Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-03 / 261. szám
A 1989. november 3. /'''tcxma'A _ KÉPÚJSÁG 3 Tolnai helyzetkép csapatkivonások után Társbérletben A négyszáz személyes legénységi étkezdére már nincs szükség. Kihasználatlan lenne. Ott maradt a falon túl. A fürdő szintén. Ezek helyett újabbat, kisebbet, korszerűbbet kell építeni. Tolnáról a tavaszi szovjet csapatkivonások során kivonult két zászlóalj. A megmaradt maroknyi csoport - az üzemanyagbázis örző-védő-kezelő személyzete - a laktanya felét kiürítette és átadta a magyaroknak. Be- tonkerítést húztak a két fertály közé.- Nem úgy adtuk vissza az objektumot, mint ahogy most kinéz - mondja Szamojlov Alekszander Mi- hajlovics alezredes, a jelenlegi alakulat- és helyőrségparancsnok. - Az már a kivonulás után történt, hogy eltűntek ajtók, ablakok, sőt, még a bolt tetejéről a hullámlemez is. ,- Miért kezdtek el most újabb beruházásokat? Nem várható a közeljövőben a teljes csapatkivonás?- Bizonytalan még a kivonások további üteme. Élni, enni, tisztálkodni viszont addig is kell. A kerítést úgy építettük meg, hogy a legszükségesebb épületek ittmaradhassanak, vagy ami mégse - fürdő, étkezde -, azok helyett ki lehessen alakítani másikat. Most ezek a munkálatok folynak.- Honnan biztosítják ehhez az anyagiakat?- Pénzügyi részlegünk Pesten van. Különböző egyeztetések után onnan utalják át számunkra a szakmunkák kifizetéséhez szükséges összeget. Most például a Totévtől a kazánházat, a tolnai költségvetési üzemtől pedig az étkezdét rendeltük meg. Az egyszerűbb kőműves-és egyéb munkákat pedig saját katonáink végzik.- Milyennek találja az épületek állagát?- Eléggé leromlottak. Én Tamásiból kerültem ide, miután az ottani ez- redemet hazavezényelték. Összehasonlítva azt mondhatom, hogy Tolnán - főleg a lakóépületek - sokkal rosszabb állapotúak.- Ön hány éve van Magyarországon?- Egy éve. A tisztek kylföldi álloraá- soztatását öt évben határozták meg. Évente egyszeri hazautazással.- És a legénység?- A katonák szolgálati ideje két év. Ezt itt töltik. Haza csak olyan kivételes esetekben mehetnek, ha kimagasló katonai teljesítményt érnek el, vagy családjukban valami nagy jelentőségű esemény - születés, halál - történik.- Kimenőjük sincs?- Jobb lenne a lakosságnak, ha lenne?- Szökés vagy más szabályszegés esetén hogy büntetik őket?- Nyilvános megrovással, morális eszközökkel. Inkább megelőzni igyekszünk, mint büntetni. (Például takarodó utáni ellenőrzésekkel.)- Önnek mi a polgári foglalkozása? Elképzelhető-e, hogy ha innen haza- vezénylik, visszatér az eredeti hivatásához?- Kőolajmérnök vagyok. Két évet dolgoztam Szibériában, a szakmámban, aztán jelentkeztem hivatásos katonának. Negyvenegynéhány évesen már nem hiszem, hogy szerencsés dolog lenne a visszatérés.- Milyen a kapcsolatuk az idevezényelt magyar katonákkal, a fal túlsó oldalán lakókkal?- Náluk túl gyakori a váltás. Nincs időnk megismerni egymást. Néhányszor átjönnek a mi kantinunkba, egyszer-kétszer fociztunk is... Csak ennyi. A fal másik oldalán hadfiaink - a társbérlők - parancsnokhelyettese, Kiss Lajos főtörzsőrmester fogad. Pontosabban ők nem engednek be, csak a kapuban válthatunk pár szót. Kis létszámú őrző-védő alakulatot vezényeltek ide Pécsről. Havi váltásban végzik a teendőket. Az alatt az egy hónap alatt eltávozás nincs a katonáknak, csak kimaradás, mozilátogatás stb... A „fegyverbarátságról” ugyanazt mondja Kiss főtörzs is, mint a szovjet parancsnok. A két részleg teljesen elszeparált. Néha-néha átmennek a fiúk cigiért a kantinba. WESSELY Fotó: RITZEL Z. A szovjet parancsnok Rosszkedvem tele Gyanítom, hogy rosszkedvem tele van közeledőben. Ez így csak egy cseppet sem közérdekű magánvélemény. Erre- arra beszélgetve azonban másoktól is hallottam hasonlót, tehát talán nem illetlenség, vagy hivalkodó magamutogatás szót ejteni lassan fokozódó rosszkedvemről, rosszkedvűnkről. Beszélgetést Írtam az előbb, nem nyilatkozást, követelést, proklgmációt, nyílt levelet, szónoklatot. Mert a magunkfajták - szerencsére sokan - beszélgetni még tudunk, sőt szoktunk Is olyan időszakokban, amikor fecseg a felszín és hallgat a mély. A felszín fecsegését éppúgy meg tudom érteni, mint a mély hallgatását. Teljesen egyetértek G. Á-val, aki a mi lapunk november 2-i számában az SZDSZ-oldal egyik cikkecskéjében rögzítette a közöny kétségtelen tényét. Felszabadultan beszélni, végre beszélhetni tagadhatatlanul nagy öröm. Hiszen alapvető emberi jog és nem utolsó érzés, ha valaki gyakorolhatja ilyetén jogait. 1949 őszén a szombathelyi ÁVH Malom utcai pincéjének magánzárkájában, vagy amikor 1957. február 21-én Adonyban, a mai gyógyszertár, a volt járási kapitányság épületében ismerkedtem a tömöritett marxizmussal (aki tudja, hogy ez mi, annak nem kell magyarázni, aki pedig nem, az ne keresse az Értelmező kézi szótáriban, mert nincs benne), sokért nem adtam volna a maihoz hasonló joggyakorlási lehetőségeket. Az számomra már kisebb öröm, hogy manapság mintha mást se tennénk csak beszélnénk. Ide értve azokat is, akiknek ez nemcsak most, hanem m i n d i g a műfajuk és kifejezési formájuk, lételemük volt. Tessék elővenni egy Petőfi-kötetet, és megkeresni a Megint beszélünk s csak beszélünk című verset. Aktualitása vitán felüli, de már annyiszor idéztem, hogy nem akarom se a költőt, se önmagamat ismételgetni. A mély nem annyira a közöny, mint inkább a bizalmatlanság okából hallgat. Amire van is némi oka. Mostanában igazán nem panaszkodhatunk arról, mintha a bős-nagymarosi építkezés nem lenne közbeszéd tárgya. Korábban is az volt. Csak akkor az ellene tiltakozókat a budapesti Batthyány téren a magyar kormány rendőrsége gumibottal verette szét. Az építkezést ugyanis a magyar kormány elkezdte, most a magyar kormány leállítja, összerúgva eközben a patkót a csehekkel. Akikkel szemben persze most igazunk van. Csakhogy egy sokmilliárdos beruházás elkezdése, vagy el nem kezdése nem azonos egy szatócsbolt nyitásával, noha ilyen szellemi színvonalon döntöttek felette. Történetesen az a Grósz-kormány, melynek akkori feje ma tartózkodó eleganciával visszavonultan várja, hogy a közbizalom ismét a politikai élet porondjára szólítsa. Közben politikai kultúránkról is elmélkedik nyilatkozataiban. Ugyanarról a politikai kultúráról, mely már több, mint 141 éve nélkülözhetetlennek érezte beiktatni az első magyar kormány elnevezésébe a „f e I e I ő s” titulust. Tagjai vállalták is a felelősséget tetteikért és hamarjában egyet se tudnék említeni közülük, aki miniszteri nyugdíjat élvezett volna... Rosszkedvem telének fagyát a gazdasági helyzet is dermesztőbbé látszik tenni. Ugyanis miközben beszélünk, ezzel kapcsolatosan még senki, semmilyen értelmes szót, közbizalmat ébresztő tervet nem produkált. Majd ha megszületik egy jó és kellően közérthető, akkor célszerű lenne januárban - a valószínűleg esedékes elnökválasztás és a hús szabad árassá válása után - bevásárló háziasszonyok (ne adja ég!) összehívandó kongresszusán köz- kinccsé tenni. A sok válság között akad ebben a hazában morális is, amiről - beszélési dühünk ellenére - feltűnően mélyen hallgatunk. Még a boldogult MSZMP idején, szükebb pátriámban, Szekszárdon közbeszéd tárgya volt a vissza nem térítendő lakástámogatások ügye. A mi lapunk a kezdet kezdete óta se vádolható azzal, hogy ne adott volna teret bárkik véleményének. A lakástámogatások ügyét - nagyon sok tízmilliós nagyságrendű téma - azonban egy ellenzéki kerekasztal beszélgetés során olyan egy akarattal söpörték az asztal alá a jelenlévők, ami a jelen nem voltban (történetesen bennem) azt az érzést ébresztette, hogy közös gondjaikról akartak közösen hallgatni. Sikerült is. Az ügy úgy tudom, hogy most az ügyészi vizsgálat szakaszában van, ennek végeztével talán még szó esik róla. Szólni ugyanis gyakran érdemesés ha érdemes, akkor nem ártalmas. Valamit végre tenni azonban még hasznosabb. Ami természetesen csak nem mértékadó, nem vádaskodó magánvéleménye: ORDAS IVÁNNAK misíteni akarta, hanem fokról fokra korlátozni; majd pedig végbement volna az állam elhalása, miután elsorvadnak elnyomó funkciói. A marxi proletárdiktatúrának semmi köze sem volt a sztálinizmus borzalmas diktatúrájához, egy maroknyi elnyomó (és kizsákmányoló!) klikk népelnyomó, fasisztoid uralmához. Marxnál a társadalmasítás (és nem államosítás!) is csupán eszköz az egyén felszabadítására. „Az egyént különössége teszi egyéniséggé és valóságos személyisége társadalmi lénnyé” - írja. Tehát ahhoz, hogy az egyén társadalmi lény legyen, előbb egyéniséggé kell válnia; autonóm lénnyé, individuummá. Ugyanakkor a sztálinizmus (és a fasizmus) lényege az egyén megsemmisítése. Marx a parlamentarizmust nem látta alkalmasnak a dolgozó osztályok felszabadítására, az egész népet átfogó demokrácia megteremtésére, kiindulva kora társadalmi állapotából. Marx nem láthatta előre a Nyugat hatalmas fejlődését, nem láthatta előre a fasiszta és sztálinista intermezzót, nem érthette meg, hogy a demokrácia kiteljesedése felé egykor majd a többpártrendszeren alapuló politikai váltógazdálkodáson keresztül visz az út. Marx rámutatott, hogy a demokrácia is az elnyomás egyik formája, tudniillik a kisebbséget elnyomja a többség. Ezért ő a demokrácia elhalását is feltételezte a majdani kom^ munista társadalomalakulatban; amikor is nem lesz szükség a kisebbség féken tartására sem a többség által. Ez ma utópia, de élhet-e az emberiség ilyen humánus és nagyszerű jövőt ígérő utópiák nélkül? Hiszen a kereszténység „föltámadás” ígérete is hasonló utópia, csupán fantasztikus változatban. Ma viszont szükség van a társadalom többségi akarat alapján való kormányzásra; és ennek legcivilizáltabb, leghumánusabb formája a többpártrendszeren alapuló politikai váltógazdálkodás, amely lehetővé teszi, hogy a különböző rétegek, csoportok, eszmei áramlatok a politika porondján artikulálhassák, manifesztálhassák sajátos érdekeiket és értékeiket. (Bár Rousseau szerint a demokrácia istenekből és nem emberekből álló társadalom számára megfelelő kormányzat.) A váltógazdálkodás oldja meg az „őrzők őrzésének” problémáját is. Erre nem találtak még fel jobb, vagy akárcsak más mechanizmust! Márpedig a kontrollálatlan hatalom mindig eltorzul, degenerálódik, legjobb példa erre Magyarországon a Kádár-korszak, amikor is jó akaratban nem volt hiány. Az I. világháború után az egész világon megerősödött munkásmozgalom, és a társadalom más nagy csoportjainak politikai mozgalommá történő szerveződése a demokrácia kiszélesítésének irányába hatott. A szűk burzsoá demokrácia átalakult polgári demokráciává. Kialakult egy öntudatos, erős, fehér galléros, tőketulajdon nélküli polgári osztály, amely a munkásmozgalom által is megtámogatva végigvitte a demokrácia kiszélesítését. Az általános közoktatás bevezetése, a munkaidő csökkenése, a kvalifikált munka iránti igény gyors növekedése széles néptömegeknek a politikai színtérre való lépését eredményezte. A parlamenti választások már nem a burzsoázia szűk csoportjainak marakodásához nyújtották a díszletet, hanem a munkásmozgalom számára is egyfe kedvezőbb feltételeket és lehetőségeket teremtettek. (Folytatjuk.) DR. GAZDAG LÁSZLÓ Hogy vélekedik az alkotmányjogász? Magyarország köztársaság - jelentette be Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök. Hogyan kell értékelnünk a nemrég történt változást - ezt kérdeztük dr. Petrétei József államjogásztól, a pécsi tudományegyetem államjogi csoportjának tanárától.- Az államforma és az államforma elnevezése két különböző dolog. A köztársasági államformát is különbözőképp lehet elnevezni. Magyarországon 1949-től a demokratikus forradalom nyomán kialakuló „népi” jelzővel azt kívánták érzékeltetni, ami a polgári köztársaságtól való eltérésre utal. Olyan jelzőnek tekinthető, mely az akkori ideológiai felfogás szerint mélyre ható különbséget tükröz. A köztársaságnak ismert volt a polgári és az úgynevezett népi vagy munkásparaszt változata. A kettő között lényeges különbséget tételeztek fel, nyilván nem kell mondani, melyiknek a javára. Úgy vélték, hogy a polgári köztársaság tulajdonképpen a burzsoázia osztályuralmát valósítja meg, a népköztársaság pedig a munkás-paraszt hatalmat.- Lehet ezt így „vélni”? '- Ez az akkori kor hivatalos felfogása volt. 1949 tavaszától Magyarországon már a proletárdiktatúra került megfogalmazásra, melyet az állam típusaként értékeltek. A proletariátus hatalmát úgy jelölték, hogy az a munkásosztály a dolgozó parasztság s a velük szövetséges értelmiség mint réteg hatalma. Azt hiszem, hogy ebben az ideológiai felfogásban a társadalomszemlélet, s a társadalom szerkezetére vonatkozó álláspont is rendkívül sematikus és leegyszerűsített. Ha a köztársaságot, a respuplicát a többség hatalmaként s a kisebbség jogaként fogjuk föl, mint a demokrácia egyik formáját, a jelző használata valóban fölösleges.- S ma kié a hatalom?- Erre vonatkozóan az alkotmányunk azt a rendelkezést tartalmazza: a Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. Ezt úgy foghatjuk föl, hogy a nép hatalom tulajdonosaként került megjelölésre. Ugyanakkor tudjuk, hogy a döntések tényleges birtoklása nem a nép kezében volt, hanem egy pártdiktatúra vezető elitjének a kezében. A nép jelző elhagyása azt jelenti, hogy ettől a hatalmi berendezkedéstől kívánunk elkülönülni. A népképviselet a választásokon, a népképviseleti rendszeren keresztül jut érvényre, szükség- szerű, hogy ma már valóban legyen érdemi beleszólása, részvétele a hatalomba.- Mit jelent e változás tágabb, európai környezetünkben számunkra?- Ez a névváltozás azt jelenti, hogy társadalmi változásaink valódi eredményre vezettek. Ezek úgy tekinthetők, mint a korábbi tekintélyuralmi bürokratikus politikai rendszer pluralista demokratikus politikai rendszerbe való átmenete. Ha a tágabb környezetünket megnézzük, mindenütt e szerint értékelik ezt a jelző nélküli köztársaságot. Nyilván akik ettől félnek, akár a saját politikai rendszerükre vonatkoztatás miatt, ők ezt negatívumként értékelik. Azok az országok, melyek ehhez pozitívan viszonyulnak, társadalmi, gazdasági változásainkat segíteni akarják.- Románia is, már régebben, köztársasággá vált..- Románia is, Csehszlovákia is a köztársaság fogalmához nem a népi, hanem a szocialista jelzőt illesztette. Ez azzal van ösz- szefüggésben, hogy a szocialista országokban korábban a népi demokratikus forradalmak lezajlása után a proletárdiktatúra megteremtésével elkezdődött a szocialista társadalom építése. Azok az országok, melyek a 60-as évek „hurráoptimizmusa” során úgy érezték, hogy náluk már megvalósult a szocializmus, az alkotmány módosításánál a köztársaság megjelöléseket használták és a szocialista jelzőt. Románia azért érdekes példa, mert valóban az elsők között volt, akik bejelentették, hogy náluk felépítették a szocializmust. A mi politikai rendszerünkben névváltoztatásunk csak egy lényegtelen elnevezésbeli problémának tűnik a valódi változásokhoz képest. CSEFKÓ JUDIT
