Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-06 / 236. szám

1989. október 6. “rtt PÜJSÄG 3 Az MSZMP kongresszusa A Tolna megyei küldöttcsoport vezetőjének nyilatkozata Tegnap a déli órákban külön autóbusszal elindultak Budapestre az MSZMP kong­resszusára a Tolna megyei küldöttek. Indulás előtt dr. Jánosi Györgytől, a Tolna me­gyei küldöttcsoport vezetőjétől azt kérdeztük, milyen útravalóval utaznak és mit várnak a kongresszustól.- Nyugodt lelkiismerettel indulhat ez a 23 fős küldöttcsoport Budapestre. Rendkívül intenzív munka áll mögöttünk, rengeteget találkoztunk, gyakorlatilag minden doku­mentumot és írásos anyagot, ami a kongresszus elé kerül, megvitattunk, feldolgoz­tunk, „megemésztettünk”. Természetesen sok mindenről különbözőképpen gondol­kodunk, de már most látszanak bizonyos alapkérdések, amelyekben egységes ez a csapat, ami, azt hiszem, valamennyiünk tarisznyájában útravalóként ott van. Ezek kö­zül az a legfontosabb, hogy nekünk a vidék érdekeit kell képviselnünk, megjeleníte­nünk. Ezt a kérdést mi nagyon komplex módon kezeljük: benne van az agrárszféra, az önkormányzat, a településfejlesztés, tehát valóban egy tágan értelmezett vidékproblé­ma. Ez nem platformként jelenik meg, arra törekszünk, hogy a különböző dokumentu­mokban ezek az érdekek markánsabban fogalmazódjanak meg. Ebben megegyez­tünk, ebben közös az álláspontunk, és azt hiszem, hogy ez nagyon fontos súlyponti eleme a munkánknak. Abban is közel állunk egymáshoz, hogy mindannyian alapve­tően reformokban gondolkodunk, az a véleményünk, hogy ennek a pártnak nagyon kemény reformon kell keresztülmennie, és fel kell építenie azt a társadalomképet, amit követni akar a jövőben. Ebben a társadalomképben is nagyon komoly reformelképze­lések tükröződnek. Tehát reformelkötelezett csapat a miénk, persze a reformok mély­ségében, minőségében, erősségében vannak árnyalati különbségek. A többség min­denesetre amellett van, hogy radikális, de a józanság és a realitás talaján álló társadal­mi reformokra van szükség. Szélsőséges lépéseket nem támogat ez a küldöttcsoport, olyan szélsőséges lépéseket például, amelyek szocialisztikus értékek feladását jelen­tenék valamiféle más társadalmi struktúra kiépítése miatt. Nagyon nehéz ezen túlme­nően közös pontokat mutatni, de talán ennyiből is érzékelhető az a gondolkodásmód, amit képviselünk. A konkrétumokat illetően persze belső vitáink is vannak, például az alapszabály, a programnyilatkozat részleteiről, ezekkel kapcsolatos álláspontját ter­mészetesen majd a kongresszusi vita alapján is ki-ki módosíthatja.- Amit várunk a kongresszustól, az nagyjából úgy fogalmazható meg, hogy egy telje­sen megújult pártot akarunk. Jelenleg ugyanis a párton belül olyan irányzatok működ­nek, amelyek nagyon szélsőségesek, s az már most látható, hogy a párt így ahogy most van, egyben nem tartható, csak nagyon nagy, majdhogynem elvtelen kompro­misszumok árán, amelyeket ha meglépünk, ott leszünk, ahol most vagyunk. Tehát ak­kor nem lesz akcióképes, nem lesz egységes alapkérdésekben, nem tud normálisan felkészülni egy választásra ez a párt. Egy belső tisztulást vár mindenki, olyan értelem­ben is, hogy a szélsőségeknek le kell válniuk a pártról. Ez elkerülhetetlen, mert külön­ben az akcióegység bomlik meg. Ezen túlmenően egy új társadalomképet is várunk, amelyet a párt fel tud kínálni az állampolgároknak - párttagoknak, pártonkívülieknek egyaránt. Olyan társadalom képét, amely kivezeti a válságból ezt az országot, és eh­hez, mint mondottam, radikális reformlépésekre van szükség, a gazdaságban, az elosztási szférában is. Ezt meg kell csinálnia ennek a kongresszusnak, mert csak így lesz életképes a párt, csak így indulhat el egy olyan folyamat, amely talán a hitelképes­ségét visszaadja a jövőben, és csak így lesz olyan a párt, hogy valamilyen eséllyel választási küzdelmekbe bocsátkozhasson. Nyilván ennek az új pártnak új ve­zetésre van szüksége. Mi huszonhármán abban is megegyeztünk, és az hiszem, efelé mozog a párt közvéleménye is, hogy itt egy radikálisan új garnitúrának kell a vezetést átvennie. De ez a radikalizmus addig nem mehet el, hogy veszélyeztesse a kontinui­tást. Új vezetésre van szükség, de meg kell tartani a vezetésből azt az egy-két embert, aki képes átvinni a politikai tapasztalatokat, a politikai kontinuitást. Tehát ha egy új pártról van szó, akkor ahhoz új vezetésre van szükség. Bővül-e a húsipari termékek választéka? A kilónként 100 forintos párizsi, a 150-200 forintos felvágottak láttán ma már nem beszélhetünk úgynevezett ol­csó árfekvésű húskészítményekről. Az árak állandó változása miatt az olcsó ter­mékek árának felső határát ma már meg sem szabják, ám a húsipar és a kereske­delem egyaránt úgy véli, hogy a kilónként 120-130 forintos termékek azok, ame­lyeket még meg tud fizetni a vevők több­sége. Ilyen árukból bonyolították le az idei első félévi forgalom 63 százalékát. Ám ennek ellenére az idén hónapról hó­napra tovább csökkent a húskészítmé­nyek forgalma. A húsipari vállalatok a termékválaszték bővítésével kívánják visszaszerezni a ve­vőket, ügyelnek arra is, hogy újdonsá­gaik megfizethetők legyenek, s eleget te­gyenek a korszerű táplálkozás követel­ményeinek. Az idén eddig mintegy 160 új húskészítmény került forgalomba, 64 százalékkal több, mint a múlt év első felé­ben. Ezek az újdonságok általában csök­kentett zsír- és energiatartalmúak. Sok az aszpikos termék, ezeket zöldségekkel ízesítik, dúsítják. Annak, hogy a húsipar újdonságai alig-alig észlelhetők a boltokban, a Ke­reskedelmi Minisztérium szerint elsősor­ban az az oka, hogy a gyártók nem csi­nálnak kellő propagandát termékeiknek. Gondot okoz az is, hogy még a nagy for­galmú élelmiszer-áruházakban is egy­szerre legföljebb 130—150-féle húské­szítményt tudnak kínálni. Egy-egy új ter­mék egyébként sok esetben magától is eltűnik a piacról, a tapasztalatok szerint ugyanis, az újdonságoknak csak egy kis hányada marad életképes, a többi nem felel meg a vevők ízlésének. Az idén a korábbiaknál lényegesen több új gyártmány jó részét annak kö­szönhetően vezethették be a húsipari vállalatok, hogy több helyütt befejeződ­tek a világbanki hitelek segítségével el­végzett rekonstrukciós munkálatok. Az utóbbi hetek, hónapok tapasztalatai szerint azonban a húsipari rekonstruk­ciók, a hitelvisszafizetési kötelezettségek nem kedveznek a hazai ellátásnak. Egyre több húst és húskészítményt exportál­nak, hiszen a vállalatoknak ez gazdasá­gos a világpiaci árak jelenlegi alakulása miatt, továbbá szükségszerű is, hiszen a hitel törlesztőrészleteinek dollárfedeze­tét ki kell termelniük. Az illetékes tárcák ezért már a közelmúltban több intézke­dést hoztak, ezeknek az a lényege, hogy a hazai ellátás színvonalát - akár az ex­port rovására is - fenn kell tartani. A kizárások okai már a múlté Jó néven vették a rehabilitálás kezdeményezését (Folytatás az 1. oldalról.) Kőszegi Lászlót, a Hőgyészi Agroké­miai Et. igazgatóját, a fegyelmi bizottság elnökét a bizottság munkájáról és a poli­tikai rehabilitáció kinyilvánításának kö­rülményeiről kérdeztük. *- Csütörtökön egy hírben beszámol­tunk már lapunk olvasóinak, hogy az önök bizottsága tizenhét hajdani pártta­got rehabilitált, törölte kizárásukat. La­punk a rehabilitáltak névsorát is szeret­né közölni.- Bizottságunk úgy döntött, hogy reha­bilitált párttagok személyiségi jogának védelméért most nem hozzuk nyilvános­ságra a névsort, hanem a következő me­gyei pártértekezleten, ahol ezt megtenni kötelességünk, mert ott személy szerint kell elszámolnunk a felülvizsgálatok kö­rülményeiről és végeredményéről. Az érintett személyek természetesen levél­ben értesítést kapnak a döntésről.- Ne haragudjon, nem értem teljesen.. Tehát a fegyelmi bizottság ezúttal a párt belső ügyeként kezeli a rehabilitálást és elzárkózik a közléstől?- Véleményünk szerint most az az egyik legfontosabb feladat, hogy történ­jen meg a párt önkontrollja a tagság és önmaga felé. Kötelességünk, hogy azok­nak az embereknek a pártbüntetését tö­röljük és hatálytalanítsuk, akik nem érde­melték meg. Az előbb pedig már említet­tem, hogy védenünk kell a személyek személyiségi jogait is. Á, ha az érintett önmaga kéri a nyilvánosságot, akkor szándékát támogatjuk.- Ezt értsük úgy, hogy az esetleges új­ságbeli nyilvános közlés negatív irány­ban befolyásolhatja egy hajdanvolt párt­tag mindennapjait akkor, amikor az MSZMP iránti bizalom szertefoszlott és a párt szétesőben van?- Én igy nem fogalmaznék, szerintem ez belemagyarázás. Nagyon sokan van­nak köztük olyanok, akik kizárásuk elle­nére is hűek maradtak az eszméhez. Jó részükről a közvetlen környezetük nem is tudja, hogy valaha is párttagok voltak, vagy éppenséggel kizárták őket a párt­ból. Azt mondom; nem feltétlenül örülné­nek ők személy szerint annak, ha nevük bekerülne az újságba. Az érintettek a leg­különbözőbb életpályát futották be. Volt, aki kizárását követően egy kis ideig újra bekerült a pártba, aztán törölték. Az ügyeket nem lehet közös nevezőre hozni. Mi elsősorban tünetcsoportokat vizsgál­tunk.- Miként fogadták az emberek a reha­bilitálás kezdeményezését?-1956 óta összesen 165 személyt zár­tak ki megyénkben az MSZMP-ből. Ebből 45 esetben úgynevezett politikai, gazda­sági-koncepciós vagy magatartásbéli ok volt az alapja. Az ügyeket négy alcso­portban vizsgálták. Háromban a vizsgá­latnak csak pozitív visszacsengése volt. Ez azt jelenti, hogy a felülvizsgáltak het­venöt százaléka jó néven vette azt a megkeresést. Örültek, hogy rájuk nyitot­ták az ajtót és ezzel foglalkozunk. Egyet­len egy személy mondta, hogy „hagyja­nak békén”, és kifejezetten ellenségesen viselkedett.- Miként oszlottak meg az ügyek?- Huszonhárom volt, amely az úgyne­vezett ’56-os eseményekhez kapcsoló­dott, négy volt világnézeti - „templomba járatta a gyerekét” -, ezekkel nem is fog­lalkoztunk. Saját hatáskörben - szemé­lyes beszélgetés nélkül, azonnal - ha­tálytalanítottuk a büntetést. Öt volt gaz­daságpolitikai-koncepciós ügy. Ezekben a főszereplő meghaladta a korát, mert piacgazdaságot akart és segítette a téesz melléküzemágát. Voltak II. világhá­borús ügyek, és többek között olyanok is, hogy „megszegte a szervezeti szabály­zatot, mert nem tartotta be a felsőbb párt- szervezet utasítását.” Ezen az értendő, hogy gazdasági vezető ellenszegült a munkahelyi párttitkárnak.- Szerdán összesítették az ügyeket és a fegyelmi bizottság döntött. Milyen eredménnyel?- Tizenhét kizárt párttag fegyelmi bün­tetését az MSZMP Tolna Megyei Bizott­sága fegyelmi bizottsága érvénytelenítet­te. Három ügyet alsóbb pártszervezet ha­táskörébe utalt felülvizsgálatra. Mivel ti­zenkét párttagot a Központi Ellenőrző Bi­zottság zárt ki, így az ő ügyükben a KEB lenne illetékes eljárni.- Ennél a pontnál mindenképpen meg kell kérdezni a következőt: a hét végén az MSZMP minden valószínűség szerint megszűnik a korábbi pártnak lenni. Mi­lyen szerv fog majd eljárni az ö ügyük­ben?- A fegyelmi bizottság tisztességesen, igazságot szolgáltatva elvégezte felada­tát a mai társadalmi körülmények között. Ezt fontosnak tartottam még elmondani, de az előbbi kérdésére csak magánvéle­ményt tudok mondani. Abban az esetben, ha most a hét végén az MSZMP utódpártokra bomolna, meggyőződésem szerint az utódpártok­nak, vagy valamelyikének lesz köteles­sége és feladata az ilyen ügyekben eljár­ni, SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Egy a 13 közül Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornok (Folytatás az 1. oldalról.) Gróf Leiningen-Westerburg Károly, a kor felfogása szerint, a legelőkelőbb volt valamennyi sorstársa között. Családja már a keresztesháborúk idején is fontos szerepet játszott és rokonságban volt az akkor javában trónon ülő Viktória angol királynővel. Leiningen alig 30 és fél éves élete során tüneményes karriert futott be, amelynek legjelentősebb része termé­szetesen a mi szabadságharcunk idejére jutott. 22 éves korában hadnagy, 24 éve­sen százados. Magyar honos házassága révén lett, mert Sissány Eliz személyében magyar nőt vett feleségül. Életével és utolsó évével bizonyította, hogy mennyi­re komolyan vette ezt a magyar honossá­got. 1848-ban őrnagy, 1849 márciusá­ban ezredes és dandárparancsnok, jú­niusban tábornoki rangban hadtestpa­rancsnok. Küzdött a Délvidéken, Cibak­házánál, Komáromnál, Vácnál, katonái élén hágcsón mászta meg Buda falait. Ugyanekkor két testvére századosi rang­ban harcolt a „másik” oldalon, Christian nevű unokaöccse pedig éppenséggel dandárparancsnok volt. Az ezred-, dandár- és hadosztálypa­rancsnokoknál akkoriban a „küzdés” szót a tartalma szerint értették, a legfon­tosabb vezényszó nem az „Előre!”, ha­nem az „Utánam!” volt. Leiningen, aki szerencsére sok mai új­ságíróval vetekvő stiliszta volt, maga írta meg, milyen érzés először kóstolni a tü­zet. A véres tomasováci ütközetről irta, ahol a honvédség a szerbek ellenállását nem tudta letörni: „Nem mondhatom, hogy milyen hatást gyakorolt rám, mert egészen feladatom­mal voltam elfoglalva. Abban a szent meggyőződésben, hogy embereim kö­vetnek, fönnakadás nélkül előre mentem, és mikor visszanéztem, látom, hogy csak a zászló, néhány altiszt és hat közlegény van velem. A többiek, követve más csa­patok példáját, szintén az árokba vetet­ték magukat. Nem maradt más hátra, mint hogy meglapuljak, ahogy lehet... Csak most éreztem, mi történik körülöt­tem, csak most észleltem a golyózápor kellemetlen voltát... Mindeddig hideg bá­torsággal néztem szembe a halállal, de mikor ezer golyó süvöltött körülöttünk visszamentünkben, éreztem, hogy szí­vem valamivel aggodalmasabban do­bog.” A fiatal Leiningen ösztönösen jó pszic­hológus lehetett. Bár sokáig beszélni se tudott velük, nagyon hamar megszeret­tette magát embereivel. Amikor Cibakhá­zánál rövid időre fogságba esett, katonái minden vezényszó nélkül, önmaguknak elrendelt vad szuronyrohamban szaba­dították ki. Máskor megtréfálták. Jól érezve a pél­damutatás fontosságát, akkor se hajla­dozott a nyeregben, ahol pedig jó cél­pontot nyújtott, amikor a golyók közel jártak hozzá. Kivéve egy alkalommal, amikor a természetes reflex arra kény­szerítette, hogy előrebukjon a ló nyaká­ra. Nyomban felhangzott körülötte, hogy:- Alászolgája! Még a börtönben írt naplójában és in­nen küldött leveleiben is megemlékezett kedves embereiről. A tápióbicskei ütkö­zet után: ...a faluban lovagoltam és megláto­ga ttam szegény küldöncömet. Ez a derék katona., a legnagyobb ragaszkodással csüngött rajtam. Természetes, bár durva esze, mely gyakran találó megjegyzé­sekben nyilatkozott meg, sokszor megle­pett; volt köztünk valami barátságféle... Nagyon megörült látogatásomnak... Megtettem érte, amit tehettem; de ké­sőbb, bármennyire kutattam is utána, nem hallottam felőle többet. Szegény Mokri Pali bizonyára valamelyik kórház­ban lehelte ki hős lelkét.” Ugyanez az emberszerető főtiszt azon­ban Szolnok elfoglalásakor saját kezűleg hasította szét egy honvéd fejét, aki le- fegyverzett foglyokat készült kivégezni. Leiningen egyébként a csatát sosem vesztett és páratlanul vitéz Damjanich kedvence volt, aki még a kivégzésük előtti utolsó éjszakán is az alábbi szö­vegű cédulát küldte át neki a zárkájá­ból: „Amit az Isten ad, kedves öregem, el kell viselnünk, mint oly sok háborús ve­szedelmet; keményen és félelem nélkül nézzünk szemébe a kaszásnak, és pró­bált férfiként álljuk ki azt, amit ránk mér­tek.” így történt. Leiningen az utolsó előtti órákban az angol Thackeray legjobb müvét, „A hiú­ság vásárát” olvasgatta és még ma 140 éve, hajnalban is volt ereje levelet írni só­gorának, Rohonczy Lipótnak, amikor a bevezetőben már említett sortűz eldör­dült. Hallotta a lövéseket: „Éppen most szenvedtek ki négyen közülünk, még visszhangzanak a lövé­sek szívemben. Most ránk kerül a sor...” Amikor sor került, Leiningen az utolsó szó jogán még beszédet intézett a bitófák köré rendelt császári katonákhoz. Buda visszafoglalása után Bécsben azzal vá­dolták meg, hogy kegyetlenkedett volna a foglyokkal, amiből természetesen egy szó se volt igaz. A becsületére kényes Leiningen ezt a vádat még utolsó előtti pillanatában is keményen viszautasította. Ezután kivé­gezték. Az ő tollából maradtak a legjobb és leghitelesebb sorok a szabadságharcról. Özvegye, a kétgyerekes, szép, fiatal Sis­sány Eliz, tudott a feljegyzésekről és azt egy nagyon kurta, de mégis a címzett „szívéhez" intézett kérő levélben szerette volna megkapni. A címzett Haynau volt, akinek szíve nem lévén, nem is teljesítette Leiningen- né kérését. Szerencsére Karl von Thun gróf, tá­bornok, aradi várparancsnok embersé­gesebb volt. így neki is köszönhetjük, hogy Leiningenről viszonylag sokat tu­dunk. Nemcsak a tábornokról, hanem az emberről is. ORDAS IVÁM Fotó: KISPÁL MÁRIA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom