Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-18 / 274. szám
2 - TOLNATÁJ 1989. november 18. „Európa keleti kapujában”- Önt az augusztus végén rendezett bányászdemonstráción ismertem meg, amikor mint legilletékesebb nyilvánította ki véleményét a föld alatt dolgozók nevében a bányabezárásról, a munkásokat megkerülő minisztériumi döntésről. Ha bejelentik a bánya megszüntetését, mi lesz helyette? Ezt kívánta volna ön hallani a demonstráción megjelent ipari minisztertől is, a kollégák, a sorstársak nevében. Mielőtt azonban rátérnénk a sok ezer embert érintő problémákra, lehetetlen helyzetekre, kérem, mutakozzék be. Mikor, s miért választotta ezt az embert próbáló szakmát, az uránbányászatot?- 1974-ben jöttem ide, Somogyból. Kőműves a szakmám és akkoriban a reggel hattól délután ötig tartó munkaidőben három-három és fél ezer forintot kerestem. Keveselltem a gyengécske fizetést, különösen, mikor meghallottam, hogy az uránnál tízezret is meg lehet keresni. Egyedülálló voltam, független, gondoltam, megnézem közelebbről. I- Az 1970-es évek elején tízezer forint óriási pénz volt. Sikerült ennyit megkapnia?- Kezdetben nem. De hét-nyolcezret igen. Egy csomó vívódás árán tornáztam fel magam odáig, hogy csillés, segédvájár, vájár lettem különböző helyeken. Aztán 1982-ben alakítottam egy csapatot, amelyik jelen pillanatban is úgy dolgozik, hogy a vállalat legjobb brigádja. I- Ezek szerint jó emberek közé, jó közösségbe került.- Alapvetően jó a természetem, vigke- délyű vagyok, azt hiszem, könnyű-velem kijönni. S inkább kevesebb pénzért dolgoztam, de jó környezetben. Szerencsém is volt, mert nőtlenként a szállón laktam, s ott ismerkedtem össze olyan srácokkal, akikkel lehet együtt dolgozni. Aki az életben, a kinti életben fair, arra lent, a mélyben is lehet számítni. Ez az elgondolás nem hazudtolta meg magát. Szerencsém is volt, hogy jó, összetartó csapatot sikerült összehozni. S minthogy egy nagyon jó kollektíva nem tud csak lent, a bányában összejönni, gyakran vagyunk együtt szabadidőben is. Ha valaki építkezik, természetes, hogy segítünk, megy a csapat. Nyáron pedig évek óta egyszerre vesszük ki a szabadságot, s a brigáddal, családostul béreljük ki a vállalati üdülőt. I- Tudni nem, de hallani lehet, hogy szenzációsan keresnek az uránbányászok.- Ezt a munkát ki kellene ahhoz próbálni, de nem dolgozgatni kell! - hogy reálisan értékelje az ember az itteni keresetet. Az én csapatom 150 százalék körül teljesít általában, de volt már 170 százalék is. Akkor havi hetvenezret bruttóban haza lehetett vinni, amiből a családi kasz- szába kerül nem sokkal több, mint harmincezer. Ha az ember jobban belegondol, nem igaz, hogy az adórendszernek nincs teljesítményvisszafogó hatása! Ha a bérosztályon megnézem, aki negyvenezret keres fent, az is majdnem ennyit kap nettóban. Ott van az 56 százalékos adókulcs, 10 százalék nyugdíjjárulék, és akkor mindjárt a 34 százalékot lehet hazavinni. Mit teszünk? Mérgelődünk, any- nyit. Pár éve részt vettem egy fórumon, ahol ott volt Békési László, akkor pénzügyminiszter-helyettesként. Neki is elmondtam, hogy gusztustalannak tartom, hogy mi, akik az egészségünket tesszük kockára, nap mint nap, adózunk a járulékainkból. Nem a fizetésünkből, az rendben volna, hanem a pótlékokból, jutalmakból ne adóztasson progressziven.- Apropó, egészség. Nyilvánvalóan nem véletlenül működik az urán rendelőintézete, egy komplex egészségügyi intézmény. Mit tud arról, egy kezdő, a mélybe először elinduló bányász, hogy milyen károsodások érik majd, hogy az évek múltán mennyire roppan meg az egészsége, egyáltalán: tud-e arról, felvilágosítják-e, milyen sugárzások, hatások érhetik?- Én azt hiszem, nem gondoltam végig ezt akkor. Rendesen féltem, hogy mi lesz velem, az első leszállás maga is izgalmas, sok az ijesztgetés is benne. Most így utólag... egyik napról a másikra kollégák mennek tönkre, s mennek el... az ember később megtudja, hogy milyen betegségei voltak, ami miatt fiatalon elment... elgondolkodtató. Én tizenhat éve csinálom... nem érzem. Talán annyi, hogy hamarabb fáradok, fáznak a kezeim..., de hogy a sugárzás sem megy el nyomtalanul, az biztos. S a másik: a ke- szonérzet, más a légnyomás, a levegő, a mélység és minden közrejátszik abban, hogy hamarabb elhasználódik a szervezet. Nem véletlenül hozták azt az intézkedést sem, hogy három- és négyezer műszakos résznyugdfjakba lehet elmenni. ■ - Ez körülbelül hány évet jelent?- Ha tisztességesen csinálja valaki, akkor 15 év alatt összejön. Az én esetemben hiányzik száz műszak, ami, úgy számolom, jövő év első félévére meglesz, s akkor választhatom a 63 százalékos nyugdijat.- Mit takar az a titkosság, amely az uránbánya körül kialakult? Az, hogy mennyire káros a sugárzás az emberekre, a városra, a környezetre? Vagy a kitermelt mennyiség vagy a szállítási útvonal? Jobb az, ha a gátat nem ismerő pletykaáradat a pécsi Széchenyi téren mért káros sugárzásról, fertőzött vizekről beszél?- Mindent összevetve, egy dolgot biztosan tudni kell: enneka bányának soha nem lehet „annyi”. Eldöntötte az ipari miniszter, hogy bezárják. Rendben van, de ezzel semmi nincs letudva. Attól az urán még ott van, ahol. Amíg ember él a földön, addig itt szivattyúzni kell. Csak egy bizonyos szintig szabad vizzel elárasztani, mert tönkretenné az egész megye vízháztartását. Ez egy nagyon kemény dolog, ha nincs szakszerűség, akkor a tortyogói kutaknak „annyi”. Ugyanis állandóan szivattyúzni kell ahhoz, nehogy magasabbra kerüljön a szint, mint a fúrt kutak vizszintje, mert különben megfertőzi azokat. S van nekem még egy véleményem: ez a titkosság addig él, amíg ez a kormánynak kell. I- Nem a szovjet partner kívánja ezt így?- Dehogy! Ez már rég a mi belügyünk, ugyanis a demonstráció után, szeptember közepén összeült velünk a miniszter egy párbeszédre (bár nem tudom, nem kerge- tett-e valaki illúziót azzal, hogy összeül ötezer emberrel egy párbeszédre?! Ötvennel - igen, de ötezerrel?!) no és ott, az V. bányaüzemben a Horváth Ferenc elmondta nekünk, hogy megszűnt a titkosság, a Szovjetunió hozzájárult ehhez. S ott kijelentette, tessék nyugodtan, mindent lehet mondani. Igen ám, de jelen pillanatig, a mai napig, papíron, pecséttel ellátott Írást erről nem láttunk. Ugyanis ha van egy papír arról, hogy valami titkos, azt szóban nem lehet feloldani, nekem erről ez a véleményem. Lehet, hogy én elfogult vagyok a bányászokkal szemben, mert sok barátra leltem köztük és sok jó emberrel találkoztam itt, de igenis helytelenítem, hogy ma a közvélemény úgy van beállítva, hogy itt Magyarországon minden baj okozója az, hogy van bányászat. Ezt én határozottan visz- szautasítom. Vagyunk mi annyira felnőttek, hogy mi nem kárt akarunk ennek az országnak. A demonstráción is elmondtam, hogy az az ország sebezhető legjobban, amelyiknek nincs hosszú távon elgondolt energiapolitikája... és nekünk nincs. S készüljünk fel egy dologra: attól, hogy Horváth Ferencnek hívják az ipari minisztert és Németh Miklósnak a kormányfőt, attól még ez az ország ezután sem fog a mediterrán éghajlathoz tartozni. Tél lesz, hideg lesz, és ha mínusz húsz fok körül lesz a hőmérséklet és fázni fogunk, kíváncsi leszek, nem fogják-e meneszteni az egész kormányt. Nekem van egy félelmem: két évvel ezelőtt még mosolyogtunk azon, hogy Romániában a panellakás ablakából kilóg a kürt és füstöl. Vészesen hasonlítunk ám ehhez a helyzethez. Nem tudom, ezt valaki komolyan vette-e. Ugyanis ha a Szovjetunión belül is energiagondok vannak - mint ahogy vannak - akkor valaki majd felveti, hogy először az otthoni gondokat kell megoldani. S nem biztos, hogy akkor ide fog jönni az energia. Akkor majd venni kell... no igen, miből? És honnan? Szocialista relációból ez nem megy, csak dollárért lehet Az pedig nincs. I- Ahogy ön feltette a kérdést: nincs két és fél milliárd forint tovább üzemeltetni ezt a céget Akkor lesz húszmilliárd bezárni?- Ez illúzió, persze hogy nincs. Én nem adok sokat hogy ez a kormány lemondásra kényszerül. Olyan pénzügyi gondokkal küszködik hogy ihaj. Ez nemcsak az én véleményem, hogy ez már rég nem gazdasági döntés, hanem keményen politikai. S ami engem igazán tud bosszantani, hogy ma, az ezredforduló végén, még mindig nem tekintik felnőttnek a munkásosztályt Mert vannak ilyen kijelentések, hogy uránbánya meg Paks, ne hozzuk mi azt össze, az teljesen külön cég. Hát nem tudom, mennyire külön cég. Annyiban, hogy Magyarország az egyetlen állam, ahol az energiaipart és a bányászatot külön kezelik a világon mindenhol együtt van. Pedig én biztos vagyok benne, hogy valahol a nemzeti kincset kellene kiaknáznunk.- Ön ebben a kaotikusnak, vagy épp katasztrofálisnak tűnő helyzetben a IV. üzem szakszervezeti bizottságának titkáraként is, csapatvezetőként is megpróbálja a bányászok érdekeit képviselni. Hogy vállalkozhassanak, hogy újrakezdhessenek, hogy ha lehet, maradjanak a cégnél, öntöde vagy a műszergyártás vagy a szállítás terüietén.- Vállalkozzunk? De mire? És izgalmasabb: kinek? Mert eddig én voltam a fizetőképes kereslet Ha a hangulatra kíváncsi, elmondhatom, hogy ilyen rossz még soha nem volt Mert igaz, hogy a bányászság jobban keres, de ezáltal adóssága is tisztességesen van, lakásra például. S egy ilyen helyzetben borzasztó a bejelentés ám, hogy a cég máról holnapra megszűnik. Családommal, három gyerekemmel lakom egy 74 négyzetméteres panellakásban, aláírtunk sok év föld alatti munkát., mi lesz ezzel a tartozással? Hogy lesz majd a rendezése? Sokan vannak úgy, hogy vissza nem téritendőt kaptak a föld alatti munkáért, illetve azzal megváltva. Senki nem tudja, hogy lesz, mi lesz. Sok minden ideköti az embert Család, barátok, a gyerekeknek az iskola, a megszokott környezet I- Ha támogatást kap az. újrakezdéshez..- Mennyit? Adnak négyszázezer forintot?! Ma Magyarországon egymillió forint kell egy közepes munkahely megteremtéséhez, miből gondolja azt a minisztérium, hogy én négyszázból ezt meg tudom csinálni? Jó, össze lehet állni, s akkor a pénz minden különösebb hátrány nélkül összevonható. No de akkor?! Ez egy olyan speciális dolog, amit mi csinálunk, hogy... nem tudom, ezek a bányászgyerekek mennyire tudnának beugrani egy műhelybe, 10-15 év bányamunka után, a kezük remeg, nincs rendben az egészségük... Nem tudom. Butik, lán- gossütő, zöldséges van elég. Egyszerűen nehéz elhinni, ahogy ma be van állítva, hogy növeljük az államháztartás deficitjét De ha így van, akkor mondják meg azt is, mi legyen az, amit csináljunk. Mert ha kitalálták volna, akkor ahhoz már tegnapelőtt el kellett volna kezdeni az átképzést De még mindig... semmi. I - Köszönöm a beszélgetést. Fotó: TÓTH LÁSZLÓ 1922. április 30-án Tolna község képviselőtestülete rendkívüli közgyűlésen elhatározta egy emlékmű létesítését a világháborúban elesett hűsök emlékének megörökítésére. Mivel a községnek elegendő anyagiak nem álltak rendelkezésére, az elöljáróságot megbízták a szükséges gyűjtés szervezésével és irányításával. 1923. április 21-én találkozunk a közgyűlési jegyzőkönyvben ismét a hősi emlékmű témájával. A 400 cm magasságú alkotás átvételi áraként 50 mázsa búza értéke szerepel. Emellett fedezet kell alapozására, szállítására és bekerítésére is. A község, mivel a gyűjtés gyéren csordogált, adóként óhajtotta a községeket a lakosságtól behajtani. E tervet azonban a vármegyei közgyűlés nem hagyta jóvá, a község adótervét elvetette. Ezt követően maradt az önkéntes adakozás, mint gyűjtési forma. A korona közben mélyrepülésben veszítette értékét. Ezért 1926-ban a „Hősök szobra” alapra összegyűlt 68 millió koronát takarékba helyezték, ugyanis ezen összeg nem volt „elegendő egy községhez méltó szobor elkészítésére”. Tolna agilis vezetősége - élén Linka Ottmár főjegyzővel - nem hagyta végleg elaludni az ügyet. 1927. július 23-án már arról tudósított a Tolnamegyei Újság, hogy a községi szoborbizottság kiválasztotta a megfelelő művet, sőt az élelmes újságíró már a felállítás idejét is megtudta. A községi közgyűlés 54/1927-es határozatát a szoborbizottság és az elöljáróság előterjesztésére hozta meg. A különböző ajánlatokból legmegfelelőbbnek Orbán Antal szobrászművész alkotását találták. A szobor tervezett költsége 21 500 pengő volt. A vezetők, felmérve a község lehetőségeit, úgy vélték, hogy ez az összeg 1928 májusára biztosítható, azaz akkorra a meglévők mellé még ösz- szegyüjthetö lesz. A szobor elhelyezésére „a II. Lajos tér nyugati részén fekvő Krausz-féle ház északi, harmadik negyedének megfelelő vonalba eső része" - előtti térség szenteltetett ki. Mint minden községi határozatnál, itt is szerepel a döntés indoklása. Egyrészt a község régi óhaját elégítik ki, másrészt nem jelent egyszerre nagyobb megterhelést a polgároknak. Mindezek mellett munka színvonala - a művész eddigi alkotásai alapján - biztosítottnak látszott. Ki is volt Orbán Antal? A székely származású művész budapesti tanulmányait követően a mesterségbeli tudását Belgiumban növelte Van der Stappen tanítványaként. Ezt követően Franciaországban tanult Rousseaunál. 1919 őszétől kapott tanári kinevezést a Képzőművészeti Főiskolára. Az 1920-as években szinte az ország valamennyi településén avattak szobrot a világháborúban elesettek emlékére. Orbán Antal több pályaműve nyerte el a kiírók bizalmát. Többek között az ő alkotását állították fel Budafokon, Nagyatádon, Dunaföldváron. Szintén ő álmodta meg a szekszárdi hősök szobrát, amelyet a sétakertben állítottak fel. 1928-as Tolna községi közgyűlés (35/ 1928. rkgy) határozatából megtudjuk, hogy a megrendelt szobor nagybani mintáját az országos képzőművészeti tanács jóváhagyta. A megállapodás szerinti költségek: Orbán Antal szobrászművész a munkáért 2800, a gipszbe öntésért 1200, Mühlpercz János kőfaragó a talapzat elkészítéséért 5900, Szili István bronzöntő a bronzba öntésért 9700 pengőt kap. Egyéb kiadási tételként bélyegilletékek, forgalmi adó, alapépités, végső csiszolás, kerítés és parkosítási költségek szerepeltek. Az emlékmű ténylegesen 1929-re készült el. Ekkor sem kerülhetett azonnal felavatásra, mert az ünnepségre meghívott József főherceg csak hónapokkal későbbre vállalkozott a szobor leleplezésére. Végre elérkezett az ünnepség napja, 1929. augusztus 15-e. „Már mindenütt kalászba borult az élet! A nagy orosz rónán éppúgy, mint a Piáve síkján és a ma- gyarvéráztatta oláh és egyéb csatatereken” - irta a megyei lap két nappal későbbi tudósításának bevezető soraiban. Megérdemlik a nemzet hősei az emlékük előtti tisztelgést, megérdemli ez a sokat szenvedett haza, hiszen fiai „ezer esztendeje harcolnak Európa keleti kapujában, mint annak ingyenes zsoldosai”. Felállítva és nemzeti színű lepellel takarva áll a szobor ércalakja. Talapzatán az elesettek nevei, homlokoldalán a következő sorok olvashatók: „Lomb, levél, virág susogd a szélnek, Meghaltak ők, de örökké élnek. Jöhet száz vihar, múlhat ezer év, Oltár e hely, imádság minden név.” Az avatásra Tihanyból Sióagárd felől pontosan 9 órakor érkező József főherceget és kíséretét a Szekszárdi utca déli szélén diszes diadalkapu várta. Miután a disz- század kürtösei elfújták a generálmarsot, a pécsi dandárparancsnok, vitéz Koz- movszky József altábornagy és Pethes Miklós huszárőrnagy tolnai parancsnok fogadták az-előkelö vendéget. Rövid üdvözlő beszéd hangzott el a főispán, Jankó Ágoston részéről. Néhány szavas válaszát követően a díszvendég négyesfogatú hintón a városháza (a település kétségkívül városias vonásokat hordozott, de 1929-ben már nem, és még nem volt város) elé hajtatott a főispán társaságában. A községháza kapujában kialakított diszes tábori oltárnál került sor a nagyboldogasszonyi misére. Mayer Lajos plébános celebrálta a szertartást Szakály István és Knipp Kázmér lelkészekkel. A magas rangú-vendégek - a Se- leznik Viktor szekszárdi kárpitosánál készített - gyönyörű nyitott díszsátorba vonultak. Szongott Edvin főszolgabíró felkérésére József főherceg, kezében koszorúval megtartotta avatóbeszédét. Méltatta a szobor szépségét, majd felelevenítette háborús emlékeit, ahol a véres harcokban gyakran harcoltak irányításával tolnaiak. A 44- es ezredben Sábáénál, a 69-esekkel, majd a 8-as huszárezreddel Lembergnél. A17- esekkel 2 évig küzdöttek a doberdói karsztfennsikon, a 19-esekkel Erdély bérceit védték az oroszok ellen. Hazafias érzelmektől átitatott, szónoki pátosszal előadott szavai, amelyekkel a magyar hősiességnek állított méltó emléket, óriási érzelmi hatást gyakoroltak a jelenlévőkre. A leleplezést követően a dalárda a Nem, nem, sorát énekelte, majd a kerület országgyűlési képviselője beszélt. Dr. Klein Antal ny. főispán többek között a községháza falán álló táblára hívta fel a jelenlevők figyelmét, amely II. Lajos szomorú útját idézi. Mohács az önálló magyar államiság végét jelentette e másik emlék, amelyet most avatnak, amely Trianonhoz vezetett, emlékeztet és figyelmeztet.” Az ünnepség további részében Szakállas Gyula hadiárva diák Sass Edit: Magyar végrendelet c. hazafias alkalmi költeményét szavalta. Szalonnás Gyula faddi református és Németh Gyula szekszárdi evangélikus lelkész, Lebovics József mágocsi főrabbi gondolatgazdag beszédekkel áldották meg a hősi emlékművet. Az ünnepség záróképében a megye, a járás, a község, a környező települések, a hadsereg, a csendőrség, a vitézi szék, a helyi egyletek, egyesületek képviselői és sokan mások borították be koszorúikkal, az emlékezés és kegyelet virágaival a szobor talapzatát. A díszvendégek számára ünnnepi ebéd következett a parókián: raguleves, majoné- zes hal, sonkaomlett, kacsa- és borjúsült, vegyes saláta, mogyoróparfé, gyümölcs, sajt és feketekávé. A többségében jóval szerényebb Nagyboldogasszony-napi ebédre indulók messziről visszatekintve is láthatták a monumentális szoborkompozíciót: a főalakot, Hungáriát, bal kezében a harc hevében sodródó lobogóval, amint jobbjával a halálos sebesültet öleli át. Mellette ugrásra készen a hazáért szuronyrohamra induló katona állt. Szabó László és Csefkó Judit a bányászsorsról
