Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-19 / 195. szám
TOLNATÁJ - 2 1989. augusztus 19. „A kiürítés programszerűen folyt le” 1921 augusztusában történt- Most, augusztus húszadika előtt természetes, hogy az egész országban jelen van a Szent István-i gondolat. Milyen formában van jelen? Mit jelent az egyház számára, a társadalom számára? Összeáll-e az a „társadalom-egyház-Európa” hármas, amiről érdemes komolyan elgondolkodni?- Emlékszem, hogy amikor mint káplán, húsz évvel ezelőtt augusztus húszadikán prédikáltam a templomban, így kezdtem a prédikációt: Kint a társadalom I. Istvánról beszél, itt a templomban Szent Istvánt ünnepeljük. I. Istvánt ugyanúgy besorolták a magyar királyok közé, akár a többit, és csak mellesleg említették mint országalapitót, a kereszténység megalapozóját. Inkább csak úgy emlegették, mint azt, aki valamikor ősi alkotmányt adott népének, amit negyvenkilencben modern alkotmánnyá kellett átszervezni. Augusztus húszadikát pedig úgy próbálták beállítani, mint az új kenyér ünnepét. A szenthez, az országalapítóhoz nem sokban kötötték. Ez a történelemtanítás szemléletéből is következett, ami szerint tulajdonképpen az előző út, amit a magyarság megtett, csaknem ugródeszkául szolgált ahhoz, hogy kialakuljon egy munkásmozgalmi történelem... Úgy próbálták meg beállítani a munkásmozgalmat, mintha csak abból állna a történelem, magának a történelemtanításnak az objektivitását kétségbe vonták. Most kezdik egyes történészek megemlíteni, hogy a történelem objektív tudomány is, az nem teljesen szubjektív valami, amit ahogy akarok, úgy értelmezek, és ahogy értelmezem, úgy igaz... Ennek örülök, és annak is, hogy augusztus húszadikán Szent Istvánról, mint szentről emlékezünk meg, így állítjuk az ország elé. Hangsúlyozni szoktam: ö volt az, aki az országnak törvényt, hitet és biztonságot adott. A Szent István-áb- rázolásokon ezt jelképezi a szimbólumként felsorakoztatott paragfarusjel, kereszt és kard. A hármas szimbólum mellett természetesen ott van a korona. Voltaképpen a koronából fakad a hármas szimbólum is, és ha azt mondjuk, hogy Szent István, mint eszme és eszménykép áll a magyarok előtt, az ismét pozitív előrelépés, hiszen egy olyan embert állítunk a magyarság elé, aki erkölcsi hősként minden korban megállta a helyét. Akkor nemcsak egy párt, vagy egy kis társadalmi réteg sajátíthatja ki magának, hanem ott áll egy egész ország előtt eszménykép gyanánt. És amikor Szent Istvánt, mint eszményképet a magyarság elé állítjuk, akkor épp ezt a hátteret kell jobban megismerni, amelyből ő kilépett. Ez a háttér a kereszténység. A keresztény hit és a keresztény erkölcsi normák. A kereszt figyelmeztet bennünket arra, Szent István, mint keresztény ember találta meg a helyét Európában is. Feleségét, Gizellát, akit mi boldogként ismerünk, szentként tisztelik a németek. Európai kitenkitésű volt. Szent Imréhez intézett intelmeiben szerepel is, hogy szeresd az idegent, mert kulturális és szellemi értéket hoz. Az itteni, magyar kulturális és szellemi értéket pedig továbbviszi a világba. így tudnak a különböző népek, nemzetek egymást megismerve továbblépni, és nem egymás ellen, hanem egymás mellett, egymást érzékelve élni. Csak így tud a gyűlölet, amit sokszor a nacionalizmussal vittek be az emberek közé, egy kissé felengedni, és így látjuk majd azt, amiről ma annyit beszélnek, hogy az európai közös házban megtalálja majd mindegyik európai nép a helyét, és mindegyik megfelelően értékeli a többit. I- A kereszt mint szimbólum elvezetett bennünket az európai kitekintéshez. Mi a helyzet a paragrafussal?- Mielőtt erre rátérnék, az erkölcsi oldalhoz és a kereszténységhez mint háttérhez, annyit még hozzáfűznék, hogy Szent István hozzáállása az emberekhez, az országhoz, a néphez mindig belülről fakadt. Az erkölcsnek tulajdonképpen mindig belülről kell fakadnia ahhoz, hogy ne külső máz legyen. Sokszor az volt az érzésem, talán igaz is, hogy az utóbbi negyven évben, amikor az erkölcsöt emlegették, az csak egy amolyan külsősé- ges, udvariassági gesztus volt; degradálták... Nemrég olvastam egy etikai cikket, amely pozitív értékeket sorakoztatott fel és azokat próbálta erkölcsi értékekként feltüntetni, anélkül, hogy megmutatta volna, hogy a személy hogyan viszonyul hozzájuk. Pedig az utóbbi a tulajdonképpeni erkölcs. Ha nincs viszonyulásom az értékhez, akkor... hát akkor nincsen erkölcsöm. A személyes viszonyulás valami jóhoz vagy rosszhoz az egyénnél is, a társadalomban is szükséges ahhoz, hogy egyáltalán erkölcsről beszélhessünk.- Most döbbenek rá, hogy amikor a marxizmusban az elidegenedésről beszélnek, minthogy az egyfajta elemberte- lenedési, elszemélytelenedés! folyamat, a jelenség azért súlyos, mert ezek szerint kizárja az erkölcsöt. Éspedig azért zárja ki, mert az érzelmi és személyi viszonyulást és hozzáállást gátolja maga a folyamat. Habár... beszélhetünk, ugye, porosz katonai erkölcsről, meg egyebekről is, sokféle sajátos értelmezése van az erkölcsnek. Szocialista erkölcs... Lehet így kategorizálni?- Az baj, amikor az erkölcshöz hozzáfűzik, hogy porosz erkölcs, szocialista erkölcs. Akkor tulajdonképpen már egy relatív erkölcsöt próbálnak az emberek elé állítani. Nem egy erkölcsi természet- törvényt. Ilyenkor a tízparancsolatot próbálják valahogyan szűkíteni, esetleg tágítani, mindegy, hogy ki hogyan gondolja; de akkor már egy-egy társadalom, vagy egy-egy vezér azért, hogy saját gátlástalanságát érvényesíthesse, „beöltözteti” az erkölcsöt. Ez csak napra szóló erkölcs. Nem évekre szóló erkölcs. Ami nekem most jó, vagy hasznos, az megy... ami a szocializmusnak jó és hasznos, az megengedett... Egy társadalmi erkölcs, egy párterkölcs annyit jelent, hogy ami a pártnak jó és célra vezet, az mind megengedett, és ami a pártnak rossz és nem megfelelő, az megengedhetetlen. Ezzel voltaképpen csak az „erkölcs" szót használták fel. Méghozzá teljesen egyéni érdek és haszon megszerzésére. I- Ön szerint mondjuk, hogy a közeljövőben - amin a következő évtizedeket értem - várható egy erkölcsi átrendeződése is a magyar társadalomnak?- Meg kell lennie az erkölcsi átrendeződésnek, mert a magyar társadalomban az értékrend teljesen összekeveredett. És ahol egy értékrend összekeveredett, ott az emberek nem tudják megkülönböztetni az értékeket, azok súlyát. Ott nem tudják betartani az értékek fontossági sorrendjét, nem előtérbe helyezni a kisebb értéket, az egyéni értéket... és akkor nincs sem országos érték, sem helyi érték, sem családi érték, sem személyiségi érték - ezek mind keverednek, mert nincs megfelelő értékskála. Ha a megfelelő értékskálát sikerül kialakítani, akkor lehet arról beszélni, hogy egy ország előre tud lépni. Ha nincs megfelelő értékskála, az ország csak vergődhet. Akkor egyik a másiknak betart, a magasabb érték háttérbe szorul, és az egyéni érdek kerül előtérbe. I- Ezek szerint a reform megvalósításához is elengedhetetlenül szükséges az értékrend megvalósítása?- Igen. I - Egy stabil értékrend megvalósítása?- Amit abszolút értékrendnek is lehetne mondani, ha arra gondolunk, hogy ahogyan van természettörvény, ahogy vannak matematikai törvények, ugyanúgy vannak erkölcsi természettörvények. Ami a tízparancsolat. Amit nagyon sok ember nem úgy ért, ahogyan érteni kell. A tízparancsolat eligazítás, segítség. így szoktam mondani néha: olyan mint a KRESZ-tábla. Figyelmeztet bennünket, hogy merre tilos menni. És a felelősséget hangsúlyozza. Ez a felelősség kettős: az Isten felé és az embertársak felé... így tekintve a leglogikusabb eligazítás a tízparancsolat, mert sorra veszi, ugye, a felelősséget a szülő, a többi ember, a másik nem iránt, az anyagi, a szóban való felelősséget, a családok felelősségét és a vágyainkhoz fűződő felelősséget. Ebben minden benne van. Ha itt valamit fölborítanak, másképpen mondanak, rosszul értelmeznek, az egész társadalom elveszíti az értékrendet. Az erkölcsnélküliség következményei általában nem azonnal, hanem tíz-tizenöt év múlva derülnek ki. Ez épp olyan, mint ahogyan van biológiai egyensúly, a levegő is szennyeződik, de az is egy bizonyos idő után derül ki... I- Ha ennek a társadalomnak bármely tagja a jövőben bekopoghat abba a bizonyos közös európai házba, szükséges-e, hogy felkészüljön erre? Ebben a felkészülésben milyen szerepet játszik a vallás, a műveltség?- Tulajdonképpen ez a döntő. A vallás és a műveltség, a kultúra és a szellem az, aminek nagyobb szerepet kell kapnia, vissza kell nyernie az értékét. ■ - De térjünk vissza a szimbólumokra.- A paragrafus a jogot, a jogrendet jelenti, amiről most annyi mindent beszélnek. Fontos, hogy egyik emberre ne érvényesüljön más jog, vagy előírás, mint a másikra. Az ember csak joggal tud élni, olyan helyen, ahol eleve tudomásul veszik az alapvető emberi jogokat, a nemzetközi jogot, az államjogot, a személyi jogot, ahol nem törvényerejű rendeletekkel próbálnak irányítani és így tulajdonképpen visszaélni az ember jogaival. I- Ez soknyelvű, soknemzetiségű emberek lakta országot feltételez, melyben mindegyiket megillette a Szent István-i gondolat biztosította egyenlő esély... és a kard?- A kard a megfelelő külpolitika, európaiság és megfelelő belpolitika jelképe. Az elmondottakhoz kapcsolódik: akkor tértek el a Szent István-i gondolattól, amikor kezdték az európai országokat szétválasztani egymástól. Már Hitler előtt is. Azért mondják mostanában annyiszor, hogy Trianon után mennyi baj következett, mert akkor találták ki, hogy legyenek egységes nemzetiségűek az országok, amiről utóbb kiderült, hogy megvalósíthatatlan; és akkor próbálták valahogy úgy beállítani ezt az elvet, hogy a másik embert nem látták meg. I- Nem vették tudomásul, vagy emberszámba?- Amikor nem látjuk meg a másik embert mint személyt, hanem csak tárgynak, eszköznek tekintjük, azzal a többi ember iránti felelősséget nem vesszük tudomásul. Í- Azt, hogy „Ne ölj”? Hiszen ezzel is az emberi életet sértik meg...- Igen. Ezért kell mind vallásilag, mind kulturálisan, szellemileg - emberségünkben - úgy felemelkednünk, hogy e nagy hagyományú gondolat jegyében kopogtathassunk be a közös ház ajtaján.- Engedje meg, püspök úr, hogy olvasóink nevében köszönjük meg Önnek mint sokuk kerületi esperes plébánosának és a pécsi egyházmegye segédpüspökének ezt a szekszárdi belvárosi plébánián elhangzott, időszerű és gondolatgazdag beszélgetést. 1919-ben Tolna megye három települése: Bátaszék és Báta, majd egy csetepatét követően Alsónyék a Szerb-Hor- váth-Szlovén (SHS) állam megszállása alá került. A megyén belül 1919, 1920- ban sokasodó gazdasági problémákról gyakran a figyelem elterelését szolgálták a szinte folyamatosan tapasztalható nacionalista és szerb-horvát-szlovén, tehát szláv ellenes megnyilvánulások. Mivel a legtöbb információt Bátaszékröl lehetett beszerezni, a Tolnamegyei Újság kellőképpen feltupírozva, propagandisztiku- san eltúlozva tálalta az ottani eseményeket. Az SHS-állam területén nem volt tere az antikommunista, antiszemita megnyilvánulásoknak, nem voltak napirenden a katonaság lakosság elleni atrocitásai, amelyekre viszont a megyén belül számos példa mutatkozott. A Magyar Nemzeti Hadsereg ez időbeli visszaéléseiről a tolnai és a dunaszentgyörgyi elöljáróság számos alkalommal tudósította a vármegyét, védelmet remélve. A megyei sajtóban a szerb katonaság legenyhébb megnevezéseként a „balkáni csőcselék” elnevezés szerepelt. A munkásmozgalom tevékenységét éberen figyelték a besúgók, mindent följegyezve, hogy a kiürítést követően azonnal sor kerülhessen a leszámolásra. Amikor „Bátaszéken népgyűlést hívtak össze a pécsi kommunisták, hogy néptanácsot alakítsanak” a megyei lap reagálása erre a következő volt: „Hisszük, hogy Bátaszék népe nem fog felülni a nagyhangú ígéreteknek.” A stílus és hangvétel nem ismeretlen, hiszen hasonlóan fogalmaztak választások idején a kisgazdákkal szemben is. A demarkációs vonal 1920-ban átjáróházként funkcionált. A mindkét irányban történő mozgást a hatóságok néhány tucat csendőrrel nem tudták lényegesen befolyásolni. Sokan ezt az országból kivezető kapunak használták, így ezen keresztül hagyták el az országot és mentek tovább Németországba és az USA-ba. A főszolgabírói hivatal gyakran hiába kereste a hónapokkal korábban útlevelet kérőt, mert az nem várta ki a hivatalos dokumentumokat, illegálisan már elhagyta az országot. A korabeli dokumentumok tanúsága szerint különösen sok bányász távozott így. A megye földrajzi fekvése, megkönnyítette a mozgalmi összekötők mozgását is. Ez a helyzet 1921-ben jelentősen megváltozott. A Tolnamegyei Újság jelezte, hogy 1921. augusztus 18-án megszűnik a szerb megszállás. Bár a kiürítést 48 órával elhalasztották, így az átadást is, a szekszárdi törvényszék táblabirája, Alapi Salamon Iván előre kihirdette a három község területére a statáriumot. Ez a statárium hűtlenségre, lázadásra, gyilkosságra, szándékos* emberölésre... terjedt ki. A kiürítés elhúzódását a szerb hatóságok kihasználva, mozgó adókivető és - beszedő csoportokat állítottak fel. A helyszínen 1921 végéig kivetett adót 3 nap alatt be is hajtották. Az átvételre a „tolnai gyalogezred 3 százada vonult nemzetiszín zászló alatt Várdombra” - olvashatjuk a tudósításból. Azt is megtudjuk - nem számított titoknak -, hogy „rendőreink és detektí- veink egy része szintén elutazott az átvételhez.” A községek „visszatéréséről” különkiadásban számolt be a megyei lap. A területre elsőként Prókay százados 24 fős csendőrkülönítménye érkezett, ahol a „rég nem látott daliás és elegáns katonáknak, a jogbiztonság őreinek megjelenése kimondhatatlan örömet okozott.” A katonákkal együtt vonult be Forster Zoltán alispán, Bajó Pál főszolgabíró és dr. Berze Nagy János királyi tanfelügyelő, akik a vármegye és a kormány üzenetét tolmácsolták a magyar hazához visz- szacsatolt lakosságnak. A terület restaurációs feladatait Soós Károly altábornagy, kerületi katonai parancsnok utasításban határozta meg. Ebből kiderült, hogy míg az ország többi területén a katonaság már fokozatosan visszavonult a politikai élettől, addig a szerbektől visszakapott területeken a hadsereg szerepe került előtérbe. Ennek egyik jele: „a demarkációs vonal legalább egy hónapig történő fenntartása”. Ez alatt kell végrehajtani a kommunisták és kommunistagyanús elemek internálását. Minden gyülekezést, egyesületi, egyleti tevékenységet betiltottak a hadsereg pedig lázadási kísérlet elfojtására kapott fegyverhasználati engedélyt. A katonai parancsnok elrendelte az erélytelen, párthajló közigazgatási alkalmazottak elmozdítását is. E rendelkezés meghatározta, hogy vezetők „csak vagyonilag független és keresztény alapon álló” személyek lehetnek. A közigazgatás megyei és járási irányítói ugyanolyan helyzetbe kerültek a visszacsatolt területeken, mint amilyent átéltek 1919 őszén a megye közigazgatásának restaurációja időszakában. Akkor a Fővezérség diktálta a teendőket, most pedig a kaposvári kerületi parancsnok, Soós altábornagy parancsa jelentette a zsinórmértéket. A katonai vezetés kezdettől fogva felhasználta informátoraitól korábban szerzett ismereteit. Ehhez járultak még azok az adatok, amelyeket „a terület előkelőségeivel létrejött összeköttetés révén” sikerült szerezni. Kardinális kérdésnek számított az oktatás restaurációja, hiszen a két világháború közötti időszak egyik fő célkitűzése a kultúrfölény megtartása volt. Nem véletlen tehát, hogy a királyi tanfelügyelő is ott található az alispán társaságában a bevonuláskor. A rendszernek egyáltalán nem volt mindegy, hogy kikre bízzák a jövő generációjának nevelését. A fő szempont nem a felkészültség, bár a sok állástalan diplomásból válogatni is lehetett, hanem a politikai megbízhatóság ekkor. Megtisztították a népiskolai tanítói kart mindazoktól, akik kommunistagyanús magatartást tanúsítottak 1919-ben. A megyei adatok szerint 1919 őszén sok tanítót elbocsájtottak, számosat kényszernyugdíjaztak, de volt példa a börtön- büntetésre, sőt a nyilvános megszégyenítésre, a megbotozásra is. A bátai és alsónyéki bevonulás szinte csak mellékesen szerepel. A fő hangsúlyt Bátaszék kapta, ez részben a település nagysága, részben pedig a lakosság nemzetiségi, foglalkozási összetétele miatt történhetett. A bevonulást követő sajtócikkek még a látszatobjektivitásra sem törekedtek, hanem egyértelműen a nacionalista érzelmek felkorbácsolását, a szomszéd népek elleni uszítást célozták. Komor képet festettek az üresen ásító, tátongó bátaszéki állomásról, ahonnan a „szerbek mindent elvittek, ami mozdítható volt.” A katonai körletekről leírt sorok hangvételére csak egy mondatot idézünk: „A laktanyát közel hároméves ottidőzés után szinte szemétdombbá varázsolták a balkáni hordák tisztaságiszonyban szenvedő fiai.” Ugyanezen a napon történt meg a békeszerződést követő megállapodások alapján a Szeged-Baja-Bátaszék-Pécs közötti ill. az ettől délre eső területek kiürítése. A Vezérkari főnökhöz befutott jelentés szerint „1921. augusztus 21-éré Barcs- Szigetvár-Pécsvárad-Baja és a szegedi háromszög kiürítése programszerűen folyt el. Incidensről nem érkezett jelentés." Az élet e területeken gyorsan normalizálódott. A vérkeringés megindulására utalt a mórágyi állomásfőnök jelentése: „A távíró- és telefon-összeköttetés Bátaszékkel helyreállt.” Mayer Mihály segédpüspök és Domokos Eszter a Szent István-i gondolatról
