Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-26 / 201. szám
1989. augusztus 26. TOLNATÁJ - 5 Állványok mögött ~Fel újítják a belvárosi plébániát- Újságírónak a legnagyobb öröm, ha magnóval dolgozik, amikor aaz interjúalany ilyen szépen beszél, ilyen tagoltan, tisztán, érthetően artikulálva, mint Ön, püspök úr.- Azt szokták mondani, hogy ez papi hiba. Abból az alkalomból beszélgetünk, hogy épp folynak a belvárosi plébánia felújításának munkálatai. Mayer Mihály segédpüspök, kerületi esperes plébános meglepő szakértelemmel beszél a felújításról.- Valamikor megírta a Népújság, hogy Gyönkön az általános iskola felújításakor víztaszító, szárító vakolatot alkalmaztak. Szekszárdon akkor már így vakolták a plébánia belsejét... Ha megfigyelik a plébánia udvarán a vakolatot az ablakmagasság alatt, láthatják, hogy rücskösebb a felszín a szokottnál. Itt már porrexes vakolatot használtak. Ez elősegíti a fal természetes száradását. Meszet nem szabad keverni a vakolatba, csak víz, adalékanyag, cement, homok kerül bele. A vakolat mint egyfajta beton kerül a falra. Az adalékanyagtól fölhabosodik ez a vakolat, szivacsos rétegként borítja a falat, be is veszi a vizet, de ki is taszítja: ezt az anyagot fémmel nem, csak fával szabad fölvinni a falra, mert a fém tömörít, és záróréteg képződik a felületen, mint a glettelésnél... A vizes vakolatot meszelik be, a nedves vakolat és a mész együtt szárad, a mész beivódik. Ez a technika olyan, mint a freskók esetében. Tudjuk, hogy a freskót vizes vakolatra festik, a seccót a szárazra. A seccót le lehet mosni teljesen. A freskót, azt nem. A régiek is így meszeltek. Ezért kérik, hogy a műemlék meszelve legyen, ne műanyag festék kerüljön rá. De ezt nem szokták így csinálni, mert nem tudják egyeztetni a munkafolyamtokat. Míg a festő odaér, megszárad a vakolat. És akkor a festést le is mossa a víz... Arra vagyok kíváncsi, hogy most, ha nem várnak a festőre, hanem maguk a kőművesek meszelik be a még vizes vakolatot, hogyan sikerül a munka. Ezt kísérletezzük éppen ki.- Magáról az épületről mit tudhatunk?- Az épület nem egységes, 1775- ben épült, azután az 1800-as években ráépítettek emeletet, aztán 1939-ben még mindig hozzáépítettek egy részt. Műemlék jellegű épület, kezdettől fogva plébániának emelték.- Püspök úr az építésvezető?- Valami olyasmi... Kérdezték az ácsok is, mikor a tető készült, hogy tulajdonképpen most milyen mérnök jön, ki fogja a munkát átvenni. Erre azt válaszoltam a kivitelezőnek, hogy vegye tudomásul, a munka első számú ellenőre én vagyok, a második számú is, utána jön egy csomó üres Az egyes és kettes számú ellenőr: Mayer Mihály segédpüspök lap, és utána jön a mérnök... És ha valamit kifogásolok, hogy nem jó, tartsák tiszteletben, különben lezavarom őket. A munka háromnegyedrészét úgy végezték el, hogy ezt tekintetbe vették, a vége fele azonban nem nagyon akartak mindenben szót fogadni. Kellett szólnom, hiszen a mérnök esetleg egy héten csak egyszer jön ki. Amikor látták a megbeszélésen, hogy mit kérek, hogyan kérem, azt mondták: úgy látszik, ért hozzá. Bár ahhoz nem kell sokat érteni, hogy az ember egy könyvben megnézze, milyen törése legyen, mennyit takarjon a két cserép. Csak egyszer kell fölmenni a lécezett tetőre, akkor már látják: ez fel mer jönni. Nem hogy remegek, hogy lecsú- szok: oda egyszer fel kell menni, megnézni, hogy milyen is a kilátás innen; ha látják, hogy az ember a lécen föl mer menni, és nem kell kikötni, nem esik pánikba, tudják, hogy bármikor odaléphet és ellenőrizhet... Nemsokára teljes, megújult szépségében gyönyörködhetünk a belvárosi plébánia régi épületében. Ha ilyen igényes az „építésvezető” - nem kétséges az eredmény. DOMOKOS ESZTER GOTTVALD KÁROLY Folyik a kísérlet Hajnalban megjelentek a katonák... Egy tolmács visszaemlékezései a 68-as bevonulásra A szlovákok semmiről sem tudtak Huszonegy év telt el a Prágai Tavasz leverése óta, s az évforduló alkalmából számos - különböző megközelítésű - értékelés, visszaemlékezés látott napvilágot. Mint ismeretes, több párt mellett az MSZMP Intéző Bizottsága is elítélte az 1968. augusztus 21 -i beavatkozást így a magyar katonai szerep- vállalást is. Ennek ellenére ma még keveset tudunk az intervenció részleteiről: ezért lehet érdekes az a néhány információ, amit Rák Vilmos szekszárdi lakos osztott meg lapunkkal. Rák Vilmos 1968 augusztusában a megye- székhely laktanyájában teljesített szolgálatot az egyik alakulatnak volt önálló parancsnoka századosi rendfokozatban. Nem véletlen, hogy azon a bizonyos napon neki is „menetelnie” kellett mivel anyanyelvi szinten beszéli a szlovák nyelvet Tolmácsként alkalma nyílott beszélgetni a helyi lakosokkal is, akik elmondása szerint meglepve, megdöbbentőn vették tudomásul a magyar bevonulást- Augusztus 22-én hajnalban Drégelypa- lánknál léptük át a határt egy GAZ kocsival, tehát egy nappal később, mint az első lépcsős alakulatok. Azt már később mesélték nekem a felderitők, hogy amikor ők augusztus 21-én megérkeztek Drégelypalánkhoz, ott csak egy alacsony beosztású szlovák katona teljesített szolgálatot, így ők utasították a sorompó felemelésére. A kiskatona csodálkozva kérdezte, hogy miért de a páncélos jármüvek láttán jobbnak látta engedni. Szóval, ellenállás és puskalövés nélkül történt meg a bemasirozás, bár a magyar csapatoknál soha annyi nyugtató nem fogyott el, mint ekkoriban...- Ezek szerint számítottak bizonyos fokú ellenállásra?- Természetesen nem lehetett kizárni ezt a lehetőséget sem. Aztán minden másképp alakult: jómagam például a Kárpátok alatti Pöstyénbe kerültem Török Mihály alezredeshez, a lövészezred parancsnokához (Török Mihály altábornagyként a közelmúltig hadseregparancsnok volt - a szerző). A pöstyéni polgármester, Stefan Kubo és néhány beosztottja rendkívül szívélyesen fogadott bennünket annak ellenére, hogy fogalma sem volt ott-tartózkodásunk okáról. A pártvezetés ugyancsak meglepődött, amikor hajnali négy órakor megjelentek a magyar katonák. A laktanyában az ügyeletes tiszt kinyitotta a kaput megkérdezte kit vagy mit keresünk, szóval teljesen tájékozatlanok voltak a helyzetről. Mint kiderült a parancsnok és a helyettesei éppen Balatonkenesén üdültek...- Miként reagált a lakosság a bevonulásra?- Éjszakánként előfordult kisebb méretű tüntetés, a helybeliek tizenöt-húsz fős csoportokban járták az utcákat plakátokat ragasztottak „Ruszkik, menjetek haza!”, meg „Magyarok, menjetek haza!” feliratokkal, te- íemázolták festékkel a falakat. Nappal meg mi, magyarok letépkedtük ezeket a plakátokat Magyarok 1/1.-1/3. Szépen burjánzó sajtóorgánumaink sorában végre felbukkant egy, amire érdemes odafigyelni. Nem annyira lokál- patrióta elfogultságból, mert a szekszárdi székhelyű Babits Kiadó adja közre - okos és tudatos koncepcióval - és azért sem, mert ugyanitt nyomják: - elég silány kivitelben. A Magyarok eddig kezembe került három példányának címtára olyan gazdag, hogy csak tört részét lehet idézni. Kiszeiy István őstörténetünkkel foglalkozik, amiről ugyan keveset tudunk, de legalább igyekeznünk kell a lehető legtöbbet kihüvelyezni a hézagos, de mégiscsak hozzáférhető adatokból. Megcsonkították Magyarországot? Nem kell irredentának- Sok magyar nemzetiségű is él Pöstyén közelében, velük hogyan alakulta kapcsolatuk?- Kedvezően, bár a magyarok sorsa egyáltalán nem volt irigylésre méltó. A vezető réteg még a magyar jellegű településeken is acse- hekből, kisebb részben a szlovákokból került ki. A színmagyar falvakban sem lehetett látni anyanyelvű feliratokat, csak némi idő elteltével tették ki a boltra a mleko szó mellé, hogy tej. Egyszer meghívtak bennünket egy magyar téeszbe a zárszámadásra, s az épületre kitűzték a magyar zászlót. A szemünk láttára égették el a piros-fehér-zöld lobogót a cseh származású vezetők, persze, mi összesen hárman voltunk, oda se mertünk menni. A kocsmában, amikor megtudták, hogy magyar vagyok, egyszerűen nem szolgáltak ki. Találkoztunk effajta jelenségekkel máskor is.- Ami persze bizonyára az intervenció számlájára is írható. Egyébként tapasztalatai szerint a magyar katonaság miként viselkedett az általa ellenőrzött területeken?- A katonák gyakorlatilag ritkán hagyhatták el a körleteiket így nem is volt példa körükben iszákosságra vagy részegeskedésre. Sok laktanyában együtt állták őrt a szlovák és a magyar katonák, mindenféle ellenségeskedés nélkül. Meg aztán folyt a rendes kiképzés is, mintha csak Magyarországon lettünk volna.- Mennyi ideig állomásoztak Pöstyénben?- Még a november 7-i ünnepséget is ott töltöttük. Közben egy alkalommal kaptam eltávozást Magyarországra, autóbusszal mentünk, de másnap hajnalban már ismét Pöstyénben kellett lennem. Novemberben, már nem tudom pontosan mikor, kaptuk a parancsot, hogy indulás hazafelé. A hadsereg-parancsnokságon személyesen jelentkeztem, megkérdezték, mi újság volt elmondtam, majd az alakulatomat is tájékoztattam.- Huszonegy év távlatából hogyan foglalná össze a gondolatait: elhibázott lépésként vagy szükségszerűségként ítéli meg a bevonulást?- Én úgy gondolom, hogy ez szükséges volt különben bekövetkezett volna az, ami nálunk'56-ban. Pöstyénben is-legalábbisa polgármester elmondása alapján - nyüzsögtek a Nyugat-Németországból átdobott ügynökök és kémek. Többségüket a csehszlovák szervek - segítségünkkel - rövid idő alatt összeszedték. Nekem az az érzésem, hogyha nem megyünk, elfajulhatott volna a helyzet- Miként alakult az ön élete az elkövetkező években?- Egészen 1983-ig tevékenykedtem parancsnoki beosztásban a csapatomnál. Közben átestem egy súlyos gerincmütéten, ennek következtében le is százalékoltak, s őrnagyként mentem nyugdíjba. A politika egyáltalán nem érdekel, a pártból is kiléptem ezelőtt négy évvel. Nem értettem egyet az MSZMP akkori ténykedésével, de a mostanival sem. Nagy az összevisszaság minden téren, ki tudja már, hogy merre kell menni manapság... SZERI ÁRPÁD lenni, de mindenki (kellene, hogy tudja: - Trianonban bizony a történelemben is páratlan módon. Az erdélyi falurombolásokról sokat lehet beszélni, de egy településneveket felsoroló statisztika, a tényekkel érvel. Voltak magyarok a tudomány világában? De még mennyire. Tényeket közkinccsé tenni amellett, hogy érdem, természetesen kötelesség is. Vagy olyan csodálatosan tárgyilagos visszaemlékezéseket is, mint a legutóbbi számban Monostori (Maász) Mártoné, immár Dombóvárott élő honfitársunké, akit nem hadifogolyként, hanem kényszermunkásként hurcoltak el: - egy fél falu népével egyetemben. A - szerintem - nem létezíünagyar kritikai élet nem írott, de követen szabályai szerint a dicséretet némi ledorongolás- nak kell követnie, hogy a mérleg képzelt nyelve egyensúlyba kerüljön. A példányonként (csak) 49 forintba kerülő Magyarok sok részletébe természetesen bele lehetne kötni. Minek? Majd lesz jobb is. A toliforgatót egyébként se kötözkö- désért fizetik, hanem azért, hogy közölje véleményét. Ez itt és most: - jó. ORDAS IVÁN
