Tolna Megyei Népújság, 1989. szeptember (39. évfolyam, 206-228. szám)

1989-09-02 / 207. szám

TOLNATAJ II. évfolyam, 33. szám 1989. szeptember 2. Medétől - Medináig ■■■■■■■BBBBBHHBIHMBBHBBBMHHIBMBMHnHBHMBBnBnHEIIBHnBBnMi A keresztény időszámítás 622-dik évében Mo­hamed próféta, a nagy vallásalapító, menekülni kényszerült Mekkából. Prófétákat már azelőtt is megkergettek néhányszor, később nem kevésbé. A „futás” azonban a mohamedán időszámítás kez­dőpontjává változott, „Hedzsirának”, vagy más le­írás szerint „Hidsrának” nevezik. Mohamed, na­gyon jómódú kereskedő lévén, valószínűleg teve­háton tette meg azt az utat, ami a 340 kilométerre lévő Medináig vezetett. Futása 622. június 28-tól szeptember 20-ig tartott, így joggal feltehetjük, hogy nem volt nagyon sürgős. Az „igazi” Medina azonban mindmáig az Arab-félszigeten van, így a névrokonságot nem számítva az ég adta világon semmi köze a Tolna megyei Medinához. Amiről az alábbiakban szó lesz. Medina egy már régóta elpusztult középkori magyar falu, Méde, „jogutódja”, bár aligha valószí­nű, hogy ez a jogutódlás napjainkra bárkit is érde­kelne. Hogy miként torzult az évszázadok folya­mán e muzulmános ízű Medinává, azt döntsék el a nyelvészek és helytörténészek. E sorok irója egyiknek sem mondható, így talán megbocsátha­tó, ha az e pillanatban hozzáférhető legalaposabb forrásmunkák egyikét, Takács Zsuzsa kolleginájá- nak a községgel kapcsolatos szakdolgozatát se vette igénybe az elkövetkezendökhöz. Újságírói módszerekhez folyamodott és szemé­lyes tapasztalatokhoz. Ezek sikerét majd eldönti az Olvasó. * Ezeken a hasábokon, egyáltalán nem véletlenül, időnként figyelmet szentelünk megyénk nem „fel­kapott”, reflektorfényben ritkán csillogó, de - első­sorban a helyieknek - mégis fontos kistelepülé­seinek. Volt egy időszak, amikor az ilyenekre szokás volt keresztet vetni. Városiasitási orgiáink kellős közepén nem csekély erőfeszítést tettünk a kisközségek sorvasztásáért. Tagadhatatlan, hogy nem a lassan már (reméljük) világszerte kárhozta­tott romániai módszerek szerint, de alig valamivel egészségtelenebből. Néha a számok is beszélnek, ha valaki ért a nyelvükön. 1650 táján Mede (Medina) nem létezett, kipusz­tult. 1699-ben a Gindly család elkezdte újratele- pittetni és négy évvel később már lakott helynek számított Akkoriban az országhatárokon való át­lépésnek a maitól eléggé elütő módja volt divat­ban. Az itteni telepesek Csernojevics Arzén ipeki szerb pátriárka vezetésével menekültek magyar földre, úgy nagyjából hatvanezren. Közülük sze­rezték meg az okos Gindlyek Medina első telepe­seit ahol 1737-ig magyar család egyetlen egy se akadt. A XVIII. század végére megváltoztak az ará­nyok, a falu lakosságának fele magyar volt, a fele szerb. 1900-ra az 1565 medinaiból 284 volt a szerb, a mai 960 körüliből 35. Az itt következőkben nemcsak némi elfogult­ságból szentelünk megyénk egyetlen szerb kö­zösségének sok figyelmet, hanem azért is, merttu- lajdonképppen mindmáig ők tekinthetők a bizo­nyított őslakosoknak. A Nyanyaics család neve először 1684-ben bukkant fel. Egy lány leszárma­zottjuk máig Medinán él. A Gojkovicsok, akik már Bezerédj István 1846-os örökváltsági szerződésé­ben is szerepeltek, és 1882-ben még öt portát bír­tak a faluban, léteznek. A Deszancsicsok már nem, a Rafajlovicsok és Szakicsok igen. Eddigi ismereteink szerint Medinának 1910- ben volt a legtöbb lakója, 1665. Három templomot és három papot tudtak eltartani. A református és katolikus magyart és a ma már műemléknek szá­mitó szép, paraszt-barokk őrét, a szerbet. Ma 960 lakos van, pap egy se. Továbbá semmilyen pártnak semmilyen alap­vagy egyéb szervezete, viszont nagy közösségi összetartás annál inkább. . *- Medina lélekszámának csökkenése megállt - mondja Csajbók Kálmán társadalmi tanácselnök, mely titulusnál alább még érdemes lesz megállni. - Új betelepülőink viszont már vannak és évente öt új ház épül. Maradjunk a tanácselnöki funkció társadalma­sításánál.