Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-09 / 239. szám
TOLNA MEGYEI w r OKTÓBER 9 A Nap kél 5.54 órakor nyugszik 17.10 órakor HÉTFŐ A Hold kél 14.41 órakor Névnap: Dénes nyugszik 23.51 órakor ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ VASÁRNAP: ROSTÁS ILONA Telefonszámunk: 16-211. Telexszámunk: 14-251. Esős, hűvös idő A várható időjárás az ország területére ma estig: többnyire borult, párás idő lesz, sokfelé ismétlődő esővel, záporesővel. Az északi, északkeleti szél főként a Dunántúlon sok helyütt megerősödik, néhol viharossá fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul. 285 évvel ezelőtt, 1704. október 9-én született SEGNER JÁNOS ANDRÁS fizi- ( kus, orvos, több németországi egyetemen a fizika tanára. A képünkön ábrázolt, úgynevezett „Segner-kerék” ismert kísérleti eszköz, a gőzturbina őse: egy „S”-alakúra hajlított cső, amely a közepén lévő tengely körül foroghat. Ha a csőbe vizet bocsátunk, az a végein kiáramlik és a rekacióerö következtében a cső forogni kezd. Segner rendkívül sokoldalú ember volt, turbináját Nörten- ben malom hajtására használták fel, bevezette a gabonaféléknek kén-dioxiddal való fertőtlenítését, valamint a fahamunak műtrágyaként! alkalmazását. * 120 évvel ezelőtt, 1869-ben született FRANK DURYEA amerikai technikus, aki bátyjával együtt 1892-ben megszerkesztette Amerika első gépkocsiját, a „Horseless Carriage”-t („Ló nélküli kocsi”). A nyilvánosságnak 1893-ban Springfieldben mutatta be, és azt ma a washingtoni Smithsonian Institutionban őrzik.- MEGHALT BETTE DAVIS. Az amerikai filmművészet egyik nagy alakja, Hollywood aranykorának egykori, de máig népszerű csillaga fejezte be életét péntek este: a Párizs melletti Neiully amerikai kórházában nyolvanegy éves korában elhunyt Bette Davis. A kétszeres Oscar-dijas filmszinésznő hosszabb ideje küzdött a rákbetegséggel. Nemrég még részt vett a San Sebastian-i filmfesztiválon - onnan került a párizsi kórházba. Bette Davis 1908. április 5-ikén született, a Massachusetts államban lévő Lowell- ben. Egyike volt annak a kevés filmsztárnak, aki valódi nevén szerepelt: az anyakönyvbe Ruth Elisabeth Davis néven jegyezték be. Anyakönyvi hírek Dombóvár városban 1989. szeptemberben az alábbi események kerültek anyakönyvezésre: Születések: Tóth Alexandra, Apáti Zsolt, Tölösi Sándor, Pálkovács Mónika, Szabó Péter, Katona Bettina, Póth Zsófia, Kismester Bernadett, Király Mónika, Péter Ákos, Farkas Gyula, Nagy Zsuzsanna, Dávid Melinda, Prodán István. Házasságkötések: László István Zoltán-Pernecker Zsuzsanna, Fehér László-Tobler Márta, Lőczi István- Böröczfi Éva, Habuczki Gábor János-Széles Anikó, Cselik János Lajos-Rózsár Edit Ibolya, Gyöngyösi Béla-Gyenei Erzsébet, Laczkó Ferenc László-Keller Hajnalka, Bodnár Mihály— Gyenes Margit, Papp Gyula Sándor-Szabó Anna Mária, Keresztes István-Vogronics Henrietta, Gyémánt István—llkity Tünde, Varga István—Rupp Ildikó, Eibeck József-Csutora Zsuzsanna, Kollár András-Budai Beáta, Vincze László-Papp Zsuzsanna, Lösch Ferenc- Bencze Andrea, Takács János Antal-Retek Efika, Szabados László-Veller Ildikó, Piringer László-Szarka Teréz Ibolya, Tóth Zoltán-Ke- resztes Erzsébet, Szarvadi László-Csepregi Teréz, Végh György-Angyal Erika, Fehrévizi István-Popity Katalin, Pintér Csaba-Tóth Szilvia. Halálesetek: Esküdt István, Lőczi Julianna, Tombor László, Völgyi János, Gyugyi István, Berki Lajos, Kövecs Józsefné sz. Dugalics Mária, Marton Ferenc, Peka Ferenc, Kovács Józsefné sz. Király Julianna, Szalai-Bognár Istvánné sz. Balog Erzsébet, Márti Ferencné sz. Vincze Margit, Kovács Jenöné sz. Balaton Gizella, Hunyadi Józsefné sz. Nagy Piroska, Bánki György, Bilecz Vincéné sz. Kopitár Julianna, Szerpák Józsefné sz. Vicze Erzsébet, Molnár Gyula, Juhász Jenőné sz. Balázs Mária, Horváth Sándorné sz. Törő Mária, Sörös Gyula, Nyúl Károly. Szüret - finisben A Mezőgazdasági Kombinát által szombaton átvett szállítmányok egyike Mutatóba akadnak csak ilyen szép fürtök Utolsó harmadához érkezett Tolna megyében a szüret, a terület mintegy 70 százalékáról takarították be eddig a termést. A hét végén is ügyeletet tartó két nagyobb fölvásárlónál, az Alis- cavin Borászati Közös Vállalatnál és a Szekszárdi Mezőgazda- sági Kombinátnál érdeklődtünk az idei szüret eddigi tapasztalatai felől. A Mezőgazdasági Kombinát kistermelőktől 933, gazdálkodó szervezetektől pedig 2950 mázsa szőlőt vásárolt eddig föl - tudtuk meg Németh László főkertésztől. Lényegesen kevesebb, csupán 50-60 százaléka ez a mennyiség a tavalyinak. Saját szőlejük is csupán a 70 százalékát hozta annak a termésnek, amit augusztusban becsültek. A fürtszám ugyan megvan, és szám szerint szem is van elég, annál nagyobb hiány mutatkozik lében... Sajnos, a kis mennyiség nem látszik a minőségben, csupán 16 körül van a mustfok. Minderre mintha rímelne Módos Ernőnek, az Aliscavin igazgatójának véleménye. Közepes minőséget hozott az idei év - mondta. Nagyok a szélsőségek az évjáraton belül, hiszen míg az oportó igen alacsony mustfokkal indult a későbbi érésű fajtáknál a szép napos idő hatására már 19 fokokat is mértek. Továbbra is sok az egészségtelen, a lisztharmattól rothadó szőlő. Akinek termett - és nem rothadt el - az ezekben a napokban szedi a kadarkát, a jövő héten várhatóak még a késő érésű fajták, a kékfrankos, merlot, olaszrizling. A szüret várhatóan október 20-a táján fejeződik be.-ri-órEzt a két mázsa kadarkát Benczenleitner Istvánné szüretelte Mi magyarok nemcsak jó dolgainkról vagyunk híresek, sajnos, környezetünk rendetlensége, s nem ritkán az utcáinkon heverő használatlan dolgaink is árulkodnak rólunk. Fotó: Kispál M. Mai moziműsor Bonyhád: Robotzsaru (19 óra). Dombóvár: Mielőtt befejezi röptét a denevér (fél 6 és fél 8 óra). Dunaföldvár: Halálos fegyver (6 óra). Paks, Duna: A sötétség fejedelme (6 és 8 óra). Művelődési Központ: A magányos zsaru (8 óra). Szekszárd, Panoráma: A medve (fél 6 óra). Halálos mánia (8 óra). Kamaraterem: Gyilkos nyár (6 és 8 óra). Világ Mozgó: Angyalpor (6 és 8 óra). Tamási: Végzetes vonzerő (66 és 8 óra). Tolna: Veled akarok járni (7 óra). OLVASTAM Vándormadarak kíméljenek Parkinson műve a bürokráciáról, a hivatalok törvényszerűségeiről egy gyöngyszem. Rendkívül tanulságos - ugyanakkor szórakoztató - olvasmány összességében is, de egy-egy részlete önmagában is tökéletesen megállja a helyét,tükröt mu- - tatva gyarlóságainknak. Lapunk hirdetései között böngészve, Parkinson törvényei közül az állások betöltése végett közzétett pályázati felhívásokról írottak jutottak eszembe. Ebben arról ír a szerző, hogy miként kell megszabni a pályázati föltételeket akkor, ha sok jelentkezőre számítunk, miként, ha csak néhányra, és hogy lehet „finomítani" a kiírást, ha csupán egy - egy bizonyos - ember jelentkezését várjuk. A növekvő munkanélküliség korát élő gazdaságunkban nő a megfelelően fogalmazott álláshirdetések szerepe. Jobban megnézi a munkáltató, hogy kit vesz föl, ezért születnek meg a „nem tudjuk felvenni azt, akinek két éven belül háromnál több munkaviszonya volt” sorok. Ez idáig rendben is van. Csak tovább ne szigorodjon a helyzet.. Én például az olyan hirdetésektől tartok legjobban, amelyek nem csupán a vándormadarakat igyekeznek távoltartani, hanem a szőkéket és a kék szeműeket is. Megkövetelik ugyanakkor - tanulva Parkinsontól - az amhara nyelv ismeretét, a 62 centiméteres derékbőséget, valamint a sziklamászás tudományát.- ri Dombóvári Városi Televízió A mai adás tartalmából: a szokásos városi hírek, közlemények mellett felvételről láthatnak egy szemműtétet, melyről beszélget dr. Kőszegi György és dr. Józan Zoltán. Bemutatkozik a dombóvári evangélista egyház lelkésze. Tájékoztatót tart a pártkongresszus egyik városi küldötte. Rendőrségi hírek, események. Adás végén bemutatásra kerül a Kábulatban mozdulj! című egészségügyi propoagandafilm. Az adás időtartama alatt telefonügyeletet tart Prehalek János, kábeltévé-karbantartó és Frucht Ferenc, fütőműveze- tő. Telefon: 66-934. Kezdési idő: 18 óra. Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAR JÓZSEF. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszetrotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. - Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. V. J