Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-09 / 186. szám
6 Képújság 1989. augusztus 9. Labdarúgó NB III. Évadnyitó ligaülés a Dráva-csoportban Miközben a tanítvány a válogatottal edzőtáborozik, Hajba mester „ezüstöt lapátolt” Dániában Tegnap délután a Pécsi Közúti Igazgatóság irodaházának tanácstermében tartotta évadnyitó ligaértekezletét a labdarúgó NB III. Dráva-csoport versenybizottsága. A 16 egyesület képviselőit dr. Kamarás István, a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke üdvözölte. Az MLSZ rendelkezése értelmében az elkövetkezendő négy esztendőben a baranyai székhelyről irányítják a Dráva-csoport bajnoki küzdelmeit. Kifejezésre juttatta azon általános véleményt, miszerint Somogy megye jó gazdája volt az elmúlt években ennek a csoportnak, szervezésben, irányításban a baranyai szövetség is erre törekszik. Sajnálja, hogy a két nagykanizsai együttes közül a MÁV NTE a Bakony-csoportba került. Ez utóbbiban viszont „ludas” a Rákóczi FC és a Csurgó, hiszen kiestek az NB ll-ből. Kamarás István kérte: az együttesek szavazzanak bizalmat az újonnan megválasztott Dráva-csoport versenybizottságának. A kölcsönösen jó szándék, a sportszerű gesztus hassa át a klubok és a szövetség elnökségének munkakapcsolatát. Ezután dr. Rákóczi István, a versenybizottság elnöke - számtalan NB-s mérkőzés bírója most első alkalommal vezetett ligaülést - ismertette a rövidesen kezdődő bajnoki évad legfontosabb feladatait. Mint mondta, a sorsolás elkészítésekor igyekeztek valamennyi egyesületi kérést méltányolni. A sorsolásban szereplő időpontmódosításokra 12 nappal korábbi kérés esetén ingyenesen, ennél Triatlon rövidebb időtartamú igény esetén viszont csak költségtérítéssel lesz lehetőség. Felhívta a figyelmet, hogy a bajnoki mérkőzéseken az orvos jelenlétét nem teszik kötelezővé, de egy szakképzett egészségügyi dolgozóét igen. A kispa- don az öt cserejátékos mellett a vezető illetve a pályedző, a technikai vezető, a gyúró és az egészségügyes foglalhat helyet. A felnőtt-találkozókon 12, az ifik mérkőzésein 5 karszalagos rendezőről köteles gondoskodni a pálya- választó egyesület. Új kitétele a versenykiírásnak, hogy a kapufák teljes egészében fehér színűek lehetnek. Különös hangsúlyt kapott a ligaülésen a kispadosok fegyelme. Abban az esetben, ha az ellenőr feljelenti sportszerűtlen viselkedésért az edzőt, akkor első ízben szigorú figyelmeztetéssel, másodszorra 1000-5000 forint közötti bírsággal sújtják. Ennek befizetési elmulasztása viszont a csapat játékjogának felfüggesztését vonja maga után. Az ülésen tisztázódott: tilos a játékvezetők megvendége- lése (az öltözőben elhelyezett kávé, üdítő és szendvics megengedett). Bejelentették, hogy Somberekén Dárdai Pál játékos edzőként működik, erre engedélyt kapott. A Nagykanizsai Volán Dózsa és Kaposvári Honvéd mentesült az ificsapat szerepeltetési kötelezettsége alól. Végezetül elfogadták, hogy dijat alapítanak a gólkirály megjutalma- zására és visszaállítják az NB lll-as válogatottak tornáját.- fekete A Dániában megrendezett Mesterek tornáján, amely akár veteránvilágbajnokságnak is tekinthető, ismét hajóba szálltak a kajak-kenu egykori kiválóságai, hogy összemérjék az erejüket. Hajba Antal, az Atomerőmű SE kajak-kenu-szakosztályának vezető edzője joggal érezte úgy, hogy ott a helye a kenusok mezőnyében, hiszen egykor ő is a nagymenők közé tartozott, elég, ha csak az 1966-ban megszerzett világbajnoki cimre gondolunk. Egy veterán-vb bizonyára sok új élményt jelent, erről faggattuk az egykori világbajnokot.- Az időjárás nem fogadott bennünket a kegyeibe, ezért volt rá példa, hogy szünnapot tartottunk. Persze, ez jól jött nekünk, így legalább körül tudtunk nézni Aarhus- ban, a dániai kikötővárosban. A világ számos pontján megfordultam már, de Dániánál drágább országgal még nem találkoztam, s ezért nem sokat költekeztünk. A versenyt egyébként egy kis tavon bonyolították le, a mostoha időjárás miatt nagy volt a hullámzás, bizony sokszor nem győztük hajónkból a vizet kilapátolni.- Mennyit sikerült megőrizni formájából huszonhárom év után az egykori világbajnoknak?- Be kell hogy valljam, nem sokat. Az utóbbi időben kicsit elhanyagoltam az edzettségi állapotomat, de abban reménykedtem, hogy azokat a vetélytársaimat, akiknél régen jobb voltam, rutinból ismét megverem. De bebizonyosodott, hogy ez csak illúzió volt. Igaz, hogy az 50-54 éves korosztályú kenu kettes 500 méteren Novotny Györggyel párosban a második helyet szereztük meg, de bizony megéreztem, hogy az utóbbi időben kicsit lazítottam. Most fordult a kocka, az egykori nagymenők sorHajba Antal ra alulmaradtak régi, gyengébb vetélytársukkal szemben, főleg azok diadalmaskodtak, akik a versenyszerű sportolás befejezése után továbbra is rendszeresen kenuba szállnak. Meghatározó élményem volt, hogy olyan örökifjú sportemberekkel találkoztam, akik még idős korban is rendszeresen sportolnak, ez tartja bennük a lelket. Az 1952-es Helsinki olimpia bajnoka, az amerikai Frank Havens például bemutatta nekem „kistestvérét”, a 73 éves Bili Ha- venst. Ő minden megerőltetés nélkül teljesítette az öt kilométeres távot, s csak egy jó tréfának tartotta, mikor célba érkezés után felborult. Az öreggel váltottam néhány szót, s tekintélyes pocakomat látva bizony alaposan kioktatott, s ennek hatására én is több gondot fordítok majd a kondíciómra. egy ideig elhitte magáról, hogy csak ezen a távon van keresnivalója. Véleménye szerint Hoffmannak, mint átlagosan felüli képességű kenusnak 1000 méteren és 10 000 méteren is bizonyítani kell képességeit. Annak ellenére, hogy Hoffmann párosban Takáccsal, a Bp. Honvéd kenusával az oldalán nem okozott csalódást, az edző titokban azt reméli, hogy tanítványa a nagy rivális Szabó Attilával fogja megpróbálni. Nem lenne rossz párosítás, az biztos. Az Atomerőmű SE kajak-kenu- szakosztálya egyre jobb eredményeket produkál, szembeötlő, hogy a vidékbajnokságokon évről évre több pontot gyűjtenek. Ma már egyértelműen a vidék legjobb ifjúsági csapatát mondhatják magukénak. A tehetséges ifikre (Viktor, Prancz, Fehér, Takács) egyre jobban oda kell figyelni, és lassan a serdülő korosztályú Paczolai és Kiss is a trónkövetelők közé tartozik. Hájba Antal nem titkolja, hogy a sikerekben oroszlánrésze van az úttörőkkel és a serdülőkkel foglalkozó Sziklenka Lászlónak. De tévedés lenne azt hinni, hogy a paksi csónakházban eluralkodott a túlzott eredménycentrikus szemlélet. Szívesen látnak itt minden gyereket, aki a szabadidejét értelmesen akarja eltölteni. Tonió imádja maga körül a gyerekzsivalyt, s kifejezetStraubinger Györgyi jó formában Straubinger Györgyi már a Kecskeméten rendezett junior országos bajnokságon a korcsoportjában elért harmadik helyezésével felhívta magára a szakemberek figyelmét. Balassagyarmaton a Palóc Kupán való eredményes szereplésével továbbra is igazolta kitűnő formáját, s erre már a junior triatlonválogatott kapitánya is felfigyelt. A Szekszárdi Vízmű SE sportolója, aki ősztől már a Szekszárdi Garay Gimnáziumban folytatja tanulmányait, szeptember 9-től nagyon szeretne pár napot hiányozni az iskolából. Nem mintha iskolakerülö lenne, csak ezen a napon kezdődik Genfben a junior világbajnokság, s a szekszárdi kislánynak az eddigi eredményei alapján jó esélye van a vb-csapatba való bekerülésre.- Az úszással már nyolc éve foglalkozom, de kimagasló eredményt itt nem tudtam elérni, s ezért egy éve átnyergeltem a triatlonra. Úgy érzem, jól választottam, hiszen ebben a sportágban már jöttek az eredmények. A három szám közül természetesen az úszás megy a legjobban, a futással sincs gondom, de a kerékpározásban balszerencsés vagyok, hiszen a járgány gyakran meghibásodik - hallottuk a 15 éves sportolótól. Stámusz Árpád, a Szekszárdi Vízmű SE úszó- és triatlonszakosztályá- nak edzője sem tartja elképzelhetetlennek, hogy tanítványa helyet kap a vb-re utazó csapatban. Az edző szerint Györgyi rendkívül kitartó és szívós az edzésmunkában, s még kiegyensúlyozottabb szereplés várható tőle, ha sikerül neki egy műszakilag tökéletes kerékpárt szerezni. Mai sportműsor Kerékpár: Tolna megye 1989. évi csapatbajnoksága 9 órakor a székesfehérvári országúton. Labdarúgás: Előkészületi mérkőzések: Szekszárdi Dózsa-Bajai SK 17, Paksi SE-Szegedi Dózsa 16.30, Hőgyész-Nagymányok 14, Fadd-Szekszárdi Dózsa ifi. 17, Kisdorog-Bácsborsod 16.30 óra. Gullit válik Az olasz AC Milan holland csatára, Ruud Gullit elválik feleségétől - jelentették be Milánóban. A 26 esztendős játékos különféle szerelmi ügyeiről már ezen a tavaszon is számos híradás, s még annál is több pletyka jelent meg az olasz sajtóban. Sok volt a találgatás, de összességében a piros-fekete klub szóvivőjének bejelentése nem érte teljesen váratlanul az itáliai közvéleményt. •A szóvivő elmondta azt is, hogy Ruud Gullit felesége, Yvonne egy hete már el is költözött a közös milánói családi fészekből. Visszautazott Hollandiába, magával vitte a két Gullit-leányt, Felicityt és Shar- kaynet is. A hir bejelentése után olasz újságírók természetesen kisebbfajta „hajtóvadászatot” rendeztek Gullit után exkluzív részletek megszerzése érdekében. Ruud és Yvonne Gullit négy éve esküdött egymásnak örök hűséget. Újdonság: két döntő a vb-n Egy hónapja a fiatal tájfutók vetélkedtek az Európa-bajnokság érmeiért, a jövő héttől a felnőtteken a sor: idei legrangosabb versenyükön, a világbajnokságon adnak számot tudásukról. A svédországi Skövde térségében augusztus 14-20. között rendezik meg a XIII. felnőtt világbajnokságot, amelyen a magyar színeket Benedek István (FIT SC, 1958-ban született), Kelemen János (PVSK, 1958), Lantos Zoltán (BEAC, 1963), Nagy Róbert (Székesfehérvári Volán, 1964), Pavlo- vics Gábor (PVSK, 1968), illetve Horváth Andrea (Sabaria SE, 1969), Kovács Ildikó (PVSK, 1969), Lovasi Katalin (Egri Spartacus, 1971), Oláh Katalin (OSC, 1968) és Tóth Réka (Tipográfia, 1969) képviseli. Az elutazás előtt Monspart Sarolta szövetségi kapitány - a sportág egyedüli magyar világbajnoka nyilatkozott a versenyről az MTI munkatársának.- Csütörtökön délután érkezünk meg a színhelyre, ahol a hivatalos megnyitóig, augusztus 14-ig lehetőségünk lesz megismerkedni a tereppel, szokni a körülményeket. A tervek között szerepel naponta egy térképes edzés is.- A vb műsora?- Augusztus 16-án lesz az egyéni verseny selejtezője. Ekkor két részre, „A” és „B” futamra osztják a • mezőnyt, s mindkettőből a legjobb 25 versenyző kerül a 18-i döntőbe. Ez 50 indulót jelentene. Azonban megszokott dolog, hogy ha valamelyik országból egyetlen futó sem jutna a fináléba, a rendezők „kárpótlásul” meghívnak egyet- egyet. így alakul ki az 57-58 fő körüli létszám. Újdonsága a mostani viadalnak, hogy „B” döntőt is rendeznek, azaz azok sem maradnak „munka nélkül”, akik nem kerültek be a legjobbak közé. Ezt nagyon jó döntésnek tartom. Az egyéni versengés után augusztus 20-án a váltóval fejeződik be a vb.- A magyar csapat reményei?- A papírforma szerint a fiúknak döntőbe kell kerülniük, a lányoknál csak álom, hogy mindannyian ott lehessenek. Persze, sok függ a tereptől is.- Világbajnokságok alkalmával tanácskozni szokott az adott sportág nemzetközi vezérkara. így lesz ez most is?- Igen, a vb alatt ülésezik a Nemzetközi Tájfutó Szövetség (IOF) térképbizottsága, s ezen részt vesz Szabó Gyula és Zentai László, a magyar bizottság elnöke és főtitkára. Egyik napirendi pont a veteránok 3. világbajnoksága, a Veterán Világ Kupa lesz. Ezt az eseményt 1990. augusztus 1 -5. között Magyarország rendezi. A kenusok vezető edzője - akit a sportvilágban csak „Tonió” néven ismernek - továbbra is örökifjúnak érzi magát, hiszen állandóan fiatalokkal foglalkozik. Legeredményesebb tanítványa, Hoffmann Ervin háromszoros ifjúsági világbajnok, jelenleg Dunavarsányban edzőtáborozik a válogatottal, s minden bizonnyal helyet kap a vb-re utazó csapatban. A paksiak üdvöskéje elsősorban az 500 méteren nagymenő, az edző bánatára tanítványa ten idegesíti, ha a fiúk csendben vannak. Ilyenkor rájuk is szól, hogy rosszalkodjanak már egy kicsit. Ugyanakkor, ha egy ifjú reménység száját káromkodás hagyja el, a főnök máris hívatja. Pakson a szülök szeretik hozzá küldeni a gyerekeket.- Szürke, hétköznapi dolgokhoz nem adom a nevem - vallja az egykori világbajnok, s ez egyben biztosíték a további sikerekhez is.- kesjár Úszás Négy szekszárdi dobogós Radovljicán Jugoszláviában vendégszerepeitek a fiatal szekszárdi úszók. A bledi tó szomszédságában, a festői környezetben meghúzódó Radovljicán a helyi úszóklub nyolcadik alkalommal rendezte meg hagyományos augusztus eleji nemzetközi versenyét. A tizenhat jugoszláv csapat mellett egy-egy olasz, szlovák és magyar egyesület részvétele avatta nemzetközivé a déli szomszédok sporteseményét. A Szekszárdi Vízmű SE versenyzői többek között olyan neves jugoszláv úszóval találkozhattak, mint Drazsan Petries Európa-baj- nok és olimpikon. A két korosztályban lebonyolított versenyszámokban a 15 évesek kategóriájában négy szekszárdi úszó állhatott fel a dobogóra. Mindössze öttized másodperces hátránnyal második helyen végzett a 100 méteres mellúszásban Varga Rita. Ugyancsak ezüstérmes lett Varga Zsuzsanna és Benkó Csaba a 100 méteres hátúszásban. Kiss István harmadikként ért célba korosztálya 200 méteres gyorsúszó számában. A jó szereplést bizonyítja továbbá, hogy az érmes helyezéseken kívül 15 alkalommal végeztek a Vízmű SE úszói a legjobb hat között, nemegyszer csupán tized másodpercekkel lemaradva a dobogós helyek valamelyikéről.. Az ezüstérmes Varga Ritának (szemben) gratulálnak a 100 méteres mellúszásban dobogós társak KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Eco-mix. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00-11.00: Napközben. 11.00: Társalgó. 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: A magyar nyelv század^ 14.25: Operaslágerek. 15.00: Népzenei Hangos Újság. 15.40: Concertino Praga ’89.16.00: Tizenhat óra. 16.10: Szívesen hallgattuk. 16.44: Borogyin: Poloveci táncok. 17.00: A képviselő noteszéből. 17.25: Ipargazdák. 17.30: Beszélgessünk zenéről. 17.50: Éneklő ifjúság. 18.00: Ujraolvasva. 19.15: Szilvia, mi vagy, ki vagy? Stephen Dunstone hangjátéka. 20.11: Táncházi muzsika. 20.45: A külpolitikai rovat műsora. 21.15: Az ifjú Szabolcsi Bence portréja. 21:50: Gong. 22.00: Hírvilág. 22.30: Egy igazgató névjegye. 22.50: Itthon. Pákolitz István versei. 23.00: Nagy mesterek - világhírű előadó- művészek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Kölyökrádió - szünidőben. 8.50: Orroló. Mosonyi Aliz meseregénye folytatásokban. 9.05: Idősebbek hullámhosszán. 9.50-11.00: Rivaldafényben. 11.05: Világújság. 11.10: Térkép és útra- való. 11.30: Balatonrádió. 12.10: Nótacsokor. 13.05: A medve és a rózsa. Frane Puntár mesejátéka. 14.00: Egy hajóban. 14.30: Az illem nyomában. 15.05: Zenerulett 17.05-21.00: Nyáridő. benne: 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Garázs. 19.30: Albumajánlat 20.00: Popzene. 20.30: Esti kitekintő. 20.50: Sportösszefoglaló. 21.05: Falusi detektív. Vil Lipatov kisregénye rádióra alkalmazva. 21.44: Gramofonsztárok. 22.13: Az Ifjúsági Rádió bemutatja. 23.15: Slágerfilmek - filmslágerek. 0.01: Wayne Shorter dzsesszegyüttese játszik. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Magyar művészek operafelvételeiből. 9.48: Világhírű hegedűművészek felvételeiből. 10.30: Pillanatkép. 10.35: Romantikus zene. 12.00: Elena Suliotis operaáriákat énekel. 12.35: A Hamburgi Monteverdi kórus énekel. 13.05: A heavy metal kedvelőinek. 13.47: Labirintus. 14.05: Philip Jones rézfúvós együttesének felvételeiből. 14.30: Zengjen a muzsika. 15.00: Szalmakalap ' holdfény ellen. Jules Renard emlékezete. 15.26: A Magyar Zeneművészeti Társaság hangversenye a szombathelyi Bartók-teremben. 16.50: Pavel Kühn vegyes kara Poulenc-motettákat énekel. 17.00: Geiger György trombitán játszik, Maros Éva hárfázik, Szabó Teréz zongorázik. 18.00: Szimfó- nikustáncok. 18.30: A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről. 19.05: Új operalemezeinkből. 21.23: Híres zongorás triók. 22.30: Olasz barokk concertók. 22.52: Kódexek zenéje. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dél-Dunántúlon. 6.15: Dél-dunántúli krónika - Utinform - Tegnap történt. 6.50: Top-lista. 7.15: Dél-dunántúli krónika- Körzeti időjárás - Sport 7.55: A nap eseményei. Szerkesztő: Zsoldos László. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 9.00: Képújság. 9.05: Tévétoma nyugdíjasoknak. 9.10-10.00: Szünidei matiné. 9.10: Smith. Angol filmsorozat. VIII/3. rész. 9.35: Változatosság és alkalmazkodás az állatvilágban. Angol ismeret- terjesztő sorozat XIII/9. rész. 10.00: Képújság. 17.15: Hírek. 17.20: Déli videoújság. 17.30: Hírek szlovák nyelven. 17.35: Szobrászat ma. Angol dokumentumfilm. 18.25: Betüreklám. 18.30: Tájak, városok, emberek. 19.00: Müsorajánlat 19.10: Esti mese. 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó. 20.05: Birtokos eset Osztrák-magyar koprodukcióban készült tévéfilm. 21.40: Reménytelenül... Dokumentumfilm. 22.10: Huszadik századi portrék. Külföldi televíziók műsorából. Jean Tinguely. Angol film. 22.55: Híradó 3. TV2 Radványi Dorottyával és Déri Jánossal 17.25: Képújság. 17.35: TV2 Benne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 18.46: Kérdezz! Felelek. 19.00: Az őrült család. Japán film. 20.30: TV2 Benne: 20.40: A Rockhajón: a Luna Orchestra együttes. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2 Benne: Popkorong. 22.00: A küklopsz. Jugoszláv tévéfilmsorozat. V/4. rész: A szaharini udvarban. 23.00: TV2 Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.10: Műsorismertetés. 8.15: Hírek. 8.20: Tévénaptár. 8.30: Sorozat gyerekeknek. 9.00: Nyári program. 14.55: Oktatóműsor. 15.25: Műsorismertetés. 17.45: Hírek. 15.40: Ráadás. 16.30: Magyarhíradó. 17.40: Műsorismertetés. 17.45: Hírek. 17.55: Tévénaptár. 18.05: Számok, betűk. 18.25: Dók. film. 19.10: Időjárás. 19.13: Hírek. 19.18: Rajzfilm. 19.30: Tévénapló 1.19.53: A mai sport. 20.00: Modern idők. Film. 22.35: Tévénapló 2.22.55: Hírek. 23.00: Ráadás program. 1.00: Hírek. 2. MŰSOR 19.30: Tévénapló. 20.00: Zenei est 21.30: Hírek. 21.40: Tudományos fórum. SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.05: Időjárás-jelentés. 7.09: Üzleti hírek. 7.30: Hírek, időjárás-jelentés. 7.39: Üzleti hírek. 8.00: Időjárás-jelentés. 8.02: Egyveleg. 15.30: Slágerlista-körkép. 16.30: Forró drót. 18.30: Kör- képa britzenei klubéletről. 19.30: Vígjátéksorozat 20.00: Lázadás - amerikai kalandfilm. 21.30: Euromagazin. 21.50: Világhiradó. 22.00: Burke törvénye. 22.55: Barnaby Jones - bűnügyi filmsorozat. 0.00: Hírek, időjárás, majd egyveleg. SKY CHANNEL 6.30: Üzleti hírek. 7.00: Gyermekműsor. 9.30: Játékos show-müsor. 11.00: Sullivanék - filmsorozat 11.30: Sky-krónika. 12.30: Gond-fórum. 13.30: Egy másik világ - amerikai filmsorozat 13.55: A Skytext oldalai. 14.50: Változó világ - filmsorozat. 15.45: Szeretni - filmsorozat. 16.15: Vígjátéksorozat 16.45: Sylvanians - rajzfilmsorozat 17.00: Visszaszámlálás. 18.00: Eurosport. TV5 16.05: Az évszázad menete. 18.05: Hírek, időjárás. 18.10: Pihenőidő. 18.30: Szárnyaló képzelet. 19.00: Számok és betűk. 19.30: A világ állatai. 20.00: Híres hegymászások. 20.50: Jazz In. 21.20: Visszhang. 22.00: Tv-hiradó. 22.30: Időjárás-jelentés. 22.35: Svájc és a háború. 23.25: Egyetlen dalért. 0.20: Csillogó papíros. 0.50: Műsorzárás. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 13.40: Akkoriban. 13.45: Az állatok Paradicsomai - Ausztráliai madárcsodák. 14.10: Csak a szél- NSZK film. 15.35: Kinderloni cirkusz - Bábszínház. 16.00: Anna-Tv-sorozat egy fiatal táncosnőről. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: Jackie és Jill. 17.30: Játék és móka. 17.55: Barba papa. 18.00: Mi. 18.30: Telt ház - 22 részes filmsorozat egy milliomosról, aki örökbe fogadott hat kislányt. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Emberrablók fogságában - Tv-film. 22.00: Oldalpillantások. 22.05: Az utolsó amerikai hős - Amerikai film. 23.35: High Chaparral - Westemsorozat Megbízás Buck számára. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT1 -gyei! 9.00: Hírek, időjárás. 9.05: Müsorelözetes.9.10: Lassie. 9.35: Pixi az égi kakukkfészekben. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Közkórház. 10.50: Ötletek természetbarátoknak. 11.00: Hírek, időjárás. 11.05: Bármi áron. 13.00: Tévébörze. 14.00: Horoszkóp, műsorelőzetes. 14.05: Niklaas, a flandriai fiú. 14.30: Cat- weazle. 14.55: Az arany lövés. 15.05: Közkórház. 15.50: Egészségvédő ötletek. 16.00: Élve vagy holtan. 16.25: Az arany lövés. 16.35: Bonanza. 17.25: Piaci ötletek. 17.35: Hírek, időjárás. 17.45: Műsorelőzetes. 17.50: Automan, a szuperdetek- tiv. 18.45: Híradó.. 19.00: Szerencsekerék. 19.30: Carson és Carson. 20.25: Időjárás-jelentés. 20.30: Spenser. 21.25: Hírek. 21.30: Tűzkeresztség. 23.15: Hírek, sport, időjárás. 23.25: Vigyázat magasfeszültség! 0.35: Műsorelőzetes.