Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-08 / 185. szám
1989. augusztus 8. /tolna', NÉPÚJSÁG 5 Új szeméttelep a városban? Steig János Szekszárd, Madách u. 6. szám alatti olvasónk hívta fel figyelmünket az alábbira: Szekszárdon, a Kisbödö u. 42. számú háztól kb. 50 méterre a betonúton, a vízfolyás mellett egy tehergépkocsiról - melynek oldalára Vajda László szekszárdi magánfuvarozó feliratú tábla volt erősítve - szemetet öntöttek le július 26-án, szerdán. A rakomány nemcsak papirt, építési törmeléket tartalmazott, hanem valami folyadékféle is keveredett közé, ami iszonyú bűzt árasztott a környéken. Valószínűnek tartjuk, hogy a gépkocsi vezetője nemigen lehetett járatos Szekszárdon, mert a szeméttelep pont az említett hellyel ellentétesen van - nem a városban. De hogy merre, azt talán meg is lehetett volna tudakolni.- péteri Kulturált, szép környezetben... ... szeméttelep? Jogszabályokról - röviden Az elévülésről Az elmúlt héten nem jelent meg olyan jelentősebb jogszabály, amely olvasóink szélesebb körének érdeklődésére tarthatna számot, ezért ez alkalommal - többek részéről történt érdeklődésre is figyelemmel - a követelések elévülésével kapcsolatos jogi szabályozásról adunk rövid tájékoztatást. Polgári Törvénykönyvünk általános szabályként rögzíti, hogy a követelések öt év alatt elévülnek. Kimondja azt is, hogy gazdálkodószervezetek egymás közötti jogviszonyában a pénzkövetelések egymás közötti jogviszonyában a pénz követelések elévülési ideje - ha jogszabály kivételt nem tesz - egy év, kötbérkövetelés esetében hat hónap. Az elévülés pedig azt jelenti, hogy ha a jogosult a jogszabályban meghatározott idő alatt nem érvényesíti az igényét, a követelés bírósági úton már nem lesz érvényesíthető. (Kihangsúlyozandó, hogy maga a követelés nem szűnik meg, a jogosultság nem enyészik el, csupán bírósági úton nem lesz érvényesíthető a követelés, tehát ha az adós az elévülést követően fizet, ez nem lesz tartozatlan fizetés, a teljesítés nem válik jogalap nélkülivé, azt nem lehet ilyen címen visszakövetelni. Jogvesztőnek csak az a határidő minősül, amelynek elmulasztásához a jogszabály kifejezetten ilyen következményt fűz.) Felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán szükség van-e az elévülésre, indokolt-e annak kimondása, hogy a követelések bizonyos idő után elévülnek, nem érvényesíthetők. Nos a törvény indokként a következőket jelöli meg: 1) A jog a huzamosabb ideig bizonytalan helyzetek rendezésére törekszik, márpedig bizonytalanságot jelent az, ha a jogosult a követelését hosszabb időn át nem érvényesíti. 2) Az időmúlás bizonyítási nehézséget okoz, a tanúk nem emlékeznek, okiratok nem állnak rendelkezésre. 3) A jog gyakorlásának hosszabb időn át való elmulasztása arra enged következtetni, hogy a jogosultnak az igényhez fűződő érdeke csökkent, esetleg meg is szűnt. Tudni kell, hogy az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé vált, ha azonban a jogosult menthető okból nem tudja a követelését érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül - egyéves vagy ennél rö- videbb elévülési idő esetében pedig három hónapon belül - akkor is érvényesítheti azt, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél, illetőleg három hónapnál kevesebb van hátra, azaz minden olyan esemény, amely miatt a jogosult a követelését menthető okból nem tudja érvényesíteni, az elévülési idő nyugvását idézi elő, vagyis az elévülés ideje meghosszabbodik. Megszakítja az elévülést a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás, a tartozásnak a kötelezett részéről történő elismerése, a követelés bírósági úton való érvényesítése. Az elévülés megszakadása esetén az elévülés ideje nem hosszabbodik meg, a megszakítás után nem folytatódik, hanem újra kezdődik és ez lényeges különbség. Kihangsúlyozandónak tartjuk, hogy a fentiekben a polgári jogi követelések elévüléséről volt szó, s csupán megjegyezzük, hogy a munkaviszonyból folyó igények pl. három év alatt évülnek el, s természetesen más elévülési szabályok érvényesülnek a büntetőjog területén, amelyekre - érdeklődés esetén - visszatérünk. DR. DEÁK KONRÁD Aki keres - talál! (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Több figyelmet érdemelne megyénk legjelentősebb gyógyfürdőhelyének, Gunarasnak a kereskedelme. Évek óta több fórumon hangzott már el, hogy nem megoldott az itt nagy tömegben megforduló helyi és külföldi vendégek élelmiszerről történő ellátása. Az egyetlen - sem méreteiben, sem felszereltségében, de legfőképp áruellátásában nem megfelelő - kis vegyesboltnál a nyitás előtt fél órával már hosszú sorban várakoznak a vevők. Panaszkodnak, hogy már kora délelőtt nincs tej, kenyér, nem kapnak zsírt, hypót, vattát és még sorolhatnám. Árulnak viszont pólót, szabadidőruhát, különböző sportcikkeket, kozmetikai cikkeket, amiből egyébként is Gunarason a maszekok jóvoltából bőséges az ellátás. Mi lehetne a megoldás? Ideig-óráig talán az is megtenné, ha a sok felesleges, a fürdő területén több helyen is kapható holmi helyett, ez a bolt csak élelmiszer- és háztartásban szükséges cikkek árusításával foglalkozna. Na és persze nem ártana egy mélyhűtőláda sem, hogy legalább időnként mélyhűtött húsáruhoz jutna a kedves vendég. Végső megoldás pedig az lehetne, ha az érintettek és érdekeltek - áfész, idegenforgalmi hivatal, vízmű, tanács - végre már összefognának és közös erővel nemcsak keresnék, de meg is találnák a megoldás kulcsát. Vagy bízzunk abban, hogy itt is, mint annyi más területen a vállalkozók hoznak megoldást?! SITKÉI ZOLTÁNNÉ I Egy év ráadás, napi négy órában Bajban vagyok, mert ugyan mit is felelhetne az obiigát „Hogy van?” kérdésre az ismerősnél számomra jóval többet jelentő, mint azt, hogy „Köszönöm, jól!”. Zavaromat növeli, hogy elmarad a válasz hitelét máskor nyomatékositó mosoly, pedig az ember ugyanaz. Egek ura, mi történt egyik legjobb külső munkatársunkkal, Magyarszéki Endrével? Szerencsére bennszakad a kérdőmondat. Nézem az íróasztal mellett ülőt és eszembe villan, hogy küzdelmes élet az övé, ráadásul jócskán rájárt a rúd az elmúlt két-három esztendőben, amikor is több alkalommal volt kénytelen inkább elviselni, mint élvezni a dombóvári és pécsi kórházak „vendégszeretetét”. Előtte se nagyon kímélték az évek, de a korábban kapott sebek nyomtalanul gyógyultak. Maradt az elnyűhetetlen optimizmus, az a fajta aktivitás, ami Bandit mindig éppen oda állította, sodorta, ahol használni kellett és szolgálni. Évekkel ezelőtt egy másokkal törődni képtelen, tekintélyes ember, fanyarságát alig leplezve azt mondta, „mit vannak úgy oda ezért a Magyarszékiért, akit a hivatala tett közéleti emberré?!” Az így vélekedő, maga is hivatalt viselő ember volt, de abból a fajtából, amelyik munkaidő után magára zárja jellegtelen életének csigaházát. Úgymond „a regenerálódás miatt” és ma már tudom, hogy titkon irigykedve azokra, akik a gyertyát két végén égetik. Sohase meséltem el ezt az epizódot Bandinak. Pedig valószínű nevetett volna, mint ahogy talán mások is azok közül, akik hivatali dolgaikat életformaként végezték, végzik. Magyarszéki Endre 1989. szeptember 1 -jével a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság állományába kerül több mint negyvenéves munkaviszonnyal a háta mmögött és most éppen a szabadságát tölti. Mi következik ezután? Napi négy órában - egy évig még - tovább vezeti a Dombóvári Városi Tanács Családi Intézetét. És most? Vállán azzal a teherrel, amit nemrég elveszített édesanyja halála jelent, bejár ebédelni és „ha már itt van” eligazítani a netán támadó gubancokat így valamivel köny- nyebb viselni azt a hiányt, amit az olyan emberek, mint ő is, élethosszán hordoznak belül. Telefoncsöngés vet véget befele hallgatózó hallgatásunknak. Ami kivehető a telefonálásból, abból azt lehet kihámozni, hogy tudósítónk doyenje lapunk új munkatársára hárít egy közeli eseményt. Talán nem tudósítja tovább is a Tolna Megyei Népújságot? Dehogynem. De most pihen. Rá jellemző módon; fest, mázol, tapétáz odahaza és van, hogy ha nyakig mélyed a lakásfelújítás munkálataiba, akkor elblicceli az ebédet, mert azonmód, festékes gúnyában mégse jöhet be. Intem, hogy eszébe ne jusson begubózni és végre megjelenik arcán az első mosoly. Jövendő életpárjával volt nemrég külföldön, Váraljáról sem hiányzott a Vöröskereszt beteg gyerekeknek szánt táboroztatásáról. Augusztusban két hétre Gyulán próbálja ki, hogy az a víz jobb-e a gunarasinál, amit orvosi javaslatra „vizsgáztat” itthon, amikor csak teheti. Aztán pedig, jöhet a munka, mely merőben más miatt jelent majd új izgalmakat, megoldanivalókat, hiszen az elkövetkező egy évben az ismertté családi ünnepeket rendező iroda néven vált Családi Intézet itt is - akárcsak országosan - meg kell változtassa működésének tartalmát. Hogy az egykori úttörővezető - aki leventeoktató apja miatt képesítés nélküli nevelőként csak 1964-ben jutott tanári diplomához - úttörőként vegyen részt egy 1973-ban rábízott intézmény tartalmi munkájának megújításában 1989-90 szeptembere között. Mi lehet itt a végszó? Csak az, hogy jó egészséget, sok sikert.- lászló i A gyűjtés szenvedélye egyidős az emberiséggel, hiszen őseink életmódját is így jellemzik a tankönyvek: vadászó, halászó, gyűjtögető. Persze, akkortájt a gyűjtés bölcs előrelátásból volt kötelező, kedvteléssé csak akkor válhatott, amikor az anyagi javak már nemcsak a közvetlen megélhetést szolgálták. A műalkotások első neves gyűjtőjeként általában Makedónia egykori királyát, Nagy Sándort (i. e. 356-323) nevezik meg a források, aki összehasonlíthatatlanul köny- nyebb helyzetben volt, mint a mai műgyűjtők: világhódító hadvezér lévén elvihetett bárhonnan bármit, ami megnyerte tetszését. Közgyűjteményeket, közönségnek szánt tárlatokat az ókori Rómában nyitottak először. A magyar gyűjtemények első példái a honfoglalást követő évekből idézhe- tők, s találóan jegyzi meg Berkó Pál és Fehér Béla Ki mit gyűjt? című munkájában (Gondolat, 1980), hogy első gyűjtőink egyike maga I. István lehetett, aki - hatalmas anyagi áldozatoktól sem riadva vissza - több szent ereklyéit is megszerezte. Megfigyelhető, hogy a gyűjtöszenvedély hosszú ideig összekapcsolódott az értékek felhalmozásának nem egyértelműen vonzó emberi törekvésével. Ám az évszázadok során kiszélesedett a gyűjtés témaköre, s már nemcsak a közvetlenül vagyont jelentő értékek, hanem a mások szemében hóbortosnak tűnő ötletek is motiválhatták egy-egy gyűjtemény kialakítását. Mi mással magyarázhatnánk a 18. század második felében élt pesti polgár, Reicher Jakab csat- és fésűkészitő mester zsemlyegyüjte- ményét? A mester 1775-től esztendőnként egy-egy péksüteményt eltett - viasszal bevonva -, mellé feljegyezte a termék súlyát, az aktuális gabonaárat, és hogy milyen termés volt a jelzett esztendőben. Drágakövek, ékszerek, régiségek, festmények és szobrok, bútorok gyűjtése mindig is egy kiváltságos körre - a műtárgyakat megfizetni tudókéra - korlátozódott. A polgárosodó társadalmakban azonban a gyűjtöszenvedély nem maradt e korlátok között. Az aprógyűjtésnek elnevezett gyűjtési szokás képes levelezőlapok, ex librisek, jelvények, s még ezernyi egyszerű használati tárgy összehalmozását kívánta a tulajdonostól. Divatba jött a hanglemezek, bélyegek, pénzérmék, bankjegyek gyűjtése - ma önálló szövetségekben tömörülnek már a bélyeggyűjtők, a numizmaták. Ugyanakkor világszerte - nálunk is - se szeri, se száma a gyufacímkék, miniüvegek, poharak, emblémák, sportegyesületi zászlók, poszterek, aláírások, és még ki tudja, hányféle furcsa érték gyűjtőinek. Ök rendszerint keresik és meg is találják egymással a kapcsolatot, s így mód nyílik cserére, egyúttal gyűjtőmunkájuk eredményének lemérésére is. Hogyan válik valaki gyűjtővé? Az út sokirányú lehet, a kiindulásban azonban egy pont közös: a figyelem. Felfigyelni rá, észrevenni azt, ami egy gyufacím- ke-sorozatot széppé tesz, s fogékonyan állni azok előtt az információk előtt, amelyeket a holt tárgyak közvetítenek felénk. Aki képes erre, az máris potenciális gyűjtő, csak a megfelelő alkalomra vár, anélkül, hogy sejtené sorsát. Mert gyűjtővé válni, az bizony sors! Akit egyszer „megfogott” az nem szabadul tőle többé - az már egy kavicsra, vagy egy faágra is másként tekint, mint a közönséges halandó. Sajnáljuk, vagy irigyeljük ezért? Mielőtt válaszolnánk, gondoljuk csak el, mit ad a szenvedélye a gyűjtőnek, s mit követel az érzésért cserébe. Adja a fölfedezés örömét, a gyarapodás kellemes érzetét, s közben új ismereteket, mind a gyűjtemény tárgykörében, mind ahhoz kapcsolódva, s új emberi kapcsolatokat is. Amit követel: szívós, kitartó, következetes kutatást, rendszerező tudást, a gyűjteményről való gondoskodást, sok más időtöltésről való lemondást. De hát ilyet az ember minden, számára fontos dologért szívesen és önként vállal, az adok-kapok mérlegnek pedig ezúttal egy különös sajátossága van: mindkét serpenyőbe csak pozitív dolgok kerülnek. S ha igaz, amit sok bölcs ember állít, akkor a gyűjtök megtalálják létük értelmét, bármilyen is a világ körülöttük. SCHÖFFER JENŐ Új vegyesbolt Kaposszekcsőn (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Az elmúlt héten nyílt meg az az új vegyesbolt Kaposszekcsőn, amely az áfész és a helyi tanács összefogásával épült. A februárban megtartott falugyűlés egyetértésével a tanács 1 millió forinttal járult hozzá az építés költségéhez. A lakosság nagy örömére a község nyugati részén lakók is kulturált körülmények között vásárolhatnak a jövőben.-SAutópályafelújítás szezonon kívül Gyakorlatilag nincs olyan időpont, amikor az autópályák felújítási munkáit a forgalom zavarása nélkül lehetne elvégezni. Ezért a felújítási munkálatokat a „legkisebb rossz” elve alapján az idegenforgalmi idény előttre, illetve az ezt követő hónapokra szervezik. Az M1 -es és M3-as autópályán tehát az idegenforgalmi szezon után folynak majd, az M7- es autópályán pedig előtte végezték a felújítási munkát. A forgalomelterelésekről a Főügyelet folyamatosan ad tájékoztaNagy Sándortól a gyufacímkékig