Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-05 / 183. szám
2 - TOLNATÁJ 1989. augusztus 5. Azonos feltételekkel? Vetélkedés a szekszárdi mandátumért- Amikor időpont-egyeztetés, valamint néhány részletkérdés tisztázása végett felhívtam telefonon, mindössze annyit kötött ki, hogy bármiről beszélgethetünk, a hivatali munkáját kivéve. Arra kérném, egy mondatot azért szánjon rá erre a titokzatos munkára, azután többet szó se essék róla...- Nincs ebben semmi titokzatosság, csak a feladat, amit nap mint nap végzek, az rendkívül hálátlan. A Tolna Megyei Tanács ipari osztályán dolgozom, az árhatósági csoport vezetője vagyok, s az évek óta tartó infláció miatt mindenki bennünket szid, persze ártatlanul. Úgyhogy nem vagyunk különösebben népszerűek.- Értem. Akkor térjünk rá azokra a témakörökre, amelyekről azt hiszem, már sokkal szívesebben nyilatkozik. Hirtelenjében nem is tudom, hogy melyikkel lenne érdemes kezdeni. Dr. Szilágyi Mihály ugyanis elismert helytörténész, ugyanakkor a Magyar Eszperantó Szövetség Tolna Megyei Bizottságának elnöke, aki maradék szabad idejében előszeretettel járja a világot. Talán ez utóbbi tevékenységéhez kapcsolódva tenném fel a képletesen értelmezett kérdést: honnan indult útnak dr. Szilágyi Mihály?- Mórágyról, ehhez a kis faluhoz kötődik az első tizenkét évem. Egyébként az ugyancsak onnan elszármazott Glöckner Péter barátommal - aki jelenleg egy kanadai egyetem professzora - hamarosan megírjuk Mórágy történetét. Jómagam az őskortól 1724-ig terjedő időszakot vállaltam, Glöckner Péter pedig 1724-től, azaz a németek betelepítésétől napjainkig tartó éveket dolgozza fel. Visz- szatérve az eredeti kérdésre: néhány évig a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumba jártam, amely akkor a ciszterci rendhez tartozott. Azután átkerültem a bonyhádi evangélikus gimnáziumba, ahol dr. Kolta László volt az osztályfőnököm. I — Nevét nagyon sokan ismerik megyénkben.- Én is őszinte tisztelettel és büszkeséggel emlékszem a tanár úrra. Az érettségi vizsgát már a szekszárdi Garay János Gimnáziumban tettem le, s felnőtt fejjel, levelező tagozaton végeztem el a közgazdaságtudományi egyetemet. Legjobb ismereteim szerint én voltam az első Tolna megyei, akit a közgazdaságtudományok doktorává avattak. I- Számomra kissé meglepő, hogy felsőfokú tanulmányai ilyen irányt vettek. Ismerve helytörténészi munkásságát, logikusabbnak tűnt volna, ha a bölcsészettudományok iránt érdeklődik, történelmet hallgat az egyetemen.- Igazán ehhez lett volna kedvem, de az akkori főnököm a tanácsnál csak akkor volt hajlandó aláírni a jelentkezési lapomat, ha a közgazdasági egyetem mellett maradok. Mi mást tehettem, mindenképpen meg akartam szerezni a felsőfokú képesítést, kénytelen-kelletlen elfogadtam ezt a megoldást. I- S ha netalán csak matematika-fizika szak- ra lehet jelentkezni, akkor ma dr. Szilágyi Mihály szakképzettségét tekintve matematika-fizika szakos tanár?- Semmiképpen sem, hiszen engem mindig is a humán tárgyak érdekeltek. Igaz, a közgazdaságtan nem kifejezetten humán jellegű, de például a gazdaság- történet nagyon közel áll hozzá. Az viszont teljesen hidegen hagyott és hagy, hogy miként kell szétszerelni egy kerékpárt. I- Talán nem bántom meg azzal, ha azt mondom, hogy helytörténeti publikációival a nem egészen a szándéka szerint alakult pályafutását kívánja kompenzálni... Van önben esetleg valamilyen tüske?- Tüske nincs bennem, de az tény, hogy csak a nyolcórás hivatali tevékenység nem biztosítja számomra a tartalmas időtöltést. Ez kevés nekem.- Amit az is bizonyít, hogy eddig összesen ötvennégy kisebb-nagyobb munkája jelent meg nyomtatásban, a legkülönbözőbb tárgykörökben. Egyebek mellett könyvismertetések, tanulmányok Tolna megye történelméből, a boszorkányperekről, a bonyhádi zsidóságról, a török hódítás hatásairól, a neves szekszárdi eszperantista nyomdászról, Lengyel Pálról...- Ez már bizonyos értelemben átvezet a másik nagy hobbimhoz, a nyelvészkedéshez. Az előbb arról beszéltünk, hogy én tu- lajdonképpen bölcsész szerettem volna lenni, de mai ésszel biztosan a nyelvészi pályát részesíteném előnyben. A német nyelvet még Mórágyon sajátítottam el, az első két osztályban csak németül tanítottak akkoriban, azaz a 30-as évek végén. A latint egyenesen imádtam, úgyszintén a görögöt is. Három évig tanultam törökül, s amikor Isztambulban jártam, tűrhetően megértettem magam a helybeliekkel. A felsőfokú eszperantó nyelvvizsgát pedig ötvenhat éves fejjel szereztem meg. Elárulom, máig sajnálom, hogy oroszul nem tanultam meg. I- Manapság éppen annak örülnek sokan, hogy végre megszabadulnak a nyűgnek tartott orosz nyelvtől...- A nyolcvanas évek elején két hetet töltöttem turistaként Mongóliában. Ott a mongol nyelven kívül kizárólag az orosszal lehet boldogulni. Hihetetlenül rosszul éreztem magam, mert először életemben képtelen voltam kommunikálni, nem értettem az emberek szavát, nem tudtam elolvasni a feliratokat. I- Tudomásom szerint számos kellemes emlék fűződik egyik szovjet távol-keleti útjához. Ennek felidézése most különösen aktuális, hiszen Petőfi Sándor neve is szerepel a történetben.- Eljutottam Üzbegisztánba, Buhara, Szamarkand és Taskent városaiba. Grúziában és Örményországban egy hetet töltöttem, itt kapcsolatba kerültem örmény könyvtárosokkal, akikkel hosszú ideig leveleztem németül. Ók írták meg nekem, hogy nemrég került elő egy olyan XIX. századi, négynyelvű füzetecske, amely Petőfi egyik örmény nyelvre lefordított versét is tartalmazza. I- És melyik az az úticél, amelyik végül is nem valósult meg?- Sok van, sajnos sem Egyiptomba sem a Szentföldre, Izraelbe nem utazhattam el. Kiváló barátomtól, az azóta elhunyt Scheiber Sándor főrabbitól csak azt kértem, hogy a Tolna megyei zsidóságról írt könyvem tiszteletdíja helyett az izraeli út költségének a felét állják. Másképp alakult... Azután persze néhány nyugati ország is lemaradt a listáról, s úgy néz ki, a jövőben már nem is lesz lehetőségem errefelé utazgatni. Minden megdrágult: jellemző, hogy az angliai, brightoni 72. eszperantista világkongresszus részvételi díja 35 ezer forint. így inkább itthon maradtam. I- Nem túl biztató kilátások ezek dr. Szilágyi Mihály számára, aki - mint korábban említettük - a Magyar Eszperantó Szövetség Tolna Megyei Bizottságának elnöke...- Éppen ezért arra törekszem, hogy minden jelentősebb és számomra elérhető külföldi eszperantista mozgalommal, azok képviselőivel levelezés útján tartsam a kapcsolatot. Közülük most megemlíteném a bahaistákat. Ők egy olyan vallási felekeze- tet alkotnak, amelyik a keresztény és a mohamedán tanok összebékítésén alapszik. A bahaista hívek száma egyre gyarapszik, persze legkevésbé Kelet-Európábán. Jelmondatuk: Unu Dió, unu mondo, unu ling- vo, azaz egy isten, egy világ, egy nyelv. A nemzetközi érintkezés nyelvének az eszperantót tekintik, ami egyszerűen csodálatos dolog. Néha elnéztem külföldön honfitársaimat, amint kézzel-lábbal mutogattak a boltokban és közben vadul számoltak, hogy mi mennyibe kerül. Tény, hogy mi magyarok általában nem beszélünk nyelveket: ezért lenne hasznos, ha a nagyhatalmak megegyeznének az egyszerű, könnyű és gyorsan elsajátítható eszperantó nemzetközi nyelvvé tételében. I- Egy elkötelezett eszperantista számára ez az óhaj magától értetődőnek tűnik. S az mennyire volt magától értetődő, hogy önt választották meg 1985-ben a megyei bizottság elnökének?- Eztá tisztséget én Lengyel Pál felfedezésének köszönhettem... I- Emlékét a szekszárdi Babits Mihály utcában díszes réztábla is hirdeti.- Igen, hiszen Lengyel Pál a megyeszékhelyen volt nyomdász a század elején, de igazi érdemének a világ akkori egyetlen eszperantó sajtójának a megjelentetése tekinthető. Nos, én erről az emberről - aki később Párizsban csinált karriert - írtam egy monográfiát. Később azt is javasoltam, hogy a szekszárdi eszperantista csoport vegye fel Lengyel Pál nevét. Ez meg is történt. Időközben többen felfigyeltek rám, s a jelölőbizottság úgy vélte, hogy az elnöki funkcióra is alkalmas lennék. I- Ha rangsorolnia kellene, melyiket tenné az első helyre: a helytörténészkedést, az utazást, vagy az eszperantó mozgalmat? Úgy vettem észre, hogy mindhárom iránt szinte egyforma erővel kötődik.- Leginkább a helytörténet foglalkoztat, s egyre inkább a tudománytörténet. De ugyanígy érdekel a régészet, a néprajz, ezen belül is a babona világa. Házikönyvtáram is jól jelzi, hogy mi iránt vonzódom leginkább. I- Látom, hogy szinte minden jelentősebb filozófiai munka megtalálható a polcokon, de ugyanígy a vallási jellegű müvek és az útikönyvsorozatok. De még nem rangsorolta az eszperantó mozgalmat- Másodsorban pedig eszperantistának tartom magam. I - Utazás?- Azt sajnos a múltnak kell tekintenem. Egy év múlva nyugdíjba megyek, s nem valószínű, hogy olyan jó világot fogok megélni, amelyben egy nyugdíjas is kedve szerint utazhat. I- Nem akarom kisebbíteni az érdemeit, mert a számtalan publikáció önmagáért beszél. Mégis, óhatatlanul felmerül a kérdés: amennyiben kezdettől fogva hivatásszerűen foglalkozik azzal, amivel most csak hobbiszerüen, akkor vajon milyen eredményeket ér el?- Elképzelhető, hogy akkor nem ötvennégy, hanem ötszázötvennégy munkám jelent volna meg és nagyon értelmesnek, tartalmasnak találtam volna az életemet. Persze, mindez csak feltételezés, hiszen a tudományos berkekben sem ismeretlen az egymás elleni harc, a másik lejáratása, lehetetlenné tétele. Az a terület, ahol jelenleg dolgozom, sokkal korrektebb kapcsolatokat mutat fel. Ha nekem nem jelenik meg holnap egy cikkem, attól még az égvilágon semmi bajom sem lesz. Tehát nem kell küszködnöm, hogy bejussak valamelyik klikkbe. I- Ezek szerint dr. Szilágyi Mihály egyáltalán nem elkeseredett ember?- Szó sincs róla, nagyon is kiegyensúlyozottnak tartom magam, persze néhá- nyan valami furcsa csodabogárnak néznek, de ezt vállalom. Van, akinek a horgászat, másoknak az újságolvasás a kikapcsolódás. Nekem a helytörténet és az eszperantó nyelv. Sőt, egyre inkább rájövök arra, hogy fizikai munkára is szükség van. Már készülök a nyugdíjas időszakra, el is terveztem, hogy fél nap szellemi elfoglaltságot fél nap fizikai munka követ majd. I- Kívánom, hogy ezt a tervet hosszú ideig sikerüljön megvalósítania, s egyúttal köszönöm a beszélgetést. Az 1920-as választásokon meggyőző fölénnyel nyert országgyűlési képviselői helyet a szekszárdi választókerületben dr. Őrffy Imre. Igaz, győzelmét a Fried- rich-párt színeiben szerezte, legyőzve a kisgazdák képviseletében induló Szuli- mán Györgyöt, de kiváló szimattal megérezte pártja másodhegedűs szerepét és ezért még a parlamenti időszak megkezdése előtt átlépett a kisgazdák táborába. Az 1922-es választásokon dr. Őrffy Imre a Bethlen István által vezérelt „egységes párt" jelöltjeként lépett fel. Komoly ellenlábasa akadt a megyeszékhelyi körzetben dr. Sebestyén Jenő személyében, aki a kissé hosszú nevű Függetlenségi Kisgazda, Földmives és Polgári Párt programjával akartamegnyerni a választók bizalmát. A választási gyűlések megtartásának lehetőségét Klebesberg rendeletileg biztosította, feloldva a gyülekezési korlátokat, amelyeket a korábbi rendeletek jelentettek. A választási gyűlés megtartásának feltétele: rendőrhatósági székhelyen 24, másutt 48 órával megtartása előtt be kell jelenteni a rendőrhatóságnál. Amennyiben „a népgyűlések a helyi köz- biztonságot nem veszélyeztetik, nyílt helyen megtarthatók”. Elvileg az ellenzéki és a kormánypárti jelöltek kortes feltételei azonosak voltak, a gyakorlat azonban ettől némileg eltérő képet mutatott. Dr. Sebestyén választási körútját április másodikén kívánta megkezdeni, a hatóság azonban április elsejét járatott vele. A pártja által összeállított programot tartalmazó röplapokat a szekszárdi m. kir. államrendőrség kapitánysága lefoglaltatta, mint az állam és a társadalmi rend megbontása, a lakosság békéjének feldúlá- sára szolgáló förmedvényt. A röplap szerzőjének pedig bűnvádi „eljárás alá vonására” tettek javaslatot. A szekszárdi szerveket nem zavarta véleményük sommás megfogalmazásában az az aprócska tény, hogy e röpiratot a magyar kir. belügyminiszter a 60 228/VII-a/922. sz. rendeletével az országban terjeszteni engedélyezte. Ez az engedély a röpirat elején szerepelt. Mit tartalmazott e röpirat? Először is elhatárolták magukat a Nagyatádi-féle kisgazdáktól, akik beálltak „Bethlen István egységesnek csúfolt táborába”. Követelték az általános, titkos választójogot, amely az új választójogi rendelet alapján komoly csorbát szenvedett. (Az 1922-es választás nemcsak a titkosságot szűkítette, de cenzus miatt 20%-kal a választásra jogosultak számát is 1920-hoz képest.) Kardinális kérdés volt ekkor is a föld problémája. A Nagyatádi nevéhez kapcsolt földreform szinte semmit sem adott a népnek - fogalmazódott meg a röpiratprogramban - sőt, aki kapott, az is szinte életét megnyomorító, belerokkantó nyűgöt vett a nyakába. Megfogalmazták a nagybirtok kisajátításának szükségességét és a cselédnek is legalább egy hold adását. Országos érdekvédelmi szervezet megalakítását tartották szükségesnek a kiszolgáltatott napszámosok védelmére. Meghirdették a földmívelési alapismeretek tanításának szükségességét az elemi iskolákban, az ismétlő iskoláknak pedig teljesen gazdasági iskolává alakítását tartották járható útnak. Programjaik közül jó néhány a későbbi időszakban „beemelődött” a hivatalos gyakorlatba. Népellenesnek minősítették az adórendszert és a progresszív adózás megvalósítását hirdették. Programjuk egyik sarkalatos kérdéseként szerepelt a közigazgatás reformja, megvalósítását népképviseleti alapon képzelték el. Követelték, hogy a hadsereg ne politizáljon. A takarékosabb államháztartás, a kisipar erőteljesebb támogatása és egyenlő szabadság biztosítása valamennyi felekezet számára szintén szerepelt. Mai helyzetünkben számos programpont élő gondokat mutat, szinte szó szerint „beemelhető” lenne a 67 évvel ezelőtti gondolatok többsége egy-egy párt programjába. Néhány esetben e megfogalmazás nem is jelent feltételes módot. A hatósági közbelépés a szekszárdi korteskedést - bár a „félreértések” tisztázódtak - természetesen lehetetlenné tette. A sárközi körút megtorpedózására más lehetőséget keresett a hatóság. A helyi apparátusnak sikerült feltüzelnie az emberek egy részét, így az őcsényi, de- csi és sárpilisi gyűlésekre, ha sor is került, az előadónak meg kellett küzdenie a közbekiabálók, a kelepelők hangzavarával, vagy mint Őcsényben: a templom előtti téren még a folyamatosan kongatott harangokkal is. Amikor 1922. április elején IV. Károly száműzetésben meghalt, a hatóságok betiltották hetekre a választási gyűléseket. Ez főleg az ellenzéket érintette, hiszen a sajtó közben is minden energiáját az egységespárti jelöltek népszerűsítésére fordította. Az ellenzék, felkészülve a nemcsak tolnai specialitásnak minősíthető nagygyűlés-zavarási módozatokra, munkásvédelemmel szervezte meg választási rendezvényeit. így volt ez május 10-én Bátaszé- ken is. Nem is került sor semmiféle rendzavarásra. A megyei lap megjegyzése mindössze ennyi: „Bátaszéken kőművesek, ácsok és más szervezett szocialisták jelentékeny számú részvétele előtt, szájuk íze szerint beszélt. Az „érdemi” tudósítás mellett nem mulasztja el azt közölni, hogy „Míg ő (Sebestyén) hitegeti és izgatja a népet, addig dr. Őrffy közbenjárására Alsónána, Decs, Várdomb föld- nélküliei 409 kh kishaszonbérletet kaptak”. Sugallja tehát azt, hogy kire érdemes szavazni. A 48-as párt képviseletében a monarchia korabeli időszak szekszárdi képviselője, gróf Batthyány Tivadar is megkísérelte az indulást a választásokon, de a megszervezett fogadtatást követően elállt szándékától. A szóba jöhető ellenlábasok között szerepelt az 1920-as ellenfél, Szulimán György szekszárdi gazda neve is. Az igazságszolgáltatással jól időzítve az előkészületek idejére esett a só ügyében hozott Ítélet. Mivel az induláshoz legalább 1000 választó előzetes aláírása kellett, most az újság Szulimán közügyektől való eltiltására hivatkozva az egész bírósági indoklást Nyílttér rovatában közzétette. Bizodalmát fejezte ki, hogy akik korábban „beugrottak a nagy népámitónak, most igen restelkednek”. Ilyen előzményeket követően került sor a június végi képviselőválasztásra. A szekszárdi kerület eredménye óriási meglepetést hozott. Dr. Őrffy Imre 4963, dr. Sebestyén Jenő 4871 szavazata mellett a mérleg nyelvét a Szulimán Györgyre leadott 203 voks jelentette. Nem kapta tehát meg egyik jelölt sem az érvényes szavazatok 50%-át. „A múlt vasárnapi választásoknál főleg a szegényebb néposztály képviselőit nem a saját érdekeinek jól átgondoltsága, hanem az osztálygyűlölet vezette” - írta a Tolnamegyei Újság cikkírója. A Pünkösd hétfőjére kiírt pótválasztás sikere érdekében a sajtó mellett a közigazgatási apparátus, a megye más körzeteiben már győztes egységespárti képviselők (dr. Pesthy Pál, dr. Erdélyi Aladár) minden tekintélyüket latba vetették Őrffy győzelmének elősegítésére. Jelentős szerep jutott Szulimán támogatóinak. Forster főispán Szulimán Györgynek, amennyiben elősegíti Őrffy győzelmét, börtönbüntetésének kegyelmi úton történő elengedésének elintézését ígérte. Az ígéret komolyságát mutatta, hogy az igazságügy-miniszter még a pótválasztás előtt engedélyezte Szulimán büntetésének július 31 -e után történő megkezdését. Ugyanekkor a kerületbe érkező Sebestyén (Drózdy Győző, dr. Gergely és egy francia újságíró kíséretében) autóját a csendőrség először Szek- szárdon, majd Bátaszéken, azután Deesen és Őcsényben alaposan átkutatta. Az „éberségre" felszólító kapitányi parancs szó szerinti követése nem járt ugyan tiltott anyag megtalálásával, de mindenesetre órákkal csökkentette vá- lasztókerületbeni tartózkodásuk hasznos idejét. Kissé hasonló módszerre mutat az a bátaszéki eset, ahol egy kormánypárti szavazót az ellenzék úgy kívánt befolyásolni, hogy éjszaka néhány száz négyszögöl szőlőjét kivágták ismeretlen tettesek. A július 5-i pótválasztást követően a szekszárdi választókerület képviseletében 4 évre dr. Őrffy Imre foglalhatta el helyét a parlamentben a Bethlen-kormányt támogatók sorában. Több mint 300-zal növelte szavazatainak számát: 5309-re, míg az ellenlábas dr. Sebestyén 4924 szavazatot szerzett. Szulimán György segítsége tehát hathatósnak bizonyult. Amikora börtönbüntetés átmeneti felfüggesztésének ideje letelt, Forster főispán a miniszterelnökhöz fordult levelével és a pótválasztás előtt általa megígért kegyelmet kérte Szulimán számára. DR. DOBOS GYULA Pr« Szilágyi Mihály és Szeri Árpád a hasznos elfoglaltságokról | liiii » Tsl ill