Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-04 / 234. szám

1989. október 4. { TOLNA \ NÉPÚJSÁG 5 Istennel a hazáért és a szabadságért..! A Kereszténydemokrata Néppárt életéből „A dolgok igazi világában a politi­ka az erkölcstől függ, mert célja a közösség emberi java.-; a politi­kai életnek a természeti joghoz, és tárgyának sajátos föltételei sze­rint az evangéliumi törvényhez kell igazodnia.” (Jacques Maritain: Kereszténység és demokrácia) A krisztusi parancs szerint... VI: Alkotmányos jogállamot Pártunk arra törekszik, hogy az új alkotmány tartalmazza a községek és a városok helyi önkormányzata kiépítésének alapelveit, s ezt a hozzákapcsolódó alaptörvények részletesen szabályozzák. A községek és a városok lakosságának joga legyen, hogy maguk válasszák meg önkormányzati szervezetük tagjait, s rajtuk keresztül maguk ha­tározzanak közösségük ügyeiről, választhassák meg tisztségviselőiket. A helyi ügyek­ben a döntéseket a helyi önkormányzatokra kell bízni a törvények általános keretei között... V. Műveltebb embert Pártunk politikájának alapelveiből egyértelműen következik az oktatás és a kultúra ügyének központi szerepe. Az ország felemelkedése és jövője, de a jelenlegi társadal­mi-gazdasági válság leküzdése is oktatásunk korszerűsítésétől, társadalmunk kultu­rális-erkölcsi megújulásától függ. A kulturális fejlődést alapvetően közügynek, a köz­hatalom egyik legfontosabb célkitűzésének valljuk... VI. Értékálló nyugdíjat Pártunk erkölcsi kötelességének tudja és politikai feladatként vállalja az elmúlt években leginkább háttérbe szorított rétegek létérdekeinek a képviseletét. Elsősorban a nyugdíjasok, a többgyermekes családok és a szegények helyzetének javítása nem tűr halasztást. Megalázónak tartjuk, hogy a társadalom kérvényezésre és segélyre kárhoztassa azokat, akiket állampolgári jogon szociális ellátás, megélhetést biztosító nyugdíj és megfelelő családi pótlék illet. Modern európai kultúrállamban elképzelhe­tetlen, hogy széles rétegek éljenek a létminimum határán. Az ebből eredő feszültségek nehéz társadalmi terhet jelentenek, ami különösen veszélyes jelenlegi általános válságunkban...” (Részletek a Kereszténydemokrata Néppárt programjából) Szervezeteink „Negyvenévi kényszerű hallgatás után újra induló pártunk bővítve a politikai pa­letta színeit - távlatokat nyitott a politizál­ni kívánó keresztény magyarságnak. Miközben az ország lakossága a kö­zelgő választások esélyeit latolgatja, a Kereszténydemokrata Néppárt politiká­jának megalapozásánál hosszú távra próbálunk berendezkedni. Ismervén az örökérvényű igazságokat, tudjuk, hogy a látványos, gyors siker ugyanoly hirtelen­séggel, szalmalángként enyészik el, ahogy jött. Nem siethetünk, mert az átalakulás fo­lyamata, mint a jelenlegi Közel-Kelet-Eu- rópában érvényre jutó társadalmi tör­vényszerűség, meghatározott léptekkel és sebességgel halad. Annak erőszakos siettetése vagy akár lassítása olyan köz­életi anomáliákhoz vezetnének, amelyek visszahatva a gazdasági szférára is, hosz- szú időre lehetetlenné tenné európaivá válásunkat. Márpedig amióta a Kárpát­medencébe érkeztünk, ez a cél lebeg a szemünk előtt. A Kereszténydemokrata Néppárt Or­szágos Szervezőbizottsága magáévá tet­te ezt a célt, megtárgyalta a politikai fo­lyamatok alakulásának lehetőségeit és olyan átfogó szervezetet hozott létre az országban, melynek jól működő egysé­gei az elkövetkezendő évtizedekben biz­tos politikai támpontot jelenthetnek az egész nemzet társadalmi fejlődésének. Úgy véljük azonban, hogy az állam­polgárok előtt még nem elég világos, mekkora a felelősségünk ennek a fél Eu­rópát megmozgató folyamatnak az alakí­tásában, ezért nem élnek eléggé a gyüle­kezési szabadság adta jogokkal. Annak érdekében, hogy mozgalmunkat kiszéle­sítsük, közzétesszük országos hálóza­tunk legfontosabb szervezeteit és azok vezetőit, hogy minél többen csatlakoz­hassanak és bekapcsolódhassanak a munkába.” (Részlet Lántzky László írásából) Az interjút készítette és a Keresz­ténydemokrata Néppárt 1989. szeptember 30-ai országos nagy­választmányára kiadott a „Ha­zánkért” című füzet felhasználásá­val az oldalt szerkesztette: Szűcs László János. Hírek Barankovics Istvánnak, a KDNP hajda­ni elnökének a koalíciós időszak végére vonatkozó visszaemlékezéseit közölte a Látóhatár és a Magyar Nemzet. Augusztus 27-én, negyven év. után először ismét szentmisét mutattak be a gellérthegyi sziklakápolna előtt. Árva Vince márianosztrai, pálos rendi plébá­nos beszédében megemlékezett Mind- szenty József bíborosról. Belépni szándékozók figyelmébe Mindazok, akik tagjai kívánnak lenni a Kereszténydemokrata Néppártnak, az alábbi címen jelenthetik be belépési szándékukat: Kereszténydemokrata Néppárt 7101 Szek- szárd, Postafiók: 224. Dr. Pálos Miklós ügyvéd, 2. Sz. Ügyvé­di Munkaközösség 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 7., és Tolna, Szekszárdi u. 12. Szekszárdra látogat dr. Habsburg Ottó „Ha kopott is a házunk, a fundamentumok azért biztosak” Interjú dr. Pálos Miklós elnökkel Szeptember utolsó napján a fővárosban tartotta országos nagyválasztmányi ülését a Kereszténydemokrata Néppárt. A régi cisztercita gimnáziumban a többszáz küldött elfogadta pártjuk alapszabályát és megválasztotta testületéit. Dr. Pálos Miklós ügyvéd, a KDNP Tolna Megyei Szervezeté­nek ügyvezető elnöke tagja lett az országos nagyválasztmány intézőbizottságának is. Az alábbiakban a vele készített interjút közöljük. I- Elnök úr, az egyre színesedő magyarországi politikai palettán ez év tavaszától lett újra színfolt a keresztényde­mokrácia. Elsőként arra kérem, foglalja össze a mozgalom lényegét.- A kereszténydemokrácia olyan tagolt, pluralista szerkezetű államalakulat, amelyben az állam nem öncélú hanem közvetlen embercélú intézmény. A hatalmat a nép akaratából, demokrati­kusan választott parlament útján gyakorolja aközjó, a haladás és a béke érdekében. A kereszténydemokrácia lényege az, hogy az állam erőszakszervezetét nem ismeri el, pontosabban csak addig, amíg az ember kiteljesedéséhez, boldogulásához a feltételeket biztosítja. Ez az elvetés pl. nem a rendőrségre vonat­kozó. I- Ezek szerint az MSZMP eddigi állampárt szerepére igen.. .- Az MSZMP áilampárt szerepét a kereszténydemokrácia minden szempontból tagadja. I- Pártját milyen speciális jegyek, ismérvek és jogosítvá­nyok különböztetik meg más, napjainkban még ellenzék­ben lévő pártoktól?- Ami a leglényegesebb különbség és valamennyi párttól megkülönbözteti, az az, hogy a hithű embereket gyűjti egy cso­portba. Azokat az embereket, akik hisznek a lélek hallhatatlan­ságában. Akik az embert Isten legtökéletesebb teremtményé­nek tekintik. Éppen ezért a vallásos emberek pártja a miénk. A vallásos ember, ha hithű, akkor mindenképpen tart önvizsgála­tot. Megvizsgálja önmagát és próbálja az isteni parancsot kö­vetni és ezek szerint igyekszik cselekedeteit is kialakítani. I- A KDNP, nevével ellentétben nemcsak a katolikusok pártja...- Pártunknak felekezetre való tekintet nélkül mindenki tagja lehet. A katolikusoktól kezdve az izraelitákon és a baptistákon keresztül egészen Jehova Tanúiig. I- A Kereszténydemokrata Néppárt jogfolytonosságának bejelentését követően Szekszárdon is megkezdődött a tag­toborzás. Tolna megyében hány tagjuk van?- A KDNP-t dr. Keresztes Sándor egykori kereszténydemok­rata néppárti képviselő, Barankovics István egykori személyi tit­kára és három másik tag keltette életre. Külföldön pártunknak sok jeles képviselője él ma is, és tőlük sok segítséget kapunk. Alakul, épül a pártunk. Nem akarok rossz prognosztikát felállíta­ni, de megítélésem szerint Magyarországon az elkövetkező há­rom-négy évben a legmarkánsabb, a legnépesebb párt a miénk lesz, amelynek magyar politikai életben meghatározó szerepe lesz. ■ - Szeretném, ha a taglétszámra is válaszolná...- Hadd ne mondjak erről pontos számot. Egyrészt nincs még végleges adatunk, másrészt pedig úgy állapodtunk meg a tag­sággal, hogy a taglétszámról akkor teszünk közzé adatokat, amikor a többi politikai csoportosulás is megteszi ezt. De már most annyit mondhatok - mivel én a Magyar Demokrata Fórumnak is a tagja vagyok -, hogy az MDF után a második leg­több tagunk nekünk van. Még idekívánkozik valami, nagyon ne­hezen mozdulnak az emberek... A politikai pártban való elköte­lezettséget kevesen vállalják. Önmagában ez a szó, hogy párt, ez automatikusan az MSZMP-re asszociálódik. Emellett pedig az emberekben él a félelem is. ■ - A visszarendeződéstől tartanak...- Én képtelenségnek tartom, hogy visszarendeződhet ez a fo­lyamat. Hazánkban már annyira előrehaladtak a dolgok, hogy az esetleges visszarendeződés esetén sem tudnának már mit tenni ezzel az országgal. A régi kurzus a régi rend szerint semmiképpen nem ismételheti meg önmagát. Ha végignézünk Kelet-Európa keleti blokkján, akkor látjuk, hogy csődben van a szocializmus. Ha ez az volt. I- Az elmúlt hét szombatján elnök úr is felszólalt az orszá­gos nagyválasztmányi ülésen.- Nagyon felelősségteljes és meleg hangú volt a gyűlésünk, ahol szinte valamennyi európai kereszténydemokrata néppárt képviseltette magát. Legitimizációnk megtörtént. Alapszabá­lyunkban meghatároztuk, hogy milyen irányban akarunk to­vábbhaladni. Nálunk is első helyen a választási küzdelem sze­repel. Úgy ítélem meg, hogy mi nem is inkább a jelen, hanem a jövő pártja leszünk. És éppen ezért minden kérdés között a leg­fontosabb volt az ifjúság elérése és az ő megnyerésük. Nézetem szerint a gazdasági bajokon túl lehet lépni. A magyar szorgal­mas, célratörő nép. Ezeregyszáz éve él itt, és ha kopott is a há­zunk, azért a fundamentumok biztosak. Ahhoz, hogy előre tud­junk lépni, ahhoz az erkölcsöket kell tisztába tenni. A tisztessé­gét kell megteremteni az embernek és az országnak. I - Mit várnak a közeli választásoktól?- A választási küzdelem vidéken fog eldőlni. Biztos, hogy lesznek képviselőink a parlamentben. A kisembereket szeret­nénk megnyerni ügyünknek. Azokat a kisembereket, akik min­dennap kötelességtudással ébrednek, akik nem kényszerként élik meg, hanem keresik a munkát. ■ - Mit vár ön az MSZMP XIV. kongresszusától?- Érzésem szerint más lesz, mint az eltelt negyven év nagy csinnadrattás egyenkongresszusai. Úgy ítélem meg, hogy egy olyan markáns politikai csoport vette kezébe a kezdeménye­zést, hogy ha itt egy visszarendeződés netántán meghiúsítaná, hogy a reformfolyamat továbbhaladjon, akkor elkerülhetetlen lenne a pártszakadás. De nekem az a meglátásom, hogy a re­formerek már túlnyomó többségben vannak. Í- Elnök úr, mielőtt megköszönném az interjút kérem, osz- sza meg egyik nagy örömét az olvasóinkkal is...- Én régóta nagy tisztelője vagy dr. Habsburg Ottónak. Levél­ben meghívtam az Európa Parlament tagját, a magyar szekció vezetőjét Szekszárdra. Nemrégiben kaptam meg az örömteli, meleg hangú levelét, melyben elfogadta meghívásunkat. És mi­helyst ideje engedi, egy fél éven belül tisztelettel és örömmel üdvözölhetjük őt Szekszárdon. Pártunk nemzetközi kapcsolatai „A Magyar Kereszténydemokrata Néppárt szoros kapcsolatokat tart fenn az említett nemzetközi szervezetekkel. Így .az IDC rendezte az Osztrák Néppárt Politikai Akadémiáján Bécsben, ez év májusában azt a konferenciát, amely kö­zép-európai kérdésekkel foglalkozott és ahol pártunk nagyobb nemzetközi nyil­vánosság előtt mutatkozott be. Részt vet­tünk az UCDEC júliusban Rómában meg­tartott értekezletén, ahol alkalmunk volt megismerkedni az ICD soros elnökével, Flaminio Piccoli úrral, aki egyben az olasz Demochristiana, vagyis az uralko­dó kereszténydemokrata párt tekinté­lyes, többszörösen miniszterséget viselt tagja, valamint a mozgalom más olasz tagjaival. Az EDU nagyobb küldöttséggel Budapestre látogatott Bernhard Vogel dr., tartományi miniszterelnök (NSZK, CDU) úr vezetésével, a küldöttségben a legtöbb európai ország képviselője jelen volt. Érintkezésbe léptek a hivatalos kor­mánykörökön kívül a magyar pártok, szakszervezetek és társadalmi szerveze­tek, mozgalmak képviselőivel, így a mi pártunkkal is. Küldötteinket igen nagy részletességgel kérdezték ki a párt mi­benlétéről, bel- és külpolitikai elképzelé­seiről. Nagy jelentőségű volt Thomas Jansen úrnak, az EVP főtitkárának buda­pesti látogatása, aki elsősorban a Ke­reszténydemokrata Néppárttal kívánta a személyes kapcsolatot felvenni. Az igen eredményes és szívélyes légkörű meg­beszélések megnyitották az utat ahhoz, hogy pártunk kérelmezze az EVP kötelé­kébe való felvételét. Itt jegyzendő meg, hogy az IDC már az említett római konfe­rencián kilátásba helyezte a párt felvéte­lét az internacionáléba. (Itt kell utalni ar­ra, hogy az IDC és az EVP szorosan együttműködik, mindkét szerv titkársága Brüsszelben, ugyanabban az épületben működik, a jövőben még szorosabb lesz a szervezeti integrációjuk. A különbség csak annyiban fog fennállni, hogy az IDC világérdeklődésű, tehát nemcsak az eu­rópai, hanem egyéb, főképpen a közép- és dél-amerikai keresztény politikai moz­galmakkal is foglalkozik. Az IDV-EVP no­vemberben fog egyetemes európai kongresszust tartani, a jövő évben pedig az IDC Guatemalába^) is, a latinamerikai keresztény pártok részvételével. - Jó kapcsolataink vannak a holland Keresz­ténydemokrata Tömörüléssel is, amely­nek egyik magyar származású tisztségvi­selője (DzSingisz Gábor) nemrégiben hosszabb időt töltött hazánkban. Alap­szabály-alkotó küldöttgyűlésünkön kép­viseltetni kívánják magukat. Meglátogat­ta pártunkat - igen szűkreszabott, és a menekültüggyel összefüggő időbeosztá­sa ellenére - a CDU parlamenti frakciójá­nak vezetője, Rühe úr is. Pártunk képviselőit az utóbbi időben többször meghívták nagykövetségi, vagy egyéb diplomáciai fogadásokra, ilyen al­kalommal sikerült francia kapcsolatokat kiépíteni. Bush elnök úr látogatása alkal­mával pártunk képviselője a legszűkebb­körű fogadáson is részt vett. A szervező- bizottságunk elnöke tartalmas beszélge­tést folytatott a Szovjetunió nagyköveté­vel, amikor meglátogatta az Ellenzéki Ke­rékasztal képviselőit a Parlamentben. A közeljövőben pártunk küldöttei látoga­tást fognak tenni az osztrák ÖVP főtitká­ránál. - Nemzetközi kapcsolataink kibon­takozása során fokozatosan meg kívánunk ismerkedni más jelentős pártokkal is. Első­sorban a szociáldemokráciára és a liberá­lisokra gondolunk. Pártunkat az USA-ban is meg szeretnénk ismertetni. Fékünk részt vesz a magyar Külügymi­nisztérium rendszeres, magasszintű tájé­koztatóin és így külkapcsolatai során az össznemzeti érdekeket is szolgálni tudja.” (Részlet Karcsay Sándor írásából) Az ifjúság érdekében „A közelmúltban alakult meg pártunk Ifjúsági Tagozata, melynek szervezője Lukáts Miklós. Az Ö vezetésével gyűlt össze Soroksáron mintegy 50 főnyi cso­port, hogy közös gondjaikról, céljaikról vitatkozzanak. Egyöntetű volt a vélemény: szükség van a fiatalok csoportjára. A fiatal gene­ráció sok mindent átértékel, új gondola­tokat, megközelítési módokat keres. Szenvedélyes hangú vita folyt azokról a fiatalokról, akik ugyan szimpatizálnak a kereszténydemokrácia eszméivel, szíve­sen bekapcsolódnának a munkába is, de különböző okok miatt, még nem kíván­nak belépni a pártba. A többség azon az állásponton volt: nem szabad elengedni ennek a létszámában valószínűleg nem elhanyagolható rétegnek a kezét. Szere­tő gondossággal, nagy türelemmel kell feléjük fordulni. Segíteni őket helyük megtalálásában, hogy idővel ne csak mellettünk, de velünk is legyenek. E célt jól szolgálja az ifjú Keresztény- demokraták Uniója. Feladatuknak éppen azt tekintik, hogy bővítsék a párt irányá­ban elkötelezett fiatalok számát - a közös eszmeiségre építhetik életüket.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom