Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-22 / 197. szám
1989. augusztus 22. NÉPÚJSÁG 5 Jogszabályokról - röviden Magyaros útikaland Isztambulban Büntető Törvénykönyvünk néhány rendelkezését módosítja az 1989. évi XVI. törvény. A módosítás lényegében abból áll, hogy a korábban halállal is büntethető állam elleni legsúlyosabb bűncselekményekre kiszabható büntetés maximumát hosszú, vagy éppen életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésben határozza meg. Abban a meggyőződésben, hogy ezek a rendelkezések olvasóinkat közelebbről nem érintik, a részletesebb ismertetést mellőzzük. A népszavazásról és népi kezdeményezésről szól az 1989. évi XVII. törvény, amely szerint a népszavazás és a népi kezdeményezés az állampolgároknak, illetve az állampolgárok közösségének alkotmányosjoga, s az közvetlen részvételt biztosít a hatalom gyakorlásában. A törvény szabályozza, hogy mi lehet népszavazás tárgya, mikor rendelhető el országos és mikor helyi népszavazás és mikor kötelező ennek elrendelése, ki kezdeményezhet népszavazást, azt is, hogy a népszavazás elrendeléséről szóló határozatnak mit kell tartalmaznia. A népi kezdeményezéssel kapcsolatban kimondja a törvény, hogy ilyen kezdeményezés útján az Országgyűlés és a tanácsok elé terjeszthetők mindazok az ügyek, amelyek eldöntése hatáskörükbe tartozik, s hogy az Országgyűléshez címzett népi kezdeményezést legalább tízezer állampolgár nyújthat be az Országgyűlés elnökéhez, a tanácshoz címzett népi kezdeményezést a tanács illetékességi területén élő lakosság 1 %-át kitevő állampolgárok közössége nyújthat be a tanács elnökéhez. A törvény, mely kihirdetése napján, 1989. június 15-én hatályba lépett, részletesen szabályozza az eljárási kérdéseket is. A Minisztertanács 56/1989. (VI. 15.) MT számú rendelete a nyugellátások, egyes baleseti nyugellátások és nyugdíj- szerű rendszeres szociális ellátások, valamint egyéb ellátások emeléséről szól és táblázatokban tünteti fel a különböző rokkantsági csoportok szerint járó rokkantsági nyugdíjak összegét, az öregségi járadék, a munkaképtelenségi járadék, az özvegyi járadék, a gyermekenként járó családi pótlék összegét. Ezeket a táblázatokat ide lemásolni szükségtelennek tartjuk, annyit mégis kiemelendőnek tartunk, hogy a rendelet szerint az ott megjelöltek kivételével „a havi 5000 forintot el nem érő ellátásokat havi 300 forinttal, a havi 5000 forintot elérő, illetőleg meghaladó ellátásokat havi 100 forinttal... kell emelni.” A rendelet 1989. július 1. napján hatályba lépett. Indokoltnak tartjuk felhívni a figyelmet a Minisztertanácsnak a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény elvei tárgyában hozott 1072/1989. (VI. 15.) MT számú határozatára. A határozat melléklete pontokba foglalva jelöli meg a jogi szabályozás fő elveit, s ezek közül - csupán példálózva - néhányat szó szerint idézünk: „2. A törvényben rögzíteni kell, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság mindenkit megillető alapvető emberi szabadságjog, amelyet a Magyar Népköztársaság elismer és biztosítja annak szabad gyakorlását.” „A törvény ismerje el a szülőknek (törvényes képviselőknek) azt a jogát, hogy kiskorú gyermekeik világnézeti és vallási neveléséről döntsenek.” DR. DEÁK KONRÁD Elhagyott autók az utak mentén A rendszeresen országutakon járók egyre gyakrabban láthatnak elhagyott, gazdátlan, járműveket, többnyire személygépkocsikat az utak mentén. Jómagam is tapasztaltam ilyet. A tavasz végi - nyár eleji időszakban a siófoki útnak egy bal oldali, alig járt mellékútján várt a sorsára egy öreg megfáradt Wartburg. Hetekig a 6-os út siófoki beágazó- ja közelében nyújtózkodott a számára már soha el nem érhető úttest irányában az útpadka rézsűjére támaszkodva egy kifosztott, napról napra fogyó Lada. A legújabb sorsára maradt egy valaha jobb időket látott piros Skoda a Sió-hídtól északi irányban várta megmentőjét. Lehet, hogy elcsépelt dolog ez, de tény, nagyon sokan - egyre többen - kerülnek a létminimum közelébe. Igaz, ezek az autók már nem érnek százezreket, de tízezreket talán még igen. Ilyen jól él a tulajdonosa? Neki ez nem pénzösszeg, neki ez nem hiányzik?! Elgondolkodtató! És akkor még az éjszaka is az útpadkán álló balesetveszélyt magában hordozó körülményről nem is beszéltünk. Miként látja ezt a rendőrség? Mit próbál tenni? Mit tehetnek egyáltalán? Ezt kérdezem Kiss János főhadnagytól, a Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedési Alosztálya vezető helyettesétől:- Az elhagyott jármű felnyitásához nincs jogunk. Elszállittathatnánk ugyan, de annak a költségét mi sem vállalhatjuk magunkra. Ingyenes kényszerszállítás pedig nem létezik. Amit tehetünk, az annyi, hogy a rendszám alapján kikeressük a forgalmi engedély szerinti tulajdonost, értesítjük, hogy gépkocsiját hol találhatja meg, illetve felszólítjuk annak elszállítására. Sajnos, ez a munkánk gyakran eredménytelen, mivel ezek a gépkocsik zömében a már többszörösen tulajdonost cserért, de át nem írtak közé tartoznak. GEISZHAUER JÁNOS A bajusz- és szakállverseny győztese, Tokió: Szaito Takesi, az 1989. évi bajusz- és szakállverseny győztese egy híres kínai regényhösről, Szongokuról mintázta mesterművét, ezt a csodálatos bajusz- és szakállkompozíciót, amellyel megnyerte a 2160 dolláros fődíjat. Az 52 éves japán férfi egyébként egy szállodában dolgozik. Telefotó-MTI Külföldi Képszerkesztőség (Folytatás az 1. oldalról.) Azóta magyar turista hasonlóan figyelemre méltó külföldi kalandjáról nem hallottam, mígnem birtokomba került az alábbi történet egy hazánkfia két országra is kiterjedő kalandos esetéről. A fiatalember Isztambulban járt társas kiránduláson az egyik idegenforgalmi iroda szervezésében. Egyik nap a bazárba indult vásárolni csoportjával, amikor észrevette, hogy nincs nála a pénze. - Sebaj - mondta -, majd fog egy taxit, visszamegy a szállodába a bukszáért, s a taxival utoléri társait is. Hogy így önállósulva sikerült-e taxit fognia kezdő világjáróként is magabiztos honfitársunknak, az a történetből nem derül ki pontosan. De nem is ez a fontos, hanem az, hogy elfelejtette a hotel nevét, a szobakulcs pedig, melyet egyébként hűen őrzött, nem igazította el. Aztán persze nem talált vissza a bazárban vásárolgató csoportjához sem. Elég az hozzá, hogy emberünk egy teljes hétig bolyongott a Boszporusz-parti városban, kereste a szállodát és a csoportot - a magyar főkonzulátust valószínűleg nem, talán nem is tudott róla - sikertelenül. Hogy közben mit evett és hol aludt, ezt ugyancsak nem lehet pontosan tudni. Egy hét után - minthogy sejtette, társai már rég hazautaztak - egy vasúti sínpár mentén gyalog elindult Bulgária felé. Ki mutatta meg neki, hogyan kérdezte meg, melyik sinpár mellett kell haladnia - talány. Tény viszont: egy újabb hét alatt legyalogolt több mint 200 kilométert, és már Edirne, a történelmi Drinápoly közelében járt, amikor a török határőrök feltartóztatták. Mivel igazolni nem tudta magát - semmilyen irat nem volt nála -, leültették. Két hét kellett hozzá, hogy megértsék a török „házigazdák”: hősünk magyar és ennek megfelelően északnak igyekszik, s bár törökök és bolgárok pillanatnyilag éppen nem imádják egymást, honfitársunkat nemcsak a zárkából engedték ki, de az országból is - gyalog átsétált a határon Bulgáriába. Itt persze megint vizsgálat következett, amelyet újra csak „rács mögött” kellett kivárnia. De ez már nem tartott soká: egy telefon a szófiai magyar konzulátusra, egy találkozó, ahol a felek már értették egymás szavát, s már itt is az egy teljes hónapig tartó kalandsorozat happy endje. Vajon volt-e hasonlóban része magyarnak Keleten Vámbéry óta? Miért juttatja ez a történet azt a párizsi esetet az ember eszébe? Tán, mert mindkettőben szerepet kapott a fogyatékosság. Ott a nyelvtudásé, itt a szellemé. És kalandnak egyformán izgalmas és feledhetetlen mindkettő. NAGY KÁROLY (MTI-Panoráma) A „H” parcella Parányi szalmavirág-koszorút himbál a szél az egyik fejfán. A másik mellett sárga műanyag flakonban virágok kókadoz- nak. Nem is fejfák ezek, csak jelzőfák. Hevenyészve egymás mellé tűzve nyol- can-tizen is szoronganak egy földkupac tetején. Sápadtbarnák, szürkék, némelyiken alig olvashatók a fehérrel rápingált betűk: „Halv. szül.”, „Magzat”, „Ismeretlen férfi”. Mit érezhetett, aki odatette csokrát a szekszárdi alsóvárosi temető legeldugottabb sarkába? Tudta-e, kivel, kikkel, mikkel nyugszik közös koporsóban a hozzátartozója? Ha kegyelettel gyászolni akarja, akkor miért nem temettette el maga? * A temetőkről és temetkezési tevékenységről szóló 10/1970. ÉVM rendelet 23. §-nak 2. bekezdése a kővetkezőképpen határoz: „A 10 éven aluli halottak részére külön sírhelytáblát kell kijelölni. Ki kell jelölni olyan kisebb sírhelytáblát is, ahol a halva születetteket, elvetélt magzatokat és csonkolt testrészeket temetik el. A magzatok fölé jelzőfát kell letűzni, keltezés és sorszám megjelöléssel.” Mindenütt, ahol kórház működik, ki kell alakítani egy ilyen területet. A temetői főkönyv szerint Szekszárdon 75 holttestet temettek eddig a három éve kijelölt 150 férőhelyes „H” parcellába. Változó időközönként, átlagosan négy-, öthavonta jelzi a kórház, hogy szállítsanak el egy- egy koporsót a hűtőkamrájából. A tetemeket nyilvántartásba veszik, majd ravatalozás nélkül csendben elföldelik. Szükség esetén exhumálhatók, bár nem köny- nyen, hiszen egy koporsóban több test is van. Hogy került az ismeretlen férfihulla a gyermeksírparcellába? A Dunából fogták ki. Fejét, kézfejét elvitte azonosításra a rendőrség, törzsét pedig ide hozták. Ez a terület egyébként nem igazi gyer- mekparceila, általában a családi sírboltba, kriptába vagy annak közelébe temet- tetik elhunyt kicsinyeiket a szülők. Talán túl szomorú látvány is lenne az egymás mellett sorakozó sok-sok apró sírdomb. A temető sarkában azok fekszenek, akiktől családjuk nem kíván szertartás keretében búcsút venni. Érthető, hiszen egy élettelenül világra jött kisbabához például nem is igen kötődhettek még. Ilyen csecsemőt egyébként szinte soha nem keresnek, eddig egyetlen hölgy kérte, hogy mutassák meg neki, hol fekszik a gyermeke. * A „H” parcella régebbi sírhalmai már mind megsüllyedtek, idővel az újabbak is a föld színével lesznek egyenlők. Csak az ócska koporsók felett napról napra fakuló fejfák kérdőjelei maradnak. CSER ILDIKÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY Kenyeret vagy cirkuszt? (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Az ókorban, Rómában a nép mindkettőt követelte. Kenyeret a létfenntartáshoz, cirkuszt a létfontosságú szórakozáshoz. A legújabb korra az emberi nem még mindig nem forrta ki magát annyira, hogy le tudjon mondani a szőke héjú, lány, fehér bélű kenyérről. Lemondani képtelen, de némi kompromisszumra rákényszerül. Ha a (sokszor idézőjelben) cipó héja fekete, formája „többszintes” a gyűrődésektől, a bele ragacsos, másnapra nyúlik is, némi morgással ugyan, de hazaviszi a Nép. A „Nép” tömeg, a „Vásárló” konkrét okból logikailag elkülöníthető személy - állapítottam meg egyik szombaton Dunaszent- györgyön. A felismerés hajnali bölcselkedésem eredménye, ugyanis nem volt még nyolc óra, mikorra a „Vásárló”-t a fenti elv szerint törölni lehetett a szóhasználatból. A kenyér elfogyott. „A” Nép többféleképpen reagált: egyik fele, a reakció- sabb tábor cirkuszt követelt mindennapi kenyere mellé, és (legalább az előbbit) meg is valósította. A tehetetlenebbje szidta az ellátást (a „rendszer”, mint a szid ige tárgyi bővítménye világunkban már ellaposodott), a leleményesebbje pedig buszra ült és Paksról szerezte be a hiánycikket. Hogy mi volt az ellátási zavar oka? A négy élelmiszerbolt közül egy szombaton zárva tart, a másik háromban pedig a Vásárlók kora reggel felvásárolták a készletet. Nem felhalmoztak, csak ez a réteg eddig a gerjeni pék itt nyitott kis üzletéből szerezte be a kenyeret, a szőke héjú foszlós belűt. Ám a kis áruda ajtaja ezen a szombaton zárva maradt. A boltgk viszont belekalkulálták megrendelésükbe a „maszek”-ot. Utólagos rendelés csak minimális mennyiség kiszállítását eredményezi. A Vásárlók pedig - a pékhez jókor reggel kellett menni eddig is - gyors helyzetfelismeréssel nyitásra értek a boltba, ahol egy-kettőre csupaszra vetkőztek a polcok. Kinek kenyér jutott, kinek cirkusz. Sajnos, ez az előadás már nem premier, többször eljátszották már a Néppel. Persze itt senki sem tapsolt... Kérjük az illetékeseket, a kenyér ne attól legyen nem mindennapi, hogy nem mindennap juthat hozzá az ember. Mi kenyeret és nem cirkuszt szeretnénk. Ugye, egy malomban őrölünk? SZEGEDI ANIKÓ Visszhang Mindent az utasért Lapunk augusztus 15-i számában megjelent a Somoly országa (csak) Szekszárdon című íráshoz küldte be észrevételeit Rauth János paksi olvasónk: Sajnos az utóbbi időben egyre több hivatal, vállalat, magánszemély szervez belföldi, külföldi utakat, melyre a kedvező árajánlat miatt sokan jelentkeznek. Néhány hónapja egy laikusok által szervezett isztambuli társasútról is olvastam a lapban, melyről rosszak voltak a vélemények. Az ilyen gyakorlatlan szervezők, sokszor idegenvezető nélkül szervezett útjaikra igen sok panaszt lehet hallani. Nem célom az utazási irodáknak ingyen reklámot csinálni, de az az igazság, hogy a szervezésükben nem fordul elő ilyen eset. Jól szervezett útjaikat, jól képzett idegenvezetők kísérik. Szerződéssel biztosított külföldi partnerirodák gondoskodnak a meghirdetett program precíz lebonyolításáról. Az ilyen utakon nem csalódik a résztvevő. Ami a szegedi Mosoly országa című Lehár operett előadását illeti, cégem nyugdíjasai a paksi IBUSZ szervezésével vettek részt az operett augusztus 5-i előadásán. A meghirdetett programot, szállást, étkezést megkapták a résztvevők és jó hangulatban, szép élményekkel tértek haza. Úgy gondolom nem ártana, ha az illetékesek meggondolnák, kinek adnak társasút szervezésére engedélyt, elsősorban az utasok érdekében.