- Mit jelent ez?- Nagyjából olyasmit, mint a régi községi bíró. Az helyi, a „tisztséggel” valóban megtisztelt polgár volt, a jegyző pedig közigazgatási szakember. Amiként, hogy a vb-titkár ma is az... A jászberényi származású volt papnövendék, majd tanító, később tsz-elnök, legutóbb pedig me­gyei Hazafias Népfront-titkár Csajbók Kálmán 1945-ben került ide. „Elmedinaisult”, ha szabad ilyen erőltetett kifejezéssel élni.- Miért ne? - vonja meg a vállát. - Itthon vagyok és nem én választtattam meg magamat, hanem engem választottak.- És miért érdemes Medinán élni?- Nézzen körül! Megtörtént. A helybeli kereseti lehetőségek bősége miatt aligha. Amikor 1960-ban megalakult az akkori Bé­ke Termelőszövetkezet, 350 tagja volt. A szedresi Hunyadinak, ahová napjainkban a falu is tartozik, Medinán tán 40, de nyugdíjasa 250.- Jó a termelőszövetkezet?- Amióta a teveli szövetkezetből ide került diplo­más szakember, Nagy Imre vezeti, felmenőben van... Medinán 9 pedagógus lakik, 6 itt dolgozik, az im­már csak alsó tagozatos általános iskolában. Van három boltosuk, ugyanennyi postásuk és dr. Morvay László személyében megbecsült orvosuk aki kézi gyógyszertárral felszerelve a patikusi feladatokat is ellátja. Egyetlen méternyi olyan útjuk sincs, ami ne lenne szilárd burkolatú, vízmüvük makulátlan vizet ad, a közművesítés pedig olyannyira teljes, hogy a villanyhálózatot is korszerűsítették Ugyanis nap­jainkban 25-ös égők nem léteznek (ki emlékszik még ilyenekre?), de hűtőládák tömegével.- Vannak teljesen közművesített tanácsi telkek is, de az ide jövők elsősorban régi házakat vásá­rolnak és úpépítik azokat... Kik? Van köztük pesti karosszéria-lakatos, szekszárdi rendőrtiszt és elöbb-utóbb valószínű­leg honvédtiszt is lesz, ha a határban lévő „hon­védségi létesítményhez” (ez nem hadititok, szabad leírni!) szinte nélkülözhetetlen 1200 méteres szi­lárd út majd megépül. Aki Szekszárdon dolgozik, az a 20-24 kilométe­res távot (attól függ, hogy az „öreg országúton, vagy Szőlőhegy-felé megy) napi 8 autóbuszpárral teheti meg. Meg a falu 300 házában lévő 250 sze­mélygépkocsi valamelyikével... * Medinán eljött tehát a Kánaán? Természetesen nem jött el és régen rossz, ha egy újságíró csak a tanácsnál érdeklődik, hiszen olyan tanácsi (kinevezett, vagy társadalmi) vezető még nem akadt, aki lakhelyét kezdte volna el pocskondiázni. Rákics Radovánné, a február 23-án önkiszolgá­lóvá átépített, szép áfész-bolt vezetője:- Megszokták a medinaiak az új bolttípust?- Lassan, de igen!- Ez a forgalmon is érződik?- Havi átlagban 300 ezer forinttal lett nagyobb. Most a 800 ezret közelíti!- De azt nem akarja mondani, hogy nincs hiány- csik?- Eszembe sincs! A túszért újabban nem szállít előre csomagolt kristálycukrot, hanem csak öm­lesztettet. Az idei nyáron hiánycikk volt például a Chemotox is... Mikor lenne, ha nem nyáron? A Nagydorogról érkező kenyér viszont kifogás­talan, a tej fél 6-ra általában helyben van. A ható­sági hússzékben ugyancsak ritkán mérnek húst, de itt hetente egyszer van előrecsomagolt disznó­hús, friss baromfi, Halasról pedig mirelité baromfi, amennyi kell. A tejnél közbevetőleg érdemes megjegyezni azt a ma már községi szenzációnak számító tényt, hogy Medinán napi 40 marhát hajt ki a csordás. Ugyanis itt ez a rang és beosztás még ismeretes. Nemcsak kenyérrel él azonban az ember. Medi­nán most tatarozzák, egymilliós költségvetéssel, a művelődési házat. Azok a szekszárdiak, akik még emlékeznek a mai Úttörőház helyén állt „régire”, nem tévednének el. Ugyanaz az építőmester emel­te, bár valamivel kisebb méretben. 1936-ban a ré­gi medinai polgárok igencsak a zsebükbe nyúlhat­tak, amikor kemény (és konvertibilis) pengőkért fel tudták húzatni, eddig három árvizet kiállt, falait. Most a választók által megkívánt névtelenséget tiszteletben tartó kérdések következnek:- Gazdag falu volt Medina?- Mindig! Nem úgy, mint Szedres! Senki nem akarja megsérteni a minden tisztele­tet megérdemlő szedresieket. Az ottani - nagyra becsült - Bezerédjek és Fiáth bárók egykori zsel­lérei azonban homokon gazdálkodtak, itt viszont a „régi gazdák” dús termést adó, kötött talajon. A két szomszédvár viszony egyébként Bölcske és Ma- docsa, sőt egykor Paks és Dunaföldvár esetében se ismeretlen a kérdező előtt. Aki olykor emléktáb­lákat is „kérdez". Az 1914-1918 között elesettek, eléggé elhanya­golt környezetű emlékművén 56 név olvasható. A Farkas család 5, a Nagyok 4 tagja és további ilye­nek, akikkel kapcsolatban a felirat azt kívánta, hogy „A hősök kiontott vére hozzon áldást és feltá­madást a magyar hazára”. Mint például Nanyaics Dragoljáé és Sebőé, Reovics Radováné, Kurtesán Vazulé, Ninics Milen- kóé, Gojkovics Boldizsáré, Berics Jakabé és Gaics Józsefé. * Ezek után érdemesnek tűnt némi figyelmet szentelni a szerbség lélekszám-csökkenésének. Szokics Elekné tanítónő, aki a szép szerb klubot és táncszakkört vezeti, továbbá a fakultatív nyelv- oktatást a kezében tartja, 4 Kozics, 2 Szakics, 1 -1 Rákics, Bérics és Gojkovics és 3 Rafajlovics portát számol össze a faluban. Mindig, mindenhol a legtermészetesebb módon beszélik egymás közt őseik nyelvét, amit jó lenne minden határunkhoz közeli kisebbségről lemon­dani.- És amikor Tito „láncos-kutya” lett? Az egyik idős Rafajlovics válaszol:- Akkor nem volt könnyű! De nem mindenkit hurcoltak meg! Tegyük hozzá, hogy a szegényebbjéböl. A mó­dos szerb gazdák közül bizony többen megismer­ték az internálás maradandó (és nem emlegetett) élményeit Tanácsi vélemény:- Szerb polgáraink szorgalma, összetartása mintaszerű. Velük soha, semmilyen baj nincs!- Búcsúkor se?- Soha! Az érdeklődő famíliája apai részről majdnem színtiszta szerb, így van valamilyen fogalma faj­testvérei egykori bicskázási hajlandóságáról. En­nek említését őszinte döbbenet kíséri:- Bicskázás?! Itt! Soha! Ha valami nézeteltérés van köztük, elintézik saját rezsiben... Érdekes lehet, minden zártkörűsége ellenére... Közbiztonsági, közcsendvédelmi baj egyes- egyedül a mutatványosokkal van, akik a téli hóna­pokat töltik itthon. Sok pénzzel és sok igénnyel. Igények! Igény például az olvasás is, amivel kapcsolat­ban a legnehezebb a hitelességet megközelítő statisztikákat csinálni. Meg se próbáltuk. A helyi újságolvasásról azonban - hála a posta- hivatal vezetőnőjének - sikerült. Lapunknak 157 előfizetője van. Valamilyen terjesztési csoda folytán (ezt nem a postán hallottuk) naponta 2-3-an lapunk híján maradnak, ami persze nemcsak őket bosszantja - joggal. Következik a Szabad Föld (85), a Képes Újság (51), a Nők Lapja(35), a Családi Lap (32), a Nép- szabadság (27), a Ludas Matyi (11), a Magyar Hír­lap (7), a Reform (6), az Ország-Világ és a Népsport (5-5), a Narodne Novine (3), a Dátum és a Magyarország (2-2) és a Magyar Nemzet (1). A nagyon olcsó előfizetésű Narodne Novine meglepetést okozna, ha nem tudnánk, hogy éves kalendáriumuk, ami úgylehet még mindig népol­vasmány, minden szerb családhoz eljut. * A medinaiak szinte elképesztően kedvesek és vendégszeretők. Befejezésül ennek egy személyes bizonyítéka, amit alulírt még vendéglátói előtt is elhallga­tott Ballag a művelődési ház melletti fasorban. Vele szemben imbolyog egy enyhén kapatos honpol­gár. így ő:- Hová, öcsém-bátyám? Csalfa megszólítás. Kiderül, hogy a kérdező nyolc évvel fiatalabb a megkérdezettnél. Emez mégse veszti el bizonyta­lanságát:- Akkor magára nem áll a mondás!- Melyik mondás?- „Nem úgy van, mint Regő(ly)be, az öreg men­jen előre. Hanem úgy, mint Madocsán, az öreg menjen azután!” Medina mellett mindkét fentebb említett falut őszintén szereti és tiszteli: O. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom