Tolna Megyei Népújság, 1989. szeptember (39. évfolyam, 206-228. szám)
1989-09-15 / 218. szám
népújság SZEPTEMBER 15 PÉNTEK Névnap: Enikő A Nap kél 6.21 órakor nyugszik 18.53 órakor A-Hold kél 18.44 órakor nyugszik 6.06 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT Telefonszámunk: 16-211. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 6 óráig rögzíti mondandójukat Telexszámunk: 14-251, ez a vonal nap közben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmódon. Ezen reggel 8-tól este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket. 17-22 fok A várható időjárás az ország területére ma estig: időnként csökken a felhőzet, de hosszabb napos időszak csak a déli, délnyugati országrészben várható. Gyenge eső, záporeső többfelé lesz. Az északnyugatira forduló szél a Dunántúlon néha megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 17, 22 fok között alakul. 200 évvel ezelőtt, 1789. szeptember 15-én született JAMES FENIMORE COOPER (ejtsd: Ku- pör) a világhírű amerikai író. Sikersorozatát már első regénye (A kém) elindította. Ezt gyorsan követte a „Bőrharis- nya”-sorozata, amely az amerikai irodalomba új színt hozott: az indiánok életét és szokásait írta le, a gyarmatosítók elleni harcot ábrázolta. Rendkívül népszerűek lettek ifjúsági regényei (A vadölő, Az utolsó mohikán, Az úttörők). Több művét megjelenésükkor a kritika élesen támadta, mert a hazájában uralkodó egyenlőtlenség kérdését vetette fel. Emiatt a híres írónak hazájától távol kellett élnie. 95 éve, 1894-ben született COLE PORTER amerikai zeneszerző, akinek nevét Shakespeare: Makrancos hölgy című műve nyomán írt Csókolj meg, Katám! (Kis Me, Kate!) musicalja tette ismertté. * 30 évvel ezelőtt, 1959-ben ezen a napon bocsátották vízre a Szovjetunióban az első atommeghajtású tengeralattjárót- A PAKSI ATOMERŐMŰBE látogattak az Energiaalternativák című nemzetközi oktatásügyi konferencia résztvevői. A Balatonfüreden rendezett egyhetes tudományos tanácskozás a műszaki oktatás kérdéseivel foglalkozik.- A BONYHÁDI VÁROSI USZODA igen közkedvelt, amit az is bizonyíthat, hogy az idei bevételi tervből - ami 600 ezer forint - eddig már 416.ezer megvalósult. Sokan váltanak bérletet és veszik igénybe a 16 órán át üzemelő létesítményt.- A SZEKSZÁRDI VÁROSI TELEVÍZIÓBAN mától pénteki napokon 14.30 órától ismét látható a Szekszárdi Képújság. Ma este 19 órakor Heti hírek műsorunkat, utána 20 órától pedig A gyilkos arca című olasz-spanyol filmet tekinthetik meg.- A DÁTUM című szabadelvű napilap csütörtöktől már az országos lapok sorába tartozik. A részvénytársasági alapon, idén tavasz óta megjelenő újságot mostanáig a dél-dunántúli megyékben és Budapesten terjesztették. A kiadó és a szerkesztőség Szekszárdon van. Az új felállás szerint a szekszárdi szerkesztőséggel párhuzamosan a fővárosban segédszerkesztőség dolgozik, és az eddiginél több megyében lesz tudósítója a Dátumnak. Változott a lap külseje is: kisebb formátumú, de 16 oldalas, így a terjedelem egyharmaddal növekedett, ami lehetővé teszi, hogy több híranyagot és irodalmi igényű Írásokat is közöljön. (MTI) Holnapi számunkból Vállalkozni jó? Sokat foglalkozunk mostanában a vállalkozásokkal. Kell is, hiszen állítólag vállalkozásbarát társadalmat építünk, el kell fogadtatni az emberekkel az új irányokat, eloszlatni a tévhiteket, el kell érni, hogy ne ferde szemmel nézzék a gazdagodó, ügyes vállalkozót és ne kárör- vendően mosolyogjanak a sikertelenül próbálkozón. Persze a lapokban - ebben is - többnyire a sikeresek szerepelnek. Pedig az éremnek van másik oldala is. írásunk a Tolnatáj 1. oldalán olvasható majd. A megszállott rajongó esete Egy megszállott rajongó ügyében hozott ítéletet egy Los Angeles-i bíróság szerdán: Jeff Deane Turner legfeljebb 200 méterre közelítheti meg imádottja, Tiffany házát, nem hívhatja fel telefonon és nem küldhet ajándékokat neki. Tiffany Darwish, a 17 éves popsztár, akinek dalai világszerte jól ismertek, panaszt tett a bíróságon, mert Turner túlzott rajongásával szinte már az őrületbe kergette őt. Egyik koncertjén a fiú felugrott a színpadra, magához szorította és megcsókolta Tiffanyt. Aztán levelekkel árasztotta el, amelyekben azt magyarázta, hogy isten is egymásnak teremtette őket. Az ítélet a kívülálló számára nem tűnik súlyosnak, de Turner számára valószínűleg nagyon