Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-02 / 180. szám
Ha bemutató, akkor esik az eső AZ MSZMP TOLNA MEGYEI LAPJA XXXIX. évfolyam, 180. szám 1989. augusztus 2., SZERDA Az MSZMP-nek demokratikus célokért tevékenykedő néppárttá kell válnia : Nyei^ : Györ^if^MimBgyében Nyers Rezső, az MSZMP elnöke kedden Győr-Sopron megyébe látogatott. A megyei pártbizottság győri székházában Lakatos László első titkár fogadta és tájékoztatta a politikai, a társadalmi élet Győr-Sopron megyei új vonásairól. A tájékoztató után a párt elnöke, a Graboplast Pamutszövő és Műbőrgyár munkájával ismerkedett. Nyers Rezső ezt követően kötetlen beszélgetést folytatott a vállalatnál dolgozó párttagok és aktivisták egy csoportjával. Kérdéseikre válaszolva többek között azt hangsúlyozta, hogy a párt munkájának tartalmában kell megújulnia: az MSZMP-nek demokratikus célokért tevékenykedő néppárttá kell válnia. Lehetségesnek ítélte a névváltozást is. A szóba jöhetőek közül, mint mondotta, az lesz a párt neve, amely mellett a többség voksol.- Szocialista vagy kommunista párt lesz-e a párt? - hangzott a következő kérdés. Az MSZMP elnöke szerint a két mozgalom kombinációja lesz. Felépítésében, a szakszervezetekhez, a parlamenthez való viszonyában a szociáldemokrata örökségre támaszkodik, a kommunista mozgalomtól pedig a magasabb szintű szervezettséget veszi át. A társadalmi problémák megoldásában az evolúciós út mellett bátran vállalja a reformokat is. Az a célja, hogy demokratikus szocialista értékrendet formáljon meg; a szocializmus megkülönböztető jegyének megfelelően demokratikus úton alakítsa a társadalmi érdeket is. A párt - hangoztatta - továbbra is szocialista értékként kezeli a munkával kapcsolatos jogokat. A munkát tartja az elosztás egyik alapjának, de közben elismeri a tőkehatékonyságot. Szocialista értékként fogalmazza meg a társadalmi esélyegyenlőséget, de ugyanakkor limitálja a piacgazdaság mellett kifejlődő egyenlőtlenségeket. Egy, a választásokkal összefüggő kérdéssel kapcsolatban Nyers Rezső rámutatott: az MSZMP-nek a jövőben különösen nagy figyelmet kell fordítania a nem párttag, de a szocialista értékhez vonzódó em berekre és a politikailag közömbösek csoportjára. Mint mondotta: a választások eredményét ugyanis ez a két réteg határozza majd meg. Három nyelven beszél a magyarországi képviselő Mizéria a San do fan körűi A bemutató résztvevői Az utóbbi időben valahányszor a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos bemutatóra kerül sor, esik az eső. így volt ez nemrégen Regszemcsén, tegnap pedig a decsi téesz szőlőjében. Pedig a jelenlévő szakemberek szerették volna tüzetesebben is megnézni azt a szőlőt, amelyet a svájci Sandoz cég szereivel permeteztek. A Decs-Szőlőhegyen megtartott bemutatón Petter László, a Tolna Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás szakembere tartott előadást. Környezetkímélő technológia a szőlő növényvédelmében címmel, majd hallhattak a szakemberek arról is, hogy a Sandoz cég milyen eredményeket ért el külföldön, és Magyarországon a szőlő növényvédelmében. A cég magyarországi képviselője Oláh István, akit rövid interjúra kértünk.- Hogyan került kapcsolatba egy magyar fiatalember az óriási svájci vegyipari céggel?- A cég Svájcban, bázeli székhellyel működik, s a harmadik legnagyobb a vegyipari vállalatok között. Hetven százalékban gyógyszert forgalmaz, ez 10 millió svájci frankot tesz ki. A termelés 2Ó százalékát a festékanyagok, 10 százalékát pedig a növényvédő anyagok adják. Élelmiszeripari terméket is állítanak elő, igen régi és közismert például az Ovomaltin. Én a kecskeméti főiskola elvégzése után a Sasad téeszben hagymás növényekkel foglalkoztam, így kerültem kapcsolatba a (Folytatás a 2. oldalon.) Bush felhívása Izrael felelősségére is utaló, mindenféle túszejtést elítélő nyilatkozattal reagált hétfőn este az Egyesült Államok elnöke a Higgins alezredes meggyilkolásáról szóló hírre. George Bush kétnapos vidéki útját megszakítva a kora délutáni órákban érkezett vissza Washingtonba, hogy tájékozódjon az eseményekről, konzultáljon vezető munkatársaival és a törvényhozás vezetőivel. A megbeszélések után kiadott fehér házi nyilatkozatban az elnök emlékeztetett pénteki nyilatkozatára, amelyet azután tett, hogy egy izraeli kommandó (Folytatás a 2. oldalon.) A bombáknak nincs címük Kétségbeejtő helyzettel került szembe egy szuperhatalom: egyik állampolgárát - aki ráadásul az ENSZ békefenntartó erőinek keretében tevékenykedett Libanonban - felakasztották mint egy bűnözőt. Az úgynevezett ítéletvégrehajtók állítólag igazságot szolgátattak, megbüntettek egy sátáni hatalmat - és fogadkoznak, hogy több amerikait is „kivégeznek” - eképpen szolgáltatva igazságot a „föld elnyomottainak”. Libanonban, egy obsukrus csoportnak meglehet az elégtétele: Bush amerikai elnök miattuk szakította meg vidéki körútját, miattuk hívta össze a nemzetbiztonsági tanácsot, miattuk állt elő olyan helyzet, amikor sok minden lehetséges. Amikor egy izraeli kommandó elrabolta Libanonból Abdel Karim Obeid „sejket” - a fanatikus és Irán-barát szervezet egyik terrorista csoportjának vezetőjét -, a világ nem habozott elítélni ezt a durva, idegen ország szuverenitását sértő akciót. Keletről és Nyugatról egyaránt bírálták az izraeli hadsereg kíméletlen, goromba beavatkozását. Terry Andersont, az AP amerikai hírügynökség bejrúti tudósítóját - aki semmire sem gyanakodott - egyszerűen elkapták Bejrut utcáin: 1985. március közepe óta fogva tartják. A rabtartók állítólag szabadságharcosok. Az a módszerük, hogy a „sátán” ellen túszokkal harcolnak, maguk pedig lehetőleg népes palesztin menekülttáborok vagy zsúfolt lakónegyedek kellős közepén rendezik be főhadiszállásukat. (Folytatás a 2. oldalon.) (Szezon)végtelen érdektelenség Az elmúlt években megszokott látvány volt szezon végi vásár kezdetekor az üzletek előtt nyitásra várakozók sora, az ár- leszállításról szóló tudósításoknak pedig kedvelt mondata a „nem csak bóvlit, hanem értékes, divatos holmikat is vásárolhatunk 30-40 százalékkal olcsóbban”. A hét elején kezdődött nyári vásár Szek- szárdon mintha szakítana a hagyományokkal. A Skálában és a Korzóban nyitáskor sem tolongtak az érdeklődők, csöndesen telt az első két nap. A Korzó Áruházban a vásárba bevont árualap 3,6 millió forint értékű, valamivel több, mint tavaly ilyenkor, de ez kevéssé érzékelhető. Női szandálból, rövid ujjú férfiingből ugyan van választék, de férfi szandált, női konfekciót vagy fürdőruhát csak a szerencsésebbje talál magának, s lányka nyári ruhát is biztosabb az eredeti áron kínáltak között keresni. A Skálában leárazott 2,7 millió forint értékű áru lényegesen kevesebb a tavalyinál, szembetűnő például, hogy szandálokból, férfiingekből, sőt fürdőruhákból is csak a „még ennyiért sem kell” kinézetűek kerültek a szórásba. A divatos nyári szezoncikkek esetében úgy ítélték meg, hogy - az árrést, a készletezés költségeit, a forgási sebességet, az árengedmény esetleges mértékét is figyelembe véve - érdemesebb az eredeti áron tovább raktározni, mint leárazni. Mindent összevetve az első napok forgalmával a Korzóban nincsenek megelégedve, a Skálában pedig egyenesen gyatrának minősítették a ruházati cikkek iránti érdeklődést. Reménykednek azonban abban, hogy a „sokadika” utáni fizetésnapok jótékonyan hatnak még a vevők vásárlókedvére, s vonzó lesz az összesen 1,2 millió, illetve a Skálában a 933 ezer forintos engedmény.- ri - ór Gondosan elkülönítve az eredeti áron kínált és a leárazott, azaz a divatos és a... fürdőruhák A Skálában a gyermekholmik - pólók, fürdőruhák, rövidnadrágok - többnyire csak az eredeti áron vásárolhatók meg Másodlagos az energia? Nem mindegy, hogy fogpiszkálót vagy deszkát gyalul a gép Érdemes lenne egyszer öszeírni, hogy melyek voltak akár csak még pár évvel ezelőtt is az agyonkoptatott, elcsépelt szavaink, s mi az oka annak, hogy szinte egyik napról a másikra megszűntek létezni. Egyik ilyen szó a szerkezetátalakítás, s az egyelőre csak szóban megváltozott ipari szerkezet energiaigénye. Nemigen beszélünk mostanában nemcsak hogy gazdaságosságról, de arról sem, hogy azért kell a hazai iparnak a több energia, mert nagyfogyasztású, otromba gépekkel kényszerülnek az üzemek dolgozni. (Folytatás a 3. oldalon.) Sevardnadze Teheránban A kétoldalú kapcsolatokról, az irakiiráni probléma rendezésének kérdéseiről és Afganisztánról tárgyalt tegnap az iráni fővárosban Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter iráni kollégájával, Ali Akbar Velajatival. Sevardnadze az iráni külügyek irányítójának meghívására érkezett kétnapos munkalátogatásra Teheránba. Velajati és vendége részletesen megvitatta az iraki-iráni viszonyt, és sajnálattal állapították meg, hogy e regionális konfliktushelyzetének végleges rendezésében nem történt előrelépés. Eduard Sevardnadzét fogadta Hasemi Rafszandzsani, akit a múlt héten választottak meg Irán elnökévé.