Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-21 / 250. szám
TOLNA 4 tSÉPÜJSÁG 1989. október 21. Bolgár csodagyerek Alvás helyett is számol A hat éves Evgenyij - egészséges és életvidám fiúcska. Szokatlanul nagy tudású, olyan tulajdonságokkal rendelkezik, melyek még az őt körülvevő felnőttekből is hiányoznak. Kis élettapasztalatától függetlenül bármely helyzetben egyedi megoldást talál, így például a legszokványosabb gyerekjátékokban is. A kisfiú könnyen folytat bárkivel bármilyen témában komoly beszélgetést. Mit tudtunk meg róla Anton faluban, mely Szófiától 80 kilométerre a hegyekben fekszik? 3 éves korában Evgenyij már kérdezgette, hogy hívják ezt vagy azt a betűt, sőt, rögtön meg is jegyezte őket. Pár nap alatt magától megtanult olvasni. Ugyanígy sajátította el a számtant. Ceruzával a kezében megold bármilyen számtani feladványt, még tizedes számokkal is tud bánni, csak a négyzetgyökvonás okoz még neki nehézséget. Könnyedén ad össze két hatjegyű számot, és közben kivon az Összegből egy harmadik hatjegyűt. Kedvenc bemelegítő gyakorlata háromjegyű számok összeszorzása. Éppen ezek az adottságok hívták fel a környezet figyelmét a kisfiúra. A falu vegyesboltjában fejben kiszámolta a vásárolt áruk értékét és az ámuldozó eladónak nem maradt más, csak egyetérteni vele. Evgenyij verseket is költ. Az egyik úgy megtetszett a helyi fogorvosnak, hogy másnap a kisfiú „megrendelésre” irt még egyet. Hivatásos költök, akiknek megmutatták a gyerek verseit, jónak tartották, kiemelve érdekes költői fordulatait. Ivan és Angelina Szibevának van még egy 11 éves fiuk. Evgenyij néha megoldja ötödikes bátyja feladatait, szívesen forgatja annak tankönyveit, és nemcsak kérdezget a részletekről, de néhány dolgot ő magyaráz el az idősebbnek. Miután megérkeztem a faluba, javasoltam a 6 éves kisfiúnak, hogy tegyük próbára a képességeit azon két teszt alapján, melyek a képzelőerőt és az intel- lektualitást mérik. (Néhány cégünknél az újonnan munkába lépő szakemberek vizsgálatánál használják e teszteket.) Evgenyij válaszai abszolút pontosak voltak, még ha nem is túl gyorsak. A gyerek gyors felfogóképessége és megdöbbentő intelligenciája kizár minden kétséget. Ezt egyöntetűen alátámasztják óvónői is. Kiemelik fegyelem-, rend- és felelősségérzetét, valamint korához képest nem természetes tevékeny természetét. Ahogy a többi kisgyereknek, Evgenyijnek is aludnia kellene ebéd után. De nem alszik, csendben fekszik, gondolkodik, számol. Az óvónő nem bírta tovább, megsajnálta, és megengedte, hogy az ágyban olvasson. Egyszóval, ha figyelembe vesszük a minimális pedagógiai hatást és a falusi környezetet, teljes biztonságai nevezhetjük őt csodagyereknek. Tulajdonságai egy sor kérdést állítanak a szakemberek elé. Az emberi agynak milyen titkait segít feltárni ez a falusi fiúcska? Mi lesz Evgenyijjel a jövőben? Nos, a kérdések megválaszolására egy bizottságot hoztak létre, de ettől függetlenül Evgenyij már felvételt nyert a különösen tehetséges gyerekek iskolájába, Szófiába. Tihamir Sztoev (Sófía-Press-MTl-Press) Moldávia: Ahol még a mosoly is „hiánycikk” Kisinyov belvárosában van egy tér, közepén a szobor Stefan nagyfejedelemnek állít emléket. A történelmi időkben ő egyesítette Moldáviát. A helybeli lakosok esténként itt gyülekeznek. Vasárnap mindig többen vannak, mert a parkban már nincs elég hely a fasorok alatt, és ilyenkor kék-sárga-vörös zászlók alatt beözönlenek a térre... „Napjainkban a nemzetiségi kérdés az egyik legsúlyosabb probléma - mondja Ivan Gucu, a Moldáviai Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára. - És ez a legkülönbözőbb formákban nyilvánul meg." Miért alakult ki ilyen feszült helyzet? Ezen a földön ősidők óta békességben éltek együtt a moldovánok, ukránok, oroszok, gagauzok, bolgárok. És az sem véletlen, hogy ebben a köztársaságban rendkívül magas a vegyes házasságok száma. Az utóbbi évtizedekben azonban az extenzív iparfejlesztés megbontotta az egyensúlyt, mivel nem vette figyelembe a munkaerő helyi sajátosságait. A Szovjetunióban Moldávia a legsűrűbben lakott köztársaság, egy négyzetkilométerre 122 ember jut. Ugyanakkor a gyárak építése magával hozta a munkaerő özönlését a Szovjetunió más köztársaságaiból. Rohamos gyorsasággal növekedtek a városok: Kisinyov lakossága az elmúlt 18 esztendő alatt 250-ről 700 ezerre növekedett, az iparvidékek környékén az elköltöző falusi lakosság miatt gazdátlanul maradtak a termőföldek. A vezetők hatalmaskodása ahhoz vezetett, hogy a moldován nyelv gyakorlatilag háttérbe szorult. A moldáviai nép nemzeti öntudatának újjászületésénél a köztársaság alkotó értelmisége „bábáskodott”. A múlt év nyarán vetette fel a nyelvhasználati jogot: kapjon az őslakosság nyelve állami státust, térjenek vissza a latin betűs írásra, egyen- rangúként ismerjék el a moldován és a román irodalmi nyelvet. Az orosz nyelvű lakosság eleinte megértéssel fogadta ezt a kezdeményezést, rohamosan nőtt az érdeklődés a moldován nyelvtanulás iránt. Az alulról jövő kezdeményezés azonban „fentről” nem kapott támogatást. Az események menetében negatív szerepe volt annak az értékelésnek, amelyet a Moldáviai Kommunista Párt Központi Bizottságának tézisei adtak a nyelvhasználat kérdéséről még a múlt év novemberében, majd éles hangú sajtókampány kezdődött a „nacionalista" követelések ellen. „Ez egy nem végiggondolt álláspont volt, amelyet régi módszerekkel akartak érvényre juttatni. Szerepet játszott a lakosság félretájékoztatása is, az ideológiai munkának voltak melléfogásai..." - magyarázza Ivan Gucu, akiből ideológiai titkár lett azok után, hogy elődjét a Moldáviai Kommunista Párt Központi Bizottságának májusi ülésén leváltottak. Valójában a megbízható információ hiánya idézte elő, hogy mind több szó esett a „nacionalisták” fenyegető terveiről, s ez bizonytalanságot, sőt félelmet váltott ki a lakosság más rétegeiből. Közben a kisinyovi gyűlések és tüntetések hangja egyre élesebbé vált. A nyelvhasználat kérdése mellett megjelentek olyan követelések, mint a moldáviai történelem több eseményének felülvizsgálata, az 1941. és 1949. évi deportálások elítélése, a nemzeti címer és zászló használata. Májusban volt a Moldáviai Népfront alakuló kongresszusa, amely túlnyomórészt a moldovánokat egyesítette és olyan országszerte ismert írók kerültek be a vezetőségbe, mint Ion Hodirke, Grigorij Vieru, Ion Druce. Másfél hónappal később, válaszként erre a lépésre indult meg az Egység elnevezésű mozgalom, amely azt követelte, hogy két nyelvet ismerjenek el állami nyelvként: a moldován és az orosz nyelvet. Itt a kezdeményezők a vezető körök képviselői voltak, mindenekelőtt a Központ irányítása alá tartozó vállalatok igazgatói. Július 9-én mindkét mozgalom szervezett csoportjai jöttek össze Kisinyov központjában és csak a rendfenntartó szervek higgadt közbelépésének köszönhető, hogy nyílt összetűzésre nem került sor... A moldáviai helyzet külön sajátossága, hogy déli területein 160 ezer gagauz is él (a Szovjetunióban élő török nyelvű nemzetiség 80 százaléka). Bár az évszázad elején még az Evangélium is megjelent gagauz nyelven, tanítottak gagauz nyelven az iskolákban, de csak két évvel ezelőtt lett választható, mint fakultatív tantárgy az iskolákban. Az etnikum sorsáért érzett aggodalom hívta életre a Gagauz halki (Gagauz nép) nevű népi mozgalmat, amely követeli, hogy legyen gagauz nemzeti autonóm köztársaság Moldáviában. Jelenleg ott tartunk, hogy egyik fél sem hajlandó engedményekre. Sőt, a népfront hívei és ellenzői egymás ellen vagdal koznak a sajtóban, és nem riadnak vissza a tények elferdítésétől sem. A szélsőségesek egyre hangosabbak: így aztán nem csodálkozhatunk azon, hogy Kisinyov főterén olyan követeléseket lehet hallani, hogy „adják vissza Moldávia földjét" a Kárpátoktól egészen a Fekete-tengerig, az orosz anyanyelvűek viszont, mint „maximalisták” azt követelik, hogy jöjjön létre egy „tiraszpoli autonom köztársaság”. Hol van ebből a kivezető út? Aligha van más lehetőség, mint az erők konszolidálása a köztársaság problémáinak megoldására. Ezt a feladatot tűzte maga elé a Fórum nevű társadalmi mozgalom, amelyben együtt van minden alternatív egyesülés, beleértve népfrontot és az intermozgalmat is. Egyébként a mozgalom a moldáviai komszomol központi bizottságának kezdeményezésére jött létre. A Fórum egyik legközelebbi célja összehívni Moldávia népeinek kongresszusát. A válsághelyzet következtében a köztársaság vezetése eljutott végre odáig, hog nem vár „felsőbb” utasításokra, és megértette, hogy saját magának kell megtalálnia a kivezető utat. Az első lépéseket már megtette, de a lemaradást nehéz behozni. „Nálunk egyre ritkábban látni mosolyt az emberek arcán - mondotta a pártapparátus egyik munkatársa. - Olyan hiánycikk a mosoly is, mint a szappan vagya cukor...” (APN) Kedvezőtlen feltételek Magántulajdonú lakások Csehszlovákiában Csehszlovákiában a lakás magántulajdonának intézményét egy 1966-os törvény tette lehetővé. Később ezt a törvényt 1978-ban módosították. A törvénymódosítás célja az volt, hogy nagyobb mértékben lehetővé tegyék az állampolgárok számára, hogy a lakásuk magántulajdonúvá váljon. Azóta tíz év telt el, de a gyakorlatban szinte semmi sem változott. Magántulajdonú lakást a lakásépítésben való közvetlen részvétellel és a szocialista állami tulajdonban lévő lakások átruházásával lehet szerezni. Csehszlovákiában elvileg a jövőben elképzelhető a szövetkezeti lakások magántulajdonba adása is, bár a gyakorlatban éz jogilag még nem honosodott meg. Az 1966-os törvény az állami lakás magántulajdonba adásának feltételeként megkövetelte a lakóházban levő állami lakások minden használójának egybehangzó döntését. Ez jelentős akadálynak bizonyult. 1967 és 1974 között ösz- szesen 7650 lakást adtak magántulajdonba, évről évre kevesebbet. A magántulajdonba adható, újonnan épített lakások számát a kerületi tanácsok, illetve Prágában és Pozsonyban a városi tanácsok határozzák meg. A magántulajdonba adható lakások száma nem növelhető akadálytalanul. Az állami lakások után fizetendő lakás- használati díjak eddigi összege és a lakások harmadik személyre való átruházásának módja nem ösztönzi a lakókat arra, hogy megvásárolják a lakást, amelyben laknak. Az olyan új házak építése, amelyben magántulajdonba adható lakások vannak, a tanácsok kezdeményezésétől függ. A tanácsi dolgozók és funkcionáriusok számára az efféle, sokszor merőben új munka viszonylag bonyolult. Ráadásul még ha összegyűlik is megfelelő számú jelentkező, akkor sincs biztosíték arra, hogy a magántulajdonban lévő lakásokból álló ház építése szerepelni fog-e a tervben, mivel a tervezési mechanizmus ezek számára nem biztosít semmiféle elsőbbséget. Jelenleg a tulajdonosi közösségek nem önálló jogi személyek. Nem rendelkezhetnek külön pénzintézeti számlával, amelyre be lehetne fizetni az üzemeltetési, a karbantartási alaphoz és a ház közös részének fenntartásához való hozzájárulást. Ez gondot okoz akkor is, amikor az épület-karbantartó vállalatokkal kell tárgyalni. A tulajdonosok jogait és kötelességeit nem szabályozza törvény, kölcsönös szerződéses kapcsolaton alapulnak, teljesítésüket sokszor nehezen lehet kikényszeríteni. Nincs mintaszerződés sem, amelyet a tulajdonosok felhasználhatnának a szerződés megfogalmazásához. Nincs pártatlan szakértő, aki eldönte- né, hogy a ház mely közös része szorul javításra. Nehezen találni megfelelő partnert, aki elvégezné a szükséges felújítási és javítási munkákat. Szovjet prostituáltak Szexlázadás egy munkatáborban Jelenet a leningrádi Kis Színház nagy visszhangot kiváltott előadásából, amely a prostituáltak életével foglalkozott A közelmúltban fellázadtak az egyik szovjet javító-nevelő munkatábor lakói. Ez magában még nem is rendkívüli dolog, a lázadás oka viszont annál inkább. Nos, az elítéltek követelték, hogy haladéktalanul helyezzék vissza munkakörébe a tábor egyik női alkalmazottját, akit azért bocsátottak el, mert túlontúl feltűnően és gyakran adta oda magát testes- tül-lelkestül a raboknak. Nem ingyen persze, hanem alkalmanként 25-50 rubelért. A „tábori prostitúció” eme formája mellett elterjedt az a változat is, hogy könnyű vérű hölgyek tekintélyes summa fejében elutaznak a táborokhoz s ott kínálják szolgáltatásaikat, azt állítva magukról, hogy az elítéltek „hitvestársai”, és férjeiket jöttek látogatni. Három nagy csoport Mindezekről a szovjet külügyminisztérium egyik intézetének jogásza beszélt a moszkvai Trud című lap hasábjain s a fentieken kívül átfogó elemzést is adott - vizsgálatokra támaszkodva - a szovjetunióbeli prostitúció jellemzőiről, alakulásáról. Ugyanis ma már a Szovjetunióban is nyíltan beszélnek, írnak eme ősi mesterség modern kori követőiről. Akik különben nem a peresztrojka sugallatára kezdték űzni az ipart; az efféle szórakozásra vágyó urak korábban is találhattak kedvükre való partnert, ám a Szovjetunióban az a nézet uralkodott, hogy elhallgatjuk, s ezzel úgy teszünk, mintha a jelenség nem is létezne... Pedig nagyon is létezik. Az említett újságcikk szerint három nagy csoportba tartoznak az utcalányok. Az első ilyen - létszámban a legkisebb, de talán a legismertebb - csoport nem is az utcán dolgozik; fő munkaterületük az Inturiszt nemzetközi szállodái. A kizárólag valutáért tevékenykedő hölgyek jövedelme természetesen nem kevés, a felmerülő kiadásokat leszámítva rubelben évi 20- 30 ezer rubel. (Az átlagkereset havi 200 rubel körül van a Szovjetunióban.) S hogy mennyi lehet a bruttó jövedelmük, talán érzékelteti a kiadások egy szűk listája. Ahhoz, hogy egy ilyen éjszakai pillangót beengedjenek egy nemzetközi szállodába, 5-50 rubel a kenőpénz; a ruhatárosnak 1-5 rubelt, a valutás bárban egy üres asztalért 10-20 rubelt, a bárban vagy a pincér közvetítői szolgálataiért akár 400 rubelt is le kell szurkolni. Orvosi vizsgálatért egy tízest, sürgős AIDS-teszt elvégzéséért 120 rubelt kérnek. A város központjában egy lakás bérleti díja havi 500 rubel. Sápot kér természetesen a futtató fiú, a strici is. A legdrágább kiadás, hogyha sikerül névleges házasságot kötni egy külföldivel. Ennek ára minimum 4 ezer dollár, de az igazoló papír birtokában a nagymenő prostituált gyakorlatilag korlátlan lehetőséghez jut a valutakereskedelemben. A maffiózók testőri szolgálatait szintén meg kell fizetni, havi 250-350 rubelért, ám ez nélkülözhetetlen, enélkül ugyanis könnyen előfordulhat, hogy a szállodából kilépve leütik és kirabolják a hölgyet Egy-egy kimagaslóan nagy fogás esetén azonban így is előfordulnak „balesetek”. Legutóbb Odesszában történt, hogy egy 69 éves francia öregúr, azt tartva magáról, hogy őt már nem lehet meglepni semmivel, megismerkedett egy helyi rossz-széplánnyal, aki bebizonyította, hogy a dolog nem így áll. A fellelkesült üzletember igazán fejedelmien jutalmazta az exkluzív szolgáltatást, de az utcalány öröme nem tarthatott soká - korábbi barátai kirabolták és brutálisan meggyilkolták. Egy kupica vodkáért A prostituáltak talán legnagyobb, ám legkevésbé tanulmányozott csoportját alkotják azok a lányok, és asszonyok, akik 10-20-30 rubelért szereznek alkalmi örömet az arra rászoruló férfiaknak. Igen nehéz őket nyilvántartani, hiszen javarészben dolgozó nők; laboránsok, titkárnők, óvónők. Tevékenységük folytatásához nélkülözhetetlenek a találkahelyek, ahol is egy ágyra nemritkán több tucat „prosti” jut. Meghatározó szerepe van ezen üzelmekben a találkahely tulajdonosának, aki a lányok jövedelmének egy jelentős részét sokszor a felét is zsebre vágja. Közép-Ázsiában nem kivételes az olyan eset sem, amikor a lányok szinte rabszolgaként, csak az ennivalóért és a ruhákért dolgoznak. Érdemes még néhány részlettel szolgálni, hogyan is működnek ezek az illegális bordélyházak. Sok klienst taxisok szállítanak egy-egy helyre éttermekből és máshonnan, de a lányok maguk is igyekeznek partnereket találni - különösen előszeretettel látogatják például a kolhozpiacokat záróra előtt pár perccel, mert tudják: a kereskedők tele vannak pénzzel. De az adott körben ismeretesek bizonyos telefonszámok is, amelyet tárcsázva házhoz is lehet hívni ezeket a call-giriöket Nem kevesen tartoznak a harmadik réteghez, a tényleges utcai vagy pályaudvari prostituáltakhoz. Ók a lecsúszottak, azok, akik felett már eljárt az idő, megjelentek a ráncok, s az alkohol vagy a kábítószer is megteszi a maga hatását Általában munka- és lakásnélküliek, egyúttal a különböző betegségek legfőbb hordozói, terjesztői. Igényeik igazán a legminimálisab- bak: már egy szendvicsért vagy egy kupica vodkáért hajlandóak elmenni bárkivel. Rejtett ágazat Az ismertetett három fő típus mellett létezik még egy rejtett ágazat is, az úgynevezett „kiállítási” vagy „házi” prostituáltak. Ök azok, akik szolgálataikat a Szovjetunióban tartós kiküldetésben dolgozó nyugati üzletembereknek ajánlják fel. Pontosabban nem is ök választanak, hanem kézről kézre adják őket mintegy örökségként. Azokról az egyetemekről sem feledkezhetünk meg, ahol pénzes külföldi diákok tanulnak. Itt bizony gyakran egyenlő a diáklány és tanárnője; mindketten testi örömök nyújtásával pótolják a mindennapi betevőre valót.. S hogy végül is hányán űzik foglalkozásszerűen az ipart? Erre a kérdésre pontos számot a szakértő sem tud mondani, de bizonyos becslések szerint számuk csak Moszkvában 22-25 ezer. Az üzletszerű kéjelgés visszaszoritása természetesen kiemelt feladata a szovjet hatóságoknak. Különösen fontosnak tartják a megelőzö-felvilágosító munkát annál is inkább, mivel a jelenlegi törvények adta felelősségre vonás lehetőségei nem igazán riasztják sem a hölgyeket, sem az őket futtató striciket. Tavaly példul az egész országban mindössze 34 esetben indítottak eljárást bordélyházak fenntartói ellen, ám az „alkalmazottak”, azaz az éjszakai pillangók többnyire csak tanúként jelentek meg a bíróságon. (MTI-Press) DARÓCZI LÁSZLÓ
