Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-18 / 274. szám

1989. november 18. TOLNATÁJ - 5 Ugrás, ejtőernyő nélkül Új iskola Leninakánban Mindenkinek jutna egy szál virág Örmény árvák Szekszárdon - örményországi forgatócsoport felvétele Ebben az országban sokéves hagyo­mánya van annak a jelenségnek, amit most egy egyáltalán nem veszélytelen sportághoz hasonlítanak, az ejtőernyő­zéshez. Röviden arról van szó, hogy kü­lönböző szintű, rendű és rangú volt MSZMP- vagy akár MSZP-vezetők fel­használva a volt és esetleg még meglé­vő hatalmukat, befolyásukat, korrupción .nevelkedett kapcsolataikat, biztosnak látszó, egzisztenciálisan és nem utolsó sorban anyagilag is „spiccen lévő” pozí­ciókba menekülnek. A legnagyobb vissz­hangot nyilvánvalóan azok az esetek vál­tották ki, amikor egy-egy érintett olyan helyet ,,pályázott”(?) és kapott is meg, amiről szakmai képzettsége alapján leg­feljebb csak álmodhatott volna. Lehetne felsorolni jó néhány példát az országban, megyénkben és Dombóváron is, ugyan­akkor mégis úgy gondolom, hiba lenne általánosítani. Tóth Gyula, a volt dombóvári MSZMP- titkár alig néhány hete a művelődési köz­pont igazgatóhelyettese. Aki felvette, Ba- lipap Ferenc, november 7-től viszont már nem tagja a dombóvári MDF-szervezet- nek, s e két jelenség ugyanazon tényből fakad. Ha már a tényéknél tartunk: Bali- pap Ferenc soha sem volt kommunista érzelmű, sőt szimpatizáns sem. Soha­sem hagyott beleszólni, hogy kit honnan és miért választott, vett fel munkatársá­nak, sőt, senkitől nem kért még tanácsot sem. Nem titkolt véleménye, hogy mély­ségesen elitéli az ejtőernyőzést, ebből eredően Tóth Gyulát nem tartja ejtőer­nyősnek.- Én egy állami intézmény állami alkal­mazottja vagyok, aki egy állami diplomá­val rendelkező személyt vettem fel olyan munkakör betöltésére, amire a diplomája feljogosítja, és ehhez semmi köze párt- politikai kérdéseknek - mondja. - Nálam csak a szakmai kérdések dominálnak, így a megméretés szakmai, és nem az, hogy Tóth Gyula vagy bárki más mennyi­re tudja kiszolgálni a város vezetőit és engem. Ez az állás január óta nincs be­töltve, a problémák pedig halmozódtak. Szegedtől Debrecenig senki nem akadt, aki idejött volna. Jelen esetben nem az a kérdés, hogy miért vettem fel Tóth Gyulát, hanem az, hogy maradhat-e, ha szak­mailag alkalmatlan. A válaszom egyértel­műen nem. Nekem a párt működéséről megvan a véleményem, de ezt ismere­teim birtokában el tudom határolni Tóth Gyula párton belüli működésétől. Mert ez a kettő nem ugyanaz, mint ahogy megvan a véleményem a párton belüli más sze­mélyekről is, és ordítanék, ha őket kelle­ne fogadnom. Balipap Ferenc azon az ominózus MDF-ülésen, mert úgy érezte, hogy az öt ért kritika alaptalan, sőt sértő, lebolsevi- kozta elvbarátait, majd kivonult a terem­ből, miután kijelentette, hogy ennek az MDF-szervezetnek - nem az országos­nak - nem kíván tovább a tagja lenni. Úgy gondolja, hogy ez nem az MDF, hanem néhány, a dombóvári szervezetben lévő ember kritikája. Nem kellett etikai bizott­ságot létrehozni, nem kellett arra szavaz­ni, ami nyilvánvalóan előrevetítette ár­nyékát. Az, hogy kizárják. Kilépett ön­ként. Az MDF felhívást fogalmazott meg és juttatott el a sajtóhoz. Horváth Lajos, aki az MDF országos választmányának a tagja, szót kért és kapott a dombóvári vá­rosi televízióban. A felhívásban megfo­galmazódott, hogy „...tiltakozunk a régi hatalmi apparátusi tagok átmentése el­len vezetői pozíciókba. Elfogadhatatlan­nak tartjuk, hogy különböző kollektívák fölé olyan személyeket ültetnek, akik ve­zetői rátermettségüket nem bizonyítot­ták. Szerintünk éppen arról van szó, hogy a jelen válságoknak első számú felelősei éppen az apparátusok és ez alól Dombó­vár sem kivétel...” Az MDF viszont nem el­lenzi, ha e körből valakit végzettsége sze­rint alkalmaznak, csak vezetőként való kinevezésük ellen tiltakoznak. Az alábbi konkrét példát említették: „tiltakozunk Tóth Gyula volt MSZMP városi titkár mű­velődési központ igazgatóhelyettesi ki­nevezése miatt. Nevezett nem bizonyítot­ta sem azt, hogy kiváló vezető, sem azt, hogy kiváló népművelő. Nem tiltakoz­nánk viszont egyszerű népművelőként történő alkalmazása ellen, hiszen vég­zettsége szerint az elfogadható...” Tehát itt nem Balipap Ferenc és Tóth Gyula személyéről van szó, hanem a je­lenségről. Arról, hogy a művelődési köz­pont igazgatója, aki tagja az MDF-nek, ráadásul országgyűlési képviselő jelöl­tünk lehetett volna, súlyos erkölcsi kárt okozott szervezetünknek azzal, hogy fel­vett egy volt főállású MSZMP-titkárt igaz­gatóhelyettesnek. Ezt mint művelődési ház igazgató megtehette, de mintáz MDF tagja nem, mert ez alapvetően ellenkezik az etikánkkal - nyilatkozta Horváth Lajos. A történtekről kinek-kinek szájíze, politi­kai meggyőződése szerint megvan a véle­ménye. Nekem is. Nincs jogom kételkedni az MDF etikájában, módszereiben. Nem is teszem. Tisztában vagyok azzal, hogy az MDF rendkívül sokat tett azért, hogy botla­dozó lábakkal ugyan, de elindulhassunk arra, amerre a demokráciát sejtjük. Érde­mei, politikai törekvései elvitathatatlanok. Mégis úgy érzem, hogy ez a módszer kísér­tetiesen hasonlít arra, amit az agyonbírált egypártrendszerű diktatúrában diszkrimi­nációnak hívtak. Mert, hogy a volt MSZMP- titkárt képzettségének megfelelő munka­kör betöltésére vették fel. Népművelő- könyvtárszakos diplomája van, és melles­leg politikai múltja előtt művelődési ház igazgató volt. Igaz, még korábban moz­donyvezető. MOLNÁR ISTVÁN Egy éve lesz nemsokára, hogy Ör­ményországot tragikus méretű földren­gés rázta meg. Hogy városok váltak a föld színével egyenlővé. Hogy hétezer gyerek maradt árván. Magyarország elsőként ajánlotta fel, hogy örmény árvákat hív meg rehabilitálási céllal üdültetni. Ez kez­detben nem is látszott könnyen kivihe­tőnek - először nem akarták kiadni a gyerekeket. De aztán megtört a jég. A Magyar Vöröskereszt elhozta az első mintegy százfős csoportot... Savanya Gézánéval, a Vöröskereszt Tolna Megyei Vezetőségének titkárával beszélgettünk, az asztalon vödörnyi szegfű vázában, öklömnyi fehérek, izzó­pirosak, rózsaszínűek, már kezdenek fonnyadozni. Leninakánból hozta őket, a Balaton nevű iskola átadása alkalmá­ból hívták meg. Az örmény gyerekektől kapta. ,- Hogyan is kezdődött?- A hetedik csoportot, amelyik Tolna megyében üdült, én kísértem vissza, ak­kor jártam ott először. De kezdjük az ele­jén. A mi árváink szeptember 2-án jöttek, addig felkészültünk a fogadásukra, szer­veztük az itt-tartózkodásukat. Még soha nem tapasztaltam ilyen fokú összefogást, feltétlen segítő szándékot, mint ekkor. Akihez fordultunk a Volántól a megyei ta­nácsig, a Mészövig azonnal átélték a helyzet tragikumát, azonnal megnyíltak előttünk és természetesen az árvák előtt a kapuk. Volt, aki kéretlenül ajánlotta föl a segítséget. Aki csak tudomást szerzett az akcióról, segített akár anyagiakban, akár természetben. Megyei és városi szinten összesen 450 000 forint készpénzbefize­tést jegyeztek, ezt egészítette ki a sok ter- mészetbeni adomány. Föl sem tudom so­rolni: szőlő, gyümölcs, hűsítő, sütemé­nyek, újonnan készített ruhanemű - téli­kabát, dzseki, szoknya, nadrág... Fagylal- toztatták a gyerekeket, palacsintát sütöt­tek nekik, kedvezményes ebédet adtak. Az örmény felnőttek megható módon próbálták viszonozni a helybeliek segitő- készségét, örmény asztallal vendégelték meg őket, melyre felrakták a Jerevánból hozott ételeket-italokat. Öt hétig voltak itt a gyerekek, akiknek sikerült rendkívül változatos programot szerveznünk. A Vö­röskereszt nyolc vezetőségének szerve­zetei vették ki ebből a részüket, Bonyhád, Dombóvár, Paks, Szekszárd, Tamási, Tolna, Dunaföldvár, a nyolcadik a Vörös- kereszt megyei vezetősége volt. A tenge- lici oktatási központban igazi otthonra találtak az örmény árvák, még arra is volt gondjuk a vendéglátóknak, hogy a lova­kat nagyon szerető gyerekek két kocsin kocsikázhassanak, miközben egy tisztá­son nemzeti eledelüket, a salikot sütötték nekik. A tengelici szakács, Nándi bácsi megtanult örmény ételeket készíteni a kedvükért... Sokan jöttek tolmácsolni el­lenszolgáltatás nélkül. Házi Magdi a gyermekkönyvtárból nyakláncot készí­tett nekik névkártyával, még haza is azzal utaztak. Ingyenes fogászati szűréstől diszkóestekig sorolhatnám: ki-ki azt nyújtott, amit csak tudott. Az első napon megkötött kézszerződéstől az utolsó na­pi útitarisznyáig mindennek érzelmi-er­kölcsi értéke volt az anyagin kívül. Bony- hádon például, miután a 3. Számú Általá­nos Iskola vendégül látta a csoportot, a maszek vendéglős birkát vágott a gyere­kek kedvéért. Míg megjöttek a buszok, a téren játszó magyar gyerekek összeba­rátkoztak az örményekkel, biciklin kísér­ték ki Bonyhádról az autóbuszokat. Sió­fokon, amikor kiderült, mennyire szeretik a görögdinnyét, egy mázsányit kaptak ajándékba... A dombóvári szovjet lakta­nya örmény szakácsa nemzeti ételeket készített számukra. Felejthetetlen volt, milyen tökéletesen ki tudták fejezni az ér­zéseiket a táncukban, mozdulataikban, de ehhez derengő fényt kellett teremteni, mert ezek az érzések nem az örömöt köz­vetítették, hanem a tragikumot... Vala­mennyien beszélnek oroszul, de sokan közülük angolul is. Amikor visszavittük őket, arról is gondoskodtunk, hogy a re­pülőgépen kellemes hangulat uralkod­jék. Ajándékokkal leptük meg őket, kisor­soltuk a tombolát, díjakat osztottunk. De a program húsz perccel a leszállás előtt véget ért. És akkor, amikor tudatosult bennük, hogy hova érkeznek haza, akkor éreztem át mindannak a fontosságát, amit sikerült tennünk értük: őrjöngve sír­tak, nem akartak leszállni a gépről... Még sokáig mesél. Például azt, hogy a szekszárdi szüreti napokon atorniói finn küldöttség 12 000 forintnak megfelelő finn valutát fizetett be az örmény árvák részére a Vöröskeresztnek... Nem élhetünk a teljesség igényével, meg nehéz is úgy jegyezni, ha az ember­nek folyton elhomályosodik közben a szemüvege. Lapozgatom azt a négy gé­pelt oldalnyi jegyzéket, amely felsorolja a segítőkészségüket bizonyító intézmé­nyeket, vállalatokat, szövetkezeteket, egyéneket, nézem a szegfűket és arra gondolok: képletesen talán mindenkinek jutott volna egy szál virág. Savanya Gézáné volt az egyetlen me­gyei Vöröskereszt-titkár, akit meghívtak Leninakánba, a Balaton nevű iskola át­adására, amit a Magyar Vöröskereszt fi­nanszírozott az adományokból. Az épület másfél hónap alatt készült el, a Hódme­zővásárhelyi Aluterv Kft. tervezte, gyár­totta hozzá előre az elemeket és kivitelez­te. Az építők igen nehéz körülmények kö­zött dolgoztak, nem volt viz, villany, nél­külözték az alapvető létfeltételeket. Épp­úgy, akár a helybéliek. Most nagyon so­kan építenek ott, de ez az iskola volt az el­ső átadott építmény. Ami azt jelenti, hogy a magyar segitőkészség nemzetközi vo­natkozásban elsőként igazolódott. A Balaton iskola az összeomlott isko­laépület közelében épült fel, teljesen be­rendezve adták át, központi fűtéssel, au­tomata csengővel, táblákkal és bútorzat­tal. A gyerekek addig vannak civilizált kö­rülmények között, míg az iskolában tar­tózkodnak.- Milyen most Leninakán?- Amit láttam, megdöbbentő. Az a szó, hogy tragédia, nem fejezi ki a történteket. Leninakán földszintes város, alig maradt benne épület épen, az ablak nélküli fém­bódék, deszkabódék, bakra állított autó­buszok közül csak a romok emelkednek ki. Sokan a romos épületek alagsorában élnek. A találkozásunk a gyerekekkel megrázó volt, csüngtünk egymás nyaká­ban és sírtunk. Lefogytak. És mégis min­denki mosolygott... Olyan örömet még nem láttam, mint ami kitört, amikor meg­kapták a csokoládé Mikulásokat. Az épí­tésvezetőnek azzal köszöntük meg az is­kolát, hogy az örmény gyerekeink eléne­kelték neki a Hol jártál az éjjel, cinegema­dár című népdalt. Magyarul. November 14-én adták át a 30 millió forint értékű, 12 tantermes iskolát, amelyben 400 gyerek számára van hely.- Az összesűrűsödött öröm, a boldog­ság, amiben részem volt, mindazokat ille­ti, akik ezért a célért tettek valamit. Velük szeretném megosztani az érzést... Lejegyezte: DOMOKOS ESZTER sörösflakonok látványa, hiszen az elmebetegség a beutaltak tekinté­lyes részében idült alkoholizmus kö­vetkezménye. Az ilyenek gyakran zavarják a nyugalomra vágyó idős embereket, ez a melegágya a leg­több konfliktusnak.- A nyáron azért kivittük őket a bú­csúba, ahol egy-egy sört elfogyaszt­hattak - fűzi hozzá az igazgató. Egy ápolófiú üzemelteti a büfét, semmi haszon nincs rajta, kizárólag a bete­gek ellátása a célja. Az előző vezető például hangoztatta, hogy a lakók­nak nincs szükségük kávéra, s lám, most néhányan két csészével is megisznak. Amikor a hozzátartozók­ról kérdezem őket, tekintetük elko­morul. Gyakran írnak levelet, s a leg­többször válasz sem érkezik. Némelyik rokon viszont egy hó­napra is képes a beteget hazavinni. Itt a látogatókat külön társalgóban fo­gadhatják. De gyakran előfordul, hogy hazalátogatáskor azonnal el­veszik a megtakarított zsebpénzt. Szembetalálkozunk egy fiatal lánnyal, aki viselkedésével gyakran okoz fejtörést a pszichiátereknek. Az utóbbi időben megnyugodott, koráb­ban gyakran közveszélyes volt, s egy benzinbefecskendezéses öngyil­kosság nyomait őrző seb a halánté­kán önveszélyességről is árulkodik. Az egyik szökésekor például 27 rendőrnek adott munkát. Rendkívül jól emlékezik bizonyos dolgokra, egy autó rendszámát megjegyezte, s a tulajdonost megerőszakolás címén feljelentette, s az „áldozat” nem volt könnyű helyzetben, mikor felesége előtt magyarázkodnia kellett. Mihelyt kiszabadul, valószínűleg azonnal felborzolja a kedélyeket, közve­szélyessége miatt nem itt lenne a he­lye. A szekszárdi kórház rehabilitációs részlegén sokan várnak elhelyezés­re, megyénkből ezenkívül még a mázaszászvári szociális otthon fo­gadja a betegeket. Rehabilitálásukra egyelőre csak próbálkozások van­nak, innen legtöbbször nincs visszaút. A látogató ritka vendég. De az otthon lakói már egy-egy levéllel is beérnék.- kesjár -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom