Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-12 / 189. szám

1989. augusztus 12. TOLNATÁJ - 5 Csak-csak kertészkedek Csóti Mátyás nevét hallva - Decsen - mindenkinek a zöldségfélék, paprikák, pa­radicsomok, burgonyák képe jelenik meg. Kertész ember volt és maradt. Az édesapja is kertészkedett, aki arra kényszerült, hogy vándoroljon. Csóti Mátyás 1920-ban szüle­tett az Újvidék és Óbecse közötti Csúrog községben. A kereskedőinas-éveket fél­beszakítva választotta inkább a szabadsá­got is jelentő kertészéletet. Gondolatait gyorsan hessegeti az ifjúkori évekről, ami­kor a magyarokat is internálták... A saját községükbe nem volt szabad visszamen­ni... Aztán a tábor, majd szökés Magyaror­szágra az állapotos feleséggel... Otthonke­resés, -teremtés Decsen... *- Lassan gyarapodott a gazdaságom, 1956 után Sárbátában 4 hold földet vettem és az újtelepen egy nagyobb házat - emlé­kezik Csóti Mátyás. - Majd 1960. tavaszán csináltattam új kocsit, lószerszámot. Május 13-án gyomorműtétem volt. Akkor már szó- longattak, hogy lépjek be a téeszbe. Egy­szer meguntam a noszogatást, bementek a tanácselnökhöz, aláírtam a belépési nyilat­kozatot. Ezzel egy pillanatra elrendeződött minden. Aztán a nehézségek következtek. Én Sörföző István javaslatára az Alkot­mányba léptem, ahol sok volt a régi teher, eladósodott a szövetkezet. Ha ezt nyíltan megmondták volna, talán többre jutnak, de titkolták, hogy ne tudjon róla senki. Fizetni nem lehetett, csak tízforintos munkaegy­ség-előleget. Ez nem sokat ért. Az első kö­zös év rosszul sikerült. A kertészetet én 18-20 emberrel alakítottam ki. Volt a veze­tőséggel egy olyan megállapodásunk, hogy terven felüli teljesített termés felét megkapjuk. Olyan szerencsénk volt abban az évben, hogy 11 forintos munkaegységet fizetett a téesz, de mi kaptunk 13 Ft prémiu­mot. * A józan ész azt diktálná, hogy az elért eredmény alapja a jobbnak, amire építve holnap még jobb lehet. Ez korántsem így van. Hosszú viták, veszekedések, egymás meggyőzése, az idegek őrlése gyakori volt. *- Ma is elszégyellem magam - röstellke- dik Csóti Mátyás -, hogy egyszer csúnyán kifakadtam, fölálltam egy közgyűlésen és azt mondtam, hogy el kell zavarni azokat a vezetőket, akik nem tudnak gazdálkodni. Akkor a nép engem megtapsolt, de dolgoz­ni csak kellett. A növénytermesztésben legalább négy év elment úgy, hogy nem tudtak felmutatni eredményt. Voltak olyan tagok, akik azt mondták, ha nem fizetnek, nem dolgozunk. Még télen is kint maradt a kukorica. A vadak megették, mások ellop­ták. Üresek maradtak a górék. Én is azt mondtam, hogy adjuk oda harmadosba a kukoricát, mert aki megkapálja, az le is sze­di. Azt mondták akkor, hogy ezt ne gyako­roljuk, mert a múlt rendszer maradványa. Na, de a szomszéd községben is ezt csinál­ták és ott 30 Ft munkaegységet is tudtak fi­zetni. Szavazásra tettük fel. így lett, elfogad­ták a harmadost. * Kezdett gyarapodni az Alkotmány. Sike­rült az adósságokat csökkenteni. Tudtak fi­zetni is. Eközben természetesen évek men­tek el. * * Sok keserves dologra emlékezik a min­dig kertészetben ténykedő Csóti Mátyás:- Eljártam Bonyhádra piacra a zöldség­gel. Takarmányunk nem volt, zabszalmával etettük a lovakat. Amikor ismerőssel talál­koztam, elbújtam, nehogy megkérdezze, hogy a mieink ezek a lovak? A téeszek egyesítésével én nem értettem egyet, de akkor már a három téesz között olyan vil­longások voltak, hogy... Elcsalogatták egy­mástól az embereket. Az Új Élet jobban tu­dott fizetni, mint mi, nem volt régi adóssá­guk. Úgy nézett ki, ők jobban gazdálkod­nak nálunk, de aztán ahogy a mondás tart­ja, egy falu, egy nóta... Amikor egyesültek a téeszek, 400 hold kertet kaptam, én lettem a főkertész. Az első két évben 110-120 asz- szony dolgozóm volt, 15-20 férfi, három ál­landó lovasfogat. Az én négy osztályommal - akkor ennyi volt a kötelező iskola - még könyvelést is vezettem. Sorszám szerint minden bizonylatot felírtam. Volt egy na­gyon rossz évünk, a 75-76-os. Ha jól em­lékszem. Akkor úgy döntöttek az akkori ve­zetők, hogy fölszámolják a kertészetet. Ak­kor még négy évem volt a nyugdíjig, nem tudtam volna máshova menni dolgozni. Maradtam a téeszben. Csóti Mátyásnak ekkor a fizetése meg­hagyásával felajánlottak egy raktárosi ál­lást. A faluban, az Ady Endre utcában épült korábban - éppen a téesz kertészetének árudájaként - egy kis zöldséges bolt. Meg­vette ezt Csóti Mátyás, mondván, majd a nyugdíjas éveire még jól jöhet.- A házi kertemben csak-csak kertész­kedek, nem hagy a vérem. Nekem azok a raktáros évek a rabságot jelentették. Kilenc esztendeje vagyok már nyugdíjban. Befó­liáztam otthon a kertet. A gyerekeimnek is van egy kis földje. Évi 4-5 ezer tő paprikát tudok a sátrakban nevelni, ugyanennyi pa­radicsomot, 3-4 száz uborkát, de mind csak primőrként. Kint a decsi hegyen is van földünk, itt síkfóliás krumplit is szoktunk termelni... Én 1951 -ben kerültem ide a falu­ba. Akkor már volt a kis Alkotmány. Bográn volt bérelt földem és a területükön jártam keresztül. Aratáskor, amikor én a búzát ta­Csóti Mátyás karodtam, a téesztagok a fa alatt ültek. A másodikat fordultam, még mindig ott vol­tak. Ugyan mit vártak, mit tudtak volna osz­tani? Nem szóltam semmit, ma sem akarom bántani őket. Ilyeneket látva nem nagyon örültem, hogy nekem is közéjük kellett áll- nom, mert én akkor már elértem önmagam erejéből azt, amit akartam... Ma azért állí­tom, jó dolog, hogy az ember, ha a téesz­ben megöregszik, megkapja a nyugdíjat. DECSI KISS JÁNOS Társtalanok a bárban Szekszárdon, a Gemenc bárban min­den második vasárnap délután estébe nyúló összejövetelt tart a Társtalan Bará­tok Városi Egyesülete. Ezen a vasárna­pon negyvenketten jöttek el a találkozó­ra, két héttel ezelőtt negyvennyolcán vol­tak. Arra a kérdésre, hogy ki vállalja, hogy nyilatkozzon, illetve kiket fényképezhe­tünk, megoszlanak a válaszok. Termé­szetesen tiszteletben tartjuk azok óhaját, akik nem kívánják nevüket közölni. Asz­taltól asztalhoz megyünk beszélgetni.- Özvegy vagyok, hat éve egyedül élek - meséli egy bájos asszonyka. - Alakulá­sától tagja vagyok az egyesületnek. Az idén most tudtam először eljönni, családi esemény tartott távol, a kislányomnak gyermeke született. Nagy örömmel ta­pasztalom, hogy mindenki itt van... Olyan ez a társaság, mint egy kis család. A klubvezetés korrekt, az atmoszféra meg­nyugtató. Egy magányos nő nem mehet el bárhová... Itt mindig jól érzem magam. Megéri az az 50 kilométer oda-vissza, amit ilyenkor meg kell tennem érte. Vendéget is hozott: egy barátnőjét, aki nem tagja a klubnak, és aki felsóhajt: „Keserű kenyér ez...” Átülünk egy asztaltársasághoz.- Szekszárdon nincs olyan szórako­zóhely - mondja Juhász Istvánná, aki már több mint három éve klubtag -, ahol egy magányos nő kikapcsolódhatna. A találkozók ezt pótolják. Hosnyánszki László hozzáfűzi:- Itt olcsón lehet szórakozni, egy évre 600 forint a tagdíj. Megéri, annál is in­kább mert megszokott társaságban va­Együtt gyünk. Előfordul, hogy betéved közénk egy-egy turistacsoport, ha van hely, a ve­zetőség ilyenkor megengedi, hogy kö­zöttünk szórakozzanak. Az imént is jött egy csoport, nem is tudom, hova .lettek. Kéthetente találkozunk. Kár, hogy nem szombaton, hiszen hétfőn korán reggel munkába megyünk. De a jóbarátok, is­merősök jelenléte, a lehetőség a táncra, a jó kiszolgálás kárpótol ezért az aprósá­gért. Olyan is előfordult, hogy itt tudtam meg valakiről: rokonom. Akinek névnapja van, azt felköszön- tik. Az ünnepelt mindig kap virágot. Mű­sor is szokott lenni: táncversenyt tarta­nak, magyar nótákat énekelnek, verset mondanak a tagok. Nők napján virágot, ajándékot kapnak a hölgyek. Kirándulás csak úgy jön össze, ha 4-5 személygép­kocsi tulajdonosa összeszervezi: az idén Harkányban voltak. Egy talpraesett fiatalasszony nyilat­kozza:- Sok a hölgy, kevés a férfi, mint általá­ban mindenütt. Várjuk a bátortalan férfia­Az ünnepeltet megtáncoltatják kát, hiszen közöttük is sok a magányos, csak nem mernek eljönni... A hangulatos bárhelyiség bejárata mellett három hölgy ül egy asztalnál, szemmel láthatólag jól érzik magukat, s miközben a kéttagú zenekar rázendít a talpalávalóra, elbeszélgetünk egyikük­kel: T-né Irénnel.- Ön hogy lett tagja az egyesületnek?- Nem olyan rég hallottam róla. Na­gyok már a fiaim... nem lehet mindig csak a tévét nézni, unalmas otthon. Elvált vagyok, de ez egyáltalán nem zavar. Mió­ta elváltunk, azóta jobb az életünk. A fiúk­kal jól megvagyunk. Most katona a na­gyobbik, augusztusban szerel le. Nem férjhez menési szándékkal járok ide: egy vendéglőbe, ha nő az ember, nem mehet el, itt viszont lehet táncolni... Múltkor volt Anna-bál, különféle játékokat játszot­tunk, táncoltunk, volt zsákbamacska... Hogy ez gyerekes szórakozás? Az ember úgy kapcsolódik ki, ha játszik. kar és az egyesület együttműködésének egyéves évfordulóján köszönti Farkas László zenekarvezetőt és Barát Györ­gyöt, akiről tréfásan megállapítja: ő a kis­együttes. A Társtalan Barátok Városi Egyesületének jelenlévő tagjai megtap­solják őket. Hogy miért emeljük ki ismételten az egyesület nevét? Azért, mert ez a „má­sik”, ami nem tévesztendő össze azzal, amiből kivált: a Tanítóképző Főiskolán kéthetente találkozó Társtalanok Baráti Egyesületével.- Tavaly év elején váltunk ki és alapí­tottuk ezt az újabb egyesületet - mondja Muntyán Endre -, melynek célja a magá­ra maradt, otthon bezárkózott emberek­nek lehetőséget biztosítani arra, hogy a fárasztó hétköznapokat, az esetleges elfásultságot hasonló életadottságú kö­zösségben tudják feloldani. Itt lehetőség nyílik társalgási, társasági, érzelmi kap­csolatok kialakítására. Tagjaink házas­ságot ugyan még nem kötöttek, amely­nek érzelmi alapja itt alakult volna ki, de társaskapcsolatok létrejöttek. Hat-nyolc pár is van közöttünk, akik harmonikus együttlétükkel ezt bizonyítják. A közös­ség többi tagja nem veszi különösebben figyelembe az együttélésüket, mert ki tudja, holnap mi lesz... De a különvált pá­rok is tapintatosan viselkednek egymás iránt, nem kiabálnak egymásra kígyót- békát. Új tagok felvétele esetében betart­juk a hatvannapos próbaidőt: ezalatt négy találkozón vesznek részt, a tagság viselkedésük alapján eldönti, méltónak találja-e a jelentkezőt arra, hogy befo­gadja. A táncoló, beszélgető, ezen a találko­zón csöppet sem magányos társtalanok- nak további jó szórakozást kívánunk, és kilépünk a nyári estébe a mindvégig hát­térbe szorított kérdéssel, amely most, hogy nem halljuk a zenét, a beszélgetés duruzsolását, szabadon lép előtérbe: sok ember kéthetenkénti többórás együttléte vajon csakugyan közömbösít­heti a magányt? DOMOKOS ESZTER ÖTÖS RÉKA A táncolók közé vegyülünk, amint utat törünk a bárpult felé, melynek túloldalán Molnár Tibor felszolgáló várja kérdésein­ket. Elmondja, hogy hétköznapokon az éjszakai bárban dolgozik, kéthetente va­sárnap délután a magányosok találkozó­ján szolgál fel.- Nem először szolgálom ki őket, meg tudom állapítani, hogy jókedvű, kulturált társaságról van szó. A fogyasztás inkább jó, mint átlagos. Civilizált a légkör, itt soha nincs probléma. Vasárnap a Gemenc bár tulajdonképpen szünnapos, így adhatott helyt a rendezvénynek. Ebben a rohanó életben az embereknek szükségük van a kikapcsolódásra... Egyetértünk Molnár Tiborral. A megér­tésért, a civilizált szórakozási lehetőség biztosításáért elismerés illeti a szálloda vezetőségét. Muntyán Endre, az egyesület elnöke egy perce figyelmet kér. A kéttagú zene­Egy-egy szál kardvirág a zenekarnak Asztaltársaság Sok a hölgy...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom