Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-21 / 250. szám

2 - TOLNATAJ

1989. október 21.- Ismét egy elvándorló. Egy ember, aki itt, Tolna megyében komoly dolgokat vitt véghez, akire csak most figyelünk fel, amikor elmegy. Ma a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat Fácánkerti Intézetének ornitológusa, november elsejétől az Országos Madártani Intézet igazgatója. Először azt tisztázzuk, hogy mit is jelent az ornitológia.- A madarakkal foglalkozó tudományág. De ne egy elvont, haszontalan foglalkozásra gondoljunk, nagyon fontos gyakorlati vonatkozásai is vannak. Amikor az agrártudományi egyetem elvégzése után idekerültem 1977-ben, akkor kezdődött az ún. harmadik varjúháború. A kutatónak ez azt jelentette, hogy meg kellett határozni a varjak gazdasági szerepét, ökológiai szerepét és irtásuk lehetséges módjait.

I- A gazdasági szerep itt, gondolom azt jelenti, hogy a mezőgazdasági kultúrákra káros ez a madárfaj, ezért szükséges a minél hatékonyabb irtás.- Régebben egy túlzottan emberközpontú megítélés szerint a madarakat nagyon markánsan felosztottuk hasznos és káros fajokra, és ennek megfelelően bántunk velük. Ez ma már nem tartható, hiszen minden fajnak nagyon fontos szerepe van az ökoszisztémában. Éppen ezért csak nagyon körültekintően szabad beavatkozni a természet rendjébe. Hogy a varjak példájánál maradjunk, az nyilvánvaló, hogy a mezőgazdaság szempontjából káros a túlzott elszaporodásuk, ez azonban nem jelenti azt, hogy a teljes kiirtásukra kell törekednünk, hiszen más szempontok is vannak. A természetben minden mindennel összefügg, így a varjaknak is megvan a nagyon is fontos ökológiai szerepük. Vannak például olyan madárfajok, amelyek nem tudnak fészket építeni, hanem az elhagyott varjúfészkekben költenek. Tehát, ha kiirtanánk a varjakat, ezzel veszélybe sodornánk más fajokat is. Amikor idekerültem, az volt a feladatunk, hogy a gazdasági és ökológiai szempontokat egyenrangúan szem előtt tartva dolgozzunk ki hatékony állományszabályozó módszert. .»

I- Mi lett a kutatómunka eredménye?- Európában egyedülállóan nagy anyagot gyűjtöttünk össze a varjak viselkedéséről, táplálkozásbiológiájáról. Találtunk egy szuperszelektiv anyagot az irtásukhoz. Ez azért nagyon fontos, mert természetesen más fajokat nem szeretnénk károsítani. Ha a gazdasági kártételek miatt csökkenteni kell a varjúállományt, akkor ezt mérgezett táplálék kihelyezésével tesszük. Azt persze nem tudjuk megakadályozni, hogy más madarak, állatok is elfogyasszák ezt, ezért olyan anyag kell, amely kizárólag a varjak számára méreg. Nos, végül is ezzel a szuperszelektiv anyaggal sikerült nagyon jól megoldani az állományszabá- lyozást, úgy hogy nem ártunk vele más fajoknak.

I- Télen mégis rengeteg varjút látni a városok környékén, a szántóföldeken.- Igen, az orosz és a lengyel varjúállomány ilyenkor leköltözik hozzánk, mert nálunk kevésbé kemények a telek, mint ott északon. Tavasszal persze visszamennek. A magyar állományban viszont beállítottunk egy olyan szintet, amely a mezőgazdaságnak már nem okoz komolyabb károkat, de azért az ökológiai egyensúly is megmaradt. A kezünkben van egy jó módszer, de ezzel nem szabad visszaélni. Rombolni mindig könnyebb, mint'építeni. Sajnos, rengeteg rossz tapasztalat, sok kipusztult állatfaj szomorú példája bizonyítja, hogy az ember menynyire durván, körültekintés nélkül avatkozott be a természet rendjébe. Ezt ma már nem szabad megengedni. Néha szükséges egy-egy faj irtása, de ezt csak szigorúan ellenőrzött körülmények között lehet végezni úgy, hogy pontosan ismerjük a következményeket.- Ez lenne az ideális állapot, de azt hiszem, hogy gyakran ellenőrizhetetlen körülmények is szerepet játszhatnak egyes fajok vészes megritku- lásában vagy kipusztulásában. Gondolok itt az élettér beszűkülésére, környezetszennyezésre, a vadászok tevékenységére.- A kutatók feladata éppen az, hogy a lehető legjobban megismerjék a különböző körülmények hatásait, és módszereket dolgozzanak ki a káros hatások kivédésére. Egy másik nagy kutatási témám összefügg a vadászokkal. Régen például - annak ellenére, hogy védett faj volt - az egerészölyveket lőtték a vadászok, mondván, hogy károkat okoznak a fácánállományban. Elkezdtük vizsgálni az egerészölyvek táplálkozási szokásait, és nagyon komoly, nemzetközi szinten is páratlan anyagot gyűjtöttünk össze. A világ minden tájáról megkeresnek segítségért, tanácsért ebben a témában. A táplálkozásvizsgálat eredménye végül is az lett, hogy a fácánok szaporodásában elhanyagolható az egerészölyvek szerepe.- Eddig jórészt az irtásról beszélgettünk, holott az ornitológus számára nyilván a madarak védelme a legfontosabb szempont. Tudna olyan madárfajt említeni, amely az ember gondoskodására szorult itt Tolnában is az utóbbi években?- A legjobb példa erre a gyöngybagoly. Beszéltünk már az ellenőrizhetetlen körülményekről, de nem említettük azt, amely számunkra a leginkább ilyen: az időjárásról. A ritkán, de azért Magyarországon is néha előforduló nagyon hideg telek bizony alaposan megtizedelik a madarakat. 1985 telén például a gyöngybaglyoknak kb. hetven százaléka elpusztult, mert a vastag, jeges hótakaró miatt nem jutottak táplálékhoz. Ezért választotta ’85-ben az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal az év madarának ezt a fajt. Vizsgáltuk a gyöngybaglyok táplálkozási, szaporodási összefüggéseit, hogy módszereket dolgozhassunk ki az állomány növelésére. Rengeteg munkával, fészekrakó ládák kihelyezésével, repatriálással - ami azt jelenti, hogy például elpusztult szülők megmentett fiókáit helyezzük vissza természetes környezetükbe - mára sikerült nagyjából az 1984-es szintre feltornászni az állomány létszámát. Ebben persze nagy szerepe volt annak is, hogy az utóbbi egykét év enyhe telein a mezei rágcsálók jól szaporodtak és bőséges táplálékot kínáltak a gyöngybaglyoknak. Ha az idei tél is enyhe lesz, akkor a ’84-es csúcsszintet is meghaladja majd a létszámuk.- Ez a példa is mutatja, hogy mennyire fontos a természetben az összefüggések kutatása, feltárása. A mezei rágcsálók is okoznak károkat a mezőgazdaságnak, túlzott irtásuk azonban más, értékes állatfajokat is veszélybe sodorhat. Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni a gazdasági érdekeket, de lehet optimális kompromisszumokat találni.- Az összefüggések felismerésének gyakorlati haszna is lehet. Megállapítottuk például, hogy szoros korreláció van a mezei pockok létszáma és a ragadozó madarak szaporodása között. Ha megfigyeljük, hogy egy-egy fészekből hány fióka repül ki a költési időszakban, ebből következtetni tudunk a rágcsálók várható számára. A védekezés megszervezésének szempontjából ez nagyon fontos adat, és intézetünk rendszeresen készít is ilyen rágcsáló-előrejelzéseket a mezőgazdasági nagyüzemek számára. Az utóbbi időben kicsit háttérbe is szorította ez a téma a madártani kutatásokat, magam is rágcsálóbiológiával, a védekezés technológiai kérdésével foglalkoztam.- Minden kutatóintézetben panaszkodnak a szakemberek, hogy hiába van meg a tudás és az akarat, az eredményes munkát nagyon hátráltatja az anyagi-technikai feltételek, a korszerű eszközök hiánya. Itt Fácánkertben mi a helyzet?- Természetesen á madártani kutatásokhoz sem elegendő ma már egy látcső. Nagyon fontos lenne a műszerezettség javítása, ezen a téren alaposan lemaradtunk a nyugati kollégáktól. Szükség lenne rádiótelemetriai eszközökre, amelyekkel a madarak mozgását nyomon követhetnénk. Szükség lenne számitógépekre, hogy a megfigyelési adatokat gyorsan, pontosan fel tudjuk dolgozni. Szükség lenne korszerű analitikai műszerekre, amelyekkel az alkalmazott vegyszerek mennyiségét az állatok szervezetében meg lehet határozni és még sorolhatnám. Mindez nagy probléma nemcsak ennek az intézetnek, hanem az egész magyar kutatógárdának, bármilyen területen is dolgoznak. Az ember persze segít magán, ahogy tud. A kutatómunkában vagy a természet védelmében sokszor drága eszközök nélkül is lehet eredményeket elérni.

I- Az ön eddigi munkája talán erre a legjobb példa. A kutatásokról már elég sok szó esett, a természetvédelemről még kevés, pedig van itt néhány említésre méltó eredmény. Az észak-tolnai területekre gondolok.- Eleinte csak az állatok érdekeltek, csak azokkal foglalkoztam. Később tisztázódott bennem, hogy csak komplex módon, a teljes környezetet lehet és érdemes vizsgálni. A tolnai táj legeldugottabb pontján is megfordultam, alaposan megismertem és megszerettem ezt a vidéket. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt mondom, hogy természetvédelmi szempontból nekem van a legnagyobb áttekintésem a megyéről. Különösen sokat foglalkoztam az észak-tolnai homokvidékkel, valamint a mezőföldi löszpuszta-maradványokkal Németkér, Dunaföldvár, Bölcske környékén. Erről tudni kell, hogy az ország nagy része ilyen löszpuszta volt régen, majd a civili- zálódás során feltörték, mezőgazdasági művelés alá vonták. Ma már csak apró foltok maradtak itt Tolnában eredeti állapotukban, eredeti növénytakaróval. Lehet, hogy ez Európában is egyedülálló. Az eredeti növénytakaróhoz tartozik például a tátorján, amely rajta van a fokozottan veszélyeztetett fajokat tartalmazó európai vörös listán is. Érdekességképpen még annyit a tátorjánról, hogy a tatárjárás során, amikor nagy éhínség volt itt, ennek a növénynek a gyökerét ették megsütve az emberek kenyér helyett. Nos, végül is a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium természetvédelmi területté nyilvánította ezeket a lösz- puszta-maradványokat. írtam erről egy könyvet is, amely hamarosan kiadásra kerül „A tolnai mezöföld természeti kincsei” címmel.- Azt hiszem az ilyen kiadványok nagyon fontosak, szükséges lenne, hogy jobban megismerjük a természetet és talán, ha jobban ismernénk, többet törődnénk vele. Ma ugyanis ez nem mondható el. Szennyezzük a vizeinket, a levegőnket, szemetelünk a városokban, az erdőkben...- Valóban rossz a hozzáállásuk az embereknek, a természet nagyon rászorul a védelemre. Vannak olyan országok, ahol szinte együtt élnek a természettel, minden fűszálra vigyáznak és a világért sem dobnának el egy papirzsebkendőt, vagy konzervdobozt az erdőben. Sokat kell tennünk azért, hogy ez nálunk is így legyen. Érdemes az állatokat megfigyelni. Vannak olyan énekesmadarak, amelyek elviszik a fészküktől a fiókáik ürülékét, de például a borz sem piszkít a vacka közelében.- Jól elbeszélgettünk erről az izgalmas témáról, de maradt még egy érdekes kérdés. Ön azt mondta, hogy megszerette ezt a tájat. Azt nem is kérdeztem, hogy szereti-e az itteni munkáját, azt hiszem, ez kiderült így is. Szép szakmai sikereket, nemzeti közi hírnevet szerzett itt Fácánkertben. A családja, gyermekei is szeretnek itt élni. Budapesten viszont egy intézet igazgatója lesz, vállalva az ezi zel járó sok gondot, adminisztráció: kötelezettséget, íróasztalmunkát. Miért döntött így?- Ez az intézet egyre inkább üzleti vállalkozás lesz, a jövőben valószínűleg kevesebb lehetőségem lenne itt valódi kutatómunkát végezni. A budapesti intézet egészen kis létszámú, jól ismerem az ott dolgozó kollégákat, barátaim is vannak köztük. Bízom abban, hogy legalább az időm felét ott is a gyakorlati kutatómunkára fordíthatom.

I- Ehhez sok sikert kívánok és köszönöm a beszélgetést.

Címerek és pecsétek a levéltárban

Könyvtárnyi irodalma van a cimer- és pecséthasználat kialakulásának, a több évszázados címerek, pecsétek eredetének. Egy-egy cimer szimbolikájának megfejtésén hajba kaptak neves heraldi- kusok, ami legalábbis azt jelzi, hogy a történelmi hűség és a címertani szabályosság dolgában nem is olyan könnyű igazságot tenni.

A Tolna Megyei Levéltár néhány, a címer- és pecséttan szempontjából érdekes dokumentumának kiállításából csak pár példa felsorolására lehet vállalkozni. Bemutatásukhoz tartozik, hogy a pecséttel hitelesített írások mindegyikét viasznyomattal (sigillum) látták el, fémpecsétes (bulla) nincs közöttük. Függő- és rátett pecsétek mellett befüggesztett pecséthasználat is előfordul, esetenként viaszcipóba nyomták az egyoldalú pecsétet. Függesztésükhöz különböző színű - kék, piros, barna, zöld, fehér - selyemzsinórt használtak. Mai ismereteink szerint itt a színeknek sokáig nem volt szimbolikus jelentésük, mégis feltűnő, hogy pl. 1318-ban I. Károly okleveléhez, vagy 1517-ben a Garam-melléki konvent bizonyító leveléhez és az 1600-as években mind gyakrabban, piros-fehér-zöld színű zsinórt használtak.

A kiállított címeres levelek egylapos pergamenre készültek - a Pergamon város nevére utaló hártyára -, amit többnyire birka bőréből nyertek. Fűzött formájú, többlapos diplomákat is őriz a levéltár, ezek későbbi kiadású okiratok a levélforma hasonló szépségű és bizonyító erejű hiteles pecsétjével ellátva. Címerrajzaik között a három pajzsábrázolási lehetőség mindegyikére van példa; öregpajzs rátett boglárpajzzsal, helyenként abba illesztett kis szívpajzs.

Mai alkotmányjogi vitáink egyik pontja a magyar államiságot leginkább kifejező címer kérdése. Ismert, hogy a pajzsban egyesített vágások az 1200-as évektől váltak használatossá Magyarországon, a kettős kereszt megjelenése is alig korábbi. II. András és Zsigmond pénzein, III. Béla uralkodó jelvényén vannak erre jellemző ábrázolások. A levéltár olyan oklevelet őriz 1270-ből, amelyik kétoldalas függő pecsétjének egyik fele V. István ki- ' rályt ábrázolja. A másik oldalon kettős kereszt van körirattal, ennek csak töredéke látható a sérült pecséten, de a korabeli lenyomatokból ismert latin szöveggel látták el: A korona és a kereszt legyen a pecsét ereje. Hasonlóan értékesek azok az 1300-as évek első felében kelt adományozó oklevelek, amelyeket I. Károly és I. (Nagy) Lajos király bocsátott ki, az uralkodót is ábrázoló kétoldalas függő pecsétjén kettős kereszttel. Az Árpádháziak vágásos címere és a kettős kereszt kétféle alakban fordul elő Mátyás király címeres pecsétjein. Titkos typáriu- mán egy pajzsban ábrázolták mindkettőt, míg korábbi pecsétnyomóin egy lenyomaton belül, de külön-külön vannak a vágások. illetve pólyák és a kettős kereszt. Ez utóbbinak szép példája az a parancslevél, amelyet 1481 -ben küldött a csejtei várnagyhoz Apponyi István kárára elkövetett hatalmaskodások miatt.

Már a klasszikus címeradományozási szokások után a hadviselő feleket megkülönböztető jelképek helyett csak díszként használatos címerek korában kelt az a néhány armális, amelyek jellemző példái a továbbélő hagyománynak. így Bornemissza Benedek 1583-ban nyert nemeslevele Rudolftól, Decsi Istvánét III. Ferdinánd adta ki 1647-ben. Mindkettő címerábrája jól mutatja, hogy a heraldikai szabályok pontos betartására törekedtek; a pajzs, sisakdísz és takaró egysége, a színek alkalmazásának egyszerűsége teszi igazán értékessé őket. Túldíszített ábrázolásával tűnik ki a XVII. század végén kapott Tolna vármegyei címer. Először 1550-ben rendelkezett országgyűlés a megyék címeres pecsétjéről.

(Duna)Földvár pecsétje (1690)

Bátaszéki Bornemissza János címere

Tolna 1699-ben kfpte aSaz oklevelet, melyet Holub József 1914-ben még elveszettnek vélt. A levéltárban lévő diploma alapján a cimer rákerült a vármegye pecsétjére is. Részletes leírása szerint az álló, kerek pajzs vörös és fehér márványkockákkal kirakott alapján Szent István vörös ruhában és kék palástban, kezében aranyalmát tartva ül arany trónusán. Fölötte lebegő két angyal koronát helyez a fejére. A királytól jobbra vörös és zöld ruhában Szent Imre herceg ül, kezében háromágú liliommal, balra pedig Magyarország koronás címere van. Az ábrát kb. 250 éve kőből kifaragták, ennek eredetije a megyei múzeumban, másolata a volt megyeháza udvarán látható. Az ábrázolás érdekessége, hogy a cí- mertakaró montívumait az uralkodó, I. Lipót adománylevelének függő pecsétjéről vették át.

Régiségük és sajátos pecséthasználatuk teszi különösen érdekessé azokat a hiteleshelyi okiratokat, amelyeket egyházi szervezetek, testületek adtak ki. Pecsétjük alakját nem kötötte szigorú szabály, kerek és mandula alakút használtak. Vörös viasz helyett természetes színű méhviaszból öntötték és védöszentjüket ábrázolták rajta. A szekszárdi Benedek-rendiek mandula alakú pecsétjén is ilyen képpel találkozunk, fennmaradt példányait Pannonhalmán őrzik. Ritkaságnak számítanak azonban levéltárunk XIV. századbeli írásos emlékei, köztük Tamás esztergomi érsek és János nyitrai püspök közös tanúsítványa egy birtokvitában 1317-ből, valamint két 1390-es években kelt hiteleshelyi írás a nyitrai káptalan és a zoborhegyi konvent függő pecsétjével. Ez utóbbinak jellemzője, hogy várat ábrázoló pecsétje feltűnő kivétel a korabeli szokások alól.

Külön csoportot alkotva a pecsét- és címerhasználat sokféleségét mutatják a települések pecsétjei. 1785-ben a vármegyéhez címzett jelentések készültek a szabad- ságos katonákról. Az itt használt pecsétek közül Földvár lenyomata a legrégebbi, várat ábrázoló pecsétnyomójába 1690-et véstek. Simontornya címeres pecsétjében 1720 olvasható, a XIX. században is ezt használták. Mezővárosaink közül egyedi rajzolatú pecséttel rendelkezett még Báta- szék, Dombóvár, Kölesd, Paks, Tolna stb. A falvak közérthető pecsétet igyekeztek használni. Általános szimbólumokat kínált a mezőgazdálkodás, de az írástudatlanság miatt is egyszerű ábrázolásra volt szükség. Ez magyarázza, hogy sok hibás vésetü pecsétnyomó került forgalomba, jó minőségűt csak céhbeli ötvösök készítettek drága pénzért. „Dets falu petsete 1703”-ból szépen rajzolt templomot ábrázol, bírája még ezzel hitelesítette a vármegyéhez írott levelét 1832-ben. „Kis tormais 1710” is egyedi rajzolatú, Varsádé szintén - „Varsat 1733” -, lenyomatuk száz évvel később is előfordul. „Miszla falu pecsiti 1719” a hagyományos egyszerű ábrákkal készült, a falusi pecsétnyomók többségére jellemző búzakalászt és ekevasat vésték bele.

Ahogy a címerhasználatban az ún. beszélő címer, úgy a pecséthasználatban egy-egy mesterségre utaló jelekkel megrakott pecsét igazi ékessége a céhek levelezésének. Épségben fennmaradt néhány olyan példány, amelyek rajzolata és körirata igényes pecsétmetszői munkára utal. így Földvár szabó céhének pecsétje 1703-ból. A paksi takácsok 1768-tól használták díszes pecsétnyomójukat, bölcskei eredetű a „Magyar Polgár Céh 1774” köriratú lenyomat. Hasonlóan míves vésetü a „Tiszteletreméltó szexardi köteles céh pecsétje 1779”-ből.

Századunk első éveiben a települések új pecsétnyomókat kaptak, hagyományos címerképét csak kevés őrizte meg. A pecsétnyomók használatát az ún. száraz bélyegzők váltották fel - olyan domború vésetü fém bélyegzők, amelyek párnafestékkel i hagytak nyomot. Az ezt követő gumibélyegzőkre még átkerült jelképek lassan feledésbe merültek, mert a használattól hamar tönkrement felületek lenyomata mind jobban elmosódott. Motívumaik átmentésére,felelevenítésére - ha ez a település lakosságának egyetértésével találkozik - a fémből vésett száraz bélyegzők tűnnek a legalkalmasabbnak. KACZIÁN JÁNOS

Dr. Kalotás Zsolt és Árki Attila a természet védelméről