Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-06 / 236. szám

2 KÉPÚJSÁG 1989. október 6. Drezdában gumibottal és vízágyúval verték szét a tömeget Berlinben folytatódtak az ünnepi előkészületek Menekültvonat a bajorországi határállomáson Szabályos közelharcot vívott csütör­tökre virradó éjszaka az NDK roham­rendőrsége a drezdai főpályaudvarra behatolni akaró hatalmas tömeggel. Utóbbi abban reménykedett, hogy vala­milyen módon sikerül feljutniuk a Prágá­ból Hof felé tartó különvonatok egyikére. Egy szemtanú, aki telefonon számolt be reggel az MTI tudósítójának az éjsza­kai eseményekről, elmondta: a roham­rendőrök este hét órakor kiürítették az egész pályaudvart, kíméletlenül lépve föl az ott várakozókkal szemben. A mintegy harmincezer főnyi tömeget gumiboto- zással szorították ki az épületből és kör­nyékéről, egészen a Práger strasse-n ál­ló Neva szállodáig. A rendőrség munká­ját civilruhás állambiztonsági alkalma­zottak is segítették. A kíméletlen fellépés következtében igen sokan megsérültek. A környék szüntelenül visszhangzott a sebesültek ellátására és kórházba szállítására érke­ző mentőautók szirénáitól. A rendőrök nem voltak tekintettel sem nőkre, sem gyerekekre, válogatás nélkül ütlegelték a tömeget. A tömeg józanabb része megpróbált ugyan szót érteni a rendőröket vezénylő tisztekkel, de minden erőfeszítésük hiá­bavaló volt. A tömeg harciasabb tagjai előbb szavalókórussal gúnyolták és szi­dalmazták a rend őreit, majd kövekkel dobálták meg őket. A rendőrség ezután vízágyút vetett be ellenük, ami a csípős hidegben hatékony eszköznek bizonyult. A pánikba esett tömeg hanyatthomlok menekült a vízsugarak elől, többeket le­gázolva menekülés közben. Az elkeseredett tömegből néhányan nem érték be kődobálással, hanem fel­borítottak egy rendőrségi járőrkocsit, amely kigyulladt. A drezdai pályaudvar és környéke reggel csatatérre emlékez­tetett. Valamennyi bejárat erősen meg­rongálódott, az üvegek betörtek az ajtó­kon. A villamosközlekedés, amely este hét órától megbénult, még a reggeli órák­ban sem állt helyre. „1953 júniusa óta nem volt példa ilyen mértékű utcai meg­mozdulásra. Szinte már polgárháborús légkör uralkodott az utcán” - mondta a szemtanú. Elmondása szerint a „legbizarrabb” az esti csatában az volt, hogy a Neva szál­lóig visszaszorított hatalmas tömeggel a rendörök parancsnoka hangosbeszélőn keresztül közölte: „Polgárok, térjenek ha­za otthonaikba. Kivándorlási kérelmüket a hatóságok gondosan meg fogják vizs­gálni”. NDK hatóságai szerdán és csütörtö­kön számos esetben megtagadták a beutazási lehetőséget a megosztott vá­ros hét átkelőhelyén olyan nyugati sze­mélyektől, akik érvényes vízummal, illet­ve egynapos átlépővel a birtokukban kí­vántak beutazni az NDK fővárosába. Megfigyelők szerint az NDK szerveinek magatartása alighanem összefüggésben áll a közelgő nemzeti ünneppel. Alkalma­sint attól tartanak, hogy túlzott számú nyugati látogató megzavarhatja az októ­ber 7-i évforduló eseményeit, illetve je­lenlétük nemkívánatos katalizátorként hathat a Gorbacsov látogatásától amúgy is fellelkesült, reforméhes berlini fiatal­ságra. Az első két menekültvonat csütörtök reggel érkezett meg Prágából Hof felső- frankföldi (bajorországi) határállomásra. További nyolc vonatot a közeli órákban várnak: hírek szerint összesen csaknem tízezren érkeznek a csehszlovák fővá­rosból. Pontosan nem ismeretes, hogy mi volt az oka a késésnek, hiszen az első szerel­vényt már éjfél körűire várták. Valószínű­leg az a körülmény játszott szerepet a ké­sésben, hogy a szerelvények az NDK te­rületén haladtak-haladnak át. Mint Hói­ban az első érkezők elmondták, a vonat többször nyílt pályán is megállt - vélhető­leg azért, mert a rendőröknek el kellett távolitaniuk a pályatest közelé­ből azokat, akik al­kalmas pillanatban fel akartak ugrani a mozgó szerelvény­re. (Nyilván ennek elkerülésére zárták le már Prágában a vasúti kocsik ajta­ját.) Azok az állo­mások, amelyeken a menekültvonatok áthaladtak, le vol­tak zárva. A drezdai pályaudvart telje­sen kiürítették. A menekültek közlé­sei szerint a sínek mentén NDK-rend- őrök őrködtek. Az NDK-ból az éjszaka folyamán érkezett nyugatné­met utasok arról számoltak be, hogy Plauenben tünte­tésnek voltak szemtanúi. * Az NDK és az NSZK normális jószom­szédi kapcsolatai csak abban az esetben alakulhatnak ki, ha Bonnban nem a „nagynémet” agyrémeket hajszolják, ha­nem a második világháború nyomán ki­alakult realitásokból indulnak ki - fejtette ki a Pravdában megjelent cikkében Erich Honecker. Az NDK vezetője országa nemzeti ünnepe alkalmából irt majd egy teljes újságoldalt betöltő cikket az újság csütörtöki számának. A terjedelmes írás elsősorban az NDK gazdasági és szociális téren elért ered­ményeit, a NSZEP és az NDK állami veze­tésének következetes politikáját, az el­múlt negyven év vívmányait méltatja. Nem tér ki ugyanakkor az NDK és NSZK között a menekültek ügyében támadt né­zeteltérésekre. * Amikor több mint egy évvel ezelőtt az NDK vezetése megfogalmazta, hogy 1989 októberének elején miként kivánja megünnepelni a szocialista német állam megalakulásának 40. évfordulóját, az ünnep méltó előkészítésére mozgósító felhívásban magabiztosan ecsetelték a gazdasági és társadalmi fejlődésben elért vívmányokat és ismét hitet tettek az eddigi bevált gyakorlat reformok nélküli folytatása mellett. A dolgozó kollektívák öntudatos felajánlásokat tettek az évfor­duló tiszteletére, a szocialista brigádok és az üzemek a megszokottnál is na­gyobb mértékben igyekeztek túlteljesíte­ni a terveket. Úgy tűnt, ezúttal is minden az évtizedek óta megszokott mederben zajlik. Az ország párt- és állami vezetői be­szédeikben egyre gyakrabban és egyre vehemensebben bizonygatták, hogy az NDK-ban nincs szükség reformokra, mert 1971 - azaz Erich Honeckernek az NSZEP élére kerülése - óta olyan társa­dalmi és gazdasági politikát folytatnak, amelyet hiba lenne megváltoztatni, leg­feljebb tovább lehet tökéletesíteni. Az olyan adminisztratív intézkedések, mint az egyház keretein belül működő ellen­zéki csoportok elleni néhány kemény fel­lépés, vagy a glasznoszty jegyében író­dott szovjet újságok időleges, vagy teljes betiltása, tükrözték, hogy a vezetés egyre idegesebben reagál. Változást jelentett, hogy immár nemcsak a különböző egy­házi rendezvényeken, hanem az NSZEP alapszervezeti gyűlésein és más fóru­main is elhangzottak bírálatok, a szigorú utazási korlátozásokról, a továbbra is sok hiánnyal küszködő ellátásról, de leg­főképpen a gondok, a problémák nyilvá­nos megnevezésének és megvitatásá­nak hiányáról. Mindez azonban a felszín alatt zajlott - a tömegtájékoztatásban, a hivatalos beszédekben továbbra sem esett szó ilyesmiről. Ám az elégedetlen­ség növekedését, a megindult lassú erje­dést észlelőket is meglepte, hogy 1989 nyarán-őszén az NDK-állampolgárok tö­megei mindenre elszántan igyekeznek elhagyni országukat. Valójában nehéz lemérni, hogy a nyu­gatnémet rádió- és tévéadásoknak - amelyek az NDK lakosságának 95 száza­lékát elérik - mekkora a szerepük a me­nekülési hullámban. Tény, hogy a töme­ges távozásnak mindenekelőtt belpoliti­kai okai vannak. Az elmúlt évtizedek fejlődési mérlegé­nek az eredményeket tartalmazó serpe­nyőjébe kerülhet a szociális biztonság, a kedvező lakáshelyzet, az áruk és szolgál­tatások alacsony ára - noha mindez egy­re elviselhetetlenebb mértékű állami tá­mogatást igényel. Az elmúlt bő másfél évtizedben a la­kosság anyagi gyarapodása ugyan mér­sékelt, de folyamatos volt. A gazdasági stabilitásnak és a Bonnal folytatott pár­beszédnek, a két német állam közötti egyre javuló viszonynak köszönhetően fokozatosan megszűnt a szocialista né­met állam nemzetközi kirekesztettsége. Az utóbbi években számos nyugat-euró­pai fővárosban látták vendégül az NDK első emberét. A kifelé nyitást nem kísérte hasonló belpolitikai lépés. Mind anyagi, mind szellemi, kulturális értelemben to­vábbra is nehéz kiválni a nagy átlagból. Szinte lehetetlen telket, vagy nyaralót venni, a személyautóra több mint tíz évet kell várni. Szellemi területen csak a szo­cialista kultúra megszabott képébe be- leíllő műveknek, jelenségeknek van fennmaradási esélyük. A Szovjetunióban és néhány más szo­cialista országban megindult folyamatok nyomán az NDK állampolgárai számára is egyre visszatetszőbbé vált, hogy pél­dául a berlini lapokban továbbra is csak az eredmények dicsérete, az egyöntetű elégedettség megnyilvánulásai kapnak helyet. A lengyelországi és magyaror­szági változások nyomán egyre többen vetették föl: miért ne válhatnának őszin­tébbé, nyíltabbá a viszonyok az NDK-ban is? A kötelező általános elégedettséget felszámolva miért ne nőhetne az állam­polgárok önállósága, szabadsága, bele­szólása az ügyekbe? Sevardnadze Kubában Managuai tárgyalásai befejeztével - he­lyi idő szerint - szerda este huszonnégy órás munkalátogatásra Havannába érke­zett Eduard Sevardnadze. A szovjet külügyminiszter megérkezése után azonnal tárgyalóasztalhoz ült vendég­látójával, Fidel Castro kubai állam- és kor­mányfővel, a Kubai Kommunista Párt KB tit­kárával. A TASZSZ szovjet hírügynökség hivata­los megfogalmazása szerint a felek a talál­kozón kölcsönös érdeklődésre számot tar­tó kérdésekről cseréltek véleményt. Az AFP francia hírügynökség a látogatás kapcsán emlékeztet rá, hogy a szovjet politikusnak James Bakerrel az ENSZ-közgyülés mar­góján folytatott New York-i megbeszélésén az amerikai diplomácia vezetője azt kérte a szovjet kormánytól: gyakoroljon nyomást Havannára a Nicaraguába irányuló kubai fegyverszállítások leállítása érdekében. PÁRTKONGRESSZUS (Folytatás az 1. oldalról.) Az állampárt tehát politikai párttá kíván válni egy korszerűen