lesújtó. Tűz(riadó) a Garayban Tegnap délelőtt pontosan fél tízkor háromszor egymás után élesen szólt a szekszárdi Garay Gimnázium csengője. A 614 diák és tanáraik három és fél perc alatt leértek az udvarba a gyülekezőhelyre. Tűz van a második emeleti kémiaelőadóban, tudtuk meg Zentai András igazgatótól. Egy-két perc és megérkezett a szekszárdi városi tűzoltóság létraszerkocsija és négy fecskendős autója. A 26 tűzoltó villámgyorsan szerelte össze a J-i'-ssPV* tömlőket és nemsokára elérték sugárpisztolyaikkal a tűzfészket. A gimnázium tűzriadója és a tűzoltók gyakorlata jól sikerült. Egyébként ezen a helyszínen 1978. április 6-án igazi tűz tombolt, akkor elégett a berendezés és 26 tabló is. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy leégjen a gimnázium, mert a tűz majdnem elérte az épület fagerendás mennyezetét is. Fotó: GOTTVALD KÁROLY Biztonságos helyen a tanulók A sugárcsöpisztoly „tüzelésre” készen LÁTTÁM A kutya és a közmondás Skót- és németjuhász kutyaszülőktől származó vöröses szőrű eb lihegett a falu utcáján, egy kevésbé fajtiszta apró gombóc kutya után. Láthatóan élvezték egymás társaságát, hancúroztak az árokparton, cikáztak az úttesten... Hirtelen fékcsikorgásra rohant egyik házból a skótkeverék gazdája, szinte megérezve, hogy kutyáját érhette baj. Az állat nekirohant a gépkocsinak. A feje vérzett és a lábát fájdítva, vonyítva sántikált - kellő bűntudattal - gazdája elé. Megfelelő pirongatás után vigasztalásul úgy simogatta a balesetest:- Meggyógyulsz, kutyabaj, ne félj, a hazug embert akkor is előbb utolérik, mint téged! dkj Tűz Simontornyán Egy baromfinevelő takarmánytárolója égett le tegnap Simontornyán, a Pósa part 4. szám alatt. A tűzoltókat 11 óra 30-kor riasztották, de mire a helyszínre értek, Kondor Károly, a terület tulajdonosa a helyi önkéntesek segítségével megfékezte a lángokat. A becsült kár 150 ezer forint. Mit ígérnek a vadgesztenyék? Szekszárdon q Rákóczi és a Mészáros Lázár utcában szerint a hosszú őszt jelentik. Úgy legyen! ismét virágba borultak a vadgesztenyefák, melyek a népi jósok Fotó: RITZEL ZOLTÁN A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 37. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 45, 48, 57, 78, 90 Bőrharisnya, a klasszikus A folyóparton sétáltak. Békepipáltak. — Uff — dörmögte Nagymedve, a szirti sas tollaiba öltözött csejen törzs- főnök.- Uff on mofmár maga if! - sziszegte Kígyónyelv, a sziú fiú, aki már néhányszor megmártózott az öreg uffogásár3. Nagymedve Kigyónyetvre, Kígyónyelv Nagymedvére nézett. Mondhatni: egymásra pillantottak. Ekkor értek oda Bőrharísnya vigvamjához. Bőrharisnya tüzes vizet húzott elő bőr harisnyájából. Jóféle kisüstit rejtegetett a rózsaszín mokaszin. Csak az asz- szonymeg ne lássa! A hangulat lasan oldódott, majd tetőfokára hágott. To- mahawkjaikkal célba dobáltak. A totemoszlophoz kötözött sápadtarcú lányt centizgetlék. Bőrharisnya széles jó kedvében előhozta a Fehér Főnöktől zsákmányolt csatabárdot. Elhajította, de mellétrafált A bárd az oszlopot megkerülve az ő homlokába vágódott. Nyelén felirat: Bumeráng Company, Made in Australia. A Nagy Szellem akarta így - suttogta a haldokló -, de az is lehet, hogy az anyósom. Néhány makacs apacs vállalta Bőrharisnya temetését. Ifi apacs egy, kettő, három vitte utolsó útjára. A simát ott ál/t Ülő Bika. Róla mindenki tudta, hogy inkább dinka, mint inka Az utolsó és az utolsó előtti mohikánnal beszélgetett.- Rézbőrü testvéreim! Fürödjetek hypós vízben - horkantotta mert a fehér lesz á következő háromszáz nyár divatszíne! A gyásznép röhögött Csak Bőrharisnya ajka maradt néma, mert az Örök Vadászmezőkön már minderről értesült. - WyPiaci árak Bosnyák tér Nagybani piac Tolbuhin krt. Szekszárd Ft Ft Ft Burgonya 6- 8 10-15 10-12 Sárgarépa 8-10 10-30' 20 Fehérrépa 10-12 30-68 25 Vöröshagyma 6- 8 10-16 15 Fokhagyma 60-70 48-60 . 60 Fejes káposzta 5- 8 10 8-10 Kelkáposzta 6-10 10-16 15 Karfiol 25-29 30-58 20-30 Paradicsom 14-25 13-32 10-20 Zöldpaprika 20-50 20-70 10-25 Görögdinnye 7- 6 10-16 10 Alma 13-20 15-36 15-20 Körte 30-25 38-76 25-30 Őszibarack 25-35 28-89 15-25 Szilva 14-16 15-36 12-18 Szőlő 26-50 30-68 20-30 Képújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon:'16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. - Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.