Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-11 / 241. szám

1989. október 11. NÉPÚJSÁG 5 Megkérdeztük: Miért nincs lengyel piac a megyében? Az ország számos városában, települé­sén működik lengyel piac, a kispénzű vá­sárló örömére és hasznára, hisz ezeken a piacokon olcsón lehet vásárolni ruhane­műket, villamossági eszközöket, barkács- felszereléseket, piperecikkeket s számta­lan más dolgot. Tolna megyében 1987 ele­jén tiltották be a lengyel piacokat. Mi ennek az oka, s lehetséges-e, hogy ismét árulja­nak piacainkon a hazánkba érkező lengye­lek? A kérdést dr. Molnár Ervinnek, Tolna megye főügyészének tettük fel.- Magyarországon az érvényes rendel­kezések szerint csak devizahatósági enge­déllyel szabad belföldinek külföldi állam­polgárral adásvételi szerződést kötni. A vá­sárlás is tulajdonképpen szerződésnek mi­nősül. Tolna megyében azért nincs lengyel piac, mert az illetékes szervezetek - ta­nács, vámhatóság - tartják magukat a ha­tályos előírásokhoz. Ha engedélyezik a piac működését, akkor megsértik a jogsza­bályt, törvénytelen állapotot idéznek elő. Ha azonban ideiglenes tartózkodási engedél­lyel rendelkezik a külföldi állampolgár devi­zabelföldinek számít, tehát eladhatja a kül­földről behozott termékeket. Várható egyébként, hogy a jövő év első felében új devizakódex lát napvilágot. A vámszabá­lyok folyamatosan változnak, s mindig ezek határozzák meg, hogy mit kell kereskedel­mi mennyiségnek tekinteni, s mit nem. * Tudomásunk szerint Szombathelyen is­mét megnyitották a lengyel piacot. Hogyan kerülhetett erre sor? - kérdeztük a Szom­bathelyi Városi Tanács ellátásfelügyeleti osztályának kereskedelmi csoportvezető­jétől, Kemény Péternétől.- Hiába tiltottuk meg, a lengyelek ennek ellenére az iskolák, a kerítések mellett, a földre terített ponyváikon árulták a porté­káikat. Éppen ezért a városi tanács megbí­zott elnöke, Elek Tibor saját felelősségére engedélyezte, hogy a piac szabad terüle­tén árusíthassanak a lengyelek - termé­szetesen ehhez meg kell váltani a helyje­gyet is. dvm Az utolsó ajtócsukás (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Kattan a lakat. Bezáródik egy kis bolt ajtaja örökre. Maris néni, aki már nyugdí­jasán tért vissza a pult mögé, végleg leve­ti fehér köpenyét. Falubeli lány volt, itt is ment férjhez. Jól ismeri hát mindenki. A fiatalabbaknak: Maris néni, az időseb­beknek: Mariskánk, Marisunk. Nem ta­nult szakmája a boltosság, mégis ’87-ig ő vezette a nagy boltot Medinán.- Szerettei gondolok vissza az elmúlt évekre, mert igyekeztem azt teljesíteni, ami a feladatom volt, amit elvártak tőlem a vásárlók. Annak idején rengeteg heverőt meg szekrénysort eladtam, akkor volt egy bútorcserélési korszak, vagy roham, nem is tudom már pontosan. De ezek mellett volt vasáru is, meg üvegáru, s a fő profilnak megfelelően - élelmiszer is. Közben egy idős néni tragacsot tolva maga előtt, bekiált: „Mariskám! Egy tejet meg egy kenyeret tegyél el, azonnal megfordulok a tápostól!" - Van bőven! - nyugtatja meg a kérelmezőt. A reggeli, délelőtti forgalom még tart tovább. A mindennapi tej, a kenyér még az utolsó napon is megvan -, a környék minden lakójának jut belőle. Némelyik polc már egészen üres. Utánrendelni a hurcolkodás és leltár miatt sem lehetett. Juli néni a szomszéd utcából meg is jegyzi: „A boltos nagyon jó volt, s nagyon sajnáljuk, hogy elmegy. Én az orvostól jö­vet vásárolok, de ezt a keveset is meg­érzik a lábaim, hát még csak akkor mi lesz, ha az alsó boltba kell lejárni!” Rétes­lisztet keresett, de az már nem volt. Te­kinget, forgolódik, nézelődik: Perlux, Ve­geta, csoki, románc, sütőpor, kávé és né­hány képeslap kerül a szatyorba. Ő volt az utolsó vásárló. Csoszogás az ajtóban. Idős asszony, kezében bottal, tolja félre a függönyt, s beszól: - Ugye, azért csukják be a boltot, mértté tovább nem vállaltad?!? - hangzik a se nem kérdés, se nem megállapítás.- Ugyan, Julis néném, hiszen tudja...- ...ezt mondtam én az utcabelieknek, hogy nem rentábilis, de látod, nem akar­ják elhinni... - motyogja visszafordultá- ban. Az utolsó vásárló is elmegy. Egy pilla­natra leül. Körültekint. A polcok, rajta a kevés, megmaradt áruval viselik tekintete simogatását. Söpör. Aztán a csapra megy vízért. Felmos! Megteszi most is, mint annyi­szor: a kis boltban rend, tisztaság legyen. Bár tudja, hogy nem nyit ki többé. Be­csukja a külső, majd a belső ajtót, helyé­re illeszti a pántot, s a lakatot. Egy kattanás jelzi, hogy egy hivatás végleg befejeződött. Ráérősebb nagymamája lesz négy unokájának, és odafigyelőbb gazdája kertjének. Nyugdíjasként már erre is lesz ideje! KONRÁD LÁSZLÓ Sugárveszély lakásunkban A televízió népszerű budapesti körzeti műsorának egyik adásában olyan „házi veszélyforrásról” esett szó, amelyről a magyar nagyközön­ség eddig alig hallhatott. A műsor, sajnálatos módon, semmiben sem segítette a tájékozódást, még kevés­bé a megnyugvást. Miről is van szó? Buda egyik régi bérházában egy lakó - történetesen villamosmérnök - hogy, hogy nem, GM-csöves sugárzásmérőt kerített, és elkezdett méricskélni a lakásá­ban. Megdöbbenten tapasztalta, hogy a sugárzás nála mintegy négy- szer-ötször erősebb, mint másutt. Ha itthon ilyen sanyarú a helyzet, tekintsük át, mit tud a lakások ra­dioaktivitásának problémájáról a nemzetközi szakirodalom. Századunk legelső éveiben lord Rutherford, a modern atommagfizika atyja, valamint Marie Curie, majd má­sok munkássága nyomán a tudo­mány megismerte a radonnak, a rá­diumból keletkező radioaktív ne­mesgáznak a tulajdonságait. Mivel környezetünkben szinte mindenütt, a talajban, a házak falá­ban, stb. van - bár rendkívül kis mennyiségű, de sugárzása folytán jól kimutatható - rádium, radon gázt is mindenhol észlelhetünk a levegő­ben. Szabad térben a radon kon­centrációja a hőmérséklet, a légnyo­más, a szélsebesség és más ténye­zők hatására akár ötszörös-tízsze­res határok között is változhat, azon­ban egy biztos: értéke akkora, hogy ezt teljesen veszélytelennek tekintik. Egészen más a helyzet azonban az épületek zárt légterében. Itt a radon koncentrációja - ha az ablakokat becsuktuk - folyamatosan növek­szik. Egy adott lakásban a radon mennyisége számtalan tényezőtől függ. Legfontosabb ezek közül az épületet alkotó anyagok, továbbá a talaj rádiumtartalma. Építőanyagaink e szempontból óriási változatosságot mutatnak. A legradioaktívabbak a mélységi kőze­tek, így például a gránit. Angliának egyes részein (például Cornwall- ban), ahol a gránit a farmházak ked­velt építőanyaga, ez rendkívül súlyos gondokat okoz: számos szakértő szerint e házakat le kellene bontani, vagy legalábbis költséges átalakítá­sok árán csökkenteni kellene a ra­donszintjüket. A tégla, a vályog, a be­ton radioaktívanyag-tartalma általá­ban igen kicsi. Gyakorlatilag nulla a fa radioaktivitása; a faházak egyér­telműen radonmentesek. Sokszor a talaj erősebb radonfor­rás, mint az építőanyagok, ez a hely­zet például a gránit mállásából létre­jött talajok esetében, vagy az urán­bányák meddőhányójánál. Azt hihet­nénk, hogy e meddőhányók ra­dioaktivitása közismert, a tapasztalat azonban mást mutat. Az USA-ban több helyütt is építettek lakóházakat meddőhányókra. Egy ilyen lakásban az átlagosnál négyszázszor több ra­dont mértek. Az esetre úgy derült fény, hogy a lakó, aki egy atomerőm ű technikusa volt, munkába menet megszólaltatta a reaktor sugárkapu­jának a vészcsengőjét! A fenti eset utal a radon rendkívüli veszélyére: sugárzása ugyanis nem csak kívülről éri a testet, hanem a be­lélegzett radon bomlástermékei - amik szintén radioaktívak - lerakód­nak a tüdőben. A radon tüdőrákoko­zó hatása az uránbányászokon vég­zett megfigyelések nyomán már rég­óta ismert. íme néhány adat: Svédország, Anglia és több más ország mintegy tízezer lakásában történt mérés átla­ga: 15 radon-bomlás másodpercen­ként és köbméter levegőnként. Svéd javaslat a korlátra: új épület­ben legfeljebb 70, felújítottban legfel­jebb 200, meglévő épületben legfel­jebb 400 (az előbb megadott egy­ségben). Az angol szabvány kicsit más számokat ad meg, az USA-ban megint más előírásokkal dolgoznak. Nehéz eldönteni a használandó korlátot, többek között azért, mert igen súlyos anyagi kihatásai lehet­nek. A fiatal és jó autó „ott” is drága (I.) A japán kocsikból sok volt és elfogadható áron Autóvásárlási szándékkal indultam öcsém társaságában Berlinbe. A repülő­téren csatlakozott hozzám, illetve várt a húsz éve NDK-ban élő fiam. így tudtuk megoldani a mozgást, a gyors közleke­dést. Nyugat-Berlin: autó, autó, autó... Miután beléptünk Nyugat-Berlinbe, rögtön érdeklődtünk hol találjuk a hasz­náltautó-piacot. A nyugatnémet rendőr térképet hozott, magyarázott, majd egy újságot nyomott a kezünkbe, melynek cí­me: Zweite Hand. A hatvan oldalon, ami elképzelhető, mindent hirdetnek, de ezen belül tizennyolc oldalon csak autóaján­lat. Hozzávetőleg 4 ezer autó márkája, kilóméteróra állása és ára található, no meg természetesen az eladó telefonszá­ma. Az áttekintés könnyű, mert külön ha­sábokban, árak szerint. így alakul: 1000, 1500, 1400, 5000, 10000, 15000 és 25000 márka határig, típusonként kü­lönválasztva. A lap hetenként háromszor jelenik meg, így ez körülbelül képet ad arról, hogy mennyi autó fut Nyugat-Ber- linben. Hamar rátalálunk az autópiacra. A ve­vő 3, az eladó 25 márkát fizet a belépőért. Először soknak tűnt a 3 márka, de rájöt­tem, ez fél liter kakaó árával azonos... Te­hát hozzá kell szokni a számokhoz, az árakhoz... Szemléltük a kocsikat. Hétéves BMW 316-os számmal 6500 DM, Opel Combi, 5 éves 4500,8 éves Toyota 120 ezer kilo­méterrel 1700, VW Passat Diesel 6 éves 5900, Audi 100-as, 6 éves, gyönyörű kivi­telben, 100 ezer kilométerrel 11 500 DM. Diesel Mercedes 200-as, 7 éves, 125 ezer kilométerrel 7000 DM. Az autópia­con megtudtuk, hogy van ennél lényege­sen nagyobb. Ezt is hamar megtaláltuk. Ez egy olyan autóvásár, melyet elgon­doltunk. A belépő itt is 3 márka volt, de az autótulajdonosoknak itt már 45 márkát kellett fizetni. Igaz, mindjárt kaptak belé­péskor nyomtatványt az adásvételi szer­ződéshez és ami az érdekesség, ezért a pénzért addig viheti autóját a vásárra, míg nem talál rá vevőt. Ami azonnal fel­tűnk, sok volt a török és az arab a piacon. Talán három órát töltöttünk itt és az 5-600 autó között szemlélgettünk, gyö­nyörködtünk, fájlaltuk szivünket. Volt egy Ford Granada - 7 éves, nagyon szép, gondozott - 5000 DM-ért. Aztán egy má­sik Ford, ez Skorpió, kétéves 50 ezer ki­lométerrel 23000 DM-ért. Igen, ilyen ko­csi kellene a magyarnak, de az ideláto­gatók többségének ennek még a fele sincs a zsebében. Amire hamar rájöt­tünk: a japán kocsik olcsók. Például egy 1 éves Mazda 18 ezer kilométerrel 9000 DM. Aztán egyre sűrűbben néztük a szél­védőre kötelezően kirakott nagy, szabvány táblát, illetve az azon lévő feliratot néztük. Találtunk vagy 25-30 olyan kocsit, mely időben megfelelt volna, a kocsi is tetszett, csak a 10-12 000 DM nem. Volt ugyan egy szép bordó Mercedes (3 és fél éves) 5000 márkáért. De szabad egy újságírónak Mer­cedest venni, kihívni maga ellen a sorsot? A piacot nemcsak kispénzű emberek lá­togatják, mert egy gyönyörű fekete BMW- be, melyben mindössze 10 ezer kilométer volt, egy göndör hajú néger szeretett bele, „potom” 48000 márkáért. Csak sétálgat­tunk, fájdítottuk szívünket. Hogy miért? Mert a magyar vámrendeletek - mint köz­tudott - csak 4 éves korig adják a 10 száza­lékos vámot, az 5-6 és ennél idősebb ko­csik után már plusz 30 százalék büntetővá­mot kell fizetni. Pedig 5-6 éves kocsiban láttunk olyan jó állapotban lévőket, melyek szinte hibátlanok. Annyi bizonyos, 20-30 autóból könnyebb választani, mint 5-600- ból. így aztán lemondtunk a nyugat-berlini autóvásárlásról és csak nézelődtünk. Fel­tűnően sok kocsi talált új gazdára, ezt az új,' kicserélt rendszámtáblákról lehetett felis­merni. A nyugat-berliniek, vagy akár a len­gyelek „nálunknál lényegesen kedvezőbb helyzetben vannak, hisz ők 6-8 éves kocsi­kat vásároltak, melyek ragyogó állapotban voltak, 3-4000 márkáért. Ha az ember már elvetödik ily messzire, akkor figyelje, mennyi a magyar vevő. A kö­zel négy óra alatt mindössze eggyel talál­koztunk. Kiderült, egyetlen szót sem tud­nak németül. Csak figyeltük őket, majd lát­va kínlódásukat, felajánlottuk segítségün­ket. Negyedóra után a Peugeot 205-ös Die­selt megvettük, 500 márkát lealkudtunk, így 7500 márkáért került a kocsi Magyaror­szágra. Jó vétel volt, hisz mindössze 3 éves kocsi, 70 ezer kilométert futott. Aztán hár­masban megbeszéltük: nagy bátorság úgy elmenni kocsit venni, hogy egy szót nem tudunk az ország nyelvén. Nem szabad kihagyni, ha már az ember ott van Nyugat-Berlinben, hogy ne sétáljon a városban, annak szépségét, gazdagsá­gát, áru bőségét előttem már minden bizony­nyal leírták, erre nem is vállalkozom. Ami vi­szont feltűnt: az utcán talán minden tizen­ötödik kocsin ott volt a felirat: eladó. Az ér­deklődő pillanatok alatt megtudja a tulajdo­nos telefonszámát a kocsi gyártásának évét a lóerő számát a kilométeróra állását és az árát. Állítólag minden kiirt összegből 10-15 százalékot lehet lealkudni. Egyszó­val Nyugat-Berlin tele van gépkocsival, rengeteg az eladó, csak nem egy átlagke­reső magyar számára. Önkéntelenül meg­kérdeztem a fiamtól: Mennyire hitelesek ezek a kilométeróra-állások. Mire ő nevet­ve: - Nem Magyarországon és Jugoszlá­viában vagyunk. Itt ismeretlen az ilyen, (folytatjuk)-kas Ezt a Peugeot 205-ös Dieselt vették a magyarok Nyugat-Berlinben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom