Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-30 / 257. szám

1989. október 30. Szomszéd ház - szociális telep? Halászni tanítani Felderítés Dombóváron A teljesebb életért Gyerekek a margón A társadalom lesüti a szemét? A könyvtárban- Szomszéd ház néven vonul be a köz­tudatba az a kezdeményezés, kísérlet, amiről dr. Balipap Ferenccel, a Dombó­vári Városi Művelődési Központ és Könyvtárigazgatójával beszélgetünk. Mi­ről van szó?- Inkább rehabilitálásnak nevezem a mostani munkálkodásunkat, hiszen a század elején Magyarországon is létezett — 1912—1949-ig - egy „settlement” elne­vezésű intézmény. Ezt szociális telepnek magyarították, akik használták, de hívták társadalmi központnak is. Mi a magunk részéről szomszéd háznak hívjuk. Ez nem pontos megfelelője a fordításnak, de funkciójában közel áll ahhoz, amit ab­ban csináltak. A lényege annyi, hogy szociális és népművelési tevékenység egyszerre folyt benne. Ennek történeti kialakulása Angliában kezdődött az 1870-es években, amikor a nagyvárosok környékén szinte gyűrűként létrejött a meglehetősen sok szociális bajjal, egy­szerűbben fogalmazva, nyomorral küsz­ködök rétege. Közéjük betelepültek, a szomszédság helyzetét mesterségesen vállalták az adni tudás többletével ren­delkező, középosztálybeli értelmiségiek, papok, egyetemi tanárok. Ők maguk mentek a nyomornegyedbe és vitték ma­gukkal híveiket, tanítványaikat segítsé­gül:- Ez valamilyen társadalmi szervező­dés volt?- Igen, a társadalom megszervezésé­re. Az emberek szociális állapotát kultu­rális eszközökkel fejlesztették. A tudást adták az embereknek és nem segélyt, nem egyéb adományokat. Ma divatos az a mondás, hogy nem halat adtak, hanem halászni tanították őket. Mai helyzetre ve­títve, napjaink gondjainak alapját abban kell látnunk, hogy nem egyenlően, nem igazságosan elosztott a tulajdon, a hata­lom és a tudás. Elődeink a tudás elosztá­sának egyenlőtlenségét kezdték mérsé­kelni és a szomszédsági helyzetükkel hatottak a környezetükre. Később intéz- ményszerü formában is jelentkeztek. Az épületekben laktak a tanárok, akik éjjel­nappal szíves rendelkezésre álltak. Amit ők adni tudtak, az annyi volt, hogy ne süllyedjenek mélyebbre az alul levők, ha­nem maguk próbáljanak, tudjanak visz- szakapaszkodní a felszínre. A boldogu­láshoz szükséges képességeket igye­keztek pótolni.- Ennek magyarországi példáival mer­re találkozhattak?- Hierscher Rezső nevéhez fűződik a Budapesten, Újpesten beindított settle­ment. Szegeden 1929-ben ennek az ag­rárváltozatát is megteremtik. Bibó István, Erdei Ferenc, Ortutay Gyula, Radnóti Miklós, a szegedi fiatalok kollégiuma szorgalmazta. Ez azért volt holtvágány, mert a tanyavilágot célozta.- Az ötvenes, negyvenes évek találko­zásán ez aztán meg is hal.- Akkor szűnik meg, amikor a kultúr- házakat életre kiáltják. Amikor elkezdő­dött a szocializmusnak, mint népjólétnek a hirdetése, akkor a korábbi szociálpoli­tika is megszűnt. Ha az eszmerendszer teljesült volna, amiben az állt, hogy in­gyenes oktatás, egészségügy, olcsó la­kások, akkor ilyen intézményekre nem lenne szükség, mint amivel ma újból fog­lalkozunk.- A hirtelen megváltozott társadalmi körülményekben a művelődési házak szerepének is változni kell.- Úgy tűnik, hogy egyetlen politikai szervezetnek sincs komolyabb elképze­lése a művelődési otthonokra vonatko­zóan. Fenntartási, működési zavarok lesznek, mondjuk egy koalíciós kormány megalakulásakor is. Az intézményeknek önmagukért és a társadalom egy réte­géért egyaránt kell tenni valamit.- Szociális munkáról van szó, amit a tanácsok már...- Pontosítsunk. Közösségi szociális munkának nevezi a nemzetközi iroda­lom. A szociális gondoskodásnak már meglevő gyakorlatával mi nem akarunk szembeszállni. Családsegítő jellegű pro­filok kialakítása válik szükségessé a mű­velődési házakban.- Hol tart ma ez a szándék?- írásban is megfogalmaztuk ezt egy pályázatra, a Szociális és Egészségügyi Minisztériumhoz. Kaptunk egymillió-hat­százezer forintot. Ebből tárgyi felhaszná­lásra, az épület belső átalakítására egy­milliót költhetünk. A felderítés szakaszá­ban vagyunk. Kapcsolatteremtés más in­tézményekkel, de annak a terepnek, a közegnek, rétegnek a felderítéséről is szó van, akikért Dombóváron tenni aka­runk. Ki gondolta volna, hogy hajléktala­nokkal is találkozunk, mondjuk aki éppen börtönből szabadult, korábban ottha­gyott családot, mindent.- Ilyen esetben mit tehet egy művelő­dési ház?- Mindent, amire ilyen helyzetben bár­ki képes lehet. Ehhez persze az is kell, hogy akit leginkább érint, az tudja, hogy hova, merre, kihez forduljon. Mi olyan le­hetőségeket kutatunk, olyan embereket, intézményeket, közösségeket, akik pél­dául a börtönből szabadultakat befogad­nák. A mi több tudásunkkal utánajá­runk, miként oldhatjuk meg a problémá­ját...- Ne menjünk tudományos magyará­zatba. Arról van szó, hogy egyszerűen kézen kell fogni a bajbajutottakat. Ne­kem az a gondom ezzel, hogy elszoktunk az ilyen önzetlen szeretetszolgálattól!- A mi dolgunk most az, hogy mind a két oldalon egyformán tisztán lássunk mindent. Azokat akik önmaguk érdekeik képviseletére alkalmatlanok és azokat is, akik tudását az előbbiekért mozgásba kell hozni. Különösen ki kell emelni az egyhá­zak ilyen jellegű tevékenységét, ami tu­lajdonképpen folyamatosan működött. A dombóvári katolikus egyházzal már van­nak közös kezdeményezéseink.- Milyen szerep marad a hagyomá­nyos értelemben vett népművelésnek? Szakkörök, klubok, színházi előadások szervezésére gondolok.- Az elmúlt öt, nyolc évben nem a mű­velődési problémáik szaporodtak meg. A hagyományos tevékenység iránti keres­let visszaesett. A nyolcvanas évek elején több színhá­zi produkció volt Dombóváron színpadon egy évben, mint Kaposváron, ahol szín­ház van. Akkor adták át itt az épületet, az emberek úgy gondolták, azért van, hogy színház, színház, színház. Éreztük, hogy ekkora színházi kultúra iránti éhség nem lehet, de az igényeket kielégítettük. Ma két-három bérletes előadást tudunk megcsinálni. Most is ugyanazt akarjuk adni, mint eddig. Amire igény van. Gazdasági kényszerek hatnak ránk is. Mondhatom, hogy egy intézménynek tar­talmi, kulturális tevékenységre nincs pénze. Nincs tőkénk, nem tudunk koc­káztatni, vállalkozni. A meglevő kisközös­ségek, körök mellett kell végeznünk azt a tevékenységet, amivel segíthetünk a rá­szorultaknak, mert csak akkor nyer­hetjük meg egyéb esztétikai igényekre őket, ha könnyítünk létfenntartási gond­jaikon. DECSI KISS JÁNOS Fotó: ÓTÓS RÉKA Törzshajlitás, egy-kettő, szökdécse­lünk, három-négy. Kellemes tánczene szól, melegítés, tornaruhás gyerekek ug­rándoznak a képernyőn. Próbálják fel­venni a diktált ütemet. Nehezen sikerül. Aztán kézimunka-foglalkozást látunk. Kiflit, pogácsát, perecet formálgatnak a kis kezek. Keservesen kunkorodik a gyurma, tétova, réveteg tekintetek hívják az óvónénit. Türelmesen igazgatja a csöppnyi ujjakat, ha kell ötször megmu­tatja ugyanazt. Hálás, de homályos tekin­tetek követik lépteit. Hangulatos, játékkal telerakott, szép, világos helyiségben zaj­lik az óra. Feszült csendben ülünk a készülék előtt. Értelmileg középsúlyos fokban sé­rült gyermekeket nézünk a videón. Egymásba kapaszkodva Öt óra felé jár az idő, odakint már szür­kül. Tizen ülünk az apró szobába bezsú­folt székeken, máskor húszan-harmin- can szoronganak ugyanitt. A Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottság Tolna Megyei Szülői Klubjának néhány tagjával és a bizottság vezetőjével, Simon Judittal beszélgetünk a szekszárdi Beze- rédj utca nyolc szám alatt. Nehezen ol­dódnak a nyelvek, az itt lévő apukák, anyukák oly sokszor és annyi helyen el­mondták már gondjaikat, hogy lassacs­kán kezdenek belefásulni a könyörgés­be. Nemigen hisznek helyzetük jobbra fordulásában. Más-más településeken laknak, eltérő a foglalkozásuk, anyagi helyzetük, de egyetlen ponton közös a sorsuk: idegrendszerileg sérült, beteg gyermekeket nevelnek. Húsz hónapja rendszeresen találkoznak Szekszárdon, tanácsokat kérnek, útmutatást kisfiúk, lányuk otthoni gondozásához, próbálnak egymásba kapaszkodva tenni valamit ér­dekeik védelmében. Eddig nagyon kevés sikerrel. Simon Judit egy, 1989. június 6-án kel­tezett, a megyei tanács elnökének cím­zett levelet mutat. Idézem: „... a 130 főt számláló szülőcsoport minden egyes tagja értelmi, mozgás- vagy érzékszervi- leg károsodott gyermeket nevel. Ezek­nek a gyermekeknek 70 százaléka még nem érte el a tanköteles életkort. A cso­port létezése óta növekvő figyelemmel és aggodalommal tekintünk Tolna megye gyógypedagógiai ellátottsága, gyógype­dagógiai iskolahálózata, szakemberlét­száma és a gyerekek jövőjét nagy mér­tékben befolyásoló speciális szakisko­lák, valamint a létrehozásra váró védő- munkahelyek felé. Úgy gondoljuk, hogy jóval nagyobb figyelmet kaphatna ez a pedagógiai terület megyénk oktatási rendszerében. A fogyatékos gyermeket nevelő csaladok nagyobb terheket vál­lalnak, mint más családok, és legtöbbjük mindent elkövet, hogy gyermeke beil- leszkedhessék majd a társadalomba és annak hasznos tagja legyen. A mi gyer­mekeink fejlesztéséhez speciális mód­szerek, feltételek és intenzívebb pedagó­giai munka szükséges, amelyet a szak­emberek szerint már kisgyermekkorban (1-2 évesen) szükséges elkezdeni. Je­lenleg Tolna megyében egyetlen gyógy­pedagógiai óvodai csoport működik, egyetlen értelmileg középsúlyos fokban sérült gyermekeket nevelő-oktató általá­nos iskola van. A mozgás- és érzékszervi sérülésben szenvedő gyermekek szá­mára nem létezik óvodai, iskolai ellátás, de szakemberekhez sem tudnak fordulni az ilyen fajta sérülésben szenvedő gyer­meket nevelő szülők. A megyében nincs konduktor, szomatopedagógus. A hal­lás-, látás-, beszédsérült gyermekek tel­jes körű ellátása elegendő számú szak­ember hiányában nincs biztosítva... A sé­rült kisgyermekek minél korábbi életkor­ban történő fejlesztését, szüleiknek taná­csot adó szakértői bizottság mindössze három főfoglalkozású gyógypedagógus­sal, kedvezőtlen feltételek között műkö­dik. Nincs fűthető váró- és mellékhelyi­ség, kevés a foglalkozások vezetésére szolgáló helyiség is. ... 1988-ban Szek­szárdon egyetlen szakmából „választ­hattak” az enyhe mértékben ejtérő értel­mi fejlődésű gyermekek általános iskolá­jában végzett 8. osztályosok... a vállala­tok, üzemek nem foglalkoztatják a fogya­tékosságban szenvedő fiatalokat... meg­győződésünk, hogy nem csupán pénz­ügyi kérdés gondjaink orvoslása...” (Tol­na Megyéi Szülői Klub.) Pénz, pénz, pénz(?) Hamarosan (július 11-én) megérkezett a válaszlevél is, melyben többek között ez áll: „... Ismerve a terület és a családok egyéni gondjait és áldozatvállalását, a megyei tanács művelődési osztálya in­tézkedési tervet dolgozott ki és javaslatot tett a további hálózatfejlesztésre. Saját feladataink meghatározása mellett a vá­rosi, nagyközségi és községi tanácsok fi­gyelmét is ráirányítottuk e fontos kérdé­sek megoldásának segítésére. A Műve­lődési Minisztérium is helyesli elképzelé­seinket és áthúzódó beruházásként a VII. ötéves tervidőszakban egy 80 férőhe­lyes, modern, korszerű intézmény megépítését segíti Szekszárdon. A kollé­giumi férőhelyekkel és a mai kor követel­ményeinek megfelelően felszerelt intéz­mény reményeink szerint megoldja a megye elhelyezési gondjait... Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy valóban ke­vés megyénkben a gyógypedagógus. Az intézményekben dolgozó 129 nevelőből csak 74-nek van gyógypedagógusi ké­pesítése. Több éve kiemelten előnyben részesítjük a továbbtanulókat, tanulmá­nyi ösztöndíjszerződést kötünk velük, meghirdetjük az álláshelyeket, de nincs rájuk jelentkező... Tudjuk, hogy a szakér­tői bizottság kedvezőtlen körülmények között működik... Új épület vásárlására nincs lehetőségünk, a városból való ki­helyezése nehezítené a megközelítését, az orvosi vizsgálatok elvégzését. Szek­szárdon a közintézmények átszervezé­sével, átcsoportosításával egy időben evidenciában tartjuk ezt a kérdést, mi­helyt megfelelő épületet találunk... gon­doskodunk elhelyezésükről. A fogyatékos tanulók továbbtanulásá­hoz elengedhetetlen a gyakorlóhely biz­tosítása, ennek érdekében valamennyi vállalatot, szövetkezetét, gazdaságot megkerestük, kérésünkre sem vállalták a feladatot, ez a döntés vállalati hatáskör, az érdekeltség (pontosabban annak hiá­nya - a szerk.) nem segíti a probléma megoldását. Az egészségügyi osztály 1990-től Szekszárdon a csecsemőott­honban 20 fővel súlyosan fogyatékosok­nak (3-16 éves korig) napközit létesít napi bejárással, illetve bentlakással. A tanköteles koron túliak helyzetének megoldását Pálfán tervezik... Kedves szülők! Önök úgy ítélik meg, hogy kéré­seik elsősorban nem anyagiakon múl­nak, mégis azt kell megállapítanom, hogy az intézményhálózat bővítése, a szakem­berigény biztosítása mind-mind pénz­kérdés, melyre pillanatnyilag nincs meg­felelő fedezet”. (Tamás Ádám, a megyei tanács elnöke.)- A levélváltást személyes találkozás is követte, melyben Tamás Ádámmal együtt részt vett Póla Károly, a megyei művelő­dési osztály vezetője is - mondja Simon Judit. A szülők részletesen elmondták, hogy ez a társadalom őket nem segíti, megalázó tortúrák során könyörögni, kuncsorogni kell egyetlen tizennyolc éves fogyatékos munkába állításáért is, s ez nem ezt a százharminc klubtag szülőt érinti csupán. Megyeszerte jóval többen vannak, s még ennél is több a rászoruló gyerek. A tanácselnök minden támoga­tást megígért, amihez nagy befektetések nem kellenek. Hogyan tovább? Elsötétedik a monitor, egy ideig csak hallgatunk.- A védőnő jelezte, hogy lehet ide jön­ni, aztán Judittól kaptunk egy levelet, a férjem bejött, egyeztették az időpontokat, s azóta rendszeresen hozzuk Hédit - folytatja egy öt és fél éves kislány-anyu­kája. - Egyévesen szinte még mozdulat­lanul feküdt, most már jobban figyel, be­folyásolni lehet, rengeteget fejlődött. Emellett Pécsre és a pesti Mozgássérül­tek Intézetébe is hordjuk. Az a baj, hogy sürget az idő, mert ha eléri az óvodás szintet, nem tudjuk hová vinni. Szek- szárdra iszonyatos tortúra bejárni, s kö­vetelmény az önálló helyváltoztatási ké­pesség is. Pesten felajánlották, hogy ha megüresedik egy hely, felveszik, de nem akarjuk kiszakítani a családból. Gyurikának hallásával, látásával is baj van. Három és fél éves, két hete. a paksi óvoda mozgássérültekkel foglalkozó csoportjába jár. Ha iskolás korú lesz és eljut a megfelelő szintre, szülei Kapos­várra, Pestre vagy Vácra vihetik.- Direkt azért költöztünk Szekszárdra, hogy a kisfiam a Mérey utcai óvodába járhasson, a megyében ez az egyetlen gyógypedagógiai óvodai tagozat - mondja egy másik fiatal anyuka. - Előtte a Kadarka utcai bölcsődébe járt egy évet, nagyon sokat segítettek ott nekünk. Gergő azóta sokat erősödött, nagy sétá­kat is tesz. Szeretnénk, ha még egy évig ovis maradhatna...- És utána? Nagy sóhaj a válasz.- Nem látjuk még a jövőt. Veronika édesapja csendesen üldögél a sarokban.- Otthon, ebben a mai hajszában nem tudtunk volna úgy foglalkozni vele, ahogy ezt a szakemberek tették és teszik - mondja.- Szerencsére van egy elsős fiam, az sokat játszik a kishúgával - s olyankor látszik, felszabadul, igényli a közösséget a kicsi - halljuk Magdika apukájától. Rengeteg megpróbáltatáson mentek ke­resztül, felesége idegei szinte felmond­ták a szolgálatot, mire műtétek, pécsi és pesti utazgatások sorozata eredménye­ként gyermekük a mozdulatlan fekvés után ülni, térdelni, mászni is megtanult. Lakóhelyükön most uszodabérletet is kaptak, az édesapa maga foglalkozik majd a kislánnyal.- A szülők jogaikat későn ismerik meg, kerülő utakon tudtuk meg például, hogy a szakértői bizottság foglalkozik sérült ki­csi gyermekekkel is. Hogy felemelt ösz- szegű családi pótlékra jogosultak va­gyunk, azt is itt tudtuk meg - panaszolja. - Azok, akik nem úgy élnek mint mi, el se tudnák képzelni, milyen nehézségekkel küzdünk. Sokan nem is akarják észre­venni. A társadalom még mindig lesüti a szemét. CSER ILDIKÓ „Cinege madár” Tolna megyei népdalénekesi verseny A Babits Mihály művelődési központ és a Tolna Megyei Népújság népdaléneklési ver­senyt hirdet, melyen részt vehet mindenki, aki kedveli a népdalt és szeret énekelni. Szeretet­tel várjuk minden korosztály részvételét. Gyer­mek 14 éves (ált. iskolás) korig, ifjúsági 15-20 éves, felnőtt 21 évtől. Részt lehet venni: - egyénileg - 2-6 fős csoportokban - 7 főnél nagyobb csoportokban (pávakör, népdalkör). Örömmel fogadjuk a népi hangszereseket is, akár egyénileg (citera, furulya, hegedű, tambura, duda, tekerőlant stb.) akár csoporto­san (népzenei kisegyüttes, citerazenekar...). A részvétel feltételei perc. A 14 éven aluliak kivételével mindenki részvételi dijat fizet az alábbiak szerint: egyéni versenyző: ifjúsági 50,- felnőtt 100,­2-6 fős csoport: ifjúsági 120,- felnőtt 300,­7 főnél nagyobb csoport: ifjúsági 300,- fel­nőtt 600,­A fizetés módjáról a jelentkezés után adunk tájékoztatást. Minden egyéni énekes és éneklő csoport szabadon választhatja ki dalait, állíthatja ösz- sze műsorát. A verseny rendezői szeretnék, ha minél több klasszikus szépségű, régi stílusú népdal hangozna el, ezen belül a válogatásnál előnyt élveznek a Sárköz és a bukovinai székelység dalai. A német nemzetiségűek ter­mészetesen anyanyelvükön énekelnek. A műsoridőt akár egyetlen dallal is ki lehet tölteni, de célszerű 2-3 dalból álló csokrot ösz- szeáilítani. A felhívást minden iskola, minden közmű­velődési intézmény megkapja. Lapunk hat hó­napon keresztül rendszeres tájékoztatást ad a verseny eseményeiről. Jelentkezni lehet a Babits Mihály művelő­dési központ címére (7100 Szekszárd, Mártí­rok tere 10.) küldött levélben.- Egyéni jelentkezőktől az alábbi adatokat kérjük: név, levelezési cím, életkor- 2-6 fős csoport: névsor, levelezési cím, átlagéletkor- népdalkör, pávakör: a csoport neve, levelezési címe, átlagélet- kora. A borítékra kérjük ráírni: „CINEGE MADÁR” Jelentkezési határidő: december 1. A versenyben csak népdal hangozhat el. Minden versenyzőnek legalább 20 népdalt kell tudnia. A bemutatkozás ideje: egyéni 2-3 perc, 2-6 fő 2-4 perc, csoport maximum 5 Az eseménysorozat szakmai előkészítéssel kezdődik. Az első alkalom november 12-én 10 órakor lesz Szekszárdon, a Babits Mihály mű­velődési központban. Ez alkalommal szóban is tájékoztatást adunk minden részletről. Az előkészítés többi állomásának helyét és idejét a jelentkezők száma határozza még. A szerve­zők a megye bármely pontján szerveznek előkészítő foglalkozást, biztosítják a megfelelő szakembert, ha azt elegendő számú (20-30) énekes igényli. A versenyben benevezett pávaköröknek, népdalköröknek a felkészülés időszakában legalább egyszer helyszíni segítséget adunk. A rendezvénysorozat három lépcsőben bo­nyolódik le. 1990. január 20-tól február 20-ig. Első forduló: Klubszerű meghallgatás, családias hangu­latú éneklés. A legjobbak továbbjutnak. A kö­zépiskolásoknak egyben ez a válogató a mo­hácsi versenyre. A jelentkezések számától és területi elosztásától függően több csoportban, több helyszínen. 1990. február 20-május 20-ig. Második forduló: Meghallgatás közönség előtt, a legjobbak továbbjutnak a döntőre. A döntő 1990. Április 14-én Szekszárdon, színházi körül­mények között, szerkesztett, rendezett műsor keretében.' Ünnepélyes eredményhirdetés, díjkiosztás. Minden résztvevő külön e célra nyomtatott emléklapot kap, a legjobbak jutal­makat, díjakat kapnak, összesen mintegy 30 000 forint értékben. A „CINEGE MADÁR” népdaléneklési ver­seny minden kérdésében készséggel ad tájé­koztatást a Babits Mihály művelődési köz­pontban - telefon: 16-722 - Simon Csabáné és Szabadi Mihály, a Népújságnál telefon: 16-211 - Decsi Kiss János. „ÉNEKELJÜNK”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom