapufa mellett. A 19. percben Kolarics-Takács adogatás után Kádár elé került a labda, aki egy csel után 12 méterről nagy gólt lőtt a jobb felső sarok­ba. 1-0. A 34. percben szögletrúgáshoz ju­tottak a vendégek. Dómján beívelésére Kun aláfutott a labdának, és a berobbanó Németh az ötösről a hálóba fejelt. 1-1. Szünet után a 48. percben ismét szöglet­hez jutottak a vendégek. Ezúttal is Dómján ívelte be a labdát, Kun ismét hibázott, s Be­lényesi 20 méterről vezetéshez juttatta a vendégeket. 1-2. A 63. percben Gracza hosszan indította a felfutó Fábiánt a bal szélen, aki egy csellel tisztára játszotta ma­gát, és beadását Bérezési 6 méterről a léc alá fejelte. 2-2. A 68. percben Kolarics buk­tatta Némethet az alapvonal közelében, szabadrúgást a sértett ívelte középre, s a jókor érkező Dómján 10 méterről a kapu mellé lőtt. A mérkőzés befejezése előtt 8 perccel Bérezési és Antal együtt ugrott fel a labdáért a 11 -es ponton, amit a védő kézzel ütött el, a partjelző be is intette a kezezést, de a játékvezető sípja néma maradt. A 85. percben Takács eldönthette volna a három pont sorsát. Jó labdát kapott a védőktől, le­futotta őrzőjét, már a 16-oson belül járt, amikor Szalóki az utolsó pillanatban háríta­ni tudott. Közepes iramú, kemény belemenések- kel tarkított mérkőzést vívott a két csapat. A vendégek lestaktikája ellen a hazaiak nem találtak ellenszert. A mérkőzésen látottak hűen tükrözik a két csapat táblázaton el­foglalt helyét. Jók: Gracza, Héregi, Bérezési, illetve Szalóki, Bakos, Antal, Kovács III. Botrány a meccs végén Nem győzzük eleget hangoztatni: legyen már vége a futballpályákon eluralkodott rendbontásoknak. Sajnálatos módon a Paksi SE-Ajka találkozó befejezése is botrányos pillanatokat eredményezett. A pá­lyáról levonuló játékvezetői hármas egyik tagját, Komáromi partjelzőt az egyik néző almával szemen dob­ta, Komáromi összeesett, csak se­gédlettel tudott bejutni az öltözőbe. A rendezők és a rendőrök gyors in­tézkedése folytán kézre került a magáról megfeledkezett tettes. A. kiléte ismert, ám nem nehéz megjó­solni, hogy cselekedetével súlyos fegyelmi szankciót „akasztott” a Paksi SE vezetése nyakába. Aligha­nem a többi szurkoló is bánja ezt, hiszen elképzelhető a soron követ­kező zárt kapus rendezés. Soproni SE-Szekszárdi Dózsa 2-1 (0-1). Sopron, 1000 néző. V.: Vukman. Sopron: Kállai - Czibula, Fábián, Ruzsits, Horváth G. (Balaton a 16. percben) - Vékony, Virág, Deák, Nagy - Halász, Takács (Majoros szünetben). Edző: Készéi Ferenc. Szek- szárd: Hujber - Nagyfalusi, Varga F., Ka­sza, Pető - Szabó, Farsang, Bozsár, Hor­váth Cs. - Jelusics (Bóka a 71. percben), Varga L. Edző: Teszler Vendel. A soproniak kezdték a játékot és letáma- dásos taktikájukkal kapujukhoz szegezték a vendégeket. Egy kontratámadást köve­tően azonban a Dózsa szerzett vezetést. Az 5. percben Varga F. remekül ugratta ki Var­ga L-t a bal oldalon, aki ügyes csellel be­csapta a keresztező Czibulát, majd önzet­lenül Bozsér elé gurított, a középpályás 6 méterről higgadtan a kapu jobb sarkába helyezett. 0-1. A14. percben Bozsér indítot­ta Horváth Cs-t, akinek beadását Varga L. két védő között lekezelte majd egy csel után 12 méterről arasznyira bombázta a ka­pu mellé. A 22. percben Deák kapott remek indítást, betört a 16-osra, de 13 méterről ke­resztbe ellőtte a labdát. Két perccel később a kitörő Varga L-t buktatták a kaputól 20 méterre, Horváth Cs. szabadrúgása a sor­falról a léc mellé vágódott. A félidő hajrájá­ban a soproniak nagy erőfeszítéseket tet­tek az egyenlítés érdekében, de igazi gól­szerzési lehetőségük nem akadt. Szünet után élvezetes játék alakult ki. A hazaiak minden igyekezetükkel a támadá­sokra összpontosítottak, a szekszárdiak ügyesen tartották a labdát és gyors húzá­sokkal lendültek támadásba. A 72. perc­ben Virág bal oldali beadását Balaton az ötös sarkáról az oldalhálóba lőtte. A 80. percben a jobb oldalról belőtt labda a 16- os vonalánál Pető kezét érte, Vukman sza­badrúgást ítélt. A belőtt labdát a bevetődő Majoros két méterről a hálóba sodorta. 1 -1. A 81. percben Balaton húzott el a jobb szé­len, beadását az érkező Majoros hét méter­ről a bal alsó sarokba fejelte. 2-1. A kitámadó soproniak ellen a lilák gyors vezetéshez jutottak, majd több ígéretes gólszerzési lehetőséget hagytak ki. Jó ira­mú, változatos volt a küzdelem. A Sopron a széleken próbált a vendégek mögé kerülni, de a Dózsa védelme jól zárt, az elöl játszó Varga L-t pedig nehezen tartották a hazai hátvédek. Szünet után is hasonló volt a ko­reográfia, de a játékba ekkor már rengeteg megtorlatlan szabálytalanság is becsú­szott. A hajrához érkezve két perc alatt a maga javára fordította az eredményt a Sop­ron. A mérkőzés összképe alapján a Szek- szárd nem érdemelt vereséget. Jók: Balaton, Majoros, Deák, illetve Bo­zsér, Horváth Cs., Varga L. Az NB II. Nyugati csoportjának további eredményei: Mohács-ZTE 1 -3, III. Kér. TT- VE-Komló 1-0, Dunaújváros-Budafok 3-1, Nagykanizsa-Volán SC 0-4, Keszthely- Oroszlány 0-3, Dorog-Tapolca 2-0. NB II. Nyugati csoport 1. Bp. Volán 13 8 4 1 27-11 28 2. Oroszlány 13 8 3 2 23-11 27 3. ZTE 13 7 1 5 26-20 22 4. Dunaújváros 13 6 3 4 23-22 21 5. III. Kér. TTVE 13 5 5 3 18-12 20 6. Mohács 13 6 2 5 19-14 20 7. Komló 13 4 7 2 18-14 19 8. Nagykanizsa 13 4 6 3 18-17 18 9. Sopron 13 5 2 6 19-18 17 10. Dorog 13 4 3 6 16-19 15 11. Ajka 13 3 5 5 18-18 14 12. Budafok 13 3 5 5 10-17 14 13. Tapolca 13 4 2 7 13-26 14 14. Szekszárd 13 3 3 7 13-17 12 15. Keszthely 13 2 5 6 10-21 11 16. Paks 13 1 6 6 15-29 9 A megyei labarúgó-bajnokságért Négy kiállítás és kilenc sárga lap Dunaszentgyörgyön Két fordulóval a labdarúgó megyebajnokság őszi idényzárása előtt nagy zic­cert hibázott a Kisdorogi Medosz, hiszen ha pályaválasztóként legyőzi az újonc Tolnát, úgy ismét a táblázat élére állhatott volna. A listavezető Tamási ugyanis a kiesés ellen harcoló Pálfa otthonában csak a második félidőben tudott kicsikar­ni egy döntetlent. Egyfajta negatív rekordót jegyeztünk fel a Dunaszentgyörgy-Ozora találko­zón: a parázs hangulatú 90 perc során Csepregi játékvezető négy játékost kiállí­tott, a sárga lapot pedig kilencszer mutatta fel a szabálytalankodóknak. A mér­kőzést egyébiránt a pályaválasztó szentgyörgyi gárda nyerte 3-1-re. Két ven­dégsiker született a 13. fordulóban: az egyik a döbrököziek, a másik a teveliek nevéhez fűződik. A kárvallottak: a Bátaszék, illetve a Gerjen. Hiába vezetett a Dombóvár 45 perc után 1-0-ra Faddon, a hazaiak szünet után a maguk javára fordították a találkozó állását. A bevezetőben már említett két döntetlen mellett az Aparhant-Kakasd találkozón is megosztoztak a pontokon. A Dunaföldvár to­vábbra sem talál magára. Döntetlen a rangadón Vasárnap a Komjádi uszodában ját­szották le a vízilabda OB 1.8. fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt mérkő­zését, a Ferencváros-Vasas rangadót. A két csapat megosztozott a ponton: Ferencváros-Vasas 7:7 (4:1, 0:1, 3:3, 0:2) Komjádi uszoda, 1500 néző, v.: KoóS, Szentgyörgyi. Góldobók: Gyöngyösi, Bíró 2-2, Lová- nyi, Vad, Dóczi, illetve Petőváry Zs., Kuncz -2-2, Rosta, Budavári, Matusek 1-1. Küzdelmes, de sok hibával, tarkított mérkőzésen született a döntetlen. A zöld­fehér gárda csak magát okolhatja első őszi pontvesztéséért. / így kellett volna! 1. Duisburg-Darmstadt 4:1 1 2. Osnabrück-Karlsruhe 3:2 1 3. Hertha BSC-Wattenscheid 1:1 X 4. Hannover-Freiburg 0:0 X 5. Avellino-Padova 1:0 1 6. Cagliari-Parma 2:2 X 7. Catanzaro-Como 0:0 X 8. Foggia-Messina 3:1 1 9. Monza-Cosenza 1:1 X 10. Licata-Barletta 4:0 1 11. Reggiana-Ancona 1:1 X 12. Reggina-Pescara 2:1 1 13. Triestina-Brescia 2:0 1 Pótmérkőzések: 14. Pisa-Torino 0:0 X 15. Meppen-Unterhaching 3:) 1 16. Stuttgarter Kickers-Essen 4:1 1 Dunaszentgyörgy-Ozora 3-1 (1-1). Dunaszentgyörgy, 250. V.: Csepregi. Du- naszentgyörgy: Thúróczy - Decsi, Kiss T., Benedek, Kertész - Domsa (Polgár), Szakter, Kovács - Kiss L, Jóni, Gödör. Edző: Horváth László. Ozora: Banász - Tóth, Molnár, Kovács (Porga), Cziráki - Nádasdi, Csömör, Juhász - Sandi, Végh, Dölles. Edző: Schrancz István. Parázs hangulatú, színes lapokkal tarkított mér­kőzésen a több gólhelyzetet kidolgozó hazaiak megérdemelten nyertek. Kiállít­va: Kiss L, Dölles, Csömör, Sandi. G.: Gödör 2, Domsa. Jók: Decsi, KissT., Jóni, Gödör, illetve Nádasdi, Juhász. Pálfa-Tamási 1-1 (1-0). Pálfa, 150 né­ző. V.: Szegi. Pálfa: Tóth - Szűcs, Kovács, Bóka, Balogh Gy. - Deres A., Orsós I., Vass I. - Szakács, Balogh J. (Vass II.), Barkóczi. Edző: Horváth Lajos. Tamási: Banász - Agócs, Horváth, Harkály (Ber­zsenyi), Zsolnai - Lanczki, Szántó, Schmidt, Pölöskei - Orsós, Hajdics. Ed­ző: Csik Gyula. Küzdelmes, de csak kö­zepes színvonalú találkozón igazságos pontosztozkodás történt. G.: Deres A., il­letve Hajdics. Jók: Orsós I., Deres A., Szakács, illetve Hajdics, Zsolnai. Hőgyész-Dunaföldvár 3-0 (2-0). Hő- gyész, 150 néző. V.: Ódor. Hőgyész: Nándor - Iski, Topánka, Cseh, Weitner Á. - Bősz, Kurcz (Szentes), Bús - Váli, Papp, Weitner J. Edző: Weitner Ádám. Dunaföldvár: Nagy Z. - Tóth, Csala, Nagy L., Dunái - Varjas, Panka, Vágó - Král, Fehér, Szintai. Edző: Nagy Zoltán. Köze­pes színvonalú, sportszerű mérkőzésen a hazaiak könnyű győzelmet arattak. G.: Bús a 12. percben 11-esből, Bősz, To­pánka. Jók: Váli, Papp, Weitner J., illetve Nagy Z., Dunai, Kárl. Kisdorog-Tolna 1-1 (1-0). Kisdorog, 400 néző. V.: Bányai. Kisdorog: Selyem - Nier, Horváth, Páli, Berning - Pap, Palkó, Acsádi - Klein, Szabó (Beke Z.), Beke F. Edző: Kovács István. Tolna: Lampek ­Steinbach, Hauzmann, Rémh, Horváth - Kardos, Pintér, Balogh, Mácsik - Kappéter (Varga), Kindl. Edző: Szegleti István. A gól­helyzetek alapján nyernie kellett volna a hazaiaknak. G.: Acsádi, illetve Kindl. Jók: Horváth, Acsádi, Beke F., illetve Steinbach, Kindl. Fadd-Dombóvár 3-1 (0-1). Fadd, 150 néző. V.: Lugosi. Fadd: Varga - Kugli, Nagy, Ujj, Pesti - Józsa, Blesz, Klopcsik F. - Kir- tyán (Márkus), Illés, Gyenis. Edző: Márkus József. Dombóvár: Bien - Balogh, Virágosi, Bocsi, Vészi - Pólyák, Korvicska, Szabotin - Péter, Bernáth, Pászti (Újvári). Edző: Újvá­ri Kálmán. Jó iramú találkozó, két ellentétes félidővel. A szünet után nyújtott teljesítmé­nyével megérdemelten fordított a Fadd. Kiállítva: Bernáth, Szabotin. G.: Illés, Ujj, Márkus, illetve Bernáth. Jók: Varga, Ujj, illet­ve Bernáth. Aparhant-Kakasd 1-1 (0-0). Aparhant, 300 néző. V.: Verdi. Aparhant: Schanzen­bacher - Heidecker, Juhász I., Sebestyén, Kulcsár - Gecző, Zsók, Czárt - Juhász II. (Kajtár), Farkas, Ferenc (Kozma). Edző: Kozma József. Kakasd: Pál - Tusa, Kvan- duk I., Csoboth, Kvanduk II. - Szőcs, Pá- mer, Eisenser F., Sebestyén - Bónyai, Já­nos. Edző: László József. Paprikás hangu­latú, küzdelmes mérkőzésen igazságos pontosztozkodás. Kiállítva: János, Eisen­ser M. a kispadról. G.: Zsók (11 -esből), illet­ve Pámer. Jók: Juhász I., Sebestyén, Ge­cző, illetve Tusa, Sebestyén. Tevel-Gerjen 3-2 (1-1). Gerjen, 250 né­ző. V.: László. Tevel: Weidinger - Keresz­tes, Nagy G., Nagy I., Barabás - Hoffmann, Ferencz S., Salamon - Szőcs (Miszler), Denkinger, Somogyi (Ferencz G.). Edző: Szentes Lázár. Gerjen: Pólyák - Domonyai, Klement, Palásti II., Szalai - Lacza, Palásti I., Rácz (Kertész) - Kövesi, Földesi, Kovács. Edző: Palásti Lajos. A rengeteg helyzetet ki­hagyó hazaiak ellen a tíz emberre fogyat­kozó vendégek lelkesedése eredményre vezetett. Kiállítva: Barabás. G.: Nagy J., Kersztes (11-esből), Denkinger, illetve Rácz (11 -esből), Kovács. Jók: Nagy I., Hoff­mann, Ferencz S., Denkinger, illetve Földe­si. Döbrököz-Bátaszék 2-1 (1-1). Báta­szék, 200 néző. V.: Szabó. Döbrököz: Fink - Lakos (Szabó), Horváth, Csatári, Varga L. - Francz, Vass, Bódis - Berki, Tóth, Varga J. Edző: Farkas Attila. Bátaszék: Boros - Rácz, Kiss, Both, Bódi - Keller, Marcsa, Lu­kács, Kvanduk - Bozsolik (Bársony), Pap. Edző: Botos Árpád. Szervezetten védekező vendégek két ellentámadásból elért gól­jaikkal elvitték a három pontot. G.: Bódis, Varga J., illetve Marcsa (11 -esből). Jók: Fink, Bódis, Berki, illetve Both. Az ifjúsági találkozók eredményei: Hö- gyész-Dunaföldvár 6-3, Aparhant- Ka­kasd 1-4, Pálfa-Tamási 2-2, Fadd- Dom­bóvár 2-3, Dunaszentgyörgy-Ozora 2-0, Bátaszék-Döbrököz 2-0, Kisdorog- Tolna 3-1, Gerjen-Tevel 2-4. Megyei bajnokság Felnőttek: 1. Tamási 13 9 1 3 33-14 28 2. Kisdorog 13 8 2 3 32-15 26 3. Tolna 13 6 6 1 24-17 24 4. Hőgyész 13 7 1 5 22-17 22 5. Bátaszék 13 6 3 4 19-14 21 6. Kakasd 13 6 3 4 23-19 21 7. Döbrököz 13 6 3 4 16-22 21 8. Tevel 13 5 3 5 23-21 18 9. Fadd 13 5 3 5 17-16 18 10. D.szentgyörgy * 13 5 2 6 16-15 17 11. Dombóvár 13 5 2 6 17-18 17 12. Gerjen 13 5 2 6 11-18 17 13. Aparhant 13 5 1 7 18-24 16 14. Ozora 13 4 1 8 25-23 13 15. Pálfa 13 2 4 7 11-22 10 16. Dunaföldvár 13­3 10 10-42 3 Ijjúságiak 1. Bátaszék 13 10 2 1 79- 8 32 2. Dombóvár 13 10 2 1 50- 11 32 3. Kakasd 13 9 3 1 51- 20 30 4. D.szentgyörgy 13 9­4 31- 23 27 5. Kisdorog 13 8 1 4 56- 22 25 6. Tevel 13 7 2 4 34- 21 23 7. Hőgyész 13 7 1 5 37- 29 22 8. Tamási 13 5 4 4 37- 25 19 9. Fadd 13 6 1 6 28- 26 19 10. Pálfa 13 5 2 6 28- 51 17 11. Ozora 13 5­8 22- 51 15 12. Tolna 13 4 2 7 39- 28 14 13. Döbrököz 13 3 2 8 26- 41 11 14. Aparhant 13 3 1 9 31- 48 10 15. Gerjen 13 1 1 11 13- 63 4 16. Dunaföldvár 13­­13 17-110­A lapunk mai számában megjelent labdarúgó-tudósításokat írták: Zerza József, Háder György, Var­ga Károly, Kiszler Ferenc, Orbán Lajos, Zwick Antal, Kovács Péter, Éhl Henrik, Bráz Ferenc, Dömötör Endre, Illés Béla, Bittner Mátyás, Szebényi Béla.

Next

/
Oldalképek
Tartalom