Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-05 / 183. szám

2 - TOLNATÁJ 1989. augusztus 5. Azonos feltételekkel? Vetélkedés a szekszárdi mandátumért- Amikor időpont-egyeztetés, valamint né­hány részletkérdés tisztázása végett felhívtam telefonon, mindössze annyit kötött ki, hogy bármiről beszélgethetünk, a hivatali munkáját kivéve. Arra kérném, egy mondatot azért szán­jon rá erre a titokzatos munkára, azután többet szó se essék róla...- Nincs ebben semmi titokzatosság, csak a feladat, amit nap mint nap végzek, az rendkívül hálátlan. A Tolna Megyei Ta­nács ipari osztályán dolgozom, az árha­tósági csoport vezetője vagyok, s az évek óta tartó infláció miatt mindenki ben­nünket szid, persze ártatlanul. Úgyhogy nem vagyunk különösebben népsze­rűek.- Értem. Akkor térjünk rá azokra a témakö­rökre, amelyekről azt hiszem, már sokkal szí­vesebben nyilatkozik. Hirtelenjében nem is tu­dom, hogy melyikkel lenne érdemes kezdeni. Dr. Szilágyi Mihály ugyanis elismert helytörté­nész, ugyanakkor a Magyar Eszperantó Szö­vetség Tolna Megyei Bizottságának elnöke, aki maradék szabad idejében előszeretettel járja a világot. Talán ez utóbbi tevékenységéhez kap­csolódva tenném fel a képletesen értelmezett kérdést: honnan indult útnak dr. Szilágyi Mi­hály?- Mórágyról, ehhez a kis faluhoz kötő­dik az első tizenkét évem. Egyébként az ugyancsak onnan elszármazott Glöck­ner Péter barátommal - aki jelenleg egy kanadai egyetem professzora - hamaro­san megírjuk Mórágy történetét. Jóma­gam az őskortól 1724-ig terjedő idősza­kot vállaltam, Glöckner Péter pedig 1724-től, azaz a németek betelepítésétől napjainkig tartó éveket dolgozza fel. Visz- szatérve az eredeti kérdésre: néhány évig a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumba jártam, amely akkor a ciszterci rendhez tartozott. Azután átkerültem a bonyhádi evangélikus gimnáziumba, ahol dr. Kolta László volt az osztályfőnököm. I — Nevét nagyon sokan ismerik megyénk­ben.- Én is őszinte tisztelettel és büszke­séggel emlékszem a tanár úrra. Az érett­ségi vizsgát már a szekszárdi Garay Já­nos Gimnáziumban tettem le, s felnőtt fej­jel, levelező tagozaton végeztem el a köz­gazdaságtudományi egyetemet. Legjobb ismereteim szerint én voltam az első Tol­na megyei, akit a közgazdaságtudomá­nyok doktorává avattak. I- Számomra kissé meglepő, hogy felsőfokú tanulmányai ilyen irányt vettek. Ismerve hely­történészi munkásságát, logikusabbnak tűnt volna, ha a bölcsészettudományok iránt ér­deklődik, történelmet hallgat az egyetemen.- Igazán ehhez lett volna kedvem, de az akkori főnököm a tanácsnál csak ak­kor volt hajlandó aláírni a jelentkezési la­pomat, ha a közgazdasági egyetem mel­lett maradok. Mi mást tehettem, minden­képpen meg akartam szerezni a felsőfo­kú képesítést, kénytelen-kelletlen elfo­gadtam ezt a megoldást. I- S ha netalán csak matematika-fizika szak- ra lehet jelentkezni, akkor ma dr. Szilágyi Mi­hály szakképzettségét tekintve matematika-fi­zika szakos tanár?- Semmiképpen sem, hiszen engem mindig is a humán tárgyak érdekeltek. Igaz, a közgazdaságtan nem kifejezetten humán jellegű, de például a gazdaság- történet nagyon közel áll hozzá. Az vi­szont teljesen hidegen hagyott és hagy, hogy miként kell szétszerelni egy kerék­párt. I- Talán nem bántom meg azzal, ha azt mon­dom, hogy helytörténeti publikációival a nem egészen a szándéka szerint alakult pályafutá­sát kívánja kompenzálni... Van önben esetleg valamilyen tüske?- Tüske nincs bennem, de az tény, hogy csak a nyolcórás hivatali tevékeny­ség nem biztosítja számomra a tartalmas időtöltést. Ez kevés nekem.- Amit az is bizonyít, hogy eddig összesen öt­vennégy kisebb-nagyobb munkája jelent meg nyomtatásban, a legkülönbözőbb tárgykörök­ben. Egyebek mellett könyvismertetések, tanul­mányok Tolna megye történelméből, a boszor­kányperekről, a bonyhádi zsidóságról, a török hó­dítás hatásairól, a neves szekszárdi eszperantista nyomdászról, Lengyel Pálról...- Ez már bizonyos értelemben átvezet a másik nagy hobbimhoz, a nyelvészkedés­hez. Az előbb arról beszéltünk, hogy én tu- lajdonképpen bölcsész szerettem volna lenni, de mai ésszel biztosan a nyelvészi pályát részesíteném előnyben. A német nyelvet még Mórágyon sajátítottam el, az első két osztályban csak németül tanítottak akkoriban, azaz a 30-as évek végén. A la­tint egyenesen imádtam, úgyszintén a gö­rögöt is. Három évig tanultam törökül, s amikor Isztambulban jártam, tűrhetően megértettem magam a helybeliekkel. A fel­sőfokú eszperantó nyelvvizsgát pedig öt­venhat éves fejjel szereztem meg. Eláru­lom, máig sajnálom, hogy oroszul nem ta­nultam meg. I- Manapság éppen annak örülnek sokan, hogy végre megszabadulnak a nyűgnek tartott orosz nyelvtől...- A nyolcvanas évek elején két hetet töl­töttem turistaként Mongóliában. Ott a mon­gol nyelven kívül kizárólag az orosszal lehet boldogulni. Hihetetlenül rosszul éreztem magam, mert először életemben képtelen voltam kommunikálni, nem értettem az em­berek szavát, nem tudtam elolvasni a felira­tokat. I- Tudomásom szerint számos kellemes emlék fűződik egyik szovjet távol-keleti útjához. Ennek felidézése most különösen aktuális, hiszen Petőfi Sándor neve is szerepel a történetben.- Eljutottam Üzbegisztánba, Buhara, Szamarkand és Taskent városaiba. Grú­ziában és Örményországban egy hetet töl­töttem, itt kapcsolatba kerültem örmény könyvtárosokkal, akikkel hosszú ideig le­veleztem németül. Ók írták meg nekem, hogy nemrég került elő egy olyan XIX. szá­zadi, négynyelvű füzetecske, amely Petőfi egyik örmény nyelvre lefordított versét is tartalmazza. I- És melyik az az úticél, amelyik végül is nem valósult meg?- Sok van, sajnos sem Egyiptomba sem a Szentföldre, Izraelbe nem utazhattam el. Kiváló barátomtól, az azóta elhunyt Schei­ber Sándor főrabbitól csak azt kértem, hogy a Tolna megyei zsidóságról írt köny­vem tiszteletdíja helyett az izraeli út költsé­gének a felét állják. Másképp alakult... Azu­tán persze néhány nyugati ország is lema­radt a listáról, s úgy néz ki, a jövőben már nem is lesz lehetőségem errefelé utazgatni. Minden megdrágult: jellemző, hogy az ang­liai, brightoni 72. eszperantista világkong­resszus részvételi díja 35 ezer forint. így in­kább itthon maradtam. I- Nem túl biztató kilátások ezek dr. Szilágyi Mi­hály számára, aki - mint korábban említettük - a Magyar Eszperantó Szövetség Tolna Megyei Bi­zottságának elnöke...- Éppen ezért arra törekszem, hogy min­den jelentősebb és számomra elérhető külföldi eszperantista mozgalommal, azok képviselőivel levelezés útján tartsam a kap­csolatot. Közülük most megemlíteném a bahaistákat. Ők egy olyan vallási felekeze- tet alkotnak, amelyik a keresztény és a mo­hamedán tanok összebékítésén alapszik. A bahaista hívek száma egyre gyarapszik, persze legkevésbé Kelet-Európábán. Jel­mondatuk: Unu Dió, unu mondo, unu ling- vo, azaz egy isten, egy világ, egy nyelv. A nemzetközi érintkezés nyelvének az esz­perantót tekintik, ami egyszerűen csodála­tos dolog. Néha elnéztem külföldön honfi­társaimat, amint kézzel-lábbal mutogattak a boltokban és közben vadul számoltak, hogy mi mennyibe kerül. Tény, hogy mi ma­gyarok általában nem beszélünk nyelve­ket: ezért lenne hasznos, ha a nagyhatal­mak megegyeznének az egyszerű, könnyű és gyorsan elsajátítható eszperantó nem­zetközi nyelvvé tételében. I- Egy elkötelezett eszperantista számára ez az óhaj magától értetődőnek tűnik. S az mennyire volt magától értetődő, hogy önt választották meg 1985-ben a megyei bizottság elnökének?- Eztá tisztséget én Lengyel Pál felfede­zésének köszönhettem... I- Emlékét a szekszárdi Babits Mihály utcában díszes réztábla is hirdeti.- Igen, hiszen Lengyel Pál a megyeszék­helyen volt nyomdász a század elején, de igazi érdemének a világ akkori egyetlen eszperantó sajtójának a megjelentetése te­kinthető. Nos, én erről az emberről - aki ké­sőbb Párizsban csinált karriert - írtam egy monográfiát. Később azt is javasoltam, hogy a szekszárdi eszperantista csoport vegye fel Lengyel Pál nevét. Ez meg is tör­tént. Időközben többen felfigyeltek rám, s a jelölőbizottság úgy vélte, hogy az elnöki funkcióra is alkalmas lennék. I- Ha rangsorolnia kellene, melyiket tenné az első helyre: a helytörténészkedést, az utazást, vagy az eszperantó mozgalmat? Úgy vettem ész­re, hogy mindhárom iránt szinte egyforma erővel kötődik.- Leginkább a helytörténet foglalkoztat, s egyre inkább a tudománytörténet. De ugyanígy érdekel a régészet, a néprajz, ezen belül is a babona világa. Házikönyvtá­ram is jól jelzi, hogy mi iránt vonzódom leg­inkább. I- Látom, hogy szinte minden jelentősebb filo­zófiai munka megtalálható a polcokon, de ugyan­így a vallási jellegű müvek és az útikönyvsoroza­tok. De még nem rangsorolta az eszperantó moz­galmat- Másodsorban pedig eszperantistának tartom magam. I - Utazás?- Azt sajnos a múltnak kell tekintenem. Egy év múlva nyugdíjba megyek, s nem va­lószínű, hogy olyan jó világot fogok megél­ni, amelyben egy nyugdíjas is kedve szerint utazhat. I- Nem akarom kisebbíteni az érdemeit, mert a számtalan publikáció önmagáért beszél. Mégis, óhatatlanul felmerül a kérdés: amennyiben kez­dettől fogva hivatásszerűen foglalkozik azzal, amivel most csak hobbiszerüen, akkor vajon mi­lyen eredményeket ér el?- Elképzelhető, hogy akkor nem ötven­négy, hanem ötszázötvennégy munkám je­lent volna meg és nagyon értelmesnek, tar­talmasnak találtam volna az életemet. Per­sze, mindez csak feltételezés, hiszen a tu­dományos berkekben sem ismeretlen az egymás elleni harc, a másik lejáratása, le­hetetlenné tétele. Az a terület, ahol jelenleg dolgozom, sokkal korrektebb kapcsolato­kat mutat fel. Ha nekem nem jelenik meg holnap egy cikkem, attól még az égvilágon semmi bajom sem lesz. Tehát nem kell küszködnöm, hogy bejussak valamelyik klikkbe. I- Ezek szerint dr. Szilágyi Mihály egyáltalán nem elkeseredett ember?- Szó sincs róla, nagyon is kiegyensú­lyozottnak tartom magam, persze néhá- nyan valami furcsa csodabogárnak néz­nek, de ezt vállalom. Van, akinek a horgá­szat, másoknak az újságolvasás a kikap­csolódás. Nekem a helytörténet és az esz­perantó nyelv. Sőt, egyre inkább rájövök arra, hogy fizikai munkára is szükség van. Már készülök a nyugdíjas időszakra, el is terveztem, hogy fél nap szellemi elfoglalt­ságot fél nap fizikai munka követ majd. I- Kívánom, hogy ezt a tervet hosszú ideig sike­rüljön megvalósítania, s egyúttal köszönöm a be­szélgetést. Az 1920-as választásokon meggyőző fölénnyel nyert országgyűlési képviselői helyet a szekszárdi választókerületben dr. Őrffy Imre. Igaz, győzelmét a Fried- rich-párt színeiben szerezte, legyőzve a kisgazdák képviseletében induló Szuli- mán Györgyöt, de kiváló szimattal meg­érezte pártja másodhegedűs szerepét és ezért még a parlamenti időszak megkez­dése előtt átlépett a kisgazdák táborába. Az 1922-es választásokon dr. Őrffy Im­re a Bethlen István által vezérelt „egysé­ges párt" jelöltjeként lépett fel. Komoly el­lenlábasa akadt a megyeszékhelyi kör­zetben dr. Sebestyén Jenő személyé­ben, aki a kissé hosszú nevű Független­ségi Kisgazda, Földmives és Polgári Párt programjával akartamegnyerni a válasz­tók bizalmát. A választási gyűlések megtartásának lehetőségét Klebesberg rendeletileg biz­tosította, feloldva a gyülekezési korláto­kat, amelyeket a korábbi rendeletek je­lentettek. A választási gyűlés megtartá­sának feltétele: rendőrhatósági székhe­lyen 24, másutt 48 órával megtartása előtt be kell jelenteni a rendőrhatóságnál. Amennyiben „a népgyűlések a helyi köz- biztonságot nem veszélyeztetik, nyílt he­lyen megtarthatók”. Elvileg az ellenzéki és a kormánypárti jelöltek kortes feltéte­lei azonosak voltak, a gyakorlat azonban ettől némileg eltérő képet mutatott. Dr. Sebestyén választási körútját április má­sodikén kívánta megkezdeni, a hatóság azonban április elsejét járatott vele. A pártja által összeállított programot tartal­mazó röplapokat a szekszárdi m. kir. ál­lamrendőrség kapitánysága lefoglaltatta, mint az állam és a társadalmi rend meg­bontása, a lakosság békéjének feldúlá- sára szolgáló förmedvényt. A röplap szerzőjének pedig bűnvádi „eljárás alá vonására” tettek javaslatot. A szekszárdi szerveket nem zavarta véleményük som­más megfogalmazásában az az aprócs­ka tény, hogy e röpiratot a magyar kir. belügyminiszter a 60 228/VII-a/922. sz. rendeletével az országban terjeszteni engedélyezte. Ez az engedély a röpirat elején szerepelt. Mit tartalmazott e röp­irat? Először is elhatárolták magukat a Nagyatádi-féle kisgazdáktól, akik beáll­tak „Bethlen István egységesnek csúfolt táborába”. Követelték az általános, titkos választójogot, amely az új választójogi rendelet alapján komoly csorbát szenve­dett. (Az 1922-es választás nemcsak a titkosságot szűkítette, de cenzus miatt 20%-kal a választásra jogosultak számát is 1920-hoz képest.) Kardinális kérdés volt ekkor is a föld problémája. A Nagy­atádi nevéhez kapcsolt földreform szinte semmit sem adott a népnek - fogalmazó­dott meg a röpiratprogramban - sőt, aki kapott, az is szinte életét megnyomorító, belerokkantó nyűgöt vett a nyakába. Megfogalmazták a nagybirtok kisajátítá­sának szükségességét és a cselédnek is legalább egy hold adását. Országos ér­dekvédelmi szervezet megalakítását tar­tották szükségesnek a kiszolgáltatott napszámosok védelmére. Meghirdették a földmívelési alapismeretek tanításának szükségességét az elemi iskolákban, az ismétlő iskoláknak pedig teljesen gazda­sági iskolává alakítását tartották járható útnak. Programjaik közül jó néhány a ké­sőbbi időszakban „beemelődött” a hiva­talos gyakorlatba. Népellenesnek minő­sítették az adórendszert és a progresszív adózás megvalósítását hirdették. Programjuk egyik sarkalatos kérdése­ként szerepelt a közigazgatás reformja, megvalósítását népképviseleti alapon képzelték el. Követelték, hogy a hadse­reg ne politizáljon. A takarékosabb ál­lamháztartás, a kisipar erőteljesebb tá­mogatása és egyenlő szabadság biztosí­tása valamennyi felekezet számára szin­tén szerepelt. Mai helyzetünkben számos program­pont élő gondokat mutat, szinte szó sze­rint „beemelhető” lenne a 67 évvel ez­előtti gondolatok többsége egy-egy párt programjába. Néhány esetben e megfo­galmazás nem is jelent feltételes módot. A hatósági közbelépés a szekszárdi korteskedést - bár a „félreértések” tisz­tázódtak - természetesen lehetetlenné tette. A sárközi körút megtorpedózására más lehetőséget keresett a hatóság. A helyi apparátusnak sikerült feltüzelnie az emberek egy részét, így az őcsényi, de- csi és sárpilisi gyűlésekre, ha sor is ke­rült, az előadónak meg kellett küzdenie a közbekiabálók, a kelepelők hangzavará­val, vagy mint Őcsényben: a templom előtti téren még a folyamatosan konga­tott harangokkal is. Amikor 1922. április elején IV. Károly száműzetésben meghalt, a hatóságok betiltották hetekre a választási gyűlése­ket. Ez főleg az ellenzéket érintette, hi­szen a sajtó közben is minden energiáját az egységespárti jelöltek népszerűsíté­sére fordította. Az ellenzék, felkészülve a nemcsak tol­nai specialitásnak minősíthető nagygyű­lés-zavarási módozatokra, munkásvéde­lemmel szervezte meg választási rendez­vényeit. így volt ez május 10-én Bátaszé- ken is. Nem is került sor semmiféle rend­zavarásra. A megyei lap megjegyzése mindössze ennyi: „Bátaszéken kőműve­sek, ácsok és más szervezett szocialis­ták jelentékeny számú részvétele előtt, szájuk íze szerint beszélt. Az „érdemi” tu­dósítás mellett nem mulasztja el azt kö­zölni, hogy „Míg ő (Sebestyén) hitegeti és izgatja a népet, addig dr. Őrffy közbenjá­rására Alsónána, Decs, Várdomb föld- nélküliei 409 kh kishaszonbérletet kap­tak”. Sugallja tehát azt, hogy kire érde­mes szavazni. A 48-as párt képviseletében a mo­narchia korabeli időszak szekszárdi képviselője, gróf Batthyány Tivadar is megkísérelte az indulást a választáso­kon, de a megszervezett fogadtatást kö­vetően elállt szándékától. A szóba jöhető ellenlábasok között szerepelt az 1920-as ellenfél, Szulimán György szekszárdi gazda neve is. Az igazságszolgáltatással jól időzítve az előkészületek idejére esett a só ügyében hozott Ítélet. Mivel az indu­láshoz legalább 1000 választó előzetes aláírása kellett, most az újság Szulimán közügyektől való eltiltására hivatkozva az egész bírósági indoklást Nyílttér rovatá­ban közzétette. Bizodalmát fejezte ki, hogy akik korábban „beugrottak a nagy népámitónak, most igen restelkednek”. Ilyen előzményeket követően került sor a június végi képviselőválasztásra. A szekszárdi kerület eredménye óriási meglepetést hozott. Dr. Őrffy Imre 4963, dr. Sebestyén Jenő 4871 szavazata mel­lett a mérleg nyelvét a Szulimán György­re leadott 203 voks jelentette. Nem kapta tehát meg egyik jelölt sem az érvényes szavazatok 50%-át. „A múlt vasárnapi választásoknál főleg a szegényebb nép­osztály képviselőit nem a saját érdekei­nek jól átgondoltsága, hanem az osztály­gyűlölet vezette” - írta a Tolnamegyei Új­ság cikkírója. A Pünkösd hétfőjére kiírt pótválasztás sikere érdekében a sajtó mellett a közigazgatási apparátus, a me­gye más körzeteiben már győztes egysé­gespárti képviselők (dr. Pesthy Pál, dr. Erdélyi Aladár) minden tekintélyüket lat­ba vetették Őrffy győzelmének elősegíté­sére. Jelentős szerep jutott Szulimán tá­mogatóinak. Forster főispán Szulimán Györgynek, amennyiben elősegíti Őrffy győzelmét, börtönbüntetésének kegyel­mi úton történő elengedésének elintézé­sét ígérte. Az ígéret komolyságát mutatta, hogy az igazságügy-miniszter még a pót­választás előtt engedélyezte Szulimán büntetésének július 31 -e után történő megkezdését. Ugyanekkor a kerületbe érkező Sebestyén (Drózdy Győző, dr. Gergely és egy francia újságíró kíséreté­ben) autóját a csendőrség először Szek- szárdon, majd Bátaszéken, azután De­esen és Őcsényben alaposan átkutatta. Az „éberségre" felszólító kapitányi pa­rancs szó szerinti követése nem járt ugyan tiltott anyag megtalálásával, de mindenesetre órákkal csökkentette vá- lasztókerületbeni tartózkodásuk hasz­nos idejét. Kissé hasonló módszerre mu­tat az a bátaszéki eset, ahol egy kor­mánypárti szavazót az ellenzék úgy kí­vánt befolyásolni, hogy éjszaka néhány száz négyszögöl szőlőjét kivágták isme­retlen tettesek. A július 5-i pótválasztást követően a szekszárdi választókerület képviseleté­ben 4 évre dr. Őrffy Imre foglalhatta el he­lyét a parlamentben a Bethlen-kormányt támogatók sorában. Több mint 300-zal növelte szavazatainak számát: 5309-re, míg az ellenlábas dr. Sebestyén 4924 szavazatot szerzett. Szulimán György se­gítsége tehát hathatósnak bizonyult. Amikora börtönbüntetés átmeneti felfüg­gesztésének ideje letelt, Forster főispán a miniszterelnökhöz fordult levelével és a pótválasztás előtt általa megígért kegyel­met kérte Szulimán számára. DR. DOBOS GYULA Pr« Szilágyi Mihály és Szeri Árpád a hasznos elfoglaltságokról | liiii » Tsl ill

Next

/
Oldalképek
Tartalom