demokratikus, min­den szabadságjogot ténylegesen bizto­sitó társadalomban. Ennek következetes véghezvitele rendkívüli erkölcsi erőt kö­vetel. Nemcsak hibáival kell teljes nyílt­sággal szembenéznie, nemcsak az általa előidézett válságból kell kiutat ajánlani, nemcsak a múltért kell vállalni a felelős­séget. A megkérdőjelezhetetlen hata­lomról kell lemondania, vállalva a nép­akarat által való megmérettetést. S ezt, álljon valaki bármely pontján a politikai térképnek, el kell ismernie: párt ilyet nem tett eddig a világ e táján, s ehhez erő kell, merészség. Szükségből igazi erényt is lehet formálni, ha nem önös a cél, nem a jogosulatlan átmentés a szándék. A cselekvő következetesség aligha­nem fő követelménye lesz az- MSZMP kongresszusának. A tét nem kicsi: a bal­oldal legerősebb pártjának jövője érte­lemszerűen nagyban meghatározza, lesz-e (s milyen?) a jövendő Magyaror­szágon korszerű baloldal? Ha ugyanis értéket téveszt a párt, akkor a jövő mérté­két véti el, s aligha marad helye a válasz­tók bizalmából összeálló új hatalomban. A gyenge baloldal pedig nem érdeke még a jobboldalnak sem, nemhogy a munkájukból, kisvállalkozásaikból, átla­gos adottságaikból és lehetőségeikből élő millióknak. A jobb- és a baloldal közös nemzeti ér­deke ma, hogy a békés átmenetet ne ka­szálja el a „retorziós inga” kilengése. A demokráciából senkit nem lehet kizárni, csak azt, aki maga zárná ki a demokrá­ciát. A sokszínűség értelemszerűen nem tűri a kiszorítósdit, a másik radírozásával maga is elhalványul. De mi a sajátosan baloldali érdek? A kongresszusnak e legfontosabb kérdés­re a lehetséges legszabatosabb választ kell adnia. A demokráciában (ami min­denki érdeke), a békés, szilárd jogállam­ban (ami szintén), a hatékony, fejlődőké­pes vegyesgazdaságban (ez is általános érdek) mi tehát a baloldali, ezen belül mi a szocialista, s mi benne a tipikusan ezé a párté? (Hívják akár MSZMP-nek, akár másképp.) Milyen érdekeket vállal és mi­lyen értékeket képvisel ez a párt? S eh­hez képest másodlagos - hisz e lényeg­hez kell igazítani -, hogy milyen belső szabályzattal és kik vezetésével teszi. Ám az utóbbi fontos mutatója és garanciája, ha úgy tetszik, eszköze az előbbinek. A választ ezúttal is könnyebb fordítva kezdeni: mi nem? Nos, nyilvánvaló érték­tévesztés a múlt illúzióinak fenntartása. Az atyáskodó, központosított, alapele­meiben többé-kevésbé sztálinista rend­szer mára nemhogy valaha volt vélt, vagy valódi vonzerejét vesztette el, hanem egyenesen taszitóvá lett. Kétséges, szo­cializmus-e ez egyáltalán, hisz népi de­mokrácia helyett apparátusdiktatúra, munkás-paraszt hatalom helyett bürok­ratikus elituralom, tervszerű fejlődés he­lyett folytonos pangás és rendszeres vál­ság lett belőle. Nem mindegy, de sajnos másodlagos az, hogy e keretek között vi­szonylag ésszerűbb és humánusabb (mint nálunk), vagy abszurd és kegyetlen modell működött (mint több „szocialista" országban). Az eddigi modell vívmányai - voltak! - javarészt kevéssé, tarthatat­lanná, a fejlődés gátjává váltak, az „ellá­tás” rég eltörpül a század végi Európa jo­gosan elvárható igényei mellett. Értéktévesztés az is, ha most salátás­tálba összelapátoljuk a fejlett Nyugat tel­jesítményére alapozható igényeket a mi lehetőségeinkkel és az egészet leöntjük kétféle szósszal: édesen üres ígéretek­kel és savanyú kilátástalansággal. Nem csak a szájíz lesz keserű, a gyomor se veszi be. Kell-e mondani, mekkora értékvesztés az értéktagadás. S innen már alakul a pozitív program: mindenekelőtt meg kell tartani mindent ami jó, és bárhonnan át kell venni és meg kell tanulni mindent, ami beválhat. Helyi önkormányzatot, hét­köznapján természetes „apró” demokrá­ciákat, népszolga államot és kötelmei­ben is öntudatos polgárt, szabad magán­életet és parancsoló közerkölcsöt. A politika ne dölyfös ura, hanem köz- és egyéni hasznú eszköze legyen poli- nak, azaz a sokféle sokaságnak. Adott, tudott és természetesen vállalható le­gyen mindenféle különbözőség, amíg nem csorbítja másnak a jogát a más­ságra. S baloldalivá attól lehet mindez, ha egy pillanatra sem téveszti szem előtt: semmilyen érték, bármily fontos is, nem válhat önértékké. Sem eszme, sem pénz nem emelkedhet az ember fölé, akitől csak az általa is felismert szükség köve­telhet önkéntes áldozatot. Akit - született jogán - maradéktalanul teljes és min­denki máséval egyenlő esély illet meg, hogy felismerje és kamatoztassa képes­ségeit. Ha rászorul, „befektetésként” se­gítséget is kapjon ehhez. Ha a társada­lom szervezetten és hatékonyan „támo­gatja” az arra érdemeseket, akkor nem­csak igazságos, hanem önmagán is se­gít. (Esetenként, adakozásból megteszi ezt a jobboldal is. A baloldal emelje ezt a köz rangjára.) S a baloldal dolga az is, hogy a piaci hatékonyság lehetőleg ugyan ne csorbuljon, de ne is taszítsa re­ménytelen helyzetbe a versenyt nem ál­lókat. Ha ezt következetesen teszi, tud­ván, hogy mindenekelőtt a kisemberek pártja, s célja a szabad termelők szabad szövetkezése, akkor szocialista is. A köz­jó mind többek egyéni javából alakul tár­sadalmi minőséggé. S mit ajánlhat ehhez sajátosan az MSZMP? Megújult önmagát, egy olyan ve­lejéig demokratikus pártot, amelyben al­kalmas politikai eszközt lel minden szocia­lista, profi, kormányképes, a párt tömegei­nek alávetett szakemberekkel. Olyan pár­tot, amely növelni képes maga és a szocia­lista eszmék, az ország iránti nemzetközi rokonszenvet, s egy koalícióban képes ösz- szehangolni'a nemzeti érdekeket az általa képviseltek akaratával. Mindkettőt képes világosan megfogalmaznia tudatosítani és érvényesíteni, tudva; a széles értelemben vett baloldal a kisember a világon minde­nütt többséget alkot. Ez a világ ilyen, szava­zati eredményektől függetlenül. A szív a bal oldalon dobog. F. O. Korszerű technikával, nyugati piacra (Folytatás az 1. oldalról.) A korszerű gépeken, jó munkakörül­mények között dolgozó lányok, asszo­nyok fizetését más üzemek varrónői bi­zonyára irigyelhetik. Várhatóan 20-30 százalékkal lesz magasabb itt a nettó jö­vedelem, mint a szövetkezetben dolgo­zóké, ám mások a normaidők, más a munkafegyelem is. Magas minőséget kell produkálni, hiszen a külkereskedel­mi vállalat és a külföldi partner ugyan vál­lalta a Svájcban történő értékesítést, de ha a kft. a svájci piacnál jobban fizető ve­vőt talál, akkor a profiérdekből kiindulva jogosult másutt is értékesíteni.-ri-gk­A varrógépekről pehelykönnyű dzsekik kerülnek le

Next

/
Oldalképek
Tartalom