Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-08 / 185. szám

1989. augusztus 8. /tolna', NÉPÚJSÁG 5 Új szeméttelep a városban? Steig János Szekszárd, Madách u. 6. szám alatti olvasónk hívta fel figyelmün­ket az alábbira: Szekszárdon, a Kisbödö u. 42. számú háztól kb. 50 méterre a betonúton, a víz­folyás mellett egy tehergépkocsiról - melynek oldalára Vajda László szekszárdi magánfuvarozó feliratú tábla volt erősítve - szemetet öntöttek le július 26-án, szerdán. A rakomány nemcsak papirt, építési törmeléket tartalmazott, hanem valami folyadékféle is keveredett közé, ami iszonyú bűzt árasztott a környé­ken. Valószínűnek tartjuk, hogy a gépkocsi vezetője nemigen lehetett járatos Szekszárdon, mert a szeméttelep pont az említett hellyel ellentétesen van - nem a városban. De hogy merre, azt talán meg is lehetett volna tudakolni.- péteri ­Kulturált, szép környezetben... ... szeméttelep? Jogszabályokról - röviden Az elévülésről Az elmúlt héten nem jelent meg olyan jelentősebb jog­szabály, amely olvasóink szélesebb körének érdeklő­désére tarthatna számot, ezért ez alkalommal - többek részéről történt érdeklődésre is figyelemmel - a követelések elévülésével kapcsolatos jo­gi szabályozásról adunk rövid tájékozta­tást. Polgári Törvénykönyvünk általános szabályként rögzíti, hogy a követelések öt év alatt elévülnek. Kimondja azt is, hogy gazdálkodószervezetek egymás közötti jogviszonyában a pénzkövetelések egy­más közötti jogviszonyában a pénz köve­telések elévülési ideje - ha jogszabály ki­vételt nem tesz - egy év, kötbérkövetelés esetében hat hónap. Az elévülés pedig azt jelenti, hogy ha a jogosult a jogszabályban meghatározott idő alatt nem érvényesíti az igényét, a kö­vetelés bírósági úton már nem lesz érvé­nyesíthető. (Kihangsúlyozandó, hogy maga a kö­vetelés nem szűnik meg, a jogosultság nem enyészik el, csupán bírósági úton nem lesz érvényesíthető a követelés, te­hát ha az adós az elévülést követően fi­zet, ez nem lesz tartozatlan fizetés, a tel­jesítés nem válik jogalap nélkülivé, azt nem lehet ilyen címen visszakövetelni. Jogvesztőnek csak az a határidő minő­sül, amelynek elmulasztásához a jogsza­bály kifejezetten ilyen következményt fűz.) Felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán szükség van-e az elévülésre, indokolt-e annak kimondása, hogy a követelések bizonyos idő után elévülnek, nem érvé­nyesíthetők. Nos a törvény indokként a következőket jelöli meg: 1) A jog a huza­mosabb ideig bizonytalan helyzetek ren­dezésére törekszik, márpedig bizonyta­lanságot jelent az, ha a jogosult a követe­lését hosszabb időn át nem érvényesíti. 2) Az időmúlás bizonyítási nehézséget okoz, a tanúk nem emlékeznek, okiratok nem állnak rendelkezésre. 3) A jog gya­korlásának hosszabb időn át való elmu­lasztása arra enged következtetni, hogy a jogosultnak az igényhez fűződő érdeke csökkent, esetleg meg is szűnt. Tudni kell, hogy az elévülés akkor kez­dődik, amikor a követelés esedékessé vált, ha azonban a jogosult menthető okból nem tudja a követelését érvényesí­teni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül - egyéves vagy ennél rö- videbb elévülési idő esetében pedig há­rom hónapon belül - akkor is érvényesít­heti azt, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél, illetőleg három hó­napnál kevesebb van hátra, azaz minden olyan esemény, amely miatt a jogosult a követelését menthető okból nem tudja érvényesíteni, az elévülési idő nyugvását idézi elő, vagyis az elévülés ideje meg­hosszabbodik. Megszakítja az elévülést a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás, a tartozásnak a kötelezett ré­széről történő elismerése, a követelés bí­rósági úton való érvényesítése. Az el­évülés megszakadása esetén az el­évülés ideje nem hosszabbodik meg, a megszakítás után nem folytatódik, ha­nem újra kezdődik és ez lényeges kü­lönbség. Kihangsúlyozandónak tartjuk, hogy a fentiekben a polgári jogi követelések elé­vüléséről volt szó, s csupán megjegyez­zük, hogy a munkaviszonyból folyó igé­nyek pl. három év alatt évülnek el, s ter­mészetesen más elévülési szabályok ér­vényesülnek a büntetőjog területén, amelyekre - érdeklődés esetén - vissza­térünk. DR. DEÁK KONRÁD Aki keres - talál! (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Több figyelmet érdemelne me­gyénk legjelentősebb gyógyfürdő­helyének, Gunarasnak a kereske­delme. Évek óta több fórumon hang­zott már el, hogy nem megoldott az itt nagy tömegben megforduló helyi és külföldi vendégek élelmiszerről tör­ténő ellátása. Az egyetlen - sem mé­reteiben, sem felszereltségében, de legfőképp áruellátásában nem meg­felelő - kis vegyesboltnál a nyitás előtt fél órával már hosszú sorban várakoznak a vevők. Panaszkodnak, hogy már kora délelőtt nincs tej, ke­nyér, nem kapnak zsírt, hypót, vattát és még sorolhatnám. Árulnak viszont pólót, szabadidőruhát, különböző sportcikkeket, kozmetikai cikkeket, amiből egyébként is Gunarason a maszekok jóvoltából bőséges az el­látás. Mi lehetne a megoldás? Ideig-óráig talán az is megtenné, ha a sok felesleges, a fürdő területén több helyen is kapható holmi helyett, ez a bolt csak élelmiszer- és háztar­tásban szükséges cikkek árusításá­val foglalkozna. Na és persze nem ártana egy mélyhűtőláda sem, hogy legalább időnként mélyhűtött hús­áruhoz jutna a kedves vendég. Vég­ső megoldás pedig az lehetne, ha az érintettek és érdekeltek - áfész, ide­genforgalmi hivatal, vízmű, tanács - végre már összefognának és közös erővel nemcsak keresnék, de meg is találnák a megoldás kulcsát. Vagy bízzunk abban, hogy itt is, mint annyi más területen a vállalko­zók hoznak megoldást?! SITKÉI ZOLTÁNNÉ I Egy év ráadás, napi négy órában Bajban vagyok, mert ugyan mit is felelhetne az obiigát „Hogy van?” kérdésre az ismerősnél számomra jóval többet jelentő, mint azt, hogy „Köszönöm, jól!”. Zavaromat növeli, hogy elmarad a válasz hitelét máskor nyomatékositó mosoly, pedig az ember ugyanaz. Egek ura, mi történt egyik legjobb külső munkatársunkkal, Magyarszéki Endrével? Szerencsére bennszakad a kérdőmondat. Nézem az íróasztal mellett ülőt és eszembe villan, hogy küzdelmes élet az övé, ráadásul jócskán rájárt a rúd az elmúlt két-három esztendőben, amikor is több alkalommal volt kénytelen in­kább elviselni, mint élvezni a dombóvári és pécsi kórházak „vendégszeretetét”. Előtte se nagyon kímélték az évek, de a korábban kapott sebek nyomtalanul gyógyultak. Maradt az elnyűhetetlen optimizmus, az a fajta aktivitás, ami Bandit min­dig éppen oda állította, sodorta, ahol használni kellett és szol­gálni. Évekkel ezelőtt egy másokkal törődni képtelen, tekinté­lyes ember, fanyarságát alig leplezve azt mondta, „mit vannak úgy oda ezért a Magyarszékiért, akit a hivatala tett közéleti emberré?!” Az így vélekedő, maga is hivatalt viselő ember volt, de abból a fajtából, amelyik munkaidő után magára zárja jellegtelen életének csigaházát. Úgymond „a regenerálódás miatt” és ma már tudom, hogy titkon irigykedve azokra, akik a gyertyát két végén égetik. Sohase meséltem el ezt az epizó­dot Bandinak. Pedig valószínű nevetett volna, mint ahogy ta­lán mások is azok közül, akik hivatali dolgaikat életformaként végezték, végzik. Magyarszéki Endre 1989. szeptember 1 -jével a Nyugdíjfo­lyósító Igazgatóság állományába kerül több mint negyven­éves munkaviszonnyal a háta mmögött és most éppen a sza­badságát tölti. Mi következik ezután? Napi négy órában - egy évig még - tovább vezeti a Dombóvári Városi Tanács Családi Intézetét. És most? Vállán azzal a teherrel, amit nemrég elveszített édesanyja halála jelent, bejár ebédelni és „ha már itt van” el­igazítani a netán támadó gubancokat így valamivel köny- nyebb viselni azt a hiányt, amit az olyan emberek, mint ő is, élethosszán hordoznak belül. Telefoncsöngés vet véget befele hallgatózó hallgatásunk­nak. Ami kivehető a telefonálásból, abból azt lehet kihámozni, hogy tudósítónk doyenje lapunk új munkatársára hárít egy közeli eseményt. Talán nem tudósítja tovább is a Tolna Me­gyei Népújságot? Dehogynem. De most pihen. Rá jellemző módon; fest, mázol, tapétáz odahaza és van, hogy ha nyakig mélyed a lakásfelújítás munkálataiba, akkor elblicceli az ebé­det, mert azonmód, festékes gúnyában mégse jöhet be. In­tem, hogy eszébe ne jusson begubózni és végre megjelenik arcán az első mosoly. Jövendő életpárjával volt nemrég kül­földön, Váraljáról sem hiányzott a Vöröskereszt beteg gyere­keknek szánt táboroztatásáról. Augusztusban két hétre Gyu­lán próbálja ki, hogy az a víz jobb-e a gunarasinál, amit orvosi javaslatra „vizsgáztat” itthon, amikor csak teheti. Aztán pedig, jöhet a munka, mely merőben más miatt jelent majd új izgal­makat, megoldanivalókat, hiszen az elkövetkező egy évben az ismertté családi ünnepeket rendező iroda néven vált Csa­ládi Intézet itt is - akárcsak országosan - meg kell változtassa működésének tartalmát. Hogy az egykori úttörővezető - aki leventeoktató apja miatt képesítés nélküli nevelőként csak 1964-ben jutott tanári diplomához - úttörőként vegyen részt egy 1973-ban rábízott intézmény tartalmi munkájának meg­újításában 1989-90 szeptembere között. Mi lehet itt a végszó? Csak az, hogy jó egészséget, sok si­kert.- lászló i ­A gyűjtés szenvedélye egyidős az embe­riséggel, hiszen őseink életmódját is így jel­lemzik a tankönyvek: vadászó, halászó, gyűjtögető. Persze, akkortájt a gyűjtés bölcs előrelátásból volt kötelező, kedvte­léssé csak akkor válhatott, amikor az anya­gi javak már nemcsak a közvetlen megél­hetést szolgálták. A műalkotások első neves gyűjtőjeként általában Makedónia egykori királyát, Nagy Sándort (i. e. 356-323) nevezik meg a for­rások, aki összehasonlíthatatlanul köny- nyebb helyzetben volt, mint a mai műgyűj­tők: világhódító hadvezér lévén elvihetett bárhonnan bármit, ami megnyerte tetszé­sét. Közgyűjteményeket, közönségnek szánt tárlatokat az ókori Rómában nyitottak először. A magyar gyűjtemények első pél­dái a honfoglalást követő évekből idézhe- tők, s találóan jegyzi meg Berkó Pál és Fe­hér Béla Ki mit gyűjt? című munkájában (Gondolat, 1980), hogy első gyűjtőink egyi­ke maga I. István lehetett, aki - hatalmas anyagi áldozatoktól sem riadva vissza - több szent ereklyéit is megszerezte. Megfigyelhető, hogy a gyűjtöszenvedély hosszú ideig összekapcsolódott az érté­kek felhalmozásának nem egyértelműen vonzó emberi törekvésével. Ám az évszáza­dok során kiszélesedett a gyűjtés témakö­re, s már nemcsak a közvetlenül vagyont jelentő értékek, hanem a mások szemében hóbortosnak tűnő ötletek is motiválhatták egy-egy gyűjtemény kialakítását. Mi más­sal magyarázhatnánk a 18. század máso­dik felében élt pesti polgár, Reicher Jakab csat- és fésűkészitő mester zsemlyegyüjte- ményét? A mester 1775-től esztendőnként egy-egy péksüteményt eltett - viasszal be­vonva -, mellé feljegyezte a termék súlyát, az aktuális gabonaárat, és hogy milyen termés volt a jelzett esztendőben. Drágakövek, ékszerek, régiségek, fest­mények és szobrok, bútorok gyűjtése min­dig is egy kiváltságos körre - a műtárgya­kat megfizetni tudókéra - korlátozódott. A polgárosodó társadalmakban azonban a gyűjtöszenvedély nem maradt e korlátok között. Az aprógyűjtésnek elnevezett gyűj­tési szokás képes levelezőlapok, ex libri­sek, jelvények, s még ezernyi egyszerű használati tárgy összehalmozását kívánta a tulajdonostól. Divatba jött a hanglemezek, bélyegek, pénzérmék, bankjegyek gyűjté­se - ma önálló szövetségekben tömörül­nek már a bélyeggyűjtők, a numizmaták. Ugyanakkor világszerte - nálunk is - se szeri, se száma a gyufacímkék, miniüve­gek, poharak, emblémák, sportegyesületi zászlók, poszterek, aláírások, és még ki tudja, hányféle furcsa érték gyűjtőinek. Ök rendszerint keresik és meg is találják egy­mással a kapcsolatot, s így mód nyílik cse­rére, egyúttal gyűjtőmunkájuk eredményé­nek lemérésére is. Hogyan válik valaki gyűjtővé? Az út sokirányú lehet, a kiindulásban azonban egy pont közös: a figyelem. Felfi­gyelni rá, észrevenni azt, ami egy gyufacím- ke-sorozatot széppé tesz, s fogékonyan állni azok előtt az információk előtt, amelye­ket a holt tárgyak közvetítenek felénk. Aki képes erre, az máris potenciális gyűjtő, csak a megfelelő alkalomra vár, anélkül, hogy sejtené sorsát. Mert gyűjtővé válni, az bizony sors! Akit egyszer „megfogott” az nem szabadul tőle többé - az már egy ka­vicsra, vagy egy faágra is másként tekint, mint a közönséges halandó. Sajnáljuk, vagy irigyeljük ezért? Mielőtt válaszolnánk, gondoljuk csak el, mit ad a szenvedélye a gyűjtőnek, s mit kö­vetel az érzésért cserébe. Adja a fölfedezés örömét, a gyarapodás kellemes érzetét, s közben új ismereteket, mind a gyűjtemény tárgykörében, mind ahhoz kapcsolódva, s új emberi kapcsolatokat is. Amit követel: szívós, kitartó, következetes kutatást, rend­szerező tudást, a gyűjteményről való gon­doskodást, sok más időtöltésről való le­mondást. De hát ilyet az ember minden, számára fontos dologért szívesen és ön­ként vállal, az adok-kapok mérlegnek pe­dig ezúttal egy különös sajátossága van: mindkét serpenyőbe csak pozitív dolgok kerülnek. S ha igaz, amit sok bölcs ember állít, akkor a gyűjtök megtalálják létük értel­mét, bármilyen is a világ körülöttük. SCHÖFFER JENŐ Új vegyesbolt Kaposszekcsőn (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Az elmúlt héten nyílt meg az az új vegyesbolt Kaposszekcsőn, amely az áfész és a helyi tanács összefogá­sával épült. A februárban megtartott falugyűlés egyetértésével a tanács 1 millió fo­rinttal járult hozzá az építés költségé­hez. A lakosság nagy örömére a köz­ség nyugati részén lakók is kulturált körülmények között vásárolhatnak a jövőben.-S­Autópálya­felújítás szezonon kívül Gyakorlatilag nincs olyan időpont, amikor az autópályák felújítási mun­káit a forgalom zavarása nélkül le­hetne elvégezni. Ezért a felújítási munkálatokat a „legkisebb rossz” el­ve alapján az idegenforgalmi idény előttre, illetve az ezt követő hónapok­ra szervezik. Az M1 -es és M3-as au­tópályán tehát az idegenforgalmi szezon után folynak majd, az M7- es autópályán pedig előtte végezték a felújítási munkát. A forgalomelterelésekről a Fő­ügyelet folyamatosan ad tájékozta­Nagy Sándortól a gyufacímkékig

Next

/
Oldalképek
Tartalom